Új privát üzeneted érkezett!

Kép

most ilyen korán, mivel Koliúr alszik. Nem tudom mi van vele, pedig már 3/4 9kor elaludt és nemis kelt fel éjjel. Hallottam játszani olyan 6 után, de aztán csend lett.
Tipikus, egyszer tudnék aludni, nem kéne felkelnem 6kor, és nem tudok. Kinyitottam a szemem 6kor és nem tudtam visszaaludni.
Így megreggeliztünk apával, most meg itt vagyok...

a mai program is ugyan az mint tegnap: megyünk ki medencézni, de előtte még elnézünk a babyoutletbe etetőszékért.

este végre szopizott rendesen a kismanó! úgy örültem neki. :lol: utána meg bevágott barackot-joghurttal nem is tudom mennyit, kb 100-120 lehetett.

megyek mert apa jelentette, hogy felébredt és igen éhes...
Vendég
 


mégsem volt olyan éhes... szivott kettőt, majd kiköpte, rámmosolyog, elfordul a hasára, el menne el (de az ágyon voltunk, így messzire nem jutott). Most a szönyegén játszik és nagyokat kiabál. jó kedvében van, de mi lesz a reggelivel??

nektek hogy telt az éjszaka?
Vendég
 


sziasztok!

mostanaban olyan szar kikelni reggel az agybol, jo lenne meg aludni de ugysem menne...

Nori vegig aludt ejjel, napkozben eleg jol eszik. Nalunk viszont se fog nincsen, se maszas, se semmi. Sikitas es orditas ezerrel, megyunk a boltba, megyunk az utcan, mindig kiabal, de jol erzi magat, csak az emberek neznek nagyokat. :P

talaltam en is meg babakajakat:
most megprobalom feltolteni, remelem sikerul.

volt a tv-ben megint az autos babaulesekrol, januartol fogjak ellenorizni, azon ulesek megfeleloek az eloirasoknak, melyek hatuljan E3 vagy E4 -es narancssarga felirat szerepel. elvileg mar csak ilyet arulnak a boltokban, vigyazni kell ha hasznaltat vesz az ember, mert azok nem mind ilyenek.

csinaltam ceklat, Nori eloszor evett belole 85-ot majd tegnap csak 45-ot, utana elovettem mast, azt meg falta ugyhogy a maradekot megeszem en, nekem izlik.. :roll:

udv,
csilla

KépKép
Kép
csillaz
 
 

 
 


KépKép
Kép
csillaz
 
 


amit feltettem, kajak, inkabb majd csak 8 honapos kortol lesznek jok, de van benne egy-ket most jo is
de mondjuk foldiepret en meg nem adnek....

KépKép
Kép
csillaz
 
 


Orsi, Csilla, most irigyellek az átaludt éjszakákért! Én nem is bánnám ha 6-kor kelne, úgyis kelek akkor.
Tegnap megint éjfélig fel-felkelt aztán f12-kor annyira hogy altatnom kellett, meg volt egy kis cici is. Aztán mintha éjjel valamikor még felsírt volna, de nem mentem be hozzá, azért sem. Aztán aludt f7-ig. Bár éjjel 2 körül azt hiszem bent voltam nála.

Lili sem eszik sokat reggel, 60 tápot evett aztán kicsit később adtam neki pépet aztán mentünk a boltba. Tök jó idő volt még 8-kor. Aztán f9-től aludt 10-ig.

Aztán csináltam neki körte-banán-tejpép- joghur kaját. Tök fini lett, de csak 100-at evett belőle. Most csak ezek a gyümik voltak itthon. Apa vett barackot kedden, aztán raktam a spejzba, hát nem megpenészesedett!!!! Reggel dobtam ki.

Főzi meg tök lesz persze krumplival, répával egy kis póréhagymával és kaporral. Kaprot még nem adtam neki eddig.

Az autósülésekről én a rádióban hallottam, mint írtam is korábban, ez is jó info, de örültem volna egy kis segítségnek is a választásban. Majd ha valamelyikőtök vesz, vagy eseteleg van tapasztalat (több babások) írjátok meg milyen van vagy lesz.

Csilla: köszönjük a recepteket.

KépKép
domidina
 
 


Köszi a recepteket Csilla.

Kolost végül f9-kor tudtam rávenni, hogy szopizzon, de akkor sem ment könnyen. Mintha ne lett volna éhes. ő sem eszik vlmi sokat reggelente, de ez már régebben is így volt, csak most szreintem kevesebb a tejem és azt gondolnám, hoyg éhes marad, de nem.
10kor aludt el, remélem hagy még egy órát nekünk.

és a kódokat is köszi, ha már úgyis megyünk bababoltba megnézzük a gyereküléseket is.

Edina, hálózsák hogy áll? megvartad, volt időd, vagy párod hozott boltbol?
még mnidig méred Lilit minden szopi előtt? vagy már felhagytál vele, mert úgysem eszik sokat? Hány kilók vagytok? többiek?
Tegnap ráraktam a mi szobai mérlegünkre - ülve- pelenkában volt 8,9 kg! azt hittem riosszul látok. nem semmi ez a gyerek. mondjuk láttam a lábain a hurkák sem vlmi kicsik. át sem érem az egy kézzel a combját. :)

én is majdnem tököt adtam neki, de aztán meggoldoltam magam, mert volt itthon egy kis brokkoli (Szabi anyukája vette a piacon - megbízható nénitől :)) és ezt főztem meg, krumli, répa, sajt.
Vendég
 


még nincs kész, tegnap nem volt időm, se kedvem, még az egyik karkivágást kell beszegnem. Mondjuk nem is baj, mert tegnap nem is adtam volna rá, meleg volt. 25 fok Lilinél, az már neki nagyon meleg. Tibi végülnem volt boltban, de nem is baj, kár ezért pénzt adni, amikor lehet nem is használom sokat. Majd meglátom. Ma azért be kellene fejezni, és még nappal kipróbálni.

Már nem mérem, mert elenyésző az amit szopizik, nincs értelme, inkább tápot meg kaját eszik szopi csak mondjuk napközben 1x amikor pl. gyümit kap és azzal nem húzza ki köv. kajáig és ha viszem aludni 2óra után akkor adok neki és könnyebben alszik el.

De a mennyiség az nagyon kevés lehet, inkább szomjoltásra jó.

Aztán ha van este kap, persze ha a tápból keveset hajlandó enni. Inkább éjjelre tartogatom, akkor azért nem szeretnék tápozni. Na meg reggel szoktam még, ha éjjel mondjuk nem evett, ami mostanában elég ritkán fordul elő

Egyébként hetente mérem, most 8040 g volt 150 g-ot hízott egy hét alatt. Kb. ennyi szokott lenni hetente.

Kolos súlya nem semmi, bár amennyit eszik, amekkora adagokat nem csoda!

