Új privát üzeneted érkezett!

Helló Lányok!
Jelentem túléltem a 4 napos ünnepet, és ezzel az elsö hetet is (mínusz 1 kg Kép!). Két napig tartottam gyümölcsnapot (narancsot és mandarint ettem csak és sok ásványvizet ittam), aztán fokozatosan elkezdtem eszegetni mást is, vigyázva, hogy ne lépjem túl a napi 1800 kcal-t (minden nap felírom, miböl mennyit eszek). Újra elkezdtem rendszeresen futni is hetente minimum 5-ször 8-10 km-t. Azt olvastam, hogy ha valaki rendszeresen mozog, annak nem ajánlatos ennél kevesebbet enni, mert akkor a szervezet "behúzza a féket" és csak a legszükségesebb energia felhasználást engedi, a többit elraktározza, így nemhogy nem fogyok, de még hízhatok is! Az is sokat segít, hogy végre lehet a szabadban futni, nem kell a futófolyosón kínlódni. Most elég lelkes vagyok, bár nagy a csábítás. A párom nem igazán jó partner a fogyáshoz. Hol azt mondogatja, hogy a nyáron milyen jól néztem ki, hol pedig inycsiklandozó vacsorával vár este! Próbálom beosztani a napi kalória bevitelt, úgy, hogy a vacsoráiból is tudjak csipegetni.
Azért pénteken rákérdezek az új nögyógyászomtól is a fogyókúra hatására a teherbe esésre. Ha nem javasolja, akkor nem csinálom végig. Majd pénteken kiderül.

Éva,
szerintem ide írd a receptet, ha nem túl hosszú.

Sziasztok!
Orsi
Orsi
 


Évi
receptet kérünk ha lehet
Shajni
shajni
 


SZiasztok, sorstarsak!
Itt a recept, es higgyetek el, csak az elso olvasatra rettenetes, de vannak benne olyan dolgok, amik jol tomik a hasat, szoval en ehseget nem nagyon ereztem. Otnapos a kura, haromszor lehet ismetelni, es allitolag egy nap dietaval meg lehet tartani. En eddig 9 kilot fogytam.
Szoval:
HETFO
Reggeli: 1 narancs, 2 ketszersult, 1 csesze kave vagy tea( edesitovel)
Ebed:1 narancs, 1 tojas, 1 pohar tejfol, 1 csesz kave vagy tea
Vacsora: 2 paradicsom, 1/2 fejes salata, 2 tojas, 2 ketszersult, 1/2 pohar tejfol
KEDD
Reggeli: 1 narancs, 2 ketszersult, 1 csesze kave vagy tea
Ebed: 1 narancs, 1 tojas, 1 tejfol, 2 ketszersult.
Vacsora: 1 virsli, 1 paradicsom, 1 narancs, 1 ketszersult, 1 csesze kave vagy tea
SZERDA
Reggeli: ! narancs, 2 ketszersult, 1 csesze kave vagy tea
Ebed: 1 narancs, 1 tojas, 1 salata, 1 tejfol.
Vacsora: 3 szelet parizsi, 1 narancs, 1 ketszersult, 1 csesze kave vagy tea
CSUTORTOK
Reggeli: 1 narancs, 2 ketszersult, 1 csesze tea
Ebed: 12,5 dkg turo, 1 paradicsom, 1 csemege uborka, 1 ketszersult
Vacsora: 1 virsli, 2 paradicsom, 1 alma, 1 ketszersult
PENTEK
Reggeli: 1 narancs, 2 ketszersult, 1 csesze kave vagy tea
Ebed: 20 dkg gepsonka, 1 paradocsom, 1 ketszersult
Vacsora: 25 dkg parolt zoldseg, de lehet nyers is, 1 tojas,

A dieta utan minden hetfon( a suly tartasahoz)
Reggeli: 1 pohar citromos viz
Ebed: 1 alma , ketszersult
Vacsora 1 tojas, 1 paradicsom, 1 ketszersult.

Tenyleg nem annyira ijeszto, mint elso latasra tunik...
Ja, a citromos vizet ajanlom minden nap, reggel (ehgyomorra) forralj fel magadnak egy pohar vizet, hutsd le, tegyel bele egy szeletke citromot. Kifejezetten husit, es az arcbornek is jot tesz.
Kitartast!!!!!!!
Udv EVa
Eva
 

 
 

Eva,
koszi a receptet, a jovo heten kiprobalom.
Te miota csinalod a kurat? Sportolsz mellette valamit?

