Új privát üzeneted érkezett!

ElliKép

Sajna nem tudok, de mailtem

Heni
heni1979
 
 


Na, majd írok rendesen, csak még 1:
Gombóc
nem kivitelezhető nálatok baby-sitter? Bár nem írtam le, de nálunk is hasonló gond volt apával, havonta 1x akarok elmenni pl fodrászhoz, és akkor is az utolsó utáni pillanatban ér haza, hogy éppen annyi időm legyen, amennyi muszáj, 1 perccel se több, pedig napokkal előtte megkértem. És ő vállalkozó, tehát nagyrészt maga gazdálkodik az idejével... namindegy, szóval a héten besokalltam, elegem lett az állandó könyörgésből, és felhívtam a Micimackó babysitter szolgálatot. Ezren jelentkeztek, 4 csajt láttam, ebből 1re mondtam azt, hogy gáz, egy egész mondatot nem bírt beszélni, 19 éves volt csak. De a többi... huszonéves pedagógus, védőnő, ápolónő, akár sokéves gyakorlattal... Én úgy tervezem, hogy havi 1-2 alkalommal (kozmetikus, fodrász, ilyesmi miatt) napközben max 2-3 órára hagyom itthon Kevint (a múltkor nagyon szenvedett a hordozóban a fodrásznál, és tiszta haj lettKép). Így nem kell apával "konfrontálódnom" hogy siessen haza, meg toporogni az ajtóban, hanem nyugisan itthon hagyom a megetetett, tisztába tett babát, a megszokott környezetében, hempereghet, nem kell nyomorognia a hordozóban - és én is kikapcsolhatok egy picit. Tavasszal sétálni is leviszik, ha kell. Az ált tarifa 500-800/óra pénz, én félúton 600-650-et ajánlottam ezekért az előre elég jól tervezhető alkalmakért. Igaz, így nem 3000 a fodrász, hanem 4-4500 időtől függően, de azt a havi 2-max 3000 pénzt ki tudom szedni a konyhapénzből.
Na, csak azért írtam le, mert nálunk is volt pár nap "haragszomrád" emiatt, aztán azt mondtam, hogy fityiszt, megoldom egyedül (ezt is), aztán majd ha Kevin nem azt fogja mondani először, hogy "apa" hanem azt, hogy "babysitter-néni"Kép akkor majd rádöbben apa, hogy miről beszéltem. Addig úgyse.Kép
Szal' nagyon is tudom, miről beszélsz, de szerintem nagyon sokan itt a topicban, bár van néhány szerencsés, akinek "tyúkanyó-férje" van, de az nem én vagyokKép
Hát, ha nem is segítettem, legább tudod, hogy nem vagy egyedül.Kép
pusza
E
ellimami
 
 


Sziasztok!

Heni!
Dorinának boldog szülinapot. Kép

Na most csak ezért jöttem.

Magdi
gallainémagdi
 
 

 
 

Sziasztok!

Most csak gyorsan egy kép legkisebb csemetémrőlKép
Kép

Kicsit még félénk, úgyhogy sminkelnem kellett a drágátKépKépKép

pusssz
Momo


Momo
momo
 
 


Sziasztok!

Momo GRATULA!

Elli, nyaron lenne tippem, hogy hol talalsz karikaturistat ott ahol sok a turista Kép.
Tavalyelott nyaron amikor az orszag varait jartuk nagyon sokkal talalkoztunk.

Megyek fozni.

Udv Ari
ari
 
 


Barbi!

Tina férje vagyok.
Van egy jó és egy rossz hírem.
A jó, hogy nem kell aggódnod az adatok miatt, azok ott vannak a CD-n, nem vesztek el, csak a TOC-ban jelenleg aktuális leíró rész csak az utoljára felírt részre mutat.
Tehát, semmiképpen se dobd ki a CD-t!!!
A rossz hírem, hogy konkrét orvoslást nem tudok leírni, én is csak próbálkoznék, bár évekkel ezelőtt nekem is volt hasonló problémám, s vissza is tudtam nyerni az adatokat.

