Új privát üzeneted érkezett!

Gereszke!

Ha holnap itthon leszük, csörgök! Ha nem, akkor vagy elfelejtettem :oops: , vagy mégis el tudunk menni az uram nagypapájához! Rékának ugyanis piros a torka, de csak hőemelkedése van. Azért asszem mégis elviszem du. a dokibácsihoz, nehogy holnap az ügyeletre kelljen menni! (Van pár doki, akit rühellek! Szinte 100%, hogy mindig antibigyót adnak mindenre...)

Mai ügyeskedésem: Reggel fél 7-kor vasaltam pár cuccot. Aztán készítettem a fiamat a suliba. Apu jött érte, úgyhogy nem kellett elmásszunk az iskoláig, én meg a hülye fejemmel elfelejtettem a vasalót kihúzni! Még, jó, kb. 10 óra felé feljöttem megnézni egy mailt, mert így hallottam valamit, mintha ki-be kapcsolna... Hm, hát ez a vasaló volt! Tiszta mázli, hogy nem szokásom talppal lefelé tenni! Kép

Kép
cinnamon
 
 


Cinnamon!

Húúú, ez a vasalós sztori egy kicsit durva. De hidd el én is teljesen szét vagyok esve. Az egyik ovis anyukával is beszélgettük hogy egy kicsit sok néha a 3 gyerek, a háztartás és persze apuka egyszerre :roll:. Tegnap én már azon a szinten voltam hogy robbanok és kiszaladok a világból. Szabi egész nap nyüszi volt az idő miatt, a két nagy gyilkolta egymást és még apánk is hisztis volt. Estére már rendesen egybe volt a gyomrom. Ráadásul este mikor indult volna Joci dolgozni nem indult az autó, akumlátor baja lett. Örjöngött egy sort mindenért engem cseszegetett, egyszóval elég volt belőlük.
hordócska
 
 


Sziasztok!
bocsi, hogy csak mos jelentkezem!
antibogyó ellen küzdök én is, bújom a boiron könyvet... :cry:

3 gyerek? szeretnék én is naaagy családot, de ez után a 7vége után... csak ha lesz bejárónőm :lol:

magunk voltunk a 7végén - apa nélkül -, és nehezen viseltem...
a baba állandóan nyöszörög, a lányom szintén, mert bedugult az orra és székrekedése rekordokat dönt (több mint 4 napja imádkozom belőle, torna, séta, szirup, masszázs, kaja stb...), aztáán a párom nyöszörög, mert elfáradt a hajnalig tartó vőfélykedéstől, aztán még én kapok, hogy nála mindig nyűgös a baba, mér nem alszik, mér nem fürdetjük...
és csak pöfögök mint egy kifáradt házisárkány. :twisted:
jövő 7végére már kértem 1 óra kimenőt, megyek a barátnőm fitnesszórájára:)
kíváncsi vagyok, mi lesz belőle:P
Hétfő délután 5 körül jó-e neked, Cinnamon?
A borítékba mellékelem a leírást is.
remélem tetszeni fognak:D
Üdv
gereszke
 
 

 
 

Sziasztok!

Hát, (már megint így kezdem) úgy látszik most ilyen idők járnak! Ilyen, nyűgös, cseszegetős. Nálunk is ez ment egész hétvégén az urammal! Ő rám fogta, hogy hisztis vagyok, én meg rá. Persze én győztem volna, ha díjazták volna a "ki tud mindenért belekötni a másikba" viselkedést... Lehet, azért, mert "pirosbetűs ünnepek" vannak, nemtom, de már magamat is nehezen viselem!
És a hab a tortán: a lányomon kijött valami kiütés, de nem az egész testén, csak a nyakán, füle mögött, meg a hasán-mellkasán. Úgyhogy du. ballaghatunk/autózhatunk vissza dokibácsihoz. Bár, előtte azért felhívom.

Szal, Gereszke!
Szerintem jó lesz az 5 óra felé, de inkább kicsit később, mint sokkal hamarabb, oké?!

Hordócska!
A fiúk nálunk is ölik egymást, változatlanul. Pedig azt hittem, ha elkezdődik a suli-ovi, akkor kicsit lenyugszanak a kedélyek, de nem jött be! Csak akkor vannak nyugton, ha az egyik legalább 100 m távolságra van a másiktól... :?

Kép
cinnamon
 
 


El is felejtettem elmesélni a szombati poént:

Uram és Bálint elmentek Pestre. A drága férjem elvitte a kulcscsomómat, mivel nem találta a sajátját. Aztán amikor indulnánk a piacra, és már vagy 10 perce keresem, kiderült, hogy a saját kulcsait is magával vitte. Minket meg bezárt! Kicsit sem voltam ideges :!: :twisted: :evil:
Még jó, hogy a szüleimnél is van mindegyikből! Így szegény anyukámat ugrasztottam a cukiból haza hozzájuk, hogy ki tudjunk jönni a házból! :shock:

Szerencsére vége van annak a hétnek! Merem remélni, a mostani nem lesz olyan rossz...

Kép
cinnamon
 
 


Gereszke!

Írd meg akkor pontosan mennyivel jövök a jelekért! 900,- Ft-re emléxem, de lusta vagyok visszakeresni...

