Új privát üzeneted érkezett!

jaja, most így rákérdeztél momoska, beszéltem vele múlt héten, de annyira lyukas az agyam, hogy elfelejtettem szólni. pedig puszil titeket réka!! és kérdezte ám, hgy mi van veletek. ők jól vannak, réka reggel 8-3ig suliban - ami eléggé lefárasztja. nüncsi bölcsiben, a nagyija viszi és megy érte. Nüncsi élvezi a a bölcsit, a gyerektársoságot. és elég szépen eszik is.

jó ez a kisautó. én is vlmi ilyet szeretnék kolosnak, amit tud lábbal hajtani és le is tud szállni. de gondolom majd ha jár akkor érdemes. öcsémnek is volt hasonló, egy kék nyulat formázott, a fülei voltak a kormány. elég ronda volt, de ő imádta. úgy hívta hogy "nyunyuka". :)

[quote]b írta:ebetaxi lenne a legjobb


ez meg mi?? még sosem hallottam.
Vendég
 


[quote]e írta:z meg mi?? még sosem hallottam.


hat az a kisauto:-)
csak elirtam. bébitaxi vagy babataxi neven futt!

Kép
Kép
momoska
 
 


nagy mazli, h. nuncsi szereti a bolcsit. hogyan tudtak elintezni ilyen bolcsihelyszukos idoben, mikor 2 evre elore vannak varolistak???
puszilom oket, ha beszelsz veluk.

Kép
Kép
momoska
 
 

 
 

a bébikomppal kapcsolatos véleményekről én is hallottam, de ugyanezt hallani a szakiktól a különböző lábbal hajtós járművekről is, azt se nagyon javasolják, hanem járjon az a gyerek a saját lábán!

De azt hiszem, hogy az a kis idő amit abban eltölt nem hiszem hogy nagyon ártalmas lenne.

Lilinek egyébként van ilyen lábbal hajtós, vonata, amin van tolókar, járássegítő, de ezt még nem tudja használni, majd ha csak biztosan jár, hiszen jó nagyon hasalna ha most elkezdené tolni.

Az oltással kapcsolatban jó hogy írjátok ezeket az infókat mert azért én még nem jártam teljesen körbe a dolgot, csak egy időbe sokat volt szó róla és jó dolognak tartottam. Természetesen úgyis a nőgyogyival kell megbeszélni a dolgotl

most ezt elküldöm...

KépKép
domidina
 
 


Hú Orsi, ilyen alkotó délutánokra én is szívesen elmennék, én is nagyon bírom ezeket a dolgokat. Régen csináltam én is hasonlókat, gyerek mellett nemigen lehet, hiszen ezek azért elég időigényes dolgok. Az utolsó amit csinálam és nem tudtam befejezni az egy tojáshéj-mozaik kis dobozka. De több minden van félbe a szekrény mélyén, meg a fejben tervként. Majd ha már Lilivel együtt lehet csinálni megvalósítjuk.

Szombaton azér én is tervezek egy kis kiruccanást. A régi barátnők (kollégák) jönnénk össze egy kis sütögetésre, csak még a párom kell rádumálni, de nagyon szeretnék menni, amióta Lili megvan nem voltam sehol sem.

KépKép
domidina
 
 


es en mar kiteregettem, neteztem, sutottem majorannas csirkemajat es rozmaringos csirkemellet zoldseges rizs-zsel borsonak es magamnak egyarant, bar o nem kedveli a rizst ezert csinaltam zoldseges krumplipuret neki, es mar meg is ebedeltem, s ez a kolok meg mindig alszik...ezert ugy gondoltam, fellenditema topicot, s meselek nektek....
...aliz mesejet:
tegnap babaozta el. cime: hofeherke es a zebra.
melyben hofeherke beleszeret egy zebraba es felesegul megy hozza...a kepen eppen a naszejszaka lathato.

Kép

es a vegen a zebra es hofeherke addig eltek, mig meg nem haltak, es a mennybe jutottak
az alabbi kepen eppen a mennybejutas lathato, azaz a szereplok sajna lekerultek a keprol, de borisz ketsegbeesese (valszeg nem hiszi, hogy tenyleg a mennybe kerultek) jol lathato.


Kép

majd borisznak ki lett adva feladatul, h. furdesse meg a herceget, aki olyan banatos, h. hofeherke a zebrat valasztotta, h. banataban mar napok ota nem furdott.

Kép

Kép
Kép
momoska
 
 


ok, most már tudom, de fogalmam nem volt, hogy ez a hivatalos neve. nekünk mindig is nyunyuka volt a neve. :)

jó volt a mese, köszönjük! szegény herceg, majd csak talál magának vki mást.

kolos ma spenótot kapott, de nem lelkesedett iránta vlmi nagyon. aztán anya evett sóskát (ma ilyen zöld kaják voltak) azt meg kinézte a szájából, és meg is ette.
délután meg sütőtököt sütünk, azt fog uzsonnázni.

nem tudom, hogy sikerült bejutniuk. biztos protekciósok. :)
megmondom, ha majd beszélek velük.

nekem is vannak félbehagyott dolgaim. de a fejemben még több ötlet kering, és annyira nincs időm megcsinálni őket. mostanában - vagyis pár hónapja - képkeretet csináltam decopage-technikával amiben kolos van. ja, meg lerajzoltam kolost a nagyiknak.
Vendég
 


ketsegtelen egyebkent, h. a kismotor sok serules okozoja, de azt en meg nem hallottam, h. anatomiailag es eletkorilag ellenjavalt lenne, mint ahogy a biciklizes sem az.
csak azert kerdeztem, mire jo a komp, mert a motorozasnak es a motor tologatasabak is latom ertelmet: egyensulyerzek fejlodese stb. (bar a kolykok megtalaljak ra az eszkozt, mint aliz anno a kisszeket), de nemtom, h. a komp mire valo. most komolyan. tudtommal anno csipoficamos kiskolykoknek fejlesztettek ki, csak elterjedt a normal babak koreben is. de vegul a komp, az nem egy kis jaroka bizonyos ertelemben?????