Előszöris, másold le azt a harminc képet vhova a winyódra. Mivel multisession-ben lett megírva, ezért több track található a CD-n. Ezért én azt csinálnám, hogy egy CD író programmal egyesével másolgatnám át a track-eket egy másik CD-re. Amikor egy track átment, akkor a CD-ről lementem a file-okat a winyóra, majd kedődhet újra a procedúra a következő track-el. Mivel nagyon régen csináltam ilyesmit, nem tudom, hogy a mai CD író programok tudnak-e ilyen formában másolgatni. Szívesen megvizsgálom, ha el tudod küldeni a CD-t.

Egyébként kár volt lezárni a CD-t, mert könnyebb lett volna úgy visszaállítani az adatokat. :-(

Én eleve szkeptikus vagyok a multisession írásmóddal szemben, ezért nem is használom. Amikor hozzáírnék a CD-hez, akkor előtte lemásolom a winyóra a rajta lévő adatokat, és utána a winyón hozzáadott újabbakkal együtt írom ki az egészet ugyanarra a CD-re, természetesen, miután töröltem az előző adattartalmat.
Én a fotóimat eleve 2 újraírható CD-n tárolom + van belőlük egy teljes mentés egy egyszer írható CD-n is. Ne felejtsd, hogy az újraírható CD fizikailag sérülékenyebb, mint az egyszer írható.

Üdv:
László - Tina férje
tkriszta
 
 


Momo,
gratulálok!KépKépKép

Tina
tkriszta
 
 


Sziasztok!
Belesek ezen a kodos-esos vasarnap reggelen s mekkora hir var????? MOMO Nagyon-nagy gratula!!!!!!! Kép Kép Kép Kép

Elli
Nekem van egy baratnom aki irto jokat szokott rajzolni, megkerdezem,hogy foglalkozik-e meg ilyesmikkel, ha meg aktualis(grafikus a csajszi).

Ari
Szeeegeny Bori Kép Remelem hamar kibujnak azok a fogak! Cataflamot nem akarsz adni neki? En tegnap azt adtam kiscsajnak, mert neki egy szemfoga jon, es irto eberen aludt es o is folyton felsirt.De utana vegig aludta az egesz ejszakat Kép
Kepek Kép

Heni
Dorinanak nagyon Boldog Szulinapot!!!! Kepek Kép

Beu
Megkaptad mailt?

Lanyok
En olyan ramatyul vagyok meg mindig.. Kép De szerencsere Jaziboy nem kapta el (koppkopp).Tegnap jatszoteren voltunk vele, a libikoka tetszett neki a legjobban Kép Amugy ugy erzem,h ezt a pici panelt mar teljesen belakta es unatkozik itthon Kép Jatszohazba addig nem akarom vinni mig taknyolok, meg amugy is felek, hogy elkap valamit... szoval nemtom.
Tegnap megvolt az elso 5 db. bizonytalan de Kapaszkodas nelkuli lepes Kép Kép Kép Olyan edes volt! Nagyon buszke vagyok am !
Na megyek ebedet gyartani.
Norka
norkini
 
 


Lanyok
Mi a Cataflam cseppnek a helyes adagolasa??
Norka
norkini
 
 


Momo!

GratulaKépKépKép És akkor ha jól értem ő most véletlen bébi? és a férjed mit szól? és hogy sikerült, ha véletlen?KépKépKép Nem szedtél gyógyszert? Engem amíg nem volt Emam nem nagyon izagatott, úgy voltam vele ha jön, jön, örülünk neki, de soha nem volt "baleset", most viszont mióta Emma van már gondolkodtam hogy mi lenne ha most jönne meglepi babaKép merthogy én gyógyszert szedek de néha elfelejtem bevenni, meg nem is szoktam minden nap ugyanabban az időpontban (még régen a kolléganőm megijesztett hogy már ez önmagában kész rizikóKép) Szóval nagyon kiváncsi vagyok.Kép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Manó,
ez a csemete az egyéb védekezési módszerek hibaszázalékát erősítiKépKépKép De ha a bogyóból egy-egy napot elfelejtesz, akkor is van rá jócskán esélyedKép

pussz
Momo


Momo
momo
 
 


