Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Köszönöm Ketrin nevében is a köszöntéseket!

Ildi!

Sajnos nem tudunk menni a tiszára,de ha jól tudom ti sem oda mentetek :lol:
Zsoltinak sok boldog születésnapot kívánunk!
Nagyon is jól tetted, hogy végre elmész dokihoz a fejbőrőddel!
Próbáld meg a naturland készítményét a Detergens sulfuratum sampont. Gyógyszertárban sajnos nem tudom, hogy recept nélkül kapható-e mert nekünk a dokinő szokta felírni, nagyon beváltaz Istvánnak is mindigbesebesedik a fejbőre ha ezt haszálom a 2. hajmosásnál már szinte semmi nem látszik. Már annyi félét kipróbáltam neki és eddig ez vált be.
A horvátországi képek nagyon jók!
Hétfőn megkezdődik a suli de azért remélem hamarosan találkozunk!

Anikó!
Nagyon jók lettek a naplementés képek!

Andi!
Elhiszem, hogy a barlang hatása alatt vagy, én csak az aggtelekiben voltam ahova szeretném a gyerekeket is elvinni mert felejthetetlen élmény!
Boldog házassági évfordulót!

Jatka!

Úgy ahogy mondod, a söprűt lassan készíthetem a fiúk már kezdenek gyülekezni. :roll:
Főleg idén már a 8-ba mennek, így azt hiszik nekik már mindent lehet. :shock:
Én nem is tudom, úgy hangoztatják, hogy ők már 14 évesek mint mi annak idején a 18.-nál. :roll:
Örülök, hogy nálatok is lesz Kevin.


Enikőnek sok boldog születésnapot kívánunk! Kép

Reni!
A különszoktatás ténye mindenkinél változó. Szerintem leginkább babától is függő.
Neked kell eldöntened hogyan szeretnéd aztán majd ahogy sikerül :wink:
A pocakléthéthez én is azt igazolom mint a többiek.

KépKép
KépKép
krisztám
 
 


Szandra!!

Kész vagy mindennel, ami kell?? Holnapra sok sikert és örömöt!!!

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


Sziasztok!

Bocsi most csak röviden.

Csomót melóztunk ma (sógorom rengeteget segített, szerintem ő is hulla lett), sógornőm és a Tami sütit sütöttek, nagyon édes volt mennyire élvezte. Holnap reggel még ki kell sütnöm 4 kilónyi bekevert fasírtot és el kell készítenem az egyik salátát (paprika, paradicsom, uborka, lilahagyma) mert ez csak frissen jó. Reggel hajmosás, porszívózás, felmosás, tálalás...... , húúúú lesz még mit csinálni bőven.

10 re kell menni a templomba, lesz egy mise és 3/4 11kor kezdődik a keresztelő. Remélem bírják a csajok is a misét.

Majd csinálok képeket (ha a nagy idegességemben nem hagyom itthon a gépet :roll: ) remélem sikerülnek.

Na megyek is mert szét vagyok esve.

Jó éjt

Szandra

szandrakiss
 
 

 
 

Szandra,
nekünk annak idején nem kellett Lőrincnek végig "ülnie" az Istentiszteletet. Direkt szólt a pap, hogy elég ha csak a keresztelő részre hozza be valamelyik hozzátartozó, addig kint lehetnek, majd ő jelzi mikor jön a keresztelés. Igaz, akkor Lőrinc még nem volt másfél éves.
Tami édes lehetett süti készítés közben :) Ő mennyire fogja fel,hogy mit jelent ez?
Szép napot nektek holnapra :!:


Nekünk nagyon jó volt a céges olimpia. Rengeteg gyerekprogram volt minden korosztálynak, Lőrinc és Rebeka nagyon élvezték :) Szinte mindent kipróbáltak és ismerős gyerekek is voltak.
Képzeljétek, még Cseh László is ott volt, ő adott át valamilyen díjat azoknak a telekomos dolgozóknak, akik valamit sportoltak is ma és elértek helyezést.

Megyek, mert én is hulla vagyok.
Jó éjt!

Andi
idna
 
 


Sziasztok!

Nem tudom,hogy ki az aki még "nagy" börzés rajtam kivül :lol: ,de itt egy link ahol regisztrálás után féláras belépőt küldenek a szep.27-i babymarktos börzére.

http://www.babaruhaborze.hu/index.php
bibolya
 
 


Szandra,holnapra sok sikert - egy kis pihit :roll: - szép napot,és persze kitartást és rengeteg türelmet.
Végülis nem rendeltél akkor hidegtálakat az Anita szomszédnénijétől?/ gondolom akkor nem sütnél-főznél ennyit :oops: /
bibolya
 
 


Ibolya,

Nagyon köszi a linket, regisztráltam.
Vendég
 


Képmindenkinek!

