Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Én is itt vagyok! Előbújok olvasó üzemmódból! :wink:

Sajna nálam is beköszöntött piri! :evil: :evil: Sebaj, majd az augusztus lesz a mienk! Úgyis megyünk szabira! Apával megbeszéltem, hogy most nagyon-nagyon sok időt fogunk szánni a projektre! Majd meglátjuk, hogy mi sikerül belőle! :wink:
Viszont mától szombatig szalma vagyok! :cry: :cry: Apa elment dolgozni vidékre. No, de majd csak eltelik, valahogy az a pár nap! 8)

Jah, ma életemben először pirítottam libamájat! Isteni lett! A munkatársaim mind a tíz ujjukat megnyalták utána, s közölték, hogy holnap is főzhetek! :D

Odri:
Nagyon drukkolok! :D

Kép
anda81
 
 


Libamás :-P

Tegnap anyóséknál is voltunk, aztán hazajöttem, mert hulla voltam. A férjem egyre csak nem akart jönni. már 11 is jócskán elmúlt, mikor beállított. Ja tudni kell, hogy anyósék 9-10kor már alszanak. Aztán a férjem közli csak úgy, mintha mi sem lenne természetesebbb, hogy megmondta, hogy elköltözünk. Juhéééééééééééééé gondoltam magamban, na de várjuk kia végét! MErt szerintem ezzel nem ért véget. Állítólag nem veszekedtek, jól fogadták. De egyből jöttek az érvek -nekem 1se jutna eszembe, hogy miért maradjak itt., hogy miért kell itt maradni. El tudom képzelni a sok okosságot :lol: Végn azt mondták, hogy hagyjuk meg Lizának :shock:

Nos nagyon örülök, hogy elmondta, bár szerintem 1000000000% hogy tudták csak ellen kampényba kezdte, hátha bejön. Ja és én soha nem rejtettem véka alá, hogy nem nagyon érzem itt jól magam, se a férjem.
magdolnam
 
 


anda, sajnálom a pirit :cry:
tényleg! többiek merre vannak?????
magdolnam
 
 

 
 

Sziasztok!

Magdolnam:
jó korán fent vagy! Lizus nem hagyott aludni megint?
De jó, hogy végre tudják anyósodék.Gondoltam, hogy már sejtették, csak hallgattak vele...Hátha belenyugszanak...

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


Sziasztok!

Odri!
15!!! majd küldjél képet a lányról!

Anda
sajnálom pirit, de tudod ami késik az nem múlik. Ha együtt vagytok utána feküdj hasra vagy tedd fel magasra a lábad. Nekem a hasonfekvés jött be már látható eredménnyel.

Magdolnam
Nagyon jó, hogy párod elmondta anyósodéknak, hogy költöztök, bár ahogy őket már ismerjük nem fogják ennyiben hagyni. De légy türelmes és elfogadják.

Ma megyünk dokihoz uh-ra. Megvesszük a kókuszmatracot a kiságyba, mert most akciós a brendonban. csak holnap reggel tudok hírekkel jönni, mert fél 7-re megyünk és mire onnan hazaérünk már fáradt leszek nagyon.

Kép
Kép
nati80
 
 


Andy
Tea esti hatása?? Hányinger?

Erika
Gratula a kicsilányhoz!!! Szuper!
Akkor csak Eliott és Ditta Ágostonja kisfiú a csapatban??

Anda
Sajnálom anyukádnál az eredményt…
Hajrá aug hónap. Nekünk mindig akkor lett terhesség amikor naponta esetleg 2 naponta de együtt voltunk az egész hónap során nemcsak a várható peteérés idején. :wink:

Lilla
Ment.

Magdolnam
Ügyik vagytok, hogy beszéltetek!!

