Új privát üzeneted érkezett!

Mea culpa....
Persze hogy nem az Eszenyi, hanem a másik, de nem vagyok nagyon naprakész.
Saját tapasztalat:
1. gyerek. edzettem a félidőig. azután meg nagy séták, kocogás, még a 42 héten is, mert ráhúztam.
9 kg volt összesen rajtam. Szülés után egy héttel régi farmer, hat hét után edzést tartottam, a Dorka is jött velem. Szoptattam egy évig.
Második gyerek, 20 hónap korkülönbséggel jött.
Mivel dogoztam is,és a Dorka is ott volt velem éjjel- nappal, rendesen lefárasztott. Nem voltak nagy séták, kocogások a párommal, örültem, ha beájulhattam az ágyamba, egyszer még el is aludtam vezetés közben, szerencsére megúsztam. Szóval fárasztóbb volt a második terhesség. 13 kg.
Ebből 7 kg maradt, ami lement 3 hónap alatt. Szinte leette a gyerek rólam.
Harmadik gyerek, 6 évvel a második után, harmincegy évesen. Munka, rohanás a nagyokkal ide -oda, a férj messze dolgozott, egyedül mindennel. Elég fárasztó volt. 23 kg jött fel, iszonyatosan nehezen viseltem a végét. mindennap autó, munka, rohanás gyerekkel edzésekre, stb.
Közben két távoli utazás.
A Zsomi lett a legnagyobb bébi. Szülés után két
héttel már csak 68 kg, két hónap múlva 65 és fél év múlva 60 alatt voltam, és vagyok is.
Szoptatás ismét egy évig.
Minden kor más. A fiatalabb szervezet könnyebben regenerálódik, mint a saját példám is mutatja.
A tornát otthon már azonnal elkezdtem a kórház után, persze csak finoman, és ésszel. Egyszerüen utáltam, hogy izzadok mint egy ló, és nincs erőm se.
Az azért fontos, hogy terhesség alatt csak az tornázzon, akinek TÉNYLEG jólesik, és csak annyit. Azért mert A kazetta 40 perces, nem kell végigcsinálni.
Aki abszolút nem érez ingert a tornára ne tornázzon. Azért a medence izomok erőítésére még terheskönyvekben javasolt gyakorlatok javasoltak, és a nagy kiadós séták, a jó levegőn is.
Én szerettem a comb, és hát gyakorlatokat, mert a hátam nagyon bírt fájni, már félidőben. Aki mehet vízbe, az az úszással is jól jár.
A terhesség alatt nem azért fontos csak a mozgás, hogy Mi jól érezzük magunkat, hanem, hogy a gyereknek, is a maximálisan egészséges, és jól karbantartott helyet adjunk, kilenc hónapig. utána pedig kutya kötelességünk egészségesnek maradni, mert fel kell nevelnünk, és unokáinkat is szeretnénk látni.
A táplálkozás nagyon lényeges. Ami jól esik edd meg. De ne ipari mennyiségben. A Csokiból elég 2 kocka, nem kell a táblányit megenni.
Igazából szerintem mindenki tudja már, mit is kéne, és hogyan enni, vízcsapból is ez folyik.
Én fontosnak tartom a folyadékot, ami nálam sok sok ásványvíz, vagy ami neem cukros, gyümölcs tea stb.
A Szoptatásnál is ez a lényeg, nem az 5000 kalória.

Aki szeret nyugodtan mozogjon, kocogjon szoptatás alatt is. Nekem kimondottan több tejem volt kocogás után. Volt tejtesónk is, annyi.
A súly, izom, zsír viszonya:
A formálódás a rendszeres mozgás hatására azonnal elkezdődik. 1-2 hónap után már nagyon látványos leehet. Súlyt csökkententeni csak a kalória bevitel pontos szabályozásával, a táplálék megválogatásával lehet. Igaz: Csak az nem hizlal, amit nem eszünk meg. Ajánlott du. 4-5 után már nem enni, max, egy kis sárgarépa, karalábé, alma nyersen. Persze a folyadék amennyi csak fér, napi 2-3 liter.
A napi kalórát nekem már nincs idegzetem számolni, én ilyenkor elhagyom a kenyeret, abszolút, nincs felvágott, só, cukor, és édesség.
Edzés után nem kell pótolni a kalóriát, ez vezethet súlycsökkenéshez.
A teszzsír vizsgálat, megmutatja, hogy % a zsír a testedben. Az edzés hatására, a zsír kevesebb lesz, izmosabb leszel, vékonyabbnak is látszol.Ha súly eegyébként OK, akkor ez jó. Ha sok, akkor kalória csökkentés, vagy + aerobmozgás beiktatása.
Laposhas topicban erről jó sokat beszéltünk anno.
Üdv
Zsomimama
zsomimama
 
