Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Nekem ennyi volt ez a hónap. Pénteken megjött…. Nincs mit szépíteni ez van. :(

Andy: örülök, hogy minden eredményed rendben volt :) Szuper a kocsi.
Akkortól tudod sportkocsiba tenni a babát, amikortól tud már nagyjából ülni. Én olyan 7-8 hósan tettem át sportba. Akkor kaptuk meg a kocsit. :)
Szép a függöny és a gobleinek is. Tök ügyi vagy. Te szoktál üvegfesteni is ugye?

Erika: rendesek voltak a C&A-ban :) Ritkaság az ilyen.

Magdolnam: mitől vagy ennyire fáradt? Liza sokat van fent éjjel? Megnyugtatlak én se aludtam ki magam egészen idén júni elejéig. :) Kende minden éjjel kelt. Csak egy hónapja van nyugi éjszaka. Legtöbbször 4-5 órákat aludtam egyhuzamban két éven keresztül. ;) Sőt lesz olyan éjszakátok is, mikor beteg vagy jön a foga, hogy örültök, ha két-három órát alszotok majd ;)
Tápszer: mi annó a gyerek 1 éves koráig receptre 600 ft-ért vettük a gyógyszertárba. Szerintem szórakoznak veletek.
Szuper, hogy megvan az átírás. Akkor ezen már ne törpölj :)
Sikerült valahová szállást foglalni?

Márti: kend be zovirax-al a herpeszt. Nem lesz tőle semmi baja a babának. Én is azzal kentem mikor kijöttek a dögök. Meg volt még valami szerem ami tuti nem árt a babának, de annak nem tudom már a nevét.
Robinak jobbulást. Szegényke. Nem irigylem őt.
Ari vagy, hogy bemásoltad a cikket. Hát ez nálunk nem fog megtörténni. Itt van Kende és lehet egyke is marad. De már kezdünk beletörődni. A nyár végéig próbálkozunk élesbe, aztán meg azt hiszem vége.

Lilla: de jó, hogy itthon. Már hiányoztál. :) Örülök, hogy jó volt kint. Jujj de jó színed lehet. :) Itthon meg tök pocsék idő volt. Nem is mentünk strandra. Apa meg holnaptól melózik. :(

Anda: tegnap én is egész nap szarul voltam. Szédültem, hányingerem volt és minden percben úgy éreztem összeesek. Én ráfogtam a mensire, de lehet az időjárás változást is már megérzem.

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Jajj ne már. Nem akarok laptetőt. :( Nekem nem hoz szerencsét....

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Szia Kisvirág!


a fene vigye el fránya pirijét!!!!! :evil: :evil: :evil:
Én azért nagyon szurkolok neked, hogy a nyáron még összejöjjön a babó.(és ugyanugy szurkolok még Lillának, Jennynek, Andának és Csucsunak is, meg még egy párnak, nem felejtettelek el titeket ;) )Miért mondod, hogy csak a nyár végéig próbálkoztok élesben, utána annyi??? Ezt hogy érted, utána védekeztek, vagy rábizzátok a természetre?
Kende baba hogy van?

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 

 
 

Márti: úgy gondoltuk apával, hogy nyár végéig szedjük a vitaminokat, max vele még egyszer elmegyünk dokihoz, mert én kíváncsi vagyok hogy értek-e valamit ezek a szerek. Én is leállok az összes gyógyszerrel. Mert úgy gondoljuk, hogy ez már sok amit mi művelünk a szervezetünkkel. Engem is hazavágnak ezek a hormon tabbik, és apa is már unja, hogy nincs eredménye a sok vitaminozásnak. És már kezdünk nagyon belefáradni mindketten. Szóval nyár végéig megy minden élesbe, aztán meg a sorsra bízzuk magunkat.
Mondtam apának, hogy akkor védekezzünk, de ő csak mosolygott és megkérdezte minek? Mivel így se leszek terhes, tök fölösleges bármi fogigátlás. Szóval az élvezet kedvéért leszünk együtt és nem a baba miatt. Ha meg becsúszik a baba, akkor majd elgondolkodunk hogyan legyen tovább.... (kérdés ez mikor következik be)

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Kende baba elvan. Most épp apjával alszik. :) Szerencsére most nem beteg, és remélem nem is lesz :)

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Viri
Figyeld meg, akkor fog jönni a baba, mikor már nem görcsöltök rajta. Még az idén terhes leszel akkor, ha ősztől abbahagyjátok a projektet. :D
Milyen hormonokat szedsz? Azt hittem, azt már abbahagytad, csak a vitaminok mennek mindkettőtöknél.
Én is mondtam a férjemnek, hogy még jó, hogy nem gyötörtem a szervezetem ennyi évig fogamzásgátlóval. Így sincs baba, úgy sincs. De legalább hormondózis sem volt. :lol:
Nekünk a nyaralás most nagyon jót tett. Teljesen kikapcsoltunk, nem gondoltunk arra, hogy mi van itthon, a gondokra, bajokra. Csak élveztük a nyarat és egymást. Több ilyen hét kéne egy évben. Nem csak a munka, meg az idegeskedés.