Kép
Kép
momoska
 
 


Sziasztok!

Nálunk az éjszakák továbbra is botrányosak. Olyan, mintha megint jönne vhol a foga (úgy viselkedik), de már megint nem látom sehol! A múltkor is így volt ztán tényleg jött 2 fog. :wink: Ma először végre elaludt! Épp itt volt az ideje!

Nálunk megy a betonozás, holnapután hozzák a faházat, az alapot meg hétvégén fejezik be. Jó lenne még vagy 2 hétig nem esne!!!

Ma voltunk Levivel turiba, de nem sikerült semmit sem találni. :( Vajon hogy lehetséges, hogy hiánycikk a 80as méret????. Ez már a 3. hely ahol nincs! :x

Már én is gondolkodtam rajta, hogy kellene venni vmit amit tud maga előtt tolni járássegítőként. Kompunk nekunk nincs és nem is lesz. A küszöbök miatt állandóan elakadna (mert ugye ő nem bír megmaradni egy helységben) és simán dührohamot kapna. Mindig mérges lesz ha vmit nem tud v. nem lehet neki megcsinálni. :roll: Igaz kompot semmiképpen nem szeretnék, elakadni meg mással is eltud...na mindegy.

Orsi, tök jó lehet egy ilyen alkotó délután. Mi ilyet soha nem csináltunk, hasonlóan Momoskáékhoz mi is inkább italozni, dumcsizni szoktunk. Az külön jó, hogy el is juttok odáig, hogy megcsináljátok amit akartok. Engem meglepően könnyen és rendszeresen a lustaságom legyőz... :wink: :oops:

Fogalmam sincs mit akartam még írni... azt biztos, hogy a bébik gyönyörűek!!! :) A mese is nagyon jó, aranyosak lehetnek ahogy így eljátszanak!

KépKép
kora
 
 


Momoska igazad lehet! Rádásul szerintem mindegyik komp ormótlan és baromi nagy hely kell neki! Értelme szerintem sem sok van.

KépKép
kora
 
 


Akartam még írni Nórinak nagyon kis aranyos pofija van és ezek a csajok hogy tudnak a kamerába nézni..! Vhogy másképp mint a fiaink.

KépKép
kora
 
 


sziasztok,

tegnap is sikerült elsőre az ágyba raknom. talán most már rájön, hogy alvás van, ha berakom. csak tudnám ezt napközben miért nem tudja??
nem rég aludt el, gyorsan megfőzöm az ebédet, mert ilyenkor alig alszik egy fél 3/4 órát.

Kora, nekem is ez a bajom, alig lehet kapni 80as vagy nagyobb ruhát. lehet, hogy rossz helyen keresem!

mennem kell, mert apa itt áll a hátam mögött, hogy mikor fejezem már be, ide akar jönni a géphez.
Vendég
 


sziasztok,

de jó neked orsi, bár én is le tudnám igy rakni. próbálkozom, de vagy nem érti.... csak forgolódik felül, feláll stb.

Lili most egy órát aludt csak, aminek nem igazán örülök, mert így hogy 2x alszik csak most elég sokat kell fönt lennie. F3nál előbb nem akarom lerakni, mert ő meg nem alszik sokat egyszerre, max 1,2 órát. 9.40-kor kelt föl. így elég hosszú lesz az idő addig.

Ma tökfőzit csináltam neki, tápszerrel, remélem azért enni fog belőle. Holnap meg kelkápi+krumpli (pulutyka vagy ki hogy hívja) lesz. Ilyet még nem evett, uh. biztonság kedvéért van bébikajám is.

Csilla, azt hiszem te írtad, hogy kő van nálatok és nem tudod hogy old meg az ottani mászását, szőnyeggel vagy hogyan. Én is ezen lamentáltam sokáig és nem is raktam le a kőre, mert nekünk is az van és hideg nagyon, de mostanában már letszem, hiszen nem fekszik le rá, a pelenka meg elég vastag, a tenyerével meg csak nem fázik fel. Egyébként sem ül hosszasan a kövön, megy állandóan. Meg nincs ott egész nap, uh. én már nem aggódom emiatt. Persze te tudod mennyire érzékenyNóri erre.

KépKép
domidina
 
 


mi megjottunk a tanacsadasrol, de nem tudok hiteles adatokkal szolgalni, mert olyan balhet csapotta rendeloben...egeszen meglepodtem a sajat gyerekemen.
a sulya saccperkabe 9.3 kg, mert meg a digit merleg is 9.2 es 9.4 kozott mozgott abban a nehany masodpercben, mig onalloan megult rajta, ezert a hosszaval mar nem is probalkoztak.
a futyije ugy tunik rendben lesz, de a doki szerint (bar o haladobb szellemu) 3 eves korig kell neki idot hagyni, elobb nem erdemes csesztetni(bocs!)
betegseget meg nem lat nala, de szerinte jon a 7.-8. foga. en nem latom, de meg mindig jobb, mint egy betegseg. foleg a mai ejjelunk miatt gondoltam, mert f10tol hajnal fe1ig 5-10 percenkent sirt fel, s legtobbszor meg oda se ertem, elhallgatott. f1kor meg felebredt, s elkezdett vidaman dumalni, 10 percig birtam, szopcsi, s magam melle vettem, el is aludt rogton mellettem, smeg 3x felsirt 5 percenkent almaban, aztan aludt f7ig, szopcsi, majd f9ig.

ja felirt neki 2 homeobogyot immunerositonek, meg az adagolast, ha valakit erdekel, leirom, bar borisz - a tudogyuszija es a kesobbi bronchitise miatt - meg egy kapszulas immunerositot is kapott. ha erdekelnek a bogyok, leirom.