 


Sziasztok. Adrienn megint megmondta a tutit hajnalok hajnalán helyettem is Kép. Csak nem érobikozni keltél fel?? Kép Meg Cili és Zsuzsa hurkáinak is rendkívül örültem Kép
Igen, erről van szó. Általában azok moralizálnak mások anyavoltán, akik a saját kishitűségüket, gyengeségüket, gátlásukat palástolják. Ha valaki jól érzi magát hurkásan vagy girnyón, akkor nem "cicózik" más ügyeivel. Az előbbi csoport imádja a valóságsókat meg a vetélkedőket, hogy lehessen ott is cikizni a nála is gyengébb eresztésűeket.
Én a véknyak táborát népesítem, és somlói ide- császárszalonna oda, képtelen vagyok hízni. Más szzerint áldás, nekem időnként bosszúság. Ettől függetlenül elhájasodik az agyam, ha nem mozgok, csak somlóizok. És ha valaki ducin tartja az iramot, az egészsége nem sínyli meg, és főleg: szereti a testét, akkor hajrá. Számtalan agyonszolizott, szálkásított csaj nincs jól a bőrében. Úgyhogy tényleg nem kilófüggő, hanem intelligencia kérdése, hogy ki száll bele egy "rubintréka" fikázásba.
Ennyi
répa helyett
 


Egyébként a dec. 30-i beszólásom éppen a fentiek miatt storno. Épp csak bekapcsolódtam és begőzöltem a stíluson. Azóta látom, hogy ennél szélesebb spektrumú a hozzászólók tábora.
Répa helyett
 

 
 

Szia Répa helyett!
Én egyetlen dologra hivnám fel karcsú figyelmedet. Társadalmi normák szerint ( amit a média, filmek, és RR is alakit és képvisel, hehe) a kövér ember nem egyenértékú a sovánnyal. Te magad irtad le imént. És ezért ezek (mi) valóban nem vagyunk boldogok. Hiszen a társadalmi és egyéni megitélésünket befolyásolja ez a szemlélet. És ez hm kissé megneheziti az egészséges önértékelést.
Ha tetszik, ha nem ebben a RR féléknek is nagy szerepük van. Én pl azért nem megyek konditerembe, mert az a maradék kis önbizalmam is elillanna ami van. Valóságsókat nem szeretem.

Nézz be az önbizalomhiányos topikba. Érdemes. Amúgy ez itt kies hazánkban egyenesen népbetegség, már a súlyon kivül is.


Kép Aszem megint nem vagyok érthető, de most csak erre futja. Kép
Tsók
Zsunya

zsunya
 
 


Zsomimama, köszi a részletes leírást. Nekem valószínűleg nem csak kilenc kiló jött fel az első terhesség alatt Kép , pedig rengeteget tornáztam. Nem terhestornát csináltam, és hetente kétszer egy egész órát. Szerintem sokkal több kiló jött föl, de nem tudom pontosan, mert nem álltam mérlegre már vagy négy éve. A torna meg nem esett igazán jól, mert iszonyúan elfárasztott, ráadásul utána mindig kétségbeejtően éhes voltam, esti órák ellenére muszáj volt ennem.
A mostanival is megvan a testmozgás, de más formában. Rengeteget sétálunk a gyerekkel, és nagyon sokat emelgetem őt, sokszor babakocsival együtt. De hát a fogyásra irányuló mozgás ettől még hiányzik. Hiányozni is fog, mert nem láttam értelmét első körben se. Most meg már a gyerekkel egy időben esek be az ágyba esténként.
Szülés után viszont járok majd tornázni, többet, mint az első után. Most úgy tűnik, lesz kire hagynom a gyerekeket arra az egy órára Kép
Csak akkor van kedvem tornázgatni, ha látszik az eredménye.
Még egyszer köszi.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Kedves Répa helyett!
Elhiszem, hogy begőzöltél, én is először nagyon felhúztam magam. Ilyet legutóbb a "Szoptatás - hitek és tévhitek" topik olvastán éreztem, és ott is az történt, hogy szerencsére másoknak is eldurrant az agya, és egy idő után ez megjelent a hsz-kban is.
De azért ledagizni nem kéne minden itt kritizálót. Vannak a fikázók közt olyanok is, akik tuti, hogy nem kövérek. Egyébként irigykedni lehet, nem az a baj (én pl téged irigyellek a gizdaságod miatt), hanem az, hogy az irigység átment támadásba, méghozzá egy olyan ponton támadták a csajt, ahol szerintem nagyon nem volna szabad: az anyaságát kezdték minősíteni. De most nem kezdem előröl az okfejtést, hogy ez mért csúnya dolog...

