Új privát üzeneted érkezett!

gabi: nekem teljesen jó, hacsak meg nem szülök addig, vagy éppen akkor :lol:
És én szívesen segítek a vásárlásnál is.

Kép
csehi77
 
 


Sziasztok!

Annyira fáj a két kezem, az újjaim és a csuklóm, hogy minden pillantban úgy érzem, leszakadnak :cry: :cry: Alig tudok most ide is írni. Voltam benn a kórházban, mondjon már valaki valami okosat, mit tegyek, ne tegyek. Majd 2 órás várakozás után behívtak (mert persze a dokim ki volt kapcsolva, szabin van, a CSNK-ba nem tudtam menni, mert pont köztes idő volt) Néztek vérnyomást, vizeletet, NST-t (nagyon jó volt hallgatni, de alig bírtam tartani azt a nyomkodót.... :oops: ) és a doki szerint nincs semmi baj. Növeljem meg a Magne B6 mennyiségét, és szedjek valami B vitamint. Ennyi. Ha nem múlik, vagy rosszabbodik, vissza kell mennem.
Bocsi, hogy panaszkodtam, de ez most nem túl kellemes.

A tali nagyon jó ötlet!!!Remélem addigra elmúlik ez a kéz fájás.

Szépek a pocakképek (Bessy, Enikő, Csehi) Csehi, hasonló a pocakom. :wink:

Ani, tudom, hogy nem a szőr prezentálása miatt raktad fel a képet, de esküszöm egy kicsit megnyugodtam, hogy nem csak nekem ilyen szőrős a hasam!!! :cry: :D :wink:

Gabi, köszi az infót!

Tnati, tényleg furi érzés ez a szurka piszka odalenn!köszi az infót a kézfájással kapcsolatban. Nincs valami tipped esetleg,(homeós)

Bocsánat, de most ennyit bírt a kezem. :wink: :wink:

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


Roni: köszi :) amúgy a kézfájásról annyit, hogy nekem is fáj már egy pár hete, mondjuk nekem a lábujjaim és a talpam is. Scwarczi azt mondta,hogy magne b6 és kalcium. és tényleg jobb /néha/. De azt mondta,hogy ezzel nem kell foglalkozni.

Kép
csehi77
 
 

 
 

Hello.

Csak kis időm van: tali nagyon jó ötlet. Nekem sajna az az időpont nem jó, mert nyaralni leszünk :cry:

Alíz, most néztem neked:

http://209.85.135.104/search?q=cache:8y ... =firefox-a

http://www.babanet.hu/faq/terpan05.php

Kép

Kép

Kata & Gege & Nórika :)
hoppá
 
 


Sziasztok
akkor dobok egy táblit,várom a reakciókat.Az időpont abszolút változhat még,ez csak egy tipp:
Kép
Vendég
 


Gabi84:nekem is jó mind három idöpont.



vikcy6
Pákozd
 
 


Halihó!

Nekünk is jó mindhárom nap. :) Én is szívesen segítek a vásárlásba.

Alíz, annyira sajnálom a kezed, remélem találsz valami megoldást rá. Nem azért írtam ám a szőrös hasamat. Örülök hogy meg tudtalak ezzel nyugtatni. :D

Kata, sajnálom hogy nem tudtok jönni, de majd legközelebb.

madiani
 
 


Andesz,
Hát, hajrá, biztos szuper kis buli lesz!!!!! Majd készíts képeket!!!!!
Elnézve a kresz oktatást, nem fogsz unatkozni, de legalább hamar meglesz, nem lesz időd elfelejteni az elejét!!!!!

Csehi,
Nagyon szép pocakod van!!! Az idő meg hamarosan jobb lesz, és biztos a kedved is javul!!! Ilyen szép pocakkal nem lehet szomorkodni!!!

Gabi,
Jót nevettem a felbőszült bika orron!!!! Nagyon jó, de tényleg úgy érzem magam!! Holnap küldöm a sömiket
Szuper ötlet a tali!! Jó sűrű hét lesz (26. házassági évf – keresztelő (lehet), 27. céges vacsi, aztán topic tali Szuper. Nekünk a csüt-péntek lenne jó, szombat nem! Köszi Gabi a helyszínt, vásárlásban szívesen segítek én is! Majd megdumcsizzuk!!!!

Alíz,
Sajnálom a kezed, de nekem is ilyen volt. Volt idő, amikor hajlítani is alig tudtam, és tényleg a gépelés se ment. A kórházban aztán 3-ról 6-ra emelték a magnéziumot, és szinte alig fájt, most pedig inkább már csak néha merev, de nem olyan vészes!!! Emeld meg te is a magnéziumot, hátha segít. De van olyan imserősöm, akinek egészen a válláig sugárzott a fájdalom, sajnos van ilyen a várandóság alatt… Kitartás!!
Homeos bogyót nem szedtem rá, nem volt rá semmi ami hatásos lett volna…

Kata,
De kár, hogy nem tudtok jönni!!! Most pótoljátok be a múltkori pecás nyaralás???
A csomagot megtaláltad??

