Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Hanzika! Én csak alkoholmentes sört iszom, sokan esküsznek rá, én meg nem tudom, az biztos, hogy Miksa még nem maradt éhen. Fitolac teát ittam egy napig, attól viszont fájt a pocója, és máshol is olvastam már, hogy a tejserkentő teákkal nagyon kell vigyázni, mert nem minden baba bírja. Még a kórházba hozott egy rokon Milupa teát, húú, az nagyon finom volt, kéne is venni, csak mindig elfelejtem mondani az embernek. Tán csipkebogyó, feketeribizke, vagy valami ilyesmi, lehet hidegen és melegen is inni. A hatást nem igazán tudom, mert nagyjából akkor ittam, amikor elkezdett amúgy is sok tejem lenniKép A homeobogyót nem próbáltam.

Lánok, nem jó nekünk az a 3 óránkénti kaja. Miksának túl sűrű, úgy tűnik. Még 2 órával evés után is jött föl neki tejcsi, de néha még az orrán át is! Tegnap úgy megijedtem, hogy megfullad, negyedóránként járkáltam a kiságyhoz, nem jött-e föl valami. Állandóan dugig van így a gyerek, úgyhogy én most hagyom ezt a dolgot, maradunk annál, ahogyan kéri, betartva azt, hogy nem lépjük át a 4 órát. Az elején még írtam, hogy kis patikamérleg, ugyanannyit eszik összességében, mint korábban. Hát most már nem: sűrűbben is lenyomja a nagy adagokat, mert mohó, és ha egyszer eszik, akkor eszik rendesenKépúgyhogy nap végére jóval több jön ki. Volt, hogy egy százassal is.

Manó! De most már túl vagytok a megpróbáltatásokon, így akár az alkoholos sört is kipróbálhatod!Kép

Nildikó! Vigyázz magadra, mindig csak ellenőrzött területre ülj!Kép Vigasztalásképpen mondom, hogy anyukámat egy megvadult ló borította fel egy száguldó hintóval 2 héttel a születésem előtt! Mármint hogy világos legyen, ő ült a hintón, ölben a tesóm. Repült 9 métert, de elég jól megúszta, és meg sem születtem ott helybenKép

Kriszta! Minden ok? Még egyben?Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom!

Hátha beindulna atejemKépKépKép
Szerintem akinek van teje, annak van teje,a kinek meg nincs azon nem igazán segítenek a csodaszerek sem. Kép Úgy értem hogy 20 ml-ból nem lesz 2 dl max mondjuk lehet hogy felviszi 40-50 ml-re. Pl a tesómnak mindkét fiánál rengeteg teje volt, dőlt belőle, és ő is mondta nekem hogy miket igyak ami neki bevált de nekem nem lett tőle tejem.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Még egyben, és nagyon remélem, hogy legalább szerdáig igy is maradunk, mert ugye doki bácsi most nem elérhető.
Tegnap este éreztem, hogy megint lejjebb ment, feszitett, szúrt, szóval fájt Kép Aztán reggel a tükörben észre is vettem, hogy jóval lejjebb van a poci...Úgyhogy nem tudom, ez mit jelent, de tényleg minimum hétvégéig jó lenne még egyben Kép

Szoptatási témához nem nagyon tudok hozzászólni, mert szerencsére mákos voltam, és nálunk volt tejci bőven, kivi leszek, most hogy alakul. Aztán, hogy mitől volt...az passz, attól, amit Manó ir, hogy akinek van, annak van és kész, vagy attól, hogy két hétig semmi mást nem birtam enni, csak anyukám rántott levesét Kép Nincs kizárva, hogy az is rásegitett, bár nem azzal a szándékkal zabiztam Kép
Regi amúgy abszolút igény szerint szopizott, volt, hogy másfél órát lógott rajtam, volt, hogy 10 percet, az is volt, hogy kibirt 4 órát, de volt, hogy fél órát sem. Ez bazi fárasztó volt, de két hónap után helyreállt tökéletesen a kereslet-kinálat mérlege Kép

Szirom,
Most a kórházban hogy van a látogatás? Úgy értem, ami fix az tudom, hogy négytől hatig (ha jól rémlik), de déltől kettőig is be lehet jönni? Ja, és a tv-n kivűl nem mutatják pl üvegen a babákat? Mert régen, csak úgy, ha kérted, de akkor se mindegyik csecsemős volt kapható erre Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 

 
 

Kriszta!

A leszálló poci közeledő szülést jelentKép De szet te is tudodKép
Mikormi bent voltunk nem volt Tv, állítólag már régen rossz volt, nem tudom megjavították e. Nálunka cscsemős szoba ajtajában mutatták őket. A látogató bemondta hogy pl Gipsz jakab, és akkor hozták. Ott nézték kb 10 másodpercig, majd jötta következő látogató. de ha többször sorba állt, akkor többször megnézhetteKép
Amúgy a folyosón bármikor lehet látogatni. legalábbis nekem hoztak be ebédet.
Rántott leves: én is soakt ettem, tejci nem lett tőleKép Kitartok amelett hogy akinek sok avan, annak sok van akármit eszik, akinek meg nincsm annál minimálisakat lehet javítani (leginkább folymatos szoptatással), de sok csoda nem történik. Nekem pl a nagy belövelés is lemaradt, pedig már készültem rá, emlékszem mesélték hogymajd egyik reggel úgy ébredek hogy én vagyok Samantha Fox, d enem történt megKép
Már ez gyanús volt. Aztán ha fejtem akkor valamennyi jött, ha nem fejtem akkor sem történt semmi., pedig mások mesélték hogy ha nem szopizott a baba akkor úgy feszült a mellük hogy csak na.


manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Manó,

Csak az nem mindegy, hogy mennyire közeledő??? Kép

Hú, a tejbelövés valóban jó kis dolog, néha én is bombázónak éreztem magam, apucit meg nem győztem kizavarni a hálóingem alól, úgy tetszett neki Kép Kép Kép
A kellemetlenebbik része az volt, hogy jól belázasodtam, meg emlékszem, volt, hogy arra ébredtem éjjel, hogy a hálóingem aljáig tiszta tej vagyok...Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Kriszta, Manó! Megjavították a tévéket, így a babákat monitoron mutogatják. Lehet nézni a földszinten is, meg az elsőn is, utóbbin le is lehet ülni, merthogy ugye ott az ebédlőKép Elvileg csak 4-től 6-ig van látogatás, de ha lemész a földszintre vagy az elsőre, akkor bármikor be lehet jönni. Volt, aki a másodikon a folyosón üldögélt a látogatójával, de az azért elég kellemetlen, mert minden ajtó nyitva, az ember félmeztelenül mászkál, meg fej, hát a háta közepére nem hiányzik egy bebambuló rokon. Mondjuk annyi, hogy a babák reggel 7-től délután 4-ig fent vannak, szóval én akkor csak nagyon rövid időre szaladtam le, ha bejött az ember. A gyermekorvosi vizitre már nem viszik le őket, hanem a doktornő jön fel a szobába, és ott vizsgál meg mindenkit. Ez jó szerintem, mert rögtön elmondja, hogy mi van. 18 után hozzák vissza a piciket, és 9-ig vannak a szobákban. Mellesleg látogatáskor nemigen tartják meg a tilalmat, és tele vannak a szobák látogatókkal.