Reni,szerintem sincs sok köze a pocaklétnek a kintihez.Nekem nagyon sokáig annyira nyugis volt napközben a gyerek,hogy néha kételkedtünk abban kolleganőimmel,hogy tuti-e hogy babát várok :oops: :lol: Aztán este mikor lefeküdtem akkor kezdődött az intenziv mozgás-ugy egy órán keresztül.De én ettől függetlenül nagyon rosszul aludtam /éberen / mert rengeteget jártam wc-re.
A fiamról nem mondható el hogy egy nyugis gyerek :roll: ,2 percig nem tud ülni a fenekén,viszont az alvásával soha nem volt komolyabb gond.Nem mondom,hogy nincsenek éjszakák amikor felkel 1-2-3x,de nem ez a jellemző.
együttalvás: mi helyhiány miatt alszunk együtt a Gerivel.Én,az által hogy nagyon ébren alszok,majd minden mozdulására fent vagyok.De mivel átalussza az éjszakát,nem kell sokszor ébrednem.Nálunk a szobaprobléma csak akkor fog megoldódni,ha elkészül az emelet,igy nem is gondolkodom azon,hogy milyen lenne nélküle :roll: :oops: De az biztos,HA lenne lehetőségem,akkor különfektetném kb.fél éves korától.De ez szerintem sok tényezőtől is függ: eszik-e még éjjel és hányszor,könnyen vissza tudod-e altatni,vagy szopi után veletek marad-e /alszik-e/ az ágyban,és pl.hogy titeket mennyire fog zavarni .Majd ha ezeket a "dolgokat" már "megéled" majd csak akkor fogsz tudni dönteni,előre ezt szerintem lehetetlenség eldönteni.Az jó,ha van lehetőség külön rakni,de ne ragaszkodj görcsösen se egyik-se másik megoldáshoz - majd az élet kialakítja ugyis.
[quote="almi"] írta:almigy tudtam, hogy van kötelező 28-30. heti UH is.

én is ugy tudom,hogy ekkor kötelező-beszélj a dokiddal,hogy ez kimaradt,és szeretnéd látni a bébit,hogy minden rendben vele.
Hova jársz és kihez dokihoz?
Jól értelmezem az irásodat,hogy még 1 kg-ot sem hiztál ?Azért csak kéne kiharcolnod egy UH-t.Ha máshogy nem megy,menj el 4D-re.

Judit,akkor mehetünk megint együtt :lol: Zorka jól van már?

Merci,mikor indultok?Pakolsz már ezerrel?És hogy-hogy csak most mentek?

na jó,nem tudom még mit akartam irni......de most mennem kell,Encsi is felébredt.Nagyon kiváncsi vagyok hogy holnaptól hogy kel korábban :roll:
bibolya
 
 


Drága Szandra!
Szorítok Neked, hogy jól sikerüljön ez a mai napotok!!

Tami, Edó!

Kép

Anita
putyu
 
 


Reni,
az alvástéma teljesen gyerekfüggő( és szülőidegrendszerfüggő), Bogival egy szobában, de külön ágyban kezdtük aztán, beköltözött az ágyunkba, nem bírtam alvás nélkül :oops: , 2éves kora óta nincs gond a külön szobával :D Botond az első héten mellettem aludt, nehezen épültem, volt, hogy még a leülés is nehéz volt (előfordult, hogy állva szoptattam :cry: ), amikor, "mozgásképes lettem" maradt a szobánkban kiságyban és fél éves kora körül, minden gond nélkül átkerült a szobájába :D
Pocak és kinnt lét között nem találtam összefüggést a gyerekeimnél....

Andi, de jó kis programjaitok vannak :!: :arrow: irigykedve olvasom :oops:

Anett, Botondnak is napocska :lol:

Holnap reggel kezdünk Bogival a Brunszvikban :roll:

Anita
putyu
 
 


Sziasztok!

Akkor én most megnyugodtam, elképzelhető hogy szupi jó alvó lesz a kislegény. Most örülök neki, hogy sokat mozog, mert így nem kell izgulnom nincs-e vele probléma. Legalábbis ilyen jellegű... A többi majd kiderül. Eddig igyekeztem nem túl sokat gondolni arra, hogy nehogy valami gond legyen vele, de ahogy szaladnak a hetek egyre többször eszembe jut. Félek egy picit... de szerintem ez mindenki fejében megfordult.

