Nekem is vasárnap lesz egy éve, hogy elvesztettem az előző babát.
És azóta is mennyi szörnyűség történt velem, még belegondolni is rossz.
Juca, nem lesz semmi gond.Időre fog születni, természetesen fog születni, spontán fog születni.Szorítok Neked nagyon!
Már belerázódtam a munkába, tapintatlan kolléganő szabira ment.
Olyan minden, mintha csak pár nap szabira mentem volna.Ez jó. Amennyire féltem tőle, olyan simán ment a dolog.Igaz, semmit nem hoztam haza amikor táppénzre mentem, ezért minden a helyén fogadott.
Nem mutatom a fájdalmamat, mindenkivel barátságos vagyok, így ők is barátságosak.
Nem tartják a távolságot azért, mert nem tudják, mit mondjanak, én mondom, hogy már jó volt jönni, otthon sem jobb már, így meg merik kérdezni ami érdekli őket, és ez sokkal jobb, mintha átnéznének rajtam.
Az rosszabb lenne, ha senki nem szólna hozzám.Aki kérdez valamit, azt tényleg érdekli, hogy hogy vagyok, aki nem, azzal meg nem vagyok olyan közeli viszonyban.
Kb 140-en vagyunk, és mindenki tud rólam mindent, ez egyértelmű.
Kérdeztétek, a lányaim hogy dolgozták fel a történteket:
Amikor a második babát is elveszítettem, akkor beszéltünk róla, de én a kórházba egyszer sem engedtem be magamhoz senkit, így talán annyira nem viselte meg őket a dolog.
Bementem, túlestem a dolgon, hazajöttem, aztán azóta megy tovább az élet, mint előtte, mintha mi sem történt volna.
Csak az én szívem van darabokban, de ez nem látszik...
Ma voltunk a tesómék babáját köszönteni, nagyon aranyos, jól megölelgettem!