Új privát üzeneted érkezett!

edina,
a nevere - asszem -mar figyel borisz. de holvan apa? anya? lampa? stb-re meg nem.
aliznal arra emlekszem, h. kb 8 honapos kora korul (+/- 2 het:-)) kezdte ezt, s 9-10 honaposan mar odahozta, amit kertunk. de nemtom, mikortol kellene csinalniuk!

Kép
Kép
momoska
 
 


én sem tudom hogy kell-e már ebben a korban vagy sem. Azért kérdeztem mert Lili hallgat a nevére. és ha kérdezem hol a nyuszi, lepke, maci, csacsi főleg a macikat ismeri fel, akkor odanéz és csak nagyon ritkán téveszti el. Na meg az autó, azokért odavan az utcán.

na most csak ennyivoltam, nyügi a lelekem, pedig most kajált, 2 óra után, amikor is főzit evett, azt hiszem most már álmos.

Sajnálom szegény Boriszt hogy már megint vagy még mindig nincs jól.

KépKép
domidina
 
 


jó reggelt

úgy látszik én nyitom mindig a napot. Na nem csoda, egyik gyerkőc sem kel fel ilyen korán. 5.20 most.

Lili ahogy meghallja az itt szóló zenét amikor elindul a babanet, felfigyel rá és elkezd nevetni. Tetszik neki. Akkor is tetszik neki, ha elkezdem dúdolni. És a kossuton dél előtt a vacka rádió zenéje is

Ma elég jó éjszakánkt volt, 10-ig kelt csak fel 2x, de utána már aludt reggelig. Persze én meg olyan vagyok mint a mosogatórongy. Álmos vagyok, aludni akarok......
Nem is tudok most mit írni, uh. megyek aztán bámulok ki még egy kicsit a fejemből, vagy inkább a Lilit nézem. Nem előbb kicserélem a pelust, mert kaka van!

Szép napot nektek. Borisz meg gyógyuljon hamar, hamar....

KépKép
domidina
 
 

 
 

Sziasztok,

az nem igaz, hogy egyik gyerek sem kel fel ilyen korán, mert kolos 5:22kor elkezdett játszani meg dobolt a lábával de én olyan kómás voltam,hogy eszem ágában nem volt hozzá felkelni. igaz nem is igyényelte elvolt ő magában, aztán elaludhattam, mert legközelebb 7kor ébredtem amikor hallottam nyivákolni ő most már éhes. magam mellé vettem az ágyba (vagyis apa odahozta) és megszoptattam. azért sokkal kényelmesebb szoptatni, mint össze-vissza kotyvasztani neki.

szegény Borisz, vele mindig van vlmi. Ma hogy van? remélem már jobban.
Vendég
 


Ja tényleg, Kolos a "kelőtársunk". Na ezt jól megmondtam.

Nem tudom Lili meddig bírná a kiságyba. Ilyen sokáig mint Kolos biztos nem. Na meg akkor nemcsak én, hanem Tibi is fölkel rá. Na meg kaja nélkül sem tudom meddig húzná. Lehet ki kellene próbálnom? Lehet, mert mostanában már nem eszik annyit reggel mint korábban, közel sem annyit. Ezért aztán 2 óra múlva megint kér enni.

Nekem már reggelre is készítenem kell tápot, már kb. csak 80 van. Persze sokszor ezzel is beéri.

KépKép
domidina
 
 


szerintem ilyenkor kolos is visszaalszik, mert nem hiszem, hogy kibírná ilyen sokáig kaja nélkül.
épp most evett, mert már letelt a 4 óra. ő azért 3-4 órát kibír két kaja között. persze ha nem eszik eleget akkor van, hoigy két étkezés között kap gyümit és akkor már jó. de ha bealszik akkor nem kell.

Ti most hogy álltok napközbeni alvás ügyben? mi 2-3x azért alszunk. ált a reggeli után elég hamar, van, hogy már 8kor elalszik. aztán alszik még 1et ebéd után, és egyet vacsi előtt. de van, hogy a vacsi előtti kimarad, pl. tegnap is, mert 13:30tól 4ig aludt. ez azért elég sok, ilyet csak nagy ritkán szokott.
Vendég
 


bolond borisz megorult!!!!!!!!!!!!! segitseg! ejjel maradt 2x-i eves, de nappal...!!
mar eddig is voltak az utobbi napokban ilyen rovid kiborulasai, mikor uvoltozve panaszkodik mindenhol, a kezunkben meg feszit ki es kiabal, de tegnap ota...brrr!
tegnap kapott ajandekba borostyanlancot rokontol(meg jo, hogy pont multkor dumcsiztunk rola) nevnapjara, allitolag nem a fogzas miatt, hanem felsoleguti dolgokra is jo. gondoltam, felteszem neki, mert csini es artani nem hasznal! hat nemtom, mitol, de du. 3kor felrakta neki az apja....f6kor meghulyult a gyerek, pedig a ligetben voltunk jatszoteren, s az ilyen progeseket elvezi, de felidegesitette magat mindenen, dobalt, csapkodott, uvoltozott, majd elkezdett sirni, kezben dobalta magat...a kutyak vagy az autok latvanya megnyugtatta, meg a szopcsi se nagyon...ott volt velunk a keresztanyju, o boriszt meg csak vigyorogni latta, teljesen megijedt, mi lehet vele...hazafele a kocsiban jol volt, de itthon olyan idegbeteg viselkedesbe kezdett, hogy mar en is megremultem....f8-tol f9ig (alvas elotti szopcsiig) meg mar ugy uvoltott, mint aki nem is erzekeli a vilagot, csak furdes kozben maradt csondben, meg mikor aliz rakezdett a kossuthlajosaztuzente-re, ezert furcsi utan mar en is ugy pelenkaztam, hogy ezt enekeltem, de tolem nem elvezte annyira.... , de ekkor mar nem volt am rajta lanc. aztan elaludt f9kor, 2kor ebredt, es f6kor, majd f8kor vegleg.
ma reggel nyugisan kelt dumalgatva, jatszott, vigyorgott, de 1-2 ora fentlet utan kezdodott minden elorol...csak ma meg az uvoltos sirasig nem jutott el, csak a feszengo-ugralo-idegbeteg viselkedesig. nem nyalzik, nem rag jobban semmit, nemtom, mi lehet.
de tulelni is nehez, mert o alapbol tepi az ember hajat es marja az ember arcat, meg ha jatszik is, de most olyan erovel teszi, h. levalasztani se lehet. erezhetoen iszonyu feszultseg van benne!!

amilyen kis vadallat, lehet, hogy a hozzataplalasat is ugy kellene megoldanom, h. elengedek elotte egy elo nyulat, aztan: kapja el, tepje szet, egye meg!!! hatha az neki az igeny szerintei hozzataplalas :roll: :lol:

borso mar majdnem 2 honapja csak ketszer alszik napkozben, s vlag megbizhatoan 3 ora fentlet utan el szokott aludni, s azota eddig ugy volt, h. delelott kb. 2 orat, delutan mar csak olyan 40-50 percet, de az utobbi napokban ez kicsit lerovidult, azaz delelott - sajna - neha csak 1-1.5 ora, delutan meg neha csak 30 perc.
akkro van csak gond, ha f5 elott ebred delutan, mert akkor nem birja ki nyugosseg nelkul a 8-as furcsiig, olyankor neha bealszik a szopcsiba, vagy setaba, de 1-2 perc alvas utan felebresztem, az feltolti:-))

Kép
Kép
momoska
 
 


[quote]h írta:a kérdezem hol a nyuszi, lepke, maci, csacsi főleg a macikat ismeri fel, akkor odanéz és csak nagyon ritkán téveszti el.


szerintem, ez kulonlegesen ugyes lilitol, foleg ha tobb dolgot igy megkulonboztet mar!!

