Új privát üzeneted érkezett!

Orsoly
Hát igen programozott szülésről beszélt a doki, de a kisfiú másképp gondolta és elindult kifele korábban. Ezért is aggódott az anyuka, hogy meg lesz e a ksifiú 2300g, mert ha nem akkor át kellett volna szállítani.

Maci_2
Zsani születése utáni első percben, kb 2 perc vákum után így nézett ki:

Kép

Gondolom a kisfiú ennél szörnyűbb volt. Zsaninak kb 6 óra alatt az a púp visszahúzódott teljesen, de a fejbőrén még kb 2 hétig látszott a dolog.

Na most megyünk barátosnéhoz babanézőbe, este majd jövök.

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Hello lányok!

Továbbítom Sofka üzenetét :

"Készen vagyok. Legközelebb inkább szülök, az kreatívabb."

Ebből nem sokat tudtunk meg. Remélem minden rendben.

És muszály egy tegnapi nagyon rossz minőségű képet is. Azzal a fiókkal játszott, amiben a játékai vannak. EGyszer csak ezt látom
:
Kép

Beu
beu
 
 


Beu!

Köszi a Sofka tudósitást!

Hajrá Sofka! Azért a humorod a régi! KépKépKép

Beu!
Csúcs ! Nagyon édi!KépKépKép


Mariann
Mariann
 

 
 

Szisztok!
Egy kis infó még nektek Sofkáról: Most ébredt, még nem tudja mehet-e haza, jól van.Kép
És tényleg humoránál van azt írta a vasakból majd csináltat valami szép ékszert.
linato
 
 


Hát hogy ti mennyit írtok... Csak beugrottam elolvasni, de nem bírom megállni, hogy én is hozzászóljak a Szülőszoba-témához Kép: kb. Évivel értek egyet, szerintem is nagyon amatőr volt a film, és abszolút szenzációhajhász beszólásokkal volt tele. Nem teccccett... Kicsit olyan volt, mintha Stohl Andrist hallottam volna: "Akkor még nem sejtettük, hogy nemsoká Gergő életéért kell küzdeni"... Kép Lehet, hogy rosszmájúság, de szerintem a film készítője "elirigyelte" a Sejtjeink sikerét. De hát ég és föld a különbség...
A szupermenedzser anyukáról meg ugyanazt gondolom, amit mindenki Kép.

F.
franyo
 
 


Sofka ügyi vagy!
é.
Évi24
 
 


Psandi,
Sztem igen. Az én dokim szerint vagy kamilla, vagy csipkebogyó mehet, de ő a kamillát inkább javasollja, mert annak a színéből láthatod, hogy nem csinálod túl erősre. Csipkebogyónál ez nehezebb, de ha már "régóta" teázik, nyugodtan add oda neki.

Szülőszoba:asszem nagyjából mindent leírtatok, amit én is gondoltam. Topmanager szülése botrányos. Ámbár az én hasamat is "masszírozta" szülés közben a dokim, de totál nem fájt. És csak a végén, amikor már Orsinak láccott a feje, akkor, de nem ilyen technikával, hanem a fejem mellé ült, bal kezével fogta az egyik lábam (a nyakában volt) a jobb alkarjával meg a rekeszizomtól haladva kimasszírozta belőlem Orsit. Egyáltalán nem éreztem semmit, hiszen én közben nyomtam, és csak arra figyeltem, hogy jól csináljam. Ja, szlovák hölgy vajúdása alatt bizti mondott olyat, amit nem úgy gondolt. Én is sírtam közben (minden nélkül szültem) és azt hajtogattam, hogy ez nekem nem jó, és mikor lesz már vége, meg hogy nem akarom ezt így tovább csinálni. De hát csinálni kellett. Aztán amikor már tolhattam, akkor jó volt. Nem éreztem fájdalmat, csak azt, hogy végre vmit én is tehetek.

bocsi, de már annyira nyávog itt mellettem, hogy mennem kell

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Sofka, de jó!!! Szuper, hogy túlvagy rajta!!! Kép

F.
franyo
 
 


Beu,
Lőrinc csuda aranyos a fiókban!!! Kép
F.
franyo
 
 


Linato!
Köszi!

Szülőszoba: én akkor kapcsoltam el, mikor hosszú perceken keresztül megrendítő képeket mutattak az operatőr (mint megtudtam, Kandász Andrea férjéről) átöltözéséről. Kép De ez mind nem volt elég! A rendező nem kímélte az érzékeny lelkű nézőket: újabb perceket szánt a férj átöltözésének. Itt azt mondtam, én ezt nem bírom nézni. Sokkoló! Meg amúgy is én csak egy satnya csaszis vagyok, azt sem tudom, mit láttam a képeken.
Bocs az iróniáért, én nézni akartam, de egyszerűen nem kötött le. Szerintem a filmmel volt a baj.

Beu
beu
 
 


SziasztokKép

Köszönöm a kedves fogadtatásKép Egyből rinyálnék is egy sort. Szal mi egy 3 emeletes régi típusú lakótelepi ház 3. emeletén lakunk. Lift és babakocsitároló temészetesen nincs, a cuccokat pedig nem merem kinthagyni a lépcsőházban, mert az egyik "kedves" lakó még az adventi koszorút is képes volt lelopni az idős nénike ajtójáról. Szóval battyogtam lefelé komótosan a babakocsival, de pechemre előttem mosott fel a takarítónő, én meg akkorát zakóztam lefelé a lépcsőn. Sieresen térdre érkeztem, amire még a babakocsi is ráesett gyerekestőlKép Szerencsére Gergőnek nem lett semmi baja, de én most nem igazán tudok közlekedni.

Szülőszoba: azon én is nagyon kiakadtam, hogy ennyire nem lehet valaki "fontos ember", hogy még szülés közben sem tudja kikapcsolni a telefonját. Milyen hívás lehet, ami még a születendő gyereknél is fontosabb? Amúgy nekem is tetszett a műsor. Én mondjuk rendszeresen néztem az RTLII-n is (ott miden hétköznap kora reggel ment uilyen műsor).

Most már elküldöm, mert 12 óta írom ezt az üzit. Oszt kicsit visszaolvasgatok.

Tüni
tüni
 
 


Sziasztok!

Látom szülőszobás téma lassan kivesézve, azért megkésve én is hozzászólnék:
Szerintem az egész film kicsit gyenge (főleg az ellenszenves kamerás maca szövege) és csak az emberi kíváncsiságra épít. Mi is megnézzük, mert érdekel, hogy a másik anyuka hogy élte meg a szülést, hogy bántak vele a kőrházban...stb.
Ami a kiválasztott párokat illeti, a szlovákiaiak teljesen emberiek voltak, felvállalták a félelmeiket és az örömeiket is. Én megértem azt a nőt, aki retteg egy terhességtől ilyen előzményekkel. Szerintem az ottani körülményekhez képest szép szülésük volt, engem teljesen meghatottKép Viszont a topmenedzser családon teljesen kiakadtam. Rühellem ezt a fajta törtetést, amit a határozott, megtervezett életvitel köntösébe bújtatnak, csak azt nem veszik észre, mennyi mindenről lemaradnak közben. Undorító volt a mobiltelefon gátlástalan használata a szülőszobán, a videókamera mutogatása a nagyközönségnek, de nem is folytatom.
Igazából nem is tudtam őket sajnálni a nehéz szülés miatt, csak a gyerek életét nem irígylemKép
Szerintem egyébként az életét megtervező menedzser hölgyikének eszébe sem jutott elgondolkodni, hogyan is szeretne szülni, csak a fájdalommentesség volt a lényeg. A szülés közben is inkább az üzlettel volt elfoglalva ahelyett, hogy esetleg megkérdezze, állítható-e az ágyKép Na nem puffogok tovább, én el voltam képedve.
Ja még annyit a szülőszék állíthatóságához, hogy én 2 szülésnél kipróbáltam már a fekvő és az ülő pozíciót is és már biztosan tudom, nálam ez utóbbi a nyerő, mert sokkal gyorsabban túlesik az ember a lényegen. Sokat segít a nyomásban a gravitáció, aki teheti, próbálja ki, mert teljesen más élmény, mint hanyatfekve.

Na most csak ennyit, mert éhes szájak tátognak mellettemKép
pusssz
Momo


Momo
momo
 
 


Sofka,
nagyon ügyi vagy, drukk, hogy gyorsan hazahúzhassKép

Tüni,
üdv közöttünk, Gergő nagggyon helyesKép EsésKép Mi kertes házban lakunk, de télen én is csúszdázok a kocsifelhajtón a babakocsis csajokkalKép
A társasházi légkör(ld.lopás) meg szerintem sajna magyar mentalításKép
Kistesó projekthez szurkolokKép

Norka,
hurrá, hogy Jázi még betegen is hízottKép

Beu,
akkor azt már nem is láthattad, amikor a kamerázó maca saját ájuldozó tükörképét mutatta hosszú percekigKép
Szerintem se egy topműsor, én csak nosztalgiázni akartam, de az én szüléseim sokkal szebbek voltakKép
Kép király, és ezt egyre többször fogja csinálni, úgyhogy keress egy jó asztalost a fiókok renoválásához (Timi is odavan ezért az elfoglaltságért)Kép

Nadine,
ez a kép elég elborzasztó, szerencse, hogy elmúlik a vákuum okozta deformációKép Utólag már én is többször eltöprengtem, mi lett volna, ha Timi köldökzsinórja annyira rövid, hogy megreked a szülőcsatornában, mert biza a kibújás után azonnal el kellett vágni, mert bírták volna rám tenni. De ezen inkább nem mélázok tovább.

Na most húzok, mert drága férjem ideges a bosziktól, pedig még csak 2 órája van itthonKép

pusssz
Momo


Momo
momo
 
 


Sofka : örülök, hoyg túl vagy rajtaKép. Ügyi voltál!!Jer mielőbb hazaKép!

Maci2: köszi a megnyugtató sorokat. Nálatok milyenk az éjszkák már?

PAndi: köszi az etetési infód, ari vagy, hogy írtálKép.

Norkini: Jázi nagyon mozgékony, micsoda pózokat vesz fel a kádbanKép. Aranyos nagyon.Örülök, hogy hízott még betegen is a kis dárgaKép

Beu: látom Lőrinc nagyon ügyesen feltalálja magát, csuda édesKép.
Látom a szülőszoba volt a téme még ma is, sajna nem tudtam megnézni. Bár amint olvasom a véleményeket....

Robóka már kanállal eszi az almát, bár a mai kicsit svanyúbb volt, az nem igazán jött be neki. Most kicsit nyügi, így megyek is , mert apa dajkálja.

Jó éjt nektek: Anita
anita77
 
 


Csajszik!KépKépKépKép

Nagyon gyér az érdeklődés a cseréptali iránt.KépKépKépKép
Csinálnék egy listát, bár elég rövidke:
Kangi
Andi
Zulu
Réka
Toffi
Elli
Beu

További jelentkezők?

Beu
beu
 
 


Beu,
en mar kerdeztem, hogy mikor is lesz? CSaladilag takonykorosak vagyunk, a gyogyulastol fuggunk...Kép
Gombóc
gombóc
 
 


Eddig filoztam, hogy a szules temahoz irjak-e meg vagy sem. Gyozott az elobbi, ugyhogy igy jartatok, most olvashatjatok. Kép

En azt vallom, hogy mar nem a kozepkorban elunk, igy mindnki szuljon ugy, ahogy szeretne. Ha valaki a termeszetes szules hive, akkor ugy, ha "fajdalmatlanul" akar, akkor meg ugy. Sot, lehet megkovezni, de en meg azt is el tudom fogadni, ha valaki csaszit "ker". Szerintem ahhoz kell lehetoseget kell megteremteni, hogy ez az idilli allapot kivitelezheto legyen. Kép

Es a sajat szulesemrol meg csak annyit (meg hogy vedjem szegeny topmenedzsert, akirol itt ismeretlenul is jol le lett szedve a keresztviz Kép), hogy Apaja nalunk is kiment egyszer telefonalni, mert nagyon fontos hivast kapott, es o sem fogta a kezemet, mert lesuvitettem volna a fejet, ha hozzam er vagy ha hozzam szol. Kép Nekem az volt a legnagyobb segitseg, hogy ott ult a sarokban neman es figyelt - O volt az erdekkepviseletem. Kép Es az engedelyemmel O is a videokameraval volt elfoglalva, mert a gyerekkel en voltam. Hihi. Kép
Es halistennek kertem es kaptam EDA-t, mert kuilonben nem maradt volna erom a fejtetotartasban szuleto fiamat kinyomni magambol. Igy megusztuk a vakumot, viszont eltort a fenekcsontom...Kép

Taknyos babocaknak jobbulast! A gyogyszertarban vettem Echinacea homeobogyot (immunerosito), nagyon jo, probaljatok ki a gyerkocoknel! ZSombival (majdnem) csodat tesz! KépKép

Pussz,
Gombóc
gombóc
 
 


Gombóc!

Kedd 11-től. Remélem meggyógyultok!
Beu
beu
 
 


Beu, minket lefelejtettel pedig jelentkeztem Kép

Ari
ari
 
 


Beu,
mi sajnos nem megyünk, most már nem akarok olyan messzire menni Ankával, hogy ilyen hidegek vannak. Na meg jön az influenza is, úgyhogy jobb, ha nem bkv-zunk. De minden babának nagy CUPP a buksijára, a mamáknak meg jó dumcsizást! Kép

Myssnia,
sajnálom, hogy nem tudtunk összefutni végül Kép, pedig már úgy örültem, hogy végre megismerhetlek személyesen! Na mindegy, majd egyszer bepótoljuk! Nem is írtam, hogy Szilárd milyen helyes a taxiján!! Szerintem se erőltesd, ha majd biztosan áll a lábán, meg jár, akkor talán újra megpróbálhatod, akkor már lehet, hogy élvezni fogja. Ja, a Szülőszobá-ból ez is nagyon gáz volt, amikor vészjósló hangon szajkózta a nő, hogy "az az orvos, akiben megbízott, cserben hagyta, és elment nyaralni", ááááá...

Tüni,
üdv itt, én is megkuksiztam ám Gergőt, nagyon helyes kis pofija van!!! Kép Uhh, nem lehetett kellemes az elesésed... Kép

Gombóc,
nekem valamiért úgy rémlett, hogy nagyon nem voltál megelégedve a Margit kórházzal, úgy emlékeztem, nagyon rosszak a tapasztalataid... Rosszul emlékszem? Nem te voltál, aki a Margitos topikba írtad le a szüléssztoridat, és nagyon negatív tapasztalatokat írtál? Bocsi, ha összekeverlek valakivel!!! Egyébként a sógornőm is ott szült, és ugyanaz volt a dokija, mint a tied (ezt még pocakosságunk alatt megállapítottam), és hát ő nagyon nem volt megelégedve vele Kép. De hát ízlések és pofonok Kép.

Norka,
fürcsis Jázi egy kis tündér, nagyon aranyos!!! Kép Nővérkédnek meg óóóóriási gratula!!!! KépKépKép

Heppi,
nagyon aranyos a kép a kis kukucska-lányról!!! Kép

Pusza mindenkinek
Franyó
franyo
 
 


Tüni
ÜdvKép

A "munka a szülészeten" témához jutott eszembe, tán személyesen már meséltem páraknak: 5 éve egy kollégám "szült" a feleségével. Akkor 25 évesként enyhén szólva éretlen voltam efféle dolgokhoz, férj még a láthatáron se volt, én is "topexportimportmenedzser" voltam...Kép Szóval a vámos kollégám (egyidős velem) könnyek közt ült szülés után a folyosón, próbálta összeszedni magát, bekapcsolta a mobilt, amin a következő üzenetemet hallgatta le: "Szia Laca, tudom, hogy szültök, de az élet nem áll meg, itt van két kamion, és kéne csinálni velük valamit" Szóval nem is tudom, sírjak vagy röhögjek, szégyellem magam, de azért inkább röhögök akkori hülyeellinKép
Lacával is már röhögve emlegetjükKép

Norka
FürdősképKép és hízásKép

Nadine
Kis csúcsfej csúcsédes azértKép

Beu
Én is sokat gondoltam ma Sofkára. Ha humoránál van, nagy baj nem lehet ugye?Kép KépKép

Szülőszoba-téma: én valahogy nem is presszeltem, hogy megnézzem, miután reggel a riporter csaj a "mennyire mutatják élesben?" kérdésre azt nyilatkozta a Lazacban, hogy "szórakoztatóvá kell tenni" a filmet, szerintem NEM szórakoztatóvá kellene tenni egy ilyen filmet... Nem tudom ugyan, milyenné (okítóvá, megrendítővé, igazivá, akármilyenné) de ha szórakozni akarok, Bagi Nacsát nézekKép Stohl Buci féle ripacskodó hangnemet én úúúúgy úúúútálom!!!!
De amiket írtatok, kíváncsibb nem lettem, max azért, hogy jövő héten én is hozzászólhassak...Kép

Ja, még Gombócnak meg akartam köszönni a Dévényes tanácsot, akkor egyelőre kitartunk, de azért a jövő heti talit nem hagyjuk kiKép

