Sziasztok!
A.m, Holka!
Olyan jó olvasni, hogy már otthon vagytok! Ismételten minden szépet, és főleg nyugodt éjszakákat kivánok nektek a többi minden mellett, amit a többiek és gondolom az ismerősök is vég nélkül kivánnak.
A depi nekem is ismerős anno-ról, de azt hiszem, azt inkább a kialvatlanság okozta. Mostanában kezdtem ettől félni kicsit, hogy megint milyen lesz... mert most ugye még nehezebb egy Laurával is...
Kistigrincs, Starlark, Lanta,
Nagyon köszi, hogy gondoltatok rám, sajnos a dolgok nem fordultak jobbra... sőt, amikor úgy gondolnám, hogy ennél már rosszabb nem lehet, drága párom tesz vagy mond valamit, ami erre rácáfol...
Végülis kiirom magamból, mert iszonyúan felemészt, nagyon nem hiányzott ez már nekem igy a végére...
Azt már irtam többször is (azt hiszem), hogy sarkanytúkához hasonlóan nekem sincs semmi segitségem, illetve a szomszédom (mondhatni pótnagymama) az, aki át szokott jönni, és legalább őt érdekli, hogy vagyunk...
Ez egyrészt alapból rossz már azért is, mert anyósom két utcára lakik tőlünk, és hetente jó, ha egyszer eljön, akkor is max fél órát nézegeti a gyereket, és elköszön, mindván neki annyi dolga van (20 éve rokkantnyugdijas, sógornőmmel élnek ketten, gyakran még főznie sem kell)... Amióta Laura megszületett még egyszer sem kérdezte meg, kell-e segiteni, vagy elvinné a picit 1-2 órára... semmi.
Anno, amikor szültem, apa kivette az 5 nap szabit, ami jár, hogy segiteni tudjon (császárosként igazán rámfért volna), de nemhogy alig volt itt velem, anyósom éppen akkor találta ki, hogy keritést csináltat, igy neki rohangált anyagért Kaposvárra... az, hogy amikor kórházból hazajöttem, friss, szoptatós anyukaként, egy falat kenyér nem sok, annyi nem volt itthon (első este hamburgereztünk), az már szinte részletkérdés... előtte nap jött el anyósom segiteni, hogy ne melóval kelljen kezdenem majd (megpucolta az ablakokat azt ugye látják a szomszédok)... na én meg kezdhettem mosással, teregetéssel, stb....
A lényeg, hogy most is egy totál húzós, szar nap után (amikor Laurának éppen egész nap a pocakomon támadt kedve ugrálni), alig várom, hogy jöjjön a párom, de semmi... egy órával később (fürdetésidőben, mire a szomszéd ismét megmentett) megjelent az anyjával és a sógornőmmel, akiknek ablakot vettek éppen, csak nekem elfelejtett telefonálni...
Na ezen kipattant egy nagyon csúnya vita, aminek az lett a vége, hogy a fejemhez vágta, hogy ha a Laura nem lenne, akkor már rég lelépett volna, mert neki mennyit kell tűrnie, milyen elege van, stb. A végére már én tehettem arról is, hogy az én szüleim milyenek (nem is tartjuk velük a kapcsolatot, gyerekkorom óta rossz a viszonyunk, mert isznak sajnos...).
Az, hogy ő az elmúlt 15 hónapban egyetlen éjszaka nem ajánlotta fel, hogy felkel a picihez, hogy amint egy órácska szabadideje adódik, az első dolga, hogy lelép horgászni, hogy az anyja egyetlen délután nem vitte el magával, hogy pihenhessek, az nem számit. Csak az, hogy én milyen hülye vagyok, kiállhatatlan, stb.
Mikor most 4 napot kórházban voltam, ugye rászakadt a pici, de akkor egymának adták a kilincset a segitők (az anyja is ráért érdekes módon reggel is este is), a szomszéd, a tesóm, de még a kollégái is... ergo levonta azt a tanulságot, hogy én nem csinálok semmit egész nap, milyen jó és könnyű is a dolgom, nem érti mit panaszkodom (bár hozzáteszem, addig ritkán jutok el, mert se ideje, se kedve meghallgatni az én problémáimat).
Megmondom őszintén, most teljesen kétségbe vagyok esve, mert úgy gondolom, hogy ténylegesen nem szeret, ha dühében is mondta, amit, akkor is úgy gondolta, és nem tudom, mit tudnék tenni... változtatni ezen nem tudok, csak őrlöm magam, mert más választásom úgysincs. Még a 30. szülinapomon is tojt a fejemre, éjjel mondtam neki, hogy azért legalább egy puszi jól esett volna...
Azóta meg hintáztat. Az egyik pillanatban úgy néz ki, mintha pedálozni akarna, a másikban meg az élőfába is beleköt.
Odáig jutottunk, hogy éjjel átestem a földre dobott köntösében, minek következtében nekimentem a szétszedett kiságynak, ami nekem csapódott és zörgött. Konklúziója: milyen egy ember vagyok én, hogy ha éjjel nem tudok aludni, őt is direkt felébresztem???
Tegnap délután alig várta, hogy jöjjön a szomszéd, mehessen horgászni... persze a tesójával (akit elvileg utál), mondván, hogy ráfér a nővérére a kikapcsolódás (hozzáteszem rokkantnyugdijas, amit elintéztek neki, munkahelyen ugyanis nem tud megmaradni, mert annyira elviselhetetlen a természete)... hogy rám is rámférne, az eszébe sem jut. A lényeg, hogy ő akkor, és addig el tud szabadulni itthonról, amikor, és ameddig akar. Én meg maradjak csöndben, hisz egész nap pihenek, mást sem csinálok...
Hát kicsit hosszúra nyúltam, utólag is bocsi érte, de végül igaza lett kistigrincsnek, jól esett leirni. És kösz, hogy meghallgattok, talán akad köztetek, aki megért (anyóstémában szinte biztos
)...