Ibolya! Dehogynem! "Nőtt" az én tömegem, most 10 kilónál tartok, csak az utóbbi 2-3 hétben nem igazán változott. Biztos én is periódusosan növök, mint a baba :-)

A doki azt mondta, hogy ráérünk a 33-34. héten megnézni, mivel minden rendben van. Pedig én nagyon szerettem volna ha látja. Szerintem mintha megspórolnának egy vizsgálatot :-(
(Az Uzsokiban fog születni, mint Zéti baba.)

Tegnap este nagyon-nagyon fájt. Már majdnem azt hittem, hogy valami baj készülődik, de szerencsére a fájdalmon kívül más nem volt. Pedig pénteken megfordult a fejemben, hogy még 1 hónap munka nem fog ártani, de gyorsan elhessegettem a történtek miatt. Inkább "pihenek" itthon.

Reni
almi
 
 


Sziasztok!

Túl vagyunk a keresztelőn, mindenki rendesen elfáradt, csajok csodaszépek voltak majd teszek fel képeket (bár nem én fotóztam) kíváncsi is vagyok milyenek lettek. Pontosabban csináltam egy családi fotót amin rajta van a család, annyira örülök mert ilyen nagyon ritkán van mikor mindenki el tud jönni. Szuper volt a hangulat.

Bocsi, de most tényleg elfáradtam.

Anita!
Köszi!

Gyöngyi!
Milyen volt a buli?

Szandra

szandrakiss
 
 


Szandra!!

Jól elfáradtál?? :lol: :roll: De örülök, hogy jól sikerül! És nagyon várom a képeket!!! :lol: :lol:

Mi is jól szórakoztunk! Időnk jó volt!! És a társaság is!!! :lol: :lol:

Ez lett a Sára ajándéka:
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Ezek a képek korábban készültek, de ezeken szerintem olyan nagylányos a Marietta - túlságosan is!! :lol: :cry: :cry: :roll: :roll:

Kép
Itt discóba készült :lol:
Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


Holnap ovi csajok!!! :cry: :cry: :cry:
Felkészültetek???? Én nem!! Görcsben a gyomrom, hogy kezdődik :cry: :cry:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


Sziasztok!

ezen is túl vagyunk...

el sem hiszem,hogy holnap már ovi...gyorsan eltelt a nyár...

Ibolya!
Nektek is kezdődik holnap a bölcsi?
Jó kis ajándékokat kapott Encsi,micsoda kettősség azért,most lép át valahol a tini korba,de még egy kicsit gyerek is :)

Reni!
Nehogy feladd! (Mint sokan :cry: )
Majd idővel jobban megismersz mindenkit,és nem fogod érezni ezt a "kivülállóságot"...

Tudom,hogy már sokan leírták előttem a tapasztalatukat,és úgyis te döntöd el,hogy hogy fogod csinálni,csakhogy eggyel több vélemény legyen és még nehezebben tudj dönteni mi is egyszobában aludtunk velük a kezdetek kezdetén,Dáviddal egész sokáig(mert nem volt kész a tetőtér) de Rékát elég korán külön szobába raktuk,és a mai napig egyedül alszik el a saját szobájában,a saját ágyában,míg Dávid a mai napig átvándorol éjjel.Lehet,hogy nincs összefüggés :x

További jó növögetést!


[quote]T írta:apasztalataitok szerint van abban igazság, hogy a baba mozgásából lehet következtetni arra, hogy milyen lesz a napi életritmusa amikor megszületik??? (Akkor nekem sosem fog aludni????? )



Lehet,hogy hűlyeség,de nekem Dávid nyugodt volt a pocakban,és az életritmusa is nyugodtabb...Réka olyan volt mint egy kis energiabomba,és jószerint meg sem áll egésznap.... :lol:

Viki!
Én belevágnék egyedül is...sztem nyugodtan indulj el te is!!!
Akkor Cinin találkozunk végre!

Gyöngyi!
Igen valami olyasmi...azt megköszönöm,ha megnézed az aloés cuccot..most szteroidos kenőcsőt kenek rá,de hosszútávon nem szeretném magam "mérgezni".

Biztos túl hűlye vagyok,de neked miért kell a tanárokkal értekezleten résztvenni ez magas....

Jó ötlet a trambulin:) ez olyan Sárás ajándék:) Marietta nekem mindig nagyobbnak tűnt a koránál,de ezeken a képeken elképesztő,hogy mekkora. És olyan szép!

Andi!
Most nem értem ezt,most van sárga csoport is a Brunszvikban? vagy egyről beszélünk egyáltalán? Ott eddig csak narancssárga volt....

Tényleg durva volt már ez a seborhea,de Szandrának köszönhetően,aki annyit rágta a fülem és meg is zsarolt el fogom tűntetni....

