Sziasztok!
Látom, jó sok kép van fenn! Szuper! Szépek a gyerekek és már milyen nagyok!
Születésnap is volt, így itt pótolnám az elmaradt jókívánságokat!
Boldog születésnapot minden gyerkőcnek!!!
Megjöttünk a nyaralásból mi is szerda este 11-kor, így én is bővítem majd a képek tárházát jó pár képpel.
A beszámoló a tőlem lassan megszokott módon, nagy tételben következik.
0. és 1. nap
18-án délelőtt eljött a perc, hogy az esti induláshoz felszereljük a tetőcsomagtartót. Lelkesen neki is láttunk, hogy a vadiúj kütyüt felszerkesszük az autóra. Csomagot bont, és megrökönyödve összenéz. Sehol a szervizcsomag! Még decemberben, amikor az autót átvettük, feltettük a dobozt a szekrény tetejére, bele sem nézve, és ez, mint kiderült hiba volt.
A speckó csillagcsavarhúzós kulcs, és egyéb spéci szerszámok mind hiányoztak a dobozból, csak a két átívelő elem volt benn a dobozban.
Levert minket a víz, rohanás a telefonhoz, hogy akkor most mi a teendő! Hát, megrendelhetik a tartozékokat. Na de este indulnánk, akkor tesznek fel másikat, de hogy szedi szét ezt, hiszen már a felszerelés előtt ki kellene nyitni a tokot, hogy egyáltalán szerelhető állapotba hozzuk a csomagtartót. Ja. Majd vágnak bele egy nútot.
Telefon letesz, le a garázsba, állunk a cucc felett, majd nekiveselkedtünk. Öngyújtó elő. Csavarhúzó hegyét nekiláttunk megforrósítani, hogy majd így belenyomunk egy nútot a műanyag alkatrészbe. Elsőre semmi. Emberem valamit babrált rajta egy csipesszel, de ez sem használt. Próbáljuk újra a forró csavarhúzót. Épp rányomtam volna, amikor legnagyobb riadalmamra, a lábamra esett a műanyag fedél tekerentyűstől!
De legalább lenn volt. Mint kiderült a csipesszel simán el lehetett fordítani a spéci csillagnyavalyát, és kis imbuszkulccsal felszereltük a nyavalyás csomagtartót.
Vasalás, pakolás, készülődés, és már indulhatunk is!
Gyerekek nagyon be voltak sózva, rohangáltak a házban fel-alá, mint akik megkergültek, de most nem is bántuk annyira, mert reméltük, így majd jót alszanak, hiszen jó 1100km várt még ránk a célig.
21: 32-kor az első piros lámpánál voltunk már!
Egy gyors tankolás, de persze lemaradt az autópálya matrica, így még egy kúthoz be, kölkök nagy szemekkel zsibogtak hátul, mi mindent látnak, na meg persze mi minden kéne nekik a benzinkútról! Haha, fityiszt!
Az autópályán elcsendesedtek, velem együtt. Meg kellett állapítanom, hogy amilyen kényelmes az ülés az autóban, olyannyira alkalmatlan arra, hogy aludjon benne az ember. Ami ugye a vezetői oldalon tök szuper biztonsági extrának is felfogható, de úgy, hogy tudtam, nemsokára rajtam a sor a vezetésnél, már nem volt ilyen pozitív az, ami az eszembe jutott. Sőt!
Valahol a szlovákoknál cseréltünk. Egy kis nyújtózkodás, szaladgálás, Marci részéről némi hiszti, hogy újra be kell szállni, majd hajrá tovább!
Remélem nem bántok meg senkit, de szlovák és cseh autópálya mellett nem semmi szagokat sodor a ventilátor az autós orra alá! Nem a „megszokott” marhatrágya, vagy rétek szagát, hanem rohadt káposzta vagy valami hasonló ájer szállt be hozzánk, de nem egyszer-kétszer, hanem sokkal többször! Sötét is volt, így tényleg nem tudom mit éreztünk, de ébren tartott, az fix!
A cseheknél lemaradtunk az első lehetőségről, ahol matricát lehetett venni, így volt alkalmunk előzetes próbát tenni a pálya minőségét illetően. Ta-ta-ta-ta-ta-ta mint a régi út Balaton felé! A vonat nem ráz ennyire! Na, azért megvettük a matricát. Ez viszont legalább kifejezetten ízléses darab volt!
Hajnalban nem bírtam tovább sem én, sem Marci. Szegény gyerek a hasán szokott aludni, így neki tényleg kényelmetlen az ülésben alvás, nem úgy, mint Olivérnek, aki szerintem Pekingig is elücsörögne a székében, ha muszáj lenne. Magamra tettem Marcit és negyven percre elájultunk a búzatábla szélén, a mezőgazdasági úton. Szerencsémet meghazudtolva nem jött a traktor!
7-re Dresda mellett egy autópályás bevásárlónál leparkoltunk. Séta, szaladgálás, és egy hihetetlen rossz reggeli a McDonaldsban, de nagyszerű játék a játszójában érintőképernyős számítógépen és mászókán. Hajrá tovább! Most könnyebb volt berakni a gyerkőcöket, mert a Happy Mail menüben két kis állat volt a KungFu Panda meséből. Látni nem láttuk, de most már biztosan megnézem majd!
