Sziasztok!
Régi babanetes vagyok, csak másik topicban laktam - azt hittem oda tartozom. A lányok nagyon kedvesek, nagyon régóta beszélgetünk, de maga a topic már nem az enyém - csak a barátok.
Röviden elmesélem mi minden van a hátam mögött, nem azért, hogy szennyest teregessek, hanem tudom, hogy sokan nem is lépnek be, csak olvasgatnak - hátha kiolvasnak innen valami okosságot.
Szóval babát szeretnék. Amikor elkezdtünk próbálkozni a férjemmel, kaptam egy p3-as cytológiát, aminek később műtéttel vetettek véget 2005 elején. Természetesen azelőtt is próbálkoztunk már, de onnantól jártam egyik orvostól a másikig. 6 inszemináció volt a Szabolcs utcában, 3 a kettes számú női klinikán. Beleuntunk a dologba, és bejelentkeztünk lombikra, mivel sosem estem teherbe, a párom spermaszáma pedig igencsak megcsappant.
Az időpontunk előtt kb. 2 héttel a férjem lelépett a közvetlen kolléganőjével - keserű volt a pirula, nem is tudjátok mennyire, de nem részletezem.
Elváltunk. Eddig szimpla a történet. Lett új párom, szinte azonnal terhes lettem tőle. (Szóval minden önmarcangolásom és félelmem ellenére nem bennem volt a hiba annak idején) Sajnos a baba nagyon sietett, és a kürtben maradt, azaz méhen kívüli terhesség volt, ami miatt elvesztettem a bal petevezetőmet. Teljes kétségbeesés, hogy innentől aztán tuti nem eshetek teherbe... Kötelező 6 hét kihagyás után, orvosi engedéllyel voltunk együtt, és szintén azonnal terhes maradtam. Ez a baba maga a csoda volt. Nem mertünk még örülni neki, izgultunk az első 12 hétben. A 15. hétben voltam, amikor saját kérésre uh-t csináltattam, és kiderült, hogy nem ver már a kis szíve. Minden leletem maximálisan tökéletes volt, a genetika is, a cukor és az összes minden, amit lehet vizsgálni. Gyönyörűen fejlődött, már a mozgásokat figyelgettem, bár tudom, hogy a 20. hét előtt nem lehet észlelni.
Nem volt szívhang, másnap klinika, következő nap elvették, és jöhettem is haza...
Ez most volt a múlt héten. Tele vagyok kétségekkel, hogy mit rontottam el, aztán előtör az eszem, hogy nem lehet elrontani semmit, aztán megint a kétségek - túl hamar jöhetett, nem volt kész a méhem rá, és a legrosszabb, hogy meghalt, és én nem tudtam rajta segíteni.
Biztosan tudjátok ezeket, mert sajnos ebben a topicban ilyen "esetek" laknak.
Félelem a következőtől, bár én azon izgulok, hogy vajon lesz-e a következő.
Rengeteg kérdés feszít, nagyon szeretném, ha válaszokat kapnék rá, mert máshonnan nem kaphatok segítséget. A doki szerint a szövettan annyit fog kimondani, hogy x. hetes elhalt terhességről van szó. Okot nem fog mondani, hogy MIÉRT. Pedig a legfontosabb a miért. Lesznek vizsgálatok, aminek a nagyján már egyszer az elején túlestem. Hormonvizsgálat, genetika ...stb. A doki szerint ezek előkészítik a következő terhességet, hogy rendben legyen minden, és ha kell, akkor gyógyszeresen rásegítsenek. De persze megint jönnek a félelmek... megmarad-e majd a terhesség, egyáltalán létrejön-e majd....
1. nektek mondtak-e MIÉRT válaszokat? Itt olvastam 3 fertőzésről (szerintem valami nekem is lehet), azok hogyan derültek ki? Milyen vizsgálatokkal tárták fel, és mivel bíztatnak?
2. mennyi időt kell kihagyni? Nekem 3 hónapot, illetve ciklust mondtak. Elég-e valóban annyi? Készen lesz a méh a következő babára?
3. Ti mibe kapaszkodtatok, ami segíthet feldolgozni mindezt? Nekem a mostani párom csodálatos, fantasztikus, stabil támasz nekem. De amikor nincs velem, akkor a kétségek vannak mellettem.
Biztosan ismeritek ti is azt, amikor tele vagytok kérdésekkel, de adott pillanatban egyszerűen fele, vagy annyi sem jut eszetekbe... Én most is így jártam.
Ne haragudjatok, hogy ilyen sokat beszéltem, és lehet nem is kellene ennyire kiteregetnem az életem... De hátha kapok pár bíztató szót, hogy vannak, akiknek 38 és feles a lábuk, mint nekem, de már másik cipőt is fel tudnak húzni, nemcsak ami nekem jut mostanában.