Csajok!
Csak gyorsan beugrok helyzetet jelenteni. Rám/ránk jár a rúd erösen, íme a részletek az elmúlt napok eseményeiböl. El is tünök megint, ki vagyok lelkileg-testileg, de müködnöm kell, viszek is magammal megint csinálnivalót a kórházba... Ott is hülyének néz a személyzet, hogy ha éppen kicsit bírom magam, már gürizek.
Szóval emlékeztek a 18-ai üzenetemre:
Én a 18-át kidölve töltöttem abban a reményben, hogy megúszom a kórházat. Sajnos nem jött be a taktikám, este Bea elvitt a kórházba, mert akkor már olyan görcsök gyötörtek, hogy nem tudtam a gyerekeket se ellátni, a kedves férjem meg még Prágában ült a kocsmában a barátjával üzleti tárgyalás címszó alatt, noha már napközben tájékoztattam a dolgok állásáról. Ennek ellenére csak 19-e reggel ért haza, így Joe itt aludt a gyerekekkel, elvitte öket oviba, bejött késöbb hozzám a kórházba és hozott virágot a szülinapomra. Nagyon jól esett a figyelmessége, föleg mert a férjem megint elfelejtette és nem is pótolta azóta se a mulasztását...
Kicsit elszomorít azért, hogy az itteni barátnök inkább kitesznek magukért, mint a saját oldalbordám. De mit várhattam volna, így megy ez vele, amióta ismerem. Nincs új a nap alatt.
Szóval éjjel kórház, megvizsgáltak, minden rendben, két óra múlva a görcsök olyannyira felerösödtek, hogy akkor már csak a halálomat vártam. Levittek a belgyógyászatra, összeültek az okosok, ott se találtak semmit, csodás szerveim vannak, labor tökéletes. Görcsök, görcsök.
Sebészet. Ismerös arcok a múlkorról. Összeültek hárman felettem és arra jutottak, miután semmit nem találtak ök sem, hogy biztos megint bélcsavarodásom van, pedig már túl voltam az elsö beöntésen és napok óta hasmenésem volt, ami nekem eléggé ellentmondásos egy bélelzáródással. Mindegy. Újabb beöntés alul-felül, rohanás, rengeteg fájdalomcsillapító, trombózis elleni oltás. Éjszaka újabb fájdalmak, beindultak a fájások 5 percenként. Hajnalban átkúsztam a szülészetre, ctg. Sehol semmi, de nekem akkor is fájások. Egy óra kínlódás és hitetlenség után rámnézett a doki és konstatálta, hogy nekem van igazam, hiába nem írja a ctg. Kaptam választást: vagy szívdübörgést okozó vénás tokolítikum, vagy 12 órás ragtapasz fejfájással, ami még nincsen jóváhagyva arra, mire szánták. Aláírtam mindent, éljen a fejfájás és a ragtapasz. Nyugi. 12 óra után újra fájások, újabb ragtapasz. Ma éjjel a 3. ragtapasz, most 24 órás. Ezért du.-ra el is koldultam magam pár órára, mert a párom közölte, hogy ö nem bírja tovább, egész éjszaka nem aludt, nem tudja a gyerekeket ellátni. Regö össze is kakilt itt mindent, totális káosz uralkodik. A barátnöimk sokat segítettek a napokban, a kórházból megszerveztem, hogy ki mikor mennyi gyerekre hány órát tud vigyázni, de ma ez se ment. Muszály volt hazajönnöm. Ha szerencsém van, leállnak a fájások, amiket a beöntés váltott ki és holnap hazajöhetek, ha nem, isten tudja hogy lesz a továbbiakban.
El vagyok kenödve. A párom nem volt képes nekem behozni a kórházba a cuccokat, amit kértem, se friss ruha, se semmi, így 3 napig nem tudtam tusolni se ebben a dögmelegben. A gyerekek 5 napja nem fürödtek, ugyanannyi napja azokat a ruhákat hordják, esznek, amit találnak. Nem az igazi. A párom gürizik, de a családjárea nincs ideje.
Viszont kénytelen volt itt maradni a fájásaim miatt, mást kellett megfizetnie a Prága-Bécs útvonalra, amire tegnap indult volna. Persze utólag kiderült, hogy nem is lett volna képes végigcsinálni.
Hát így vagyunk, nem túl romantikus. Mindannyian az energiánkat a végsökig felhasználtuk.
Puszi nektek: én
Alkalmasint visszaolvasok... Szurkoljatok, hogy ne júniusi babánk legyen szük két kilóval...