Encike,
bátran csináld meg, nagyon egyszerű, gyors és finom!
Nitácska,
nem tudlak elérni Skype-on...
Én most pl. elérhető vagyok: cskozma, megpróbálnál felhívni?
Skoperdane,
megkönnyeztem a levelet, amit a kolléganőd írt. Tényleg nem tudunk erről az Élet Nagy Céljából semmit vagy legalábbis keveset, de az is lehet, rosszul értelmezzük. Szerintem jó is így, hogy aki elment, az nem jelentkezik vissza, nem tud beszámolni sem jóról, sem rosszról, mert így legalább ez egy gyönyörű titok, mint ahogy a megszületésünk is az, egyszeri és megismételhetetlen.
Jó-jó, magyarázzák ezt a materializmus hívei, de hogy lélek van, az biztos, mert érzések is vannak, és azt nem lehet pusztán a kémiával magyarázni...
Móra egyik könyvében a lány, Kis Tit, amikor haldoklik, azt kérdezi a római császárnétól: "Anyám, mondd meg nekem, van nekem lelkem?" Az öregasszony így felel: "Ha fáj, Kis Tit, akkor van..."
Nekem nagyon igaz ez a pár rövid sor (bocsi, lehet, nem pontosan idéztem).
Én köszönöm a drága kisfiamnak, hogy néhány hónapot velem, velünk volt, mert csodálatos dolog volt újra érezni mozogni, csodálatos volt, hogy mindenről az jutott eszembe, hamarosan négyesben élvezzük/tesszük ezt vagy azt a dolgot.
Igenis tanultam tőle, még több szeretetet, azt, hogy milyen érzés valakit elveszíteni, akit kimondhatatlanul szeretünk, akit önmagáért várunk és akarunk, mert át akarjuk neki adni azt a kevés tudást, sok-sok érzelmet, amit mi érzünk, tudunk erről a világról. Életet adni valakinek, aki olyanná formálhatja a maga kis környezetét, amilyenné szeretné, és átélheti a világunk sok-sok csodáját és búját-baját.
Most azt gondolom, nem tudtam neki életet adni, de lehet, hogy neki így is jó volt, egy barátnőm azt írta: vannak babák, akik azért élnek csak ilyen rövid ideig, mert még egyszer meg akarják tapasztalni, érezni akarják, milyen az anyai, a családi szeretet, a felhőtlen öröm és boldogság, amit az ő kis jelentkezésük vált ki belőlünk.
Úgy legyen, legyen békesség bennünk, Bennetek.