Hú lányok,

nem bírlak követni Titeket! Kép

Momo,
hatlamas nagy giga-mega gratula az egész családnak!!!Kép El se hiszem.....nektek aztán van bátorságotok! Kép

NA végülis csak azért ugrottam be,mert Petra már tegnap óta lázas.Ma elvittük az ügyeletre,ott mondták,hogy piros a torka is....Kép szegénykém nagyon bágyadt,de legalább eszik és alszik rendesen. (most is Kép )
Ja és vettünk neki etetőszéket.Ugyan ülni még nem tud rendesen,de azért egy kajcsi erejéig beleültetjük és nagyon élvezi. Kép

HEni,
Dorina nagyon nagy lány lett már! Kép Csodaszép tortája van,ha jól látom.Ugye az torta?!?!

Ari,
Bori bizti élvezi huncut bátyó okosabbnál-okosabb ötleteit. Kép Helyesek nagyon. Látszik Kristófon,hogy imádja a hugicáját. Kép

Nadine,
Zsani már lépegetni szeretne?Nagyon kis ügyes. KépGratula hozzá!

további jó hétvégét mindenkinek
Puszi mindenkinek
Évi+Petra
Kép
Évi24
 
 


Sziasztok!

Momo!
Sokáig giondolkodtam, hogy a két csík az most mit is jelent. (Már elfelejtettemKép) Most vicc vagy komoly? De viccnek kicsit durvaKép A többiek hozászólásaiból látom, hogy ez tényleg igaz. Hát tényleg nem semmi! Gratulálok, és egy olyan tündéri kismanót kívánok, mint az első kettő!
Kép

Évi! Jobbulást betegeskedő lánynak! Aranyosan ücsörög!Kép

Beu
beu
 
 


Momo!

És ha másnap amikro eszmbe jut pótolom?KépKépKép

manó, a tudatlanKép

Egyébként lehet hogy csak mázlink volt, mert tényleg soha nem figyletem erre túlzottan sé sose lett csemet belőle, viszont amikor akartuk Emma elsőre összejött.Kép

Az egyéb az "vigyázunk", meg naptár módszer?Kép Azok nálam bizti nem működnének, túl szétszórt vagyok ahhoz hogy pl minden nap hőmérsékletet mérgessek.Kép

Évi!

Jobbulást! Etetőszékbennagyon cuki, hihetetlen hogy már mindne baba milyen nagy.

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Momóóóóóó!

Benézek egy pillanatra, mielőtt elmegyünk itthonról és mit látok......?
Hatalmas nagy gratula a kis pocaklakóhoz. De jó neked. Kép

Magdi
gallainémagdi
 
 


momo gratullllkkkkkaaaaa Kép (Klár most sáááárga irigy.. KépKépKép)

Évi,
Pussz annak az etetőszékes kicsi lánynak, és jobbulást neki Kép

Heni, boldog szülinapot nagylánynak KépKépKép

Norka,
jobbulást, és gratula a léptekhez Kép

Jujj... sok a betegünk Kép

Majd este jövök. Most anyósjárat lesz. Addig vigyázzatok magatokra :

Klár
clarissa
 
 


Beu,
hát szoktam én ilyennel viccelni?KépKépKép Bár ma reggel kicsit eldurrant az agyam a 4. tesztnél, amikor csak egy csík lett rajta, ott is hagytam a fürdőszobában. Aztán Zsebit felöltöztettem, és egy kakás pelus kidobása címén elhaladtam az ominózus bosszantó tárgy mellett...és láss csodát, egy halvány 2. csík is előbukkant a nagy fehérségbőlKép Pedig már épp előadtam a férjemnek, hogy tuti felborult a hormonháztartásom, és most akkor jajKépKép Így amikor orra alá dugtam a 2 csíkot, meg is lepődött rendesenKép Aztán bevallotta, örül neki, mert már teljesen beleélte amúgyis magátKép