Kép
p__lilla
 
 


Lilla: a bromocriptin-t szedem még. De már nagyon utálom. Hát lehet akkor lesz baba, amikor már leállunk vele. :) Majd kiderül...
Örülök, hogy ti kikapcsolódtatok. Rátok fért. És tényleg többször kéne az embernek menni nyaralni, pihenni. De hát aki dolgozik annak nem könnyű szabira jönni, én meg itthon vagyok, csak a lóvé kevés hozzá. :(

Kéne nyerni a lottón mit szóltok hozzá? És elmegyünk egy topik nyaralásra családostul-gyerekestül és a seggére verünk a lóvénak okés? :lol:

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Sziasztok!

Tegnap egész nap dolgozni voltunk. vagyis párom dolgozott egy rendezvényen én meg utánfutónak elmentem vele. Sok ismerős volt, így nem unatkoztam. na de estére olyan lett a lábam mint egy elefántnak és a térdhajlatom felett be is lilultak a vénák. 11-kor haza is jöttünk este, mert már iszonyatosan fájt a lába. Ma gyorsan kitakarítottam, mostam, teregettem, főztes sütöttem és most végre lefeküdtem és felpakoltam magasra a lábaimat. Már jobb. remélem ennyi még kevés, hogy visszereim legyenek. Végülis csak pirosas-lilásak lettek és már javult is.

Viri
sajna piri miatt, de szerintem is idén össze fog nektek jönni a kistesó. Jó ötlet a lottónyeremény!!! én adtam fel. ha megnyerjük akkor mindenki eljön velünk nyaralni valahová egy hétre.

Magdolnam
sajna tényleg ennyi a tápszer, bár tudom van különbség egyes gyógyszertárak között ill márkák között.
Mikor kapunk új képeket Lizusról?
Nem mehettek még strandra 1-2 órára? Liza árnyékban, te meg jó levegőn emberek között, tuti jót tenne a depinek. Nekem biztosan jót tenne most, de sajan ez a hétvége is kilőve, mert párom most is dolgozik. :cry:

Andy
Jó a kocsi és tényleg olcsón vettétek. Szerintem te is csak jövő nyáron tudsz majd sportkocsit használni, mert télen jobb a zártabb.
Jó lett a szoba is.

Lilla
jajj de jó, hogy itt vagy!!! Én veled kapcsolatban egy kicsit le vagyok maradva. Ti szedtek valamit? vezetsz hőgörbét? Dokinál voltatok? vagy mentek? Csak tudod én mindig a saját esetemre gondolok. lehet még mindig próbálkozhatnánk, ha nem kapok clostilt. ha nálad van gond én nagyon tudom ajánlani ezt a bogyót. Magdinak is bejött.

Márti
Hú, bárányhimlő. nem valami kellemes. De lassan elmúlik végre a viszketés.
De furi, hogy már te is félidős vagy! Anniyra rohan az idő!

Kép
Kép
nati80
 
 


Bocsánat, ha valakit kihagytam.

Kép
Kép
nati80
 
 


Nati
Most nem vezetek hőgörbét. Voltunk vizsgálatokon. Vért vettek mindkettőnktől, meg még sok mást is vizsgáltak. Kiderült, hogy a párom katonái nem valami jók. Legalábbis mi ezt állapítottuk meg a papírokból. Amúgy semmit nem mondtak még. Kb. 2 hete szed vitaminokat. Holnap megyünk eredményösszegzésre.
Szerintem nekem nem kell closty, mert van peteérésem rendesen, legalábbis szerintem. A méhnyálkahártyámnak pedig biztosan nem tenne jót. Holnap eldől, mi lesz.

Kép
p__lilla
 
 


Nati:
sajnálom, hogy igy dagad a lábad, mit lehet tenni ellene?Szerintem sem alakul ki ennyitől még visszér .

Kisvirág:
értem mostmár. :lol:
Reméljük összejön a babó még a nyáron :wink: . A volt főnökömék majdnem 10 évet próbálkoztak egy kistesón és nem jött össze.Mikor már azt mondták, hát ez van, váratlanul terhes maradt a felesége, van egy álomszép kislányuk! Ugyhogy a reményt sosem szabad feladni!!!!!.Ő is rengeteg gyógyszert beszedett, meg műtéteken ment keresztül..Tudom könnyű beszélni, emlékszem én is amikor az első veszitésem után ilyesmikkel etetett valaki, jött, hogy leharapjam a fejét. Ugyhogy millió bocsánat, ha felidegesitettem valakit a szövegelésemmel... :oops:

Lilla:
nektek is drukkolok, egy váratlan, meglepi baba hátha becsúszott a kirándulás alatt :wink:

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


Sziasztok!

Egy irtó gyors bekukk, mert visszük Lizust sétálni :D a dunapartra. Valaki tud válaszolni arra a kérdésemre, hogy mikortól lehet szaunázni és strandolni (nyíltvíz ill strandon) császárosoknak??????????? Nagyon szeretnék venni egy infraszaunát és ezért érdekelne.
magdolnam
 
 


Sziasztok!
Magdi:
Hát a kérdésedre passz.... a nyílt vizi strand biztos császárosoknál is 6 hét.. A szauna... Nem tudom :)

Viri:
Sajnálom a pirit... :cry: pontosabban nem a pirit, hanem téged..
600 ft-ért tápszer???? :shock: Milyet evett Kende? A miénk Milumil HA Start, és 2100 ft egy dobozzal. De a Humana is 1800 ft...

hehe kiakadtak a pocakomon az ismerősök :) Azt mondták, ez jó nagy baba lesz :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Lilla
Akkor képben vagyok már. Köszi. Holnap drukkolok nektek, hogy jó eredményeket kapjatok. Majd gyere mesélni.