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Kedves Zsunya és Zsuzsa!
Zsunyánál és előtte néhányszor is felmerült a szépség mint erkölcsi kérdés...
Szerintem a szépségnek a "jó"-hoz kb. annyi köze van, mint a szexnek a szeretethez. A szépség nem erkölcsi kérdés, hanem biológiai. A biológia kicsit igazságtalanul osztja a lapokat, hisz szerencsén is múlik, hogy ki mennyire jut pl. a párválasztásban. Az erkölcs épp a biológia igazságtalanságainak enyhítésére született meg, és kizárólag az emberi fajnál. De nem működik tökéletesen, örök ellentétben van a biológiával. A férfiak zöme mindit szívesebben néz majd egy olyan női testet, amelyiket szépnek talál (programozva van, hogy az milyen), mint egy olyat, ami csúnya (az is programozva van). A túl kövér és a túl sovány test nem tetszik a férfiaknak. A divat annyiból változott, hogy a huszadik században a vékonyabb sziluettű, de még mindig az erős test számít kívánatosnak. Tehát az nem igaz, hogy a férfiak buknak az anorexiás pipikre. Az viszont érthető, hogy akármit tanít is nekik a mamájuk, titkon mindig a formás, izmos, ám karcsú női test tetszik majd a legtöbbjének. Ezért akarunk mi nők ennek az ideálnak megfelelni. Aki sovány akar lenni, az persze tévedésben van, és nagyot fog csalódni.
Rubint Réka a fent belinkelt (lánykori) képeken szerintem elég csinos, tuti, hogy tetszik a pasiknak.
Ez olyan, hogy nekünk nőknek is jobban tetszik egy széles vállú, magas hapsi, mint egy alacsony, sovány. Akkor is, ha alacsony sovány erkölcsileg magasabban áll, mint magas társa. Nem tethenek róla, hogy milyennek születtek, de mi nők szörnyen igazságtalanul a belénk programozott igények alapján döntjük el, melyik tetszik, melyik nem. Ez nem jó, de ez van.
Mi nők egyébként ilyen szempontból szerencsésebbek vagyunk (ezért belőlünk él ez az iparág), mi ugyanis tehetünk valamit a testünk szépítéséért, ha nem adatott meg eleve a szép test. És minél gondtalanabb egy társadalom, annál többet foglalkoznak a tagjai ezzel. Nem jobb az, aki karcsú, csak épp jobbak az esélyei a párválasztásnál, tehát több esélye van a boldogságra. Ha pedig szülés után is kívánatosak maradunk, talán a férjünk nem fogja titkon - legjobb esetben csak - nézegetni a fiatal pipiket. Ez a vágy motiválja a nőket arra, hogy bármi áron konzerválják a szépségüket.
Persze ez könnyen túllépi az egészséges határt, mint minden olyasmi, amikor a biológiai vágyak kielégítése szabad utat kap a jóléti társadalomban. De ez már egy másik történet. Erről szól a kedvenc könyvem, Christopher Lasch: Az önimádat társadalma. De ez a könyv is csak elemző munka, nem megy túl a sima "kritizáláson". Megoldásul nem ír semmit.
De mi itt gondolkodhatunk persze a megoldáson, hogy hogyan álljunk ellent a kísértéseknek akkor is, ha semmi nem kényszerít már az ellenállásra, és ráadásul akik nem állnak ellent, azok láthatóan előbbre jutnak, mint akik ellenállnak.
Hú, a végét kicsit elkapkodtam, de remélem, azért érthető volt.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Megoldás: nem kell annyit zabálni.
Tudom, ez a legnehezebb, de ha ezt nem tartja be valaki, akkor örökre egy szánalmas, magyarázkodó, irigy zsírpacni marad.
Névtelen
 


Pontosan olyan, kedves Névtelen, mint SN is volt valamikor. Gondolod, hogy a kilók eltünésével egyenes arányban kapkodta fel magára az agysejteket? Nem hiszem. Nekem meg ő tünik egy szánalmas kis mitugrálsznak, akinek holdjárót kell húznia, hogy felérje a feleségét. Gondolod, hogy ő elégedett a 160 cm-ével?
Véleményem szerint ő az igazi mumus ebben az egész témában. RR csak egy naív kislány. Kíváncsi vagyok itt hány apa rángatta el kaszinózni a feleségét a pár hetes babája mellől.