Manó,
azért annyira nem volt kezdetleges a módszer, nekem se műxik a naptár, mert túl kusza a ciklusom.

pussz
Momo


Momo
momo
 
 


Momo,
Nem is tudom sirjak-e, vagy nevessek! Minden esetre kosd fol a gatyamadzagot az elkovetkezendo 3-4 evre! Es persze nagy-nagy gratula!!! Kép Kép Kép
Drukkolok, hogy a ket csajszi utan most beteljesuljon a kisfiu utani vagyatok is! Kép
(Csak nem te is tapiztad a termekenyseg istenno szobrat?)

Kakukkfu,
Nalunk volt babaforgatas a 34. het korul, Pulsatilla C200, egyszer 5 bogyesz beveve! A tobbi nem hasznalt, pedig meg fejen is alltam!

Norka,
Jobbulast neked! Az iden mintha az atlagnal durvabb virusok keringenenek, nekunk is jutott belole mar decemberben! Ugyi jaro Jaziboy!

Barbi,
Vidd el azt a cd-t egy profihoz, szerintem ne autodidakta modon probald megjavitani, ahhoz tul nagy a tet! En is amondo vagyok, hogy rajta vannak meg az adatok, es talan egy szaki le is tudja rola szedni!

Tina,
Tunderiek a gyerekeid! Latszik, hogy Kristof mennyire szereti a kishugat, nem tunik feltekenynek! Remelem ez kesobb sem fog valtozni! (Amikor Gyuri elindult, es lecsapott Dani jatekaira, cuccaira nalunk igencsak megvaltozott a helyzet, es ez azota sem lett jobb, sot Kép Kép Kép!)

Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Momo!

De jó, hogy a férjed is így örül neki. Mondjuk látszik rajta, hogy imádja kis családját. Kép Úgy örülök nektek. Lassan nekem is megjön a babázhatnékom. (Hát, nem tartottam túl soká magamKép)
De azért a viccet ismered, ugye?
Beu
beu
 
 


Azannnnnya, MOMO!!!!!!KépKépKépKépKép
Kép

SŐT

Kép

Nagy nagy nagy nagy gratula!
Remélem és kívánom nektek:
Kép

De persze az sem baj, haKép:
Kép
(Mi is hárman vagyunk csajtesók, és TÖK JÓ!!!Kép)

pusza
Elli
ellimami
 
 


MomoKép

Hatalmas gratulaKép (és Klárhoz hasonlatos most a színemKép)

HeniKép
Dorinának boldog szülinapotKép

Lányok, én már teljesen kivagyokKép Gergő 3 nap alatt nem bírt megenni 1 teljes üveg bébikajátKép Éjszaka is nyűgös, de ma reggel felfedeztem, hogy éppen bújik ki a 7. fogacska. Csak ilyen még nem volt, hogy ennyi ideig ne egyen semmit a tejcin kívül (legalábbis mióta mást is eszik). Ráadásul pénteken este megjött a mensim, ha ezt egyáltalán annak lehet nevezi. A hasam meg a derekam fájdogált 2 napig, de minimális barnás izén kívül semmiKép Most attól félek, hogy valami nagyobb gond van, és főleg azért, mert az uccsó rákszűrést elblicceltemKép De amint elmúlik ez az izé, húzok is el dokihoz.

Beteg babóknak továbbra is jobbulást!

Tüni
tüni
 
 


(Ezeknek a bébiknek cumizniuk kéne...Kép namindegy.)
E
ellimami
 
 


Momo:gratulálunk. Kívánom, hogy kisfiú legyen , de leányzó lesz, ahhoz is gratulálunk. Dejó neked ismét picibabázhatszKép. Annak meg külön örülök, hogy apa is így fogadta a jó hírt.

