Tusi
Nem tudom írtam e, hogy én is szeretnék hintát venni Apornak.
Egy érdekes cikk.
A baba mozgásfejlődése: Mit tehetsz érte?
február 13, 2008 | Kategória:A csecsemő fejlődése, Mozgásfejlődés | Szerzõ: Vida gi
A baba mozgásfejlődése kapcsán rengeteg tévhit van, amit érdemes eloszlatni. A szülők egyik tábora állandóan aggódik, vajon eleget tud-e már gyermeke, nem kéne-e többet tudnia, mikor kell szakemberhez fordulni, a másik tábor pedig mindent ráhagy a gyermekre, úgy gondolja, majd kialakul magától minden, ha eljön az ideje. És létezik az arany középutasok csapata is, akik nem aggódják túl a dolgot és nem rohannak fejvesztve a gyermekorvoshoz, de azért szeretnék tudni milyen gyakorlatokkal fejleszhetik gyermeküket, hogyan segíthetnek neki, hogy eljusson a következő lépcsőfokra. Ebben az írásban mindhárom tábor találhat hasznos információkat maga számára.
Mostanában sokat foglalkozom a mozgásfejlődéssel, egyrészt mert saját 10 hónapos csemetém is rohamléptekben fejlődik, másrészt, mert rengeteg tévhitet hallok a mozgásfejlődés egyes lépései kapcsán. Látom az ismerős kismamák küzdelmeit és olvasok sokféle tapasztalatot, véleményt, kétséget, amivel e-mailben vagy az Alvásambulancián megkeresnek.
Nos akkor lássuk hát az időtáblát, hogy nagyjából mikor mit kéne tudnia a babának:
Átfordulás 3-6 hónapos kor között valamikor - Egyes babák egyáltalán nem strapálják magukat ezen a téren, inkább kivárnak, a fürgébbek már 3 hónaposan átfordulnak. Mindegy, hogy hányszor fordult már át a baba, hogy rendszeresen csinálja, vagy csak 1-2 alkalommal fordul át, ha egyszer meg tudja csinálni, akkor azt már tudja, csak nem motiválja semmi arra, hogy rendszeresen átforduljon. Majd, ha szüksége lesz rá, gyakrabban fogja csinálni.
Kúszás 6-9 hónapos kor között. A kúszás lehet körbe-körbe, hátrafelé vagy előrefelé, mindegy melyiket űzi a baba, csak csinálja, mert ez nagyon fontos a hátizom és a karizom erősödése szempontjából.
Felülés 8-10 hónapos korban. A felülés nem azt jelenti, hogy támasztva, vagy a kezére támaszkodva meg tud ülni a baba, hanem, hogy teljesen egyedül minden segítség nélkül fel tud ülni és támaszték nélkül stabilan ül (nem borul fel).
Mászás 8-11 hónapos kor között. A mászás kezdete attól is függ, mennyit kúszott a baba előtte. Vannak olyan babák, akik profin kúsznak, de a mászást csak 1-2 hétig űzik, csupán átmenetként szolgál számukra a kúszás és a járás között, míg vannak olyan kicsik, akik hamar profin megtanulnak mászni és 4-5 hónapig csak másznak, járni egyáltalán nem akarnak.
Felállás Ha már tud mászni, akkor saját maga, önállóan kapaszkodva pár nap múlva fel is tud majd állni. Az nem számít felállásnak, ha te segítesz neki felállni. A legtöbb baba önállóan kapaszkodva már kb. fél évesen tud állni, de az önálló felálláshoz ennél sokkal több kell: egyensúlyérzet, karizmok stb., ezeket pedig csak a kúszás és mászás által tudja megszerezni a kicsi.
Járás 10-18 hónapos kor között. Az önálló járáshoz több fokozaton át jut el a baba: először csak felkapaszkodik valamilyen bútorra és oldalazva halad, ezután az egyik bútorról átkapaszkodik a másikra, majd következik az a fokozat, amikor valamilyen nagyobb tárgyat, egy széket, egy kis gurulós bevásárlókocsit tologat maga előtt a baba. Ezután megtanul maga, kapaszkodás nélkül felállni, ezzel az egyensúlyozás művészetét sajátítja el. Végül pedig egyszercsak megteszi az első önálló, kapaszkodás nélküli lépését.