(Amúgy jól elirogatok itt magamban) :oops: :lol:

Kép
cinnamon
 
 


Sziasztok!

Az én lányomnál is volt ilyen, akkor rózsahimlője lett, mire beértünk a dokihoz és sorrakerültünk, a doki csak nevetett, hogy mér jöttünk be, majd elmúlik mostmár... no akkor váltottunk az Évára...

800 Ft lesz csak. nem ígérem 100%-ra a zuramat, de megírom, ha viszi 5 körül
inkább később:)
gereszke
 
 


beszéltem a párommal
ma fél 6-6 körül viszi a matricákat.
800 Ft, ha jól emléxem, most nincs időm visszanézni :P

Pontos házszám nem tom kell-e, szerintem emléxik a házra Laci
gereszke
 
 


Gereszke!

Megkaptam az sms-t! Sajna a szerda nem jó, mert a tesómat visszük fel a repülőtérre délután! De ne aggódj, ha eddig kibírtam, most már nem gond az a pár nap, amíg találunk egy időpontot, amikor mindkettőnknek jó! :D (Nem is írtam bonyolultan az utsó mondatot, mi?!) :shock:

Na, további jó estét! :wink:

Kép
cinnamon
 
 


Szia Cinnamon!
ma délután 6 körül?
(persze máskor is jó...)
gereszke
 
 


Sziasztok!

Úgylátom hogy mindenkinél ki lehet tenni a diliház feliratot :lol:. Nekünk ez a hét se jól indult.Na ezt jól meg azt mondtam.Szabi nyügös,de nagyon, apósom keveri a sz....-t, tegnap meg megint bedöglött a kocsi. Egyszóval szép az élet.
hordócska
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors bekukk:
Csajom kiütései az Ospamox-tól voltak!

Gereszke!
Hasmenésre Smektát vettem, meg biztos, ami tuti alapon Normaflore-t.
Oltás megvolt? Hogy viselte Gergő?

Hordócska!
Na, igen! Nem tudom mi lehet a levegőben?!

Ti beadatjátok a mától - állítólag - ingyenes (Pneumococcus) oltást?

Csilláról még mindig semmi hír? Komolyan, nem értem miért nem jön? Nekem hiányzik!
Nem baj, ha nem válaszol, így 2-3 hónap után azért is írok neki a héten egy sms-t, próba cseresznye alapon...

Kép
cinnamon
 
 


Sziasztok!
Normaflore nagyo njó, azt ismerem. a kamillát szokták még pocinyugtatásként, de attól is lehet hasmenés...
Ti tudjátok mi jön nbe... a kollégám most váltott spec tápszerre a 8 hós babájával, mert ment a hasa... és mivel (hú de szépen írom én is a nyefftant:P) tápszeres volt egyébként is...

Bárányhimlő elleni oltás a lányzónál kipipálva. ordított a csaj... atán meg Gergő is...

A pneumococcust beadatom én is, még akkor is nyúztam volna a dokit, ha fizetni kellene érte... (nekem hazavágta a gyerekkoromat rendesen ez a vírus... meg a fogaim erősségét a sok gyogyó, de nem ragozom...)
még várni kell 1 hetet, mert az ingyenes vakcinákat antsz-es kérdőív kitöltése ellenében küldik a dokihoz... szal minden 2 év alattit meg kérne kérdezni és a rendelőben aláírni, hogy igen, kérem...

Ez a baba nem akar rajtam kívül mást enni!!!!! a dokinak óvatosan elmeséltem, hogyan próbálkozunk... ötlete nincs, csak próbálkozzunk tovább. én nem tom, de Eszternél nem volt ennyire macera: amit megfőztem, megette.Gergő meg csak nyalogatja és kiköpi, ráadásul csak a banánt fogadja el nyalogatásra :D

Diliház. az tuti:
ma reggel jött volna anyósom a jászságból vonattal, hozott volna rucikat a lánynak, de csak Szolnokig jutott, azok a ... megint lelopták a vezetéket. Anyuka így is igedes lett, sopánkodott a telcsiben és hazament. én meg próbáltam vígasztalni, hogy a nyíregyházi utasok sopánkodjanak csak..., de nagyon kifárasztotta. eléggé izgulós, ideges típus...

No, írtam jó sokat :P
gereszke
 
 


Sziasztok!

Ma voltunk a 3 hónapos szurin. Szabika 7 kg 40 dkg és 65 cm. Megbeszéltük a dokinénivel a pneo... szurit. Majd csak 7 hónaposan kezdjük el, mert akkor kevesebb kell belőle 1-gyel. Én a Gergőnek tavaly elött beadattam mert neki létfontos volt a füle miatt, de nagyon tudom ajánlani mindenkinek, mert tényleg hasznos. Azóta szinte nem is jártunk a fülészeten annyit használt. Gergőnek is letudtam egy kalap alatt a 3 éves státusz vizsgálatot. Majd menni kell urológiára mert nem vált fel a fitymája rendesen és fel kell neki szaggatni. Már előre félek, mert a Benővel ezt már végig csináltuk és kegyetlen. Na meg ami aggaszt, hogy nagynehezen szobatiszták lettünk és ez miatt vissza szokik véletlen a pelusra. 20.-án kezdenénk az ovit. Na majd lesz valahogy.

Gereszke!

Akkor jól megúsztad a mamikát :lol:. Hasmenésre lehet kapni a gyógyszertárban a Hippnek valami löttyét. Egyszer használtuk és jó volt.
hordócska
 
 


El is felejtettem mesélni. Képzeljétek tegnap reggel a férjem alatt kigyulladta a kamion. Volt ám nagy riadalom. Hálég senkinek nem lett semmi baja a kamionon kívül. És az a poén az egészben, hogy megállt vele szemben egy másik kamion, oda szólt a srácnak Joci hogy segítsen és hívja a tűzoltókat, erre ő annyit válaszolt, hogy nem ér rá és ott hagyta. Kész röhely, de más se állt meg segíteni. Hát ennyit az emberi együttérzésről :evil: .
hordócska
 
 


Bakker! (bocsi)
Szegény párod, Hordócska!
Itt, Magyarországon történt a dolog?
A segítségnyújtás elmulasztása is büntetendő lehetne...

Húú, a fiúknál ennyire vigyázni kell a fütyire? Hogy lehet, hogy nem vlik fel rendesen? Gondolom fájni fog szegénynek. nincs más megoldás?

bocsi az elíírásokért, de 1 kézzel írok csendben, Gergő rajtam bealudt, apa a lányzót altatja.

Még én is mesélnék:
Eszter ül a számítógép előtt, színez...
megérkezett apukája és aszongya: "nem akarom, hogy apa hazajöjjön"
aztán megbeszéljük, csak örül az apjának: "mit hozztál nekem?" "magamat- mondta apa. "jaaajjj, nemááár" - nyafogott Eszter. "de megnézem a zsebemet..."mondta gyorsan apa, mert nem szereti a nyafit "ha nem nyafogsz tovább".
Jött is egy szem gumicukorral. Eszter meglátta és rákezdett:
"jajjj, én nem ezt akartam!" és sír és a forgószékben hátravágja magát. a feje a karfa és a háttámla között landol.(a karfába is vághatta volna a fejét a süsüke... sőt, a radiátor is közel volt) tovább bőg. aztán nem tud felkelni, mert beszorult a feje. üvölt, ordít, hiába kértük, nem hallotta, mit kiabálunk...
apa leszerelte a háttámlát seperc alatt... tovább ordít. ez az ordítás persze mindvégig hiszti... Eszter elvonult üvöltve, öccse meg élvezte az előadást...
a fiúk ugye nem tudnak ilyet???
gereszke
 
 


Sziasztok!

Gereszke! Az utsó kérdésed ugye költői kérdés volt?! :lol:

Hordócska! Ez gondolom itthon történt, ilyen a magyar mentalitás...

Most csak ennyi, mert közben a tesómmal MSN-ezek - Pannonos netről - azuram kinyír, ha meglátja, hogy közben egy csomó mindent töltögetek!

Jó éjt és további jó hétvégét!

Hétfőn beszélünk/írunk!

Kép
cinnamon
 
 


költői...
gereszke
 
 


Sziasztok!

Láttátok a vonatbalesetet? :o :cry:
Még jó, hogy a párom tegnap úgy döntött, ma kivesz egy nap szabit...

Gereszke!
Először nem tudtam mire írtad: "költői..."
Aztán visszaolvastam a hsz-emet! (Én sem leszek már hülyébb - remélem legalábbis!) :oops:

Hordócska!
Megint elvesztél!

Kép
cinnamon
 
 


Sziasztok!

Nem tüntem el, vagyok. Láttam a vonatbalesetet, hát szörnyű! Én teljes kikattamtam rajta, hogy ilyen megtörténhet. Kiváncsi vagyok kit fognak érte hibáztatni, de szerintem a masinisztákat. Tegnap én is küldtem sms-t Csillának, de még nem reagált.

Gereszke!

Megnyugtatlak hogy a fiúk is tudnak ilyen jó kis hisztiket produkálni. Az én Gergő babám fiú létére nagyon profi a dologban. Vásárolni meg úgy imád hogy fölözi a nőket. Na ott még tud hisztit produkálni ha nem kap meg valamit. A fütyire visszatérve nagyon kegyetlen ez a szaggatós dolog. Benőnek vérzett a kukaca és napokig csak úgy volt hajlandó pisilni, hogy kamillateát öntöttünk egy eldobható pohárba, belelógatta a kukacot és nagy ordítások árán belepisilt, annyira fájt neki. Gergőnél már attól is félek hogy hogy bírják lefogni, na meg utána ez a pisilős dolog se lesz piskóta mert hisztibe és akaratban fölözi a báttyát.
hordócska
 
 


Jó reggelt!

Hordócska! Te aztán jó korán nyomod! Nem tudtál aludni? :lol:
Regnap írtam Csillának, és válaszolt is! Még mindig nem egyszerű az életük, de ennél többet nem részletezett én meg nem faggattam! Viszont küldött MMS-ben 2 képet Tomiról. :wink: Nagyon nagy fiú! Írtam, hogy, ha úgy gondolja, meg ideje is lesz, térjen vissza, mert nagyon várjuk!!!