Babamutatás: a csecsemősök időnként megmutatják őket kérésre az üvegen át, de nappal egyetlen csecsemős van, és amíg én bent voltam, addig szinte végig majdnem 20 baba. Szóval szegények panaszkodtak, hogy rengeteg a dolguk és tényleg rengeteg volt, és akkor időnként bekopogott valaki, és hát ettől baromira nem haladtak előre a munkájukkal. Ha épp belefért, megmutatták a babát, főleg, ha friss baba volt, de ha rohantak, akkor előfordult, hogy nem volt rá idő. Éjszaka ketten voltak, gondolom, akkor már jobb volt a helyzet. Tejet lehet levinni a picinek éjszakára, szívesen vették, ha adtunk. Úgy hallottam, hogy a régi mellszívójuk rossz, van most viszont egy Avent, azt áldotta, aki használta. De csak egyetlen egy van. Végül én is ilyet vettem, és asszem jó döntés volt, mert nekem is nagyon beindult a tej, és bevallom, hogy én kézzel nem tudtam lefejni annyit, hogy lemenjen a lázam. Még annyi, hogy nekem nem ért le a lábam az ágyról, és ettől néhány napig nem volt könnyű a sebemmel közlekedni sem ágyról le, sem ágyra fel...

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom!

hogy egy év alatt emnnyi mindne változotta kórházbanKép

kriszta!

szerintem már épp ideje lenne Öcsinek kibújni, úgyhogy hajrá!Kép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Kriszta,
Öcsi most már nagyon készülődik kifelé Kép Hajrá, hajrá!Kép És ha megint sok tejed lesz, tudom, hogy kitől fogok anyatejet kérni Kép

Manó,
Szóról szóra hasonló tapasztalatok! Nekem sem volt nagy belövelés, egyszer ébredtem még a kórházban, hogy nagyon feszes a cicim, azóta se semmi Kép Szóval én sem lettem Samatha Fox... még reménykedem, hogy valamelyest több lesz, de egyre kevésbé hiszek benne Kép Igaz, még a rántott leves témát nem próbáltam, bár anyukám tegnap főzött nekem, csak még nem hoztam át. A sörrel sem próbálkoztam, de azt ki is hagyom, mert nem szeretem. Annó Angliában a haverom 9 féle sörkóstoltatás után feladta Kép Mindet neki kellett meginnia :D

Ma voltunk az első utcai sétán és Marcusnak úgy tűnik, hogy nagyon tetszett Kép Jól bealudt, vagy egy órát voltunk lent. És én, aki nagy ellenzője volt a játékcuminak, azt dugtam a szájába, mert eleinte sírt. Végül rájött, hogy nem rossz az, főleg, hogy nem megy a hideg a szájába. Persze az sem feledendő, hogy hajnali fél 6-tól fent voltunk, fél 8-ig, aztán negyed 9-től sétáig (11).

Hanzika, aki irigyli azokat, akik tudnak rendesen szoptatni

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Hanzika! Babakocsival voltatok? Áruld el nekem kérlek, hogy mit adtál Marcusra! Mi csak kézben voltunk kint eddig az udvaron, de most már úgy mennék babakocsival is! Kézben egy overállt adtam rá, de eléggé téli (most mégsincsenek mínuszok), és amikor vetkőztettem, úgy tűnt, hogy jól bemelegedett benne. Mondjuk muszáj felöltözteni, meg nem fázhat, de kicsit tanácstalan vagyok. Hiszen ő nem mozog, mint mi, hanem csak fekszik, biztosan könnyebben lehűl, meg hát töpörtyű is, amiatt is könnyebben lehűl, na most akkor mit adjak rá?Kép

Kriszta! Szorítok, hogy minden rendben menjen. Ugye megpróbálod, hogy ne legyen császár? Kíváncsi leszek a tapasztalatokra!Kép

Mellesleg ma Miksa eddig egy angyal, csak nehogy elkiabáljamKép Pedig ketten vagyunk egész nap (egyedül előbb elfáradok a szórakoztatásávalKép), mert az ember dolgozik, de lassan hazaér!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Meséről van valami hir? Kép

Ma megint volt egy kis ijedtség, mert jöttek a fájások, de szerencsére kb 10-15 perc után el is múltak Kép Úgyhogy talán megúsztuk a 3 napot doki bácsi nélkül...(huhh..Kép)

Hanzi,
Jujj, de jó, nemsokára együtt tologathatjuk a törpiket Kép
Tejcit tényleg szivesen adok, ha lesz annyi, úgy legyen! Mert Reginél pont annyi volt, amennyi neki kellett, tehát még fagyasztani se tudtam, de majd most igyekszem Kép
A sétákat amúgy én is imádtam, mert ahogy kiértünk a levegőre, be is ájult Kép

Szirom,
Most akkor szinte egész nap ott vannak a babák? Reginél még volt egy időszak (talán 11-13-ig), amikor nem voltak ott, de lehet, hogy már rosszul emlékszem Kép
Mindenesetre az jó, mert mindig alig vártam, hogy visszahozzák már Kép
Mindenképp simának indul, azt mondta doki bácsi, úgyhogy igyekszem majd Kép Ha meg mégse, akkor is mikulás környékén megcsinálja a csaszit. (tehát semmiképp nem lesz bent dec 10-ig, köszönhetően leginkább a méretének Kép)
Nekem mindig azt mondták öltöztetés ügyben, hogy mindig egy réteggel legyen több rajta, mint rajtam. És igazad van abban, hogy fekszik, hamarabb fázhat, de magasabb a testhőmérsékletük, úgyhogy ez valamennyire ellensúlyozza a hűlést Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Szirom,

Marcuson ma hosszú ujjú body, rugi, cipőcske, egy melegebb láb nélküli rugi és a bundazsák volt rajta, amit te is vettél. Ja és persze sapka Kép Úgy tűnt, hogy okés volt rajta Kép És babakocsival voltunk, igen. Már előző napokon is ki-kitettük, de nem hosszú időre, ma viszont már konkrét séta volt Kép

Kriszta,
Remélem, hogy pont akkorra indul el Öcsi, mikorra már dokibácsi is itthon lesz Kép Mesével egyik nap beszéltem, amit be is írtam. Még egyben, bár neki is jöttek fájások, meg nyitva volt méhszáj 2 ujjnyira, de hazaküldték. Azt ígérte, hogy szól, ha vmi van.
Ha úgy alakul neked és tényleg nem lesz gond, akkor nagyon örülnék, ha tudnál tejcsiügyben segíteni. Ha nem lett volna kis súlyú baba, akkor nem aggódnék ennyire, hogy nincs elég tejcsi, de így.... magamból indulok ki ugyebár.
Regi már várja Öcsit? Tényleg, és kicsi veletek fog aludni eleinte, ugye?

Holnaptól már mi is viszonylag 3-an leszünk. Idáig jött minden nap Ádám anyukája, anyu is átjön, de ugyebár ő nem lesz itt reggel 9-től, mert hát otthon is dolgok vannak. Majdcsak megoldjuk Kép Valószínűleg csak én aggódom túl a dolgokat Kép

Szirom,
Nálatok hogy vannak az alvós-ébrenlevős időszakok?