Magdolnam
Én annyit tudok, hogy a tej miatt nem lehet strandolni, de csak a hideg víz miatt, mert elapadhat a tej. Szaunázást meg kifejezetten ajánlják, mert jót tesz a tejnek és a szervezetnek. De én azt gondolom mindet csak 6 hét után. De ha csak térdig mész a vízbe, akkor miért is ne mehetnél strandra???

Most is jól elbaszódott a hangulatom. Bementem a wc-be és kizokogtam magamat. Fannikám is csak rugdosott, de mondtam nem miatta van ez. csak szomorú vagyok. Szörnyű ez a depi, nem tudom mit kezdjek vele. Szerintetek ha kimegyek medencés strandra nem lesz baj? Nem bírom a bezártságot. És attól is félek, hogy a doki esetleg bentfog a kórházban mert hát tényleg elég gázos a lábam. Nem halogatom tovább a cukorterhelést, kedden vagy szerdán megyek. Remélem csak a kevés pihenés, kevés mozgás okozza.
Volt valaki ennyire depis kismamiként? Boldognak kellene lennem és az is vagyok, de akkor miért ez a levertség?

Kép
Kép
nati80
 
 


Szerintetek ihatok csalánteát? Az elég jó vízhajtó, régen sokat ittam, de eddig nem mertem. Inkább beszéljek a dokimmal? HOLKA????? Tudsz segíteni?

Kép
Kép
nati80
 
 


szia nati!

én nem mertem semmiféle gyógynövényteát inni
inkább sok vízet igyál, és polcold a lábad magasra, sótlanul egyél és zöldségzöldjét soakt, az vízhajtó

Kép
andyfekete
 
 


én nekem már nem dagadt miután számoltam hogy meglegyen a napi 2 liter ásványvíz-vagy folyadék

Kép
andyfekete
 
 


Nati:
ezt találtam a csalánteáról:
csalántea (semmiképp sem folyamatos fogyasztásra, csakis akkor ha határozottan vizesnek érezzük-látjuk magunkat). 2-3 dl forró víthez egy teáskanál teafű, napi 1-2 alkalommal maximum.

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


Nati ezeket találtam még:
Lehetséges gyógymódok:

- sok pihenés, felpolcolt láb - jó magasra! Ez serkenti a vénás vérkeringést.

- hideg vizes zuhany a lábaknak
krumplidiéta: reggel főzzünk meg 1-2 kiló krumplit (héjában főve ízletesebb), mindenképpen só nélkül! A krumplinap alatt ez legyen a reggeli-ebéd-uzsonna-vacsora :) Másnap aztán igen sűrű látogatói leszünk a toalettnek, szépen kihajtja a vizet.

- almadiéta: a krumplinaphoz hasonlóan egész nap alma, korlátlan mennyiségben.

- sómentes-fűszermentes étkezés: ha nem akarunk ennyire radikálisak lenni, együnk bármit, de korlátozzuk a sófogyasztást minimálisra. A só ugyanis nagyon visszatartja a vizet (9-10 gramm só - kb. egy pici kávéskanálnyi - 1 liter vizet megköt!).

- természetes vízhajtók: zeller, petrezselyem, borsó, póréhagyma, alma, krumpli, paradicsom, szilva (szilvalekvár!), kígyóuborka

- igyekezzük a napi folyadékbevitelt 1,5 liter körülre korlátozni (nagy melegben nyilván több), és ez a folyadék lehetőleg ásványvíz legyen

- homeopátis bogyók is a rendelkezésünkre állnak, hogy megszűntessük a vizesedést:

*
BOVISTA (9CH napi 2*5 bogyó) - Az ujjak duzzadtak, éjjel zsibbadnak.
*
NATRIUM CHLORATUM (9CH napi 2*5 bogyó)- Fáradékony, sovány kismamáknál. A vizesedés gyakran a bokánál, a szemhéjon, vagy a kézen, ujjakon jelentkezik.
*
NATRIUM SULFURICUM (9CH napi 2*5 bogyó) - Telt, hízásra hajlamos kismamknál. Lábakon, bokánál vizesedik, csípőnél narancsbőr képződhet.
*
PHOSPHORUS

FONTOS!

A lábak vizesedése a toxémia, vagyis a terhességi mérgezés egyik alaptünete is lehet. Ezért mielőtt bármilyen gyógymóddal is próbálkozunk, győződjünk meg róla, hogy nálunk nem erről a súlyos terhességi szövődményről van e szó.

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


nati!
márti mindent leírt, amiket írtam látod az is benne van. nekem ha 2-3 párnára polcoltam 1 óra alatt leapadt még a duplabokásom is.
kevés volt az 1 párnamagasság:)

a fontosnál....
igen, mindenképpen említsd meg a következő terhes-tanácsadáson, ha nem kérdeznék meg.
nekem mindig megnézik a lábaimat, sőt a diabetológus is mindig, sőt a nődoki is mindig, mikor mondom hogy igen vizesedek kicsiit, és általában a bal lábam.
megnézik és mondják hogy ez jó, még nem vészes, sokat pihenjek,

a lényeg hogy mutasd meg, és megnézik. ha már nagyon ronda úgyis mondják mit kell csinálnod.