KépKép
domidina
 
 


Hát az én Levi-bébim kb 7,5kg körül lehet csak. :(
Sikerült neki 20 percet aludni :? , negatív rekordokat döntöget. :x
Éjjel is aludtam 3x1,5órát 6-ig (részeben apa egetrengető horkolása miatt, amit pedig nem szokott), szóval nagyon pihent vagyok... 8)

Levente olyan jól tud mászni ( bár nem is nevezném mászásnak), hogy kizárólag hátrafele halad vele, azt is nagy munka közepette :P

Megnéztem én is a recepteket köszi. Igen, én eperet majd csak jövőre adok neki. Mikortól lehet körtét adni? Nem is tudtam, hogy már lehet.. sajna még brokkolit sem mertem adni, de ma fogunk venni, majd kipróbálom. Nálatok mondtak olyat, hogy veszélyeztetettebb a gyerkőc az allergiára? Nekünk igen, mert ekcémásak vagyunk, főleg én ( picike korom óta).

KépKép
kora
 
 


Kora: bébiételben pl. már van 4 hónapos kortól vilmoskörte-birsalmával, ezért gondolom hogy igen.
Hááát én nem vagyok valami, hogy is mondjam, szóval - szita az agyam, nem jut eszembe a szó :lol: még ilyet!!! Szóval azt akarom mondani, hogy nem félek az új dolgokat adni neki. Lehet hogy a táblázat szerint a körte csak később jön. De én már adtam neki szilvát is, azt hiszem málnát is, temészetesen ezt mind bébikajába és nem lett tőle semmi baja.

Ha allergiás lenne akkor szerintem teljesen mindegy mikor adod neki azt az egy dolgot kijön most is és kijönne az étel idejében is, mármint amikor elvileg adni lehetne neki.

Elvileg nem ehetne még tejterméket sem, spenótot sem stb.- a táblázat szerint.

Persze van egy-két dolog amit nem adnék neki, de nem igen tartom be a táblázatot.

Remélem érthető amit írtam, mert elég zagyvaságnak hangzik számomra. MEgyek is mert most le vagyok amortizálva úgy tűnik. Kajálok aztán majd meglátom....

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok!
Anna ma kapott banán-alma pépet, ez most izlett, neki, délután a barack is izlik, csak epp a zöldségek, husi nem kell még.

Pár napja mértem, 9300 gramm, neki is jó hurkás a lába. Habár csak azt csinálja, amit a könyvek irnak, hogy elvileg féléves korra a baba megkétszerezi a súlyát. :) Ő ezt betartotta.

Amúgy szerintem olvasta, amit Liliről irtál Edina, mert koránkelésben próbálta utánozni, jó pár napig 6 körül kelt, persze f8-kor már ismét aludt, csak épp én nem....
De ma csak f8-kor ébredt.

Orsi, sajnálom, hogy Kolos nem akar szopizni, szerintem is próbálgassad továbbra is.

Még nem tudom, milyen autósülést veszünk.

További szép napot mindenkinek!
Éva

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


sziasztok!

Evi, Orsi, akkor nektek mar itt az ideje az autos ules beszerzesenek!!! ha jol latom, suly alapjan. :)

Nori most nem tudom mennyi, sztem 8 fele halad, de delutan megmerem ha felebred.
Rendeltem borostyanlancot, tarkat, megerkezett es nagyon szupin all Norin, majd meglatjuk milyen hatassal lesz. :P :P Mindenesetre jol nez ki.

Nalunk nincs allergia, dehat ki tudja meg...

Kortet sztem lehet adni, viszont az anyosom mondta hogy a vesenek nem jo (a korte allaga olyan szemcses vagy milyen es ez letapad a veseben). hat, en nem tudom. de mondjuk osszepepezve mar talan nem olyan szemcses.
Nori ma spenotot evett, meglepodtem hogy egesz jol evett belole. a brokkoli eddig nem jott be, de majd kesobb ujra megprobalom.

en most nagyon szarul vagyok, most nem tudom hogy az ido miatt -total fulledt - vagy mert meg mindig megvan, faj a hasam, nem tudok lenyelni egy falatot sem. probalnek pihenni de ilyenkor nem tudok aludni.

Orsinak kitartas a szoptatassal!!! szerintem furcsa lehet Kolinak hogy lecsokkent a szopik szama, es lehet hogy jobban meg is kell dolgoznia szopizaskor a kajaert, de azert is csak csinald es akkor biztos hogy sokaig tart majd ez az idoszak!

udv,
csilla

KépKép
Kép
csillaz
 
 


Kép ott repul a cekla!!!!!!!!!!!!!!!!!

KépKép
Kép
csillaz
 
 


Elmegyek pár órára és egy regényt írtatok már. :) na nem baj, gyerünk csak írjatok!

megvettük az etetőszéket, egy asztalra szerelhetőt (brevi). szerintem tök jó. néztünk lábon állót is, de azok olyan drágák - még outlet áron is. Szabi először nem akart asztalra szerelhetőt, mert instabilnak gondolta, de mondta az eladó ha nem, 3 napig kicserélik másikra. tetszett a többi szék is, állítható háttámla, magasság, meg minden, de mind olyan... csiri-csáré (vagy hogy írják) tudjátok, olyan színes, és műanyag, és nagyon babás.

köszönöm, kitartok, de néha feladnám. Abban lehet vlmi, hogy sokat kell dolgoznia érte, mert azt sosem szerette. még fénykoromban amikor volt neki elég, mindig benne hagyott egy kicsit mert azt nehéz szívni.

körtét már énis akartam neki adni, de még sosem vettem. vlhogy nem láttam szépet.

nálunk sem allergiás senki, remélem ő sem lesz az. bár... a nagybátyja pollenallergiás, de csak enyhén. pl. idén ki sem jött neki.
Vendég
 


sziasztok,
meg mindig fertod. borso meg mindig zoldseges. (nomen est omen)
ma lecsuszott a cukkini is, rendesen. zoldseges kaja utan mar szopcsi se kell egyaltalan, sot mar azota nem, h. eloszor evett. ugyhogy azt mar elhagytuk, asszem.
csak az ejjelieket nem:-))) hm.

s amit a strandokon muvel a gaz galad!
csapkod-dumal-frocskol, majd amikor 10 m-es korzetben kiurul korulottunk a medence akkor hanyatt vagja magat, csak a vallat fogom, s lebeg. ezt elvezi!!! meg a macskakat! (en fijjjam)

mi lehetett az a nem szep elnevezes, amit orsi irt kolosra??! irjatok mar meg! (legalabb priviben, orsi, lecci!!!)