Kedves Névtelen,
Miért nem vállalod fel a nevedet? Lehet, hogy az albumodba bekukkantva, a képeken éppen kilószámra nyomod az arcodba a somlóit, miközben szétfolysz a fotelban? Tudod, messziről jött ember...

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Adrienn, látom tényleg nem volt érthető amit irtam. Kép Nem tartom a szépséget erkölcsi kérdésnek. Pusztán azt merem állitani, hogy mindenkire hat a média. Arra is aki állitja, hogy nem.

Pszichológiai dolog a másik, hogy van aki a stresszes életszakaszában többet eszik. Vagy több édességet. Ez ugye hizlal. Nem azért teszi ezt, mert nem birja megállni, hanem mert fel sem tűnik neki, hogy több vagy más. Mert eddig nem volt ezzel gondja, azon túl, hogy kamasznak kövérnek és undoritónak találta magát (pedig nem is). Igazából fogalmam sincs, hogyan múlik ez el...

Szóval, ha az ember lánya igy marad, azon RR féle duma nem segit csak ront. A Névtelennek pedig szivesen bemutatom egy kedves balegyenes segitségével, hogy 90 kilóm ellenére (vagy éppen ezért) erős vagyok mint sokan nem. Nem lennék meglepődve, ha a súlytöbbletem nagyrészt izomból állna. de ez nem mérhető valójában, ugye.
A fogyókúráról pedig csak annyit, hogy aki nem ehet savasat az meg van lőve a gyümölcs/joghurt/káposztaleves diétával.

Harmadik, ha kövérnek tartod magad elborzaszt a tudata, hogy egy ilyen zsiros undoritó testet (ami az esetek többségében külső szemlélő szemében nem az) mozgasd. Pláne egy csomo normál/gizda ám felettébb lenéző alak társaságában.

Ezt pedig csak azért magyarázom el, nem magyarázkodásból, hanem mert kedves Névtelen te sosem voltál vélt vagy valós kövér. Igy fogalmad sincs láthatólag ennek a pszichológiájáról. Igy bátran ütsz ahol nem kéne.

Jónapot
Zsunya a kövér disznó

zsunya
 
 


Névtelen. Egyszerű ötlet, de egyszerü embertől mi mást is várhatnánk! A valóság mindig bonyolultabb...

Zsunya! Érthető vagy, legalábbis én értelek.

Amúgy érdemes azon is legondolkodni, hoyg most már férfik között is egyre több a bulimiás beteg. Ez a betegség pedig egyértelműen társadalmi állapot tükörképe. Egyrész van a reklám ami fogyasztásra csábít."zabálj", másrészt van a társ. elvárás (?), legyél sovány. MegoldásKép?) egyél és utána hányd ki. (mielőtt még mindenféle indulatok jelennének meg: ezt egy neves pszichológus ismertette konkrét esettanulmányban kb. 1999-ben egy a média pszichológiai hatásaival foglalkozó konferencián.)

Szóval én továbbra is azt mondom, hogy az a lényeg, hoyg ki hogyan érzi magát a bőrében, és hogy tetszik e a párjának.
zSuzsa
gyuzsu
 
 


Az erkölcs kérdését én vetettem fel, de nem abban a kontextusban, ahoyg az a reagálások után lejött belőle. Névtelen említette jan. 2-án, az irigy, lusta és akaraterő szavakat. Erre reagáltam, hoyg erkölcsi kategória lett a túlsúly? Ezek a fogalmak ugyanis szerintem erkölcsi kategóriák, de névtelen vette elő őket.

Zsunya! egyszerre írtunk!

Amúgy névtelen: hol futsz babkocsival? én szegény ember vagyok (Kép) ezért a belvárosban lakom, ott meg nem ideális sokat futtatni a gyereket a benzingőzben. Ha meg kiveszem a gyereket a kocsiból, akkor utána futok, de nem futóedzést tartok.
Zsuzsa
gyuzsu
 
 


Ugy látszik itt is van egy Névtelen, aki csak Névtelenül bírja osztani a fene nagy okosságokat!

Megmondaná nekem valaki, hogy ezt miért csak Névtelenül teszik meg egyesek?

Szerintem ez mindenkinél egy döntés. Ki mit tart fontosnak, mi az életében a fontossági sorrend. RR és SN úgy döntöttek, elmennek abba a bizonyos kaszinóba. Ez az ő döntésük.
És ha valaki a gyed, gyes alatt elvégez 1-2 egyetemet, s addig bölcsibe jár a gyerek az meg az ő döntése. Ő akkor a tanulást választotta, azt tartotta előrébbvalónak. Ezt nem negatívumként értem.
S ha valaki duci és nem fogy le (bár az egyáltalán nem egy könnyű dolog, még akkor sem ha elhatározza), mert van elég dolga, gyerek, háztartás, esetleg munka stb erre már nincs plusz energiája (eljárni egy fittnesklubba) akkor az pedig az ő döntése. Ha meg szakít időt a sportolásra, a külön főzésre stb. akkor meg szintén hozott egy döntést. És ezt sem negatívumként értem.