Nati
Mi is tegnap voltunk Brendonban. :lol: Várjuk reggel a boldog élménybeszámolót!!! :D

Muffin
Emlékszem írtad,hogy elfolyt a magzatvízed otthon mikor Eliott született.
Előtte éreztél valamit? Konkrétan azt szeretném kérdezni véletlen volt,hogy épp a fürdőszobában voltál? Nekem burkotrepesztettek a kórházban de már Heninél is parám volt,hogy az elfolyik a víz az,hogy működik. Ülök a kanapén és aztán annyi a kanapénak???
Vagy utazok a villamoson és mindent eláztatok???
Tudom ez legyen a legnagyobb probléma de én mindig ettől tartok csak… :roll:

Márti
Robi rendbejött?
holka
 
 


Holka!
Nekem tavaly csak úgy hirtelen elfojt. Előjele egy görcs volt és pár perc múlva már elfojt. Elöször azt hittem bepisiltem :roll:
Most meg folyamatosan attól félek, hogy megindul a szülés és én nem tudom mit kell akkor érezni... :roll:
Este felé mindig fájdogál a hasam és sűrűn járok pisilni még éjszaka is...

Erika!
Gratula a kislányhoz
:wink: :wink:

Anda!
Soha ne add fel, amikor nem számítasz rá, jönni fog a baba...
Sajnálom anyukádat, teljesen átérzem a helyzeted!

Kép
Kép
odri
 
 


Köszönöm a gratulációkat. Hurrá, beléptem a 17. hétbe.!

Magzatvíz elfolyás, van akinek csak szivárog, és van akinek mint a Niagara. Szóval nincs két egyforma! Ne aggódjatok, minden rendben lesz.

Én Lillát, és Jennyt láttam a szeptemberben kezdődő babaprojekt topikjában. Szerintem áttársultak oda.
Néha azért nézzetek be ide is, hogy mi újság Veletek!! :D

Kép
Kép
cs_erika
 
 


Anda!
sajnáloma pirit, igen és az augusztus a tietek. Mi is úgy akcióztunk mint Holkáék, egész hónapban, persze mensikor nem:)
drukkolok ezerrel, oks?

Erika!
üdv a lányos csapatban. és nevet már választottatok?

Igen Lilla és Jenny gyertek ide is!

Holka!
tegnap nem ittam teát, mert tejet ittam 6körül, és utána meg este már nem mertem, ma meg átmegyek mamához 4körül lehet csak este érek haza, majd meglátom. kcisit félek tőle, lehet nem erőltetem, hagyoma természetre.

anyumat ma kikérdeztem, én is állandóan mocorogtam a hasában, mint most az én kis Vivikém-evésre felébred:)- és azt mondja hamar megszülettem, igaz korábban 30.hétre, de 3kor besétált velem a kórházba-meg apummal és fél 4re megvoltam.

Ellenben a nővéremmel ráhúzott egy hetet és alig volt mocorgós, azt mondja 1 napig vajúdott vele.
hát nem tom jelent e ez valamit. majd meglátjuk, szerintem minden gyerek és anya más, de azért örülök hogy elmondta.
Bár annak idején azt mondta, velem még a szülés napján is hányt, én meg "csak" a 14.hétig:)

na megyek polcolok, mert elefáni a lábam.
majd még este benézek
sziasztok

Kép
andyfekete
 
 


Andy, nálam a Zsófia van az 1.2.és 3. helyen :lol: Az az igazság, hogy más nem jöhet nálam szóba. Már egy éve mondogatom a párocskámnak, ha lányunk lesz, akkor Zsófia lesz. :lol: És ebbe nem is nagyon tud beleszólni.

Kép
Kép
cs_erika
 
 


Lányok, holnap még jövök, és utána szerintem két hétig nem igazán. Szombaton indulunk nyaralni. 8)

Kép
Kép
cs_erika
 
 


Erika, nekem is nagyon tetszik a Zsófia név. Én is azt szerettem volna, de a családban már van :cry:
Jó nyaralást kívánok!!! Bevallom nagyon irigyellek, nekem hiányzik a pihi, de majd jövőre...

Kép
Kép
odri
 
 


NAti! itt van az ígért táblázat:
http://diabetes.freeweb.hu/kaja/ertekek.html és tartsd be!
magdolnam
 
 


Sziasztok!