Nildikó,
Vigyázni ám magadra így a vége felé!!!

Hanzika

Kép
hanzika
 
 


Hanzi,
Én mindent megteszek Kép) Mármint tejcsi ügyben Kép Regi nagyon várja, bár azért igyekszünk minimálisat beszélni róla, nehogy azt érezze, hogy már most a "csapból is ő folyik" Kép Meg vettem neki egy szines cerka készletet, azt majd öcsi hozza neki haza ajiba Kép
Meg persze, egész nap hajtogatja, hogy majd ő fésüli, meg pelusozza, meg beköti a hordozóba stb. Karácsonyra meg mikire már vettünk neki babázós cuccokat, pl hordozót, etetőszék meg ilyesmik már vannak Kép Tuti, hogy majd utánozni akar mindenben Kép
Igen, velünk fog aludni, amig éjjel Regi is kajált, nálunk volt a kiságy a hálóban. Aztán, ha majd nagyobb lesz, meglátjuk, hogy összerakjuk-e őket, vagy mi jövünk ki a hálóból, és az lesz öcsi helye...de ez még távlati Kép

Én is úgy meg voltam ijedve, mikor itthon maradtunk először egyedül, bár nekem Robi segitette a legtöbbet, anyu csak küldte a kaját, meg néha látogatott minket. De amikor visszament két hét után dolgozni, totál bénának éreztem magam Kép
Most azért jól jön ki, hogy jönnek az ünnepek, mert Robi egész decemberben itthon lesz, plusz az az egy hét, ami jár ugye szüléskor az apuciknak Kép Mondogatja is minden este öcsinek, hogy jó lenne, ha jönne, mert semmi kedve melózni Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Kicst okosabb lettem öltöztetésügyben, köszike! De azért még nem kristályosodott ki bennem egészen pontosan, hogy mit adok rá a babakocsibanKép Kapott tegnap ajándékba egy szőrmével bélelt kordbársony kertészgatyót, amiről egy kisbárány lóg, talán azt?Kép

Kriszta! Nemes egyszerűséggel: hajrá!Kép Babák: Igen, szinte egész nap ott vannak. Ez csak akkor okozott gondot, amikor először volt így, és nem szóltak előre. Korábban 9 és 11 között levitték őket vizitre, és mindenki akkor tusolt meg hasonlók. Ennyiből nem volt rossz, de Miksa nekem is hiányzottKép

Nildikó! Ugyanez, szóval ügyesenKép

Hanzika! RészletesenKép: Miksa reggel 6 körül ébred, de volt már példa fél 6-ra és 7-re is. Akkor tisztába tétel, kaja és visszafekvés. Eddig asszem össz-vissz kétszer baltázott ki velem, hogy nem volt hajlandó visszaaludni. 9 és 10 között ébredés, pelenka, kaja, de kelés előtt kb. fél órával már hallgatom, hogy nyüszög meg morog az ágyában, és akkorákat rottyant, hogy csak naKép Anyukám szerint az tök jó, ha azonos időben mindig kaksizik, mert ez majd segít a szobatisztaság megteremtésében. Hol van az még, no mindegy...Kép Ha itthon van az ember, akkor ezután lehozza Kismukit a földszintre, együtt dolgoznak meg hasonlók, ha nincs, akkor a kiságyában várja meg, hogy mami lezuhanyozzon ésatöbbiKép Most már jobb, mert figyeli azt a forgó-zenélő izét az ágyában, így egy kicsit elvan, meg nézegeti a kezét is és a kis sárkánykáját. Délelőtt vagy dob egy nagy szunyát még, vagy ezt délutánra hagyja, ebben nincs rendszer, de már elhatároztam, hogy jegyezgetni fogok, hátha mégis van. 12 és 2 között kaja, illetve 3 és 6 között, utána már nem alszik, és el is érkeztünk a fürcsihez, és az azt követő étkezéshez. Osztán vagy elalszik, mint a pinty vagy altatom 2 órát, ez szerencse kérdéseKép Ja, és éjszaka már nem kel fel, hanem átalussza az éjszakát a kisangyalKép Ez eddig 2-szer nem volt igaz, akkor 2 és 3 között evett.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok, itt a kis család! :-)

Kép

Hanzikaférj

Kép
hanzika
 
 


Nagyon szépek vagytok!Kép Nekünk nincs is ilyen családi fotó, én is, én is szeretnék!Kép

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


SZirom,
hát hídd át a szomszédot, kattintson egyet-kettőt! Kép (Remélem a lába már rendbejött)...

Nekünk anyósom csinálta ezt a képet, nemlehetek nekielég hálás, hogy tíz napon keresztül mindig jött esgíteni, főzni, stb.

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Szirom,
Akkor ebédelni is úgy kell menni, hogy a babók egyedül maradnak a szobában? (bár lehet hogy ez anno is úgy volt, csak már nem emlékszem Kép)

Hanzi,
Irtó jó lett a kép! Kép Ja, és ma is integettem neked Kép

Ctg-n minden okés volt, bár jót derültem magamban, mert tegnap a párom váltig állitotta, hogy a másik oldalon van öcsi feneke, nem ott ahol eddig. Mondhatni, felháborodtam, hogy milyen dilis, hogy kerülne oda...na, erre kiderült ma ctg-n, hogy tényleg forgott a fején öcskös, mert a másik oldalon van a szive is Kép Úgyhogy nem győztem apucit agyondicsérni, ő meg bazi büszke volt magára, hogy ő lesz az első, aki kézrátétellel csinál uh-t Kép Kép

Amúgy minden okés, kiváncsi leszek a péntekre, ugyanis hideg front érkezik Kép Anyu meg könyörög, hogy legyen szombaton a szülés, mert akkor van a szülinapja Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Kriszta!

Igen, úhy kell menni ebédelni hogy a babák egyedül maradnak a kosarakban. És nyitva kell hagyni a szoba ajtókat és így vigyáznak rájuk. De nekünk is elvitték tavaly 9 és 11 között, épp ebédre hozták vissza őket.

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Manó,
Tényleg, igy volt akkor is! Mondom, hogy már öregszem Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Kriszta,

Fel is jöhettél volna Kép Egyébként én is integettem neked, mert mi meg a Szülőotthon felé jártunk Kép

Simon Ági szülinapja is egyébként szombaton vanKép

Ma is jót sétáltunk. Egészen fél 1-től 2-ig kint volt levegőn Marcus és jót tett neki. Igaz, hogy 7-től ébren volt többé-kevésbé. Ma már anyósom nem jött, anya jött át, pont sétáltatás előtt, vele voltam. Most alszik babóca, remélem, hogy fürdésig húzza és utána éjszakára is csak enni kell fel Kép

Szerintetek érdemes légzésfigyelőt venni? Most, hogy hason alszik inkább, filózok rajta, bár nem tudom...

Hanzika

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Manó! Tegnap elfelejtettem: boldog névnapot Emmának!

Kriszta! Igen, úgy kell menni ebédelni, figyel rájuk a nővér. Bár szerintem ennyi gyerekre nem tud, ezért mi kettesével mentünk kajálni. 3 napig egyedül voltam a szobában, akkor pedig volt, hogy fölhozták a kajámat - vagy a nővér, vagy a szobatársak. Meg akkor is, ha éppen szoptattott valaki.

