Sziasztok!
Jöttem egy rövid kis időre. Bocsi, hogy reagálni nem fogok most semmire, inkább írok egy pár sort az elmúlt másfél hetünkről.
Szóval múlt hét vasárnap (a kiírt napon) hajnal 3-kor arra ébredtem, hogy görcsölget a hasam. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, gondoltam ezek a jósló fájások. Aztán gyanús lett a dolog és megnéztem az órát. Ezek a kis görcsök szinte percere pontosan 7 percenként jöttek.
úgy gondoltam ezekkel reggelig simán ki lehet húzni, 7-re meg úgyis megyünk a kórházba a megbeszélt vizsgálatra.
6-kor el is indultam tusolni, és ekkor ment el a nyákdugó, magzatvíz még sehol.
Beértünk a kórházba (valami égi csoda folytán a szülésznő is pont bent volt, mert egy másik kismamája pont előttem szült meg hajnalban
), doki megvizsgált és mondta, hogy szülünk!
Ez kb. 7.15-kor volt.
Ezután nagyon felpörögtek az események. Burokrepesztés, beöntés és máris az asztalon találtam magam tappancsokkal a hasamon.
Jöttek a fájások és szenvedtem mint a kutya
, alig vártam, hogy kipróbálhassam a sokak által dicsőített labdát...(a kád nálam is kimaradt végül)
Aztán ennek is eljött az ideje. Sajna nem sokáig, mert Laura nem díjazta az én ugra-bugrámat, változott a szívhangja, úgyhogy vissza kellett másznom az asztalra.
Megérkezett a doki is és vártuk a következő fájást, amik addig a pillanatig rendszeresen jöttek. Aztán lehet, hogy Lara baba "megijedt", mert onnantól kezdve nem akart jelentkezni a fájás, hiába vártuk.
Ekkor kötötték be az infúziót, ami természetesen meghozta a hatását...
Durván szenvedtem (nem gondoltam, hogy a fájdalom ilyen dolgokat képes kihozni belőlem, és eddig azt hittem jól tűröm a fájdalmat, de hááááát ez nem így volt...), aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy költözünk az ágy végébe. Arra gondoltam ez már jó jel, hamarosan megláthatom az én "örökmozgó" kiscsajszimat (ugyanis az asztalon is végig ficánkolt még a hasamban)!
Elérkeztünk ahhoz, hogy nyomni kellett volna, de valmilyen okból kifolyólag egyszerűen nem sikerült ráéreznem a dolgok nyitjára és igen erőteljes segítség mellett haladt Laura lejebb és lejebb. Kicsit el is húzódott ez a kitolási szakasz és a végén gyakorlatilag a doki "nyomta ki" , a szülésznő pedig húzta ki belőlem Lara babát.
Szégyelltem magam, hogy ennyire béna voltam (bár ez csak utólag foglalkoztatott).
11.37-kor (kórházi kerekítéssel 11.40-kor) megszületett az én kis hajasbabám. Azt a pillanatot biztosan soha nem fogom elfelejteni, ahogy felkönyököltem és a hatalmas hajával, széttárt kis kezeivel ott pislogott a lábaimnál...
Aztán egy pillanatra a hasamra tették, majd vitték fürdetni.
A gátseb varrásánál már ott "figyelt" mellettem a kiskocsiban. Csöndesen pislogott és a kis kezével ismerkedett. (az ujjait egyből megtalálta, és a szájába vette
)
Ezután én még két órát maradtam fent, őt pedig levitték az osztályra.
Most hirtelen ennyire volt időm, majd a további kórházi napjainkról később.
És képet is csak később tudok rakni, mert a fényképező zsinórja Szolnokon maradt.