Új privát üzeneted érkezett!

Jaj, ez a haj téma! Lackót én is imádtam hosszú hajjal, de neki olyan kis szög egyenes volt. Aztán mindig mikor levágtuk neki, hosszú percekig csodáltam, hogy milyen édes! (Néha még most is!)

Meske kunkorkái meg már olyan nagyok! Neki úgy szeretném, ha sima haja lenne, de nem. Lehet, hogy le fogom neki vágatni, mert a gumi meg csak húzza a fejbőrét, azt se lehet állandóan...

(De olyanra, mint a Stahl kislányának volt, csutira, na olyanra nem vágatnám!)

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!

Azt hittem több időm lesz jönni a vizsgák után, de egy fityfenét. Peti délutáni alvókája elromlott, pedig éjjel nem alszik többet. Általában 1-kor fekszik le és ezelőtt 10-15 perc alatt bevágta a szunnyát, újabban fél 3, mire elalszik. Tegnap egy óra után felkeltettem, gondoltam este előbb kidől, reggel korábban kel stb. De semmi eredmény.
Egyébként nagyon eleven, nagyon rossz és egyre többször eljár a kezem, amit megbánok, de néha túl hamar felszalad a pumpa. Ma is majdnem leszakította a mosógép ajtaját, mert azon hintázott! :shock:
Holnap megyünk a pulmonológiára vagy hova a szöszbe. Hát, kivi leszek mit mondanak.
Én ma is voltam állás ügyben egy helyen, holnap is megyek. Igaz nem hirdetésre megyek, hanem próbálom "eladni" magam. Sajnos errefelé muszáj visszamászni az ablakon, ha kidobnak az ajtón. Sőt kaptam olyan tanácsot, hogy mondjak fel közös megegyezéssel a melóhelyen, hiszen vissza tutira nem megyek oda. Menjen a férjem gyesre, én meg munkanélküli segélyre. A segély meg a gyes már felér a gyeddel. Ha szerencsém van még be is iskoláznak. Persze ez a végső megoldás, de jó tudni, hogy van erre lehetőség!

Látom a naptej volt a téma. Én tavaly Avonosat vettem Petinek, 50 faktorosat, de túl sokat nem voltunk napon. Én még életemben nem kentem be magam naptejjel, ellenben körömvirágkenöccsel többször is. Még sosem égtem le.

Én voltam vérvételen, merrt a 22 hónapnyi szopi nagyon leamortizált. Kedden lesz eredméyn. Eljutottam nőgyógyihoz is két hete. Tegnap reggel negyed 8-kor a doki keltett, hogy saját érdekemben azonnal repüljek be egy ismételt rákszűrésre. Egy hét múlva derűl ki, hogy kell e kóházba feküdnöm szövettant venni vagy nem. Fasza!
Amúgy is magam alattt vagyok, mert tegnap volt a szülinapom és a férjem még azt sem mondta, hogy bújj seggembe! Hallod Rita! Ettől még a kenyérpirító is jobb! Este bánatomban benyomtam egy üveg pezsit! Na rendesen rosszul voltam éjjel, a diétámról nem is beszélve. Ennyi plussz kalória! Anyósomék nem ünnepelnek semmit (illetve a gyerekei köszöntik őket, de az nem baj), és férjem így nőtt fel. De már 3 éve házasok vagyunk és láthatná, hogy én, illetve az én családom minden megünneplünk és nem az ajándék a lényeg, hanem az együtt elköltött ebéd és eltöltött idő.

Na léptem Peti megadta magát. Elaludt, gyorsan összerámolom a lakást!

Reni
Kép
prenata
 
 


Fodrász:

Kinga beül a székbe, és hidegvérrel végigcsinálja. Egyszer kétszer biztosítani kell, hogy csini, meg szép, és szárnyakat kap. Közben megkapta a kefét, meg egy fésűt, és néha ő is fésült egyet magán. A fodrász is, meg én is el voltunk hűlve múltkor is meg most is. És nem akárhogyan vágta a nő, hanem, mint a felnőtteknek feltűzte, és tincsenként vágta le. :lol:

Ebből kiindulva jöhet az arcpakolás, a kozmetikus :twisted: :twisted: :twisted: csak a manikűrt, meg pedikűrt nem tűri, ott még mindig közelharc van. A kezein még hagyján, de a lábán alig lehet levágni a körmöket. :evil:

tjuca
 
 

 
 

Reni!