Anita
anita77
 
 


Na, mostmár cumiznak. A fene se értiKép
E
ellimami
 
 


Sziasztok!

Momo!
Hatalmas gratula Nektek KépKépKép!

Pusza, Virág
virga
 
 


Sziasztok!

Most csak beugrottam,

Momo, Kép
Gratulálok a legkisebb félnk csemetédhez és jó pocisodást!

Azur
azur
 
 


bocs az elírásért

félnk=félénk

Azur
azur
 
 


Momo
Nagyon gratulálok, és írigykedem. A legjobbakat kívánom!

m
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Huuuu Momo, gratulaKép Nem mondom, batrak vagytokKép De azert a szivem melyen mar en is szeretnem a tesot, csak az eszem nem akarja meg.Kép vagyKép?

orsoly
orsoly
 
 


MomoKép

Óriádi gratula a babóhozKép
Sok erőt és kitartást a terhességhez, és az első időkhöz.
Pár év múlva hogy fognak téged irigyelni, három okos gyönyörű, önálló gyereked leszKépKép

Heni
heni1979
 
 


Sziasztok!

Momo: Gratula a babóhoz. minden jót kívánunk.

Manó: mi van veletek? Emmaának mekkora az ágyneműje?

Kicsit el vagyok havazva. Fáradt vagyok, nem panaszkodom. Holnap megint munka.

Na jó most ennyire futotta...

Sziasztok
Manó2+Dorka

Kép
Kép
dorka2
 
 


Norka,
én úgy tudom, hogy annyi csepp Cataflam ahány kiló a gyerek.

Zsuzsi,
az a két tündéri gyermek nem az én alomból való.Kép Arié. Gondolom csak elírtad.

Tina
tkriszta
 
 


Momo Kép
JESSSSSZZZZZ!!!! KépKépKép Gratulahegyek! KépKépKép

Csak beugrottam a jó hírre Kép

Kangi
kangi
 
 


Csajok, lesztek ti még kevésbé irígyek, amikor 3 gyerek lóg a fülemenKép

Zsuzsi, egyszerűen mondd csak azt, hogy nem vagyok normálisKép Értek én a szóbólKép Nem egészen így gondoltam én se, de eszem ágában sincs lemondani erről a gyerekrőlKép Őrült vagyok, de nagyon boldogKépKépKép

Heni, úgy legyenKép
Dorina nagyon csini volt a szülinapjánKép

Köszönöm a jókívánságokat, asszem lesz még rá szükségemKép

Most mennem kell, mert ugye emiatt a kis "malőr" miatt nem áll meg az életKép

pussz
Momo a zebrák barátjaKép


Momo
momo
 
 


Momo,
Mar meg akartam kerdezni, hogy teszteltel-e mar azota. Es erre most csak beugrottam es mit latok----NAGY NAGY GRATULA NEKTEK! KépKépKép
Azert en is irigykedhetek? Kép
Pussz,
Gombóc
gombóc
 
 


---i689999m,m fél, fffffffff10
n
éüöüü9üő.,- j.t7k05295*/*0,,,,,,,,,,

idáig Dani volt, most én jövök Kép

Húúúúú, Momóóóóó
ez aztán a hír Kép gratulálok és örülök, hogy a férjed is örül Kép irigykedeeeeem Kép

Norka
gratula járkáló JÁziboynak/hoz Kép

Évi
lázas Petra Kép jobbulást neki! etetőszékben tündéri a kiscsaj

Tüni
ne aggódj, biztos a fogacska viselte meg ennyire Gergőt. Ha majd kibújik biztos fog megint rendesen enni és kevésbé lesz nyűgös

Andi
psandi
 
 


Hali,

Momo,
gratula a legkisebbhez!KépKépKépKépKép Tiszta irigy vagyok, pedig pénteken a kétgyermekes családmodell mellé helyeztem a voksomatKép. Bár Apasas már elkezdte tervezni, hogy akkor lassan jöhetne a következő versenyző, mire megszületik, már kész lesz a ház. Na ja. Apa a kis optimista. Oszt ha nem lesz kész, akkor felköltözöm a Lipótra.