Sziasztok!
Orsi
Orsi
 


Évi
Köszi a receptet

Shajni
Shajni
 


Sziasztok Lanyok!
A kurat en egyszer csinaltam vegig(a tizenotnapos valtozatat, vagyis ezt az ot napot egymas utan haromszor,), aztan jott egy latogatas a nagyszuloknel, ahol ugye lehetetlen fogyozni.
De most probalok megegyszer vegigmenni rajta, ha nem is megegyszer 9 kilot de meg vagy negyet fogynom kene. Van egy speci tornagyakorlat sorom, mivel en jellegzetes helyekre hizom, azokat csinalom es minden heten egyszer(ha osszejon) Callaneticsre jarok. A tornagyakorlatokat a lanyommal egyutt csinalom, nagyon aranyos, ahogy utanozni probal( meg csak egyeves)
Udv
Eva
UI: szerintem erdemes kiprobalni.
Eva
 


Éva!
Én most lehet, hogy totál nem értem a dolgokat. Amit te csináltál, az fenti étrend, 3*5 napon át, azaz egybe 15 napig. Amirõl én lemaradtam, te azt a 9 kg-t mennyi idõ alatt fogytad? Hány ilyen 15 napos sorozatot csináltál végig? Mert legutóbbi írásodból úgy olvasódik, hogy egyszer 15 napot csináltál. Ezalatt fogytál 9 kg-t????
Ildi
u.i. és mégegy: hétfõtõl péntekig így eszek, hétvégén hogyan? akárhogy? és a megtartható azt jelenti, hogy ha végigcsináltam egy ilyen menetet, teszem azt megelégedtem a súlyommal, akkor onnantól kezdve heti egy nap diéta és 6 nap eszem amit akarok? (ez így leginkább a vallás pénteki böjtös napjára emlékeztet, lehet, hogy nem volt anno az sem hülyeség?)
Pethes Ildikó
 


Kedves Ildi!
A fogyokura alatt nem ettem hetvegen sem mast, ettem, ami a receptben volt, vagyis nem fejeztem be penteken,(irhattam volna ugy is, hogy elso nap, masodik nap, igy tunt egyszerubbnek...) !6 napig csinaltam, lement a kilenc kilo, de az is teny, hogy en mindig konnyen fogytam kulonosebb karosodas nelkunl, egyszer meg anno boldogult ifjukoromban egy nyar alatt 23 kilot, de azt nem csinalnam megegyszer: napi 600 kaloriat ettem, plusz tornaztam, azt akkor 20 evesen meg tudtam csinalni, eredmenyes volt, es szukseges, majdnem 90 kilo voltam fogyokra elott.
Ezt a kurat egy orvos ismerosom atnezte, azt mondta, hogy ha van kitartasom, hatasos lehet, vegul is van benne minden, amire szukseg lehet, feherje, vitaminok, jo, hogy sok narancs van benne, stb. Nalam bejott. Mostmar csak metartani akarnam, hogy az sikerulni fog-e, az a jovo zeneje.
A heti egy nap dieta a sulytartashoz kell, persze gondolom, akkor sem ajanlott zabalni, de ezt a fajta ( egy nap un. meregtelenites) masok is javasoltak. Egy masik orvos ismerosom azt mondta, hogy az is hatasos, ha egy heten kijelolok magamnak ket napot, amikor csak gyuimolcsot eszem, es asvanyvizet iszom, az segithet egyreszt egy minimalis fogyast, masrszt a szinten tarttast. Mert azt hiszem, hogy legtobbunknek az a gondja: nagy nehezen lekuzd magarol egy par kilot,es az elso adando alkalommal felet visszahizza.
A bojtot nem buta emberek talaltak ki. Nem vagyok vegetarianus tipus, nagyon szeretem a hust, de az biztos, hogy havi egy-ket nap husmentes dietat beiktattam regebben is, egeszen felfrissultem tole.
Gondolhatod, nem vakon es gondolkodas nelkul vetettem bvele magam a fogyokuraba, nem vagyok hive az ilyen kampanyszeru dolgokank. Egyszeruen nem ereztem jol magam a boromben, plusz a ruhataram haromnegyede nem jott ram, aminek kicserelese nem kis anyagi hatteret igenyelt volna...
Udv
Eva
Eva
 


Sziasztok Lanyok !
Eva!En is ismerem ezt a tojasos receptedet es kb.4 evvel ezelott csinaltam meg (amikor meg nem voltam vegarianus!) es tenyleg lefogytam kb.5 Kg.-ot kevesebb mint 2 het alatt ! De nagyon szigoruan be kell tartani szerintem hetvegen is.
Noverem is lefogyott ezzel a tojasos dietaval.
Az en gondom mas :
1., nem eszek hust sem halat
2., a tojast sem szeretem mar
3., meg mindig szoptatok.
Ugyhogy azt hiszem nalam negativ ez a dolog.
De azert jovohettol megkezdem a "rovidnadragos"
(lasd fentebb irt) "kuramat" es az elektromos
masszazst is !!! Valamit mindenkepp tenni kell.
Viszont megvallom a fogyotol nagyon felek mert ugye tobbszor voltam beteg iden es szerintem ha meg a tesztat ill.rizst stb. kiveszek az etrendenbol teljesen ossze fogok esni.
(marmint egeszsegileg) es ez azert nem eri meg.
Foleg a pici Sophienak.
Azert Nektek fogyozo lanyok sok kitartast es sikert kivanok !!!!
Csilla
LCsilla
 