Hanzika! Mi is sétáltunk tegnap, babakocsivalKép Levert a víz, mire ráadtam minden ruhát, de klassz volt, és be is aludt séta közbenKép

Védőnéni volt ma itt, elégedett Miksa súlyával, és grimaszolt és vigyorgott is neki a kiskrampusz, úgyhogy a fejlődésével isKép Ma eddig ok minden, itthon van az ember isKép bár éjszakára megy dolgozniKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Kicsit összeszedetlen volt a délutáni üzim, mentségemre legyen szólva, hogy Miksa bekakkantott, a papája pedig ilyenkor lelkesen levetkőzteti, majd várja, hogy én tegyem tisztábaKép Szóval siettem. Egyébként összességében nem panaszkodhatom, mert nagyon sokat foglalkozik a kisfiával, jó mókákat talál ki neki. Ha itthon van, mindig tehermentesít egy kicsit, meg főz, meg vásárol.

Képzeljétek, Miksa rohamléptekben növi ki a cuccait, most sorra nem jók rá az 56-os cuccai. Nőtt is, meg most váltottunk pelenkát, mert a newborn lassan kicsi volt, szóval szerintem a pelus is nagyobb. Holnap apukája vesz neki ruhátKép

Hanzika! Akartam neked írni, hogy tegnapelőtt Miksa nagyob belehúzott és baromi sokat evett, és be voltam tojva, hogy kevés lesz a tejem, mert pillanatnyilag úgy tűnt. Az ember azóta hozott Milusan teát (ez a Milupa), és vagy attól vagy attól, hogy a sok kaja is ugye tejet termel, de ma 150-et szippantyúzott ki a csemete a kora délutáni szopikor. Magam is meglepődtem. Mellesleg ez a tea inkább szoptató anyáknak vitaminkiegészítő, de nekem tejre ajánlották, és már a kórházban is gyanús volt, hogy használ.
A légzésfigyelőre nem tudok mit mondani, én is akartam venni, aztán mégsem vettünk. Miksa mondjuk oldalt alszik, bár mostanában partizánkodik, és reggel mindig háton találom.

Kriszta, Nldikó hajrá!!!KépKép

szirom

Miksa elmereng a székecskéjébenKép

Kép

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Hanzi!

Nekünk van légzésfigyelőnk, mert Emma külön szobában alszik és elég messze tőlünk (3a jtó van közöttünk bezárva). én szeretem, mert engem megnyugtat. persze nem jelzett, így nézve nem lett volna rá szükség.Kép Viszont én még mindíg nem vettem ki alóla, most hogy kiderült hogy kruppos főleg nem. De mondom, szerintem inkább anyamegnyugtató a dolog, enm tudom vészhelyzetben menniyt érne, vagy hogy lenne.

Szirom!

Én a milusant nem próbáltam, de majd legközelebb. Bár ez nem mostanában leszKép
Miksa nagyon cukiKép Ruhavásárlást átengeded? Én úgy imádok gyerekcuccot venni, hogy tuti nem hagynám másraKép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Manó!

Én is imádok gyerekcuccokat vásárolni, de ahhoz be kellene mennünk a városba hármasban. Valahol régebben írtam, hogy Miksának kicsit tömegiszonya van - legalábbis nem csípte a sok látogatót - így aztán nem akarom becincálni 5 és fél hetesen egy áruházba. Pedig jó lenneKép Az ember vett már bodykat, az a vásárlás nagyon jól sikerült, ez is jól fog, tudomKép És jó ízlése is van, de tényleg. Mellesleg nyílt egy óriási Kenguru Gold áruház Óbudán, az Eurocenter mellett. Küldtek prosit is, meg láttam is közvetlenül a szülés előtt, úgyhogy oda bemegy és jól megkap mindent egy helyenKép

Képzeljétek, Miksa köhög egy picit. Tegnap a sétát úgy kezdtük, hogy ordított torkaszakadtából, féltem is, hogy megfázik, de a cumi nem kellett. Hát most meg reggel köhintett néhányat. Szerencsére nem lázas. Azonkívül eddig olyan szép volt a bőre, most meg lett egy-két petty, meg valahogy nem olyan sima. Szerintetek a tejtől van vagy a rántottától? Tegnap lecsúszott nekem mind a kettő...

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom!

Hát az én férjem berakná az első nem túl drágának ítélt darabot a kosárba, sé ezzel be is fejezné a vásárlástKép Ennyi idősen mi sem vittük áruházba. nem a tömegiszony miatt, hanem mert szerintem veszélyes, főleg ilyen vírusos időszakban.

A bőr: Hát szerencséd hogy eddig szép volta bőre, ilyen olyan ragyák sűrűn vannak, legalábbis nálunk így volt. Lehet a tej is meg a tojás is, de lehet hogy semmi köze az egészhez. Mondjuk én inkább a tejre tippelnék.
Köhögés? egyáltalán nem biztos hogy ha köhög egyet kettőt hogy beteg. Emma pl tüsszögött nagyon sokat pici korától kezdve, de nem betegségből, csak összegyűlt mindneféle az orrában. És köhinteni is uyganezen okból szokott néha, de az sem betegség. Azért figyeld őt, de szerintem nem lesz semmi baj.Mi anank idején mindne sétát üvöltéssel kezdtük, amíg el nem ringatta a babakocsi.
De nehoyg azt hidd hogy ahogy nőnek vége az üvöltésnek.Kép Most is háttérzajként Emma nyűglődését hallgatom a baby phon-on, mert nem akar aludni, pedig muszáj lenne neki, mert délután megyünk vendégségbe, és kb 2-ko indulnunk kéne itthonról. Emma szinte minden nap déltől alszik, de ma, ma nem, azért sem. De nem sír, csak kiabál, matat, dumál. Már előre látom hogy milyen nyűgi lesz ha elmegyünk itthonról, majd pont akkor akar eleludni mikro indulni kell.

kriszta!

Nagyon eltűntélKép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Vagyok-vagyok, olvasgatlak is titeket, csak itt a finisben próbálok mindent "befejezni", elintézni, megcsinálni stb. Köszi a drukkokat, meg a szoritást, igyekszem Kép
Holnap megyek ctg-re is, meg délután doki bácsihoz, talán fény derül pár infora Kép

Hanziék nemrég felcsöngettek, úgyhogy lementem Marcusozni Kép El se hiszem, hogy egy hét múlva már én is babázhatok újra Kép Olyan jóóóó Kép

Szirom,
Miksa bőrével kapcsiban...Manónak igaza van, mákod van, ha eddig szép, sima bőre volt, Regi is tele volt pötyökkel már a kórházban is! Nekem akkor azt mondták, hogy az anyatejtől van, és ki fogja nőni. Persze nem tudom, hogy Miksán milyenek és mekkorák, de ha picike, pati szerű, akkor semmi gáz Kép

Holnap doki bácsi után mindenképp jelentkezem!