De jó lehetett a céges buli...Cseh Lacival pedig biztos élmény volt találkozni,büszkék vagyunk rá!!!Tényeg nem ezüstérmes,hanem a világon a második legjobb úszó!!!


Anita!
Én visszavittem,de nem volt otthon.... :lol: köszi a férjednek a közreműködést.
Nem tudok neki elég hálás lenni.nagy sikere volt a tortának is és a hidegtálnak is....csak fasírtot kellett gyártanom....

a végén teszek fel róla képeket.

Kriszti!
Köszi,átadtam.
Én már ezt kipróbáltam,de nem segített ,nekem recept nélkül is adtak a patikában...de tényleg nem segített...

Végül Izsákra mentünk,de így is tök jó volt,kár,hogy nem jöttetek.

Szandra!
Örülök,hogy minden jól sikerült:) mi történt a sógoroddal? hogy ennyit segített?
Azért várom a képeket is!
Holnap tali...

Anikó!
Maja izgul már a holnap miatt?

Rózsika néni féle torta:
Wiskey-s üveg Kép

és a hidegtál:nemcsak jól nézett ki,hanem tök fini volt,arról nem is beszélve,hogy csütörtökön rendeltem fél 4-kor,és másnap 1kor kész volt.
Kép
Kép

Katus???

Jutka??Izgulsz már??? :lol:

ildikó
ilgya1
 
 


Már legalább 1 órája ébren vagyok :-( Nem csak nekem kezdődött volna ma a suli, sokan mentek oviba :-) Biztos nagyon izgalmas napotok lesz!

Na igen, és korgó gyomorral ilyen képeket látni!!!! Akkor most megyek reggelizni :-)

(Mindent összegezve: külön szoba mellett maradtunk. Köszönöm a tapasztalatokat!)

Szép napot mindenkinek! Reni
almi
 
 


Mi nem kezdjük ma az ovit, csak csütörtökön, Boga tegnap belázasodott :( Ez a mi formánk :cry: :cry:

Anita
putyu
 
 


Sziasztok!
Ha valaki nem kapta volna meg:

Kedves Édesanyák!

Szeptember 10-től (szerdától) újra lesz Bukfenc babatorna és Cini-cini muzsika a
József Attila Művelődési Házban.
Az órarend nem változik:
9:00-től és 10:30-tól Cini-cini muzsika,
9:45-től és 11:15-től Bukfenc torna.

A régi Bukfences babáknak indul Bukfenc ovistorna a Boribon kuckóban (www.boribonkucko.hu).
Ezzel kapcsolatban mindenképpen jelezzétek, ha csatlakoznátok!


Sziasztok:
Mónika

Anikó

KépKép
KépKép
zumpfi
 
 


Sziasztok!

Nagyon kiváncsi vagyok, milyen az új ovisok első napja!!! Majd írjátok meg.
Persze, a régi ovisokra is kiváncsi vagyok, hogy "szoktak" vissza.
Lőrinc ment szívesen, reggel nem volt semmi gond. Rebeka furcsállotta, hogy miért marad ott Lőrinc, csak nézett utána a csoportszobába. És kicsit nekem is rossz volt, olyan gombóc volt a torkomban. Úgy megszoktam az elmúlt 3 hónapban, hogy mindig velem van, most nagyon szokatlan, nagy a csend itthon...

Ildi, fogalmam sincs,hogy a Brunszvikban milyen csoportok vannak, én csak a Toldyt tudom. Itt van sárga is, az biztos, a szomszéd kisfiút oda vették fel. De azt hiszem, a piros meg tiszta kiscsoport lett.

Reni, hogy fogják hívni a kisfiadat? persze, csak ha tudjátok már és nem titok.

Anikó, de jó , hogy megírtad a Cinit, épp ma akartam rákérdezni. Szerintem most már mi is megyünk Rebekával, aztán majd meglátom, mennyire érdekli :)

Anita, elég sokat jöttünk-mentünk nyáron, az biztos. Tegnap még elmentünk az Állatkertbe, így ovikezdés előtt. Délelőtt 10-kor értünk oda, és negyed 5-kor jöttünk el. Tök jó volt, a gyerekek nagyon élvezték. Velünk volt a barátnőm is (aki Lőrinc keresztanyja) a kisfiával.
Hát, a gyerekeket nem kellett altatni este, az biztos :)

Csajok, tudjátok, hogy ez a hi5 egy nagy átverés??? Én már többetektől kaptam meghívást! Bárkitől kaptok meghívót, ne regisztráljatok!!!

Andi
idna
 
 


Sziasztok!