Heni,
Isten éltesse Dorinát!Kép Nagyon csinci volt a nagy napon!Kép

Gombóc,
dehogy felejtsük a züllést, csak mostanában nem lennék túl üdítő jelenségKép. De igyekszemKép.

Tüni,
még szopik a törpi, ugye? Akkor ne izgulj, simán benne van egy ilyen "maszatolós". Persze azért konzultálj a dokival.

puszka mindenkinekKép

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Momo

Hatalmas gratula a legkisebb boszorkahoz Kép
(Boszorka lehet ferfiember is, ha jol tudom Kép)

Na kismeretu, jelenleg japanszokincsu (hunda, hanno, (ojgato Kép)) felebredt, huznom kell

zs &A
zsurlo76
 
 


Momo,
én is nagyon gratulálok a babácskához! Kép Kitartást és sok erőt nektek! KépKépKép

Lányok,
Anka kipöttyöződött, szóval akkor ez itt a három napos láz akart lenni valószínűleg, de elég furi leosztásban: hétfő este 39, utána kedd-szerda láztalan, csütörtök este 39, péntek egész nap 38 fölött, szombat láztalan, vasárnapra pöttyök.
Köszi még egyszer mindenkinek a jobbulás-kívánságokat.

Heni,
Dorinádnak utólag is boldog szülinapot! Kép Nagyon csini a lány, és huhhhhmicsoda tortát kapott!!! Kép

Évi,
Petralány is nagyon aranyos!!! Kép Jobbulást neki!!!

Norka,
neked akkor még mindig jobbulást, szegény...! Viszont gratula Jáziboynak a lépegetéshez! Anka is olyan ügyesen megy már, ma átszaladt keresztben a szobán, teljesen egyedül, azt hittem, megzabálom, amikor odaért hozzám, belevetette magát az ölembe, hát persze hogy felkaptam és összevissza pusziltam KépKépKép.

Tüni,
kitartás, és nyugi! Fogacska miatt lehet ilyen, hogy nem nagyon eszik! Legalább szopizik, az is valami!

Na pussz nektek
Franyó
franyo
 
 


Sziasztok!
Gyors leszek, mert tiszta depi vagyok és nem akarom rontani a levegőt.

Momo!
Hatalmas gratula!!!!! KépKép Én is nagyon irigy vagyok, apa nálunk csak kettőig vállalkozik.

Heni!
Utólag is boldog szülinapot a nagylánynak!!!Kép Ez aztán a torta! Ez ehető? Kép

Ezenkívül jobbulást minden beteg babának és mamának, valamint nagy-nagy gratula minden ügyes babónak!!!

Danimat sem kerülte el a betegség, olyan csúnyán köhög, hogy ijesztő. De más baja nincs, lehet a homeobogyók miatt. Rajtunk is elkezdett kijönni, aztán gyorsan visszafordult. Csak Dodókámat sajnálom nagyon.

Most megyek tovább depizni!Kép

Jó éjt!

Réka
muki
 
 


Réka,
mi a baj? Kép Öntsd ki a szíved, hát miért vagyunk mi itt??? Na!!!

F.
franyo
 
 


Momo!

Akkor nem faggatózom továbbKép Reméelm nagyon szép pocakosodásod leszKép

manó2!

Velünk semmi különös nincs. Emma valószínűleg a jövő héten kapja a 15 hós oltást, kicsit parázom tőleKép Amúyg járogatunk bölcsibe, és bőszen reménykedünk hogy az influenza elkerül minket, d ezt az örökomzó csajt nem tudom itthon tartani.
Reméelm hamarosan már kevesbb munka zúdul rád és tudunk talizni.
Ágynemű méret? Hú, mindjárt megmérem:
95*135 a takaró és 40*55-ös a párna.
Miért?