Kép
Kép
momoska
 
 


Újra itt, fiúk F1-eznek, Lili most evett, uh. jöttünk ide pihenőszékbe feküdni egy kicsit, hogy emésszen.
Most elég sokat kajált kb. 140-150-et. megint Tököt csináltam vegyes zöldségekkel, ezt szereti.

Lili 3x alszik egy nap.
Reggel ugye kel f6 körül, akkor kb. 2 órát bír ki és f8 körül elalszik egy 1 - 1,5 órára.
Aztán kb. f1-kor szintén 1-1,5 órára és még fürcsi előtt kb 4, f5 körül egy fél órára elaltatom mert nem bírná ki fürcsiig. 7-kor fürcsi kaja aztán alvás valamikor, de általában 8 körül elalszik.

Most már jó pár napja minden nap kb. így alakul. Persze az evés meg össze-vissza.


Momoska: Nem lehet hogy mégis a foga? Mert Lilinél sem volt semmi jele annak hogy jön a foga. És lehet hogy fáj neki.

Mennem kell, raplizik a kiscsaj, elege van a pihiszékből.

KépKép
domidina
 
 


[quote]N írta:em lehet hogy mégis a foga?


de. lehet. csak akkor siessen az a fog, vagy inkabb a nyalzas!!!:-)
na jo, tudom, h. nem kell valasztani, meg vhogy sejtettem is, h. ha aliznal ilyen eszrevetlenul ment, akkor majd borisz biztos megmutatja, mi az a fogzas... :? :lol:
ma meg nagyon durva nem volt, de minden kiabalasa, es elegedetlensege sokkal vadabb es feszultebb, mint eddig szokott lenni.

Kép
Kép
momoska
 
 


hat, ma ejszakara is kiprobalom ezt a borostyanlancot, mert...ugyan napkozben ingerlekenyebb es borulekonyabb ez a kolok ....mindket napkozbeni alvasa tok nyugis es hosszu volt!!! mar kivancsiva tettek!!!

Kép
Kép
momoska
 
 


Sziasztok!

Félve feltennék egy kérdést (mivel igen összeszokott társaság vagytok), de hátha tudtok segíteni. Az én babucim is januári.

Rá lehet valahogy szoktatni a babát, hogy elaludjon magától is? Az enyémet mindíg altatni kell.
Vagy ez a normális és majd kialakul az egész magától?
Azért gondoltam erre, mert ha éjszaka felkel ( ami elég sűrűn előfordul) néha (igazán ritkán :wink: ) nem éhes és ilyenkor az a vége, hogy teljesen éber lesz. Aztán beletelik 1-2 órába,mire megint el tud aludni (nekiáll játszani :roll: , persze jobb esetben).
Szóval ilyenkor a cici sem segít.

Ha van rá valamilyen válaszotok köszönettel veszem.
kora
 
 


Jó reggelt!

Most kicsit később :lol: :lol: :lol: Ma Lili 7kor kelt!!!!! és nem ébredt fel éjjel.

Borostyánlánc? A férjem majdnem kiröhögött amikor említettem neki. Na meg hogy az kényelmetlen a gyereknek. Persze a homeos szereket sem használtam még.

Kora: Háááát ez nagyon jó kérdés, az én lánykám sem alszik el magától, én is elringatom, altatom. Szerencsére ő éjjel alszik, és ha fel is ébred újra el tudom altatni max fél órán belül. De ez kemény ringatással, járkálással jár, és utána meg nekem kell idő hogy újra el tudjak aludni.

Én már feladtam a dolgot, mert amit lehet csinálni, azt én nem bírom, tudom.

Erre szokták használni a felvesz/letesz módszert pl. Erről már volt itt szó közöttünk, mert nem vagy egyedül ezzel a problémával.

Ami azt jelenti tul. képpen, hogy hagyod sírni, aztán egyszer csak vagy elunja, vagy úgy elfárad hogy elalszik.
Ez azt jelenti, hogy ha látod hogy álmos, beteszed a kiságyba. Ugye sír, akkor felveszed, megnyugtatod, ha megnyugodott, visszateszed, megint sír, megint felvesz. És ezt addig csinálod míg a végén elalszik.

Szerintem ez pl. most már ebben a korban viszon igen nehezen működik, mivel a sírás helyett sok esetben inkább forgolódnak, játszanak, nyöszörögnek, de az istenért sem alszanak. Legalábbis Lili így van.

Én, ha nagyon nem akar az ölemben elaludni, feszíti magát, ordít, akkor beteszem, had fárassza magát, utána könnyebb elaltani.
De ennél jobbat én nem tudok tanácsolni.

Azt hiszem ezzel már elkéstünk. Egyszer csak sikerül neki könnyebben elaludni. Na persze megértelek hogy az éjjeli kelésein jó lenne valamit változtatni, mert nappal még elviselhető a dolog, na de éjjel.....

Szerintem itt csak már fokozatosan lehet, mindig egy kicsi lépéssel és csak úgy ha beteszed és hagyod, hagyon játszani, hagyod nyöszörögni, néha benézel hozzá. Szerintem.

Aztán jöhetenek a többiek jobb ötlettel.....

Na most csak ennyi, Lili megunta a hintát is...

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok,

Edina: ez ök jó. :lol: Örülök, hogy Lili ma hagyott aludni.

Reggel lejöttünk gyöngyösre, de holnap már megyünk is vissza, csak egy gyors látogatás a nagyszülőknél. Kolos megint nehezen viselte az utat, az elején még elvolt, de aztán már nem tudtam megnyugtatni, és gyöngyös határában fel is vettem.
annyira felzaklatta az utazás, hogy alig volt hajlandó aludni, csak sírt a kiságyban. és itt jön Korának a válaszom: én azt csinálom, hogy felveszem, megnyugtatom majd vissza a kiságyba. ilyenkor persze egyből sír, hogy miért raktam le, kicsit hagyom síni, hogy fárassza magát aztán újból felveszem, ringatom. és egyser csak vagy elalszik a kezemben, vagy mint ma pl. a kiságyban magától. ilyenkor azt is szoktam, hogy behajolok hozzá, simogatom, dúdolok/susogok neki, és ebből tudja, hogy szeretném ha aludna. ennél jobbat én sem tudok. sajnálom, hogy nálatok ez éjjel is így van, kolos csak nappal igényli az altatásom.

egyetértek Edinával, szerintem is hagynod kéne. had játszon, és tudom, hogy kemény dolog sírni hagyni, de nem rohanhatsz oda hozzá örökké. nem kell egy órán át sírni hagynod, de 5 perc kezdetnek elég. én egyszer negyed órát bírtam, aztán felvettem, és egyből elaludt a kezemben.
Vendég
 


hat nalunk is nappal volt gon anno egypar hetig ezzel a kisagyba-teszem-sir-dologgal, s mivel kezben is feszengett, ezert en a kisagyban hagytam, s simiztem. ultem mellette, neha megsimogattam. nemtom megmondani, meddig tartott, mert o nem ugy csinalta, h. eleinte sirt 40 percet, aztan 20-at, majd 10-et stb. hanem neha 30-at, neha 5-ot, aztan 2-3 hetig mar csak 2.3 percet. most ket honapja meg kifejezetten szereti a kisagyat, beleteszem, vigyorog, s alszik magatol. ejjel is, mert o meg ebred 2x min. enni!