Mikor kell segítséget kérni?
Ha a fent leírt időintervallumokban nem kezdődik el az adott mozgásforma, akkor gondolkodás nélkül érdemes a gyermekorvos segítségét kérni.
Ha még időn belül vagytok, de úgy érzed valami nincsen rendben a gyermek mozgásával, akkor többféle lehetőséged van a fejlesztésre:
* járhattok babaúszásra, ez nagyban elősegíti a baba mozgásfejlődését
* a hintáztatás (akár kézben, akár hintán) az egyensúlyérzéket fejleszti
* a rugós hinta a lábizmokat erősíti és az egyensúlyérzék fejlődését segíti elő
* ha még nem forog, kipróbálhatjátok azt a játékot, hogy beleteszed egy takaróba a babát és óvatosan átfordítod, ezt nagyon szokták élvezni a kicsik
* az első fél évben fordítsd nagyon sokat hasra, ez a legfontosabb, amit megtehetsz érte
* ha már fel tud állni, biztosíts neki olyan helyeket a lakásban, amit könnyen elér és ahol biztonsággal fel tud állni (tévéállvány, dohányzóasztal stb.)
* ha már tud oldalazva járni, érdemes számára járástanulást segítő játékot venni, de ennek hiányában egy könnyű műanyag kerti szék is megteszi, az elég könnyű ahhoz, hogy tologassa.
* a különféle lovagoltatós, mondókázós, tornáztatós játékok is nagyon hasznosak
* Ha már szeretne mindenhová felmászni, és esetleg sikerül is neki, támogasd ebben és tanítsd meg magától lejönni. Ha felmászik pl. a kanapéra, fordítsd meg, hogy ne fejjel, hanem háttal jöjjön le és találj ki valami kis szöveget, amit ilyenkor mondasz neki, idővel összetársítja majd a szöveget és, hogy mit kell ilyenkor csinálni, és megtanul biztonsággal lemászni.
* Adj neki olyan játékokat, amik mozognak, amik őt is mozgásra késztetik. Pl. Dobhattok vagy guríthattok labdát, kisautót, játszhattok nagy strandlabdával, amit meg kell emelni (amikor már magától áll a baba, de még nem jár - ez az egyensúlyérzék fejlesztése szempontjából nagyon fontos)
Mielőtt orvoshoz rohannál kérhetsz máshol is segítséget, pl. a Gekko játszóházak valamelyikében csináltathatsz egy állapotfelmérést, és eljárhattok a játékos fejlesztő foglalkozásokra is.
Hibák, amiket elkövethetsz
* Hiába tud már megtámasztva ülni a baba, ne ültesd sokat, mert ezzel passzív testhelyzetbe kényszeríted egy olyan korszakban, amikor a mozgás lenne a legfontosabb. Várd meg, amíg magától fel tud ülni!
* Ne sétáltasd kézenfogva, amíg nem tud magától, kapaszkodás nélkül járni. Ezzel nem segíted a mozgásfejlődését, hanem késlelteted, mert nem a természetes egyensúlyt szokja meg és bátortalan lesz magától elindulni majd.
* Ne állítsd talpra, amíg nem tud magától felkapaszkodni. Ennek a legtöbbször az a vége, hogy nem akar magától felállni, hanem tőled kéri majd a segítséget hozzá. Ráadásul, mivel még nem elég erős a karja, sokkal bizonytalanabbul áll és többet esik majd.
* Ne akard mindenron “megtanítani” semmilyen mozgásformára. Vannak olyan babák, akik rohamléptekben fejlődnek, mások pedig komótosan. Minden mozgásformának megvannak az előzményei. Ha pl.kúszásból már képes felkapaszkodni, feltérdelni, akkor hamarosan képes lesz mászni is, térdelésből pedig nemsokára fel is áll, ha képes az oldalára fordulni, nemsokára át is tud majd fordulni, ha kapaszkodva lépeget, akkor idővel megtanul majd magától is járni.