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Köszi Franyó, aranyos vagy!Kép

Egyedül vagyok itthon már negyedik napja. (Pontosabban Danival kettesben).
Aztán gondoltam átmegyek aludni anyukámhoz, de Dani köhögése miatt inkább nem mentem, hanem itthon párásítom a szobáját, mert itthon tudom figyelni, hogy hány százalákon áll. Aztán már úgy beleéltem magam, hogy dumcsizok anyummal egyet, mint régen tiniként.
És még a tévében sincs semmi vicces.

Hát ennyi, nem nagy ügy, csak amúgy sem voltam ma valami nagy formában! Tegnap is bőgtem a Megasztár alatt. (Pedig én azelőtt a legromantikusabb film csókjelenete alatt is mindig a belógó mikrofont figyeltem, és tudom, hogy minden meg van előre rendezve.)

Réka
muki
 
 


Lányok,
köszi a drukkot. Sajnos csak az éjszaka legeljén röfögött egy egész kicsit. Nem olyan volt, mint amire föl szoktunk ébredni, de talán majd ebből is valami kiderül. Holnap hívjuk dokinénit időpontért. Az látszott, hogy a vér oxigénszintje nem csökken a kritikus érték alá, legalábbis ilyen enyhe röfögésnél, aminek azért örültem.

Kaukukk,
Ha nagyon földhöz ragadott akarok lenni, akkor semmi nem segít. A baba vagy ígyis-úgyis befordul, mert azért tudja, mi a dolga, vagy valami oka van, hogy nem, akkor meg úgyis mindegy.
Kicsit konstruktívabban: szerintem nekem most a csípőfelpolcolás segített, éhgyomorra, üres hólyaggal célszerű csinálni. Párnával v. valamivel jól alápolcolja magát az ember, hogy minél magasabban legyen a csípője. (Nem túl kényelmes.)
Zsuzsi Mikinkél homeobogyót szedett és bejött.
Van egy ún. 'moxabustion' (moxibuszció) nevű eljárás, ami állítólag elég hatékony, de csak a 36. héttől javasolt.

Már van vonalunk!!! Matáv tényleg bekötötte szombaton.
Most a változatosság kedvéért vmi vírust szedtem össze a gépre, szal, amíg le nem irtom, nem fogok túl sokat jönni.
Zsuzsó
Zsuzsó
zsuzso
 
 


Sziasztok!

Momo:itt is gratula!!! és itt is be merem vallani, hogy azért most nem tudlak nyugodt szivvel irigyelniKép

Cataflam cseppek: bocsi, de szerintem fogzásra azért ez elég brutál dolog. Ráadásul talán 2 éves kor alatt nem is javallott. Olyasmi, mint a kalmopirin és azt se szabad 2 éves korig. De ezt most csak fejből mondom, nem néztem meg a papirt és nem tuti. Mindenesetre mikor én a 39 fokos massziv -influenzás- lázak lehúzása érdekében felirattam drnénivel, az akkor 5-6 év körül kölkömnek, elég nehezen adta be magát a drnéni.

Mosás: (ha még olvassa, akinek kellett): szerintem első időben az a fontos, hogy semmi vegyszer ne maradjon benne, ezért inkább öblitő sem, és inkkább duplán öblögetni még igy is. Anno anyám szenvedett, mert én nem birtam a mosóporokat kicsiként (legalábbis a pelusnál....) Valamikor azt mondták, az a jó, amiben nincsenek bioaktiv dolgok, meg enzimek. Régen, a jó kis régi (ócska?) mosóporok (ideál, biopon) voltak optimálisak erre a célra. A nagyonál még tudtam venni, ma már nincsenek.

Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Momo,
hatalmas gratula a pocaklakóhoz!!!!!!!!!!!!!!Kép)))
itt vigyorog a fejem, úgy, de úgy örülökKépKépKép és milyen jó, hogy a férjed is örül.GRATULA!

pusza,
Timici

U.i.: azért ha nem titok elárulod milyen módszer nem vált be?Kép
u.u.i.: és hogy melyik volt az a fránya teszt, ami így megváratott?Kép
timici
 
 


Na puussszzz csajok...

Asszem ideje csatlakoznom a rosszkedvű csapathoz. Igen, velem is előfordul néha...

Ancsám egész este nyügizett, de nem volt annyira rossz kedve, csak anyát igényelte 2 m-en belüli távolságra. Ehhez képest anyósék és Kopasz munkahelyi "csak beszaladunk" c. közel másfél órás dolga után hullafáradtan értünk haza, erre gyerek nyiffnyaff, nekem vasalás, ágynemű visszahúzása, etetés, hajtogatás, szóval minden, amiből csak a vasalás oldható meg könnyen babaközelben.
Ráadásul sejtem, miért is lehet a nyűg, ma mindent rágott édesem, még a polár rugit, meg a járóka felső korlátját is... sőt, este 37,3-at is mértem levonva. Tuti újabb fogacska elébe nézünk, csak még nem látszik igazán, melyik is bolygatja. Meg már kétszer ébredt is iccaka... (most van fél 2).

Csóri barátnőm pedig ráfaragott, ott a szép egészséges cicizni akaró babája, neki meg a teje, és olyan epeköves (tegnap jöttek csak rá a dokik, eddig mindenki azt hitte, terhessége miatt voltak tavaly egyszer ugyanilyen jellegű fájdalmai), hogy napi nemtoménhány szurival tud egyáltalán létezni. Teje van, és a gyereket csak napi egyszer - reggel engedik szopni a fájdalomcsillapítók miatt. Tej meg fejés után mosdó...gyerekbe tápszer... iszonyat Kép Műtétről egyelőre szó sincs, ha kibírja egy gyógyszeres kezeléssel, akkor 3 hónap múlva, ha nem, akkor 2 hét múlva. Nem tudom, melyikért drukkolnék jobban...

Na most megyek, és még kalkulálgatok kicsit... pussz csajok, mindenkinek nyugodalmast, betegeknek jobbulást, momo... még mindig irigyellek Kép
clarissa
 
 


Sziasztok!

Momo, gratula a legfrissebb 2 csikhoz, hajrá a fiúcskáért! (De gondolom,ha lány lesz, akkor is hazaviszitekKép)
(ÓÓriási zárójelben kérdezem, hogy talán csak nem gumiztok, és az vallott csödöt?? Mert nálunk is ez a szisztéma, kissé rámhoztad a frászt...Kép)
Tina, köszi a férjed leirását, én laikus agyammal is vettem az adást. Azt azért még megkérdezném,hogy igy lezárva semmi esély a mentésre???

Mindenki másnak köszi az ötletet, tippet, kiadtam a kezeim közül az én drága CD-met, egy szakemberre biztam, remélem tud nekem segiteni!!!
Sziasztok
Barbi

Kép
Kép
barbi
 
 


Sziasztok!

Norka!
Gratula járkáló kiscsajnak. Kép

Betegeknek jobbulást, a babák gyönyörűek.

Magdi
gallainémagdi
 
 


Na szasztok Kép
Én írtam szombaton, de asszem mégsem ment el, mert nem írtatok, pedig olyan cuki a lányom, új szava van pár napja a "Nyamnyam" mellé, éspedig: "Hápa"
Ezt a lámpára mondja, ez tuti fix, mert azt guvadja közben KépKépKép

Norka Kép
Váááá, járó Jáziboy! KépKépKép Gratula! ÉS te pedig gyógyujjá' má' meg, aztamindenit! Kép

Heni Kép
Sokpussz Dorinának születésnapjára! Kép

Klár Kép
Epeköves barátnő KépKépKép

Na a lány beszüntette a csendet, pedig úúúgy szerettem volna írni Kép

Pussz
Kangi
kangi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?