Annyira édesek vagytok, hogy drukkoltok nekem! Jól esik! :D Pedig, ha jól látom - de javítsatok ki ha tévedek - én vagyok itt az egyetlen, akinek még nincs, sem pocaklakója, sem babája. Mégis törődtök velem, és ez fantasztikusan jó érzés! :D
Köszönöm nektek :!: :!:

Jó hír! Anya ma egészen vidámka volt! A keze kezd mozogni, ez jó jel, viszont mindkét válla fáj, ami viszont rossz (az áttétek miatt!)! :cry: Vettem neki egy dísz napraforgót! Annyira örült neki, hogy ha Dáriusz kincsét tettem volna le sem lett volna ilyen boldog! Ezt olyan jó volt nézni! :D

Kép
anda81
 
 


Sziasztok!

Nem jöttem túl jó hírekkel. Sajna iszonyat magas lett a cukrom 9,7. Holnap megyek belgyógyászhoz, hogy beállítsuk a diétát. De azért megkönyebbültem, hogy Fanninak nincs semmi baja.

Andy
Tudsz nekem segíteni, hogy mit és mennyit ehetek? Mert lehet csak jövő hétre kapok időpontot és addig is szeretnék tartani valami diétát. Szóval ha arról beszélünk, hogy 200g-os szénhidrátdiéta akkor azt a mennyiséget egész napra elosztva összesen kell érteni? Tehát napi 5x40g szénhidrát pl?

Most egy kicsit többet kell járnom majd kontrollra, de mit bánom én, csak Fanni egészséges legyen.

Kép
Kép
nati80
 
 


Magdolnam
Köszi a segítséget, le is mentettem a táblát, majd át is tanulményozom.
Totál mindegy, hogy mit eszek csak ne lépjem túl a megengedett mennyiséget? Persze gondolom cukortartalmú cuccok kizárva.

Kép
Kép
nati80
 
 


szia Nati!

a 200 gr igen a napi szénhidrátod. majd küldök privit, nekem csak 175 gr lehet.
nekem ez úgy van hogy reggeli 7kor: 40 gr
tízórai: 9,30: 20 gr
ebéd 12,30:55gr
uzsi:15,30:20gr
vacsi:18,30:40gr

ezentúl diétás cuccokat kéne venned, vagy legalábbis olyan ételeket ne egyél amiben sok a szénhidrát-meg a cukker. kifli-zsemle sima kenyér kilőve, tésztafélék is. persze néha-néha lehet de nagyon keveset. husi mehet ezerrel.
amit belinkelt magdolonam táblázat az nagyon nagy segítség. de én 9 után megyek a belgyógyász-diabetológushoz remélem utoljára, ha megjöttem küldök anyagot priviben, oks?
én azóta csak mentes vizet iszom light ütsiket, szénsavasat nagyon ritkán. abonett meg korpovit ha éhes vagyok és nassolni akarok. tízóraira áűétalában gyümölcsöt eszem, ami kihozza az adagot, barack-alma, persze az elején mértem hány grammban mennyi a szénhidrát. Általában ezek a táblázatok 10 grammos termékből indulnak ki. A rozskenyeret is mértem az elején reggelire, vacsira. Én azóta vacsira nem eszem főtt kaját, inkább csak sendvicset, meg kefírt(leálltama joghurtról is).
ki lehet bírni, az eleje nehéz, de a babáért mindent.
ja és fagyit is eszem-light jégkrémet!

most ennyit, bővebben majd ha hazajöttem

Kép
andyfekete
 
 


nati, amúgy a 9,7-a 2 órási cukorterhelésed lett? vagy az egy órási?
milyet csináltak neked?
4 dl cukros vizeset, vagy tej-és zsemlés 1 órásat?

jaj, betöltöttem a 37-et, jöna 38.

Kép
andyfekete
 
 


Nati:
Én 160-on voltam, a legtöbb cukor a tejtermékben, gyümölcsben és liszt tartalmú ételekben van. Ezeket is eheted, de ki kell számolnod a szénhidrát mennyiséget. Nem osztották be neked, hogy étkezésekkor mennyi szénhidrátot vihetsz be? (a Sote II-re jársz ugye? , ott elirányítottak a belgyógyászhoz? )
Amelyik napszakban a legmagasabb a mért cukrod ,akkor tudja a szervezeted legnehezebben feldolgozni. Ilyenkor kell a legkevesebb szénhidrátot bevinni. Fontos, hogy kevesebbet és többet se vigyél be az előírtnál, mert borul az egész.... :?