Sziasztok
Nekem nagyon tetszik Évi receptje, tulajdonképpen
gyüjtöm az ötleteket, hogy a terhesség alatt ne hizzak el, mert ha nem vigyázok képes vagyok 1 nap alatt 3 kilót felszedni.Ez a recept azért
tetszik mert tartalmaz mindent, zöldséget fehérjét vitamint,ugyanis nem könnyü ugy egyszerüen átállni a napi 5*étkezésre hogy minden
benne legyen, finom is legyen és ne az legyen hogy
akkor most reggeltől estig kajálok. Nekem ez volt a legnehezebb, mert az édességtől teljesen eltiltottak.
Bocs ha hosszu voltam.

Shajni
Shajni
 


Sziasztok Lányok!

Ma mi van mindenki lefogyott csak én maradtam itt?

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Kedves bigacsiga Kata,

Nem vagy egyedül...

Bóbita
Bóbita (bóbita)
 


De nem ám....Kép

Pele
Pele
 


Na jó.
Az az igazság, hogy én is csak kinlódok.
Van nagy lelekesedés aztán beüt valami és eltántorít a célomtól.

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Csatlakozom elõttem szólohoz. Fel próbálok venni valami nyári cuccot, belenézek a tükörbe, és jön a nagy elhatározás: muszáj fogyni. Aztán jön egy hétvége anyunál, szülinappal, nagy evéssel, hazahozott egy heti sütiadaggal. Hát így nem megy. Pedig kéne. Valami jó tipp kéne rá, hogy ne kívánjam az orrom elõtt lévõ sütit, csokit. Van valakinek?
(ne azt, hogy rakjam el, stb. hisz a családnak nem lenne muszáj velem böjtölnie)

Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Kedves Ildi,

Szerintem ne nézz tükörbe Kép!
Komolyan, nálunk tavaly óta nincs tükör, néha ha valahova megyünk beletekintek, hát nem vagyok elégedett!! De legalább otthon nem frusztrálom ezzel magam.
Tippem sajnos nincs, mert én ráadásul szeretek enni, sütögetni. Járok tornázni, nem fogyok, de legalább mozgok és jót tesz.
Még szoptatok, van esetleg valakinek tapasztalata, aki nem fogyott szoptatás alatt. Mostanában sokan mondják, hogy aki szoptat könnyen leadja a felszedett kilóit, hát én nem Kép! Ráadásul ismeröseim tényleg leadták szopi alatt, nagyim viszont azt mondja, amig szoptatok ugysem tudok lefogyni.

Bóbita
Bóbita (bóbita)
 


Szia Bóbita!

A Te gondod az enyém is, mindig csodálkozva olvastam, hogy mások hogy lefogytak szopi alatt, hát én egy grammot sem, pedig rengetegszer szoptatokKép
Mondjuk lehet, hogy már a kilóim számával van a gond, ennyivel a tejtermelés nem bír Kép, de akkor is legalább valamennyi lemehetne. Amikor Áronnal abbahagytam a szoptatást, akkor lefogytam valamennyit, de lehet, hogy attól, hogy akkor veszítettük el a babánkat, és az eléggé kikészített lelkileg.
Az is érdekes, hogy én akkor kezdtem el jobban hízni a terhesség alatt, amikor abbahagytam a vitaminszedést. Onnantól valahogy éhesebb lettem. Ti tapasztaltatok hasonlót? Legközelebb végig szedni fogom inkább.
Persze én is nagyon kívánom a csokit, a szénhidrátot, gondolom mivel jó energiaforrás. És, Bóbita, az isteni lángosod sem sokat segített Kép!!
Persze most a hányás-hasmenéstől fogytam valamennyit, de azért nem egészen így képzeltem a fogyókúrát!!!

Üdv: Pele
Pele
 


Szia Pele,

Talán ott a hiba nálam, hogy én nem korlátozom magam a szoptatás alatt ( mármint evésben ). Általában megeszem azt, amit megkivánok és annyit amennyi jólesik. Nem eszem túl sokat, de biztos, hogy többet, mint a terhességek és a szopik elött.
Én nem szedtem vitaminokat a terhesség alatt ( pontosabban 1 dobozt fogyasztottam el a 9 hónap
alatt ), így nem mérhettem le a "hatást". Viszont tudom, hogy végig féltem volna, hogy nem hizok-e túl sokat és korlátozni próbáltam volna magam étkezésben. Talán amikor abbahagytad, már nem telepedett rád az az érzés, hogy a vitamin miatt hízol majd és nyugodtabban ettél. Bagoly mondja verébnek....Kép
A második várandósság alatt egyébként én nem hiztam túl sokat, mert terhességi cukis voltam és 180 g-os CH diétára fogtak, amit a nyolcadik hónapig betartottam, de utána már nem voltam annyira szigurú magammal szemben ( hiztam is 3 kg-t ). Az összes 6 kg. hizáshoz képest ez egy kicsit sok.
Utólag azt gondolom, nem vált káromra a diéta.