Kriszta
39+1 (asszem Kép)

Kriszta
krisztocs
 
 


SziasztokKép

Hát én is előkerültem. Még mindig páromtól netezek, de lesz egyszercsak otthon.
Azért is tűntem el, mert babacska nagyon ki akart jönni. Múlt héten már este ügyeleten voltunk, úgy volt, hogy szülünk de aztán mégsem. De már alig van méhnyakam, két ujjnyira nyitva vagyok és a doki is azt mondta, hogy nem fogjuk már sokáig húzni. De már várom is nagyon. Kész a gyerekszoba, szerintünk gyönyörűKép Majd tartunk egyszer talit nálunk és meglátjátok. Digivel lefényképeztük, de úgy nagyon más.

Hanzi édesek vagytok a képen nagyon. Majd mi is csinálunk ilyet remélemKép
És köszi, hogy hívtál nagyon jóóól esettKép

Krisz,
Vajon melyikünk fog hamarabb szülni?:o Párom azt mondja, már a héten szülünk, szerintem még nem.
Remélem, Reginek nincsen semmi komolyabb baja. A ruha miatt bocs, de már nemigen mehetek sehova, mert nem szeretnék félúton szülni és jó esélyeim lennének rá.

Na, most ennyi voltam, majd jelentkezem, lehet hoy már babás hírekkel:o

Vigyázzatok magatokra és irigylem a már babázókatKép
Mese+Annácska
37+5
Mese
 


Sziasztok!

A mai nap elég strapás volt. Kezdődött egy fél 4-es etetéssel, amiből a fiatalúr 5-ig visszaaludt, én viszont nem tudtam. Akkor felébredt sírással és csak sírt és evett 7-ig. Akkor beájultunk mindketten 9-ig, ő fél 10-ig Kép

Ekkor evés, aztán séta, de azt sem aludta végig, mint szokta. Én általában benyomom a játszócumit, most már el-elfogadja Kép Krisztinek milyen nagy a pocakja :D Jó volt dumcsizni kicsit, viszont rohanni kellett haza, mert Marcus nagyon sírt. Itthon etetés, aztán sírás, aztán 3-kor kis beájulás, majd megint sírás. Így bevittük magunkkal a céghez, dolgozói vásárolni. Autóban beájult megint, de itthon, mikor kiszedtük felébredt. Gyors fürdetés, etetés, és most sem alszik folyamatosan, fel-felébred. Remélem, hogy nem azért,mert beteg lesz Kép

Szerintem a légzésfigyelőt holnap megkérdezem, van egy ismerős, aki kölcsönözné nekünk. Ja, és ma vettem Milusan-t, utolsó próbálkozásként.

Szirom,
Marcus bőrén is vannak itt-ott pöttyök, aztán elmúlnak. Én meg mindig pánikolok, mert azt hiszem, hogy csalánkiütés a tápitól. De mindig elmúlik...

Na, megyek kicsit pihenni. Hajrá lányok!

Hanzika

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Kriszta, Mese!

Milyen izgi! Még az is lehet egysezrre szültök. Kép

Hanzi!

Ne pánikolj, lehet kiütés atáptól is, de az olyna piros szokott lnni, és nem múlik, hanem terjed a pofiján. emmának volt, amikor bepróbálkoztunk a Nutrilin AR tápszerrel úgy 3-4 hetes korában, mert hogy annyit bukott. És az nem HA és ki is ütötte. De nem okoz komoly gondot, csak ha ilyet tapasztalsz akkor le kell cserélni a tápszert és szépen elmúlik. Emmát nagyon sokáig kiütötték egyes tápszerek, de most már ehet bármitKép
Ja, és ő mindne betegség nélkül simán produkált ilyen napokat mint amilyet te most leírsz, volt hogy annyir üvöltött egész nap hogy kihívtuk az orvost, persze semmi baja nem volt, cska rossz anapja volt neki.
Ha milusan tea bejön, akkor elkezdem ütemesen a fejem a falba csapkodni, hogy miért nem próbáltamKépKépKép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Köszi lányok a megnyugtatást pöttyügyben. Tényleg olyan kis pattanásszerűek, de a jobb arcocskáján el is múlt, már csak a bal oldalon vannak. Most viszont életében először összekarmolta egy-két helyen a pofiját, már kerestem, hogy melyik körme a bűnös, mert én egyiket sem láttam hosszúnak. De van egy-kettő, amelyik hosszabb, úgyhogy életünkben először le kell vágnom, na attól be vagyok tojva. Eddig olyan szépen letörtek neki, néha segíteni kellett kicsit, de nem volt gond. Vagy a papája lerágta nekiKép Mellesleg a köhögésnek délutánra híre-hamva sem volt, úgyhogy megnyugodtam, de tegnap azért nem vittem ki. Ma viszont megyünk tutira, mert nagyon szép idő van!

Manó! Jelentem, a párom nagyon szép ruhákat vett Miksának! Igaz, hogy néhányszor felhívott közben, de tényleg nagyon elégedett vagyok a teljesítményévelKép
A Milusan még ha Hanzikának be is jön, neked nem biztos, hogy használt volna! Vagy ha úgy érzed, akkor tessék, neki lehet ugrani a kistesónak, és próba cseresznyeKép

Hanzika! Ha ez megnyugtat, Miksa is tiszta nyügi volt tegnap, bár azért voltak jó pillanatai is. Amikor az apukája elmesélte neki, hogy mit csinált ma, akkor azt vigyorokkal fűszerezve végigkísérte, de aztán begorombult! Úgy kellett a karomban elringatni, és nem is tudtam letenni, mert álmában is fel-felsírt néha. Így egyhuzamban végignéztem a híradót, a fókuszt, a vágó pistát meg az anyátok köztet. Akkor ébredt, sírva kaját követelt, de először azért megúsztattuk, kaja után viszont boldogan nézelődött, nevetgélt, olyan nyugodt lett, mint egy kis buddhista szerzetesKép csak elaludni nem akart, naná, jól kialudta magát. Aztán éjfél körül csak elszunnyadt a lelkem.

Kriszta! Kíváncsi leszek mit mond doki bácsi! Vagy már bent is maradsz?Kép

Mese! Örülök, hogy jelentkeztél! 2 ujjnyi, az nem semmi, én a szülés felénél tartottam ottKép Hajrá!

És Nildikónak is egy nagy hajrá!

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Hopp, Kriszta! Jól rájöttem, hogy nem szerda van, hanem csütörtök, így a magánrendelőbe mész! Ott nem maradsz bennKép))) Tiszta zokni az agyam, ez normális?

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Hát sok hirem nincsen, a méhszáj továbbra is egy ujjnyi, ha jövő hét péntekig nem történik semmi, akkor be kell feküdnöm Kép Elvileg szerdán kéne, de doki bácsi látva arcomat, megkönyörült rajtam Kép És nem lenne olyan szigorú a dolog, a vizit után elmehetnék, és éjszakára kéne visszakolbászolnom. De azért remélem, addig beindul magától Kép
De legkésőbb 8-án, 9-én "megszabadulunk" egymástól, én és pocak Kép
Illetve lehetne még egy verzió, hogy megbeszélünk egy napot, mikor progis csaszi lenne, de akkor esélyem sincs a sima szülésre Kép Hát nagyjából ennyi....