[quote]B írta:orostyánlánc? A férjem majdnem kiröhögött amikor említettem neki. Na meg hogy az kényelmetlen a gyereknek.


ja. ez ilyen pasi-reakcio:-) bar az en kedvesem is furan nezett ra, de szerencsere o mindent szivesebben ad a gyereknek, mint gyogyszert, efele sikerult nevelnem. bar azert a borostyanlanc annyira nem misztikus, mint gondolnank, hiszen egyszeru aromaterapia, borrel erintkezve parologtat fajdalomenyhito-leguttisztito-nyugtato aromat! ez azert nem hokuszpokusz:-))

bar egyelore en nem leszek reklamozoja, mert ejjelre borso hagytam, s erre 2-3 orankent felbredt, s ha nem evett, akkor is fenn volt 4-5 perceket!
s nappal se annyira nyugis, egyedul a tegnap napkozbeni alvasai voltak meggyozoek.
de nem kenyelmetlen ezt allithatom. max. annyira, mint egy fulbevalo. borisz eszre se veszi!!

Kép
Kép
momoska
 
 


Orsi: gondolhatod én hogy örülök hogy eddig aludt. Na de ez csak átmeneti tudom, de nem baj, legalább egy nap tovább tudtam egy kicsit aludni. Na nem 7-ig, mert azért f7-kor megnéztem ám hogy ugyan mi baja van, hogy eddig alszik.

Lili mostanában azt csinálja, hogy hátrafelé tolja magát, csak olyan lájtosan, de azért már volt hogy a szőnyegről szedtem össze. Előre még nem megy neki.

ma de. fél órát aludt csak, éppen annyi időm volt hogy lereszeltem a tököt a csomagolás meg még rám vár.

én is felveszem ha sir csak én az ölemben lévő párnára teszem vissza ahol tovább ringatom. aztán talán ebből lesz később az ágyiba tevés??

tényleg ti már lejebb tettétek a kiságy matracát???

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok!

Igazán köszönöm a hozzászólásokat!

Hááát, igazság szerint már próbáltam ezt a sírni hagyásos dolgot, de ő nem hajlandó ezt benyelni. Nagyon jól bele tudja lovalni magát az ordításba (zeng az egész utca :? ), majd megsértődik és ha kézben van akkor is sír, a feje teljes vörösbe fordul és kidagadnak a fején az erek :shock: . Attól tartok, hogy elborítja az agyát a vér.

Ja, és úgy néz rám, hogy meg kellene semmisülnöm a szeme kereszttüzében.

Ellenben ez a hagyni játszani még bejöhet. Már 1x kipróbáltam és sikerült is kifárasztania magát, én meg addig tudtam egy kicsit kómázni.

Nappal egyébként az ég világon semmi gond nincs vele, általában tudok tőle főzni-takarítani. Persze vennak anyás napjai, de úgy gondolom ez normális.

KépKép
kora
 
 


Sziasztok!
Én is csatlakozom azok táborához, akiknek a gyereke sokszor ébred éjjel. De fel a fejjel, ez is elmúlik egyszer (tapasztalat).
Annababa legújabb szokása, hogy hajnalban felébred, kicsit eszik, aztán úgy dönt, hogy fel lehet kelni. Eddig még csendben mondigált, játszott, de az éjjel már visongott, hangoskodott, követelőzött. Sikerült a bátyját is felébresztenie. Jó két óra föntlét után hat körül visszaaludt és aludtunk 10-ig.

Kora: az én babám nem alszik el magától, soha nem is aludt, esetleg néha szopizás közben. Mi mindig ringatjuk alváshoz. Mélykocsiban alszik, napközben és este is abban alszik el, aztán amikor éjjel ébred, magam mellé veszem. Kicsit eszik, aztán alszunk tovább.

Ez az új szokása nem esik túl jól, de úgy vagyok vele, hogy majd ezen is túljutunk.

Tanácsot adni nem tudok, nem is szeretnék, csak azt irom le, nálunk hogy van.

Mi nem tudjuk hagyni sirni, bátyja most 10 éves, őt sem hagytuk. Ő sem aludta át az éjszakát, és mivel korán kezdtek jönni a fogai, még nehezebb volt, mint most Annával.
Az a kérdés, hogy te mit tudsz közvetiteni, mivel tudsz azonosulni. Sok módszer van. Én úgy vagyok vele, hogy ha igy is-úgy is sir, akkor inkább a karomban sirjon (habár ilyen nem volt, mindig hamar megnyugodott). Ha ilyen éjszaka van, egyszerűen tovább alszom, vagy napközben lefekszem.

Mivel állandóan fejlődne-alakulnak a gyerekek, ez is változik és azon kapja magát az ember, hogy hopp, végigaludta az éjszakát.
Mivel én ezt már egyszer átéltem, tudom, milyen hamar elszalad ez az idő, oiyan hamar felnőnek, és önállóak lesznek.

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


Edina: kolos is ezt csinálja, hátrálni már tud..olyan vicces mint egy kis rák...de előre még nem halad. legalább is négykézláb, mert hason azért eléri amit akar. a kezével tolja magát, mint egy fóka, mintha lábai nem is lennének. :D

vlhogy kolos már a kezdeti lelkesedéssel eszi a kajákat. a főzelékeket megeszi mert éhes (de nem rajong értük), de igazán a gyümikért van oda. megértem, sokkal jobb egy barack mint egy turmixolt répa-krumpli. :?