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Ja és az inzulint kérd meg egy nővértől, hogy hogyan kell beadni, mert az ottani belgyógyász semmi ilyet nem mond el, azt mondja, olvassam el a leírást.... :evil:

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Még élünk mi is, csak erre-arra tekergünk a fiukkal... :lol:

Ma voltam vérvételen és 3x szúrtak meg mig végül sikerült levenni a vért... Mad Hiába mutattam, hogy hol van a bal kezemben egy mélyvéna, nem akarta beszúrni oda, végül 3 probálkozás után csak oda szúrta, ahova mutattam és csodák csodájára Laughing Shocked priccolt a vér rendesen... Na csak annyit motyogott, hogy hiába, az ember mindig tanul valamit... Confused Rolling Eyes

Holka:
én még az 'unisex'-táborba tartozom, mert még nem tudjuk a nemét
:lol:
Köszi, Robi jol van, csak eléggé csúnya foltos maradt szegénykém...Hát kell egy kis idő, hogy elmuljanak a sebhelyek rendesen. Kis fehérbőrű, mint az anyja :wink: , minden karcolás látszik sokáig...

Nati:
sajnálom, hogy rossz lett a cukor eredményed, de ugy ahogy mondod, mindent a babáért.. :wink:

Andy:
Gratula a betöltött 37.hez :wink:

Mágnes, hogy vagytok, rég nem jártál erre? :lol: :wink: Nő a pocid? Anna mit szól a kistesónak?

Anda:
sajnálom pirit, nem is tudom mit irjak, de reménykedem, hogy hamarosan neked is lesz pocaklakód... :lol: Édesanyád hogy van?

Jaj képzeljétek a legjobb barátnőm vasárnap mikor ment haza otthon találta a férjét az ágyban egy qurvával... :shock: :shock: Azt mondta, megkellett fogózzon, nem tudott megállni a lábán, mikormeglátta... :o Neki is van 2 fia, kb egyidősek az enyémkkel... Szegény, ugy sajnálom.Darabokban van az élete most. Azt mondta, hogy eddig azt hitte ilyeneket csak a filmekben lát... :? :evil: Az a barátnőm akiről irtam, hogy ikreket várt, de elveszitette, 2 kislányt :cry: Most nemrég történt neki, és akkor most ez... :cry: :cry:

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


Andy
Köszönöm a segítséget. Szerintem nem fogok éhezni, de eleinte sokat kell majd méricskélnem az alapanyagokat, így magamnak külön főzök majd, de lehet ugyanazt mint a többieknek.

Ma volt pont rendelés a terhességi cukorbetegeknek és reggel még elrohantam beutalóért egy ismerőshöz és sikerült ma bejutnom a tanácsadásra. 180 grammos diétát adtak (30-20-50-20-40-20), meg néhány táblázatot.

Kérdésem az volna, hogy tejterméket akkor csak reggel nem ajánlott enni? Ebédre már ehetek sajtot, joghurtot, kefírt?

Most próbáltam összedobni egy gyors ebédet, de alig tudtam megenni olyan sok volt (1 zsemle, 4 füstli, 10dkg sajt, sali 2 paradicsomból, 1 paprikából, fél ubiból és egy kis újhagymából). És nem volt 50g-os. ma elmegyünk és veszünk egy digitális mérleget, konyhait, mert nekünk egy ezer éves van, ami lehet már nem is mér anniyra pontosan. Úgyis szükségünk lesz rá nemsokára, ha költözünk.

ja és vennem kell vérnyomásmérőt is, mert napi 3x mérnem kell. Biztos az iszonyat elefánt lábaim miatt.

9,7 a 120 perces vérvétel volt és 75g glükózlötyi után.

Most rohanok mert be kell vásárolnom kaját, mert nincs semmi számomra ehető itthon most.