én mindig mindent elmondok, azért vannak hogy segítsenek.
ráadásul a diabetológus akihez járok, a belgyógyász főorvos:)

nagyon örülök hogy ennyire figyelnek a kismamikra, és ne szégyelj mindent elmondani. volt mikor nem akartam elmondani hogy fáj a farokcsontom, de iszonyúan; aztán rá 2 hétre elmondtam, de tudtam hogy azt mondják hogy ez normális-tágulok.
de legalább megnyugodtam.
most már kevesebbet fáj, biztosan totál kitágultam, nem csodállom már 10-11 kilónál tartok. megállhatna már:)

na szép estét mindenkinek
elteszem magunkat holnapra

Kép
andyfekete
 
 


Sziasztok lányok! :D

Viri: Szerintem is jól teszitek, ha adtok magatoknak egy kis "szabadságot" vitamin- és gyógyszer ügyben. Én úgy gondolom, hogy ha Kende jött és egészséges, akkor előbb-utóbb a kistesó is jönni fog. Én nagyon drukkolok!!! Minden esetre nálam decemberben az történt, hogy a hormonok sz@rt se értek, clostytól nem volt peteérésem, hiába kaptam a lórugást, de december végén, amikor szabadságon voltam, nem stresszeltem magam, csak el kezdett érni az a petyóka!!! :wink:

Lilla: Örülök, hogy jól telt a szabi! Neked is szól, amit Virinek írtam... :wink: , nálam is a pihenés és a kikapcsolódás hozta meg az eredményt!! :wink: Most már hiszem, hogy kell a nyugodt lelkiállapot - és nem csak a vitamin-turbó- ahhoz, hogy jöjjön a baba! Bár nem tudom, hogy a párodnak mennyire stresszes a melója, de próbáljátok egymást minél többször kényeztetni, így nem csak nyaralás során, hanem esténként is ki tudtok kapcsolódni... és hát ki tudja!!! Én drukkolok Nektek is! :wink:

Márti: Jaj, sajnálom ezt a vakarózást! Én sem bírnám, nem hogy egy kissrác! Nálatok nem lehet kapni cink-tartalmú fehér rázófolyadékot? Az tök jól hűsít!
És nagyon jók a képek, amiket feltettél. Csini kismami vagy!!

Magdi: Grat a házhoz! Végre megoldódott az ügy! Akkor majd jelentkezz, ha már megkaptátok a papírt!... tudod, mi miatt! :wink: A tápszer-témához én nem tudok hozzászólni, de talán a dokidat megkérdezhetnéd. Egyébként én sem értem hogy hogyan kerül ugyanannyiba receptre, mint recept nélkül. Nálam ugyanez van a B-vitaminjaimmal. :?

Andi: Szerintem a 10-11 kg-t ne sokalld, egyáltalán nem sok így a 34-35. héten. Húúú, te már nagyon a finisben vagy! DE jó!!! És grat a babakocsihoz! Mi még nem vettük meg!

Nati: Sajnálom, hogy ilyen depis vagy, de sajnos ez benne van a pakliban így babával a pociban! Ha úgy érzed, hogy Neked strandra kell menned és attól jobban lennél, akkor menj el a strandra! De azt tudnod kell, hogy a medencés fürdőzést nem nagyon ajánlják a fertőzések miatt. :? Viszont a naptól lehet, hogy jobb kedved lesz és a strandon tudsz zuhany alatt is hűsölni! Ami a vizesedést illeti: Én ittam csalánteát és semmi bajom nincs tőle, viszont nem is használt!! A másik topicban egy 4gyerekes anyuka végig itta eddig is a terhességei alatt, és szed mellé BILACE kapszulát (feketeáfonya-kivonat), attól nem vizesedik annyira. HA a csalánteát kipróbálod, akkor elég ha reggel iszol éhgyomorra egy csészével. Én is vizes vagyok, de hűvös időben, meg a lábaim felpolcolása hatására a bokámról és a lábfejemről elmúlik, de a vádlim ugyanannyira vizes marad! Én minden nap mérem a vérnyomásomat és amíg az normális, addig nem parázok. AMúgy sima vizesedéssel nem fognak kórházba küldeni szerintem, mert ettől csomó kismama szenved, főleg a meleg miatt, meg azért, mert ahogy nő a méhed, nem engedi a lábakból visszafelé a vizet. Na lényeg a lényeg: Mérd a vérnyomidat, ha az normális (nekem pl. 110-120/60-70 szokott lenni) és egyébként jól vagy, akkor sok fekvés, lábpihi. És mutasd meg a dokidnak+ védőnéninek!
Vendég
 


Sziasztok!

Jaj mindjárt megfulladok! A fiuk elcsórták a lágfrissitőt és mire észrevettem kinyomták az egész tartalmát.... Most olyan jó fenyő illat van az egész házban, majd megfulladok... :?

Tegnap este nagyon felment a láza Robinak és hiába adtam neki a lázcsillapitot, nem akart lemenni, igy hát maradt egész este a vizes borogatás, amitől is aztán valahogy lement. Éjszaka szerencse jól aludt. De én egész éjjel strázsáltam...

Bejci:
De jó, hogy jöttél :)
lehet itt is kapni olyan rázókeveréket, van is, bi kentem vele, de nem sokat használt. Ugyanugy vakarózott volna mint előtte...Meg mentolos hintőpór, attól is vakarózott.Vágül a sütőporos fürdő segitett. Ez vált be Huninál is a legjobban...