Úgyhogy könnyű kívülről "tanácsokat" adni, mindenki a saját életét úgy szervezi ahogy neki fontos.

Üdv
Cseni
csenge73
 
 


Zsunya!
Láttalak már fényképen, nem vagy kilencven kiló, ez tuti. Az önbizalom topikban még sosem jártam, de lehet, hogy majd a hetedik hónap táján megfordulok ott Kép . Vagy már előbb. Kép Kép

Egyébként Csengének igaza van, mindenki maga dönti el, hogy mi a fontossági sorrend az életében. De nem túl szép dolog lenézni azt, akinek más a sorrend, mint nekem. Sőt, én pl tisztában vagyok azzal, hogy ami az én számomra a sorrend, azt nem feltétlen a józan ész szabta meg. Vannak vágyaim (jó alak, jó ruhák), amiknek nem kellene lenniük, de úgy látszik, bennem (is) erősebbek a biológiai késztetések, mint az erkölcsi tartás. Én bizony lepasszolom majd a gyerekeket azért, hogy elmenjek tornázni, legalábbis amíg normálisan nem kezdem majd magam érezni a bőrömben. Viszont másoddiplomát félbehagytam a gyerekek miatt. A döntéseimet vállalom, nálam a boldogsághoz kell a tűrhető megjelenés is, sőt feltétlen szükséges. De nem nézem le azt, akinél nem így van. Vannak persze határok (kinek hol), ezeket igyekszem betartani. Az első diplomát bármi áron megszereztem volna. De mikor megvolt, ezügyben a kisebbségi érzésem eltűnt, és előjött az újabb cél, lefogyni. Többé-kevésbé sikerült is, és nagyon boldog voltam tőle, legalább olyan boldog, mint bármi más sikeremtől. Nem volt sok sikerem egyébként, de ami fontos volt, azt elértem. És hogy mi fontos, azt higgyétek el, nem a média és nem az általam ismeretlen RR döntötte el. Mindkettő gyerekkori álmom volt.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Zsunya. Szerintem nem írtam hogy hurkás nem egyenrangú girnyó Kép Ha igen, akkor sietve fogalmaztam. A konditeremben meg nincs cikizés!!!! Ezt bátran merem állítani. Hozzánk járt 100kilós őrült eredeti csaj, aki leülni alig bírt, és tényleg mulattunk, de nem rajta, hanem vele, és mindenki nagyon tisztelte. Lehet, hogy rossz helyre mentél, valami trendi, cuccmutogatós plázába. Bátran próbálj meg egy sima kis edzőtermet, biztos hogy jó közösségre találsz, és több erőt ad a társaság. Lesz aki a kockahasra hajt, és lesz aki néhány kilóra, ami talán nem is látszik meg kívül, de BELÜL annál inkább.
Adrienn, most kicsit ellentmondok neked Kép Kép A szépség szerintem nem biológia. Csak legfeljebb is nagyon leegyszerűsítve. Inkább csak a kigyúrt agyú gondolkodás meg a kommersz média tükrében. A Szépség tényleg belülről fakad (fúúú, tudom ez közhely), de így van. Ápoltság, harmónia, önbizalom aztán a +/- kilók csak körítés. Nem akarok banális filmre hivatkozni, de ott volt dagin-bűbájosan Bridget Jones (ciki, de szerettem...). Aztán ott van Soma (könyörgöm ne nyissunk róla különvitát) aki szintén elképesztő feminin. Ott volt az ősidőkben Csala Zsuzsa és még sorolhatnám. Abban különböznek, hogy jól érzik magukat a bőrükben, és ez látszik.
Az pedig, hogy a pasik előbb veszik észre a "csinos" nőket az tényleg biológia meg társadalmi begyöpösödés. Ez van. De nekem legalábbis nem a "pasik" úgy általában kellenek, hanem az az egy bizonyos. Az meg dagin/girnyón is megtalál.
Szerintem a kövérség (ha a lelkünkben helyére raktuk a testünket) kizárólag orvosi/egészségügyi kérdés. Mert tény, hogy komolyabb rizikócsoportot jelent szinte az összes betegségnél. (És persze ennek is ellentmond egy csomó nem mai születésű vidám, duci családtag és ismerős. De azért ez tény, és jobb előre gondolni)
répa helyett
 