Kép
Kép
nati80
 
 


Liza nagyon sírt most. És tudjátok mitől lett csönd???
http://www.youtube.com/watch?v=d_WKRW2s ... re=related
:lol:
magdolnam
 
 


sziasztok!

tegnap UTOLJÁRA voltam a diabetológián, mindenem rendben van. reggelit(lekváros kenyér, kakaó) és tízórait is ettem már mikor 10 után böktrek meg és 5,3 lett a cukrom. szóval én szerintem végig"álcukros" voltam. minden értékem tök normális-nem mint egy cukrosé, mind a 6 alkalomé, csak a legelső cukrosvizes lett rossz. tehát én a diétának azt köszönhetem hogy "csak" 13 kilót híztam, nem 20at.
a léányeg hogy szülés után kell egyet böketnem a kórházban, meg fél év múlva egy kontroll.
amúgy most nekem is vérnyomást kell mérném(még jó hogy van itthon mérő), mert elefáni a lábam nekem is nati!

nati!
én csak annyit monok ebédre főtt kajót egyél, ha teheted!!!!!!

magdonam!
nagyon jó a dal. és még mindig alszik a baba?

Kép
andyfekete
 
 


Magdolnam
Mosolyt csaltál az arcomra ma ezzel a dallal. Már láttam máskor is, de nagyon imádnivaló a viziló pofija.

Andy
tegnap ettem főtt kaját és annyira sok volt, hogy alig tudtam megenni, vagyis maradt ki egy kicsi. Pedig tényleg nem volt több 50g-nál az ebédem.

Az az érdekes, hogy azt érzem többet eszek mint a diéta előtt. Egyáltalán nem vagyok éhes, csak azért eszek mert itt az idő. Akkor ez most hogy is van? Lehet Andy én is csak álcukros leszek, ahogy te írtad, de jövő héten kiderül majd.
Persze ha a véreredményem nekem is jó, akkor is diétáznom kell, de legalább inzulint nem kapok majd.

Na megyek vérnyomimérőt venni meg digimérleget a kajáknak és végre megjött a pacskerom is amibe belefér a lábikóm!!!! Mehetek végre sétálni, kirándulni!!!

Kép
Kép
nati80
 
 


Sikeres körutat tettem ma a városban. Megvettem a papucsomat és végre egy kényelmeset tudtam sétálni. Vettem egy digitális konyhai mérleget, nagyon tuti!!! Már rég szerettem volna ilyet. És vettem egy vérnyomásmérőt is. nem is volt olyan vészesen drága, 12000. Felkaron mér és elég pontosan, 3 év garancia van rá.

na megyek alkotok magamnak valami laktató ebédet. Még hozzá kell szoknom a sűrű evéshez.

Kép
Kép
nati80
 
 


Sziasztok kismamik!
Bocsánat, hogy betolakodtam közétek, de van néhány szép téli kismamáknak való holmim! Mikor terhes lettem 55 kiló és 168 cm voltam, tehát a ruhák 36-38-asok! Egy kertész farmer(Mamma mia, eredeti ár 12.000ft), egy Esprit farmerszoknya(eredeti ára 17.000ft), egy babaházas barma kockás térdnadrág(eredeti ára 8.000ft), egy C&A-s fekete sportosabb 3/4-es naci(eredeti ára 5000ft), és egy fekete 3/4-es ujjú hosszú tunika, szintén C&A-s(eredeti ára 4000ft). Az összest odaadom 20.000 ft-ért. Ha valakit érdekel írjon privit!
Kép Kép Kép Kép Kép

zsebianya
Kép
Kép Kép
zsebianya
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy rég nem voltam, de apa itthon volt egy hétig szabin és majdnem minden nap mentünk valahová.
Voltunk Cegléden strandon, Az unokahugim 1 éves szülinapján, a 3 éves unokaöcsink szülinapján, Verőcén Magyar szigeten lovasbemutatón + koncerten, Mezőkövesden a strandon, Miskolc-tapolcán a barlang fürdőbe, voltunk a Dunán is, meg én egy délután barátnőztem :) Szóval zajlottak nálunk az események. :)

Most csak átfutottam az irományokat:

Örülök, hogy mindenki a körülményekhez képest jól van és fejlődnek a kis pocaklakók :)

Pamukli: üdv újra a körünkben. Megírnád nekem is privibe ezt a babakötvényes dolgot? Még nem kötöttünk Kendére.