mi alizt disznonak es majomfejunek szolitottuk (a kiscsibu meg a nyulgyula melle), s az anyos csalad kiakadt, az enyem nem, mert apam is ilyeneket mond: minden unokajat szarosnak hivja:-)), s aliz meg szereti is ezt a megszolitast Tole:-)

boriszon csak a kis vadallat maradt rajta, mint elnevezes:-)


autosules: nekik meg csak azt ajanlanam, aminek sajat biztonsagi ove van! nekunk egy römerunk volt aliz 9 honapos koratol, csak elloptak az autonkkal egyutt, mikor aliz 2 es fel eves volt, akkor mar vettunk neki egy olyant, amit 4 eves kortol ajanlanak, azota azt hasznalja!:-)

csilla,
borsonak is tarka az uj lanca, en ugyan a fekete cserit akartam, de aliz valasztott, most mar nekem is teccccik!

en nem is tudom, mennyi kg most borso. 3-4 hetig, mig ez a szar kohogos dolga sulyosabb volt nem hizott, sot a hanyas -hasmenes idoszakban fogyott is. akkoriban kb. az 5 honapos sulyanal, 8200 gr-al stagnalt. meg kellene mernem vmikor.

tenyleg, ti meritek a fozelekadagjait is, vagy honnan tudjatok, hogy 40-80-120 gr-ot evett??? En megcsinalok neki egy kozepes krumplihoz vmennyi repat v. cukkinit (ma pl!), aztan addig adom neki, amig ker, a tobbit meg elkerik a csajok, s megeszik, foleg gyumibol, mert a zoldsegbol keveset hagy vagy semmit!!. vagy merni kell? nem emlekszem mar, fontos tudni, h. mennyit eszik???

Kép
Kép
momoska
 
 


jó reggelt.

Csajok szörnyű éjszakám volt. Aludtam vagy 4 órát, na de nem egyben ám, neeeeem, úgy összességében!! :cry: :x

csak röviden mert az ölemben van.

kaja. megcsinálom eleve a turmixos pohár is mércés, meg a tárolópohár is amibe töltöm. innen tudom mennyit evett. hogy fontos lenne-e tudni szerintem nem, ha azt vesszük a szopikat sem méri mindenki....

apa sajna nálun allergiás uh várható hogy lilin is előjön majd és több mindenre de csak enyhén...

etetőszék. mennyi volt igy? na ezek a csicsásak nekem sem tetszenek, ezért vettünk fát. az asztali nekünk nem jött be több szempontból seml.

na megyek még kell papit csinálni mert cici csak 70 volt, éjjel meg tápot kellett adnom neki nem volt. lassan elapad

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok,

tegnap olyan jókedvű volt ez a Kismanó. egész nap be nem állt a szája, és kibírt 6 órát alvás nélkül. 10 után kelt délelőtt, és 3/4 5kor aludt el. sajnos fél 6kor felkelt, de nem nyűgösen. este pedig nem kért enni. próbáltam fél 9kor szoptatni, de nem kellett neki, csak nézett rám a nagy barna szemeivel. :) aztán kicsit később is megpróbáltam, nem kellett, kifejtem neki, összekevertem babánnal+sinlaccal, hogy sűrűbb legyen, és így megette. És csak n10kor kezdte dörzsölte a szemét. elég későn, mert máskor már fél 9kor alszik.

reggel 3/4 7-kor kelt, cicizett rendesen, majd egyből elaludt. ilyen sem volt már nem tudom mi óta. sosem alszik reggeli után, csak 1-2 óra fönntlét után.
most kelt fel nemrég. és megint nagyn jókedvű.

etetőszék: 7000ft akciósan. elvileg 13e.
így esszük a barackot! :)
Kép

kaja: én is pont így vagyok vele mint Edina. aventes poharból etetem és az be van számozva, így tudom mennyit eszik, de szerintem sem érdekes. addig eszik amíg kívánja.

autósülés: talántam egy linket, sajnos nem az összes ülést minősítik de azért elküldöm.
http://www.vitaminsziget.com/cikk.php?id=621
Vendég
 


Olyan fáradtnak érzem magam..aligalvás, nappal főzés, takarítás. Mivel apa itthon van próbálunk a kerttel is haladni, de nagyon-nagyon messze vagyunk még attól amilyennek akarjuk. De legalább van paradicsomunk, lesz karalábé + cukkini garantáltan bio.

Tegnap volt a védőnő, ismét nyugtatgatott, hogy Levi nem sovány. Persze nem dagi, de ő inkább hosszra nő, mint súlyra. Szerinte. Na mindegy, legalább már nem taccsol, ez is haladás! Ő is mondta nyugodtan adhatok neki körtét, vettem is már, paradicsomot is kaphat átpasszírozva. A brokkolit milyen vízben pároljátok meg? Kell belerakni köményt?

Kideült jobban járok, ha már most beiratom a bölcsibe. :shock: Megáll az ész, még csak fél éves! Ti beirattátok már őket?

Nóri meg Kolos nagyon édik ahogy esznek!

Egyszer kérdezte valaki azt hiszem, hogy Levi ül-e magától. Illetve ha felültetem. Hát még úgy se nagyon, eléggé labilis és el is dől egy idő után. Kizárólag babakocsiban ül magától, gondolom mert ott ki tudja támasztani magát meg jobban tud kapaszkodni is.

KépKép
kora
 
 


Képzeljétek, újabb kis fog bújt elő, alul jobb odalt a meglevé melletti. :)

Kora: de jo a saját kis kert. akkor mindened van, nem is kell zöldséget venni, csak kimész a kertbe és kész. :)
anyaáék is próbálták még régebben, volt paradicsom, merg kapor, sárgarépa, ilyenek, de aztán kihaltak.

bölcsi: nem szívesen adném bölcsiben, majd csak oviba. de még elválik mi lesz. meg nem a VII. kerben szeretnénk lakni, ez csak ideiglenes, és akkor minek irassam be, ha közben lehet, hogy elköltözünk.

további szép szombati napot!
Vendég
 


Hát igen, ha el akartok költözni, akkor felesleges még beiratni.

Sajnos kénytelenek leszünk bölcsibe járatni a baucit, mert apafizetésből+gyesből nem fogjuk tudni fizetni a lakáshitelt+ élni + rezsit fizetni. Aggódom is hogy hova tudok majd elmenni dolgozni. A régi munkahelyem nem jöhet szóba (Bp belváros, túrabolt), pedig szerettem ott dolgozni. Legideálisabb helyben lenne egy 6órás...

Hogy-hogy kihaltak a zöldségek? Itt szerencsére élnek és virulnak!

