Donika,
Augusztusban megyünk konzira, szeptemberben kezdünk, október lombik – ha minden jól megy!
Emma,
Látom, Zalán belekapott a tortájába, biztos fini volt, nagyon jól néz ki! Te sütötted? Jó nyaralást!
Fanni,
Az én fiam a kórházban sose sírt, örültünk is apával. De miután hazajöttünk…! Teljesen kétségbeestünk, úgyhogy tök megértelek… Kettővel gondolom még brutálabb! Még mindig belémáll az ideg, ha elkezd sírni! Ráadásul ő nem egyszerűen sír, hanem sikít!
Nekünk 2 dolog segített, az egyik, amit Zsuzsi is írt, az elektromos hinta, az is oldalirányban hintázva, a másik a cumi. A hintát majdnem fél éves koráig használtuk, csak dicsérni tudom. A cumit én elleneztem, de amikor már hosszú ideje üvöltött, és amint megkapta a cumit azonnal elhallgatott, akkor feladtam az elveimet. Ráadásul cumizavaros lett, akkor megpróbáltuk leszoktatni róla, de nem ment.
Látom sok cumisüveges tanácsot kaptál! Nagyon szopibarát még a Tomee tipee. Anikó használta is, bár nem tudom, hogy az egyes lukút használta-e. Nekünk is van, de Olivér nem volt hajlandó cumisüvegből inni.
A hintáról egy link (a miénk akváriumos, nem ilyen, csak hasonló, de a funkciók ugyanilyenek. ):
http://www.jatsszvelem.hu/index.php?lap=88
Az utolsó a lap alján!
Erika,
Ha jól értem az írásodból, azon vagy, hogy csökkentsd vagy elhagyd az éjszakai szopik számát, igaz? Én is ezen gondolkodtam a 10. hónap tájékán, hogy el kéne hagyni az éjszakai 2-3 szopit. Addig törtem a fejem, amíg a gyerek megoldotta, 10,5 hónaposan egyik nap már nem volt hajlandó szopizni se nappal, se éjszaka. Azóta se szopott! Ha visszagondolok, volt erre egy halvány kísérlete 8 hósan is, de akkor addig tuszkoltam, amíg nagy harcok árán, de visszaszokott a szopira. 10,5 hósan már nem sikerült. Lehet, hogy nálatok is megoldódik magától! JA, és azóta, mióta nincs szopi, egyszer sem kelt fel éjszaka!!!
A sírni hagyásról meg találtam egy pár gondolatot a Kismamában:
„Ha sírni hagyjuk altatás helyett, lehet, hogy egy idő után abbahagyja. De ez nem azt jelenti, hogy megtanult elaludni, hanem azt, hogy megtört, és megtanulta: hiába szól, nem számíthat a szüleire.”
Anikó,
Én egy másfajta nuk csőröst vettem, na az tényleg egy sz*r! A tápit én is avent csőrösből adom, nekünk is az jött be. (Ugye ő nem iszik cumiból. )
Zsuska,
Jobbulást Borkának!
Anda,
Tök jó, hogy bejött a fiúknál, hogy külön alszol!
Kata,
Akkor lehet, hogy mostanában is be kéne néznem egy Lidlbe!:-) Én eléggé allergiás vagyok, úgyhogy azok alapján, amit leírtál, lehet, hogy lehet allergiás! Még azt figyeld meg, hogy a szeme-, orra-, füle viszket-e! A szemfolyás is akkor allergia, ha időszakos, és társul hozzá szemviszketés, pirosodás. Az összes tünet időszakos kell, hogy legyen szerintem. Szerintem sincs korszerűbb módszer a szurkálásnál, bár nekem már nagyon régen csinálták! Az allergiát észre fogod venni, hisz ált. egyre csak rosszabbodik, jobb sose lesz. Arról is megismerheted, hogy tengerparton és hegyvidéken ritka. Persze függ attól is, hogy mire allergiás. Pl. én a fű- és a fapollenekre is, de hegyvidéken még sincs tünetem.
A pelyhet a reggeli tápiba is belekeverem, meg szinte az összes bébiételbe teszek vmennyit.