Bóbita
Bóbita (bóbita)
 


Sziasztok!

Most találtam ezt a kis idézetet:
"Ha mindenképpen fogyni akarsz, azt tanácsolom: egyél, amennyi jólesik - csak ne nyeld le."

Érdekes módon én szülés után mind a 10 felszedett kilómat leadtam. Mégsem jöttek rám a régebbi nadrágjaim. Mondhatnám "átalakultam". (A probléma persze így is megvan.) Azóta - szokásos téli szindróma - nehezebb lettem kb. 3 kilóval. És ezt hogyan fogom eltüntetni? Kicsit nagy beruházás lenne a ruhatáramat kicserélni, talán olcsóbb lefogyni...

Juca
Juca (juca)
 


Azt szeretném megkérdezni toletek, hogy több helyen azt hallottam, hogy azért nem szabad fogyókúrázni a szoptatás alatt, mert a fogyástól felszabaduló méreganyagok bekerülnek a tejbe.
Jó hosszú lett!
De mi van azzal, aki attól fogy, hogy szoptat?
Itt mi van a méreganyaggal? Ti még nem gondolkodtatok el ezen?
Amúgy engem sajnos nem érint ez a téma, tehát nem fogyok/fogytam a szoptatástól.
De van egy barátnom, aki igaz már 16 hónapos a kisfia és még mindig szopi, de rengetegett fogyott emiatt. Irigylem!

Andi2
andrea (andrea)
 


Szia Andi,

Miért irigyled a barátnöd? Mert szerintem azért irigylésre méltó elsösorban, mert még mindig szoptat. Nem pedig azért, mert mellesleg fogy, talán nem is kizárólag a szopi miatt.
A Te babád mennyi idös?

Azt mondják, azok az anyák, akik szoptatnak gyorsabban visszanyerik formáikat. Igaz, de ez nem jelenti feltétlenül, hogy fogyni fognak. Szoptató anyáknak gyorsabban "lemegy" a pocakjuk, szoptatás méhösszehúzó hatása miatt, mert ugyanaz a hormon felelös a méhösszehúzodásokért, ami szoptatás hatására termelödik.

A terhesség és a szülés megváltoztatja a nöi testet, átformálja, olyan nem lesz, mint szülés elött. (Szerintem szebb lesz, nöiesebb lesz). Tehát hiába adja le adott kismama a terhesség alatt felszedett kilóit, nem biztos, hogy úgy állnak majd rajta a szülés elötti ruhái, mint azelött. Lásd Juca esetét is. Egyébként szerintem jó pár év múlva, mikor ezek a hormonhatások elmúlnak, biztosan valamennyire visszaalakul a testünk. Legalábbis én ebben bizom.

Viszont tényleg igaz, hogy méreganyagok felszabadulhatnak eröteljes fogyás hatására. Ezek a méreganyagok, élelmiszeripari adalékok a zsirszövetben raktározódnak és amikor valaki fogyni kezd, ez lebomlik, igy felszabadulhatnak ezek a méreganyagok. A legfontosabb szerintem a helyes életmód alakitása, megfelelö mennyiségü mozgással kiegészitve. Ha a fogyás fokozatos szerintem nem okoz különösebb gondot, mert elég sok ilyen anyagot ugyis megeszünk a táplálékkal. Viszont a hirtelen fogyás alkalmával egyszerre nagyon sok méreganyag szabadul fel, ami lórugás lehet a babának! Ez viszont kifejezetten rossz.

Én két gyereket szoptatok, egyik augusztusban lesz 3 éves, a másik 8 hónapos, mégsem fogyok. Bár fent már irtam, nem is sanyargatom magam. Remélem, hogy a torna és a táplálkozásom majd egyszer, miután abbahagyom a szopikákat és a szüléseket valamennyire visszaalakul. Addig meg megpróbálom elfogadni magam igy, ahogy vagyok, mást úgysem tehetek.

Bóbita
Bóbita (bóbita)
 


Ja, én egyébként a szoptatás elsö idöszaka alatt, nem fogytam, hanem hiztam. Most megálltam, se le, se föl.

Bóbita
Bóbita (bóbita)
 


Szia Bóbita!

6 hónapos a picim.

Andi2
andrea (andrea)
 


Sziasztok Lányok!

Ha gondoljátok fogyókurázzunk együtt!