El sem hiszem, hogy Levente végre elaludt! Az is hihetetlen, hogy ízlett neki a délutáni gyümi. Bébikaja sütőtök, sárgabarack, alma egyveleg. Olyan gyomorfelkavaró ennek a háromnak együtt a szaga... Ő meg csak gyűrte, olyan volt, mint egy kismadár ahogy tátotta a száját! :D

KépKép
kora
 
 


Jaj, és gratula az új fogacskához. Ez sem könyv szerinti sorrend... :D

KépKép
kora
 
 


Hűha, de eltűntetek, biztos mindenki hétvégézik.

Muszály elújságolnom a csodát! Az este jól indult Cuci elaludt 9 körül. Rosszul folytatódottm mert amikor át akartam rakni a saját ágyikóba persze felébredt :x :( . Pörgött vagy 2ó-t, végül nagy nehezem kézben ringatva elaludt. N1-kor raktam a kiságyba ÉS ALUDT F6-IG!! :D :shock: :!: Majd nagy cicizés után még visszaaludtunk f9ig!

Kép

KépKép
kora
 
 


Sziasztok,

igen, elég kihalt így nyáron-hétvégén a topik! biztos mindenki vízparton hűsöl, vagy totál kivan mert a babák nem alszanak.

gratula Kora! :lol: :lol: - párom itt ült mellettem mikor olvastam a hsz-t, és megkérdezte: "ez nagy szám, hogy 6ig alszik a gyerek?, milyen lehet akkor" - hát igen, a mi kicsink nagyon elkényeztet mindek a jó kis alvókájával. este 9től reggel 6ig (jobb esetben 7ig) alszik. és már 6 hetes korától végigaludta az éjszakát. erre szokták mások azt mondani, majd megtudjátok a másodiknál milyen egy rossz alvó gyerek.

sütőtök: igen, annak olyan borzalmas szaga van, és még az íze... az még annál is szörnyűbb. nem tudom hogy bírják ezt megenni. de szeretik.
Vendég
 


na baratnomek elmentek, anyamek megjottek. elvileg holnap mennenk haza, s alizt hagynank itt egy hetre, de borsonak az orra folyik, aliz is vmi betegseget jelez, s mindketto ma ejjelre tortent!!hm. ugyhogy vagy maradunk, vagy visszuk alizt is!

ja!
szulokenyezteteo-nem kenyezteto gyerek, amit orsi emlitett:
en meg a mai napig nem tudom eldonteni, melyik gyerekemet neveznem szulobaratnak-vagy nem szulobaratnak, ami a szokasikat illeti.

aliz 2 hetes koratol 11-12 orat aludt egyvegteben+ kis szopcsi utan meg egy orat minden nap kivetel nelkul, azaz este 9-10-tol reggel 10-11ig!. (ilyenrol azota se hallottam).csodagyereknek szamitott ilyen szempontbol. fogzas eszrevetlen volt nala. napkozben keveseket aludt, de megbizhatoan mindig azonos idokozonkent elaludt magatol!. 3 hetes koratol beraktam az agyba, s egyedul hagytuk, aludt is, ejjel is nappal is barhol legyunk, barmi tortenjek is. ez a mai napig igy van. az elso kanal kajatol evett koncentraltan, tisztan, nagy etvaggyal. valogatas nelkul (ceklat nem kerte csak).
3 nap alatt lett magatol nappalra es ejjelre is rogton szobatiszta ugy, h. kozben bolcsibe jart.
DE!!! ketemberes gyerek volt! 3-6 hetes kora kozott szinte folyamatosan sirt, ha nem aludt, 3 honapos koraig mar csak estenkent. nem hinnem, h. hasfajas volt, inkabb kicsit nehezebben dolgozta fel az uj vilagot.
6-8 hetes koratol mar rajtunk kivul senki mas nem vehette kezbe, mert uvoltott mindenkinel...olyan 5-6 honaposan nyitott csak az idegenek (nagyszulok is!!) fele, de egyedul hagyni akkor se lehetett massal egy percre sem. sose foglalta el magat egyedul, vagy ha megis, akkor is ott kellett ulni mellette vegig...ez gyakram most is igy van. kb 2-3 eves koraig az is nehez volt, ha nehany orara valakinek vigyazni kellett ra...nem igazan tud most se levalni rolunk.
a 2-3 eves panikjairol egyeb furasagairol nem is beszelve.
imadni lehetett, mert annyira "betegesen" ragaszkodott hozzank, csak mi leteztunk szamara, de rendkivul faraszto volt, viszont o szuletesetol kezdve folyamatosan "javult", ahogy szokta a vilagot, egyre "nyugisabb" (meg mindig nem az!!) lett!

borisz stabilan ebred kb. 2x ejjelente. igaz, hogy csak eszik, s mar alszik is, de ebred, s meg igy is max 11 orat alszik ejjel, tehat alapbol korabban kell vele ebredni, mint anno alizzal, azaz mar f8-8 korul aktiv altalaban. (en az ejjeli ebredeseket is jobban turom a korai kelesnel:-)). az eves...azt tudjatok!
elalszik teljesen magatol megbizhato idokozonkent, de nala vannak (voltak. koppkoppkopp) visszaeesesek e teren.
viszont barmit lehet csinalni mellette/vele napkozben. nagyon nyugis (viszont vannak elojelek, h. a fogzas nem lesz konnyu), mindenkinek orul, mindenkivel elvan, gyanitom, fel se tunik neki, ha nem vagyok ott vele. o halas, hogy a vilagon van, szemben alizzal!
imadom, mert annyira kis vidam kolok!

s nem tudom eldonteni, melyik szulobaratabb csecsemo, azaz - ejjeli kelesek, evesi nehezsegek ellenere is inkabb affele hajlok, h. borisszal konnyeb volt az elso felev, mint anno alizzal, sokkal konnyebb, hiaba aludtam anno ejjelente 12 orakat en magam is !

szoval kitudja!!!
bar ezt szulo donti el. en leginkabb akkor vagyok kiborulva, ha reggel 8 elott el kell kezdenem a napot, nekem az lenne a legnehezebb. nem vagyok egy korankelo tipus. enyhen szolva:-) aliznal anno mar akkor ideges voltam, ha 9 elott elkezdett aktivkodni:-)) mar lejebb adtam a vagyaimat!!!

szoval minden gyerek szulobarat vagy ebben, vagy abban, de mindegyiknek megvan a maga dilije is!!!

roviden az en ket - tenyleg teljesen mas kolkom!!:-))

bolcsi!
borisz is menni fog remenyeim szerint 2 es fel evesen, mint aliz anno, hasonlo okok miatt, mint koraek! nem eleg az az alig 30E gyed! mi is majdnem beirattuk mar most, de elfelejtettuk. hatha meg jovore se keso, bar ebben a bolcsiben azt mondtak, irassuk be, de az nem jelent semmit, ujra be kellett iratni a targyevben is, mert naluk nincs igazi elojegyzes!!! az adott evben dontenek a jelentkezok kozott!!