Gereszke! A jelekről nem feledkeztem meg, csak kissé bizontalan, hogy mikor, hol vagyunk... De csütörtökön és pénteken szinte bizti a fél6 - 6, hogy itthon tartózkodunk! Ha a párodnak jó. Ha nem, akkor jövőhéten folyt. köv. :D :D :D

Amúgy az én kiscsávómnál hisztisebb szerintem nincs is a világon! Komolyan mondom, mióta oviba jár, még rosszabb! Mostanában úgy kiakaszt, hogy az el sem tudom mondani!!! Hétvégén is olyan patáliát lecsapott, hogy infarktus közeli állapotba kerültem. A vérnyomim kb. 220/150 volt... Még jó, hogy 2 perc alatt le tudok higgadni.

Kép
cinnamon
 
 


sziasztok!
Bocsi, csak ennyitírtam: költői..., mert a páromnak azonnal kellett a gép.
(meglapném 1 laptoppal karácsonyra, ha lenne annyi gyed-em
:lol:

Csak a szaggatás a megoldás? Mikor mentek?
Részvétem előre is.
Néztem tegnap 2 csatornán is a balesetet. az egyiken a csaj a helyszínen azt mondta: most emelik vissza a a sínekrea másikon a másik riporter: most emelik le a sínekről...
Persze nem ez a lényeg... hanem a tragédia...
ja, meg a naaagy elnökünk sírt, illetve folytogatta a könnye, mikor satótájékoztatón elmondta, hogy távozik 1-2 ember a posztjáról...

fokozni próbálom a dinnyeségemmel:
éjjel a lányzó köztünk akart aludni mert olyan rosszat álmodott, hogy be is pisilt. a baba köztünk alszik mindig, mert sokszor szopizik még és nekem így jobb. de most a szélére kellett raknom az ágynak. kipárnáztam és alá is tettem a takarómból, hogy le ne essen. (a nővére kalimpálós, még az apját is képes a sarkával eltalálni... :oops: )
leesett. szerencsére ahogy földetért fel is kaptam, fel se ébredt, nem sírt, szopizott és elaludt. a doki volt kint és semmi baja a gyereknek. csak én voltam totál kész.

Csillát pusszantom! csak jönne már...
idetalál? :wink:

hiszti: Eszter reggel kért, hogy vegyek neki vmi meglepit a boltban, míg ő oviban van. vettem maoam-ot, olvadósrágót. egyet kapott belőle ebéd után. elszopogatta, aztán kérdezte: anya? mit hoztál nekem meglepit a boltból?
mondtam, hogy ezt, amit most megettél.
De anyaaaa! akkor menjünk a boltbaaaa! és az utcán toporzélkolt, majdnem otthagytam, de jött egy autó, magammal vittem haza...
Még az a szerencse, hgy ezekez csak velem és az apjával meri megtenni (ritkán a keresztannyjával) :roll:
gereszke
 
 


Bocsi, maaarha csúnyán gépeltem!!!

Cinnamon:
Majd írok, lehet, hogy anyám viszi iel nektek, ha egyáltalá neljut hozzánk előbb... :roll:
gereszke
 
 


Sziasztok!

Gereszke!
Ha egyszer anyukád eljut hozzátok, írd meg és átlépek érte, amikor otthon lesz! Nehogymár szegényt még ezzel is ugráltasd!

Eszter hisztije naggggyon jó! (Nem vagyok gonosz, csak örülök, hogy nem vagyok egyedül!!!! Már azt hittem az én égedelem rossz fiam csinál csak ilyeneket!) :oops:

Ha van időm visszaolvasom, amit írtam és kijavítom a hibáimat, de általában annyi szabadságot azért nem adnak a gyerekeim, szóval bocsi az el- és félreütésekért! És persze a helyesírási hibákért!
Mondjuk olyan is szokott lenni, hogy átolvasom és még ott sem veszem észre... :?

Hordócska!
Nálunk Nándikának volt kicsit letapadva a kukacán a bőr, de a doki azt mondta, hogy nem kell felvágni! Igaz, nem lehet olyan könnyen felhúzni, mint Bálintét, de remélem nem lesz vele gond! Majd, ha jön dokibácsi meg is kérdezem, hogy az úgy okés-e? :roll:

Kép
cinnamon
 
 


Sziasztok!

Gergő babám betaknyosodott. egyenlőre még fehér/átlátszó a váladék, de nem kap levegőt szopizás közben.
Most vettem egy tengeri sóoldatot (physiomer),spray-t, amivel át tudom mosni az orrát (orrszívó porszívó semmit se szív ki, illetve vmit az elejéből...)
(utálom kínozni a saját gyerekemet:(

Van valami ötletetek?Ráadásul nem találom a homeo-s könyvemet, abban biztos van bogyó, amit fel tudék neki oldani...
Ha itt a neten tudtok vmit, azt is megköszönném!

Cinnamon:
Lujzi jól van már? elmúlt a hasmenés?
gereszke
 
 


Sziasztok!

Gereszke!