Kép
Kép
momoska
 
 


ja orsi, vagy aki pesten jar!!!!
juteszembe! 2 hete nyilt itt zugloban a nagy lajos kiraly utjan (a fenomen uzlethaz helyen) egy nagyon nagy angol hasznaltruhas turi, s mivel nekem anyukam turkalo-manias, eddig nem neztem meg, de tegnap nem jott ram 2 teli gatyam, ezert elneztunk oda csaladostol (tolunk 10 perc seta), s azt kell mondjam: nagyon jo. a felnott cuccok vallfakon vannak, termenkent kulon naci, ing, kabat, cipo stb. a gyerekcuccok is egy szobaban, igaz az egy ev alattiak csak halmozva, de barhova nyultam, talaltam olyant, amit megvennek, pedig nincs is szukseg ra, de nem tudtam ellenallni borisznak 2 kisgatyonak (next mindketto, egyebkent is rengeteg next markaju cucc van, s vegre vannak 80-as meretuek!!)), aliz meg a babainak turkalt 50-56-os cuccokat, en is kaptam egy gatyat, s a kedvesem is (o is nextet), meg aliz egy plusscicat, s igy fizettunk 3600 Ft-ot, de csak azert ilyen "sokat", mert a kedvesem gatyojan egy bazi nehez fem csat van, s itt kilora megy minden (1990 Ft/kilo), es csak azert fizettunk ilyen keveset, mert a kolkokkel nem akartunk 40 percnel tobbet ott tolteni. ugyhogy aki erre jar...ajanlom!

Kép
Kép
momoska
 
 


ha pesten laknék én is bizti elmennék oda, jó lehet....


na a mai 2 alvásból 3 lesz, mert 12-kor pár perces altatás után elaludt.
A tökfőziből meg kihagytam a húst. Most vagy ettől ízlett neki, mert bevágta az adagot amit a tányérba tettem (nem volt túl sok az eddigi tapasztalatból kiindulva), vagy most valahogy eltaláltam az arányokat.

KépKép
domidina
 
 


Kolos délelőtt lenyomott 2 óra alvást! nem tudom mitől volt ilyen fáradt. aztán olyan vidám volt, dumált egész fennléte alatt, meg amíg elintéztük a postát.
és most is alszik már 1 órája.

köszi momoska, ha rá tudom venni a párom, hogy elvigyen oda akkor megnézem. bár kolosnak most elég sok ruhája van, talán majd ha méretváltás lesz nálunk elmegyek. (pontos címet tudsz mondani? mert nem vagyok arra ismerős, fogalmam nincs hol volt a fenomén üzletház)

Kolos mostanában már nem sír fel éjjel. Szegény borisz, megijedhet vlmitől? Szerinted mitől lehet? és rögtön visszaalszik vagy altatni kell? Tényleg, őt nem ringatod, jól emlékszem, csak be az ágy, azt alvás?
Vendég
 


Sziasztok!

Látom ma nem voltatok sokat.

Gratula Borisz súlyához! :) Levente is olyan hanggal van a váróteremben mindig, hogy zeng az egész. Szerencsére nem ordít, csak dumál meg ilyenek. Milyen érdekes, hogy a dokik olyan sokkal előbb látják mikor jön a fog. Persze van tapasztaltuk rendesen!

Az immunerősítőt bármikor bármelyik gyereknek lehet adni? Vagy csak ha kifejezetten szükség van rá?

Jó lehet az a turi, de én sem tudom hol volt a fenomén régen. :oops: De ma találtam végre egy bababoltban 80-86os (kettős méret) bodyt!!! :D Rugiban úgy tűnik nincs ilyen méret. A harisnyák viszont tök drágák! :(
Ti milyen kesztyűt fogtok venni a gyerkőcöknek? Biztos hülye kérdés, de fogalmam sincs milyen lenne a legjobb. Valószínű eláztatja majd a rágcsálásával.

Egyébként éjjelente még mindig sokszor kel. Találtam illóolajos fűrdő receptet. Ki kellene próbálni...nem tudom miért nem érzek hozzá energiát.

Megyek mert most már az egész könyvespolcot lepakolta. :roll:

KépKép
kora
 
 


JÓ REGGELT!

Azért (ha muszály) én is tudok korán kelni! Az éjszaka: Éjfélig 2x lekt, de utánna alhattam egyben 4 órát, Cuci húzta a lóbőrt! :D Már nagyon régen nem aludtam egyszerre ennyit, mindig csak 1-2 órákat, mert Levi kelt. Még ő alszik!!! Nekem sajnos amikor alhatnék persze kelnem kell... Igaz, hogy esik, betonozni nem tudnak, de gondolom azért eljönnek szólni vagy pár cuccukért.

Kelt, megyek szopi van!

KépKép
kora
 
 


jóreggelt!

hát nálunk amilyen jól alakult az éjjel első része, olyan rossz volt a folytatás.

először f2-kor kelt (hozzáteszem f11-től f1-ig meg nem tudtam aludni), aztán 3, f5, 5.50, 7.15.
így aztán megint több részletben sikerült aludnom 6 órát. Hiába feküdtem le már f9-kor, erre tessék! Uh. nálam is ritka fehér holló a 4 óra egyben alvás.

KépKép
domidina
 
 


Jó reggelt Lányok!

de rossz olvasni is, hogy milyen rosszul alszanak ezek a babák.én hálát adok Istennek vagy akárkinek, hogy kolos nem ez a típus. én biztos mosott rongy lennék ha nem tudnák min. 8 órát aludni - egyben. Mi is 9kor fekszünk - kolos már fél 9kor. Ma 3/4 7kor kelt, de olyan álmos voltam, mert többször felébredtem éjjel. Apa odahozta mellém az ágyba, és ment dolgozni. szerencsére holnap ismét itthon fog dolgozni.