Enikő,
El tudtatok menni Veszprémbe?? Itt egész jó idő lett délutánra, remélem jól éreztétek magatokat!!!

Reggel majd még jövök, egyenlőre semmi jel sajna… de még van egy éjszaka!!!!!
Jó éjt mindenkinek!!!
Vendég
 


Hello, Nati, igen, köszi, megtaláltam a csomagot! Köszi, majd megdumáljuk a dolgot. Kíváncsi vagyok, éjszaka elindul-e KisBencétek felfedezni a világot ... :wink:

Képzeljétek, tegnap mentünk a Media Markt-ba, és kit látok??? :roll: Egy nőcit, kb. 7-8 hónapos terhesen, kicsi pólóban, amiből a fele hasa kint volt (ugyebár az idő sem volt kellemes....), és most jön a lényeg: a KEZÉBEN CIGI, AMIT SZÍVOTT :twisted: :twisted: Az ilyen büdös k.....-nak miért lehet könnyen gyereke?? merthogy ott kullogott előtte és utána egy-egy gyerkőc, csomagokat cipelve. Mellette a tenyészbikának használt apukának nem igazán mondható kan, kezében bagóval.... Ilyenkor kinyílik a bicska a zsebemben. APa is kiakadt rendesen... És ott az utca közepén szítttta a cigit... Meg is beszéltük, hogy ez aztán nem szedett hónapokig (-évekig) magzatvédő vitamint, meg a terhessége közben sem ..... Hát sajnos ilyen igazságtalan az élet....

Kép

Kép

Kata & Gege & Nórika :)
hoppá
 
 


Sziasztok!

Nati,köszi a hiányolást! :) Rajtad a topic szeme! :D
Jól vagyunk,olvasgatlak is titeket,de mi már kezdünk "kiöregedni"
innen,azért nem jöttem mostanában.
Örülök,hogy vannak új topiclakók! :D

Minden baba gyönyörűséges és mindenki pocakja szépen nő!! :wink:

Taliról még nem tudok nyilatkozni,ha megyek,akkor lehet,hogy nem viszem Martinkát.Tudjátok Andeszéknál is mi volt,senkivel sem tudtam beszélgetni,mert csak a kisgyerek után szaladgáltam.Vagy akkor meg önző leszek? :roll: Majd meglátjuk!

Puszi mindenkinek! :D
Vendég
 


Ja, Nati, a pecás túrát jövő héten nyaraljuk le, aug-ban Balcsin van foglalva nyaralásunk.

Szép kis-nagy pocikat de jó is nézni.... Nemrég még nekem is volt, most meg a másik szobában szuszog. :D

Prüntyiket még néznék, imádom nézni a csöpp kis lurkókat. (persze a nagyobbakat is) :wink:

Ani? Tejci, jól van?? Húú, akartam még tegnap írni, hogy állítólag nem jó a homeós bogyót meg a teát egyszerre alkalmazni. Minnyá rá is keresek neked..... hát most nem találom, na mindegy....

Kép

Kép

Kata & Gege & Nórika :)
hoppá
 
 


Sziasztok!

Basszus, megint úgy lemaradok, mint a borravaló, de sajna az éjszakás hét ilyen. Igyekszem pótolni!
Csak átfutottam az utsó oldalt!

Gabi! Egye-fene, nem haragszom, ha nem nálunk leszünk! :D Nagyon örülök, hogy nálatok lesz a buli! Ha gondolod, lemegyek korábban és segítek bármiben, addig a lurkók eljátszanak majd. Majd még megbeszéljük.

Nati! Miattad gondoltam aug.végére, hogy addigra Bencus is ismerkedik a külvilággal. Örülök, ha ti is jöttök. Meg talán még a szeptemberi kismamák is egybe lesznek.

Nagyon jók a képek, mindenkié! Úgy irigylem a pocakotokat!
És van egy nagyon jó hírem!!! Végre áttörte az ínyét Martinkámnak a kis fogacskája. Még nem látszik, csak bök. Épp manikűrösnél voltam és apa hívott, hogy megharapta és bökött. Örömömben elsírtam magam, sorry, de nagyon vártam már.

Most bocsesz mindenkitől!

NATI!TOVÁBBRA IS MEGADRUKK ÉJJEL-NAPPAL!SOKAT GONDOLOK RÁTOK!

Jó éjszakát mindenkinek!!!
Vendég
 


Már biztos nincs senki, de le kell írnom: tök olyan érzésem van, hogy Natinak ma beindul a dolog.... :wink:

Jó éjt :wink:

Kép

Kép

Kata & Gege & Nórika :)
hoppá
 
 


Kicsit visszaolvastam:

Andesz! Köszi a gyógypuszit, átadom Martinnak. Örülök, hogy belevágtál a jogsi megszerzésbe. Csak ügyesen.