A fodrozódó háj rusnya és gusztustalan.
Van még nektek egyáltalán szexuális életetek?
Névtelen
 


Répa helyett, bárki vagy is, igazad van. Nekem is azóta van még több bajom az alakommal, mióta a férjem a férjem. Ugyanis a nagyon vékony lányokra bukik. Én meg sosem voltam olyan. Volt olyan barátom, aki pontosan az én fajtámat szerette, és a girnyóktól a hideg rázta. Akkor jól éreztem magam a bőrömben. De a férjem más. Ott kezdődik, hogy bármit csinál is, mindig sovány lesz. Innentől kezdve nem igazán örül, ha én fölszedek pár kilót. És én se. Szóval egyebek között ezért is fontos nekem, hogy maradjak legalábbis túrhető alakú. Mi biológiailag nem passzolunk össze. Szeretet alapján döntöttünk a házasság mellett. Ki gondolta akkor, hogy ennek egyik negatív hozadéka az lesz, hogy nem szívesen nézek/nézünk türkörbe. De ha tudtuk volna, akkor is együtt maradunk.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Névtelen: dehogy! Mindenki szült 1 gyereket és ezzel vége ám! Aki elötte is kövér volt, azt nyilván az aranyeső termékenyítette meg...no sex Kép

Viszont veled baromi nagy baj lehet...

Barbi, aki még mindig hétköznapi
DBarbi
 


Szerencsétlen férjek, akiknek a felesége a gyerekre való hivatkozással duzzasztja hatalmasra a valagát...
Ne is csodálkozzatok, hogy a gyerekcsinálás után szépen elfelejtik a férjeitek a szexet. Legalábbis otthon.
Névtelen
 


Névtelen, te is egy ilyen férj vagy? Mert akkor megértem ezt az elkeseredett "küzdelmet" amit itt folytatsz. De szerintem küzdj inkább a saját feleségeddel, úgyis csak őt akarod meggyőzni, hisz a többi nő oly mindegy, hogy néz ki, nem? Az legyen az ő férjük gondja.
Névtelen
 


Ugyan! Csak sajnálom azokat a haverjaimat, akik elvettek egy vonzó csajt, aztán pár év múlva egy pudvás tehenet kell kerülgetniük, meg bámulni az irdatlan nagy bugyikat a fregolin.
Agyon is csapnám a nejemet, ha ilyen igénytelen lenne a testére, mint itt az elsöprő többség.
Névtelen
 


Névtelen legutóbbi írása - habár elég egyoldalú a látásmódja - figyelemreméltó. Jobb ha tudja minden nő, hogy kimondva-kimondatlanul így érez a férfiak kilencven százaléka. Ha odafigyeltek, ahogy egymás közt beszélgetnek, bizony látni fogjátok, hogy tényleg így. Akkor is, ha ez nagyon kellemetlen számunkra. Az én számomra is az, de akkor is így maradnak. És ez szerintem nem a média hatása. A szókimondás talán a média hatása, de maga a vágy a szép nő után szerintem elég ősi. És nem függ össze az érettséggel.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Én már a gyerekek előtt sem voltam vékony, a férjem mégis eléggé jól van velem. méghogy máshol?Kép ha jó otthon isKép

Amúgy a férfiak igénytelenségével nincs baj? Vagy ők a házasságban ugyanolyanok, mint előtte voltak? Soha egy borosta, doha egy sörszagú lehellet, esetleg egy elbliccelt fogmosás...
Ami azt illeti elég egyoldalú lehet az a házasság, ahol csak a testsúly iránti igényesség(?) lehet a boldogság záloga. Mondjuk egy magára valamit is adó nő nem megy olyan férfihez, aki őt pusztán testnek tekinti. És ha balesetben lesántul, akkor otthagyja, mert nem tökéletes a teste?

ZSuzsa, aki 100 kiló - legalább.

zsuzsa
gyuzsu
 
 


Zsuzsa, szőrös is vagy? Gondolom, mert ennyi háj között nyilván nehéz megközelíteni a borotválandó felületeket.
Névtelen
 


Csak azt nem értem, hogy miért te sajnálod a haverjaidat. Ők is sajnálják magukat? Lehet, hogy ők a pudvás tehénben még mindig ugyanazt a lelket látják, akit elvettek és akit megszerettek. Ha a te feleséged nem ilyen, akkor meg miért nem húzol el innen? Biztos nem lennék a helyében, egy plusz deka, egy pofon.
Brrrrr...