Kép
Kép
momoska
 
 


Lehet itt is csak azért kellene már most beiratni a bölcsibe, hogy elmondhassuk mi már fél éves kora óta próbálkozunk.. Jövőhéten érdeklődöm, van telefomszám, meg gondolom majd el is kell menni.

Minden gyerek más és ez így van jól úgy gondolom. Levente nem volt egyszerű gondolom mekkora megrázkódtatás volt számára a megszületés is ( hosszú vajúdás után császár, mert nem fért ki + nem is tágultam rendesen). Már a kórházban nagyon sírós volt. Aztán itthon voltak olyan éjszakák amikor egyáltalán nem aludt. És itt nem túlzok valóban nem aludt. Aztán délelőtt egy fél órát, majd az egész előről. Természetesen közben egyfolytában bömbölt. Nem mondok sokat azzal, hogy még ülve is szédültem, féltem kiesik a gyerek a kezemből. Szóval én az első pár hónapban örültem, hogy lélegezni tudunk. Apa főzött, jártak a nagyik hozták ők is a kajákat. Tulajdonképpen mindent apa csinált. Levente vagy sírt vagy szopizott, lerakni nem lehetett.
Azóta sem a legjobb alvó, de már rengeteget javult a helyzet. Mindezek ellenére soha nem éreztunk mást iránta, mint végtelen szeretetet. Néha amikor véletlenül aludt csak álltunk felette és a meghatottságtól könnyes szemmel bámultuk. Ez Olykor még mingíg előfordul, gondolom soha nem fog elmúlni)

KépKép
kora
 
 


Sziasztok!

Sajnos nem azért tüntünk el, mert vízparton csücsülünk, napozunk, pancsolunk, és pihenünk.....
Egyre szarabbak az éjszakák, már nem tudom hány napja, alig alszom, ma azt hiszem beadom neki a homeos kupot, hátha használ, mert már jó lenne aludni is valamit, hosszabban. Majdnem óránként fölébred.... Szörnyű, alig bírok kikelni az ágyból reggel.

Pedig Lili is már nagyon korán talán két hónapos korától átaludta az éjszakákat. este 8-tól reggel 5-ig, f6-ig. Aztán ez kb. 1 hónapja megszünk sajna.

Bocs most nem írok többet, vendégek voltatk tegnap, ma is, sok időm nincs írni.
Megyek etetetek, azátn ha elalszik még1x akkor én is próbálok pihenni egy kicsit....

KépKép
domidina
 
 


Jó reggelt!

Most meg én beszélgetek magammal?

Ma már valamivel többet tudtam aludni, de azért fönt volt többször!
De estére kiborultam. Leraktam 8kor, aztán gondoltam hamar lefekszem és alszom én is, mert egész nap olyan voltam mint a mosogatórongy, álmos és fáradt. Aztán fél óra múlva kezdődött a cirkusz. Na akkor volt elegem az egészből. Mondom ez nem lehet igaz!!! Jól kibőgtem magam azt kész.

Egyszerűen nem tudom miért nem tud rendesen aludni amikor láthatóan nincs semmi baja. Miért változott meg?????????!!!!
Aztán 2 kor adtam neki egy kis cicit, na onnantól már nem kelltem hozzá, 6kor kelt, de csak f7-kor mentem át hozzá. Azért még álmos vagyok.

Egyébként már próbálkozik négykézlábra állni, de haladni még nem tud, de ez is valami.

mennem kell, már megint nyügi. Reggel alig eszik, aztán most meg éhes, meg már kezt álmos is lenni.

majd még jövök.

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok!
Tegnap este észrevettem, hogy megjelent a bal alsó 1-es fogacska, megkoccant a bögrén, amiből ivott.

Momoska, tőled szeretnék kérdezni, mivel munkahelyileg hasonló paraméterekkel rendelkezünk és te egy hónappal előttem jársz. Amikor lejárt a TGYÁS, a legutolsó összegként gondolom kevesebbet kaptál. Én legalábbis igen. Fél havi összeget.
A GYED-et utána mennyi idővel kezdték folyósitani? Mert akkor az is fél hóra jár, de jó lenne azt még most megkapni és nem szeptemberben.

Majd még jelentkezem, de annyi minden dolgom van. A múlt hét végén 3 napig állandóan úton voltunk, mint a bőrönd.

Anna éjjel jól alszik, igaz ébred néhányszor, de eszik egy kicsit és szunya vissza. Én vagyok az, aki felébredek és csak nézek ki a fejemből, mert nem tudok visszaaludni. Reggel 7-kor már isméz jön az álom, de akkor már ő kel, úh. én is meglehetősen fáradt vagyok. brrrrr

További szép napot nektek!!!

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Sziasztok,

Edina: kitartás, mást nem tudok javasolni. Tudom, hogy nehéz lehet, és iszonyat eleged van. Én is biztos totál kilennék ha Kolos nem aludna rendesen. és mit csinál mikor felébred - azon kívül, hogy sír? ha megnyugodott, játszik? vagy a karodban van csak el?
nem gondoltál már rá, hogy vlkitől segítséget kérsz? a védőnő biztos tud vlmi javasolni, nem?
remélem előbb-utóbb rendeződik a helyzet és Lili is átalussza az éjszakát.

Kolos meg megint felsírt éjjel vlmivel éjfél után. szerintem én még ilyen gyorsan nem pattantam ki az ágyból. nagyon keservesen sírt, de ahogy felvettem rögtön elhallgatott, megnyugtattam és aludt is tovább.

amit leírtál Momoska én inkább boriszra szavaznék. néha kolosnak is van olyan időszaka amikor csak kézben jó neki én meg attól vagyok ki. semmi nem tudok csinálni tőle, még wc-re is csak úgy tudok kimenni, hogy közben üvölt a járókában. csak anya jó neki, de ha kézben van, akkor meg feszíti ki magát és menne, rágna... én ezzel nem tudok mit kezdeni - amikor sehogy sem jó neki.
volt olyan, hogy sírva hívtam fel Szabit mikor ér már haza, mert totál kivagyok nem bírom tovább. aztán elmúlt ez is, és mikor este ránézek ahogy alszik... olyan kis tündér és nem lehet rá haragudni. (ahogy Kora te is írod )

hát Kora nem lehettet egyszerű nektek sem!
nekünk az első pár hét azért volt talán nyugisabb, mert Kolos besárgult, állandóan aludt és nekem kellett kelteni, hogy egyen. azt hittük ez a normális, aztán mikor kezdett "kisárgulni" ezzel párhuzamosan jött a bömbi is. :(

kolos állandóan állni akar, de még nem tud. az egyik lábán tédel a másikon a talpán áll, közben kapaszkodik, de nem tudta a másikat is utána húzni. ettől olyan mérges lesz...
Vendég
 


Kolos olyan ügyes! Levente még mindíg nem nagyon halad semmire sem... Na majd idővel, nem kell siettetni a dolgokat! :wink: (Csak úgy látszik szegényen, hogy legszívesebben már menne! :( ) (Pedig még ülni sem tud igazán :? )
Úgy néz ki ma nyűgöske lesz...majd megláttjuk!

