Na sziasztok!
Szüléstörténetem:
2008. július 5.-én esküvőre voltunk hivatalosak. Igaz bejelentettük az ifjú párnak, hogy vagy odaérünk vagy nem, de 2 napig készütem, hogy mit is vegyek majd fel, hogy mutassak valahogy a párom mellett.
Végül a ruhák kiválasztva, válfázva, a szekrény oldalán lógtak. Szombaton reggel nyügösen ébredtem. Meleg is volt, sehogy sem fértem magamtól, már senki nem mert hozzámszólni. Délelőtt még szétnéztem a párom mamájáéknál, mert épp lakásfelújjítással, majd ebéd után gondoltam lefekszem pihenni. 10 perc múlva egy pattanást éreztem, majd valami elkezdett folyni. Na mondom tessék, már a pisilést sem tudom visszatartani...de nem az volt. kiszóltam a páromnak, mint rutinos kispapának-"Szerinted ez az?"-majd nézett rám kétségbeesetten, hogy "honnan tudjam????". Majd feltettük ugyanezt a kérdést anyukámnak is, aki meglepett egy nagy vattapamamaccsal, amit azután még 3x cseréltem. Így egyértelmű volt, hogy ez bizony a magzatvíz. Kisebb kétségbeesés követően elkezdtünk bepakolni a kocsiba, mindent aminek totál nem vettem hasznát!
Elindultunk, a kórház 35 km-re van tőlünk. A párom hajtott mint az őrült, majd isten tudja hányadik figyelmeztetés után felfogta, hogy fájni nem fáj, úgyhogy normálisan vezessen.
Beértünk a sürgősségire, ahol annyira siettek mindennel, hogy hihetetlen. Nem számított, hogy a lábam között folyik a víz, vetkőzzek le, de a bugyit is vegyem le. Na mondom akkor lesz mit felmosni..de ők mondták. majd jött egy borzasztóan kedves ügyeletes orvos, akit valószínű akkor keltettünk fel a szombat délutáni pihenésből. Megvizsgált, de szívem szerint a korbonctanra nem venném fel, nemhogy nőgyógyásznak. Ezután beöntés és a töbi kellemes dolog, innen pedig a szülőszoba. A párom még mindig nem tudta, hogy bejön e, de amikor a szülőszoba ajtajában megkérdezték, hősiesen rávágta, hogy "Igen, apás szülés lesz !!!!!" Ez volt délután 2-kor, fájások sehol, én az asztalon a tappancsokkal, 6-15-ig terjedő fájásokkal. Majd 5 órakkor bekötötték az oxitocint, amitől majd lesznek fájások. Na fájások lettek, de tágulás nem, a méhszájam nem volt jó helyen! este 8-ig töbször vizsgáltak, egy mm-t sem tágultam. Ennél a résznél a szülésznő kijelentette, hogy császár!!! Én ekorra már azt sem tudtam, hogy fiú vagyok e vagy lány, mert 5-től szívtam a gázt! És ekkor olyan történt amit a szülésznőm 26 év alatt nem látott 20.00-20.30-ig 8 cm-re tágultam ki, jöttek a tolófájások. De kicsifiam még itt is úgy gondolta, hogy megtréfál egy picit, kidugta a fejét majd visszahúzta...én kevésbé díjjaztam! Ekkor jött az újabb szülésznői döntés-császár kell! A dokim mondta neki, hogy nyugodjon meg...a szívhang jó...várják meg a következő tolófájást...kár lenne császárral elrontani. És a következő tolófájással megérkezett Benike
!!!!!!
Életem legboldogabb perce volt amikor a hasamra rakták...és a páromra is annyira büszke voltam, újra-és újra csak köszöngetem neki, hogy bent volt velem...ő pedig, hogy bent lehetett!!!
Ezután, míg engem varrtak, ő elkísérte pici fiát az első fürdetésre, hihetetlen képeket készített, amiket azóta már legalább százszór megnéztem. Igaz azóta itt piheg mellettem a kiságyban és még most sem hiszem el, hogy ilyen gyönyörű és tökéletes. Százszór végigfutott már az agyamon, hogy kinek kellene hálát adnom és hogy mennyiszer megtehetném, hogy megkaptuk ezt a kis herceget. Semmi fájdalmas emlék nem jut eszembe, ha rá nézek, de gondolom ezzel mindannyian így voltatok, és az is így lesz vele, aki még ugyan erre a csodára vár....
Remélem nem untattalak benneteket, nem igazán tudtam úgy megfogalmazni ahogy éreztem...de ennyi tellett tőlem.
És még egy pár fotó: