Kicsit floodolni fogok ha nem bánjátok, jön Bori szülisztorija
de sehogyse bírtam rövidebbre venni
bocsiiii
Tegnap volt 1 hónapos Borka. Így itt a remek alkalom, hogy leírjam a születése történetét.
Június 16-án, hétfő hajnalban 3 órakor arra ébredtem, hogy fáj. De máshogy. Olyan menstruációs görcsök jöttek és elég kellemetlenül. Aztán amikor már gyanúsan mindig jött, gondoltam megnézem az órán, hogy hány percenként jön, mert sejtettem, hogy ez viszont már AZ a fájás lesz. 10 percenként jöttek. Laci is felébredt, mondtam, hogy nyugi még csak 10 percesek. Mondta, hogy oké, ő még szeretne 6-ig aludni, szal majd akkor keltsem, ha valami extra dolog történik
Sétálgattam egy kicsit, meg 5 percenként mentem a wc-re, de nem múltak a 10 percesek. Aztán kb ½ 6 körül felhívtam a Verát, hogy mi legyen. Mondta, hogy feküdjek be egy kád vízbe, meglátjuk mi lesz. Befeküdtem. Nem lett semmi. Közben hívott Vera, hogy na mi a helyzet? Mondtam semmi
Mondta, hogy jó lenne ½ 8-ra beérnünk a H-ba, mert a második szülés lehet viharos és bármelyik pillanatban felgyorsulhatnak a dolgok. Érdekes volt, hogy ő jobban izgult, mint én. Én valahogy sejtettem, hogy ez nem fog begyorsulni. Így aztán ½ 8-kor felcsíptük Anyut és elindultunk a H-ba. Otthon mondtuk Huginak, hogyha Kamilla megébred, akkor azért ne nagyon mondja neki, hol vagyunk, nehogy megijedjen vagy valami. Az más tészta, hogy Kamilla levágta, hogy hol vagyunk, ő mondta, hogy Anya szülni ment és ezzel el volt számára intézve a dolog. Nem keresett minket.
Szóval a kocsiban, miután csak sikerült egy kis dugót kifogni, két fájást kellett túlélnem. Nem volt vészes. Felmentünk a szülészetre ahol ezren tobzódtak. Vera bevitt, átöltöztem, ő meg közben intézte a papírokat. Jött UM és megvizsgált és nagy örömömre mondta, hogy már 4 ujjnyira vagyok kitágulva. Ennek nagyon megörültem, mert még a múlt héten is csak 1 ujjnyira voltam. Kérdeztem Verát, hogy mennyire kell még tágulni, mondta, hogy még kb 2 ujjnyi, ami már igazán nem sok, kb két-három jó fájás és slussz, jöhet a baba
Nem kaptam beöntést se, lévén hasmenésem azért volt reggel óta, és a borotválás is elmaradt, ezek szerint Laci ügyes borbély volt
Sajnos az ikea szoba foglalt volt, így a rózsaszín szobába mentünk. Akkor volt kb ¾ 9. Már Laci is bent volt velem. Vártuk, hogy a 10 percesek rövidüljenek. Aztán mondta UM, hogy burkot repeszt, mert az majd belendíti a dolgot. Kb 9-kor volt burokrepi és alig-alig jött víz. Kaptam fél órát, hogy belendüljön a dolog, és persze nem lendült be semmi, mert ugyanúgy 10 percesek maradtak a fájások. Ezen Vera is csodálkozott. Így aztán ½ 10-kor jött az oxitocin. Plusz rámtették az nst-t. Közben hallottam, ahogy beszélgettek róla, hogy valami front lehet, mert ezren vannak és még jönnek és hova teszik majd ezt a sok szülni akaró nőt és és és…Közben szerencsére nem kellett feküdnöm, mert mondtam, hogy inkább állnék vagy ülnék vagy nem is tudom. Vera mondta, hogy az jó, ha nem tudom, mert akkor olyan vagyok, mint a tojó galamb, aki keresi a helyét
Aztán Vera bekötötte az oxit és beállította minimum értékre. Persze attól se lett semmi extra..aztán bejött UM, megkérdezte, hogy hogy vagyok, mondtam, hogy ugyanúgy; erre ő duplázta az oxi adagot. Ahogy néztem, hogy csavarja fel a gépet, szinte nem telt el bele 1 perc és úgy fejbevágott az anyag, hogy jött az ismerős szédüléses-fájásos rosszullét. Laci is mondta, hogy na most hat az cucc és most jönnek a fájások, mert őneki is ismerős volt ez a ráborulós rész, amikor effektív nem bírtam a fejemet tartani, azaz ráborultam, hogy akkor majd ő tartja helyettem.