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


Mágnes, a tápszer a haraszti gyógyszertárban olcsóbb!!! (Mátyás király utca és a Dózsa György út sarka, az otp mellett. Én ott lakom :D ) nézd meg.

Bejci, tudod mit mondott az ügyvédnő??? Hogy inkább 4-5 hónap alatt intéződik el ez az átírásos dolog és ne lepődjünk meg rajta, ha fizetnivalós papírt kb akkor kapjuk meg :shock: :lol: Mi a nagy helyzet Veletek? Neked sincs már sok hátra! Dejó, már alig várom a babaesőt.

Viri, szerintem a spontánozás a legjobb dolog. Pont a kolleganőm volt így vele... nem jött nem jött, de már nagyon utált ott dolgozni, csak a fizu miatt maradt ott. És felmondott, este hívott, hogy ezt nem hiszi el, mert terhes. Vett 1 tesztet....

Márti, remélem túlélted a fenyődózist :lol:

Nati, a dokik szigorúan tiltják a vizhajtást terhesség alatt. Biztos megvan az okuk rá! Nekem a sok vizet javasolták, aminek a nátrium tartalma 10 alatt van. A strandolást meg próbáld ki, vesztenivalód nincs vele. Viszont szerintem ha közösségbe mész, jobb lesz a hangulatod.
magdolnam
 
 


Kép Kép
Kép

Kép
magdolnam
 
 


Magdi:
Megzabálom Lizust :)
Mi is ahhoz a gyógyszertárhoz lakunk közel,de Anna szerencsére már nem tápszeres. Ha ne adja az ég tesóka az lesz ,oda fogok menni, régebben a háziorvosi rendelővel szemben lévőben váltottam ki .

Megyünk ma kismama rucit venni esküvőre! :) Izgi! :lol:

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Magdolnam!
rágjam meg a kis cunást!!! :lol: :lol: :lol: Milyen édesen kacag! :lol:

Még élek, nem haltam meg :lol:

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


:lol: :lol: :lol:

Mit tornázik a mózeskosárban :shock: apjára üt. És magyaráz, de még nem gagyog, csak magyaráz és úgy pislog. Nagyon imádom!

Mágnes, na úgy gondoltam! Na majd ha ott lakunk, akkor tologathatnánk együtt a babakocsit :wink: Tegnap már gyakoroltam... Elmentünk sétálni az új lakópark fele (bezerédi vagy hogy hvják. mi a régi temetőnél lakunk pontosan, ami már ugye park) úgy tetszett Lizusnak :) jót is aludt tőle. majd gyakrabban járunk sétálni. De a bal oldalam szúrogat. Most én arra gondoltam, hogy a méhlepény helye fáj mert ráadásul 2 is volt. Erre anyós kijelentette, hogy sztem petefészekgyulladás :shock: :shock: :shock: :shock: hogy egyem a szívét.... így is kivagyok, meg minden bajom van és még ez is
magdolnam
 
 


Sziasztok, itt vagyok, mindjárt elmesélem dolgos hétvégénket.

Lilla, de jó hogy itt vagy, küldd a képeket a nyaralásról. Drukkolok nektek nagyon, hogy történjen nálatok is valami.

Virág, a barátnőméknek akkor jött össze a nagylányuk, amikor lemondott az egészről. Ők két évig vártak rá, és a lombik jött volna. A barátnőm erre azt mondta, hogy akkor álljanak le egy kicsit, mert ő már idegileg totálisan kivolt. Erre simán sikerült nekik. Szerintem amikor nyár végén lemondtok a babaprojektről akkor fog nektek is összejönni.

Márti, állítólag a homeos bogyók nagyon jk bárányhimlőre a gyerekeknél. Nem próbáltátok ki? Már fél idős vagy te is, én is robogok utánatok.

Magdolnam, imádnivaló Lizus, én ki sem tudnám tenni a kezemből. Annyiból jó, hogy nem tudod szoptatni, hogy több időre is rá tudjátok bízni valakire, amíg ti elintézitek a dolgaitokat, vagy éppen pihiztek egy kicsit.

Nati, fel a fejjel, hétvégén a pároddal üljetek be az autóba és irány a Balaton. Ott büntetlenül fürödhetnek a kismamák is. Legalábbis az én nőgyógyászom ezt mondja.


Szóval a hétvégénk, végre kitapétáztuk a konyhát és az előszobát is. Szombaton pakolás, és falkaparás volt a program. Tegnap pedig jött apukám, és tapétáztunk. Vagyis én megint szabtam, és kentem mint a nappalinál.( ha valaki nem emlékszik, a fenti szomszéd eláztatott minket, és muszály volt megcsinálni. Főleg ha el akarjuk jól adni) DE ettől függetlenül nagyon elfáradtam. Hiába ülve csináltam az egészet, jó fárasztó volt. Most pedig még a takarítás van hátra. Így éegalább megvan a nagytakarítás is. Ezt is kis adagokban csinálom. Így nem erőltetem meg magam.

Nagyobb pocakú kismamik. Nektek is szokott feszülni a hasatok alja? Gondolom a szalagok feszülnek, legalábbis remélem.Most 14 hetesen merre lehet már a méhem? Azon szoktam nevetni, amikor elmegyek wc-re, és ahogy a hólyagom ürül ki, a méhem úgy sűlyed vissza.