Kép
Vendég
 


hat ejjel en se tudnam sirni hagyni, mert nappal is idegbeteg voltam, amig sirt a kisagyaban, pedig mellette voltam vegig. ejjel meg egyreszt en nem tudnek utana visszaaludni, masreszt ott van aliz is....eleinte mindig azt mondtam (mikor borisz megszuletett), milyen nyugis-rendes kolyok alizhoz kepest, hiaba kelt ejszaka, de most mar neha bezzegalizozok!!!! fokeppen a nappalok miatt, pedig aliz egy percig nem volt meg SOHA egyedul. most is ritka!!! de nem lett belole soha vadallat! :P :? :wink: :cry: :lol:

Kép
Kép
momoska
 
 


borisz egy idoben haladt kicsit elore, ha a fejet befurta a nagyagyba, de most megint visszatert a regi modszerehez, hatonfekve tolja magat a labaival, neha egesz felmegy hidba a fejen allva es a talpain. vicces!! foleg mergeben mostanaban, miota vadallat lett!:-)

ja meg egy plusz a vadallatsagahoz:ma ujbol megprobaltam egy kis gyumit, s befalt fel almat egy barackkal, s ugy latszott figyeli is, mit csinalt, de tenyleg olyan volt, mintha nyulat marcangolna. kapkodott a kanal utan, tomte a szajaba, kiabalt, aztan nem lehetett elvenni tole, mikor elvettem, feszengett, de nem lehetett tudni, h. attol uvolt-e, hogy nem ker tobbet, vagy attol, hogy ker, mert ahogy a szajaba adtam, megnyugodott, lenyelte, de rogton utana maszott volna ki a kocsibol...nem volt egy nyugis eves, mitnemondjak!!! :roll:

Kép
Kép
momoska
 
 


Nálunk is közelharc a hozzátáplálás. Ő akarja fogni a kanalat és rágcsálni, ha elveszem persze nem tetszik neki. Sokszor nem tudom én sem megállapítani, hogy már nem kér vagy csak közben játszani akar. Azt hallottam, hogy ilyenkor nyugodtan lehet adni neki külön 1 kanalt, de kipróbálni még nem mertem( hátha lenyomja a torkán, így is mindent egyből töm a szájába).


Az éjszakázásnál én azért nem gondoltam eddig a fogzásra, mert már 1 hónapja kibújt neki az alsó kettő (egy hét különbséggel), és akkor csak az az éjszaka volt gáz, amikoris kibúj a fogacska.
Lehet, hogy most rosszabbul viseli, bár most nem is látom, hogy jönne valahol.

Ha lehet mégegy kérdésem: mindenki gyereke ilyen izzadós, vagy csak az enyém?
Amióta megérkezett a nyár szopi közben is törölgetnem kell a fejét. Fej és lábizzadós. Egy kicsit aggaszt ez a nagy izzadás (nem lázas), bár a védőnő szerint ez még normális.

KépKép
kora
 
 


Nálunk az etetés néha két kanállal zajlik, és a szilikonkanál ebből a szempontból is jó, nem tudja megsérteni magát vele.
Annababa is nagyon türelmetlen, de én a tejpépet higabbra csinálom és a csészéből "megissza" kortyonként, igy nincs gond. Édesanyám a múltkor kanállal akarta adni és mérgesen elütötte a kezét.
Azt fogadja el kanállal, amikor már a végénél tartunk és kevés van a bögrében.

Nem tudom mihez kellene viszonyitani az izzadósságot, de Anna is hamar kimelegszik, észreveszem, hogy gyöngyözik a feje. De ő nem is birja, mert ha melege van, nagyon ideges lesz. Ilyenkor mindig lemosom, lezuhanyzom, Dabason a nagy melegekben naponta többször fürdött. Itt most nincs olyan meleg, főleg a házban.
A lábán nem vettem észre, ilyenkor nem adok rá zoknit.
Én azt vettem észre, ha valami olyan kerül a feje alá, ami nem tiszta pamut, rögtön megizzad.

Momoska, remélem Borisz jobban van, Annán is átment egy hűlés, többször szivtam az orrát is, köhögött, de már meggyógyult szerencsére. Örvendek, hogy jól telt a nyaralásotok Mindszentkallán.

Amúgy történt régebben, hogy nem tudtam azonnal Ancsihoz menni, amikor sirt (napközben volt), Geri 2x is szólt. Rögtön azt kérdezte: engem sem azonnal vettél fel, ha sirtam?
Hát ennyit akár a nappali, akár az éjszakai sirvahagyásról :roll:

Kép

Kép

Lilypie First Birthday tickers
háromszéki
 
 


a hozzátápi szerintem általában döcögősen megy, mármint arra gondolok, hogy nincs türelmük kivárni az egész evési időt.

Kora: Én is adok a kezébe kanalat, és szerintem nem lehet baja, hiszen ott ülsz vele szemben és csak figyelsz rá folyamatosan. ha nem akkor meg elveszed. Sokszor valamivel le kell kötni a figyelmüket. Én általában énekelni is szoktam, vagy modok neki valami olyat, amire rám figyel mosolyog, és akkor zsupsz be egy kanállal.

És éppen azért, mert olyan izgágák én sem tudom hogy most már elég, vagy még enne, csak ő már játszana és nem is evett eleget.
Lehet hogy ezért eszik nekem sokszor a főzi után is 2 órával.

Lili is izzadós, ha eszik mindig gyöngyöződik a homloka, orra, néha az egész feje tiszta víz. Egyébként is úgy veszem észre hogy, mintha mindig melege lenne. Izzad a halántékán, közben meg hűvos a lábszára mondjuk. De játszadozás közben is izzad a nózija, halántéka.
A lába nem, azon a lakásban mindig zokni van, mert az meg akkor hideg ha nem adok rá.

Most pl. f12-kor kapott főzit, és azóta meg nem akar enni, már 2x kínáltam, abból 1x evett 50 tápit. Pedig nem hiszem hogy nem éhes. Mondjuk nem is reklamál.

KépKép
domidina
 
 


vettünk egy új bellentyűzetet és kolosnak adtuk a régit, hát... azzal vagy fél órán át elvolt! olyan jól szorakozott, püfölte, felemelte, megrágdosta... minden ami nem a saját játéka azzal órákig elvan.

izzadás: kolos is izzad, de csak szopi közben, ha kanállal etetem nem. meg ő elég kis hurkás, és mindig törölgetnem kell a hurkái között. :wink: meg elég sokat mozog is, és abban is kimelegszik.

ja Edina, kiságy: mi már leengedtük abban a pillanatban ahogy elkezdett négykézlábra állni.

Kolosnak a legújabb, hogy mozog kajálás közben. rúgkapál, meg feszíti ki magát, de ő elég érhetően a tudtunkra adja ha nem elég neki: hümmög, morog, és végső elkeseredésében sír.
Vendég
 


kora,
borso sokszor jatszik a muanyag kanalaival, eleinte tobbszor le is nyomta a torkan, oklendezett kicsit, de sajat karan tanul...most mar alig nyomja le. eves kozben is odaadtam eki, de az meg gazabb volt, akkor ki se vette a szajabol, csak azt ragcsalta, mint egy kis vadallat. s melle mar csak nem dugtam be a masikat:-)

borso izzados, de mostanaban kevesbe, bar az esti szopcsinal a feje ramizzad, de a nagy melegekben csopogott rola a viz!

az agya most felig van leengedve, aminek nem soka ertelme, mert ha mar felul benne, akkor is ki tud forsulni, max, ha forog, s hason megkapaszkodik, akkor nem tudja kihuzni magat!