10-kor bejött aztán Vera is és UM is kérdezték, mi van. Én már beszélni nem tudtam az anyagtól, de Laci mondta, hogy ez már AZ! UM kérdezte, hogy érzek-e tolófájást, én meg nyökögtem valamit, hogy asszem. Igazándiból passz, hogy mit éreztem, nem voltam jól és túl akartam lenni rajta, meg valamiféle ingert éreztem is azért. Így aztán felkúsztam az ágyra szülőpózba vágtam magam és nekiestünk a tortúrának. Vera és UM bekészültek és lehetett nyomnom, ha jött a fájás. És innentől kezdve kemény 1 órás harcot vívtam azért, hogy egyrészt megszülessen a porontyom, másrészt azért, hogy ne billenjek át azon a vékony kis mezsgyén, és ne veszítsem el a fejem, és ne küldjek el hisztis picsaként mindenkit a sunyiba. Nyomtam, nyomtam de nem történt semmi. A baba nagyon fent volt és nem akart lejönni. Hiába tudtam, hogy mi a helyes levegővételi technika és két fájás között UM is mondta, és még viccelődtünk is, hogy igen tudom, hogy hogy kéne, de ha jön a fájás, akkor valahogy arra nem sikerült koncentrálnom. Túl akartam lenni rajta, meg akartam úszni a fájásokat. És így az erő a torkomban veszett el. Nem kiabáltam csak csukott szájjal erőlködtem, másnapra fájt is a torkom rendesen!
Minden fájásnál hallottam ahogy szinte együtt nyomtak velem mind a hárman és drukkoltak. De miután sehogyse mozdult lefelé a baba én meg már kezdtem elveszteni a lélekjelenlétemet, doki néni mondta, hogy akkor ő segít. És egy picit rámfeküdt egy nyomásnál és lepajszerolta a bébit. Még egy pár nyomás jött, amikor hallottam, ahogy UM mondja, hogy már fájása sincs. Én meg gondoltam magamban -mi az hogy, nincs?? Nekem már mindenhol és mindig fáj! De nagy nehezen, meg külső segítséggel végre beilleszkedett szépen a feje és megindult kifelé. Akkor azt hittem, hogy túl vagyunk a nehezén. És kezdtem örülni, mire doki néni félreállt, jött Vera és mondta UM, hogy most nagyon figyeljek a Verára és csináljak mindent úgy, ahogy mondja. Az volt a rossz, hogy míg Kamillánál, amikor mondta UM, hogy még 3 nyomás, akkor az annyi is volt. Fel tudtam készülni rá, beosztani az erőmet stb. Itt meg kérdeztem is közbe, hogy még mennyit kell nyomnom, mikor lesz már meg a baba és nem tudtak mondani semmit és ez a bizonytalanság is kikészített.
Aztán a következő nyomásnál, miután elfele toltam mindenkit magamtól és hát UM is jó erőben van, de alig bírt a lábammal, (merthogy a csípőjén volt a lábam) levették a kapaszkodókat, hogy akkor hátha nem tolok majd elfele hanem oda ahová kell. Na ez még rosszabb volt, mert alig találtam valami kapaszkodót. Akkor fél kézzel a fejembe kapaszkodtam és mondták Lacinak, hogy segítsen a fejemet fogni. Na ahogy apjuk közelhajolt elkaptam a grabancát, és onnantól abba csimpaszkodtam, és két kézzel húztam a nyakánál fogva a fejét ő meg próbált ellentartani. Nehezen félig kijött a baba feje, mondták, hogy szép és rengeteg fekete haja van. Én meg gondoltam magamban, hogy nem ééééérdekel, csak szedjék már kiiii, kérem, kérem, kérem!!!! És akkor Vera rákezdett a „fújjuk a gyertyát” című általuk ismert nótára, amibe minden fájásnál bekapcsolódott UM is és a végén már Laci is. Én meg csak lihegtem, fújni alig tudtam és nem értettem, hogy most mi van, miért nem nyomhatok és egyáltalán én nem akarok gyertyát fújniiii és inkább vágjanak már keresztbe-hosszába csak ezen legyek már túl!!!!!
Közben éreztem, hogy Vera lötyköl valami kellemes meleggel odalent és tartani kellett a baba fejét a kijárat előtt..hát ez valami pokoli volt. Hiába mondtam, hogy ez feszít és nem jó, ez nem hatott meg senkit. Aztán kint volt a feje, kis megkönnyebbülés ám az a hülye gyertya még mindig égett, mert továbbra is fújni kellett; aztán szépen lassan éreztem, ahogy kicsússzan a baba teste. Érdekes mód a sok fájdalom ellenére az valahogy jó érzés is volt egyben. Aztán rámtették a babát akiről kiderült, hogy KISLÁNY. Egész közel rakták hozzám és lévén 10.56 perc volt, azaz világos; így jól meg is szemléltük egymást. Nagy baba volt és lilás színű, jó sok fekete hajjal és irtó hangos oázásba kezdett. Ezen meg is lepődtünk, mert Kamilla ugye csöndesen szemlélődött annak idején, Borka viszont hangos rivalgással köszöntött minket és ezt a Világot.
Utána még egy fájást kellett még túlélnem, mondták, hogy nyomjak, hogy jöjjön a lepény. Egyszerűen már alig volt erőm ehhez, de valahogy csak kijött a lepény is.
Na innentől már megint nem sok jó jött nekem. Mert Borit elvitték rendbe tenni (lemérték: 3550 gr és 56 cm), engem meg kikötöttek a kengyelbe. Pedig már úgy, de úgy össze akartam csukni a lábam és az oldalamra fordulni. Ráadásul a másik szobában is épp szülés ment ahová átrohant UM. Így hosszú-hosszú perceket töltöttem ott kikötve, remegve. Úgy remegtem, mint egy nyárfalevél és a „haza akarok menni - nem akarok többé debreceni diák lenni” érzés kezdett eluralkodni rajtam. Hiába kértem Verát, hogy hagy csukjam össze a lábam, mondta, hogy addig nem lehet, amíg nem vagyok rendbetéve. Nagy sokára megjött UM és nekilátott a pucevának. Hát az valami über rossz volt, azt hittem szinte kitépi a belsőmet.. Közbe nyögtem meg minden és UM nyugtatott, hogy igyekszik gyors lenni, de ezt muszáj, mert maradtak bent burokdarabok és nehogy később baj legyen ebből, inkább most jól kipucol. Én ezt mind tudtam is, de akkor is...ez már sok(k) volt. Aztán mondta Vera, hogy ügyes voltam, mert egy ici-pici felületi horzsolásom lett csak, így nem lesz sok varrás. Na ehhez képest úgy érzetem, hogy UM rajtam dolgozza ki az új matyó mintát vagy mi, mert az is hosszú-hosszú percekbe telt míg megstoppolt. És nem is értettem, hogy most mit stoppol, amikor csak horzsolódtam?? Meg is kérdeztem, mondta, hogy megemeli a gátat, hogy később ne kelljen plasztikáztatni, mert hogy csak a nagymamik korában volt az úgy, hogy na majd szépen minden magától meggyógyul. Mondtam, hogy hát jól van..függetlenül attól, hogy fogalmam se volt, hogy mi az a „gátat megemelni” dolog, utólag persze rájöttem. Közbe még diskuráltunk, hogy érdemes-e haskötőt hordani vagy se, csak hogy elüssük az időt. Nagy sokára kész lettem. Aztán irtó iramban kezdtek rendet rakni körülöttem, Vera nem talált egy tűt, még poénkodtunk, hogy remélem nem bennem maradt, de végül a kukában megtalálta. UM már egy másik páciensnél volt, közben hallottam, hogy annyi szülő nő lett hirtelen, hogy a vizsgálóban is szültek már, és az ajtóban állt már Bardóczy, hogy mikor jöhetnek ide.