Na megyek, jó hosszút írtam.

Ja, megyünk nyaralni aug.-ban. Múlt héten foglaltam le. 6 nap Horvátország. Már alig várom.

Kép
Kép
cs_erika
 
 


Magdolnam, Lizus egyszerűn zabálni való, főleg a talpacskája. És ahogy mosolyog :lol: :lol: Tündéri...az embert leveszi a lábáról.

NAto, a cukorterhelésre megvan, hogy hányadik héten kell menni, nemlehet aármikor. Feltéve ha a doki nem mondja.
Depi ellen legjobb a napozás, de most nem igazán süt. Legalábbis itt nálunk. Nekem is volt ilyen időszakom, akkor beraktam a kedvenc filmem vagy zenére táncoltam. Most újabban szalvétákat ragasztgatok...Nincs kedvenc könyved?
Ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad a rosszekedv, csak vidáman :lol: :lol:

Ercsi, nekem is fájt és húzodott a hasam, a méhszalagok miatt van.
Szóval nyugi..
Elvileg a köldöktől kell mérni felfelé a méhet, hogy hány újnyi. A dokim mondta a múltkor.
Sajnos nekem most már sűrűbben szokott fájni a hasam alja a műtétem maitt :cry:
DE jó nektek, irigykedek...

Márti, akkor nem vesztél el a fenyőerdőben?? :lol: :lol:

Mágnes, mikor és kinek az esküvőjére mentek?
Elvileg én pénteken megyek, ha nem fáj majd semmim..

Nekem a héten derül ki, hogy mikor lesz a császár....
Azért egy kicsit félek, ahogy megy az idő.

Kép
Kép
odri
 
 


Köszi a segítséget mindenkinek!

Magdolnam
Liza egyszerűen zabálnivaló!!! rendszeresen hozz képeket, jobb kedvem is lett tőle.

Odri
Most kellene mennem cukorra a héten vagy a jövő héten, de ez már rajtam múlik. Itt 22-24 hét között csinálják.

Bejci
Azt hiszem most a krumpli alma kombinációt fogom kipróbálni a vízre. tegnap eszembe jutott, hogy apuáknak van elektromos-rezgős masszírozójuk. na azt előkaptam és finoman maszíroztam vele a vádlim és a combom. Na jött is a víz utána, nem győztem rohangálni a wc-re. Mától napi 2-3 x fogom csinálni, pihentetem is a lábam és meglátjuk. Vérnyomim nekem se magas. eddig 120 alatt volt és jövő hét pénteken megyek védőnőhöz is, majd ott megint méri.

Kép
Kép
nati80
 
 


Sziasztok
Megjöttünk dédiéktől. Elég kemény volt ez a pár nap....
Heni ugyi fosizott,apuja hányt a múlt héten...én meg mindkettőt csináltam a hétvégén... :(
Dédi eltörte a karját utazásunk előtti napon, így anyós szegény nyilván csak a háztartással foglalkozott....én meg Henivel egy olyan kb 6 szobás házban és nagy kertben ami abszolút nem gyerekcentrikus.....pedig ez a hülye vírus teljesen leszívta az erőmet alapjáraton.....talán mára már jobb egy kicsit.
holka
 
 


Erika
Az a baj, hogy nincs időnk menni strandolni. mennénk mi, de folyamatosan munka van. Én egyedül meg max az itteni medencésbe tudok kimenni. De eljön még a miidőnk!!! Megyünk mi idén még strandolni!

Márti
Szegény Robi, nagyon rossz lehet a viszketés.

Lehet beurgok a libribe, mert akciók vannak. Veszek egy jó könyvet, vagy hármat és kimegyek strandra. Bár a hétre rossz időt mondtak végig. Az nagyon jó lesz, ha pestre kell menni.

Szerintetek most drágulni fognak a bútorok az ikeában vagy inkább olcsóbbak leszenk? Most hó végével van katalógusváltás és nem tudjuk mit is csináljukn. most megvegyük a konyhabútort és a gardrobot vagy várjukn vele???

Kép
Kép
nati80
 
 


Odri: Igen, Neked már nagyon közel van a szülés! De ne félj, minden rendben lesz!!!!! Mikor tudod meg a pontos dátumot? És az mitől függ?

Ercsi: Hát a hasfeszülés szerintem mindenkinél van, de azért a takarítással, pakolással óvatosan!! Csak semmi "vagánykodás" !! :wink:


Magdolnám: Nem győzöm csodálni a kislányod!!!! Annyira szép baba! És azért csak sikerült röhögős képet is csinálni!! :wink: :wink:

Holka: Akkor ezek szerint Téged sem került el ez a fránya hányós-hasmenéses dolog?! :cry: Sajnálom! Nálam 2 napig tartott, remélem ma Neked is elmúlik már!! Jól legyengíti az embert, és nem is nagyon tudtam fennt lenni, csak feküdtem, meg ittam..

Nati: Örülök, hogy 1: jobb kedved van, 2: hogy elindult belőled kifelé a víz! Majd figyeld meg, a hűvös idő jót fog tenni. AMúgy azt még akartam mondani, hogy hozzám jár egy masszőr csaj 2-3 hetente, és a múltkor dög meleg volt, de úgy kimasszírozta a lábfejemből a vizet, hogy 3-4 napig nem is jött vissza!! Úgyhogy a finom masszírozás biztos jót tesz!
Vendég
 


Jelentem konyha kitakarítva!