Magunkról:
Az utóbbi napokban próbálom szétválasztani az étkezéseket és az alvásokat. Tök jól beállt a 10 órai (gyümi) ebéd(szopi) uzsi (főzi) és vacsi (szopi) időpontja, (az éjjeli meg reggeli szopik még összevisszák) és így amikor álmos és nem éhes, nem szopiztatom, csak megnyugtatom, max egy kis víz, ölembe veszem...és megy! Így is, úgy is 35-40 perceket alszik napi 3-4 alkalommal. Ez nagyon megnyugtatja a lelkem, mert már paráztam, hogy csak cicivel alszik el... És a bónusz: tegnap éjjel 8 után csak 3kor kelt! Én 10-3ig 5 órát aludtam egyben. Új ember születettKép Igaz, utána már h5kor fenn volt ismét, de kit érdekel.Kép

Képnézegetőknek néhány életkép:
Bár Dagimadár vagyok, egy székláb mögött is elbújokKép
Kép
A bizonyíték, hogy NEM CSAK cicivel tudok elaludni:
Kép
és
Kép
A hozzátápi nagyon bejön:
Kép
De az igazi boldogság a fürdés Apával:
Kép

Jó éjt mindenkinek, Sofka, nagyon várjuk, hogy jelentkezz!
pusza
Elli
ellimami
 
 


Gombóc,
Roni is kapott sapkát, de nem műtőset. Ezért volt furcsa.

Nadine,
Milyen volt a babanéző?

Sofka,
Úgy legyen! Legközelebb szülni menjKép
Gyors gyógyulást!

Beu,
FIÓKaKép

Anita,
Éjszakák változóak. Egy ébredés éjfél-1 között tuti, utána 1 vagy 2, végleges ébredés 8 körül (+/- fél óra).

Na, elhúzok. Jó éjt!

Maci_2
maci_2
 
 


Beu!

Bocs, nem szoltam, en is mennek taliraKép

Nadine: hmmm, en errol lemaradtam, nekem ugy jott le, hogy ez a tablettas szules, tehat meginditotta a doki.

Gomboc: nyugi, indexen mar kiveseztem, hogy biza en is raformedtem apara ha egy szot szolt vagy hozzamertKép Ugyhogy o is tisztes tavolban ult es figyelt (vagyis nem tom micsinaltKép). Nekem szvsz azert nem voltak szimpatikusak, mert pl apuka x telefonhivast lebonyolit, melougyben. Na most, ha olyan fontos topmenedzser, tutiziher van neki egy titkarnoje akinek szol es elintezi helyete, mert o szul vagy mi. Anyuka meg eda ide vagy oda, ne hazaljon mar a zepterrel a szuloagyon, megis, nem a gyereke keszul kibujni? Na en ezen akadtam ki, de nagyon. Ja meg hogy minidg lesznek fontosabb dolgok az eletben mint a gyerekvallalas, ugyhogy ugy dontottek, akkor jojjon most. Brrrrr.Kép

orsoly
orsoly
 
 


Sziasztok!Kép

Elli,
ez a kölök tünemény!Kép LacaszülésKépKépKép.

Tüni,
szia itt isKép.

Franyó,
kár, hogy nem jöttökKép. Mondjuk nálunk is egészségiállapot-függő a dolog, de bízom benne, hogy most egy időre letudtuk.

Gombóc,
örülök, hogy jobban van ZsombiKép.

Nekem ma olyan rémes napom volt, le sem írom. Ráadásul ma néztem meg a Korridoron a tegnapi Jakupcseket, nem kellett volna, amúgy is elég tépettek az idegeim.
Rettentően dühített, hogy az otthonszülés-hívek mennyire ködös, inadekvát válaszokat adtak. Meg rögtön az elején a telefonban a nőci, aki a faros, nagy súlyú ikreket otthon szülte, atyaég...Kép. Hogy őt ne császározzák, és ne tegyék inkuba a gyerekeket. Én úgy vagyok ezzel, hogy nem szülnék otthon semmiképp, próbálom megérteni a másik oldal álláspontját, egy bizonyos határig. De a faros ikerszülés már sok volt nekem is. Meg ezt a gátmetszés-cirkuszt sem értem, na mindegy, nem puffogok tovább.
A Szülőszobát még nem néztem megKép.

puszka

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Elli: ja en is akartam irni Devenyhez, hogy mi a kezeles kezdete ota 2x jarunk hetente, es ma kerdeztem a csajt, addig kell mennunk igy, amig el nem kezd jarni onalloan. Igaz nekunk nem fizetos, ugyhogy en nem banom, igy hatha gyorsabb lesz a fejlodesKép

orsoly
orsoly
 
 


Ari! Bocs-bocs-bocs, de elkerülte a figyelmemet. Akkor újból:
Ari
Kangi
Andi
Zulu
Réka
Toffi
Elli
Orsoly
Beu
Remélem, senkit nem hagytam ki.

Elli! nagyon jó képek. 25 éves munkamániás ElliKépKépKép

Franyó! Kár, hogy nem jöttök, de megértelek.Kép

Momo! Azt még láttamKép És kielégítetted a kiváncsiságodat? Megtudtad, hogy bánnak másokkal a kőrházban? Kép (Gonosz Beu. De cserébe most fedeztem fel saját korábbi beírásomban a muszáj-t muszálynak. KépÉn mióta a kézzel írás helyett többnyire géppel írok, egy csomó dolgot elrontok. Olyanokat, ami régen nem volt kérdes, most rosszul írok. KépKépKép És nagyon sokszor felcserélem a betűket gépelés közben, amit kézírásban sose lettem. pl emg=meg, hoyg=hogy)

Beu
beu
 
 


Zulu ne is mondd, en azon akadtam ki, hogy a kis szuleszno hallgato kozolte, elore lehet latni ha valami gaz van. Nagyon egyetertettem a dokival, egy lepeny-nemlevalast hogy lat elore? Es ott aztan urani kell, masodperceken mulhat a szulo no eleteKép Szvsz felelotlen aki otthon szul (bocs zsuzsi), bar azert hozzateszem, en az itteni viszonyokrol beszelek, itt egyszeruen nincs meg a feltetele egy otthonszulesnek (a mento nem 5 perc alatt er veled korhazba). Na jovan, befejezem, mar unhattokKép

orsoly
orsoly
 
 


Sziasztok!