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Névtelen: valdd be, hogy élvezed, hogy itt nyomulhatsz! Kicsit perverz, de nem szégyen Kép Vagy mégis? Óóóó peeersze, én botor! Égőnek találod, hisz ezért a névtelenség....
Asszony tudja? Vagy stikában csinálod? Szép életed lehet,hogy ffi(?) létedre itt osztod az észt Kép

Hétköznapi
DBarbi
 


Névtelen, neked mi fáj? Mert ezek szerint valami igen, ha a bombázó feleséged k...lése helyett itt lógsz a zsírpacnik között. Vagy ez a perverzitásod?
Dobjál már meg minket egy fotóval, úgy szeretném látni ki ez a TÖKÉLETES egyén.

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Zsuzsa,
egyetértek. Mindig a nőkről van szó, pedig ha kimegyek az utcára, azt látom, hogy bizony sok férfiembernél is lenne mit rendbetenniKép.

Adrienn,
engem az a mondatod gondolkoztatott el, mikor azt írtad, a férjed bármit csinál, vékony marad. Akkor neki ugye nem sok fogalma lehet arról, hogy aki nem ilyen adottságú, annak mit kell szenvednie a vélt vagy valós elvárások miatt.
Egyébként a dolog pasifüggő is, az enyém pl. már tervezi a 3. gyereket, mert terhesen kicsit nőiesebb voltamKép. Pedig még most is van rajtam egy ötös az induló súlyomhoz képest, de úgy tűnik, épp távozóban. És ez biztos, hogy alkati, mert momentán semmit nem teszek érte (persze kergetem egész nap a srácokat). Még mielőtt névtelenke nekem esik az igénytelenségem és lustaságom miatt, hozzáteszem, két kölök mellett nehéz ám megszervezni a tornát! Még itthon sem. Ezt nem mint kifogást, hanem mint tényt írtam le, és nem is vagyok hajlandó egy pasival vitatkozni erről.
Na szóval, én viszonylag szerencsés alkatnak tartom magam, mert a 20 év aktív sportból annyi megmaradt, hogy nagyon jól regenerálódnak az izmaim, és nem vagyok hízásra hajlamos, de nagyon tudom tisztelni azokat, akik ezért nap mint nap megküzdenek.

Zulu, aki most kicsit több, mint fél mázsaKép

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Infót keresek az asszonyomnak. (Nem mintha közötök lenne hozzá.)
Ezenközben akadtam bele ebbe a topicba, ahol rinyálnak a pudvás tehenek. Végigröhögtem a szánalmas irigy puffogásotokat, amit egy JÓ NŐ láttán műveltek, és most kicsit én is megmondom nektek a véleményemet.
Fáj?
Névtelen
 


Pirus, Barbi
KépKépKép

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Lányok! Nem felkapni a vizet. Vannak magányos szerencsétlenek, akiknek nincs jobb dolguk. Sajnos a babanet sem kivétel....nem lehet előlük elzárni. Névtelen is biztos erre veri a f***** Van ilyen, ellene tenni nem lehet.
DBarbi
 


Barbika, a mérget beveheted arra, hogy lottyadt, pudvás seggekre és lógó hájgyűrűkre akkor se verném a faszomat, ha az amputálás lenne az alternatíva.
Névtelen
 


Névtelen: igen, nagyon fáj. Nem szóltam RR ellen egy szót sem, a topic már rég nem arról szól. Csakis miattad járok ide. Szórakoztató vagy Kép
DBarbi
 


Kép
DBarbi
 


Hát ez már tényleg szórakoztató!Kép
Névtelen Tökéletes pasi ezek szerint már látta mindannyiunk lottyadt, pudvás seggét, és lógó hájgyűrűinket, de mi még nem láttuk őt!
Ez nem fair!
Ugye, lányok!

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


hát nem ...

Amúgy ízlések és ..., mint tudjuk...
Ha névtelen a jó nőben RR-t értette - hát, a férjem megnéztea belinkelt képet és nem az volt a véleménye, hoyg jó nő, de inkább nem idézném... bár lehet hogy névtelennek a férfiak ízléséről is van saját véleménye, esetleg a vele nem egyező ízlésűt nem tekinti férfinak.

Mindenesetre elég szórakoztató lett ez a topik.Kép
Zsuzsa

(névtelen: nemcsak szőrös vagyook, de még kelésem és szájszagom is van, hoyg a többiről ne is beszéljekKépKépKép)
gyuzsu
 
 


Zsuzsa, az én férjem sincs elájulva RR-től. De persze névtelen mindjárt rákontráz, hogy csak hazudikKép
Én pedig attól nem lennék elájulva, ha a férjem vasárnap délután a babaneten osztaná az észt 'önbizalomhiányban szenvedő, zsírosbödön' anyukáknak azon szórakozva, hogy ismeretlenül sért meg embereket. Ő soha nem alacsonyodna le idáig.
Brrrrrrrrrrrrrr...