[url=http://www.babapont.hu/mama/fitness/fogy.html" TARGET="_top]http://www.babapont.hu/mama/fitness/fogy.html[/url]

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Szülés után; mikor leszek újra karcsú?
[url=http://www.origo.hu/csalad/szuloknek/010528szules.html" TARGET="_top]http://www.origo.hu/csalad/szuloknek/010528szules.html[/url]
bigacsiga
 


Na lanyok annak oromere,hogy majdnem visszanyertem regi formamat (a +25Kg.utan)
most itt "zabalom" a 2.konyakmeggyet, de mar nem erdekel Kép
Azert Bigacsiga ellatogatok azokra a cimekre, es utana "beszelhetunk" az egyutt fogyozasrol Kép
Ha lesz meg erom ra Kép
Amugy nem tudom Ti hogy vagytok de nekem nagyon melegben teljesen elmegy az etvagyam Kép
Sziasztok,
Csilla
LCsilla
 


Szia Csilla!

Ja, napközben egész elvagyok én is csak jön az este akkor meg az egész lakás eltudnám csipegetni ha mézeskalácsból volna...
Estére kellene valamit kitalálni!

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Szia Bóbita!
Gondolkodtam azon, amit írtál, és inkább úgy vélem, amíg ettem vitamint, addig nem aggódtam azon, hogy megkap-e a babám minden fontosat, utána meg inkább ész nélkül ettem, csak nehogy hiányt szenvedjen. A beteg baba miatt féltem ennyire, nem akartam, hogy Hannusnak (ill, akkor még Máténak Kép) valami baja legyen.

Most nem mondhatni, hogy elégedett vagyok, de - ahogy te is írtad -, sokkal jobban elfogadom és szeretem a testemet, mint jóval soványabb koromban, elvégre örömet tudok vele szerezni a férjemnek és magamnak, és két gyönyörű gyereket neveltem és tápláltam vele.

Korlátozni nagyon én sem akarom magam a tej miatt. Mondjuk annyit csinálok, hogy este inkább csak gyümit próbálok enni (kivéve a mai tál spagetti....Kép).

Bigacsiga Kata, ajánlom a házimunkát, nekem az többnyire estére marad, így nincs időm a kajára gondolni Kép

Pele
Pele
 


Vagy gyere chattelni, Bigacsiga, akkor tutira nem marad idöd kaja után kutatni, mert mindkét kezeddel örült mód fogsz klimpírozni....

Pusz:

Dia
Dia
 


Köszi Dia, de az az igazság nem szeretem a chat-et. Egy párszor próbáltam más helyeken volt amikor élveztem is, de legtöbbször olyan hülyén éreztem magam. A topicok viszont a gyengéim, mások írásait imádom olvasni!

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Kata !
a fogyozas helyett (fentebb irt cim) elbarangoltam a babapont.hu -ba. Eleg jo hely Kép
Lattalak Titeket is Kép
(holnap visszamegyek szavazni oksziKép?
Egyebkent a chat szamomra is "erdekes" hely.
Neha nem tudom a lepest sem tartani Kép
Jo ejt,
Csilla
LCsilla
 


Bigacsiga Kata!
Én is pont így vagyok vele Kép
Egyébként irigyellek, hogy milyen jól használod a netet, mindenre tudsz egy linket, weboldalt. Neked ez szakmád, vagy önerőből sajátítottad el? (Hátha még van remény, hogy én is profi legyekKép)
Üdv: Pele
Pele
 


Olvasgatom a topic-okat, és csak irigykedem: Ti milyen jól ismeritek egymást. Én még csak most kezdem, de nagyon élvezem. Sajnos a Ti csapatotokba én is be tudok szállni. ( A sajnos a kilókkal való küszködés miatt van, nem a társaság miatt. )
Szerintem az egész súly dolog alkati. Akinek olyan az alkata, az akkor is le tud fogyni, ha nem tesz érte semmit. (Hátha még tesz is.. )

Azt nem tudom én mit fogok mondani a férjemnek, ha már nem szoptatok. Szerencsére még sok idom van, Stefi 3 és fél hónapos. Utána meg... jöhet a ... babanet, hátha van egy tuti módszer.

Tünde
Névtelen
 


Sziasztok Lányok!

Pele!

Amikor 1997-ben eljöttem szülni nálunk a munkahelyemen pont akkor vezették be az internettet. Na akkor nagyon sajnáltam, mert csak éppen, hogy belekostóltam és nagyon izlett. A számítógéppel és a számítástechnikával meg úgy vagyok, hogy elég régóta muvelem és nekem ez a dolog nagyon fekszik, mert pillanatok alatt megtudom tanulni még önerobol is, hogy mi hogy muködik mi mit csinál.
Akkor nagyon fel voltam buzdulva, hogy itthon is legyen, fel lehetett volna kapcsolodni a munkahelyem szerverére, de több hónapi próbálkozásra sem jött össze. Akkor abbahagytuk és tavaly jött megint egy lehetoség meg ez a matávnetes dolog ahol befizetsz egy általányt és nem kell rettegned, hogy mekkora lesz a számla.