Ildi nagyon guszták a tálak :lol: :lol: ,csak azért nem csorog nagyon a nyálam mert közben ebédelek :lol: :lol: :lol: .
Gergő majd csak okt.13-án kezdi a bölcsit,de addig is akár minden nap bemehetünk / amig az udvaron vannak/.Ma ottmaradtunk,mert ugyis kellett menni valamiféle törzslapért / gyereknek valami egészségügyi lap/.Láttam az összes topicos brunszvikos gyerköcöt :lol: :lol: :lol: ,,ha helyzetjelentést szeretnétek,csak szóljatok :lol: :lol: :lol: .

Anikó,köszi a cinis infókat :lol: :lol: :lol:

[quote="idna"]
írta:
idnaCsajok, tudjátok, hogy ez a hi5 egy nagy átverés??? Én már többetektől kaptam meghívást! Bárkitől kaptok meghívót, ne regisztráljatok!!!

Andi,engem is rendszeresen zargatnak "ezek",csak tudnám,hogy honnét kapják meg a címet.

Anita,jobbulást Boginak :cry: Az ovi miatt lett lázas?
bibolya
 
 


Sziasztok! Hát túl vagyunk az első napon. Előtte szétizgultam magam, gyomrom kész, még fejgörcsöt is sikerült este produkálnom, alig aludtam, tök korán ébredtem magamtól. Maradjunk annyiban, hogy 1 napból ne vonjak le következtetést. Persze Apának vannak problémái az ovival, meglátogatta Dórit az első nap. Remélem nem lesz igaza. Ráadásul Szasza elaludt mire haza értünk, így nem találkozhattam Vele. :( ez volt a büntetésem... :( Dóri holnap is akar menni. :) pussz: Jutka
jatka
 
 


Ibolya,

Zorka még mindig iszonyat rondán köhög és az orra is folyik. Lehet, hogy visszaviszem a Lakoshoz, mert ez már durva. 2 hete kezdődött, túl van egy 5 napos antibio kúrán és még mindig beteg...Láza mondjuk csak az első pár napban volt, na még jó.

Ildi,

Kaptam egy másik orchideát:) Ennek felül kilóg imitt-amott a gyökere, nincs benne a faháncsban. Az nem baj? Vagy beletuszkoljam? Most próbálok jobban figyelni a locsolásra.
Vendég
 


Sára, nagyon boldog születésnapot Neked!

Kép

Lőrinc, Rebeka és Andi
idna
 
 


Sára!

Kép







Rebeka!

Kép

Anita
putyu
 
 


Jutka, akkor annyira csak nem lehetett rossz az ovi, ha Dóri ma is menni akar :)
Apának mi nem tetszett?

Judit, Zorkának jobbulást!

Ibolya, és hogy tetszett Gergőnek a bölcsi? Játszott vagy csak szemlélődött?

Anita, Bogi hogy van?

Andi
idna
 
 


Rebeka,

Nagyon boldog Névnapot!

Kép

Sára,

Nagyon boldog születésnapot!

Kép

Zorka & Judit
Vendég
 


SziasztoK!

Rebeka!
Nagyon boldog névnapot!

Sára!
Nagyon boldog szülinapot kívánunk!

Reni!
Kinti és benti lét között nálunk sincs túl sok összefüggés. Nálunk Dóri első éjszaka mózsekosárban aludt az ágyunk mellett, mert mikor beleraktam a kiságyába, ami neki hatalmas volt, akkor nagyon sírt, de másnap már napközben is megmaradt ott, így attól kezdve ott alszik. Nekünk is kényelmesebb, mert a Zoli és én is sokat mozgunk álmunkban, és én mindig attól féltem, hogy ráfekszem és összenyomom. Ráadásul így sokkal éberebben alszom,ha melettem van, akkor pedig pláne. Csak néha szoktam reggelente áthozni magamhoz, mikor apa már elment dolgozni, és még egy kicsit szeretnék lustizni. Eleinte még a bébiőrt is bekapcsoltuk, de rájöttem, hogy hamarabb meghallom, hogy mocorog vagy nyöszörög, mint az jelezne, így már csak napközben használom, ha fent alszik én pedig lent vagyok. Továbbra is áll a meghívásunk az Évivel, főleg hogy most már nem dolgozol!!!

Gyöngyi!
Köszönjük a gyors segítséget, most már teljesen jól van Dóra baba (csak a most már szokásos nyügösség van), tegnap már egyáltalán nem is kakilt. Sikerült meg tudnod, hogy a normaflort adhatom-e neki, és ha igen, akkor hogyan adagoljam?

Minden kezdő és újra kezdő ovisnak és sulisnak sok sikert kívánok az új tanévhez, reméljük a gyerekek kevésbé izgultak, mint ti!
Most mennem kell!

Adrienn
Lilypie - Personal picture  Lilypie Second Birthday tickers
KépKép
jul24
 
 


Sziasztok!

Ünnepelteknek sok boldogságot kívánok!!!!

Rebekának és Sárunak!

KépKép


Judit! :wink: :lol:
az enyém is kilóg,hát nem tuszkoltam vissza...
egyelőre bírja a kiképzést...

Anita! Hogy van Bogi?

Andi!
Miért átverés a hi5? :x akkor több barátot ne fogadjak el?


Ibolya!
Én kérek helyzetjelentést!!! :lol:
és hogy tetszik Gerinek?

Jatka!
Fő a nyugalom!!Ügyesek vagytok nyugi!!!a Doresznek tetszik ez a lényeg,apa nem számít! :lol:

Adri! Te nem izgultál? vagyis nem hiányzott az évnyitó? :lol:

Dávid egyelőre szépen veszi az akadályokat....reggel bepróbálkozik
D: anya,hova megyünk? A:oviba D:én nem megyek
de aztán nem ellenkezik,jön szó nélkül
reggel továbbra is "be kell venni"(addig nem megy be,míg egy ovónéni oda nem jön és be nem viszi ölbe,de nincs sírás meg hiszti....)
Ma már kezdtük az angolt is,Réka olyan szégyellős lett,hogy csak nézek



ildikó
ilgya1
 
 


Anita!
Nagyon boldog szülinapot kívánunk!
Kép


Rebeka!
Nagyon boldog névnapot kívánunk!
Kép


Sára!
Nagyon boldog szülinapot kívánunk!
Kép


Maja és Anikó

KépKép
KépKép
zumpfi
 
 


Anitának és Sárának sok boldogságot szülinapjuk alkalmából!
Rebekának meg a névnapjára küldünk hatalmas puszikat!!!


Csajok, ma behennáztam a hajam, most szárad. Lehet, hogy az egész délutánt a zuhany alatt töltöm majd...

Katus
KépKép
KépKép
KépKép
sszkata
 
 


Sziasztok!
ÜNNEPELTEKNEK SOK BOLDOGSÁGOT!

Reni!

Zétimanó az első éjszaka óta külön szobában alszik, ráadásul zárt ajtónál /a macsekunk miatt/, angelcare-rel. Nekünk ez bevált :)

És igen, a meghívásunk még mindig áll!

Andi!

Köszi az oltásos infót! Úgy döntöttünk az agyhártya gyulladás ellenit mi is beadatjuk...

Judit!


Az egyik barinőmnek sok orchideája van, és láttam párat aminek szintén kilóg a "bele" :P ...de ettől még élnek és szépen virágoznak.

Az Auchanban 1299-ért vannak most orchideák több színben.

Katus!

A henna mit csinál a hajaddal? Kiszőkíti :roll: ? Bocsi, de fogalmam sincs erről az eljárásról :oops: Tegyél fel képet amint készen van :!: (ha mersz :wink: )

Valamit még tuti akartam, de úgy fáj a fejem, hogy gondolkodni sem bírok... :( ...így most ennyi :?

Szép napot mindenkinek!

ÉvIMAMI


Kép

Kép
benettke
Vecsés
 
 


Anita!!!

Happy birthday!!


virág később...nem vagyok a gépemnél....

ildikó
ilgya1
 
 


Katus!!!Képet!!!Képet!!!Képet!!!
ilgya1
 
 


Sziasztok!!

Köszönjük szépen a köszöntést!!
Ma reggel mondtuk a Sárának, hogy isten éltesse, mert ma van a szülinapja. Erre ő megkérdezte, na, jó de hol a tortám?! :lol: :lol:

Rebekának boldog névnapot kívánunk!
Kép

A dögös, tornászbajnok barátosnénknak pedig boldog születésnapot!!!
Kép

Adri!!

Örülök, hogy jobban van Dóri! Kérdeztem, igen kaphat Normoflort, a szopi előtt. Egy ampullányit a szájába és utána cici. Ha úgy érzed, hogy nem az igazi a széklete még, akkor kapjon egy adagot. De ha visszaállt, akkor szerintem nem kell. De elraktározzuk a fejünkbe, hogy lehet :lol:

Katus!

Behennáztad a hajad????? :shock: :shock: Az mire jó?? :oops: :oops: :oops:

Ildi!!