Ildi! Aztamindenit! Ez ám a pocak, gyönyörűűűűűűű. Normális szerintem a sok mozgás, nekem is rengeteget mozgott.

Tündike! Bizony jó nap volt, örültem is nagyon, de remélem lesz még. Jó lehetett a vonalas szitu, de ügyesen cselekedtél. A köv uh 28-32.héten van. Neked is köszi a sok-sok pusziktá Martin nevében.

Kata! Geri nagyon szép, és tényleg sokat változott. Sajnálom, hogy nem tudtok jönni a talira, na de majd a következőre.

Enikő! Szép pocakod van és tök szép neveket választottatok.

Ani! Hogy kunyizik-e Martin, az nem kifejezés, kinézi a kaját a szánkból. Gyümit lehet próbálni 4 hónapos kortól, de ha van elég tejci, akkor szerintem elég hat hónapos kortól. A tejci fontosabb neki. Köszi a híreket Vikikéékről, örülök, hogy jobban vannak. Mi is 2 hónapos korunktól nyáladztunk és most bújt ki a foga. Gyerkőce válogatja, de minél később jön ki, annál később romlik el. Hallottam, hogy akinek korán kibújt, tönkre is mentek a fogai. Tejcid hogy áll?

Alíz! Sajnálom a fájdalmaidat, remélem hamarosan enyhülnek majd. Kitartást hozzá! Örülök, hogy utolsó hetedet dolgozod, már rád fér a pihenés és élvezni a babavárást.

Bessy! Köszi a jókívánságaidat, aranyos vagy. Nem baj, ha még nem érzed, majd fogod, de még hogyan. Örülök a jó eredményednek, csak így tovább. Jó kis vásárt csináltatok, ügyik vagytok. Lesznek még ilyen érzékeny napok, dolgoznak a hormonok. Szép pocakod van neked is.

Nati! Változó mennyit alszik. Mostanában délelőttönként már nem alszik, még ebéd után a szopinál se alszik be, aztán addig kínlódik, hogy egyszer csak elfekszik. A sütiről annyit, hogy én is éjjel-nappal tudtam volna és tudnám most is enni. Meg ha eszem is, néha úgy érzem, hogy hiába, mert sosem lakok jól.

Vikcy! Sajnálom, hogy nem muatta magát a kis pocaklakótok. Én is nagyon örülök, hogy megismertelek. Csini vagy!

Orsi! Neked is nagyon csini pocakod van és te is csini kismami vagy. Neked is örülök, hogy megismertelek.

Szofika! Örülök, hogy elvállalt Sch.Zs. Én is nála szültem. Ezt nevezem gyors és könnyű szülésnek, remélem most is ilyen lesz.

Alexa! Gyere csak nyugodtan, dehogy öregedtél ki. Mindig olyan jó tanácsokat szoktál adni! Nem itthagyni minket! A talit meg meglátod, hogy hozod-e Martinkát. Pár szót azért így is tudtunk beszélgetni, meg amúgy is a gyerkőc az első. Gyertek csak el!

Bocsi, akinek nem reagáltam, de így is azt hittem sosem érek a végére!
Még van pár dolgom, aztán gyorsan alszom sokat!

Sok puszi mindenkinek és nyugodalmas jó éjszakát!!!
Vendég
 


Kata! Én itt vagyok! Remélem bejön a megérzésed!
Vendég
 


Ja, Gabi! Eddig nekünk is jó az időpont!
Vendég
 


Jó reggelt!

Gyorsan jöttem, ma már lesz otthon net.

Az utolsó előtti nap!!

Gabi, szerintem nekem mindhárom nap jó! :D Bár addigra valószínű tényleg csak gurulni fogok.... :oops: :wink:

Köszönöm az együttérzést csajok!Nagyon aranyosak vagytok!

Kata, szupi vagy!!!!Köszi a linket, megfogadom. Én is a terhességi toxémiára gyanakodtam, ezért ijedtem meg és mentem be. De hála a jó égnek, az ödémán kívül nincs más tünetem, minden rendben van. Nemáááááá!!!Nem tudsz jönni???:cry: :cry:

Nati, tegnap mikor benn voltam a kórházban, a doki is ezt javasolta. Most felemeltem 3x2-re a magnéziumot, meg elnézek a gyógyszertárba, és valami B vitamin készítményt is nézek.

Ani, igen, komolyan! :wink:

Chrissy, köszi!!!!Puszi
NATI???????Csak nem?

Ti meddig szedtétek a magzatvédő vitamint?

Bocsi, ha nem reagáltam valakinek. :oops: Most mennem kell, megyek Sárbogárdra, de dél körül jövök! :wink:

Alíz

KépKép
roni0422
 
 


Jó reggelt!