Már csak a csöpögtetőt kell letakarítanom, de azt nagyon utálom.

Kép
Kép
cs_erika
 
 


Jelentem, itthon vagyunk. Sajnos nem sok jó hírt kaptunk. Mindkettőnk hormonjai rendben vannak. Nekem rendesen van peteérésem. Minden rendben van. Kell csinálni egy átjárhatóságit a további kezelésekhez. Ettől nagyon parázok. Van valakinek ezügyben tapasztalata, vagy infója? Röntgenes lesz, annyit tudok, és itt Ajkán kell bejelentkeznem. A férjemmel vannak a gondok. Kevés a sejtszáma, és azok sem túl jó minőségűek. Bár a 2. eredmény jobb lett. Azt mondták, hogy veleszületett probléma. Nem tudnak gyógyszerekkel segíteni rajta. Egyből a lombikot ajánlották. Decemberre elő is vagyunk jegyezve. De azt mondták, hogy addig próbálkozzunk inszemmel, hátha... A lombikra 30-40% esélyt adnak egy ciklusra, 5-ször lehet próbálni. Az inszemre 10%-ot.
Úgyhogy nagyon szar a helyzetünk. Nagyon félek ettől az egésztől. Talán decemberre felkészítem magam lelkileg. Nehéz lesz. Sajnos nincs más választásunk, nem is mondtak semmi mást. Adnak azért esélyt a spontánnak is, de keveset. Sőt azt mondták, hogy ha mindkét félnél minden ok, akkor is lehet, hogy 5 évet várat magára a baba.
Végül még ikres anyuka leszek. Laughing Régebben úgyis mindig ikreket akartam. Most már kiegyeznék egy spontán bébivel is.
Csajok! Akkor lehet, hogy még idén terhes leszek!
Ha van valakinek lombikos, inszemes ismerőse, akitől tud infókat, szívesen várom!
Hát, nekünk semmi nem megy egyszerűen.

Képzeljétek, éjjel akkora vihar volt nálunk. Beáztunk felülről. Tiszta víz a bejáratnál a falunk, sőt a villanykapcsolóknál is. Most hívjuk majd ki a biztosítót. Valamit legalább fizessen. Festhetjük újra az egész falat.

Kép
p__lilla
 
 


Lilla, sajnálom hogy nem kaptatok jobb híreket. Azért nagyon drukkolok, hogy a decemberi lombikra már ne kerüljön sor. :D
Amit a lombikról mondanak esélyeket, kb annyi az esély egy teljesen egészséges párnál is a teherbeesésre egy ciklusban. És hallottunk már olyan inszemről, akiknél elsőre összejött. Ha jól emlékszem Mágnesék kislánya insemmel sikerült.
Ő biztosan sok tapasztalattal rendelkezik.
Minden esetre ne keseredj el, mert vannak olyanok akiknél több év próbálkozás után derül ki, hogy mégis mi a baj. Ilyen téren nem vagytok elkésve. Bár azt megértem, hogy már azt is későnek éreznéd, ha most esnél teherbe.

Kép
Kép
cs_erika
 
 


Akkor a képek:
Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Kép
p__lilla
 
 


Lilla
Akármit is mondtak, látod nem lehetetlen, hogy babátok legyen!
Szerintem, ha megcsinálják az átjárhatóságit, több esélyetek lesz abban a hónapban. Én ezt olvastam. Ne félj a rátok váró dolgoktól, hiszen tudjátok miért csináljátok és mi lesz az eredménye.

Most ettem egy nagy adag főtt krumplit. Jól esett, bár tudtam volna valami finomabbat is enni. Pl vagy 20 gombóc fagyit.
Mivel megint belilult a térdhajlatom felett a lábam így szobafogságon vagyok. Párom még a könyvesboltig sem akar elengedni, hogy legalább olvasnivalóm legyen. Kezdek megint kiakadni. Hétfőn mehetek dokihoz. Szóval még egy hét. :cry:

Kép
Kép
nati80
 
 


Nati, akkor rendelj könyvet interneten./Libri, Alexandra/ Én is azt szoktam csinálni.
Vannak jó kis csajos könyvek pl. Jill Mansell, én most azt olvasom és tök jó...
Probáld meg a görög dinnyét, nekem sokat segített :wink:

Lilla, tök szép helyeken voltatok.
Sajnálom, hogy nem kaptatok jó híreket, de legalább időben derült ki, hogy mi a baj és éevek múlva.
Az egyik ismerősömnek elsőre összejött a baba lombikkal.
Viszont a barátnőmnek
inszemje volt és nem sikerült. Én nem tudom mi a jobb.
Mire én mentem volna átjárhatósági vizsgálatra, addigra összejött a baba. Hidd el én is sokat küzdöttem....
6 év után sikerült, sajnos az elsővel elvetéltem de most hamarosan már a kezemben tarthatom. :lol: :lol:
Szorítok, hogy idén összejöjjön a baba!

Kép
Kép
odri
 
 


Bocsi, nem évek múlva...

Kép
Kép
odri
 
 


Sziasztok!

Csajok köszi a bíztatást. Azért még a nyár végéig nem adom fel :)

Mágnes: beba 1-et ettünk. És ha jól emlékszem olyan 600 ft volt egy doboz. Igaz azt is melléírom, hogy ez 2006 második félévében volt.
http://www.pirulapatika.hu/230003404/adatlap

Nati: sajnálom, hogy ennyire depi vagy. Ha úgy érzed a strand kell neked, akkor menj ki. :)
Rendelj akkor könyvet, ha a párod nem enged ki.