Ezeket a tv műsorokat (is) kihagytam, de lassan összeáll a kép... Otthonszülés: na igen, nekem is volt egy haránt-medence (nem tudták eldönteni) fekvésű ikerbabám, és lett is belőle egy örök életre szóló csaszis múltam, és végül is eme ikerbabámnak köszönhető, hogy Ancsi is császárral született.... Ezzel együtt szerintem is felelőtlenség ilyet otthon szülni!

Fotók mind mind aranyosak.
Csúcsfej fotótól kissé megijedtem, azért nem bánom, hogy ez nekünk kimaradt.

Sofka: én itt csendben szoritottam azért!

TÉnyleg lányok, Zsuzsiék meddig vannak (voltak?) itthon?

Tüni: üdv itt!

Alvásügyben már megint irtatok pár irigylésreméltót (nappal 2 óra 21 perc, mikor Ancsinál már ha 1 óra van az is rekord),meg éjjeli alvás 8-3-ig, hajjjaj, na de én akartam, nem?Kép

Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Ildi! Gondolom nem nyugtat meg, de nálunk is egyre rosszabb az alvás. Bár ma még nem kelt fel.Kép Mostanában az a normális, ha ilyenkorra tóúl vagyunk három ébredésen.Kép

Beu
beu
 
 


Sziasztok!

Sofka,
ügyi vagy, hogy túl vagy rajta.

Tali,
mi biztos nem megyünk pedig már simán odatalálnék.

Elli,
jók a képek. Nekem még általában cicivel alszik el a kiscsaj. Irigy, hogy neked már nem. Mióta eszik Kevin gyümölcsöt? Én még egy kanállal nem tudtam adni Nikinek.Kép Egyszerűen ki se nyitja a száját.

Gmobóc,
én is így gondolkodom a szülésekről.Kép

Beu,
nagyon jó a fiókos kép.Kép

Norka,
hurutos volt a múlt héten a pici, nem gyógyult meg rendesen és kedden belázasodott. A dokinéni megtapogatta a füle mögött és elküldött a fülészetre. Ott megvizsgálták rendesen. Habár nekünk egyszer azt monda egy fülészorvos, hogy a sima gyerekorvos nem tudja megállapítani a fülgyulladásokat.

Volt délelőtt a dokinéni. Annyire rendes, hogy minden szíre-szóra kijön. Tegnap még a kocsiját is megállítottuk, hogy nézze meg a leletet. Kész autósüldőzés volt.Kép Követtük, megelőztük, leállítottuk.Kép
Még jó, hogy tegnap este beadtam a gyógyszert a Nikinek mert mára rosszabbul lett a dokinéni szerint. Azt mondta, hogy az ilyen piciknél 1 nap alatt perforálódhat a füle,dobhártya??? és szakad mint a papír. Így olyan lelkifurim lett, hogy csak este adtam be neki.
Nóri is rosszul van. Szegény annyira letört. Nem eszik semmit, bágyadt, lázas.Kép 3 napig nem lehet kivinni és még 1 hétig nem megy bölcsibe. Kiváncsi vagyok milyen éjszakánk lesz. Remélem most nem fog fogyni, 2 hete fogyott 1 kg.Kép Pedig nem sok felesleg van rajta mert 2 és fél évesen 13 kg és magas ráadásul. Vagyis most 12 kg.

Tina
tkriszta
 
 


Tina!

Szegény gyerkőcökKép Jobbulást nekik. Ne legyen lelkifurid, szerencsére nem lett semmi baj.
Úgy látom, Nóri olyan alkatú lehet, mint Zsuzsi Gyurija. Kép

Beu
beu
 
 


Beu,
helyesírásilag kezet rázhatunk, sokszor olyan hülyeségeket tudok írni, még szerencse, hogy nem rögtön megy az üziKép.
Fiókos gyermek szupiKép!

PIldi,
ha érdekel, a www.korridortv.hu -n meg tudod nézni visszamenőleg. Alacsony vérnyomásra kitűnőKép.

Tina,
jobbulást a csajoknak!Kép

Macka most ezerrel pótolja a kihagyott kajálásokat, és mióta meggyógyult, normálisan alszik. Pontos adatokat nem merek leírniKép.

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Ildi
Nem volt olyan vészes az a csúcsfej, hamar elmúlt neki szerencsére. Mire lekerültünk osztályra nem látszott, csak a bőre volt kicsit sötétebb ott. De azért remlem a következő kihagyja ezt a kis közjátékot majd.

Maci_2
Hát a babanéző jó volt, aranyos volt ,mint minden 1 hónapos baba. Szinte végig aludt, majd felébredt enni, pelenkacsere és vissza is aludt. Na jó nem azonnal, mert Zsanka majd megőrült érte így megengedtük neki, hogy "megtapogassa" szigorú felügyelet mellett. Majd elégedetten nyugtázta Zsani, hogy jó "segge" van, és a kis kalimpálók is "rágni valóak". De a nagyobbik fiúcskával (3 éves) már jól elszórakozott Kép minden autót elvett megrágott, a kisfiú már azt se tudta melyik hol van. De kárt nem csinált szerencsére.

Tényleg lányok mit csináljak a lánnyal, mert nem akar máshol szopni, mint régen. Csak itthon. Na jó most ok elmentünk 4 órára itthonról, ez ok, de ha a szüleimhez megyünk akkor volt úgy hogy egész délelőtt nem adtam neki semmit, mert szopni nem volt hajlandó, de mást enne és inna is, de szopizni azt nem (nem akarok még szopit elhagyni, mert mikor beteg volt akkor meg ez volt a nyerő, és most jön az influenza szezon). De az az érdekes, hogy itthon bármikor, bármelyik szobában, konyhában, bárki van itt nem érdekli szopik szépen. Tehát nem kell besötételni, csendben lenni vagy ilyesmi. Nekem ötletem sincs, mert ha ott ingerszegény környezetet csinálunk (tök sötét csendes szoba) akkor se. Mi lesz ha el kell utaznunk, önszántából koplalni fog????