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


A nejem nem a babanet előtt lottyasztja a seggét, hanem ehelyett kondizni ment. Vitte a gyerekeket is, mert nem röstellt gyerekmegőrzős konditermet keresni.
Nektek viszont láthatóan nincs jobb dolgotok, mint a jó csajokat szapulni. Nyilván csipszet is zabáltok a billentyűverés közben.
Névtelen
 


Ha én elmegyek valahova egy kicsit kikapcsolódni, a férjem vigyáz a gyerekekre, nem kell gyerekmegőrzőre fanyalodniuk, lehetnek az apjukkal is. Vagy te nem tudsz mit kezdeni a gyerekeiddel?
Zs.
gyuzsu
 
 


Asztakutyafáját! Halljátok? Kondizni ment az asszony, ezért apu gyorsan bekapcsolta a gépet, hogy éljen perverzitásának.
Nincs itthon csipsz, de van fincsi meggyes-mákos rétes, még meleg. Most pakoltam be kettőt a búrámba. Igen, jól esettKép
És jól esik a meleg otthonomban pöffeszkedni, miközben a család férfitagjai alukálnak.
A másik, Nekem nem kell gyermekmegőrzős konditermet keresnem, mert a fiam apjának nem derogál 1-2 órát foglalkoznia a gyerekével, minthogy a babanet előtt lottyasztaná a seggét.

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Kedves Névtelen!

Hogy én hogy nem lennék a nejed!!!!! Hálás dolog lehet, hogy amíg a gyerekekkel a nyakán a konditeremben formálja az alakját, hogy neked tessék, addig te itt vered a nyálad, szapulva olyan embereket, akiket még csak nem is ismersz!

Süti
süti
 
 


De jó a nejednekKép. Főleg a férje miatt irigylemKép. A stílus maga az ember. Nemdebár? Egyébként ez a stílus roppant ismerős egy kórházas topicból...
Mókuska, nem mindenki tudja gyerekmegőrzős konditerembe vinni a gyerekét, már csak azért sem, mert akinek több van, annak össze kell hangolni a gyerekek napirendjét, bezonyám! És mire átvergődik a városon a gyerekmegőrzős helyig, (mert ugye nem minden sarkon áll ám ilyen intézmény) elmegy a fél napja.
Az otthoni torna pedig szintén nem mindenkinek kivitelezhető, mert ha a gyerek nem alszik, akkor elég zavaró mondjuk hasizmozás közben 5x felállni.
De minek is magyarázzam, te úgyis jobban tudod nálunk pudvásvalagúaknálKép.

Csajok, jó ez a topic!Kép

m.e.
m.e.
 


m.e.
Nekem pedig te vagy ismerős egy kórházas topikból;-)

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Pirus,
Ugyanabból?
m.e.
 


Igen, mond valamit a két M?

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Frusztrált dagadtak Kép
A nejem azért vitte magával a gyerekeket, mert a gyerekek imádják a konditermi játszóházat. Amikor én megyek konditerembe, akkor én is viszem őket. Ha életetekben jártatok volna ilyen helyen, fel se tettétek volna a banális kérdéseiteket Kép
De nehogy betegyétek ilyen helyre a lábatokat, mert ott egy kicsit meg kellene erőltetnetek magatokat, és az ugye fáááááj Kép Kép Kép Kép Kép
Névtelen
 


Igenigen!!!KépKépKépKép
Akkor már azt is tudom, hogy nem csak a gátmeccésed miatt vagy frusztráltKépKépKépKépKép.

drága névtelen,
mutass kérlek egy darab félévest mondjuk, aki rajong a játszóházakért. Vagy túl banális a kérdés?Kép

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Úúú Lányok, megelőztetek Kép
Épp most akartam írni, hogy ott pénzkérdés ami itt súlykérdés. Ott a gazdag névtelenre irígy az egész világ Kép
DBarbi
 


Nem megy ez a névtelenesdiKép. Nem vagyok elég gyakorlottKép

Z

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Jujuj Lányok! Asszem tényleg a tökéletes családdal állunk szemben.
Mindjárt keltem is az Uram azonnal, hogy húzzon már el a konditerembe, mert ez így nem lesz jó!
Hogy ott van jáccóház is? Akkor jobb, mint a meki, pedig mi ott szeretjük leginkább hájsra tömni a fejünket.
Én szoktam megeröltetni magamat. Ma pl. a főzéssel és sütéssel: gyúrtam, guggoltam, álltam vagy 2 órát.

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?