Tényleg, most látom csak milyen csúnya idő van. :(

ma jön a dédi, hoz ebédet nekünk.
Vendég
 


hat az ejjeli kelok kozul mi ma vlag jol teljesitettunk (f3-f7-f9), de a mai nap....en ilyen me nem is lattam borisznal, h. tenyleg egy percig nem lehet lerakni, max. ha testkozelben ulsz hozza, s jatszol vele, de akkor is max. 5 perc...most a kisagybarakasos-modszerhez folyamodtam, h. elmehessek pisilni. borisz hercgnek a kisagy - ugy tunik - egyenerteku az anyai ollel, mert, ha nyugos, meg ha nagyon is, ott rogton vigyorogni kezd. most is. s hagyom is, hatha el is alszik (bar meg csak 2 es fel oraja ebredt), de jo lenne, mert tegnap f2 kor kelt delutan, s f6ig meg nem akart aludni, akkor meg mar nem raktam le, ugyhpgy megint volt egy maratoni f2-f9-es fentlete, telejes aktivitassal es jokedvvel, csak az esti szopcsiban kellett ketszer megebreszteni.

egebkent, igen, orsi (koppkoppkopp), borisz a 4-5 honapos kora kozotti 2-3 hetes "megborulasat" kiveve nem igenyel altatast. bar az nem igaz, h. lerakom, s alszik is, mert a delutani alvaskor neha bemegyek, s visszadontom, miota ulni-allni tud. de ez nem zavarja, vigyorog rajta. ejjel is csak szopcsi 2x, azt mar csukott szemmel eleve.
amikor tegnapelott felsirogatott 5-10 percenkent, az valszeg vmi fajdalom, vagy diszkomfort erzes lehet, 3x-4x mar volt ilyen nala, csak nemtom mi: fog, has, torok stb. ilyenkor altalaban csak felsir, oda se kell menni, de ha nem csak felkialta, hanem 2-3 mp-ig sir is, akkor megsimizem, kezebe adom a rongyat, s elhallgat, nincs ebren ilyenkor.

kora,
koszi a gratulaciot a sulyhoz, de borisz a szuletese ota felszedett 6 kgbol 5-ot az elso hat honapban produkalt, a hozzataplalas ota alig tobb, mint 1 kg-ot hizott, neha megall a sulya 2-3 hetra, aztan kicsit megugrik...hm. de nem is szeretnem, ha olyan utemben hizna tovabb, mint az elso 6 (vagy inkabb 5) honapban.
a varoteremben borisz is vidaman sikongatott, de a rendeloben mar tiltakozott, sirt, kiabalt!

Kép
Kép
momoska
 
 


Sziasztok!

Na a tegnap esti elalvas nagyon huzosra sikeredett, szegeny Norim nem nagyon akart elaludni, altalaban fel nyolc korul szokott, most kilenckor sikerult, nagyon sajnaltam mert sirt es asszem fel volt porogve.

Aliz babjateka nekem nagyon bejon, meg a fotosorok is. az alma nem eszik messze.

Norit a multkor felultettem egy bebitaxira egy boltban, szegenykem dolt jobbra is meg balra is.

Edina koszi, Nori meg nem negykezlab csak kuszva halad, igy mar gondolkodtam egy hasparna kifejlesztesen, de most inkabb csak teszek mindenhova pledet, szonyeget.

Tyu Momoska, 9,3 kilo! Norit most mertem ruhastol 8,57 kg. Persze o lany, de az mondjuk nem jelent semmit. Nehez lehetett a tegnapelotti ejszakad. Meg Kora, Edina nem is tudom hogy birjatok az allando keleseket ejjel. Hogy altatjatok vissza, ringatjatok? En ha beteszem Norit magam melle az agyba, csak elkezd jatszani meg utogeti az arcom...

most olvasom az egyik pletykalapban hogy - tobb info itt: www.huggies.hu - huggies pelenkat es torlokendot ha veszel 5000 ft felett es bekuldod nekik a blokkot akkor kapsz egy body-t, a kepen mondjuk rovidujjus van de van 80-as meret is.

udv,
csilla

KépKép
Kép
csillaz
 
 


az alma nem ESIK messze :P (bocsi lehet ehes vagyok)

KépKép
Kép
csillaz
 
 


[quote]A írta:z immunerősítőt bármikor bármelyik gyereknek lehet adni? Vagy csak ha kifejezetten szükség van rá?


a homeobogyokat barmikor, de csak az oszi - tei idoszakban erdemes, s akkor, ha ugy gondolod, tobb mindent elkap a kolyok s nehezebben gyogyul, mert amugy az anyatejnel nincs jobb immunerosito, de nalunk a tudogyuszi es a bronchitis elozmeny miatt jutotta doki eszebe, meghogy aliz oviba jar, s hazahordja a dolgokat. a masik nem homeoszer, amit felert, az legyengitett bakteriumtorzseket (streptococcus) tartalmaz, de azon meg gondolkodom, h. kivaltsam-e, mert granulatum, s reggel ehgyomorra kell folyadekban bevenni, s borisz vizet iszik, de abbol is eppen annyit, h. a szomjat oltsa, ami ilyen idojarasi viszonyok kozott neha csak 2-3 korty egyszerre...ugyhogy sansztalan beadni neki, s ahhoz meg brutalis ara van, h. kiserletezgessunk vele.
de a 2 homeobogyot kiprobalom, aliznal is, borisznal is.
aliznal egyebkent a beres csepp is be szokott jonni, ha idoben elkezdjuk.

ugy tunik elaludt 2.50 perc multan.nem varta meg a 3 orat:-)))

Kép
Kép
momoska
 
 


[quote]a írta:z alma nem ESIK messze


koszi csilla,
bar hogy erted? a babjatek feler a kepsorokkal es viszont???:-)

[quote]N írta:orit a multkor felultettem egy bebitaxira egy boltban, szegenykem dolt jobbra is meg balra is.


meglepodnel, milyen hamar (szinte 1 nap alatt) fejlodik az egyensulyerzekuk, ugyan bebitaxink meg nincs, de a hintalovon vetem eszre, h. borisz eleinte meg ugyis le akart esni, h. aliz mogotte ult es fogta, 2 nap multan meg mar egyedul lovazott, fogni se kellett, csak ott lenni, mert neha hirtelen le akar szallni, pedig errol meg le se er a laba.