Edina, nem lehet, hogy a fogzásra reagál így Lili? Ha nem fogzás és nem betegség, lehet soha nem derül ki miért ilyen most. (Levinél nem derült ki, hogy miért bömbölt át 2és fél hónapot!) Tudom milyen nehéz, ezért van szükséged segítsére, legalább annyira, hogy 1x kipihend magad. Az már rengeteget javítana a dolgon (részedről).

Én is fél havi tgyás-t kaptam utoljára. A gyed-et meg még mindíg nem, pedig már július elején igényeltük. Úgyhogy ha nem gond, engem is érdekelne a folyósítás ideje.

KépKép
kora
 
 


ma azért már jobban érzem magam, így hogy kicsit többet tudtam aludni,nem vagyok annyira fáradt.

Most éppen a teákat nézegettem a neten, milyen nyugtató hatású van, ami segítene egy kicsit Lilinek. Illoolajokat is néztem, azt hiszem beteszek a szobába egy kis levendulát, narancsolajat párologtatni.
Ti tudtok valamilyen teát ajánlani amit esetleg használtatok is már?

Az a baj hogy nem tudom mi a baj!!! A fogzásnak semmi jele, aztán az is lehet, hogy nála így jön ki, ki tudja.

Egyébkén Orsi, felsír, vagy azért mert hason van és szeretne megfordulni de nem tud, vagy csak egyszerűen felsír, össze-vissza fogolódik nyugtalanul egyik oldaláról a másikra, aztán vissza, aztán hasra, de ezt egy-két percen belül. Aztán hiába megyek be és paskolgatom, simizem, nem alszik, nem nyugszik meg. Nem kezd el járszani, látszik rajta hogy ő szegénykém álmos, aludna is, de valamiért nem tud. Ilyenkor ki kell vennem és visszaaltatnom. Ezzel nincs gond, mert így visszaalszik, tehát az ölemben ott nyugodt, nem feszíti ki magát hogy ő márpedig nem szeretne aludni. Lecsukja a szemét és lehet hogy a fejével ide-oda forgolódik, de aztán kb. 10-15 perc alatt elalszik.
Igen ám, csak egyfolytában nem tud aludni. Mostanában már inni is adok neki ilyenkor és iszik, szomjas.

Ma reggel aludt fél kemény órát, de aztán elvolt, tudtam tőle ágyat húzni, ilyen apróságokat.
De most már megyek mert két órája fönt van, nemrég evett gyümit, és most már sírdogál itt mellettem a szőnyegen, és dühösen püföli a klaviatúrát.

Aztán megyek vasalok egy kicsit, meg ablakokat is kéne pucolni.

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok!

csak gyors bekukk, autosulessel kapcsolatban keresgeltem en is,
egy jo cikk:

http://www.origo.hu/auto/20071011-gyere ... tml?pIdx=1

egy hasznos video
http://videa.hu/videok/jarmuvek/biztons ... h3asVFjMwh

Edina,
sajnalom hogy igy alakulnak az ejszakaitok, kitartas, tudom milyen nehez ez, es faraszto. ahogy Orsi irja, szerintem is a vedono vagy az orvos biztos tud segiteni, jotanaccsal. persze, konnyu ezt mondani....

Momoska,
Hihetetlen, hogy egy "alombol" szarmazo gyermekek mennyire kulonbozoek tudnak lenni, nalunk is a noveremmel total masok vagyunk..

Most en is elgondolkodtam a bolcsi beiratason, korbe fogok nezni a kornyeken milyen lehetosegek vannak, ha vannak egyaltalan..

Eva, bar nem engem kerdeztel, nalam is fel havi tgyas jott, de egyszerre utalta a munkahelyem (pontosabban a volt mhelyem mivel megszuntettek a mviszonyom) a gyed-del, persze most nagy ervagas ez a sokkal kevesebb osszeg...

Orsi, tok erdekes, hogy milyen maskent fejlodnek a babak, Nori meg most is csak a hasan fekve rugkapal, vagy a ket karjaval emeli a melkasat, vagy a fejet furja az agyba es felnyomja a popojat a labaival. eddig ennyit tudunk. fogilag meg meg semmi. tegnap voltak vendegek, es a ket kislanyuknak a fogaik majd`egyevesen kezdtek kibujni. hm.

udv,
csilla

KépKép
Kép
csillaz
 
 


szombaton voltunk "uszni"

Kép

KépKép
Kép
csillaz
 
 


Csilla, köszönöm a választ. Csak azért kérdeztem Momoskát, mert egy munkakörben dolgozunk.

Utánaszámoltam és ez az összeg a félhavi tgyás kell, hogy legyen. Igy telik le a 168 nap.
A gyed nem ugyanannyi, mint a tgyás?
Úgy olvastam, hogy mind2 az előző évi átlagkereset 70 %-a, nem????

Csilla: hogyhogy megszüntették a munkaviszonyod? Terhesség alatt nem lehet.

Edina, én is nagyon sajnálom, hogy nehéz. Csak abban tudsz bizni, hogy megoldódik. Én annak idején Gerivel szenvedtem sokat a fogai miatt.

Ancsi most már sokáig elüldögél, ha a földön van, a babakocsiban meg már csak úgy hajlandó utazni.

Irtátok a múltkor, hogy van egy fórum, ahol védőnőknek lehet irni. Melyik az?
A barátnőm kislánya szopogatja, szivja a kezét, karját és nem tudja, mit tehetne ellene, mert igencsak véraláfutásos lesz.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


sziasztok,
borso nathas, aliz 39 fokos lazakkal csinalta vegig az ejszakat, o meg nem nathas, csak a torkat fajlalja kicsit!!!

edina,
en csak megprobalnam a helyetekben a borostyanlancot....mert, hidd el, nem art...! borisz ebred meg ejjel azota is, de csak ugy, mint regen, enni 2x (ma 1x). persze csak, ha nem nagy ervagas a 3000 Ft, mert letezik, h. nem jon be. elso hasznalat elott langyos folyo vizben obliteni min. 5 percig, aztan kitenni a napra (!!) szaradni!!
vagy a chamomilla-bogyokat! delutan 2x 1-2 golyo kis vizben feloldva nyelve ala kb. este 20 perccel min. az uccso etkezes elott 5 golyo ugyanugy! elobb probald meg ezt, ez olcsobb!!