Nasivin csecsemő orrcseppet vegyél Gergőcének. Szabival is van ilyen gondom hogy tortyog és reggelre szinte semmi levegőt nem kap. Ez jó szokott lenni rá. Meg vegyél Kinder Luff nevű kenőcsöt, azt már használhatjátok és szintén jó. Ez egy mentolos kenőcs, ami jó a megfázásra és segít nekik levegőhöz jutni a mentol révén.
hordócska
 
 


Sziasztok!

Gereszke!

Remélem még nem vettél amit tegnap írtam. Megkavart a férjem a magyarázásával és nem jól írtam le. Nem Kinder Luff, mert az Eszternek való, hanem Baby Luffot vegyél Gergőnek. Bocsi!
hordócska
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy napok óta nem reagálok, de nagyon padlóra tett és tesz minket folyamatosan a gazd.világválság!
Tudjátok, mi mindketten pénzintézetnél dolgozunk - ráadásul ugyanannál és fogalmunk sincs hogyan tovább! :cry:

A fejem is fáj folyamatosan. Ráadásul az egész jobb arcom lüktet. Azt hiszem nem a fogam fáj, hanem az ínyemben az egész mindenség - mármint a csont, vagy a fene sem tudja, csak fáj!
(Lehet, ezek már pszichoszomatikus tünetek...)

Na, léptem. Nem óhajtom a Ti kedveteket is elrontani!

Puszi, majd jövök, ha kicsit jobb hangulatom lesz! :cry:

Kép
cinnamon
 
 


Sziasztok!

Cinnamon!
A pénz nem boldogít? :cry:
Jobbulást! Ha teheted, sétálj egyet a napon, vagy csak ülj le kávézni, sütit enni :wink:

én csokival ölném magamat, ha Gergő bírná :lol: , enyhén függő vagyok. majd a szopatós időszak után kikezeltetm magam, de az is lehet, hogy elmúlik egy kicsit...
a lányom miatt titokban nassolok, nehogy példaként lássa... 8)

Hordócska!
Baby luffot kértem, automatikusan úgy is értettem, fel se tűnt...

Ma majdnem úgy jártam mint te: megállt a falióra és én csak nézem, hogy még korán van... még jó, hogy a mikrón lévő működik :? lassan mehetek a lányzóért...
gereszke
 
 


Remélem szép 7végétek van!!!!

Cinnamon!
Hétfőn jön anyám (végre kettesben a párommal - szülői értekezletre megyünk), és ha nem felejtem el, akkor odaadom neki a matricáidat...
Nem könnyű anyámmal. nem gondoltam volna, hogy pont az enyém ilyen: megbeszéltük, jött babázni, hogy kivasalhassak. erre elkezd mesélni, milyenek a gyerekek, a szülők, meg csináljak az ő csoportjának is jeleket, aztán leül és szórólapokat nézeget...
eltelik fél óra és eszébe jut, hogy mennie kell, még ezer a dolga.
és lelép. még útközben megejti, hogy egyszer arra babakocsikázhatnánk hozzá...
nincs sok kedvem...
még egy dolog van a bugyromban anyámtól:
indultunk szülni, anyám megérkezett, hogy vigyázza Eszter álmát.
Kedves párom mesélte másnap, higy ment a tv... hajnali 3tól...
anyám úgy vígasztalta a lányzót - aki felriadhatott a tvre - hogy anya kórházban van. sírt sokat és a tv előtt elaludt.
Nem ezt beszéltem meg vele...ja, és az élettársa is megjelent, úgyhogy még a kutya is ugathatott... teliholdkor egyébként is éberebb a kutyánk...

Bocsi a panaszáradatért, de nem hiszem mel, hogy az ÉN anyám ilyen.
most mondjam el neki, hogy kéne viselkedni?
gereszke
 
 


Sziasztok

Gereszke!

Használt Gergőcének a kenőcs és az orrcsepp? Nyugi az én anyám sem különb csak más értelemben. Szerintem azzal mindent elmondok róla ha idézem egyik beszólását: "nekem a kutyáim a gyerekeim és te nem vagy az". A jószág az első és utána talán tudomást vesz rólunk is de csak talán. Mindig az a fontos hogy neki jó legyen, de ha nekünk van problémánk nagy ívben le vagyunk sz.....va. Na nem sírok tovább, erről ennyit. Anyósomékkal már több mint egy hete nem beszélünk, szóval elvagyunk.

Cinnamon!

Jobban vagy már? Ez a megélhetés téma nem könnyű eset.
hordócska
 
 


Szia!
Gergőnek bevált ez a kettő.
A lányzó viszont tiltakozik... és zöldül is az anyag... :cry:
Hogy oldjátok meg a háztartást (anya/mama nélkül - gyerekkel)?
Néha nagyon összecsapnak fejem fölött a hullámok...

no de: csak vidáman!

Pusszantás nektek!
(jelentkezem, amint kitakarítottam - ezt így elhatároztam magamban... Gergővel még egyeztetek :P )
gereszke
 
 


Sziasztok!

Most épp megvagyok! Az előbb voltam bejelentkezni a fogorvoshoz. Aranyos volt az asszisztens csajszi, már ma is mehettem volna, csak Lizit nem igazán tudtam volna hová tenni. Meg még rá kell hangolódnom... (A fájdalom ezek szerint nem elég hatásos.)
Amúgy 3 napja fájdalomcsillapítón élek! Ennyit összesen egész életemben nem vettem be, mint ezalatt a pár nap alatt! Már kezdek aggódni a májam és a vesém miatt! :lol:
Az éjszakák a legrosszabbak! Ma is felébredtem a fájdalomra. Aztán próbáltam visszaaludni, de nem ment. Fél óra után már csak bevettem egy gyógyit!