A linkeket meg úgy csinálom, hogy nyitok egy levelet a szövegszerkesztobe és amikor barangolok és találok valami olyat amit másnak is érdemes megnézni vagy olvastam, hogy valaki erre keresi a választ akkor oda beteszem késöbb meg bemásolom ide a babanetre.

Én meg másokat irigyelek, hogy milyen szépen tudnak az érzelmeikrol írni/beszélni. Én is nagyon szeretem a gyerekeimet mint a legtöbb anya. Eléggé álmodozó vagyok a csilaggjegyem miatt, de képtelen vagyok az érzelmeimet írásba/szóba közölni.
Ez pl. az életbe úgy nézz ki, hogy amikor a gyerekemet tisztába kell tenni akkor én azt pikk-pakk gyorsan megcsinálom, de képtelen vagyok mondjuk kétszer annyi ido alatt és közben el atyala-patyalázni a gyerekkel. Amit tudom, hogy kell neki, de hát én ilyen vagyok.

Szia

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Bigacsiga Kata!

Biztos, hogy a babáid azért érzik a szeretetedet! Nekik nagyon kifinomult antennáik vannak erre, és alkalmazkodnak a szülő kifejezési stílusáhozKép

Szia: Pele
Pele
 


Sziasztok!
Jó találni valakiket, akiknek hasonló gondjaik vannak, mint nekem. Én már alaposan abbahagytam a szoptatást (15 hónapos a legkisebb is), aztán még mindig van 7-8 kilóm. Nem vagyok egy kitartó típus fogyókúra terén, de nagyon vágyom rá, hogy jólessen belenézni a tükörbe. Üdv mindenkinek: MSE
Névtelen
 


Sziasztok!
Az nem elég, hogy a szülés után maradt rajtam + 20 kg, de ráadásul útálok fogyózni!!!
És bõszen szégyenlem magam, amiért korábban azt mondtam, hogy a nõk eltespednek és elhíznak ahogy megszerzik a pasit, gyereket és amit akarnak.
Itt a pofon nekem.
Ja a szopizástól egy deka sem ment le.
A kicsi 2 éves és még mindig bõszen szopizik. Lehet, hogy ha abbahagyja...
Valami csoda kéne:-))

Malacka
malacka
 


Sziasztok!

Leirom, hogyan tudok lefogyni en. Nekem ugyan meg nincs gyerekem, de a tervezgetesben mar bennevagyunk. Jovo nyaron szeretnek teherbeesni, addig le kene fogyni.
Szoval az elmult 5 ev alatt kb 15 kilo plusz jott fel ram. Szepen, lassan... Befejeztem az egyetemet, ahol sportoltam ugyebar, teniszeztem, usztam, hegyet masztam, es 57 kg voltam. Aztan.
Jott a munkahely, sport nuku, buszozas, ulomunka, lift, es persze ettem annyit, mint azelott.
Es egyre kevesebb regi ruhamba fertem mar bele, illetve amortizalodtak is. Csak egyre nagyobbakat kellett vennem.
Mivel en evekig kulfoldon eltem (Az Eszaki-tenger mellett), nem volt gond, hogy hogy nezek ki nyariruhaban. Ott nem hordtam ilyeneket. Furdoruha sem volt rajtam. Kabe marcius tajekan kis hijan zokogasban tortem ki a tukor elott, mert januar ota itthon vagyunk, es 5 ev elmultaval felprobalgattam a regi nyari gonceimet, sortocskaimat, szoknyacskaimat, keszulve a nyarra. hat ne tudjatok meg!!!!!!
Szoval nekialltam. Megvettem Biro Ica egyik kazettajat, egy oras program, eleg faraszto. Hetente 3-szor vegigcsinalom. Eszem rendesen, kiveve a keso esti vacsit, amit kihagyok. Ezt ugy tudom elerni, hogy reggelizek, aztan ebedre csak egy-ket kifli (ez inkabb egy kesoi tizorai), es gyumolcs, aztan 4 ora korul eszem meleget. De csak annyit, hogy jollakjam, ami kevesebb, mint amennyit azelott ettem (haha).
Utana kabe 8-ig nem vagyok ehes, es akkor is csak iszom. Jol teleiszom magam, es akkor tele lesz a gyomrom. Utana nem eszem. Az ebed, amit eszem, az nem csak parolt zoldseg, hanem barmi, a hagyomanyos, kedvenc eteleim, csak nem sok.
Es ezzel a modszerrel aprilis ota 7 kilot fogytam mar. Nem vagyok ehes, mozgekonyabb is vagyok. Bar a Biro Icara nagyon nyogtem eleinte, vegig sem birtam csinalni, ma mar nem gond. Eloszor szenvedtem az ebed miatt, kevesnek ereztem, de mara teljesen megszoktam. Es mivel 4-kor jollakom, este mar a vizecske is eleg.
Nem tudom, mason segit-e ez a modszer. Megjegyzem, sose tudtam pikk-pakk lefogyni. Ezt viszont remelem, tartani tudom. A legjobb az egeszben, hogy nem erzem ugy , hogy fogyokurazom, tehat nem gondolok arra, hogy jaj, ezt sem ehetek, azt sem ehetek. Egyszer-egyszer megeszem egy szem csokit is (kethetente egyszer), mert hianyzik, ennek ellenere fogyok. Azt szeretnem, hogy oszre-telre visszamenjen az egesz.
Azelott fogyokuraztam ugy, hogy mindenfele specko dietakat tartottam. Orokke dog ehes voltam, es a kura utan visszajott az egesz. Persze nem komoly feleslegek voltak, de nem is ert semmit.
a vizvesztest eloidezo gatyirol csak annyit, hogy ha tul sok vizet veszit valaki, akkor valoban kilokban merheto a dolog, de a vese begorcsolhet!!!!!!
A folyadekot mindog rendesen potolni kell!
A kovetkezo lepes a zsiregetok beiktatasa lesz. Azt mar akkor fogom szedni, ha tobb idom lesz a mozgasra, es hatekonyabb is vagyok.
Sziasztok
Angela
Angela
 