Anda: sajnálom az anyukád. :( Nagyon nehéz lehet most nektek! :( Millió drukk és energi!!!
Jajj de sajnálom a pirit is :( Brü-hühü.

Andy: kedves tőled, hogy hiányoltál. Nagyon jól esett :) Jujj ahogy nézem a vonalzód nemsoká szülsz. :) Én 37+5 napon szültem. :)

Márti: örülök, hogy a srácok már jól vannak.

Nati: gondoltam rád, mikor Cegléden voltunk a strandon. Az nincs messze tőletek. Oda szoktatok járni? Kitartást a diétához.

Újbaba: üdv itt. Drukk nektek a tesóhoz.

Magdolnam: örülök, hogy mentek pihenni. Lizát is viszitek?
Hasfájásra van egy csomó gyógyszer a patikába. Megjegyzem nekünk semmi nem használt. Próbáld masszírozni neki, meg repülőfogásba ringatni. Nekem a dokinő azt mondta poénból, hogy erre egy gyógyszer van a sanax a szülőknek. :lol: Igazán csak türelem-türelem, ha szerencsétek van 6 hetes koráig elmúlik, ha nem akkor 3 hós koráig. Nekem 3 hóig üvöltött és megszűnt a hasfájás és kezdtük a fogzást :lol:
Még egy tipp: bébihordóba való ringatás. Nekünk ez bevált.

Muffin: aranyos vagy, hogy hiányoltál. Sok programunk volt, de most már többször jövök. Örülök, hogy Eliot szépen fejlődik. A tornákról csak jókat hallottam. Két barátnőm is vitte a babáját Dévényes tornára.

Odri: jujj de izgi. Már csak pár nap :)

Erika: grat a kiscsajhoz :) Örülök, hogy minden rendben veletek is. Jó nyaralást nektek!

Holka: de most akkor kiscsaj lesz ugye? Vagy most egy kicsit összezavarodtam, hogy unisex a baba neme.
Meggyógyult már Heni?

Dita: nem voltatok Verőcén Kárpátia koncerten? Mi apával voltunk és nagyon jó volt. :) Gondoltam ám rátok közbe.

Babett, Bejci: ti hogy vagytok?

Hű jó sok lett belőlem :lol:

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Sziasztok!

Hát itt elég nagy a pangás :shock: :shock: :shock:

Kisvirág:
jó kis mozgalmas hetetek volt! :lol:
Kende hogy van? Rég nem tetél fel róla képeket! :lol:

Magdolnam:
érdekes, erre a zenére az én fiaim is abbahagyták a hisztizést egyszer amikor párom elinditotta hangosan :lol:

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


szivat ez a gyerek komolyan. Már a faxom teli van :twisted: Eddig vagy nem aludt el és üvöltött vagy 3 óránként már felkelt hogy éhes és üvöltött, most gondoltam, hogy kijátszom, mert nem akarok dög fáradt lenni (sokkal rosszabb ha lefekszem és úgy kelek fel) tehát megvárom míg felébred. Ja.... már 1 órája fenn kéne lennie :shock: Elegem van, nagyon kivagyok. Szerintetek az normálisnak mondható, ha egyfolytában bőgök és tök egyedül akarok maradni???????????? Nem tudom mi van velem :shock:

Nem visszük Lizát. ANyós vigyáz rá 4 napig
magdolnam
 
 


Sziasztok!

Magdolnám:
Sajnálom! Bár nekem nincsen bébim (mééég), de úgy gondolom, hogy ez a hangulatingadozás teljesen normális. Ismerősi körök tapasztalataira hagyatkozva mondom ezt. El fog múlni, mondhatnám úgy is, hogy a kezdeti nehézségek, de majd belelendültök! :D Szurkolok nagyon-nagyon! :D

Kép
anda81
 
 


Sziasztok!