Remélem, mindenki jól van! Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Kriszta! Ez azatán izgiKép
És amúgy van esélyed a sima szülésre, mit mond a doki? Ha megint vajúdás után van császár az nagyon rossza, akkor inkábba program császárra szavaznék, bá tudom ez a menekülő útvonalKép
Tesóm úgy csinálta(egy baeomi neheéz , csaszival végződő szülés után), hogy a második szülésnél megbeszélte a dokival hogy amikor beindul magától a szülés, akkor bemegy, de akkor rögtön készítik elő és csaászár. Kép Így lett félig programozott császár, de a napról a baba döntöttKép Ő az elsővel kb 24 órát vajúdott a császár előtt (20 éveKép), így a másodiknál nem volt vállakozó szellem (5 éve).

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Manó!

Igen, nagy az esély rá, azt mondta, mert először se "miattam" volt, hanem ugye 8 órás vajúdás után már Regike szive nem birta Kép És muszáj volt kivenni. (a lényeg az eredmény Kép)
Mert, ha miattam lett volna a dolog, akkor valszeg nem nagyon próbálhatnám meg. De doki bácsi szerint tényleg jól haladunk, mert puha a méhszáj stb., amiket már irtam.
Mivel sajnos senki nem tudja, hogy végződik a dolog, ezért meg akarom azért adni azt a kis esélyt is Kép Igazából nem is az a fontos, hogy miként fog történni az egész, hanem az, hogy soha nem bocsátanám meg magamnak, hogy még esélyt se adtam, miközben lehet! Na, meg ha egyszer még maradni akar, akkor miért vetessem ki? Kép

Hát majd meglátjuk Kép

Kriszta

Ui:
Szirom,
Láttam ám Miksa két képét a "dicsőség falon" a doki bácsinál Kép

Kriszta
krisztocs
 
 


Kriszta!

ja, az nekem sem tetszik mikopr a baba nem maga dönti el hogy mikor bujjon ki. Ezért volt jó a tesómék megoldása. Mondjuk náluk ő nem tágult, és ezért lett csaszi, csak kissé későn és a gyerkőc oxigénhiányos is lett, ami sajnos jó kis dislexyában mutatkozott később.
Akkor nálam Emma jól bírta, pedig nekem is hosszú volt, de végig jó volt a szíve. Igaz hogy még fél órát adtak nekem és utána csaszi lett volna, de nálunk miattam. De tényleg lényeg az eredményKép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Hát nem kezdődött jól a nap, kicsit el vagyok keseredve. Miksa pöttyei tegnap már múltak, de ma sokkal több van, és már a nyakán is láttam. Az arcán a bal oldalon van sok apró pattanászerű izé, szerintetek lehet a mosószertől vagy ilyesmi, merthogy pont a bal arcán aludt. A nyakacskáján inkább mintha csalánkiütészerű lenne. Hőmérséklet 36,9. Nem tudom, ez egy csecsemőnél mit jelent, nálam azt jelentené, hogy gáz van, rövid időn belül lázas leszek. Hívtuk a doktort, továbbképezik éppen valahol vidéken, így csak az asszisztensnőjével tudtunk beszélni. Délutánra előkerül, úgyhogy újra hívjuk. És hogy ne legyen fenékig tejfel minden, nekem meg begyulladt egy olyan centis részen a sebem. Meg még egy picit véreztem is. Hívtuk az én doki bácsimat is, vasárnap de. megnézi. Lázas nem vagyok, így most nem érzem vészhelyzetnek. Ha nem így lenne, be kell mennem az ambulanciára. Azért nagyon el vagyok plattyanva. Egyébknt szombaton leszünk 6 hetesek, pont kedden akarunk menni a rendelőbe, és olyan nyugodt voltam, mert tényleg nem volt eddig semmi gáz.

Kriszta! Nekem is mondta doki bá, hogy kitette Miksa képétKép Hát nem is akármilyen kispasiKép

Én a magam részéről szorítok neked, hogy ne legyen csaszi, mert azért a sebgyógyulás elég gáz, én nem kívánom senkinek. Nem tudom milyen a gátseb, de asszem bizonyos szempontból jobb lehet. Meg én annyira vártam azt a pillanatot, amikor kibújik a mi Vízipókunk, és közösen meglátjuk. Na hát ez nem adatott meg, de nem volt más választás, és tényleg az eredmény a lényeg!

Manó! Nem írtál semmit a kistesóproject-javaslatomra!Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom!

Bár én nem vagyok doki, de ne aggódj, igy ahogy leirod nincs baja szerintem! A babáknak amúgy is magasabb a hőjük, nem is tudom, hogy a hőemi is hol kezdődik nekik. (Nincs meg a Kismamák nagykönyve neked? Mert abban benne van asszem...) A patiszerűek szerintem valamitől kiütések, ami tényleg lehet mosószertől vagy tejtől stb., a csalánosra meg én azt mondanám, hogy beizzadt a nyakánál. Lehetséges? Amúgy milyen a közérzete?

Szegénykém, jól megszenvedsz tényleg ezzel a sebbel! Az enyémmel nem volt gond, de még úgy se kivánom senkinek, úgyhogy abszolút megértelek! Próbálj meg feküdni, amennyit tudsz, és lehetőleg ne emelgess....!

Aztán várjuk a fejleményeket!!!

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Kriszta!

Nem mondanám, hogy nyűgösebb, mint egy másik, kissé nyűgösebb napon patik nélkül. Ha ez így érthetőKép. Most különben alszik. Azt nem tartom valószínűnek, hogy beiizzadt, mert nem olyan gúnya volt rajta, fürdés után nagyon figyelek arra, hogy szárazra töröljem, és a nyakánál betakarva sem volt.

Az én sebemet illetőleg az emelgetésre jól ráéreztél, mert valamelyik nap fölvittem a teraszra a babakocsit, mert teljesen elfelejtettem, hogy nem kéne emelgetni. És éreztem is, hogy nem kellett volna, de utólag már mindegy, ugye. Mondtam is doki bácsinak, azt mondta, meg is pattanhat ilyenkor valami, meg lehet apró varratocska is, és hogy jegeljem egy kicsit. Hát az lesz.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom!

36,9 az nagyon jó, Emmának 3 hónapos kora körül egyfolytában 37,2-37,3 volt, én meg naponta mértem 3x és izgattam magam, a végéna védőnő mondta hogy felejtesem el a lázmérőt, ha beteg lesz azt észreveszem.

Pöttyök:
A nyakánál Emmáank sokszor van olyan piros tűpöttyös kiütés, az ,elegkiütés,. elég ha beizzad valamelyik ruciba picit, rögtön kiüti. ilyenekre jó ha iratsz azt hiszem cink-oxidos krémet, a gyúgyszertárban keverik ki, minden ilyn malegkiütésra, kajcsi kiütsére magyon jó. Sőt pl Ema hidegtől is pöttyös lesz, olyan csalánkiütés szerűen az ercán, először én is a mosóporra gyankodtam, de nem. Olyna zsáraz is ott abőr. Ekcémás a hidegtől. De ez a kenőcs azt is elmulasztotta. és a tápitól kijött kiütéseit is annak idején.