Natikám? Mizújs? Lassan indulnod kéne mert Dani már elindult. Mártinak hajnal óta fájásai vannak, 8-kor indultak a korházba.

madiani
 
 


Szép jó reggelt!

Bár az időt elnézve,ez a nap csak Natiéknak lesz gyönyörű!Remélem Bence ma útnak indul!

Chrissyy
Taliről:segítened jönnöd kell előbb,ez nem kérdés,hisz Te vagy az ötletgazda :wink: .Andeszék is itt lesznek már előbb,a 3 lurkó majd jól ellesz.
HATALMAS GRATULA A FOGACSKÁHOZ!Na és végül melyik jött?
Biztos ezért olyan nyügi Martin,de nekünk még utána is sokáig az volt és egy hétre rá jött a mellette levő is.Szóval kitartás,nálunk kb 1 hónapig ment miatta a nyüglődés.És most azthiszem készülődik a felső is,mert megint úgy viselkedik Noel,mint az elsőnél,de még látni és érezni semmit nem lehet.

Alexaa
Ne beszélj már butaságokat,méghogy kiöregszel.Már én is akartam kérdezni mi van veletek,csak vmiért elmaradt.Gyere sűrűbben,ismerd meg az újakat és mond el a tapasztalataidat.

ja és anyósom imádja a gyerekeket,mindig elmegy velük sétálni,játszik velük.....és Noel bodajki unokatesói is lehet feljönnek,és ők is imádnak a gyerekekkel játszani.Amikor ittvannak,órákig eljátszanak Noellel is,pedig vele még nem is lehet annyira.Szóval szerintem Martinka is ellenne.

Kata
Én is utálom az ilyen alakokat és mélységesen megvetem azokat a nőket akik így "mérgezik" a gyermeküket.Ilyenkor nekem is kinyílik a bicska a zsebemben,legszívesebben,jól megmondanám a magamét nekik.Minek az ilyennek gyerek? :evil: :evil: :evil: :evil:
Vendég
 


Ani
Megadrukk a szomszédasszonyodnak :D :D :D Mégis csak szép nap ez a mai!

Nati
Remélem már a zuhany alatt vagy,lassan indulnotok kell :wink: :wink: :wink:
Vendég
 


Ja csajok!
akartam kérdezni:hétfőn-kedden rendel Schwarczi a CSNK-ba.Nincs szabin?Gyógyszert szeretnék iratni.
Vendég
 


Kata, huuuu, akkor a teát nem is iszom (úgyis unom már). Különben úgy néz ki hogy rendeződik a helyzet. Napi egyszer még előfordul hogy kevesli, de olyankor megnyugtatom és a következő étkezés elöbb van (persze ha kéri). Én is láttam ilyen bagós kismamát, legszívesebben megfolytottam volna. Igazságtalan az élet. (Na most nézem te is ezt írtad)

Alexa, nya nye már....úgye azért nem hagysz itt minket? Nagyon hiányoznál.

Chrissy, gratula a fogacskához! Hát remélem Roninak se bújik még ki. Jó volna ha az anyára hasonlítan, nekem 1 éves korom után bujt ki az első. :) Köszönöm kérdésed, a tejci rendeződni látszik. Én is úgy gondoltam hogy fél éves kra körül ismertetném meg a szilárd étellel, ha addig nem kell a tejcihiány miatt. És úgyebár Ő pont télen lesz fél éves, ezért gondoltam hogy lefagyasztom.

Alíz, örülök hogy otthonról is tudsz majd írni. Már nincs sok és jön a megérdemelt pihike. Én a fogantatás elött 3 hónappal kezdtem el szedni az Elevitet napi 1 szemet. A terhesség végéig szedtem és lám csodát nem lett óriásbébim. :D Úgy terveztem hogy szopi alatt is eszem, de úgy megfogja a székletem hogy inkább sok gyümit eszek, most úgyis van bőven.

madiani
 
 


Kép
Vendég
 


Jó reggelt mindenkinek!

nati, chrissy : köszi a pocak dicséreteket :)


Kata: hát ilyenektől nálam is kinyílik a bicska !

nati : milyen éjszakád volt? elindult már valami? drukk neked!!!!

chrissyy : gratula a fogacskákhoz :)

Kép
csehi77
 
 


Alíz
Én a 24. hétig napi egyet,aztán utána végig napi felet szedtem.

Ani
Már akartam írni,hogy nekem azt mondta a védőnő,hogy a sárgabarackkal óvatosan kell bánni,mert nagyon megfogja a kakit.Én még nem is adtam neki,így nincs tapasztalatom.Majd a többiek...
Vendég
 


gabi : úgy tudom,hogy jövőhéten már lesz Schwarczi. csak a héten van szabin.

Kép
csehi77
 
 


Orsi
Köszi szépen!
Vendég
 


Gabi! Nekem a csüt.-meg a péntek jó, a szombat nem.

Nati! Mivel keveset tudok aludni hajnal óta gondolok Rátok. Vajon mi lehet veletek? Remélem már úton vagytok, és nemsokára küldöd az sms-t.

Ani! Drukk Mártiéknak is. Azt szeretném kérdezni, hogy málnalevél teát hol lehet venni, milyen kiszerelésben, és kb mennyibe kerül? Ja, és mikortól kell elkzedeni inni, és mire is jó?

Chrissy! Örülök a fogacskához. Ez annnyira jó érzés lehet.

Orsi! Tegnap a szülésfelkészítőn láttam a nevedet a papíron. Jelentkeztél, aztán végülis nem tudtál eljönni?

Alexa! Milyen vagy? Dá-dá lesz, ha ilyen csúnyát írsz. Nagyon szívesen olvasgatlak, és szeretem, ha itt vagy. Gyere csak sűrűbben.

Alíz! Jó volt tegnap látni. Hát Neked sem pici a pocid, de azt láttam, hogy tényleg nagyon fájt a kezed tornán.
Figyi! Téged nem idegesít az a pasi a sok kérdéseivel?

Kata! Remélem bejönnek az érzéseid Nativel kapcsolatban.
Engem még az is felbőszít, mikor beállok a buszmegállóba a szél elől menekülve, jön valaki, aztán ott ben rágyújt. Menjen ki a szélbe, ha ennyi esze van, hogy szívja, de hogy egy kismama mellé beáll, és rágyújt. Ilyenkor a vérnyomásom az egekbe van, pedig rettentő alacsony alapba.

Tegnap találkoztam Anikóval(Bozsa). Olyan aranyos és kedves. Egy picit beijedtem, mert Ő is azt mondta, "hű, mekkora a pocid!", és ez még nőni fog.

40nap alatt vagyok. :lol: :lol:
n.k.ildi
 
 


Gabi! Schwarczi lesz már jövő héten. Csak ezen a héten laul, meg majd augusztusban is lesz egy lazulós hete. Kiváncsi vagyok, hol sütteti a pociját. Ha eszedbe jut, kérdezd meg Tőle. :)
n.k.ildi
 
 


Gabi! Schwarczi lesz már jövő héten. Csak ezen a héten lazul ,m
eg majd augusztusban is lesz egy lazulós hete. Kiváncsi vagyok, hol sütteti a pociját. Ha eszedbe jut, kérdezd meg Tőle. :)
n.k.ildi
 
 


ildi: igen közbe jött valami, úgyhogy már nem is fogok menni, de annyira nem is bánom.

Kép
csehi77
 
 


Jó reggelt!!! :)

Csehi: Szép nagy pocid van :) Ahogy látom még terehsségi csíkok sincsenek..

Nati: Halljunk ám felőled!!! Mi újság? :)

Alíz: Annyira sajnálom hogy ennyire fáj a kezed. Sajnos tanácsot, vagy jó ötletet adni nem tudok :(

Lányok: Olyan édik vagytok ezzel a szőrös hasi témával :) Ezért jó ide járni mert mindig látja az ember hogy bi a problémájával akár mekkora is nincs egyedül. :)

Gabi: 08.28-án dolgozom, 08.29-én szintén 2-ig mindkét napon, 08.30 abszolút jó :)

Kata: Sajnos biza vannak ilyen nők is :twisted: Igazából a gyerekeket sajnálom :(

Alexaa: Szia! Martinka jól van? Mi az hogy kezdesz kiöregedni? Nana :) Egyébként lehet hogy én sem viszem a fiamat a talira, de még majd elválik :)

Kriszti: Akkor Martinka nyűgösködésének mmégiscsak a foga volt az oka?
Remélem kicsit nyugisabb lesz egy darabig a napotok, illetve a többi fogacska ennyire nem fogja megkínozni :)
Gratula a fogakhoz :)

Tündi
Kép
Kép
trundike
 
 


Sziasztok!

Gabi! Akkor majd lemegyek korábban, ha meglesz az időpont. Apával levitetem magam, ha itthon lesz.

Ildi! Herbáriában lehet kapni málnalevél teát, nem drága pár száz forint. Arra jó, hogy felpuhítja a méhszájat, és ettől könnyebb a tágulás! A 35-36.héttől lehet inni, de ha megkérdezed, elmondják úgyis. Napi egy-két bögre azt hiszem.

Ani! Nagyon drukkolok Mártinak, remélem Dani hamar kibújik. Majd tájékoztass!

Alíz! Én terhesség előtt, alatt és szoptatás alatt is szedtem az Elevitet napi 1-et.

NATI!!! Minden rendben? Hogy vagy? Bencus nem akar szót fogadni nektek?
Vendég
 


Ja, lányok!

Köszönjükl a gratukat a fogacskához!
Vendég
 


Hát, Kata, sajnos nem jött be az érzésed, de remélem mára bejön!!!!

Ani,
majd elsírtam magam, hogy Mártiék már bent vannak.... drukkolok nekik nagyon - csak már én is ott lennék!!!!!

Azon kívül, hogy Apával este jól éreztük egymást :oops: semmi sincs. Pedig már megmásztam az emeletet többször, pakoltam, vasaltam, most jön a porszívózás, pakolás, délután egy óriási séta, este Apa, aztán meglátjuk....
Felhívott a védőnő is hogy mi van már???? Menejek be délután beszélgetni hozzá... NORMÁLIS????? Minek menjek???? Mondtam, hogy ne haragudjon, de most nincs kedvem... :evil: :evil:

Ildi,
a végén még megelőzöl :wink: Bár bevallom, nem örülnék neki, te növesztgesd még egy kicsit a pocid!!!! :wink:

Alexa,
engem pl érdekel hogy haladtok a bilis dologgal!!! Lehet, hogy idősebb Martinka az átlagnál, de én nagyon élvezem az élménybeszámolóidat és a tanácsaidat is, szóval eszedbe ne jusson nem jönni!!!!!!

Kriszti,
örülök, hogy gondoltál rám a tali időpontjában!!! Remélem mi is olyanok leszünk mint Aniék és hordjuk jobbra-balra Bencust - csak jöjjön már ki!!!!! :P
ez aztán a fejlődés!!! Gratulálok a fogacskához!!! Látod, lehet, hogy ez volt a gond!!!

Nekem a kórházban a szobatársam volt bagós - napi egy doboz. S mivel polipja volt az orrában (horkolt), nem érzett semmit, ezen kívül rendkívül izzadt és nem volt a tisztaság mintaképe. Minden este szóltak neki a nővérek, hogy fürödjön meg, mert "illatos". Teljesen kikészített, pedig aranyos volt, csak nem bírtam elviselni a szagok keveredését :shock: :twisted: Pici is lett a babája...

Alíz,
remélem rendeződnek a gondok a kezeddel!! Ne aggódj, nem mérgezés!!! csak az izületek nem tudnak rendesen működni!!!!

Jaj, lányok, annyira aranyosak vagytok, hogy így drukkoltok és gondoltok ránk!!! Remélem meglesz a hatása!!! Egyébként ma van a 280. nap, tehát elvileg mára lennék kíírva :P :P

Ani,
gyere majd Márti hírével, izgulok érte!!!!
Vendég
 


Drága Nati

Pedig már kezdtem bizakodni.Reggel óta ti jártok a fejemben.Tessék Bencust noszogatni! :wink: Már mindenki nagyon várja!
Ja és még 13 óra vissza van a mai napból,szóval még akármi lehet.:wink:
Vendég
 


Tündi : Köszi szépen, hálistennek csíkjaim még sehol nincsenek, és a kilókkal is jól állok , eddig még csak 4 kg-t szedtem fel. De még akármi is lehet :wink:

nati : Bencus nagyon jól érzi magát odabenn :) nem nagyon akar kijönni. De még hosszú a mai nap, kitartás, előbb-utóbb csak kibújik onnan :lol:

biztos az idő teszi, de ma annyira sírós hangulatban vagyok :(

Kép
csehi77
 
 


Halihó!

Chrissy
Gratula a fogacskához! Megszenvedtetek érte rendesen!

Ildi
Bence baba azért még maradjon bent egy picit! Bár lehet, hogy a Bencék szeretik paráztatni a topic-tagokat! Mondjuk Nati Bencéje szót fogadott nekünk, és nem bjt ki ideje korán!
Jó nagy pocid van! De ahogy látom te is csak hasra gyúrsz!

Andesz
Szupi lett az előszobátok! Rá sem ismertem!
Nem semmi, hogy mennyi energiád van!

Ágica
Jó hogy túl vagytok ezen a kórházi herce-hurcán, és dorka kedve is a régi már!

Tündi
Következetes anyuka vagy! Igazad van a rajzolásos, tapétatépős sztorival kapcsolatban! Ha nem mondjuk el nekik, hogy mit szabad és mit nem, akkor honnan tudnák?

Kata
Nagyon édi Geri! Ti mióta használjátok a fürdető ülőkét? Én is kaptam köcsön, de eddig nem használtam még. Igaz én kis kádban fürdetek, mivel nálunk zuhanykabin van. Bár anyáéknál majd kipróbálom a nagy kádban.

Ani
Nyugodtan fagyasztgasd a gyümiket, mert már télen mindenképpen ehet. Sőt megmondom őszintén én már most is próbálkozom őszibarackkal és almával, de Grétinek nem tetszik. Gondolom nem teszek rosszat, ha a kertből frissen leszedett gyümiket adom neki.

Alíz
Kezedre sajnos én sem tudok semmi okosat. Nekem ilyen nem volt!
Tudsz valamit Ágiékról? Én már nagyon régen beszéltem velük!

Bessy
Tényleh hihetelen hogy megy az idő. Már Te is félidős vagy lassan! Nemrég még a zebrás tesztnek örültünk!
Légzésfigyelővel kapcsolatban nekem az a véleményem, hogy teljesen felesleges. Én kaptam egyet kölcsön, eddig kétszer beriasztott, és nem volt semmi. Persze én nagyon megijedtem, kikaptam Grétit az ágyból és felráztam. Ő meg mnézett rámm nagy szemekkel, hogy mi a bajom.

Vicuska
Hamarosan Te is jössz a jó hírekkel! Mikor is lesz a nagy nap?

Olyan jó látni a tábliban, hogy egy kicsit kezd rendeződni a nemek aránya, és nem csak fiúk születnek!

Nati
Édességet kívánsz? Nem tudom, hogy másnál hogy van, de én amióta megszűltem nagyon rá vagyok állva az édességre! Mi lesz veled később, ha ez a kívánalom csak nagyobb mértékű lesz?!
Bence ha így folytatja, még tényleg ráhúz!

Tali:
Nekem sajnos az a hétvége egyáltalán nem jó, mert most úgy van, hogy akkor megyünk a barátnőimmel egy hosszúhétvégére a balcsira. Ez lesz nekünk a nyaralás. De ha változik, akkor mindenképpen ott leszünk mi is a talin!

Gabi
Szerencsére Gréti nem lázasodott be az oltástól. Csak egy kicsit kómás volt, de szerintem az idő is közrejátszott!

Vikcy
Én is fiút szerettem volna, főleg a párom baleste után, de most már el sem tudnám képzelni, hogy nekem fiam legyen! Talán még jobb is így, hogy nekem lányom lett, mert akkor tuti, hogy mindenki Bazsinak szólítaná az apukája után. Még így is sokszor mondják rá, hogy kisBazsi, mert nagyon hasonlít rá!
a homeós bogyókkal kapcsolatban kérdezd Natit, Ő a profi ebben a témában. Megjegyzem nekem nem segített.

Alexa
Hogy érted, hogy kezdetek kiöregedni?! Ti már a tapasztalt anyukák táborát képviselitek, és nekünk adtok tanácsot, akik még csak a "kezdetek-kezdetén" járunk!

Na ezt most elküldöm!

Kép
tand
 
 


Csehi
4 kiló? :shock: :shock: :shock:

Kép
tand
 
 


És akkor egy kis nézegetni való! (bocsi, de nem tudtam válsztani!)
Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
tand
 
 


Meszületett a kis Danika 12:30 körül 3070 g és 55 cm, egészségesek. Sajna többet nem tudok, holnap meglátogatom őket.

madiani
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek az én drága fiam horkol. Felvettem a telómmal, megpróbálom felrakni.

Gabi, köszi, akkor a sárgabarackkal vigyázunk.

Ildi, látom már kaptál Chrissytől választ a málnalevélteára, herbáriákba lehet kapn, sajna az árát nem tudom.

Tündi, én is úgy szeretek ide jönni. Minden reggel az az első hogy bekapcsolom a gépem. Nagyon jó csapat vagyunk.

Nati, tudom mit érzel. Ne izgulj a kis Bencétek tudja mikor kell indulnia. Én is mászkálhattam, szexizhettünk mégis egy olyan napon jött amikor csak pihiztem. Na jó, aznap délelött Vikiéknél voltunk és mondtuk Levinek hogy csalja már ki Ronit. Úgy látszik sikerült. Még mindig van idő hogy ma szülessen meg Bence is.

Tand, de csodálatos....és jól látom kék a szemecskéje. Milyen gyönyörűen mosolyog. Nem kell választanod soha, mindig az összes képet kérjük!!!! Köszi, akkor fagyasztom a friss házi gyümiket, apósom rengeteget termesztett idén. Sztem nem csinálsz hülyeséget, olvastam valahol hogy minél elöbb érdemes kostoltatni velük, mert időbe tellik míg megszokják.

madiani
 
 


tand : igen múlt hét kedden voltam védőnéninél és akkor 4 kg plusznál tartottam. Nagyon szép Gréti, hát én sem tudnék választani :)

Kép
csehi77
 
 


Sziasztok!

Jajj csajszikák,annyira aranyosak vagytok!!
Neeem,neeem tűnök el,eszem ágában sincs,csak esetleg ritkábban jövök!! :D
Nem szabadultok meg tőlem ilyen könnyen ám,hééé!! :lol: :lol:

Nagyon úúúútálom ezt az időt,nem tudunk kimenni,már végigrohangáltam Martinkával 20x a lakást (az alsószomszéd biztos örült nekünk :P ),de megvolt a hatása,mert ki is dőlt szegényem. :D
Várom a hétvégét,mert elvileg jó lesz az idő.Megyünk a mamámhoz köszönteni,mert névnapja lesz (Anna),meg anyáékhoz is,pancsolni a kertbe. :P
Legalábbis remélem,hogy Martinka is pancsol,mert 2 hete kínlódunk a fürdéssel,amikor meglátja a kádat este,csimpaszkodik a pólónkba,és sír. :shock: Fogalmunk sincs mi történhetett vele,mikor érte vmi rossz élmény. :( Tegnap este sikerült simán beleállítani,és lemosdatni,türelmesen megvárjuk,hogy majd magától beleűljön ismét.
Vendég
 


Ani
Gratula a szomszédasszonyodéknak (de hülyén néz ez ki így leírva)!