aliz ovodastarsanak a huga 6 hos koratol egy eves koraig csinalta ezt, de o rosszabb volt, csak kezben volt el sokaig, letenni se lehetett ejjel, sirni se hagyta kicsit se az anyja, mert 2 novere van. nala akkor mult el, mikor a nehezkesebb fogai is mind kijottek mar!! s nekik a chamomilla jott be, azok aze stek jobbak voltak. lancot nem probaltak!

evi,
borisz 27.-ei, ezert en nem felhavi, hanem talan kicsit tobb (kb 20 E volt a kulonbseg) tgyast kaptam, nem is tudtam, miert, azt se tudtam, mi ez...s csak ra 5 napra utaltak a csaladi potlekot, amit eddig egyutt kaptam a tgyassal, de en a kovetkezo honapban, azaz most julius vegen megkapta a gyedet (meg kevesebbet, ez mar csak 80E), s ra 5 napra megint a csaladi potlekot! de en a gyed igenylest mar majus kozepen benyujtottam!!

csilla,
nagyon vidam ez a kep. elnezegetve, latszik, hogy nori sem viziszonyos:-)) majd rakok en is strandos kepet, csak a baratnomek fenykepezojen maradtak!
mi is teljesen masok voltunk a batyammal pl. evesben. nekem rimankodni kellett, hogy egyek kb. 7 eves koromig, alig hiztam, de aztan mikor elkezdtem enni, akkor meg mindent megettem, azota se vagyok valogatos. batyamnak meg 2 kanallal kellett adni a kajat, mert annyira bogott ket falat kozott, h. elkekult, ezert a mamam a folyamatos etetest 2 kanallal tudta megoldani csak. most is nagy zabas, de konzevrativabb izlesu nalam.

kora,
levi azert 1 honappal fiatalabb, nem kell sietni azzal a mozgassal. borisz meg most se kuszik-maszik, sot negykezlabra se all, en csak azert nem izgulok, mert aliz is mar betoltotte a 8. honapot, mikor kuszni kezdett, felulni-felallni-maszni meg 1 het alatt tanult meg, de mar 10 hos volt kb.
azert is nem siettetnem borisszal ezt a mozgasformat, mert annyira egyfolytaban manipulal a kezevel, mindent elkap, amit meglat, h. ha elkezd maszni, percek alatt szet fogja kapni a lakasunkat!!!

Kép
Kép
momoska
 
 


Csilla: köszi a videó tök érdekes. meg a cikk is.
nagyon kéne már nekünk egy ülés, utálja a mostanit, mivel állandóan ülni akar abban meg nem tud.

aha, éredekes, hogy másként fejlődnék. Mindenki el van ámulva milyen gyorsan elkezdett mászni kolos, pedig egy időben ő volt lemaradva. olyan későn kezdett el forogni, de nem aggódtam, majd csinálja ha lesz kedve, vagy ha rájön hogy kell.

Évi: Szabi könyvelő, majd megkérdezem. elvileg neke is tudnom kéne. :wink:
Vendég
 


momoska: ez ismerős. kolost sem lehet egy percre sem egyedül hagyni, mert egyből rámolni kezd, mindent a szájába töm. a múltkor épp ebédet főztünk, kolos már nem szólt semmit (máskor egyfolytában dumál) ez furcsa volt, hát arra megyünk be, hogy félig megevett egy újságot. :lol: :roll: :( - úgy kellett kikaparni a szájából, amit persze utál.

jobbulát Alíznak és Borisznak.
Vendég
 


Hú de sokat írtatok, győzzem megjegyezni.

A Chamomillát én is néztem, de ahogy olvastam nem Lili esetére találták ki, az már amikor erőteljesen jön a fog, teljesen piros pl. az arca, stb. és nem ilyen nyugtalanságra. Arra inkább a viborcil kúp a jó. Van is itthon, de még nem adtam neki, valahogy idegenkedek a kúptól. Tegnap majdnem, de amikor megláttam mekkora...
Uh. eldöntöttem már, veszek láncot. A városban lehet is kapni az egyik bioboltbam. Tudom hogy drága, de ez nem érdekel, ha nem használ akkor is jól néz ki...

Csilla: Tényleg látszik mennyire élvezi a dolgot. Lili is kb. itt tart mint Nóri, egyáltalán nem kúszik, csak a kezeire támaszkodik, ill. hátrafelé tolja inkább magát. Na meg ha leteszem ülve, úgymarad, nem fekszik a hasára pl, hogy "másszon".

Éva: Szerintem jól tudod, a Tgyás uganannyinak kell lennie mint a Gyednek, mivel mindegyik 70%-a a keresetnek. Nekem a munkahelyem folyósítja és automatikusan küldték, nem kellett igényelnem. Ahogy lejárt a tgyás utána jött a gyed, csak az anyakönyvit kellett mégegyszer elküldeni.

Momoska: most nézem csak hogy Borisz 27-i, akkor én elirtam a táblázatot!
És jobbulást mindkettőnek! Gyógyuljanak meg gyorsan!

KépKép
domidina
 
 


Momoska jobbulást a családnak!

Annyira nem aggódom Levi miatt, csak sajnálom, úgy szetetne már mindent csinálni..

Tudtommal a tgyás és a gyed is a bruttó átlagbér 70%, de a gyedből vonnak adóelőleget ezért általában kevesebb, mint a tgyás :cry: . Én így tudom, de majd orsi leírja pontosabban.

Levi ma a nemalvós énjét ismét előkapta. Kimegyünk a tóhoz, hátha ott lenyugszik. Tényleg Edina sétálni tudtok legalább így vagy "csak" az éjszakák a gázosak?

Csilla nagyon édesek vagytok! Látszik rajta, hogy élvezte a napot a vízben! Én a tóba nem merem belevinni (strandra nem járunk), mert láttam a múltkor vki belevitte a 2 kutyáját is! :evil:

KépKép
kora
 
 


Na akkor nekem totál káosz az egész!!!
Én úgy számoltam, hogy a 168 nap kb. hónap felénél telik le (persze ez attól függ, ki mikor kezdte, én decemberig dolgoztam, január 3-tól 27-ig táppénzen voltam. Ill. lehet, hogy 25-ig, mert akkor vettek fel a kórházba.)
Ha addig tgyás, akkor utána gyed. Februárban intéztem mindent, a munkahelyemen, és úgy emlékszem, hogy minden papirt ideadtak kitöltésre. Nem személyesen intéztem a MÁK-nál.

Momoska, Anna is 27-én született, csak januárban, és te is ugye a nemzet napszámosa.... :roll: ezért gondoltam, hasonlóan dijaznak minket :roll: és korban is hasonló, habár én vezetek... :wink:

Majd akkor hó végén kiderül, kapok-e még vagy sem.