Berlin mellett valahol újra váltottuk egymást, addigra viszont rájöttem, ha párnát teszek a derekam alá és a fejemhez oldalra, kockáztatva, hogy agyonüt a függönylégzsák, tök jót lehet pihenni, feltéve, ha a gyerekeimbe beszereltek volna egy hangerő-szabályozót. Bezzeg Páromnak mindig csendben pihentek!;)
Egy óra múlva újra csere. Egy kis dugó, újabb mázlira az ellenkező irány járt rosszabbul, mi viszonylag hamar felvehettük az utazótempót. Érdekesség, hogy valami eszméletlen mennyiségű biciklit láttunk az autókon 3-4-esével felszerelve, vagy csomagtartóba behajtogatva! Kétségtelen tény az is ugyanakkor, hogy van is hol használni őket, mert lassan annyi bicikliút lesz náluk, mint autópálya, ha már nincs annyi!
Közeledtünk a célunkhoz, így sűrűsödtek a záporok és esőfelhők! Csak addig ne essen, amíg felverem a sátrat! Kántáltam magamban,
16: 00-kor megérkeztünk a kempinghez. Kellemesen hűvös idő, de derengő napfény. Azok az esőfelhők biztosan másfelé mennek!
Bementünk megkeresni a helyünket, lehetőleg távola fiataloknak szánt tucituci-lármás helytől, de közel a mosdóhelyiségekhez. Megnéztük még gyorsan a tengert is, mert gyerkőcök már nagyon oda voltak. Kitűnő! Fúj a szél ezerrel, látni nem de szememben érzem, hogy homokos a part, úgyhogy jó lesz, maradunk!
Autóhoz ki, helyre beáll, sátrat ver. Párom segítségképp kiment a csemetékkel a partra. Elmondása szerint úgy fürödtek a kölkök a hatalmas homokozóban, mint verebek a porban. Marci csatakiáltással nekifutott, és hasra vágta magát, Olivér utána. Az egész partot elszórakoztatták ezzel a mutatvánnyal! Mire jöttek, Olivér elázott, Marcin meg nem volt olyan pont, ami ne lett volna homokos. Sebaj, menjünk zuhanyozni. Ahogy készülődtem össze, megérkezett az eső. Ja, végül is csak azt kértem, a sátorverés alatt ne essen, a zuhany már nem volt az alku része!
Némi kapkodás, ruhahegyek, mert estére 13°-ot ígértek, és irány a zuhany. Kivel kezdjük? Marcival, addig Apa kint marad a másikkal a női mosdó előtt. Első zuhanyba be. 10cm széles lécre és az egy szem akasztóra lepakoltam a bőröndnyi ruhát és fürdőkelléket, Marci, pedig már a látványtól hangos zokogásba kezdett. De nincs gond! Nem esünk kétségbe, hiszen csak 158 másik ember hallja a közvetlen 20méteres körzetben, gondolván, hogy az ajtó mögött az anyuka a gyerek bőrét is le kívánja szedni a zuhanyzáshoz.
Oh, minő szerencse, a zuhany nem több egy csonknál két méter húsz centi magasan, hoci, vetkőzöm én is, különben ruhástól zuhanyzom! Jaj a törülköző, valamit felkaptam, ki az ajtóba Apához. Miért sír a Marci? Hát csak úgy, még el sem kezdtük! (de már kiderült, hogy a zuhanypapucsom békésen pihen tőlem 1100km-re a padlón. Csiperkék ide!)
Gyorsan vissza a fülkébe a kis süvöltőhöz. A zuhany érintőkártyás rendszerrel üzemel. Hát én aztán masszíroztam a dobozt jobbról-balról, de egy csepp vizet nem tudtam kicsikarni a szerkezetből!
Fülkéből ki, az első szembejövőt letámadtam, mit tegyek. Ok, az info birtokában fogtam a komplett menetfelszerelést és a visító gyereket, és átköltöztem egy másik fülkébe, mert amit én masszíroztam, az csak az áramellátó egység volt, mert maga a doboz nem volt rajta.
Lassan már magam is betölthettem volna a zuhany szerepét, úgy szakadt rólam a veríték, de állhatatosan kitartottam abbéli szándékom mellett, hogy a gyerek ma tiszta lesz!
Kártya immár a helyére, zuhany gombja megnyomva, víz jön, nyúlok a gyerekért, aki lassan légiriadói magasságokban szirénáz, mire a víz el. Igen, a gomb nyomva tartandó mindaddig, amíg vizet szeretnék. Mi sem egyszerűbb.
Egyik kézzel nyom, másik kézzel fröcskölöm a gyerekre a vizet ahol érem, hiszen azt úgyis „szereti”, de legalább nincs változás a hangerőben, de sajnos a víz hőfokában sem, mert tartja továbbra is a kb. 15°-ot, tekerhetek én amerre akarok, mindeközben a számláló minden gombnyomásnál vonja a 15 Centet.
Hősiesen bevallom, több koszt töröltem a törülközőbe, mint amennyit lemosnom sikerült, de az első gyerek kész. Teljesen.
Olivér megértőbb volt, egy szó nélkül tűrte a procedúrát, bár időnként finoman megjegyezte, hogy ez hideg.
A sátorhoz visszafelé, a csendes esőben, immáron a bejárat előtt tocsogó sárban csak az édes otthonra tudtam gondolni.
Alvás.