[quote]m írta:inden ami nem a saját játéka azzal órákig elvan.


na ez ismeros, mar egy jo ideje. de ember legyan a talpan, aki aztan elveszi tole, ami tetszik neki...vagy kibirja a visitast utana.

Kép
Kép
momoska
 
 


Akkor lehet, hogy kipróbálom ezt a kanalat, bár gyanítom úgy fogunk járni mint momoskáék.
Azt, hogy lenyomja és öklendezzen azért nem szeretném, mert nagyon-nagyon bukós baba. Még most is, bár már nagyon sokat javult a helyzet. Nem is hízott megfeleően. Az anti-refluxos tápszert is kirakta :roll: . Fél éves korára nem sikerült megdupláznia a súlyát :( ( 4020g születéskor, most 7400g). Ennek ellenére nem gebe, még kis hurkácskái is vannak :)
Mindenesetre örülök amikor benne marad a kaja.

Levi még nem ül (csak nagyon szeretne :D ), úgyhogy nálunk még nem kell az ágyat leengedni. Ellenben a babakocsiból és az autós hordozóból pillanatok alatt ki tudna mászni ha nem lennék résen, de ezt ti is ismeritek.

KépKép
kora
 
 


köszöntjük Leventét fél éves szülinapján :lol:

kora szerintem a súlya miatt nem kell nagyon aggódni a lényeg hogy azért hízik, és elég nagy babának született állítólag ők lassabban híznak.

a bukás is rendeződni fog, lili is sokat bukott de mostanára már alig hogy szilárdat eszi már maj 2 hónapja.

ma f7kor keltünk :lol: remélem igy marad

ami új hogy nem akarjka enni a tápot. pedig éhes mert a cici az megy csak az nem elég még este sem. igy tejbepapit kapott du. is a táp helyett. megpróbálok majd más fajtát mert a tej meg még fontos lenne.

megyek mert itt az ölembe és ficánkol meg aludi is kéne már.
remélrm majd tud mert egész héten kopácsolás lesz nálunk.

KépKép
domidina
 
 


Jó reggelt,
Kép

Edina, már hiányoltalak reggel, mert benéztem 3/4 előtt, láttam, hogy még senki nem írt, nem értettem mi lehet. Gondoltam várok egy picit aztán írok én először.
Ezek szerint ismét egy jó éjszakát tudhattok magatok mögött! :lol:

milyen tapot kap Lili? Nekem a dokinéni a Nestlé Beba 2-est javasolta, ha úgy gondolnám hogy ki szeretném váltani az esti szopit, vagy csak ha sűríteni akarnék vlmi főzit. Én egyenlőre maradok a 2 szoptatásnál, szerencsére már megálltam a fogyásban, de ha visszaesnék muszáj lesz csak 1x szoptatnom.
Mintha a múltkor említetted volna, hogy ő még mindig 1es tapot kap, és nem lehet, hogy érzi Lili, hogy az már nem jó neki? Nem kéne 2es? vagy már áttértél? Vagy csak megunta a tápot.

nekünk viszont rossz éjszakánk volt. :( :cry: :cry: Nem Kolos miatt, hanem Vlmikor 3 körül felébredtem, hogy iszonyúan fáj a fejem. Bevettem gyógyszert, de attól meg olyan hányingerem lett... felébresztettem Szabit, hogy hozzon már nekem vlmit inni+enni, mert ha éhgyomorra veszek be gyogyót sokszor van, hogy hányingerem lesz. persze enni azt nem tudtam, semmit sem tudtam bevenni a számba, nem kívántam. Így szenvedtem nem tudom meddig, aztán vlmhogy elnyomott az álom, mert legközelebb 7kor ébredtem, hogy Kolos kaját kér. Még mindig hasogat a fejem, de legalább nincs hányigerem.

Kora: kolos is nagy súlyú volt, 3910g és ő csak az első 1-2 hónapban hízott nagyon, aztán volt, hogy 1 hónap alatt alig 80g-ot. Ezután tértem át a szilárd kajákra, most sem viszi túlzásba a hízást (igaz nem is mérem olyan gyakran). Szerintem sem kell aggódnod!
Boldog fél évet Leventének!
Vendég
 


Sziasztok!

Kora, udv kozottunk! Leventenek boldog feleves "szulinapot"!

Nori eddig haromszor aludt egy nap, de., du. egy-egy nagyot es 5-6 kozott egy kisebbet. Na most ez kezd ossze-vissza lenni. Olvastam hogy hat honapos kortol ez igy van, idonkent kisebb az alvasigenyuk, en is jol belekavarodtam mert volt hogy na, huzzuk ki kisalvas nelkul es ebren tartottam aztan este korabban lefektettem es azt hitte hogy meg fel kell ebrednie 45 p utan.

Tapszert elkezdtuk enni a masodikat (hat honapos kortol) es nem nagyon tetszik neki, olyan mas az allaga. a doki azt mondta hogy ha szereti a startot akkor egye azt. ugyhogy Norinal nem valtottam tapit. Ti valtottatok? es izlik, eszik?

Nori popsija harom napja kiuteses. probaljuk szelloztetni, kenni a sudocream-mel, de nem tunt el. Allitolag a fogzastol is lehet. ti hallottatok errol?

A naplo, amit vezetek a kiscsaj napirendjerol, total szet van marcangolva, az asztalnal ha az olemben van, imadja lapozgatni, gyurogetni es enni. imadja a popsitorlo csorgo csomagjat, a papirzsepis csomagot. imad a papirboltos neni pocakjan lenni es ha kiveszem a kezebol es beteszem a sportkocsiba, nehezen tudom elvenni a figyelmet hogy ne nyoszorogjon, a szajaba nyomom a kis nyavogo mobiljat.

Kora: en negy honaposan vegigcsinaltam a felvesz-leteszt, nekunk bevalt, de nalunk nagyon el volt kanaszodva a helyzet, fekve szoptattam, ugy aludt el, velem a nagyagyban, apja zarandokolt a vendegszobaban, a hasfajasa meg negyhosan is megvolt, es mar a vegefele igy sem mindig sikerult elaltatni, a kisagyat nem is ismerte. aztan kb. 5 nap alatt megszerette es kialakitottunk egy altatasi ritualet (az olemben volt, meghallgattunk egy lassu altatodalt, aztan irany a kisagy, be, es aludt is el), de en hulye elszurtam es a kisagy fele menet ringattam, ami megmaradt, es most enekelek neki, tancolok vele es amikor mar majd lecsukodik a szeme teszem a kisagyba.

Ez az eves tegnap nem nagyon ment, ejjel fel is ebredt hajnalban es megevett egy nagy adag kajat, reggel meg is lett a bojtje, evett 60-at.

Bocs a hosszu lirazasert.

sziasztok!

KépKép
Kép
csillaz
 
 


Orsi jo ez a kep :)
Szegeny, rossz lehetett ejjel. Mostmar elmult a fejfajas?

