sziasztok
Szőlő
Boldog szülinapot!!!!!!!!!!
Celesztina
igen gyakoroltunk
anno Levinél mondta a pap,hogy este fürdéskor mindeg locsolgassam a buksiját,hogy ne lepödjön meg.bár akkor ő 15hós volt.ő meg itta a vizet ami folyt le az ercáról.videón van meg azt meg nem tudom,hogy kell felrakni
igy Kiksónak is locsolgattam a fejét.bár mind2fiú imádja a vizet
akkor jó nem vagyok egyedül a féltéssel.bár minnél jobban öregszik az ember annál jobban félti a gyermekét.Levinél még nagyon fiatal voltam(22éves
)Kikinél kicsit öregebb(24:))
mi lesz ha 10év mulva sikerül rávenni apát még 1gyerekre.majd
tezsek be valamit:
Ezt olvassátok el. Kicsit hosszú, de megéri
HOGY MENNYIRE IGAZ
Van olyan éles határvonal, amikortól gyermekünk felelossé válik tetteiért? Van olyan csodás pillanat, amikortól a szülok kívülálló megfigyeloként tekintenek gyermekük életére, és vállukat rándítják, hogy "ez úgyis az o életük" és nem éreznek semmit?
A 20-as éveimben járva egy korház folyosóján állva vártam, hogy orvosok néhány öltéssel összevarrják a fiam fejét. Azt kérdeztem, "Mikortól nem aggódunk?" A novér azt válaszolta,
"Amikor már túl lesz a baleseten." Édesanyám csak némán mosolygott.
A harmincas éveimben egy osztályterem kis székén ülve azt hallgattam, hogy az egyik gyermekem folyamatos locsogásával hogyan zavarja meg az órát és közben hogyan lépdel a rendszámtábla-gyártó kisiparosi álma felé. A tanár mintha a gondolataimban olvasna mondta, "Ne izguljon, mindannyian átesnek ezen, késobb hátradolhet, ellazulhat és élvezheti a társaságukat." Édesanyám ekkor is csak némán mosolygott.
A negyvenes éveimben rettenetes sokat vártam, hogy végre megcsörrenjen a telefon, hogy hazaérjen az autó és, hogy kinyíljon a bejárati ajtó. Egy barátomtól ezt hallottam, "Önmagukat keresik. Ne aggódj, néhány éven belül abbahagyhatod az aggódást. Felnotté válnak." Az édesanyám csöndesen mosolygott.
50 évesen elegem lett a beteges, fáradt és védtelen énembol. Még mindig aggódtam a gyermekeim miatt, és ehhez hozzájött egy új ránc is. Nem tudtam eltüntetni. Az édesanyám csöndesen mosolygott. Továbbra is magamat okoltam a hibáikért, lesújtott az elégedetlenségük és lehangolt a csalódásuk.
Ismeroseim azt mondták, hogy amikor megházasodnak a gyermekeink akkor véget ér az aggódásunk és élhetjük a saját életünket. El szerettem volna hinni, de ilyenkor elojött bennem édesanyám szereto mosolya és egyre surubben ismételt kérdése,
"Haloványnak látszol. Rendben vagy?
Hívj, amint hazaérsz. Rossz a hangulatod?"
Létezik, hogy a szüloket egy teljes életnyi aggódásra ítélték? Az aggódást fáklyaként adjuk tovább, mely aztán bevilágítja az emberi gyengeség és az ismeretlentol való félelem útvonalát? Az aggódás átok vagy épphogy áldás, mely a magasrendu élolénnyé tesz minket?
Az egyik gyermekem az utóbbi idokben aggódva esett nekem, hogy, " Hol jártál? 3 napja hívlak és nem vetted fel. Aggódtam."
Boldogan mosolyogtam.
Megkapta a fáklyát.