Kép
Kép
momoska
 
 


csilla, az más, ha a hasán csúszik, akkor megértem hogy nem akarod a kőre rakni.

A nem alvásokat meg mostanában már elég jól bírom, nappan nem vagyok álmos, fáradt sem, sőt sokszor azért fekszem le f9-kor mert tudom hogy többször kell kelni és legalább 1-2 órával többet tudok aludni.
Pedig én is olyan vagyok mint te Orsi, hogy sok alvást igényelnék, jó lenne az a 8 óra nekem is, de be kell érnem a 6-tal. Ami nem lenne olyan rossz, ha legalább azt egyben tudnám megaludni. De lesz ez még jobb is nem???

Ja és altatás??? IGEN!!! Ha felbéred és sír ki kell vennem, kis innivaló és elringatom. Van mondjuk olyan is, hogy csak felsír, nyöszörög egy kicsit odamegyek simi és alszik, de ez a ritkább. Min. 2x biztos vissza kell altatni és általában ez kb. 20 perc.

Felébredt, uh. megyek, aludt 1,2 órát, ahogy szokott.

KépKép
domidina
 
 


már fél órája írom ezt a hsz-t, de mindig félbe kellett szakítanom: kakiügy miatt, + sírás, mert nem voltam mellette...stb

kolos meg 1:40 percet aludt. a végén már kezdtem unatkozni is. :) mivel ma nem kellett főznöm. csak neki.

Köszi Csilla, ezt a hirdetést már én is láttam, naygon édes kis bodyk vannak, de én nem használok huggiest, és csak ezért nem fogok venni.

hát igen, a nem első gyerek fokozottan veszélyesztetett betegségügyileg. a nagyobb tesók mindent hazahozhatnak. emlékszem, mindig hazahoztunk vlmit a húgommal az oviból és az öcsém is elkapta. meg anya. pl. bárányhimlősök lettünk és anya is elkapta amikor öcsémet várta. nagy volt az ijedség, nehogy a kisbaba is beteg legyen. aztán nem lett semmi baja.
Vendég
 


[quote]j írta:ó lenne az a 8 óra nekem is, de be kell érnem a 6-tal


hat nekem ennyi se jut, mert en meg direkt szeretem azokat a csendes orakat, amikor mar mindket gyerek alszik, ugyhogy f11-nel elobb nem fekszem le (szerdan ez neha f12...house is szul.fel is egy napon.szemetseg:-)).
amugy en szokva vagyok a sulyos alvaszavaraim miatt. nem is tudom, mikor aludtam egyvegteben 8 orat. miota megszulettek a kolykok meg jobban is alszom, valszeg jobban kifaradok. legalabbis nagyon ritkan forgolodom mar orakat az agyban, mint aliz szuletese elott 7-8 evig rendszeresen.
bar valljuk...barmennyire fel meterre van borisz agya az en fekhelyemtol, azert kiszallni igy is nehezemre esik neha, s nem kell ringatni, max 10 percig szopcsizik, de csuklott mar le a fejem ilyenkor. jo hogy ki nem ejtettem a kezembol:-)

kepzeljetek, okos fejemmel rajottem, h. most, hogy csak magamra (meg boriszra) fozok, fozhetek olyant is, amit amugy nem eszik a csaladom, ugyhogy ma eloszor foztem soskat. borisznak is, bar az ovet sinlackal habartam, enm tejfollel, de a fott krumpli azonos, mert en is azzal eszem a soskat. nekem nagyon izlett, kisherceg meg nem tesztelte, alvas okan, remelem, neki is bejon.
lehet, h. megtanulom a zoldbabot es a tokfozeleket is, mert a csaladunkban csak a spenot es a zoldborsofozelek megy, de az nagyon.

Kép
Kép
momoska
 
 


A sóskát én is imádom!!

Alvás szempontjából én terhesség előtt bármennyit tudtam (és szerettem) aludni. Terhesség végén már persze nem tudtam (ahogy más sem). Szeretni még most is szeretnék aludni, de nem tudok. Nappal kilőve ugyebár. Este általában éjfélig nem alszom akkor sem ha Levi igen, de felesleges is lenne, mert addig mindig kel többször (max óránként). Ha felkelt legtöbbször cici nélkül nem ússzuk meg a dolgot, nagyon rá van még mindig kattanva. Az ritka amikor csak ringatni kell. Ha berakom a kiságyba amikor még ébren van (akkor is ha félálom), vagy felül és nyűglődik majd hisztizik (bömbi) vagy egyből sír. :roll: :(

Most kelt 8kor korábban 1órával mint szokott, és csak fél1kor volt hajlandó elaludni ebéd után. A nagyik hoztak annyi gyümölcsöt, hogy szegény gyerek állandóan azt eszik (meg én is ), hogy ne romoljon meg az egész. :wink:

Köszi az immunos választ! Azt hiszem egyenlőre én várok ezzel. Ha nem muszály akkor inkább nem. Levi nem igazán van kitéve ilyen dolgoknak (nincs bölcsis-ovis a közelben).
Borisz kaja után sem iszik? Cuci evés után mindig sokat iszik, amúgy semmit csak szopi.

Csilla abszolút megértem az aggodalmad, én is állandóan paráztam, hogy megfázik levi amíg nem mászott négykézláb! Még most sem engedem sokáig kövön lenni csak már nem aggodalmaskodom annyit ezen. :wink:

KépKép
kora
 
 


borisz kaja kozben iszik, s utana, de egyszerre sose sokat. neha megkinalom napkozben is, akkor is elmegy egy-ket korty, de mikor melegek voltak, akkor nagyon sokat ivott, meg mikor 1 hetig etvagytalan volt, alig evett, akkor is sokat ivott...a kajakban levo folyadekkieesest potolta azert.
dehogy ehgyomorra nem inna, az tuti. pedig szereti a vizet nagyon.