A megélhetésünk miatt változatlanul aggódom, de momentán túl sokat nem tudok tenni érte/vele. Már az is eszembe jutott, hogy lelépünk az országból, csak épp nyelvet nem igazán tudunk...
Na, de majd lesz valahogy, igaz?!

Tegnap mikor épp nem fájt a fogam, nekikezdtem ablakot pucolni, meg függönyt mosni/vasalni. Leginkább az utóbbit gyűlölöm, de azért túléltem! Most már sokkal jobban érzem magam, hogy kilátni az üvegeken! :lol:
Viszont van egy csomó ruci, amit vasalni kellene. Már levittem az emeletről, hátha úgy könnyebben rá tudom magam venni. :oops:
2 pólónál és 1 pulcsinál feladtam. :shock:
Ha befejeztem a netezést, azért megpróbálom megerőszakolni magam, hátha ennél többre is képes leszek. :evil:

Szép napot!

Kép
cinnamon
 
 


Gereszke!

Nem fontos ám anyukádnak odaadnod, tényleg elugrom érte a héten!

Szerencsére az én szüleim nagyon jó fejek. Már néha nekem ég az arcom, hogy ennyi idősen még mindig mennyi mindent levesznek a vállamról/vállunkról! Másnak biztos fura, hogy a gyerekek szinte kétlaki életet élnek, mert egy csomószor ott alszanak, meg ők hozzák-viszik az isibe, oviba őket. Teljesen önszántukból, mert imádják az unokáikat! És viszont! Ők értünk is mindig mindent megtettek! Az unokáik és a gyerekeik adnak értelmet az életüknek!
Néha már én szoktam nekik mondani, hogy legyenek egy kicsit kettesben, de azt mondják, akkor úgyis csak unatkoznak...
Persze néha kiakasszák őket a fiúk, de 2 perc múlva úgyis kibékülnek. Bálint ebben is nagy mester! Valamit nem engednek meg neki és nekiáll hisztizni. Aztán fenyegetőzik, hogy hazajön. Anyuék mondják neki, hogy jó, akkor menjen és a végén az én drága fiam elhüppögi: "De én szeretlek!" Ki tud rá ezek után haragudni 1 percig is?!

Én azt hittem régebben, hogy minden szülő valahogy így áll a gyermekeihez, de mostanában be kell látnom, hogy az én szüleim valami másik bolygóról jöhettek... :wink:

Kép
cinnamon
 
 


Sziasztok!
no a takarítás... ablakpuc megvan, erre jött a köd.. :shock:
és bűzlik a lakás: a festő csak feltette a frissen fstett
ajtókat... :evil:

Persze hogy jöhetsz, nálam maradt...

Szerintem szuper szüleid vannak... az én nagyszüleim is ilyenek voltak... csak anyám nem örökölt semmit se tőlük... vagy nem meri kimutatni.
tegnap ráparancsotam, hogy amíg szülőin vagyok, maradjon a gyerekekkel, mert ment volna haza, mikor megtudta, hogy a párom otthon marad...
ahogy hazaértem már ment is... régebben azért még leültünk beszélgetni is...

a válság: ha nagyon gáz lenne, akkor azt már tudnánk... csak jobb félni mint megijedni...
Egy bankos ismerősöm tőzsdézik és most vásárol... elment az esze... vagy tud valamit...
gereszke
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors bekukk:

Gereszke! Holnap délelőtt otthon lesztek? 11-re megyek fogorvoshoz, de előtte talán el tudnék ugrani, ha jó.

Megváltozott a telcsiszámom, megírtam iwiw-en az újat.

Kép
cinnamon
 
 


bocsi, nem volt gépünk....

itthon vagyunk ma is, holnap is. casárnap kiugrok a sporiba a bababörzére...
23-áig itthon vagyunk...
emilt vagy privit írj, azt meg tom nézni, soxxor ledob a gép...
gereszke
 
 


Sziasztok!

Kedves párom Mikulásként (is) dolgozik, ha kell, szóljatok! :)
telszámát megadom priviben:)
gereszke
 
 


Sziasztok!

Gereszke!

A te párod aztán sok lábon áll :lol: de igaza van.

Csütörtökön voltunk vissza uh kontrollon. Elszomorodtam. Mikor Szabi született a nagy súlya miatt szülésnél lett a fejében egy vérömleny, aminek már fel kellett volna szívódni. Nem szívódott fel, hanem elfolyósodott és át alakult cisztává. Azt mondta a doki hogy nincs vele teendő, mert ha akar még felszívódhat, de ha nem akkor meg elfér ott. Jópofa nem? Az a "jó" hogy nem az agyban van hanem az agy és a kopony között. Utána olvastam és később okozhat neki migrént vagy ha véletlen eldurran akkor agybevérzést. Hát én nem hagyom annyiban ez nem játék. Holnapra kértem a neurológiára időpontot és kikérem egy szakember véleményét. A férjemet is dokihoz hordom. Neki meg magas a vérnyomása és sok a súlya emiatt elindult nála az érelmeszesedés. Most diétáztatom, mert sürgősen le kell fogynia és szedi a vagon gyógyszert.