Csehi
Azt gondolom Luca nem lesz akkora születésekor, mint Gréti volt! Pedig én is "csak" 12 kg-ot híztam a kilenc hónap alatt, és így lett 4370 g Gréti.
Az elején rosszul voltál? Sokan akkor veszítenek is a súlyukból.

Kép
tand
 
 


Alexa
Nem próbálkoztatok játékokkal becsalogatni?

Kép
tand
 
 


Sziasztok!

Lányok,
köszi az együttérzést :oops: a hormonokhoz és a poci dícséretet :D hát igen, jó nagy, de hát tudjátok, hogy előtte sem voltam vékony. :? A stimu alatt is 8 kilót híztam :oops: :o

Ma nagyon fáj a fejem, egész idáig feküdtem. Nati miatt kapcsoltam be a gépet, hátha Bencus már kibújt :D
Nati! Nagyon szorítok!!! :wink: :D

Ani
Gratulálok a szomszéd asszonyodnak! :D Hány hétre jött Danika?

Tand
Gyönyörű szép a kis hajas babád!!! Tetszik, ahogy belazít az uccsó képen :D :D
Én is hallottam, hogy elég érzékenyek ezek a légzésfigyelők, de úgy vagyok vele, hogy inkább riasszon feleslegesen, mint ne, amikor baj van. :wink:

Tali
Mivel még egy hónap vissza van, még nem tudom, hogy akkor mi lesz. Egyelőre jó mindhárom nap :D

Alexa
Ne írj ilyet, hogy kiöregedtek a topikból! Szerintem ez a topik már rég nem arról szól, ami a címe, hanem a fehérvári és környéki kismamák és anyukák barátságáról. Szerintem. Szerintetek lányok? :D
bessy76
 
 


Ani
Jól láttad kék szeme van! Bízom benne, hogy már marad is!

Kép
tand
 
 


Gabi!Tök rendes vagy,hogy így bevállalod a talit,azért nem semmi meló és felfordulás!!

Andesz!Nagyon szép lett az étkezőtök is,ügyes vagy!!Tetszenek a színek!Ja,akartam is kérdezni,hogy a gyerekszobában a fal színét ti kevertétek,vagy kevertettétek??Tetszik az a kék. :wink:

Tand!Gréti továbbra is gyönyörű,az a mosoly,azok a szép szemek.....Na,csak ébredjen fel Martinka,megmutatom neki!! :lol: :wink:

Ani!Gratulálok a szomszéd Mártinak,biztos nagyon boldogok! :D
Roni horkol??Édes lehet,én is meghallgatnám!Martinka meg röffenteni szokott amikor nevet,attól mi még jobban nevetünk,aztán ő is röffentget tovább,hát már a könnyünk folyik sokszor,meg fetrengünk a szőnyegen!! :lol: :lol:

Kata!Milyen sokat nőtt Geri is!!Hova mentek nyaralni augusztusban?Megint Balcsiztok?Jó is az!! :D

Nati!Nagyon szép pocakod van,de elhiszem,hogy mennyire várod már Bencust!Még nincs vége a mai napnak,bármi lehet!! :D :wink:
Most nem bilizünk,nem produkált semmit Martinka,úgyhogy hagyom.Hétvégén majd kisgatyában szaladgálhat a szüleimnél.Majd biztos meglepődik amikor bepisil. :D
Édesség??Azt én is imádom,egy tábla csoki együltő helyemben simán lemegy!! :oops: :D

Most ezt elküldöm.....
Vendég
 


Alexa, én is nagyon utálom ezt az időt. Nyár van, legyen jobb idő. Nagyon helyes akkor nem teccik elmenni és punktum. Érdekes ez a fürcsi dolog, főleg úgy hogy nem történt semmi megrázó. Nem lehet hogy a fülébe ment vagy a szemébe esetleg csípte neki, vagy túl meleg vagy hideg. Én csak tippelgetek ám....

Tand, köszike, feltétlen átadom. Sztem nem a felszedett kilók fügvénye a baba súlya. Én 15 szedtem fel :oops: (szerncsére már 11 lement) Roni 3130g-al született.

Bessy, annyira szépen írtad: "Szerintem ez a topik már rég nem arról szól, ami a címe, hanem a fehérvári és környéki kismamák és anyukák barátságáról." egyetértek veled. Márti 39+1 volt ma.

madiani
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?