Kép
Kép
momoska
 
 


Nálunk tényleg bejön a fekete-fehér, igen-nem, az éjjel megint rossz volt, kb. 5x ébredt és vagy 2x nehezen aludt vissza.
Én is kóros alváshiányban szenvedek, de nem olyan rossz. Mivel imádom én is a csendes esti órákat (a gyerkőcök 9-kor fekszenek) nem kerülök túl korán ágyba. 11 után, de még inkább 12. Nekem elég lenne a 6-7 óra, ha azt egyhuzamban aludhatnám. :-)
Ma reggel nyűgös volt a rossz éjszaka miatt, aztán rajtam elaludt, amikor le akartam tenni, felébredt, sírni kezdett, aztán visszavettem és úgy aludtunk 11-ig (jó 2 órát)!!!! Nagyon jól esett.
Tegnap és ma brokkolit ebédelt (mi is), nagyon ízlett, sütőtököt is kapott, az is bejön.

Megértem, ha nem akarjátok a kövön hagyni a gyereket. Szerintem is fel lehet ott fázni. A pelenka sem véd annyira, szerintem, mert szinte mindig pisis. Lehet, hogy rosszul gondolom, de én sem élvezném sokáig a kövön.
Megyek, mert sír, délutáni alvás következik.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Kép Ismerkedés

Kép

Kép

Kép

Ismerkedési délután a kolléganőm kislányával. Nagyon odavolt a másik babáért.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Sziasztok

Nekem az agyam szita es kesz vagyok. Momoska egyik mondatat kb. tiz percig probaltam megerteni. Ezt: “(szerdan ez neha f12...house is szul.fel is egy napon.szemetseg:-)).”. Aztan meg a “foztem soskat” foztem sokat –nak olvastam. Delutan haromkor felhivtam a ferjem hogy jojjon mar haza, de persze csak hatkor sikerult neki hazaerni. Na akkor elmentem setalni mert kicsit kivoltam. Nekem is jo lenne mar egy olyan kikapcsolodas amit Orsi fog csinalni.
Holnap megyek rakszuresre, talaltam egy masik nogyogyaszt, eleg jonak tunik, utana neztem forumokon is, dicserik, es szerdan bejelentkezve pentekre mar kaptam idopontot.

Momoska, a fantaziara ertettem, de a babjatek kontra kepsor se rossz... :)

Van Norinak egy nagy labdaja, pontosabban az enyem volt, terhesen hasznaltam ulni, tornazni. Ha meglatja, nagyon be tud lelkesedni. Na, ma ult a foldon (pleden) es gyengeden odaloktem neki a labdat, szegenyt arcon talalta es Nori hatraesett. Egy kis koppanas, de semmi nagy ize, szegenykem ugy megijedt hogy nagyon sirt, persze gyorsan felkaptam aztan futkaroztam vele meg enekeltem neki es szerencsere hamar megvigasztalodott.

Ma Nori szinte semmit nem evett csak reggel es este a tapszert, azt sokat meg egykor kb. 50-et (tapit). A babakajat nem volt hajlando enni, az en reggelimet nyammogta (piritos, rajta avokado), aztan babapiskotat evett egy felet, este meg fott krumplit, cukkinit meg tesztat. Vajon azert mert jon a foga?? Vagy azert mert amikor beteg volt, az antibiotikumot ugy kellett beleeroszakolni? (Nurophen-es adagoloval adtam be mert kanallal lehetetlenseg volt).
Vagy csak o is mar azt akarja enni amit mi? mi lesz igy??? Jajajaj

Ti nem szoktatok fazni? Mostanaban allandoan fazok. Ejjel zokniban, a ferjemhez atdugom a labam mert o meg egy kazan.

Nagyon cuki ez az Anna :) milyen szep nagylany! Mennyi a sulya, hossza?

Udv,
csilla

KépKép
Kép
csillaz
 
 


ide megyek rakszuresre:
http://www.heteromed.gportal.hu/

nem ismeritek veletlenul? olyan emberkozpontunak tunik...

KépKép
Kép
csillaz
 
 


hat csilla biztos teged is ez a mai idojaras boritott ki, mint boriszt, akit ma csak kiborisznk hivtam. f1kor ebredt, de mar 2kor ujra megorult, uvoltozott. megint be a kisagyaba, de most ugy, hogy bennmaradtam vele jatszani, ez fel oraig nagyon tetszett neki, de aztan elkezdett lefekudni, rongyat ragcsalni, betakartam, s elaludt...delutan ez nagyon nagy szo tole, de igy most teljesen jol kijott a napunk, mert 3/4 4kor kelt, szepen el tudtunk menni alizert...s utana itthon mar semmi baja nem volt. bepotolta az egesz nap kihagyott maszkalasat es molyolasat, csak akkor kellett torodni vele igazan, mikor elesett...mert azert az enm ritka (nem is baj, h. szoktatod norival a hanyatteseseket, csilla!:-)) na jo ez vicc, de tenyleg nem usszak meg!).
szoval ma nem volt gaz a delutani alvas. ez a 4 koruli ebredes lenne mindig jo.

megneztem a site-t a nogyogyaszrol, s bar a honlap kialakitasa eleg amator, de tetszik a koncepcioja a pasinak. kivancsi vagyok majd a velemenyedre. s mit jelentenek a mersekelt arak???

Kép
Kép
momoska
 
 


annababaek szajjal ismerkedtek?? ez nagyon tuti!:-)
s igy erdeklik a babak???
borisz nem veszi eszre a babakat, s a mini gyerekeket. a felnotteket is csak mostanaban, meg az alizkorabelieket.

s jatekokban sem vonzodik semmi antropomorf dologhoz (ertsd babak), pedig aliznak lenne jonehany a 3cm-stol a 60 cm-ig.

Kép
Kép
momoska
 
 


kihasznalom, h. igy este is felszalltam, s orsi talan mar aludni tert, igy csak holnap olvassa.
en leszek az első:
Boldog hofordulot Koli-baba!!!!!!

Kép
Kép
momoska
 
 


Hát a borzasztó éjszakát nehéz nappal követte, sokat nyűglődött, semmi nem volt jó neki, főleg délután. Pedig 2-4 között aludt is.