Remélem ti legalább jól vagytok, mert nálunk zajlik az élet de rendesen!
hordócska
 
 


jaja... régen kezdődött... és ráragadt a ruha...:I

Húúúú Hordócska!
Kitartás, sok siker! és ne hagyd annyiban, bizony nem mese a ciszta...
én anyámmal játszom ezt a diétát. azért játszom, mert nem nagyon eszik semmit, mert nem akar elhízni jobban... még a salátától is tart...
rosszabb mint egy gyerek...
gereszke
 
 


Sziasztok!

Na az én anyámat nem kell diétáztatni :lol: . Ha látnád, szinte a hátára van száradva a bőr olyan sovány és mégis állandóan fogyózik, mert nagy a hasa. Szerintem ő valamiféle bulémiában szenved, csak épp nem hánytatja magát.

Szerdán elvittem volna Szabit a neurológiára. Időpontot nem kellett kérni csak feliratkozni. 2-4-ig rendelt volna a doki, mi háromnegyed 3-kor értünk oda, a doki meglépet mert nem volt kedve tovább rendelni így nem lett ellátva a gyerek. Az aszisztens nagyon tukmálta volna a magánrendelő telefonszámát, én meg gondoltam magamban hogy k.... be és mondtam neki hogy kibírjuk adjon másik időpontot. Majd 5.-én megyünk újabb kisérletre a vizsgálatért.

HAHÓ CINNAMON! HOVA LETTÉL? MERRE VAGY? TE IS ELTÜNSZ MINT CSILLA?
hordócska
 
 


Sziasztok!

nem tom mikor leszek gépközelben, addig is jó szünetet, aki teheti. 8)
Mi lehúzunk az őrségbe apámhoz (ha kell, priviben elküldöm a honlapot, ahol lakik:P ), ugyanis jön a festő és minden ajtó-ablak-tokot lecsiszol, fest (május óta várjuk)
:roll: Épp Gergőt altatom, közben a párom fóliáz mindent, remélem mindent összepakoltam, ami kellhet.
festés után fogom utálni a lakást (takaítani) és remélem anyám befogad néhány napra, aki elhúzott tesómékkal wellnesszelni, mikor közben megígérte, hogy segít összerántani a házat...
:twisted:
ááá, de nem anyázok...

méghogy a doki lelép munkaidőben... szép...
ha meg időre kell érkezni(mint a csípőszűrésre...), azé szólhatnának.

no szép hétvégét nektek, nem tom, apám megengedi-e majd, hogy használjam a netet :?

pusszantás!
Cinnamon! holnap anyukádéknak beadom a borítékot! aztán eccer majd megadod, ne érezd rosszul emiatt magad :wink:

mégse privi, jó reklámnak:
www.dominovendeghaz.hu
gereszke
 
 


Sziasztok!

Gereszke! De jó nektek! Én is szívesen kilépnék már egy kicsit a mókuskerékből! Jót tenne egy kis levegőváltozás...
Ugye nem adtad be a cuccot? Mert nem szólt róla apukám. De ne aggódj, egyszer tényleg eljutok végre érte!

Hordócska! Sztk-s rendelésen pedig ki kellett volna töltse a munkaidőt, pláne, ha előjegyzésben volt valaki! Nevetséges! (Bár, én asszem nem röhögőgörcsöt kaptam volna, hanem idegbajt!)
:twisted:

Megpróbálok sűrűbben jönni, de a szünetben ez még annyira sem megy, mint, mikor a fiúk iskolában, óvodában vannak.

Amíg nem írok újra, legyetek jók!

Kép
cinnamon
 
 


Sziasztok!
A cucc még itthon van, valamelyik fólia alatt, bocsi...
már megérkeztünk, de erős festékszag van, így egy havernál alszunk(anyám nem vállalt minket, de ezt hagyjuk, keresek ennek egy "mi van anyámmal" topicot) , sok a por is, a párom egész nap a porszívót fogja. én meg a két gyereket.

Holnap ismét ovi, suli... ááááá
gereszke
 
 


Sziasztok!

Gereszke!

Nem irigyellek! Én még elötte állok a dolognak. Ha minden igaz a hétvégén végre ideér az asztalos (egész nyáron érkezett) és megcsinálja a lambériázást meg a boltívet. Utána meg muszály kifesteni, mert úgy néz ki a fal mint amit körbe hánytak, egyszóval undorító és koszos. A sok kis gyerek kéz megtette a hatását :lol:.

A múlthéten kijutott. Mind a 3 gyerek kruppos lett, befulladtak. Szabinak jutott ki a legjobban, átment gégegyulladásba. Most a nagyok kezdenek megint fuldákolni. Iszonyatosan köhögnek. Nem lesz ennek már sose vége :cry:? Nagynehezen megkaptam az államkincstártól az elmaradt járandóságomat. Mostmár talán Szabit is számításba veszik és kapok utána is családipótlékot. Már nem bánnám.


Cinnamon!

Tessék jelentkezni!!!!!
hordócska
 
 


hordócska!
Kitartás!
gondolom kaptál kúpot is, és mint gyakorló anyuka, hónod alatt ott a hidegpárásíító.

Ezt többször el lehet kapni? Mert a lányom túl van egy ilyenen... szerencsére 4-5 nap volt csak az egész. emléxem, egész éjjel figyeltem a szuszogását, velem aludt...

Mi is egész nyáron vártuk a festőt (egyébként buszsofőr).
Szép lett minden, csak fáj a fejem a szagtól. minden nyitva, gyertyák is égnek. pakolni viszont nem nagyon tudok: Gergőből előjött a szeparációs szorongás (a nagykönyv szerinti első, 8 hónapos ragaszkodás), ráadásul felfelé kapaszkodik minndenben, feláll néha aztán zsuppsz. szóval mellette a helyem.
Lányomat nézve tudom, hogy ez csak egy ideig tart (ovis korig vagy még utána is?

végre anyámnál alhattunk...
csak apámnál mégiscsak jobb volt: csend és kaja garantálva...

pusszantás nektek!
gereszke
 
 


Sziasztok!

Már megint eltűntem, tudom, de nincs kedvem írni (sem). :oops:

Képzeljétek, ma reggelre ellopták a tesóm bringáját anyuék udvaráról! :twisted: Minimum 3 méter magas kapujuk van! Ja, és a tesóm éjszaka fél 12-kor ment haza! Tuti bezárt mindent, mert még direkt vissza is ment megnézni a kaput és reggelre csak a helye volt!

Kicsit kész vagyok! Mondjuk még a jobbik eset, hogy csak a biciklit! (Amúgy az enyém is ott van Náluk, csak a másik falhoz támasztva egy füge vagy milyen bokor mögött.)

Törjön ki a nyaka annak a gyökérnek, amelyik ellopta!!!

Hova jutunk???

Mostanában csak rosszat tudok írni, úgyhogy inkább nem jövök!

Azért Nektek szép napot!

Kép
cinnamon
 
 


Sziasztok!

Cinnamon!

Nem ismerek rád! Nagyon rosszkedved van mostanában. Remélem nem tart sokáig.

Gereszke!

Nyugi ennyivel nem úsztátok meg, ezt többször is el lehet kapni. Vírus okozza és ez a takony idő még kedvez is neki nagyon. Szerintem a kúp helyett kérjél Eszternek Sinecod szirupot. Mi a neve a kúpnak amit kapott? Ha az amire gondolok akkor elég nagy hormontartalommal rendelkezik és ez miatt nem igazán előnyös. Az én fiaim nem igazán akarnak gyógyulni. Majd megfullad mind a 3 úgy köhög és bugyognak elég rendesen. Már 2. hete betegek. Jó lenne ha már vége lenne.
hordócska
 
 


Sziasztok!

Hordócska! Boldog szülinapot!!! Úgy látom nem tudtál ma reggel aludni... :lol:

Ma jó napom van - kivételesen. Tegnap itt volt a legjobb barátnőm a kislányával egész nap . Tök jó volt! Együtt főztünk, csavarogtunk és terelgettük a 4 gyerkőcöt. :shock: Este nem kellett senkinek esti mese... :lol:
Asszem nem csak kivételes napokon fogunk ilyeneket szervezni.

Gereszke! Köszi a köszöntést!

Képzeljétek, kedden levágattam a hajam, és újra kivilágosíttattam egy kicsit. Mindenki csak lesett, hogy megint megválok a hajszerkezetemtől! :lol: Én nem szoktam elaprózni. Azért nem igazán járok fodrászhoz, hogy pár centit vágassak, ha elmegyek, akkor drasztikusan változtatok. :D

Amúgy mi sem lógunk ám ki a sorból. Nátha az van nálunk is a gyerkőcöknél rendesen. Illetve Bálintnál már nem tudni mi, mert éjszaka alig kap levegőt, és nappal sem az igazi,úgyhogy lehet ma, vagy szombaton elmegyünk fül-orr gégészhez, mert már nyár óta ilyen szegénykém. :(

Na, remélem most érződött a hsz-emen, hogy jobb kedvem van, mint az utóbbi időben volt...

További szép napot mindenkinek!

Kép
cinnamon
 
 


Isten éééltessen mindkettőtöket!

a sinecod szirup erre az ugató köhögésre jó, vagy másmilyenre is?
egyenlőre még csak köhécsel a csaj, remélem a homeopátiás lötty segít elűzni ezt a 7végén...
ahoz képest, hogy vékony, karcsú nádszál kisasszonyka (alig eszik...), jól bírja a bacikat (persze flavonmax meg multivitamin meg c-cseppek napi szinten besegítenek:)

levegőt én se kaptam tegnap éjjel: először aludtunk a saját házunkban festés (bocs: mázolás) után, és mikor a baba felébresztett (csak cicit akart), naaagyon éreztem a festékszagot. nyitott ablakoknál aludtunk (redőny le stb), de én nagyon éreztem. senki se vette észre éjjel, csak én.
Nem árt ez a babának (is)?

jóccakát!!!!!!!
gereszke
 
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?