Márti: jujj szegény Robi. Jól legyűri őt a bárányhimlő. :( Gyógypuszik mennek!!!

Magdolnam: arik a képek, nagyon kis helyes ez a lány :) Mentek végül nyaralni???

Ercsi: akkor most már szép a lakás, jöhet a babó. Nem azt írtad a múltkor, hogy vesztek házat? De lehet keverlek valakivel. Fú de szupi lesz nektek Horvátba.

Odri: azta, te is már mindjárt szülsz. Írd majd meg mikorra tűzik ki az időpontot.

Holka: :( sajnálom, hogy nem sikerült jól a 7végétek. Jobbulást az egész családodnak.

Lilla: a kutyafáját. Reméltem jó hírekkel jössz. De végülis ha belegondolsz legalább kiderült mi is van nálatok. És ami szuper, hogy van rá megoldás. Inszembe Mágnes tud neked segíteni. Lombikost nem ismerek.
Viszont nekem 2-szer volt átjárhatóságim. Andának is volt pár hónapja.
Szerintem az nem olyan vészes. Csak kellemetlen és utána mikor a kontraszt anyag távozik az görcsökkel jár. Mikor tervezik ezt csinálni neked?
Hű de szuperek a képek. :) Gyönyörű helyen jártatok.

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Virág, remélem már nem ebbe a lakásba érkezik a baba. Jól emlékszel házat, v. nagyobb lakást szeretnénk venni. Csak előtte muszály eladni ezt a lakást. Hitel szempontjából, és a 10%-os foglaló miatt is.
Azért kellett most megcsinálnunk, mert beáztatott a felső szomszéd, és lejött a tapéta, és nagyon csúnya is volt. Így még én sem venném meg, ha így látnék egy lakást. Bár eddig nem nagyon volt semmilyen jelentkező. :evil: Remélem, azért hamar sikerül túladnuk rajta. Új lakást szerintem sokkal hamarabb találunk, mint ahogy ezt el tudjuk adni.

Kép
Kép
cs_erika
 
 


sziasztok
délelőtti művünk:
most rohanok, majd jövök, csak pár képet én is, én is:
Kép

Kép


Kép

Kép
andyfekete
 
 


Andy, nagyon szép a babaszba! :D Bárcsak már mi is ott tartanánk!

Kép
Kép
cs_erika
 
 


Andy
Szuper lesz Vivien szobája. Nagyon tetszik minden. Már alig várom, hogy élőben is lássam. Aztán persze a pocaklakót is. :D

Viri
Most beszéltem a dokimmal, mondta, hogy egyik délelőtt menjek be az eredményeimmel hozzá a kórházba, és kiszámoljuk mikor legyen, és ad is nekem időpontot egyből. Szerintem a következő ciklusom elején kerül rá sor. Csak az a baj, hogy az eredményeimet meg nem adták oda, úgyhogy telefonálhattam Tapolcára is. Azt mondták menjek be érte. Köszönöm. Azért 80 km-t nem fog az ember 2x egy nap leautózni, másodszor egy papírért. Aztán elküldik faxon. De sajnos nincs faxunk, így a munkahelyemre megy. Már megbeszéltem a titkárnővel, hogy bizalmasan kezelje. :shock: Azért remélem nem fog fájni az átjárhatósági. Már sokan túlélték. :roll: Én a fájdalmaktól nagyon félek. :oops: Egy dolog vígasztal ebben az egészben, hogy ikreink lesznek.
Ilyen esetben hány év gyed/gyes jár? Nem tudja valaki?

Kép
p__lilla
 
 


Ikreknél dupla GYES jár. Vagyis 6 év. :!: :D

Kép
Kép
cs_erika
 
 


Hú Erika, ez nagyon jó lenne. Ráhajtunk az ikerbabákra. :lol: :lol:
És ha 3-an lesznek?

Kép
p__lilla
 
 


Lilla, A GYED szimpla, viszont a számfejtővel (ugyanaz, aki a terhesség alatti táppénzt utalja) érdemes letisztázni, hogy a GYED, vagy a dupla GYES a nagyobb összegű. Ugyanis a THGY után (terhességi gyermekágyi segély, szülés után 168 napig jár) igényelhetsz GYES-t is, amennyiben annak összege nagyobb a GYED összegénél. A "ikerGYES" a mindenkori minimálnyugdíj kétszerese. A minimálnyugdíj emelkedésével a GYES összege is évről-évre nő.
3 gyerekre is kettő jár.

Én úgy tudom, hogy ez évekre nem vonatkozik, az úgyanúgy három év.

Kép
Kép
odri
 
 


Hú Lilla, azért szerintem elég legyen kettő, ha ikrek. Háromnál már sokkal nagyobb veszély van. Te is, és ők is sokkal nagyobb veszélyben vagytok. Szóval szerintem sima ikrek legyenek inkább. :lol:

Kép
Kép
cs_erika
 
 


Én is 2-t szeretnék, de azért gondoltam 3-ra, hátha az egyik elhal, vagy nem tud megtapadni.
Nem szeretném 3 év múlva ugyanezt az utat végigjárni.

Kép
p__lilla
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?