Beu
Helyesírás, jah. Elvileg tudok 10 ujjal gépírni, csak nem ezen a billentyűzeten, nem este álmosan. Írok olyanokat, hogy csak na Kép De én inkább kihagyok betűket. Fiókos kép szupi jó!

Zsuzsiék visszamentek már Németo-ba??? Rg jelentkezett. Tud róla valaki valamit??

Na megyek mert holnap zűrös napunk lesz.

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Sziasztok,
itt az ejfeli muszak (moziban voltam eddig a baratnommel Kép) Kép

Sofka,
de jo, mar tul vagy rajta! NAgyon gaz nem lehetett, mert a humorod a regi...Kép

Franyo,
abban igazad van, hogy voltak negativ tapasztalataim is a Margit Kh-ban. De ezek maximalisan "csak" a csecsemosokkel. NA, roluk tudnek meselni....KépKépKépKép

Tüni,
eleses Kép Gergo viszont tunderi Kép

Norka,
labkilogatos Jazi csuda edes! Kép

Elli,
topexportimportmanager-es szoveg Kép (Nekem a szingli/karrierista fonokom hagyott uzenetet a szulesem kozben, hogy adjam le a cegautomat...Kép)
Alvo/evo Kevinhez gartula! Kép
Szeklabas es alvo Kevin ennivaloan edes! Kép

MAci_2,
en a ZSombin levo sapit mutosnek neztem. Kép Lehet, hogy nem az volt, de akkor nekem ugy tunt. Kép

Orsoly,
en nem akarok mindenaron azonosulni a topmenedzser anyukaval, csak gondoltam, azert mar ne utaljuk Ot mindenert (tudod, mint a viccben, hol azert mert nincs rajta sapka, hol meg azert, mert van...Kép).

Zulu,
Te szegeny. Miert tepettek mar megint az idegeid? Kép

Beu,
a gepelesi hibakert ne aggodj, vedd ugy, hogy ez azt jelenti, hoyg Te mar nem ket ujjal, lassan gepelsz, henem gyorsan. Tehat halado, profi felhasznalo vagy! Ugye, ig mindjart jobban hangzik? Kép A fiokos kepetek tunderi. Kép
Ha kigyogyulunk addig a takonykorbol (amit nagyon remelek, ha mar homeobogyozunk Kép ), akkor mi is jelentkezunk talira.

Tina,
jobbulast az egesz csaladnak! Kép Az autosuldozes nem lehetett semmi. Kép

Magdi,
Te hol vagy? Ilyenkor szoktal irni. Kép

Megyek, joejt!
Gombóc
gombóc
 
 


Sziasztok

Sofka,
Gratula, és várjuk, hogy hírt adj magadról sk Kép Akkor tuti minden okés, bár a humorod a régi, tehát azért nem volt az olyan vészes. Vagy csak nem akarod, hogy tudjuk???

Tüni,
Bocsi, elfelejtettem. Üdv itt! És az elesés ismerős. Én is hasonló házban lakom, de mi csak a másodikon. Elég gáz sétálni menni. Na de talán az idén megyünk kertesbe...

Elli,
Amikor én bejelentettem a főnökömnek (szingli 30-as csaj), hogy gyereket várok:
-Tudtam, hogy ha férjhezmégy, abból semmi jó nem sül ki!!!!
de azért mosolygott is (utána kb 4 órával Kép)

Topmanager dolgozik a szülőszobán: sztem felmenti az is, hogy talán "uantkozott", és beszédbe elegyedett a szülésznővel. Tőlem is megkérdezte, hogy hol dolgoztam (fájásszünetben), meg hogy milyen egy csokigyár stb. szal azért ez elterelte a figyelmemet, és ez jó volt. Ja, és nálunk apája kiment a szülőszobáról, amikor én orvosért "kiáltottam", mert már nagyon kellett tolnom, és a kezemmel szorítottam a fenekem, de így is éreztem, hogy muszáj nyomni. Szal mondtam neki, hogy ha nem akar végig maradni, akkor most menjen ki! Ő meg szótfogadott. Később mondta, hogy szabályos ösvényt gyalogolt a folyosó padlójába, pedig tuti, hogy vmi nagyon spéci kopásálló kövezet van ott Kép

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Sziasztok!

Olyan izomlázam van, mint állatKép Tegnap este elmentünk korizni, én nem sokat voltam jégen, de nekem elég volt (a térdeimnek is, most már újra a szivárvány összes színében pompáznakKép)

Maci_2
Én nem voltam fájásgyenge az eda után (egyébként nem mindegy, ki adja be, de ezt csak súgtam)

Gombóc
Dokimnak köszönhettemKépKép a szobát, azt is, hogy a szülőszobáról rögtön roomiba kerültem (más várt 2-3 napot, ha nem volt szerencséje, én 4 órát vártam, közben ott volt velem Zsombi és enyém Apa), az adta az edát, aki adta...de nem fényezem tovább, nekem nagyon bejött a dokiválasztás.
Homeobogyóval ügyik vagytokKép
És leadtad a céges autót???

Nadine
Összeszorult a gyomromKép, én még ilyet nem láttam, még jó, hogy nem maradt nyoma.

Beu
Nagyon klassz képKépKép, ahogy Maci_2 írta, tényleg FiókaKép

Sofka
Ügyi vagyKépKép
Megy a drukk a gyors hazamenetelhez és milyen ékszerre gondoltál?Kép

Tüni
ElesésKépKép, de legalább takarítják a lépcsőházat.
Akkor Te is lila térdű vagy?Kép

Elli
Nem semmi üzi, párom ilyet kapott volna, röhögött volna egyet és kivágta volna az ablakon a mobilt. Már ha bekapcsolva hagyta volnaKép
Képek nagyon szupik, nekem a fürdős tetszik a legjobban, de a csipeszes hozzátápis se rosszKép


Napirend: Zsombi azt "mondta", nem érdekli, hogy 9-fél 10 körül szokott tízóraizni, most 8-kor kért. Kíváncsi vagyok, a 12 körüli ebéd így mikor lesz esedékes?