A csp-t mindig pár nappal később kapom/kaptam, mint a tgyást, tehát ez nem meglepő.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


a nappalokkal nincs gond, akkor egyéltalán nem sir, nyugodt. Persze vannak nyügis percek főleg elalvás előtt, de az természtes. Uh. szoktuk kocsikázni, azt élvezi, nála az jó nyugtató nyügösség ellen. De főleg este amikor már enyhül a hőség, addig a lakás...

KépKép
domidina
 
 


a nappalokkal nincs gond, akkor egyéltalán nem sir, nyugodt. Persze vannak nyügis percek főleg elalvás előtt, de az természtes. Uh. szoktuk kocsikázni, azt élvezi, nála az jó nyugtató nyügösség ellen. De főleg este amikor már enyhül a hőség, addig a lakás...

Kérdezni akartam még, hogy tudjátok milyen zene szól itt a babanet indításakor? Lili nagyon élvezi, sikongat amikor meghallja.

KépKép
domidina
 
 


a nappalokkal nincs gond, akkor egyéltalán nem sir, nyugodt. Persze vannak nyügis percek főleg elalvás előtt, de az természtes. Uh. szoktuk kocsikázni, azt élvezi, nála az jó nyugtató nyügösség ellen. De főleg este amikor már enyhül a hőség, addig a lakás...

Kérdezni akartam még, hogy tudjátok milyen zene szól itt a babanet indításakor? Lili nagyon élvezi, sikongat amikor meghallja.

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok,

Evi,
a gyednek van plafonja, amugy ugyanugy 70 %-a valoban az elozo evi atlagkeresetnek (ha jol tudom).
probaidoben tudtak meg az uj munkahelyemen a terhessegem (en hulye szoltam) es akkor meg lehet szuntetni. ez van. mindegy, bizakodo vagyok.kasöfö

megyek nori nem bir magaval

asdf
dk

zs

KépKép
Kép
csillaz
 
 


Bölcsi: Dabason nincs, úh. beiratni sem kell :wink:
Szeptemberben visszamennék, mert ugye akkor van tanévkezdés, amikor már rég elmúlt 2,5 éves, de majd meglátom, hogy oldom meg.

Anno Geri járt bölcsibe, 2 éves 2 hós korától. Előtte 1 évig odajártunk játszóházba. Szerette a gyerekek között. Neki az oviban is a középső csoport okozott inkább gondot.

Edina: nem mindig szól a zene, csak ha rámegyek az egérrel a baloldali hirdetésre.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


juj, ez aztán a termés! azt sem tudom mire reagáljak... látszik, hogy hétköznap van.

tgyás/gyed a fizetés 70%-a, a tgyás-nek nincs maximuma míg a gyednek max 90e - ahogy csilla írta. a gyedből vonnak nyugdíjjárulékot, a tgyásból asszem nem.
de az oep.hu-n minden fent van.

nekem sosem szól zene, biztos letiltja a felugró ablakot a mozilla. ja, meg én beraktam a forum oldalát a könyvjelzőbe így sosem kell a nyitó oldalra mennem.

találtam fogzásról és homeopátiáról egy leírást, ha majd aktuális lesz nálatok (vagy már most is):
http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf

ti hogy bírjátok ezt a forróságot?! szinte ömlik a házakból a meleg ahogy kiszáltam az autóból megcsapott. kolos biztos ezért alszik rosszul napközben, ebben a melegben én sem tudnék.
Vendég
 


nálatok nem szól a zene????

Amikor még mielőtt rámennék a társalgóra nekem automatikusan szól. Na mindegy, de most is majd kiugrott a bőréből, sikoltozott. Már akkor is ha csak lálálázom neki.

Mi jól bírjuk a meleget, bent a lakásban max 25 fok.

KépKép
domidina
 
 


sziasztok!
torlom,ami ketszer ment el!:-)))
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára momoska 2008.08.04 16:46-kor.

Kép
Kép
momoska
 
 


sziasztok,

nalunk szol a zene, de nem tudom hogy mi de valoban szep, nori is felnezett amikor meghallotta.

fu mi egesz nap ki sem mentunk csak a sajat teraszunkra olyan hihetetlen ez az ido. ma a doki irt fel tapszert, meg valami mentolos fogzasra valo kremet, azt mondta hogy a dentinox nem valami hatasos. hat ezt en is erzekeltem. meg irt fel popsijara kremet, aszonta hogy mivel mar eszik rendesen, ez varhato hogy surun lesz piros, kiuteses a popsi.

most lefektettem a kis huncutot.

kora, neha mi is hivjuk cucikanak norit :))) meg babanak, aztan mostmar inkabb norizom, hogy figyeljen mar inkabb a nevere:)))

Eva, en is a volt mhelyemen toltottem ki mindent, es ok utaljak a gyedet, a csp-t meg a mak. sztem hivd fel a mhelyedet hogy mi van.

megyek en is lehutom magam egy kis vizzel.

sziasztok
csilla

KépKép
Kép
csillaz
 
 


koszi a jobbulas-kivansagokat!
aliznak tan kicsi hasmenese van, s reggel 8 ota nincs laza, s mar kukoricat zabal.
borisz jokedvu, alszik is, csak kisse folyik az rra, es tusszog, de ez utobbin rohog.

szoval evi: en dec. 27-ig tappenzen voltam, onnan tgyas.
majus vegeig kaptam kb. 130E Ft koruli osszeget, de egyben a csp-vel.
junius 28.-an 90000 Ft-ot es 5 nap mulva 26600, ami gondolom, a csp!
julius 30.-an 80100 Ft-ot es 4 nap mulva csp-t! ez mar a gyed lehet. nemtom, mert jon egy sms, en meg hiszek neki, de mindig csak annyi jon, h. a MÁK-tol kapom, de nemtom, mi az!! lenyeg, h. jojjon.

a gyedbol tenyleg vonnak nyugdijjarulekot-vmint szja eloleget is, es van plafonja, brutto 90E korul lehet csak, hiaba volt elotte pl. 300E a fizetesed (ez minket ugye nem erint, evi:-)), a tgyas-nak nincs plafonja, tehat akinek magas volt a fizetese, ott lehet nagy kulonbseg a tgyas es a gyed kozott, de meg a mi kis tanari fizetesunknel is van, mint latszik, nalam tobb, mint 20E minusz.

edina,
jo otlet a lanc, tenyleg csini:-)
chamomillahoz nem kell feltetlenul piros arc, vagy a china, mert az ejszakai nyugtalansagok eseten ezek a hatasosabbak.

jelentem: nyugaton mar itt a lehules szele, azaz elkezdett esni az eso, ejjelre itta hideg front. aztan megy hozzatok, igerem, bar meg izzadunk.

nekem szol zene neha, pedig mozilla, de nemtom, mi ez sajna! nekem vmi becsinek tunik, mozart vagy ilyesmi, majd rakerdezek a papamnal.

Kép
Kép
momoska
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?