Kistesó project még nagyon messze van tőlünk, írtó sokat szenvedünk mostanában Emmával, 1 éves kora úta olyan rossz alvó lett, hogy el nem tudom mondani. most éjjel is 1/2 2-től fent volt 1/2 5-ig, nem volt álmos. Volt teáltatás, hát simi, aztán durvább módszerként kiabálás, szídás, semmi sem működött. Ha otthagytuk üvöltött, ah ott voltun k vigyorgott sé nem volt álmos: persez az eredménye megvan, nem aludta ki magát, tök nyűgös, betettem az ágyba, erre mit csinál most is? Torka szakdtából üvölt, nem akar aludni. De ha ahgyom hogy nem aludjoon megint túlpörög estére és nem lehet lefektetni. Teljesen tanácstalan vagyok. eddig volt egy egész éjszakát átalvó jó kisláynom, most meg ébred, hisztizik, nem alszik el. Én meg éjjel ideges leszek, jól leszídom, fenekére csapok, aztán marcangolom magam hogy m,iért nem vagyok türelmesebb, de ha nem alszom ki magam akkor nappal se bíromKép Éjjel 5 órát aludtam összesen, de azt is csak azért mert 1/2 4-től anyukám volt vele. Mosst nem tudom mit csináljak, hagyja m ordítani reggelig? Vagy vigyem át magunkhoz? De ott sem alszik csak mászkál a fejünkön meg játszik? Már komolyan valami orvoson gondolkodom hogy elviszem kivizsgáltatni, mert nem tudok rájönni mi lenne a megoldás? Az nem igaz hogy neki most ennyi az alvásigény, mert ha nem alszik éjjel legalább 10-11 órát, akkormásnap elviselhetetlen, egész nap a nyakunkon lóg, mindenért visít, hsiztizik. Szóval neki se jó így.
Az sírást most se hagyta abba azóta se, d enem érdekel, nem megyek be hozzá, ha nem álmos akkor ücsörögjön az ágyában és pihenjen.

Csaszi seb: én meg azt nem ismerem, de agátseb is nagyon sz@r. Persze abban vannak fokozatok,a ttól függ mekkorát kell vágni. nekem nagyot kellett. De kb 10 naposan már ok volt. Amivel én még sokkal többet szenvedtem, mint a gátseb az az eranyér. már elnézést a témáértKép de sima szülésnél sajnos gyakran kijön . Hát az szerintem sokkal rosszabb mint a gátseb.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Manó,
Mintha csak Marcust hallanám, pedig van köztük egy év különbség Kép Ma mi sem aludtunk 5-től fél 8-ig, 8-ig. 4-kor evett, bealudt, én tök boldogan elaludtam.. hát nem sokáig. Onnan meg ment a teáztatás, hátsimi a mellkasomon, etetés újból, megint tea, megint hátsimi. Mire azt hittem, hogy el-elaludt és letettem, újból sírás.... A végére hulla voltam, beájultam a gyerekkel a mellkasomon, Ádám vette le rólam. Aludtam akkor vagy egy órát, meg most du még egyet tán. Én sem bírom, hogy ezt csinálja, mi a gondja ezzel az időponttal? Meg aztán lelkizek azért is, hogy a szomszédok hallják, hogy sír. Tudom, hogy nem kéne... Egyébként amit leírtál, azt az uncsitesóm fiára is ráillik, ők még homeopátiára is elvitték, de semmi nem használ a kisfiúnál.

Hát a gátseb sem lányálom, az tény, de jobb, mint a csasziseb, az tuti. Én a hasi műtétsebbel többet szenvedtem, mint ezzel. Bár nekem csak kicsit kellett vágni, mert kicsi volt a babó, de a második-harmadik nap halál volt. Ülni nem tudtam, feküdni sem volt túl jó, csak állni. És tényleg kb 10 nap kellett, hogy ne vegyem észre, hogy van. Persze volt, hogy ahogy gyógyult, szúrt, vagy éppen viszketett.

Szirom,
Marcuson is vannak pöttyök, szerintem is lehet melegkiütés. Elég csak, ha kicsit megizzad, mert bent melegebb van. Neki meg a homlokán lettek pöttyök, amik nem múlnak, a sapitól. És légy szíves, ne emelgess, neked még tényleg nem kéne!

Kriszta,
Tuti, hogy mire be kéne feküdnöd, már kint lesz Öcsi Kép Drukkolunk! Ja, szerdán voltunk bent, Kárpáti Anitának akkora hasa van Kép 32. hétben jár és be kell feküdnie a 36.-ig. Nem is tudtam, hogy ikerterhességnél ez kötelező. Ez kicsit off volt, bocsiKép

Most meg alszik a babó egy órás etetés óta. Pedig le kéne vinni sétálni is, mert ma még nem voltunk. Itt volt a dédimamája is ma, most látta először, nagyon tetszett neki Kép

Hanzika

Kép
hanzika
 
 


Sziasztok!

Manó! Hát nehogy azt higyjed, hogy az aranyér az csak a sima szülésen átesettek privilégiumaKép Ha emlékszel, akkor írtam nem egyszer, hogy vacakolok a székrekedéssel, hát ez ment nagyjából 7 hónapon keresztül, annak meg egyenes következménye az aranyér. De a Sperti nevű kence úgy tűnik, használ. Viszont amíg terhes voltam, nem nagyon használt. Ki érti ezt?Kép Kicsit megijedtem a múlt héten, mert még vérzett is, de mostanra stabilizálódtunkKép
Az altatásra sajna nem tudok mit írni, majd nagyjából egy év múlva biztos okosabb leszekKép

Hanzika! Jólvanna, nem emelgetek, de elfelejtettem! Kiütés: doki csak hétfőn lesz, de beszéltem azóta a védőnővel, aki aszonta, hogy a babák 95%-ának van tejkiütése ebben a korban. És hogy ez tutira az szerinte. Azt tanácsolta, hogy 10 perccel fürcsi előtt kenjem be fürdetőkrémmel, csomagoljam pelusba vagy valamibe a gyereket, hogy ne kenje bele a szemébe, aztán fürdessünk. Ez a módszer tán jó, de ezek a kiütések maradhatnak hetekig vagy akár hónapokig is. Már csak az én sebem javulnaKép

Kriszta! Igaza van Hanzikának, szerintem is ráhajt a kissrác és rövidesen jól kibújik!Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


hanzi!

Én vittem úszógumit a kórházba és úszógumival a fenekem alatt nagyon kénylemes volt ülni is meg feküdni is, csak a helyváltoztatás volt rossz. Én még hazafelé a kórházból a kocsiban is úszógumin ültemKép

Szirom!

Kép Nekm szerencsére az is elmúltz a szülés után, és azóta nem jött elő, de volt pár kellemetlen hetem.Kép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok!

Jól eltűnt mindenki! Ez alól csak az a jó kifogás, ha éppen szültökKép

Tényleg Kriszta, csak nem? Különben voltunk ma délelőtt a kórházban doki bácsinál megmutatni a sebemet, azt mondta, hogy nem gáz. Nem is kellett semmit csinálni vele, de azért én megnyugodtam, hogy megnézte.