Azt meg hozza akartam tenni, hogy en sokat foglalkoztam taplalkozastudomannyal. A speci , 4-5 hetes (vagy meg rovidebb) dietak nem alkalmasak a zsirdepok felszamolasara. Ennyi ido alatt a viz megy csak le az emberrol, ami egeszen sok lehet!!
De a zsirszovet lebomlasa honapok alatt tortenhet csak. A terhesseg alatt is nagyon sok viz raktarozodik el, a tizen-huszon kilok leadasa rovid ido alatt a viz elveszteset jelenti, a visszamarado 3-5 kilo, ami miatt sokan panaszkodnak pedig a meglevo zsirszovetben keletkezett tobbletet. Ezt mar valoban sokkal nehezebb leadni. Az, hogy sokkal kevesebbet eszunk, sajnos nem sokat segit, mert a szervezet idovel beall az uj egyensulyra, kevesebb kajabol is kinyeri maganak ugyanazt az energiat. A homeosztazist fenn kell tartani, es a hormonhaztartasunk ebben nagyon hatekony. Sajnos igazan csak a mozgas az, ami ezt hatekonyan elintezi, mert csak ez biztositja az anyagcsere felporgeset, ami ugye pont ellenkezoje annak, ami az ehezeskor kialakul. Tehat muszaj mozogni. Arrol nem beszelve, hogyha a leadott kilok helyere izom nem kerul, akkor a bor logni fog, es az ember ugy nez ki, hogy akkor inkabb a koverseg. Lattam ilyet, nem is egyet, 40 kilo leadasa utan egy no rakasnyi plasztikai muteten esett at, mert nem tudott az utcara menni.
A bore nem tudott osszemenni. A sport sokat segithet ezen, feszesebbe teszi a bort. A koplalas meg ugye nem eppen.
Bocsika, hosszu voltam
Sziasztok
Angi
Angela
 


Kedves Angi! Én ajánlanám Neked a további fogyáshoz Norbi Madness kazettáját , vagy Sinkó Andrea 3 az 1 bent ugyanis mindkettő egy erősebb zsírégető aerob mozgással kezdődik és csak utána jönnek az erősítő gyakorlatok. A mai álláspontok azon a véleményen vannak, hogy a zsirtartalékokat csak aerob mozgással lehet lebontani. Én már fogytam vagy 12 kilót. Most már csak formálodni szeretnék és ez a két kazetta vált be a legjobban. Igaz van Bíró Ica kazettám is és néha azt is beiktatom mert viszont szuperek az erősítő gyakorlatai. Csak elötte ugrókötelezem. Sok sikert! Tímea
Tímea
 


Lányok! Ajánljatok a 92 kg-mommal nekem is valami mozgást, de ne ugrálósat, mert azt nem bírják a térdeim és az ízületeim.
Köszi

Rita
Rita
 


Kedves Rita!
volt mar itt szo a Norbi- fele duci treningrol, az direkt olyanoknak van kitalalva, akik nem tudnak ugralni vagy feluleseket csinalni, de nagyon tutira atmozgat. Van hozza dietas etrend is.
Udv
Eva
Eva
 


Köszi Éva!

Megveszem, s majd beszámolók a fejleményekről.
Én már a fogyasztó gyógyszeren is gondolkodom.

Rita
Rita
 


Kedves Timea!