Szóval ahhoz képest, hogy az elején azt mondtam Lacinak, hogy délre meg lesz a baba, ennyi időt szánok rá
, egy órával hamarabb meglett. Vera is mondta, hogy effektív 1 óra alatt szültem meg és azért fáradtam el ennyire, mert nagyon intenzív volt az egész. Hát az.
Sajna nem tudtunk úgy igazán hármasban összebújni, mert nem volt hely sehol, így Laci a gyermekágyra jöhetett be velünk, de csak egy órára, és hát ott volt már egy másik lány, így nem igazán tudtam magam elengedni, pedig jól esett volna egyet bőgni. Aztán a gyerekágyon Borkát rátettük a cicire, nagyon kis ügyes volt, mert rögtön elkapta a fonalat és szépen szopizott. Meg is lett az eredménye, mert már ott olyan méhösszehúzódásos fájdalmam volt, hogy azt hittem becsinálok. Utána ügyesen egyedül ki tudtam menni a wc-re pisilni, szerencsére nem akartam elájulni meg semmi. Csak remegős volt a lábam.
Aztán Laci elment és mi ott maradtunk Borkával ismerkedni. Bár ő aludt és így én meg elkezdtem újrajátszani magamban az egész szülést és újra és újra elborzadtam.. Egy csöppet se volt jó élmény. Az volt jó élmény, amikor éreztem, hogy kicsússzanik a teste, meg amikor rámtették. De még most is összeugrik a gyomrom, ha arra gondolok, miket éreztem akkor közben, és hogy megint mennyire kívül voltam ezen a történeten.
Borika úgy nézett ki, mint egy bokszoló egy címmeccs után. Ő is megküzdött. Tele volt vörös foltokkal, görbe és nyomott volt az orra. De szépen nézelődött a világba és napról napra kupálódott.
Bent a kórházban amúgy minden rendesen klappolt. Persze első alkalommal beijesztettek, hogy szívzöreje van a lánynak, de az csak ilyen újszülöttkori izé volt, mert másnapra már elmúlt. Szépen szopizott és így nem is sárgult be. Este persze ő is ugyanúgy rázendített, mint anno Kamilla, most mint tapasztalt anyuka azonban sima vizet kértem neki nem tápot. Igaz, hogy nem igazán akaródzott neki vizet inni akkor se és most sem
Kati doktor néni nagyon jó fej volt, hogy meglepett egy kis babanetezési lehetőséggel. Igazán jól esett.
Aztán miután Borival minden rendben ment és hát második bébicsek szerdán már mehettünk is haza. És bár a kórházi kaja nem volt olyan rossz (kivéve a vacsit) és nekem ugyanúgy nem volt rossz tapasztalatom (kivéve az első nap, amikor is óriás vérömleny jött ki belőlem és szépen eláztattam mindent és a nővér személyes kitolásnak élte meg, hogy ágyneműt kell cserélnie) azért nagyon vártam már, hogy hazajöhessünk!! Főleg, hogy azok az ágyak borzalmasan kényelmetlenek, főleg az enyém úúúgy nyekergett??!! UM minden nap benézett, hogy hogy vagyunk, és mindennap elcsodálkozott Borka hatalmas haján
Június 18-án14.00 órakor haza is jöhettünk Borkával.
R