Képzeljétek, Miksa végre felébredt a kocsibanKép Eddig 3-szor utazott, és még csak észre sem vette, hogy elhagytuk a szigetet, pedig mindig előre beígértük, hogy lesz nagy kaland!Kép Most is már a Váci úton jártunk, amikor feltűnt neki, de kifejezetten érdeklődéssel nézelődöttKép

No meséljetek valamit szépen!Kép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Szirom,

Á, nálam semmi Kép Továbbra is jósló dolgok csak. Holnap megint ctg, aztán megyek az Árpád kórházba az altatósokhoz, hogy átnézzék a leleteimet, ha mégis csaszi lenne. Nagyon úgy fest eddig, hogy pénteken befekvés lesz ebből Kép
De sebaj, a lényeg, hogy most már legkésőbb december 8-án a karomban lesz Máté Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!
Hát nálam sincs semmi. Pedig nem bánnám már!!!
Jósló dolgok nálam is vannak. No meg hogy időnként olyan mozgás van a pocimban, mintha át akarná teljesen rendezni a helyét!!!
S mindenki azt kérdezi, lenn van e már a pocim? Szerintem egy cseppet sincs lejjebb.
Én változatlanul szerdán megyek az NST-re és az orvosomhoz is.
Nildikó
39+5
nildikoka
 
 


Szasztok!

Kriszta,
Úgy látod, hogy befekvés lesz ebből? Még van Máténak kb egy hete Kép

Nálunk most diliház van. Marcus előbb elvágott egy hisztit, nem akart sem enni, sem inni... aztán evett vagy 50-et a tápiból. Ja és szopizni sem akart. Ilyen még nem fordult elő. Közben küzdünk is, mert beszereztünk egy AVentes üvegkészletet, de nem tetszik neki. Idáig NUK volt, az okés volt. Aventre még másik fajta cumit is vettünk, nem az újszülöttet, de azzal is több mint fél óra alatt ivott meg 50ml-t. Ez normális lenne?

Közben megint felsírt a kispasi, tisztába kellett tenni, meg még a maradék tápiját is megitta. Remélem, hogy most már elalszik, mert negyedik órája van fent megint.

Közben rajta kis kis apró piros pöttyök jöttek ki az arcán és a nyakán mindenhol. Remélem, hogy nem csalán...

Na megyek, megvacsizom gyorsan!

Pusz
Hanzika

Kép
hanzika
 
 


Hanzi,

Hát elvileg dec 10-ig lenne ideje, de mivel csaszi volt az első, ezért egy héttel előtte be kell feküdni, hogy ne az utcáról essek be szülni Kép Szóval elvileg szerdán kéne, de doki bácsi megkönyörült, és igy pénteken mennék be.

Lehet, hogy nem volt annyira éhes Marcus, nem? Nekem csak annyi rémlik, hogy amikor Regi kb 3-4 hetes volt, és leléptem itthonról, akkor fejtem neki 100 ml-t, és apa adta oda üvegből, na kb két perc alatt lecsúszott Kép Na, de ő nagy zabás volt amúgy is Kép
Meg hát más tápit meg tejcit enni...szerintem emiatt ne aggódj, ha máskor meg gyorsabban csúszik Kép

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok!

Ctg-n oké volt minden, viszont egy jó öt centivel lejjebb van Máté, mint csütörtökön, mert alig lehetett a nacitól belőni a szivét Kép Úgyhogy figyelmeztettek, hogy már tényleg figyeljem a fájásokat Kép
Az Árpád kórházban jó sokat kellett várni, kb velem egyidős altatós srác vizsgált, még levetkőzni is alig mertem Kép Kép
Persze, azért ő is örülne, ha inkább simán mennének a dolgok Kép

Szirom,
Végülis te spinális érzéstelenitést kaptál v. altattak?
Végülis kint volt a doki Miksánál?

Hanzi,
Mi újsi Marcussal?

Kriszta

Kriszta
krisztocs
 
 


Sziasztok, megint itt az NST után. Minden rendben én reggeltől estig takarít, tapétát szed, tapétáz, pakol és minden jóslás ellenére semmi jele a szülésnek. De most nem is bánom, legalább szinte minden kész lesz, mire jön Annácska. Már minden bútorunk megvan kivéve a dolgozósarok. úgyhogy végre lassan rend lesz. Bár most nagy kalamjka van, mert csináltatunk egy könyvespolcot ami eleg nehéz lett és nem akarjuk egybenyitni a lakást az alattunk lakóéval, de lassan azért ez is megoldódik.

Ma amikor olvasgattam akkor vettem észre, hogy most már én vagyok az egyetlen babátlan. Olyan gyorsan elrepült a terhesség nem? El sem hiszem, hogy már csak pár nap. Kicsit jó is a felújítás, gyorsabban telik az idő.

Egészen aggódom már, hogy majd én mit kezdek az ilyen lázas, pöttyös stb... problémákkal. Erre még nem vagyok felkészülve. De olyan furi, hogy most már a babás kérdések vannak napirenden hirtelenKép De nagyon jóó is ez.

Jelentkezem, de már lehet, hogy babás hírekkel. Egyre jobban szeretném már a kezembe tartani.

Legyetek jók és Krisz, nagyon szorítok, te vagy a soros:o

Mese
38+3
Mese
 


Sziasztok!

Hanzika! Nálatok most jöttek a pöttyök? Szerinted ez nem ugyanaz lehet, mint Miksáé? Az aventes cumisüveget mi kipróbáltuk, anyukám egyszer etette, amikor a kórházba mentünk, és Miksa szerette, bekapta belőle a tejcit és kész. Bár ő nem mérvadó, ő a bimbóvédőt is szerette...Kép

Kriszta! A doki nem került elő a hétvégén, mert továbbképzésen volt, de már nem is kerestem, mert a védőnő megnyugtatott, hogy tutira tejkiütés, és semmi ok aggodalomra. Ma viszont volt itt, mert egyébként is kellett jönnie, és megerősítette, hogy tényleg tejkiütés. Kapott rá valami ecsetelőt, ami állítólag nagyon gyorsan elmulasztja a pöttyöket. Különben nagyon elégedett volt Miksával, és a kissrác is jól teljesített, vigyorgott rá, figyelt nagyon, meg mindenKép
Ezt az Árpád kórházas vizsgálatot én nem nagyon értem, miért kellett? Én nem voltam, pedig azért azt hiszem volt némi esély, hogy csaszi lesz a vége. Különben altattak, ezt én választottam, mert nem voltam biztos abban, hogy tolófájásokkal mozdulatlan bírok maradni egy percig ahhoz, hogy gerincen szúrjanak. Meg különben is úgy voltam vele, hogy üssön már le valaki... Majd összeszedegetem már magam, és leírom a sztorit, csak sosincs annyi időm. Mindig csak épp egy kicsi vanKép

Képzeljétek, Miksa az éjjel felébredt és evett! Mondjuk nem enni ébredt, hanem kaksi volt és nem szeret abban a pelusban maradni, úgyhogy rögtön rikolt. Gondolom akkor már rájött arra is, hogy éhes, úgyhogy hajnali 4-kor szopiztunk. Nem vagyok hozzászokva ehhezKép Ja, és nem akart visszaaludni, negyed 6-kor még vigyorgott. Hát kemény lehet annak, akinek a kisdede minden éjjel ébred, az már egyszer biztos.

Kriszta, Nildikó! ne legyetek türelmetlenek, még egy halom időtök van! Kriszta, igaza van Hanzikának, péntekig még simán szülhetsz! Mondjuk a várakozás érzését már ismeremKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?