Hát kihalóban a topik??? :roll: :roll: :shock:

Magdolnam:
Sajnálom, hogy enyire kikészültél :cry: , remélem párod melletted áll s támogat, mert most nagy szükséged van mindenki segitségére. :lol: Reméljük hamarosan elmulik ez a korszaka a kis Liza babának !
Én drukkolok, hogy minden rendbejöjjön!!!! Mikor aludtál egy jütt utoljára??? mert meglehet, hogy a sok álmatlanság miatt érzed magad igy? Nem lehet, hogy elmenj lefeküdni és rábizd anyudra, párodra, anyósra Liza babát és jót aludj egyet?

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


Egy kis kedvcsináló:
:lol: :lol: :lol:
Kép

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


Viri
Márti.írta a babájáról,hogy unisex….a miénk kiscsajszi!!! Mostanában többször bizonyította.
Jól hangzik a sok program!

Odri
Eljött a TI hetetek!!! Kész vagytok Lili fogadására? Vagy van még elintéznivalótok?

Magdolnam
A tök egyedül szeretnél lennit, hogy érted? Rokonok nélkül vagy teljesen egyedül, Liza nélkül?
Mert ez utóbbi nem, nem normalis és a folyton sírás se…..
Elég sok nehézségen mentél át az utolsó hónapban és depi amúgy is gyakran kialakul….
Nincs kedved elolvasni olyan könyvet amelyben más is leírja a nehézségeit?? Brooke Shields: És hullott az eső. Szülés utáni depresszióm és boldogságom naplója.
És most talán a legnagyobb támaszodnak a párodnak kell lennie,szeretés ügyben…De nálatok ezzel nincs probléma igaz?

Nati
Sajnálom a cukoreredényt!! Látom a lányok elláttak jó táblázatokkal.

Ditta
Te is voltál már terhelésen??

Márti
Barátnőd nem 5-6 hetesen vetélt el?
Hááát….A storyja nagyon durva szegénynek….
Vonatos fiúk édesek mint mindig!!! Egy 4D-n nem gondolkozol??

Anda
Persze,hogy nagyon-nagyon drukkolunk neked!!!
És Jennynek és Lillának is…még ők is a hamarosan babásodók táborába tartoznak..

Andy
privi megy még délelőtt,csak most is rohanok egy-két dolgot elintézni :lol: :lol:
holka
 
 


Holka:
Holnap lesz 4D, már nagyon izgulok!
Remélem mindent rendben talál a doki :roll:

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


De igen, a barátnőm 5-6 hetesen vetélt el, és végül kiderült, hogy valami fertőzés miatt amit a kedves párja szedett össze a qurvájától... :evil:

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


sziasztok

megjöttem nst-ről, rendben vagyunk, még mindig semmi méhösszehúzódás, ha az alsó görbe azt jelenti:)

este megyünk a 37-38.hetes uhra, majd jövök az eredményekkel.
nagyon meleg lett, már csak a levegőt kapkodom ha a napon sétálok, de szerncsére sok a hűs -fás hely errefelénk.

Márti!
nagyon jók a képek, mint mindig.

Magdolnam!
igen valami jó kis könyv kellene!

többiek merre vagytok?

Odri már tutira izgul.....

Kép
andyfekete
 
 


Holka, igen ez a mi hetünk. Annyira izgatott vagyok, hogy alig tudok aludni :lol: :lol:
És félek is :wink:

Kép
Kép
odri
 
 


Andy, igen nagyon izgulok, szegény párom kikészítem :lol: :lol:

Kép
Kép
odri
 
 


Odri
Meglásd ooooolyan szép nap lesz a péntek!!!

Márti
csak mert csodálkoztam mégis honnan tudhatta,hogy kislányok voltak??? Most különköltözött a pasitól?
Úúúúúú,4D holnap??? Azonnal ,mesélj ha hazaértél!! :D

Andy
én is megyek délután NST-re,annyira várom!!
És nincs fájdogálásod,keményedésed?
holka
 
 


Andy
ment :D .
Úgy gondolom a hasim lejjebb szállt. Az a kismaminadrág ami eddig tök jó volt egyszerűen lecsúszik rólam :shock: .
De ma ugyis lesz vizsgálat és kiderül.

Magdolnam
hogy vagy ma? Milyen éjszakátok volt??
holka
 
 


Sziasztok!