Igen, főleg Anna "ízlelgette" Imolát, de ő meg boldogan tűrte. Ami nem látszik, hogy a kezével megmarkolta a hátán a rugit és úgy húzta oda magához.
Nagyon odavan a gyerekekért, minél kisebb, annál inkább. De a felnőtteket is szereti.
Azt nem sikerült még eldönteni, hogy milyen játékhoz vonzódik, ugyanis mindenütt van neki egy kisebb-nagyobb doboza, tele mindenféle játékkal, azokat pakolgatja, kóstolgatja. Volt, hogy másfél órát elmolyolt a doboza mellett :-)

Babája az még nincs. De ha Geri autózik, vagy valahol otthagyja a verdákat, azonnal megcélozza őket és azokkal is játszik.
Ma egy nagy plüssmacit ültettünk a hintájába, hogy mit szól hozzá. Hát veszekedett vele rendesen :D
Ha időnként előveszek egy-egy dobozzal a Geri játékaiból, jó sokáig lesz neki újdonság.
Csak a lego veszélyes, meg az ólomkatonák, a többit megkaphatja.

Gerit is szokta "kóstolgatni", odahajol hozzá és nyalogatja a homlokát. Amúgy mindent a szájába vesz. Gondolom a ti gyerekeitek is, nem?

Boldog hófordulót kívánunk Kolosnak!!!

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Sziasztok,

köszönjük szépen a köszöntéseket!
(igazad volt momoska, orsi olyankor már alszik. :))

Kolos jó sokáig húzta a lóbőrt, 7:53-kor kelt. este meg csak úgy zuhant be az ágyba fél 9kor. nekünk is nehéz napunk volt tegnap. Igaz, hogy itt volt a dédi, de csak abban tudott segíteni, hogy hozott ebédet. ha fél méternél távolabb kerültem kolostól már jött utánam sírva, és csak én voltam jó neki.

Tényleg nagyon aranyosak Anna és a másik kislány. Kolos is így szokott ismerkedni. Ő is imádja a babákat. ha elmegy mellettünk egy másik babakocsi, azonnal észreveszi, és utána is fordul. A múltkor a h&m-ban csajozott. :)

Kolosnak is van két játékos doboza, ő is el tudja foglalni magát a kipakolásával. A múltkor feldöntötte és belemászott. :)
Kép

Csilla, kolosnak is vannak napjai amikor szinte semmit eszik. olyan rossz evő lett belőle. DE ha mi eszünk vlmit akkor az neki is kell. pl. tegnap leültem a tv elé kezemben egy pohár joghurt, és ki ette meg? hát ő! pedig előtte 2 perce vacsizott.
Kolos is sokat esett hanyatt, és még most is néha elveszti az egyensúlyát. sőt, már volt 3 púpja is a homlokán. az egyik nagyon csúnyán belilult. annyi minden lesz ahol beüthetik magukat. amíg csak fekszenek, semmi gond, de ha már önállóan helyet változtatnak... kolos sem érzi a veszélyt. ül a kanapén és simán lebukfencezne, nagyon kell vigyázni.
Vendég
 


sziasztok!

BODLOG HOFORDULOT KOLI BABANAK!!!

Nalatok van eves-napirend? probalom negyorankent etetni Norit de nem jon be, most meg azt olvasom hgoy kilenc hosan haromszor eszik a gyerek, 9-13-18-kor es ebredeskor-elalvaskor tapit kap. nalatok hogy van?

megyek, keszulodok a dokihoz. Momoska, valoban eleg amator az oldaluk de vegulis nem a kulcsiny a lenyeg.

udv
csilla

KépKép
Kép
csillaz
 
 


Ja, Kolos nagyon ari ahogy belebujik a dobozba, a doboz meg nagyon talalekonyan van "osszeszerelve".

KépKép
Kép
csillaz
 
 


csilla, majd mesélj mi volt a dokinál!

napirend: nálunk vlmennyire van. már a múltkor leírtam ide megkeresem és bemásolom...

a doboz az én agyszüleményem. kolos nagyon szereti kipakolni és utána úgy néz ki a nappali mintha hurrikán söpört volna végig. :) épp reggel mondtam szabinak, lehet látni hol járt kolos, melyik szobában, mert szanaszét vannak a dolgok. :)

momoska, kolos is azt csinálja mint anno alíz: tologatja a széket az étkezőben maga előtt és úgy halad. annyira édes! :) vagy, hogy hátrafelé megy.
Vendég
 


Sziasztok!

Kolosnak boldog hófordulót kívánunk!!!

Orsi!
Szerintem is nagyon ötletes ez a doboz. Mi is most akarunk beszerezni egy játékos dobozt, mert itt is, ott is vannak játékai. Most lesz a keresztelő, a rokonok meg kérdezgetik, hogy mit vegyenek, mi meg mondtuk, hogy valami doobzt a játékoknak. Úgyhogy valamit majd csak kapunk. :)

Csilla!
Nálunk az evés így alakul: reggel kb. f8-f9 között szopi,
de. f10 körül pár korty szopi elalvás előtt
de. f12 körül szopi
du. 1-2 ó között főzelék
du. 4-5 ó között gyümi vagy pép
este 7-8 ó között szopi

Előfordul, hogy de. csak 2 szopi van, akkor 5x eszik egy nap, amúgy 6x.
Majd mesélj mi a véleményed a dokiról.
Nekem is kéne mennem, mert a 6 hetes kontollon azt mondta, hogy szeptemberben menjek rákszűrésre.

Momoska!
Annyira jó az a képsor, amikor Alíz bábozik Borisznak! :D

Edina!
Bocsi, nem fejtettem ki bővebben, arra az esti rutinos fürdetős, masszírozos dologra gondoltam. Bár pont a héten elég rosszakat hallottam a Johnson's -ról, azzal kapcsolatban, hogy nem jó a bőrnek.