KépKép
Kép
csillaz
 
 


mult heten itt volt az unokateso (2 eves) es tok jol elvoltak, Nori csak bamulta, figyelte mit csinal ez az orokmozgo kisfiu :)
Kép

a laban a borogatas lathato, megkapta az utolso prevenar-t

KépKép
Kép
csillaz
 
 


Sziasztok!
Csak pár sor, mert Levi itt ül az ölembe és veri az asztalt, meg a billentyűzetet is szeretné ( biztos neki is lenne hozzászólnivalója :lol: ).

Köszönjük a féléves köszöntéseket!
Csillaz, én már olvastam valahol, hogy lehet a fogzástól kiütés, de nálunk még nem fordult elő csak a melegtől. A szellőztetés szerintem nagyon jó, bár az idő most nem kedvez.
Aztán meg bevallhatom töredelmesen nekem is sikerült beszoktatni a nagyágyba a kis komiszt. Még nappal egy fél percig sem akart a sajátjában maradni. Már nagyon sokat változott a helyzet, nappal csak ott alszik és már az éjszaka egy részét is :) .

Orsi.k, remélem már javult a fejfájásod, nálunk apa ilyen fejfájós. Sokszor segít a levendula vagy borsmenta illóolaj ( apa gyógyszer mellett alkalmazza). A levendulától általában be is alszik az ember.

Mi sokáig Milupa ha startot kaptunk, csak akkor írtak mást, amikor még 4 hósan is csak jött vissza meg jött vissza.. :( . Tulajdonképpen akkor, amikor már erélyesebben tettem szóvá a dolgot :x A hozzátáplálás kezdete óta javult a helyzet.

Nekünk az esténk volt érdekes. Levente 1 ó alvás után fél10kor felkelt. :roll: Nagy játszás vette kezdetét. 11 előtt gondoltam már elég fáradt, elalszik szopin, persze ő nem így gondolta. már majd kidörzsölte a szemét, de amíg nem ringattam, addig nem volt hajlandó elaludni. :? Éjfélkor sikerült!

Na ebből a pár sorból is lett egy regény! :oops:

KépKép
kora
 
 


most is csak gyoran, hama,hama írok

Orsi:
fönt voltam már, csak most nem tudtam ideülni a gép elé, apa itthon van a héten, jöttek a szerelők és most így alakult.
Na az elalvással azért voltak problémák, fél óra után fölkelt és vagy 1 órát dumálgatott, forgolódott a kiságyba, de az isenért nem alszik el, még ha majd le ragadnak a szemei akkor sem. 1 óra után vettem ki, és az ölemben sec-perc elaludt. Na azért én fönt voltam vagy 3x hogy benézzek hozzá....!!!

Tápot még a Humana HA 1-et eszi, elvileg 1 éves korig lehet adni neki, de a doki írt másikat is, de olyan hülye neve van, meg sem tudtam jegyezni. valami PR vagy mi, majd kibontom most azt, ugyis elfogy ma a HA-s.
Lili is mindent imád, ami nem saját játék, billentyűzet neki is kellene, de apa mindig elfelejti elhozni a rosszat az irodából. Lili a gyipacit élvezi a nyakunkban, olyanokat sikongat közben.
Nem tudom de Lili nem szokott hisztizni ha pl. elveszek tőle egy játékot, tudomásul veszi és fordul a következőért. De ez nemcsak a játlkokkal van így, mindennel. Remélem megtartja ezt a jó szokását. De egyébként állandóan nevet, jókedvű, nem győznek csodálkozni rajta, hogy milyen vidám mindig. Szerencsére.

Csilla: a pöttyök lehetnek a fogzástól, de valamilyen kajától is. Jó a kép.... Lilinek is van ilyen bodyja.


Töltöttem le megint recepteket, ha megszerkesztem átküldöm nektek. Ezek már 8 hóstól adhatók, de ahogy elnézem előbb is lehet őket adni.

Lassan ébred uh. megyek...
aztán nem tudom tudok-e ma jönni, uh. szép napot.

Ja és írjatok csak sokat, sokat, emiatt aztán ne szabadkozzatok. Néha én is tudok regényt írni.

KépKép
domidina
 
 


Edina: nem szemrehányásként írtam, csak már úgy hozzászoktam(tunk), hogy mikor reggel gép elé kerülök, már írtál! :)

Kora: mesélj magatokról egy picit. hol laktok? ja, látom, veresegyház. milyen ott az élet? Levi milyen baba?

Csilla, mi volt veled mostanában, nem nagyon jöttél? Ennyire lefoglalja a napjaidat a kiscsaj?
Köszi, azért rakok képeket, hogy ne legyen olyan unalmas a hsz-om. :)
Már jobb egy picit a fejem, de még mindig fáj.
Vendég
 


Sziasztok!

Végre eljutottam idáig... :oops:

Vasárnap hazajöttünk a telekről, majd csak pénteken megyünk megint, de val.szeg most nem maradunk hosszabb időre.
Dávid mondhatni jól viselte a kintlétet, főleg mert általában mindig volt még kint valaki, így aztán lett szórakoztatva, amit úgy érzem itthon is elvárna, cskhát itthon már egyedül vagyok vele...
Tegnap elindultunk a dédnagymamához szülinapot köszönteni, de még Venyimig sem jutottunk leállt a kocsi. Nagyon örültünk. Szerencsére jött egy nagyon rendes srác és visszhúzott minket a városba.
Ma meg ortopédián voltunk még a ránc-asszimetria miatt. Kellett röntgenre menni, de szerencsére nem találtak semmilyen eltérést, úgyhogy majd ha biztosan jár, akkor kell kontrollra menni.

Orsi!
Remélem minél gyorsabban elmúlik a fejfájásod. Visszaolvasni nem tudtam csak az utolsó oldalt futólag, de a képeket átnéztem. Hihetetlen, hogy Kolos milyen ügyesen ül. Bár éppen ma, már Dávid is megtámasztotta magát a kezével és úgy ült. Mire fogtam a fényképezőt, addigra eldőlt. :)

Edina!
A doki azt mondta, hogy mivel a röntgenen minden rendben volt, így nem kell foglalkozni a redőkkel (ráncokkal)

Csilla!
A kiütések szerintem is lehetnek a a fogzástólis, de valamilyen kaja is okozhatja. Ha nem múlik, akkor a doki esetleg tud felírni Merbromint (ha jól írtam a nevét), ami olyan piros folyadák, ami megfog mindent, de hatásos. Jó a pancsizós kép. A telken mi is kivittük a kádat és beleraktam a Dávidot, mikor már nagyon nyügi volt. Aztán 2 perc múlva már semmi gondja nem volt, mivel belekakilt egy jó adagot a vízbe. :lol:

Ja meg nem is írtam, hogy egész jól állunk a kajálással. Uzsonnára már megy a gyümi, krumplit, amit Dávid nagyon megszeretett. Amikor még eleinte kisebb adagot csináltam, akkor reklamált, hogy neki még kell. A napokban már teljes adagot kapott és kiváltottunk egy szopit.

Kép
Kép
tina82
 
 


Még akartam írni, hogy Nüncsi is nagyon kis ügyes. Ennyi idősen így állni! Csak ámulok!