Koszi a tippet, utananezek ezeknek. Kaphatok valahol?
Anno, amikor vettem a Biro Ica kazettat, akkor csak ezt lehetett kapni (mar ahol nekem elerheto volt). De szivesen kiprobalnek mast is.

Kedves Rita!

Aniko noverem az ikreivel veszelyezetetten vegig fekudt, 22 kilot hizott, es 15 maradt rajta. Szoptatott is, es hizni ugyan nem hizott tovabb, de nem is fogyott. Egyebkent sem volt sovany, ugyhogy o is hozzad hasonloan 95 volt.
Az o dokija azt javasolta, hogy kezdjen el a dieta mellett uszni, illetve vizitornazni, mert az is megmozgatja, es az izuleteit nem terheli vele. Vegulis masfel ev alatt visszafogyott, sot most csak 68 kilo, pedig o mar nagyon regen volt ennyi. Csak szegenynek nagyon nehez volt megoldani, hogy hetente 2-szer rahagyja 2-3 orara valakire a gyerekeket. De az uszast azota is csinalja.

Angi
Angela
 


Angela !
Biro Ica tenyleg jo, a hugom kb.20 Kg/ot fogyott 4/5 honap alatt na de ami utana kovetkezett ne tudd meg ! Miota nem tornazik hetente 3x azota nem hogy 20 -at de legalabb 30 Kg.-ot hizott vissza ! Ugyhogy nala nem jott be .
Remelem Te szerncsesebb leszel !
Egyebkent nagyon tetszett a leirasod ha lesz tobb erom akkor en is bele fogok fogni v.mi ilyesmi dietaba ( igaz nekem mar csak 3-at kene lefogyni)
Az meg meg belefer egy masfel eves babahoz,nem?!
Szia,
Csilla
LCsilla
 


Sziasztok!

Én is elkezdtem tornázni a szülés után, de nagyon utáltam, sem kedvem, sem idöm nem volt hozzá, így feladtam.
Viszont az étkezéseimet minimálisra csökkentettem, csak light üdítöket ittam, napközben semmit nem ettem, csak egy kis minimális vacsorát. Ellenben naponta legalább 3 liter folyadékot iszom. Nagyon kevés embernek bírja a gyomra, de nekem semmi bajom nem lett töle, szerencsére.
Annak idején 64 kg.-al lettem terhes, 12 kg-ot híztam, 67 kg. voltam szülés után. Az első fél év úgy telt el, koplalással, hogy egyetlen kg-ot nem fogytam. Aztán egyszercsak megindult a fogyás, és pár hónap alatt lefogytam. Az eredmény még engem is meglepett, mert most már csak 52 kg. vagyok.
Mivel a hónapok alatt összeszükült a gyomrom, így ma már kis mennyiséggel is jóllakom, viszont ha valamit megkívánok, azt nyugodt szívvel megeszem. Biztos, hogy alkati kérdés, de én már fél éve tartom a súlyom. Remélem nem is hízok vissza.

Üdv: cscs
cscs
 


Cscs!

Sajnos ezt a fajta fogyokurat sose birtam, en fizikailag rosszul vagyok az allando koplalastol.

LCsilla!
Remelem, en sem hizom vissza, ha mar ennyit erolkodok.De legalabb jol erzem magam a boromben.
Koszi a dicseretet, igyekeztem ertheto lenni, hatha valakin segit

Angela
Angela
 


Sziasztok!

Sajna engem is érint igen csak ez a téma.
CsCs! Szoptattál? Korábban nálam is az ilyen fajta kúra vált be igen hatásosan. De mos attól félek, hogy elapad a tej, ha nem eszem.
A torna is jó lenne, de ahogy írod nekem is se időm, se kedvem hozzá.

Rea
Rea
 


Én öt hónapja szültem és azóta 6 kg fogytam minden koplalás nélkül.évek óta mindig 55 kg voltam most meg 49.elég furcsa hogy az összes ruhám lötyög rajtam.Lehet hogy a szoptatás is közre játszik benne.Na meg persze a mini manócskám is.
Rena
 


Sziasztok!

Angela: Tudom, hogy az én általam alkalmazott fogyokurát nagyon kevés ember bírja, de nálam csak az elsö hét volt szörnyü, aztán teljesen beleszoktam.
Rea: Sajnos csak egy honapig szoptattam Petrát, de a szoptatás alatt eszembe sem jutott fogyozni. Senkinek nem ajánlom a szoptatás alatti fogyokurát, mert biztos, hogy csökken a tej mennyisége töle. Ha nálad korábban már bevált az ilyen kura, akkor szoptatás után alkalmazd, addig ne!!!!
Rena: a hugom is szoptatás alatt fogyott le rettenetesen, van, akinek ez is bejön, szerencsés vagy!

Üdv: cscs
cscs
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?