Dávid, már várta az ovit, nem csoda, ha örül. Sára is gond nélkül ment ma is!! :roll: :roll: Kérdeztem a dadusnénit, hogy milyen volt. Mondta, hogy csendes, nyugodt gyerek. Mondtam, hogy akkor nem egy gyerekről beszélünk :lol: :lol:
Figyi!! a buksidra a first tuti jó, de a lila krémet írja még, hogy sömörökre jó - talán a tied is ilyen jellegű. És lehet jó lenne, ha az aloes hajápolókat használnád. ötlet.
És akkor szólj, ha rendelsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Zorkának jobbulást!!! Miket kapott az antibigyón kívül??? Gondolok valami immunrendszertámogatásra: aszkorbinsav, echinachea. Nálunk most nagyon bevált az aloes kakukkfű-fokhagyma bolyó. kicsit náthásak adom (könnyen lenyelik) és látványosan lerövídíti a betegséget. Ilditől szereztem :lol: :lol:

Andi!!

Ez a hi5 egy nagy szar. Képzeld már a Sanyi is elfogadott barátjának (és még baromi sokan), pedig én semmit nem küldtem neki(k) :twisted: :twisted: Egyszer (talán pont Ildi Te küldtél)elfogadtam egy meghívást, azóta dolgozik a "rendszer" helyettem :twisted: :twisted:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


Anitának és Sárának nagyon sok boldog szülinapot kivánunk!

Kép
Kép


Rebekának boldog névnapot !


Kép
bibolya
 
 


Drága Sára!

Isten éltessen szülinapod alkalmából!

Anita!

Neked is sok boldogat! (szóval te is 20 lettél :-) )

Kedves Rebeka!

Boldog névnapot!



Tami, Szonja, anett
kállai
 
 


Sziasztok,
a henna természetes hajszínező, elvileg vörösít, gyakorlatilag piros lett a fejem. De tényleg befedte az ősz szálaimat is. Képet ezért (sem) kaptok, ráadásul a frizum továbbra is szar. El kéne menni a fodrászhoz, de arra gondoltam, megnövesztem kicsit. Ez az átmeneti állapot viszont iszonyú, még jó, hogy az ovi kezdés miatt ritkábban talizunk. A fenéket jó. Hiányoztok :)


Gyöngyi,
nem csak a színe miatt, amúgy is ég a fejem. Holnap vagy holnapután délután rendezem a cuccot.

Puszi

Katus
KépKép
KépKép
KépKép
sszkata
 
 


Sziasztok!

Köszönöm szépen mindenkinek!!! :D

Gyöngyivel mi tegnap megvívtuk a harcot a tornán :lol: :lol: :lol: :shock: Tegnap azt hittem belehalok, de nincs is izomlázam :lol: Jól esett :!: Kiváncsi vagyok ma ki megy a Falusiba :?: :lol:

Anita
putyu
 
 



Rebeka nevében köszönjük! :D

Katus, és honnan szereztél hennát?

Gyöngyi, pont ez a baj, hogy ha regisztráltál, akkor valahonnan megszerzi az ismerőseid címét és a tudtod nélkül küldözget meghívókat. Rosszabb esetben az ismerőseid ismerőseinek is, akiket nem is ismersz. Még rosszabb esetben a gépeteket is bevírusozza. :(

lldi, nem csak,hogy ne fogadj,de ha tudod,töröld a regisztrációt is!

Andi
idna
 
 



Helló Anita!

Én megyek egy barátnőmmel. :D Valaki még?

anett
kállai
 
 


Andi,
a tescoban vettem a bioboltban.

Tegnap volt torna? De jó, hogy mentetek!

Katus
KépKép
KépKép
KépKép
sszkata
 
 


Sziasztok!

Sára drágának nagyon boldog születésnapot kívánunk

Rebekának boldog névnapot kívánunk

Anitát is isten éltesse sokáig így a nagykorúságot éppen átlépve :)


Kép



CSAJOK!
A bookline.hu-n rendelek Anna, Peti, Gergő könyveket (keresőbe írjátok be, hogy Bartos Erika és akkor kiadja, hogy milyen könyvek vannak meg most nekik) aminek itt 1600 forint az ára (boltban 2000 ft). Ha összejön, hogy 8000 forintért rendelünk akkor ingyenes a kiszállítás. Ha valaki szeretne élni ezzel a lehetőséggel akkor várom a visszajelzését.

Szandra

szandrakiss
 
 


Katus!
Anyukám is hennával festi a haját, van egy fajta (majd megkérdem a nevét) ami nem fedi az ősz szálakat.


Hennában az a jó, hogy a szervezet idővel telítődik az ammóniával és érzékennyé válik a bőr (vörös, hólyagos lesz minden festés után) ebben viszont nincs ilyen (pontosabban némelyikben nincs mert van amelyikre rá van írva, hogy ammóniát tartalmazhat) így az erre érzékenyek is festhetik a hajukat.

Szandra

szandrakiss
 
 


Andi!

Köszi!!!
az infót,hát ez gáz.....elvileg töröltem a regisztrációt,majd kiderül.

Gyöngyi! akkor ezekszerint nem én küldtem,hanem a gép...(tényleg nem emlékszem,hogy küldtem volna :oops: )

köszi..hát akkor fújjom továbbra is first-el,és rendelek lila krémet...
én bármikor rendelhetek,ha összejön 55 euronyi rendelés,nekem egy first és egy lila mindenképpen kell,ha ki tudjátok egészíteni a többit akkkor mehet felőlem bármikor.másnak nem szoktam rendelni,csak magamnak csinálom,meg is látszik nem bírtam még összehozni egy minimálnyi kedvezményt sem :?


Szandra!
Én is tőlük rendeltem most Elmo dvd-et a Rékának,kettőt fizet hármat kap akció volt :lol: rá van kattanva a kiscsaj Elmo-ra és Nudli úrra....jó áron vannak cuccok most....
A z Alexandránál is akciós volt az Anna Peti , de a piacon vettem meg a hatodik kötetet 1800.-ért,későn vettem észre,hamarabb is szólhattál volna..... :lol: csak viccelek.

Katus! Hun voltál eddig????

ildikó
ilgya1
 
 


Szandra,

Köszi az infókat a Hennáról, légyszíves kérdezd meg anyudat, nehogy olyat vegyek!!! Annyira nem jó móka ez a festegetés, hogy még ősz is maradjak! És tényleg, azért vettem ezt, mert ez természetes, ammónia nélküli

Engem érdekel az Annapeti, légyszíves vegyél fel a listádra az összes elérhető kötet kellene. Mi újság a harinacikkal? Nehogy ne fizessek!!! :D

Ildi,
vagyogatok, csak olyan béna a kedvem mostanában. Nincs baj, csak Ancsikám enyhén szólva kiszív. LAssacskán kezd megint "leszakadni" = pár percet, fél órát elvan egyedül, de leginkább az a jellemző, hogy nyüstöl, hogy menjünk ki. Amikor meg bent vagyunk, főzünk, takarítunk, teregetünk. Amikor alszik, én is ledőlök...
MA itt volt anyukám, kicsit foglalkoztatta a csajt, holnap meg anyósom jön. Fú, előre látom, majd jól lecsesz, mert nincs elég vasalnivaló :D :D :D

KÉRDÉS!

Hogy csináljam a szobatisztaságot? Ancsit érdekli a dolog, már egy ideje nincs meg a kakis-pisis pelusban, jön és szól, hogy kaka (a pisi is kaka). Vettünk bilit meg szűkítőt, ma ráültettem fürdés előtt, mondtam, hogy most pisiljen, ne a fürdővízbe és BELEPISILT!!!!! :)
Hogyan tovább? Reggel, kaják után rácsüccs és hátha lesz termés? Mert még csak akkor szól, ha már túl van rajta. Vagy várjak még? Vagy ha hozza a bilit, akkor rácsüccs? Ti hogy csináltátok???

Katus
KépKép
KépKép
KépKép
sszkata
 
 


JA, és ILDI!!!!!!!!!

KÉREK SZÉPEN egy FIRST-öt!

Kössz :)

Katus
KépKép
KépKép
KépKép
sszkata
 
 


Ildi!!

Légyszi' várj még holnapig a rendeléssel, addig összeszedem a gondololataimat, felhívom a barátnőmet, aki jelezte, hogy neki is kell. Márha nem baj, hogy ennyivel többet kell rendelned :oops: :oops:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
ágyöngyi
 
 


Katus!

Oké felírtam...
Mondtam már,hogy milyen szerencsés vagy az anyósoddal??méghogy azért sértődik meg,mert kevesli a vasalnivalót,mindjárt rosszul leszek..az ilyen anyósokat hol árulják?mert nekem sűrgősen kellene egy...

szobatisztaság :lol:
nagyon ügyes Ancsi,hogy már szól-nagyon jól csinálod nyugi...
Réka szólt egy időben,de már nem,de nem is látom még értelmét az elkezdésének..este mindig fürcsi előtt ráütetem a szűkítőre,de nem is mindig produkál,majd jövő nyáron próbálkozok újra. Dávidnál is úgy volt sose erőltettem, és magától lett 2,5 évesen,de olyan szinten,hogy éjszaka is pár nap volt csak az átállás...sose volt pisis a lepedő...itt csak azért emelem ki,mert nálunk a szüleim elég korán kezdték a szoktatást,és emlékszem,hogy mindig le volt nejlonozva a lepedő alatt....na ez nekünk kimaradt...

Anita!
ezt neked küldöm:
Kép

ildikó
ilgya1
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?