Zulu
Ma is "jó" téma lesz Jakupcsekben.
Engem nem tudnának meggyőzni, hogy otthon szüljek, ha lesz harmadik, az is kórházi lesz Kép
Korridor tv, nem is tudtam... KössziiiiKép

Orsoly
Nem szülésznő volt a kis drága, mert pont azt mondta, hogy olyan szörnyűségeket látott, hogy inkább nem... Az sem volt semmi, amikor kiokította a dokikat, hogy honnan tudhatják, mennyit tud ő. Na szerintem az a csaj is azt hiszi, hogy ő az isten...
De hát Te nem tudod, ki az a Noll Andrea????

Tina
Ne izgulj, majd kinyílik az a szájacskaKép
Lányoknak jobbulást!!!

Megyek szülőszobát nézni...
PusziKép
Toffi + Zsombi
toffifee
 
 


Beu
Lőrinc nagyon édes a fiókban. Szereti a Bombát? Kép

Franyó
Én is sajnálom,hogy nem jött össze, már nagyon készültem egy kis Ankagyomrozásra. Persze, ha hagyta volna egyáltalán. Kép Meg amúgy sem találkoztunk még.

Elli
Kevin cukorbogár!Kép

myssnia
myssnia
Budapest XI. kerület
 
 


Beu!

Bocs, nem tudok visszaolvasni, leirod nekem, mi ez a "cserep"?
Tehat hol lesz pontosan a tali? Mi is szivesen mennenk, ha nincs nagyon messze.
Koszi,
Kakukkfu
kakukkfu
 
 


Megnéztem a szülőszobát. Kész vagyok, a szlovákiain bőgtem, a Margitos nem tetszett. Már az elején eltolták azzal, hogy "Ilona fájdalommentes szülést akar" vagy hasonló. Hátha a többi jobban sikerül nekik.
Műsor stílusa sem nagyon tetszett, ezek a szuper szellemes bemondások...
Egyébként sem csípem a beszédhibás tévéseket, amióta azt mondta az oviban a logopédus, hogy nem foglalkozik Szandival, mert úgysem lesz belőle tévébemondó.

Megyek vasalni.
Toffi
toffifee
 
 


Sziasztok!

Franyó!
Pénztárca Kép

Kangi!
Hajrá babaprojekt. Kép

Beu!
Nekünk is jó a tali.

Zulu!
Én is kérnék Halász Jucát, viszek cserecd-t, vagy az árát szeretnéd? Kép

Tüni!
Űdv közöttünk. Gömb Lilije pont egyidős Gergőddel. Kép

Hét végén megünnepeltük Miki 3. szülinapját és hétfőtől már óvodás nagyfiú lett. Még kicsit zokon veszi, hogy otthagyom, de amint nem lát, már bele is merül a játékba. Tegnap megkapta a 3 éves oltását is és alig sírt egy kicsit, viszont itthon elég sokat fájlalta a vállát, ezért kapott egy kis Cataflamot. Zsuzsi állandóan fel akar állni, pedig még felülni is csak kis segítséggel tud, de amint valami kapaszkodót talál, már húzza is fel magát térdelésbe, pedig még nem kéne. Mi szerencsére még nem ismerjük a takonykórt, csak Zsuzsival egy kicsit köhécselgetünk, de ha ennyivel megússzuk a telet, nagyon elégedett leszek. Kép
Jajj, nincs semmire időm, állandóan Miki cuccaira festegetem az autókat, de ez még mindig egyszerűbb a textilfestékkel, mintha hímezni kéne. Viszon így a babanetet kell jobban hanyagolnom és teljesen le vagyok maradva. Ezt a hozzásólást is már 2 napja írom. Most elküldöm és olvasok tovább.

Magdi
gallainémagdi
 
 


Magdi
Végre előkerültélKép
Gratula a 3 éves nagyfiúnakKép Látom, ovi azért tetszik.
Gratula az állni próbáló Zsuzsinak is, ügyesKépKép

Toffi
toffifee
 
 


Beu,
cserepes talit most kihagynánk, influenzia járvány végett, ugyanis januárban kapja Bence a Menjugate-tet és nem szeretném, ha betegség miatt elhúzódna. Majd legközelebb remélem összejön.Kép
Lőrinc cukorfalat a fiókban, nem akartok gyerekzáratKép

Elli,
sms-ed csúcsszuper, jót röhögtem.Kép
Kevin írtó édes a képeken, a kádas és a szőnyegen alvós tetszik legjobban.Kép

Zulu,
de jó, hogy Mac eszik és szépen alszikKép
Bence is visszatért kajálásilag a rendes kerékvágásba,hurrá!Kép, de éjjel változatlanul ébred.Kép Ma éjjel 1kor,2kor,6kor kelt, majd 8kor magam mellé vettem és 9kor végleg ébredés volt.
Szerintem jön megint a foga, mert napközben is fel felsír.Kép

Tina,
gyerkőcöknek jobbulást!Kép

Toffi,
nálunk a napirend mindig az ébredéstől függKép
Szülőszoba ügyben én is a szlovákiain könnyeztemKép
Noll Andi pedig a párom kollégája volt egy ideig, mondjuk nagy cégnél, szóval ohne személyes ismerettség, de van róla egy jó storym, majd alkalom adtán elmesélem.

Megyek, mert most esedékes a tízórai, erősen reklamál Bence...
Timici
timici
 
 


Sziasztok, csak néhányszó, mert kicsit még ködös a fejem: Apánk pénzes borítékkal megkereste 6 körül a dokit, így 7-kor már itthon szoptattam. A csöveket szombaton kapják ki, varratokat két hté múlva. A lényeg, hogy bár vagy 100szor kérdeztem, hogy fogok-e tudni járni, és mindig igen volt a válasz, tegnap közölték, hogy egyelőre nem léphetek a lábamra. Úgyhogy mankózok a tekerő Marcipán után. Kicsit amolyan rocky horror show a műsor. Egy ágyban aludtunk, de tök sokszor kelt a ded. Viszont a migrén, amit az alataás okozott már szűnőbne.