Márti: köszi Kende nagyon jól van. Élvezte a jövés-menést. :) Majd teszek fel képet, de az iwiw-re most tettem újakat ;)
Nagyon helyesek a fiúk. Huninak azok a fürtök. Annyira jó :)
Drukk holnapra, hogy megmutassa magát a pocakbébi :)

Magdolnam: a 3 óránkénti kelés, hogy éhes teljesen normális. Ja és nem tudod őket kijátszani :lol: Úgy kell ugrálni, ahogy ők akarják :) Innentől ők a főnökök :)
És tök normális hogy fáradt vagy. Próbáljátok ki esetleg azt, hogy te megeteted fürdés után, és te mész aludni, apa meg megeteti mikor éjfél körül kel a kicsi, és te meg csak a hajnali 3 órásra kelsz fel, akkor alszol egyhuzamban 6-7 órát. ;) Hidd el sokat jelentene!

Holka: bocsi, akkor ezért keveredtem meg. :) Látszik hogy egybe olvastam el a sok hozzászólást :) Most nézem a vonalzód. Hát nincs sok hátra a tesó érkezéséig. Kíváncsi vagyok Heni hogy fogadja.

Odri: nem csodálom, hogy izgulsz, de minden rendben lesz. Mi drukkolunk!

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Kisvirág:
Már megkukucskáltam a képeiteket az iwiw-en. Nagyon édik vagytok! :lol:

Holka:
onnan tudta, hogy kislány, mert amikor kikaparták elvitték szövetanra meg minden lehetséges analizist megcsináltak, hogy rájöjjenek mi lehet a vetélés oka.Még nem költözött, keres albérletet és szeptembertől megy külön.

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


Sziasztok!
Itt vagyok ám én is.
Olvasgatlak titeket minden nap, csakhát a kismamiságról én sajnos nem tudok mit írni.
Drukkolok mindenkinek, aki hamarosan szülni fog.
p__lilla
 
 


Sziasztok!
Én sem vesztem el, csak a héten kijutott Apának és Annának is egy enyhébb vírus, pluszban péntektől ittalvós vendégek jöttek, tegnap mentek haza, ráadásul szombaton lagziztunk, Anna koszorúslány volt, és pedig tanú...
Olyan voltam ,minr a mosott kaki, nem tudtam egy kicsit sem lepihenni, így nem érezem Zsebikét sem napokig, ami nagyon frusztrált...
Na de sikerült kipihennem magam, Zsebi nagyon virgonc, már most fáj néha, ahogy rugdos... Mi lesz később? :)

Magdolnám:
Nem lehetsz valami jó passzban... Nem akarlak mehgrémíszteni, de amit leírtál, az enyhe kis depresszióra vall.. Én átmentem ezen Annával, csak utólag jöttem rá, hogy depresszióm volt.. Próbáljátok meg, hogy Apa ,vagy bárki, akiben megbízol, 1-2 órára vigye el Lizát sétálni, te pedig olvass, feküdj, hallgass zenét, kapcsolódj ki!

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1218538272.6201.jpg[/img]

[/img] Kép

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Márti
Nagyon édesek a gyerkőcök. De jó, hogy mentek 4D-re. Tegyél ám fel képeket. Talán már meglátják, hogy van-e a lába között valami, vagy sem.

Odri
Nagyon izgulok érted. Biztos rendben lesz minden a szülésnél.

Holka
Hú, már lejjebb van a poci? Akkor a te időd is lassan eljön. Várjuk a vizsgálat eredményét.

Andy
Szerintem te kihúzod augusztus végéig. :D

Anda
Eljön a mi időnk is. :!: :!:

Bocsi, akinek nem írtam.
Mindenkinek nagyon szorítok.
p__lilla
 
 


Szia Lilla!!!!

De jó, hogy jöttél... :lol: :lol:
Mesélj magadról valamit! Hogy vagytok? Most hogy áll nálatok a babaprojekt?

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


Mágnes
Nagyon szép, bájos kislány Anna. Tündéri ebben a koszorúslány ruhácskában. Élvezte az esküvőt?
p__lilla
 
 


Márti
Nincsen semmi különös. Hosszú út lesz, mire babánk lesz... :cry: :cry:
p__lilla
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?