Kép
Kép
tina82
 
 


jaj ezek az elalvas utani ebredesek... vajon miert van? ahogy fejlodnek, valtoznak?

most nagyon keveset eszik Nori, a 60 tapi reggeli utan 11kor evett ket kanal gyumolcsot, egy elott meg 110 oszibaris hust. ajajaj. na, Nori ezt szokta mondogatni: ajajajajajaj - jo hangosan :D

most nem tancoltam vele elalvas elott hanem felvettem, a kisagy elott elenekeltem neki ket dalt, picit dulogneltem jobbra-balra es betettem a kisagyba, mar nagyon faradt volt. persze váaaaa ment a siras de csak 10 mp-ig.

kora: hogy sikerult a kisagyba szoktatnod? hagytad sirni? ez a felvesz-letesz modszer jo faraszto, eleinte ahogy leteszem a babat, sir, aztan le kell tenni, es rogton ujra felvenni (ha sir) es ez megy kb 40 p-ig, de nap-nap utan egyre kevesebb ideig tart.

Evi, te hogy ringatod? enekelsz neki? sokaig kell ringatni? es a labad hogy van? birod vele?

Edina, koszi hogy mindig gondoskodsz nekunk mindenfelerol, pl. receptek.

Orsi, aranyos vagy, a mult heten itt volt anyu meg a noverem a kisfiaval es jol elvoltunk egyutt, plusz ment az allando utanuk elpakolgatas, stb. Monoron van egy hotel es ott van kismedence, es elmentunk oda strandolni es mindenki nagyon elvezte. van kisto is hattyukkal meg lovak. Ha valakit erdekel (bar masnak ez a hely gondolom nincs nagyon kozel) www.nyergeshotel.hu

Folyamatosan nezegetem, keresgetem a nekunk valo jatszohazat de meg nem sikerult talalni. talaltam egy ilyet: www.gekkonet.hu
fejleszto jatszohaz, na felhivtam oket, haaaaaaaaaaaaaaat nem semmi, egy heten 1 h-t foglalkoznak a gyerekkel, egy honap 18ezer ft-ba kerul!!!!!!!! allitolag ki tudjak szurni a fejlodesi rendellenessegeket es fejlesztik a baba keszsegeit kepessegeit. nade ennyi penzert!!! hah! :twisted:
hallott mar vki errol a helyrol?

udv
csilla

KépKép
Kép
csillaz
 
 


Látszik, hogy idegenben vagyok, Kolos alszik...nem tudok magammal mit kezdeni. Ledőltem egy picit ebéd után, de azt is eluntam.
Jó, hogy ennyien vagyunk itt, mindig ír vlki és van mit olvasnom. :lol:

Ha felébred Kismanó megyünk is haza, apának este próbája lesz. A nagymama sajnálja, hogy csak ilyen rövid időre láthatta kolost.

szia tina, te is rég jártál már erre. Dávidnak így utólag boldog fél évet!
jó lehett a telken. örülök, hogy jól érzetétek magatokat.

úgy hallom vlki dumálgat...
Vendég
 


sziasztok,
uj szokast vett a fejebe a majomfeju bumburnyak ket napja! delelotti alvasnal lenyom 2.5 orat. aztan delutan meg 3 ora fentlet utan elalmosodik. itthon mar hamarabb elunja, valahogy nyugosebb-unatkozosabb megint. 1-1.5 ora fentlet utan mar nem sok minden jo neki, de seta kozben elnezelodik, sot bambul...tegnap is, ma is lefaradt mar delutan, ma majdnem be is aludt a setaba, hazaerve, barhova tettem, csak nyuglodott, felvittem a kisagyaba, betettem...s eppugy mint tegnap...vigyorgott halasan, dumalgatott, dobalta a kutyajat, kijottem, s ittlent hallgattam a bebiorzon, miket dumal...jokat rohogtem, de fel ora utan eluntam, s adtam neki szopcsit, ugyanis tegnap is, ma is mar 3-4 oraja nem evett ilyenkor, azt hittem, azert nem tud aludni (bar nem hiszem), szopcsizott is rendesen, bealudt...ahogy helyezem be az agyaba csukott szemmel 1mp-re felsir, s alszik tovabb a rongyaval.
szoval a franya delutan szopcsival alszik el 2 napja, de nem koveteli, csak en unom el, h. meg mindig dumal.
raadasul ebren beteve orul a kisagyanak, felig alva meg felsir tole!!! na ezt jol megaszontam, nagyon unatkozhatok mar itthon, h. ilyeneket figyelek meg:-)))

boldog felevest levinek!
s tok jo, h. tina es csilla jelentkeztetek!!!

csilla,
en hallottam a gekkorol! tenyleg draga! s nemtom, kell-e! ugy tunik, nehany gondot hamar ki tudnak szurni, mert teljes szakember garda (pszichologus, gyogytornasz, gyerekorvos, konduktor stb) dolgozik egyutt, de egy normal gyereknel csak olyasmiket csinalnak, ami - elvileg - jobban es gyorsabban fejleszti oket, de te is csinalhatod, sot csinalod is otthon. pl. egy ilyen pici felevesnek, aki meg tapintas, ragas es ilyen ingerek altal fejlodik a kezebe adnak rengeteg fele anyagot, s nem csak muanyagot, mint a jatekaik altalaban: pl. gyurma, fempapir, termeszetes fakereg stb. s a tobb inger, jobb a koloknek. de ezt normal esetben mindenki csinalja a kolyokkel, egy kivancsi kolyok, ugyis megfog mindent. borso multkor meg is kostolta aliz so-liszt gurmajat, amit akkor kevertunk ki neki. megnyugodtam, hogy nem problemas izalesu a gyerekem, mert ez se izlett neki, nemcsak a gyumik!!
de kesobb, pl. a gyerektevekenysegekbol, rajzokbol, reakcioibol tenyleg kovetkeztetni tudnak ilyen dys-problemakra (dyslexia,-grafia,-kalkulia) vagy egyeb rejtett enyhe fejlodesi gondra, ami egy laikusnak nem tunik fel es minel korabba fejlesztik a kolykot, annal hatekonyabb (ezt csinaljak egyebkenta korai fejleszto kozpontok, amiknek kb. 9000 Ft egy teljes vizsgalat, csak nagy a sorallas)
na jol kifejtettem....:-))))

Kép
Kép
momoska
 
 


nehany kep az uccso ket naprol!!! most rakosgatom oket: Kép kettesben! Kép itt eszrevette a tv-t!!! Kép kisse ideges volt ujsagolvasas kozben!!! Kép a megint ketten!

Kép
Kép
momoska
 
 


Kolosnál a délutáni alvások változnak állandóan. most már több napja az ebéd utáni alvás csak egy óra. viszont az estinél meg kelteni kell, hgy fürcsi van és ideje lenne vacsizni, pedig régebben ez volt a rövidebb alvása. de gondolom ez még 1000x fog változni.

momoska, nagyon édesek együtt a gyerekek. borisz ennyire gyűlöl olvasni? :lol: kolos inkább megeszi a papírt mint széttépi. a múltkor is úgy kellett kitúrnom a darabokat az újjammal a szájából.