Ha esetleg nem jönnék a napokban, akkor

Nóri, Borisz, Lili, Anna!
Boldog hófordulót kívánunk Nektek!

Kép
Kép
tina82
 
 


reggeli: 7körül joghurt táppal
tízórai: 10felé - opcionális - ált. vlmi gyümölcs, de mivel sokszor átalussza a 10óráit ez elmarad
ebéd: ha evett gyümit, akkor 12kor, ha nem akkor 11-fél12 körül lesz éhes - ez mindig főzelék
uzsonna: 3-4között - gyülömcs+joghurt+sinlac/tejpép
vacsi: 8körül - joghurt táppal

(a 38. lapon találod csilla a többiek hsz-t ez ügyben)
Vendég
 


a johnson termekekre mindket gyermekem erzekeny volt, pedig amugy semmire, borisznal csak egyszer hasznaltam a babaolajat, s pottyos lett. de a testapolo meg engem is kiutott egyszer. gabit hasznaljuk mi is!!

napirend nalunk is kialakult mar egy jo ideje:

reggel 6-7 kozott szopcsi (meg ejjel is egy)

10 korul gyumi+joghurt utana

f2 korul fozelek

f6 korul tejpep/ vagy a fozelekmaradek sinlackal

f9 korul szopcsi

ma nagyon egy fura ejjelunk volt:
lehet valami abban a fogzas dologban, amit a doki emlitett, mert ma ejjel is (lefekves utan 1 oraval) elkezdte, hogy felsir 5-10 percenkent, a harmadiknal eluntam, pedig a simi eleg volt, mert csak almaban sirt, de adtam neki szopcsit, de 2 korty utan tovabb sirt, vissza az agyba, s aludt tovabb...akkor vittem fel chamomillat, nem kanalban, hanem cumisuvegben, h. a kovetkezo felsirasnal akar almaban is oda tudjam adni, na 10 perc mulva sirt is, de ahogy a cumit a szajahoz erintettem, ugy verte ki a kezembol, hogy atrepult a szoban...majd oldalra fordult, s aludt....s most jon a lenyeg: reggel 6ig!!! azaz akkor szopcsizott eloszor este 3/49 utan!. bar aliz atjott 7kor, s boriszt felebresztette f8kor! de legalabb idoben elaludt delelott.
viszont most napkozben is idegbeteg, nyulkal a szajaban verekszik, most tudtam neki adni chamomillat, s 10 perc utan lenyugodott tole!!!
(bar ejjel mar a latvanyatol is
:lol: :lol: )
ennyire hosszan meg nem kuzdott foggal, bar ahogy emlekszem, kolos is a 7. fogaval szenvedett sokat, nem??? nala is az also 2-es metszok voltak???

Kép
Kép
momoska
 
 


én nem tapasztaltam semmi elváltozást kolos és én bőrömön sem a johnson's termékeitől. mondjuk én semmire nem vagyok allergiás - bármit kenhetek magamra.

a metsző a középső fog és a szemfog a vámpírfog, vagy hogy van?? - annyira buta vagyok, ezt mindig összekeverem.
ha így van akkor nem. kolosnak először az alsó két középső jött ki, amjd utána felül a vámpírfogak, utána alul az egyik, ezután felül a középsők és utoljára a masik alsó oldalt.
Vendég
 


kolost a felső középsők viselték meg nagyon.

találtam egy ilyet:
Alsó fogak megjelenésének ideje:

* középső metszőfogak (1) kb 5. hónap
* oldalsó metszőfogak (4) kb. 7. hónap
* első örlőfogak (6) kb. 12-16. hónap
* szemfogak (8) kb. 16-20. hónap
* második örlőfogak (9) kb. 20-30. hónap


Felső fogak megjelenésének ideje:

* középső metszőfogak (2) kb. 5-8. hónap
* oldalsó metszőfogak (3) kb 9. hónap
* első örlőfogak (5) kb. 12-1. hónap
* szemfogak (7.) kb. 16-20. hónap
* második örlőfogak (10) kb. 20-30. hónap
Kép
Vendég
 


a vampirfogak azok a szemfogak, azok eleg keson jonnek ki, meg a hatrebb levo kis orlok is hamarabb. kolosnak mar kinn van???
4-4 metszo van felul es alul.
bar borisz nem egy szabalyos fogzo, neki a legelso foga a felso kettes(oldalso) metszo volt, utana az also egyesek (kozepsok), aztan a masik felso kettes (na akkor tenyleg vampirra hasonlitott 1 hetig, aztan a felso egyesek. most meg mittomen, mi jon...az also ketets metszoknek kellene, de en a kisorlonel is jobban latom...

arra emlekeztem csak, hogy amikor a 7. foga jott kolosnak, akkor volt ilyen hoemelkedeses tobb nap is.
napkozben en is csak egyszer vettem eszre nyugosseget borisznal fogzas miatt (eddig), s az nala is a felso egyes (kozepso) metszofog volt, de csak az egyik, a masikat eszre se vettuk.

aliznal azt tudom, hogy 6 hosan nottek ki az also kozepso metszok, meg azt tudom, h. 1 evesen 8 foga volt, de hogy kozben es a tobbi mikor hogyan, azt nem, mert egyszercsak kinn voltak eszrevetlenul. miert nem lehet minden gyerek ilyen....??! ja! pasik! nehezen turik a fajdalmat! amugyis!

paradicsomos kelbimbofozelek (rantas, ujhagyma, fokhagyma, lestyan). ezt talaltam ki mara:-) kivancsi leszek a fitalur reakciojara!

Kép
Kép
momoska
 
 


ja, ja, tényleg a szemfog az odébb van. neki 4-4 van felül-alul. szóval elírtam a vámpírfog nincs kinn. de már fehérlik - legalább is az apja szerint. én ugyan nem látom fehérnek, de ő tudja. :)

kolos ma céklát kapott, és nagyon ette. már régen láttam, hogy így tátotta volna a száját vlmi kajára. (kivéve anya joghurtja. :))
Vendég
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?