A szülést továbbra is kreatívabb és értelmesebb elfoglaltságnak tartom. Pedig mikor felajánlottam a dokinak, hogy majd én itthon körömollóval meg szemöldökcsipesszel eltávolítom a csövet (hogy ne kelljen bebumlizni), megkérdezte, hogy ugyan már a fémet miért nem intéztem el. Úgyhogy szombaton visszatérünk, de az már csak egy kötözős felvonulás.

Marcipán egész nap főzelékezett tegnap, és csészéből tápszert is ivott. Azóta szopik, bár mondták, hogy lehet, hogy aluszékony lesz, én épp az ellenkezőjét tapasztalom.

Jók legyetek, ha már hosszabban tudok ülni, jelentkezem. És köszi a rengeteg drukkot, azért sikerült ilyen remekül és gyorsan!!!!!

sofka
sofka
 
 


Sofka,
jó újra olvasni téged, gyors gyógyulást és aluszékony MarcipántKép kívánok!
pusssz
E
ellimami
 
 


Timici
Nálunk eddig nem függött a napirend az ébredéstől, de úgy veszem észre, hogy két éjszaka már csak megnyugtatásnak kellettem, lehet, hogy ezért?
Lehet, hogy most megyünk ebédelni, mert hangja kezd lenni Zsombinak. Egyébként az is klassz, hogy feláll, eljátszogat, elfárad, és üvölt, mert nem tud leülni. Ha nincs szerencsém, eldől, de most még azt sem tud, max. hanyattesni.
Sztorit meg majd elmeséledKép

Sofka
Humorod tényleg a régiKép
Akkor nem szedheted ki a csövet?Kép
Szuperjó gyerkőcöket kívánokKép és nagyon gyors jobbulástKép

Toffi
toffifee
 
 


ElliKép

Kevin nagyon édesKép Gergő eddig 1x produkált ilyen "földön-alvást". Azért szívesen átvállanánk egy-két hurkácskát KevintőlKép

TinaKép
Beteg lánykáknak mielőbbi gyógyulástKép

ZuluKép
Kaja miatt irígyKép Én már nem tudom, mi van Gergővel. Sem beteg nem volt, sem foga nem jön (legalábbis szerintem), mégsem eszik rendesen szinte hetek ótaKép Ebédre és vacsira összesen jó, ha 1 üveg bébiételt megeszik. Jövő csütörtökön megyünk dokinénihez, és már előre rettegek a mérés miattKép

ToffiKép
Az az érdekes, hogy nekem nem lilult be a térdem, mégcsak meg sem dagadt rendesen. Viszont nem tudok guggolni, mert irtó élesen fáj, és tök melegnek érzemKép

SofkaKép
Bár akkor még nem írtam, de a háttérből innen ment a drukkKép Remélem mihamarabb megszabadulsz az "idegen testektől" és segédeszköz nélkül tudsz majd futkosni Marcipán utánKép

Láttátok reggel a TV-ben RR-t? Szegényt kikészítette a sok nemtelen támadás, bár cáfolatot nem igazán hallhattunk (sőt most is cumisüveges Larát mutattakKép) Megemlítette a "kötelező társadalmi (azt hiszem ezt a szót használta) eseményeket, melyeken meg kell jelennie. Kérdezem én, egy szépségverseny is ezek közé tartozik? Bár lehet, hogy én vagyok nagyon naív...

Tüni
tüni
 
 


Tüni
Akkor Nálad nagyobb gond lehet térdügyileg, nem? Talán borogatás segít...
Bedagadva enyém sincs, csak színes, guggolni tudok, akkor sziszegek, ha elfelejtem és rátérdelekKép
Szegény RR-ról mindig lemaradokKép

Toffi
toffifee
 
 


Tudtátok, hogy a buszjegy sem darabos???Kép

Toffi
toffifee
 
 


Elli,
Képek édesekKép
Egész jó napirend.

Beu,
Kihagyjuk a talit.
Elegem van a tömegközlekedésből. Tegnap majdnem kiborítottam Ronit, amikor felszálltunk a villamosra. Persze, szokás szerint senki nem segített.Kép

Zulu,
Macka tartsa meg ezt a szokását (evés, alvás)Kép

NAdine,
Jövő hétvégén jönnek a barátaink, amolyan fordított babanézőbe. Ugyanis nem tudtunk elmenni hozzájuk megnézni a kisfiukat, mert akkor lopták el az autónkat. Kiváncsian váromKép Van két nagyfiú is (3 és 6 évesek), így a gyerekek annyian lesznek mint a felnőttekKép
Roni itthon csak egy helyen szopizik rendesen, máshol (idegen helyen is) csak akkor ha nagyon éhes. Tudom ez nem vigasztal.

Gombóc,
Mozi?! De jó neked!Kép Én pocakosan voltam utoljára.

Magdi,
Boldog szülinapot az óvodás nagyfiúnak!Kép
Zsuzsi is nagyon ügyesKép

Sofka,
Nem semmi, hogy máris netezelKép
Gyors gyógyulást és tündéri gyerekeket, hogy ne kelljen sokat mankóznod utánnuk!

Tüni,
Nahát, én is lemaradtam RR-ról. Nagyon sajnálomKép

Toffi,
A mai menüben buszjegy is szerepelt?Kép

Na megyek, mert Roni megunta amit csinált. Olyan kicsi, műanyag fényképalbumba tettem pár képet, ezt rágcsálta. Ha a szimatom nem csal csomagot is kaptamKép

Maci_2
maci_2
 
 


Maci_2
Nem menüalkatrész volt, Szandi cuccai között kutatta Zsombi, de az nem akadt megKép (tudod, nagy volt a csend)

Mentünk az oviba
Toffi
toffifee
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?