és pár kép, már én is rég ragtam föl.

szereti a ponyvákat. Szabi azt szokta mondani olyan gyorsan olvas a gyerek hogy szinte falja a könyveket. (szó szerint) :lol:
Kép

itt pedig megviszgálja mi baja a billentyűzetnek, mert apa nem jött rá. ha megharapdálom biztos jó lesz.
Kép

Kép

hát így alszom én...
Kép
Vendég
 


"ragtam"??? helyesen tudok ám én is írni, nem mondom... :lol: :oops: :oops: :roll:
Vendég
 


szép felkekésmentes, nyugodt éjszakát mindenkinek! Kép
Vendég
 


Sziasztok!

NAGYON JOK A KEPEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Aliz olyan szepen tartja Boriszt, latszik hogy mennyire szereti!!!! Borisz meg mint egy maccho azzal a borostyan lanccal!

Kolos meg egy muszaki zseni lesz tan! :lol:
cukin alszik. Nori tegnap este ugy aludt, hogy hason es a racsvedo alol kilogtak a labai. jolmegaszontam enis.

Tina koszi a krem nevet ra fogok kerdezni a dokinal!

Mindenkinek felkelesmentes reggeligalvast!!!!!!!!!!!!!!! hajraaaaaaaaa

megyek meg vasalni

holnap meg jon anyosom de en is ugy hivom ot hogy nagymami nem hasznalom az anyos szot, olyan kis szeretnivalo energiabomba :) :)

joejt

KépKép
Kép
csillaz
 
 


Így avégére írnék pár sort...

Momoska: nagyon szép gyerekeid vannak!
Orsi: a tied is! Ahogy alszik! Levi is tud pózokat felvenni. A billentyűzettel meg különösen jól néz ki!
Jó lehet, hogy már így tudnak ülni!
Levente még nem tud ülni, mindenáron hanyadtfekvésből szeretne felülni :roll: , ami persze nem megy neki, de nem is próbálja máshogy. :(
Most egyébként is elég nyügi, megint felsír álmában és szopi közben. Akkor csinálta amikor alul jöttek a fogak, szóval lehet most érkeznek felül, bár nem látom.

Csilla: nem sikerült még teljesen kiságyba szoktatni, az éjszaka egy részét még velünk tölti 8) . Nappal sem maradt az ágyában 1 percre sem, úgyhogy én azzal keztem, nem az éjszakával. Optimista vagyok, szerintem sokat haladtunk előre. Majd most lesz a 2 lépés hátrafele. Megyünk a nagyikhoz Jászfényszarura (mind a ketten ott nőttunk fel koleszig), ott nincs kiságy úgyhogy végig veünk alszik. Na és persze állandóan kézben lesz. Csak majd aztán bírjak vele itthon :wink: .

Orsi: karácsonykor költöztünk Veresre, eddig tetszik itt, jó környék szerintem, bár még szinte senkit nem ismerek. Itt vannak a tavak a környékünkön, jó sétálni a friss levegőn főleg a VII. ker. után. Levente röviden összefoglalva édes, zabálnivaló, rafinált kis sajtkukac. Imádom, hogy már nem csak sikong, hanem bababeszélget is. Olyan édesk amikor mondják, nem? Általában vigyorgós, de ha nem tetszik neki vmi, vagy elveszek tőle 1 játékot akkor keményen tud hisztizni. Ha akar tőled vmit, akkor mereven bámul és morog közben. Az összes hajam kitépi és már megette a fél arcom.

Mostmár lépek, apa nem bír vele, mert persze neki ébren kell lenni :roll: ,
jóéjszakát mindenkinek!

KépKép
kora
 
 


jó reggelt!

bár Orsi lehet hogy megelőztél. Ma 6. 50-kor kelt, igaz 5-kor felsírt, de vissza tudtam simizni. Én is tudok ám ilyeneket irni.
Jó sokat kellett olvasni, ami nem baj, de csak futtában tudtam, így nem is biztos hogy mindenre emlékszem a végére.

Csilla: Lilinek is pár napja szokása hogy reggel nem eszik csak nagyon keveset, pl. ma is 70-et cicizett, és nem ette a tápot.

A táp egyébként amit kaptt : nuritiol AR vagy valami ilyesmi. Bukós csecsemőknek újszülött kortól van ráírva.

Tegnap kostóltattam vele és fintorgott, pedig szerinte sokkal jobb íze van mint a HA-nak. Olyan igazi tej íze. Ma reggel keverve adtam, de ugye nem kellett neki.

BOLDOG NÉVNAPOT BORISZNAK!!!!

Tegnap Lili de. 2 órát aludt, du. meg 2x fél órát. Az este meg megint felkelt fél óra után, mintha még nem telt volna le a nap, de most nem hagytam 1 órát nyüglődni, elaltattam fé óra után.

Tina: örülök hogy nincs semmi baj a kis lurkóval.

Kép

láttatok mostanában ekkora szivárványt?
Kép

na megyek csinálok neki papit, mert a reggeli cici nem elég neki.

KépKép
domidina
 
 


Sziasztok,

Edina: Kolos ma 6:37kor kelt, és 7:05ig bírta kaja nélkül. szegénykémnek megint fáj a foga. ezt abból gondolom, hogy elaltattam, lerakom ágyába, és 10 mp múlva felsír. ismét felveszem, már csukódnak a szemei, közben cumizik és hümmög. elalszik, lerakom, felsír. apa bekente neki az ínyét, és most már véglegesen sikerült elaltatnom. közben meg volt 3 kaki. akkor kakilt naponta többet mikor jött a foga. kíváncsi leszek mennyit tud aludni.
meg ált. ha jön a foga, nem is eszik annyit. tegnap alig vacsizott, és így is kibírta reggelig.

Szép a szivárvány! én még nem láttam ekkorát.
Végül mivel ragasztottad be a polifoamot? nekünk is ilyen van, legalább is van benne szarvas.

Köszi Kora és Csilla, szerintem is édes a kismanó. :) és tényleg tündériak ahogy mondják a magukét! Felraksz majd képet Leviről és magadról?

de pocsék idő van! ilyenkor semmihez sincs kedve az embernek.
Vendég
 


tegnap fürdés után készült
Kép
Vendég
 


ragasztópisztollyal,
van vagy 3 méret, mindegyikből csak 10 db. Gondoltam veszek az egyikhez ami a szobában van, hogy nagyobb legyen a szőnyeg, hát nem más méretű, az most a járókában van. SZereti Lili, nézegeti, kapargatja a formákat.

Akkor most te is tudtál aludni. Egyébként lehet hogy Lilinek is a foga jön, csak az a baj, hogy én semmi jelét, legalábbis konkrét dolgot nem látok. Mert nem nyáladzik annyira, nem rág, hacsak nem a nyakamat, meg a pólómat, és igaz, hogy felsír, de.... nagyon nem fájhat neki, mert alszik napközben, akkor nem sír fel és hosszasan is tu.

na most csak ennyi, mert már bedugtam a vasalót, csak gondoltam bekukkantok míg felmelegszik....

KépKép
domidina
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?