Én arra írtam, hogy gáz, hogy egy melóhelyért mennyit szivatják feleslegesen az embert. Szimpi vagy kipróbálunk, nem nem. Nem kellene ehhez hr-es csapat meg izébizé tesztek lószart.
Remélem hamar sikerül melót találnod. A férjednek üzenem, hogy velem gyűlik meg a baja, nesze mire vagyok képes :twisted: (kedves ismerősöm összevágta a képeket, és mi lett a simogatásból?)

http://web.interware.hu/szab_gab/tj.gif

tjuca
 
 


Juca!

Te tényleg egy dög vagy! :wink: :lol:

Reni
Kép
prenata
 
 


Juca: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Reni! Utólagosan akkor boldog szülinapot kívánok neked! Átérzem, milyen rossz lehet! Én se nagyon kaptam még meglepit a páromtól, és ő is hajlamos elfelejteni, de majd rászoktatom! Érdekes, mikor még csak jártunk, folyton elhalmozott meglepikkel... Én vettem a szülinapjára ajándékot, és a névnapjára is már meg van az ötlet, remélem, még novemberben emlékezni fog...

Kinga nem semmi, hogy így végigüli a fodrászt! Egész felbátorodtam, hogy én is elvigyem Meskémet!

Kis banya:
Kép

(Többi kép a blogon!!!!!!!!!!)

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!

Igen, ezt én is olvastam a Kismamában,az Ambre is fizikai,csak azt kihagyták a reklámból :)

Amandi: Nekem La Roche nem volt még!

Reni: Nagyon Boldog Születésnapot! A teszt miatt ne aggódj, nekem is lett már P3,rengeteg oka lehet, többnyire rosszul van levéve vagy utána kezelve a minta-persze anno én is totál ki voltam borulva.

Fanni torka teljesen K .O ma visszamentünk a saját dokinkhoz, miután tegnap este 9-kor 40 fokos láza volt +reggel 6-kor sikerült csak elaludnia egészen 10-ig, folyamatos sirás, kezében a viz és üvölt,h INNI de nem tud...
Most kapott fájdalomcsillapitó ecsetelöt,h meg tudja inni a porrá türt virus ellenes gyógyszerét amit szintén kapott, mert nagyon csúnya :(
Úgy sajnálom szegényt :(
Azóta is cska most aldut el 4-kor de már 4* felkelt sirva...
Vendég
 


Mi most jöttünk dokitól, volt röntgen is, tüdőgyulladás. A fura, hogy nincs láza és a kedve is jó. :shock: Igaz semmit se eszik, és csúnyán köhög. Cedax babyt kaptunk. :cry:

Reni, először is nagyon nagyon boldog szülinapot kívánok! :)

A férjed sokunk férjével kezet foghatna. Én ezért különben nem is tudok haragudni (már!), egyszerűen így vannak ezek a pasik kódolva. :wink: Fel a fejjel!
A dokit sajnálom, feltétlenül írd meg mi lett az eredmény!

Mi házilag fodrászkodunk, Milánnak egy hangja sincs. A fésűt pedig kifejezetten szereti, van, mikor sétálni is elvisszük. :lol: Viszont a körömvágás kész gyötrelem.
Vendég
 


Kis betegeknek JOBBULÁST!!!!!!!!!!!!!!!!

Kimike, milyen furcsa, hogy mostanában akinél tüdőgyulladást állapítanak meg, ott nem látszik és hallatszik semmi. Már nem az első ilyen eset itt a topikban :roll:

Gab, ez a fintor :)))

amandi
 
 


Sziasutok!
Most gyorsan csak a haj témára reagálok, a többit később.
Én nagyon nem szeretem a géppel vágott akárhány milis hajat sem,mert csak a nagyon szép fejformájó gyerekeknek áll jól.Magam sem tudtam ezt magamról, csak néhány hónapja megláttam egy kissrácot, tök jó hajjal.Őmár nagy volt,iskolás, hátul fokozatosan fel volt szedve a haja,és fül felett is 1-2 cm-vel,a többi meg olyan kis kereken, mint egy mini apródfrizura meg volt hagyva.Mintha lábast tettek volna a fejére, az alatt hosszabb, ami kilóg az meg szépen megszedve,mindez fül felett 1-2 cm-el,ami a tarkón is egy vonalban folytatódott.háát előslátásra szerelem- azt mondtam Beninek is olyan kell. elkezdtem edzeni Benita fodrászhoz, úgy mint a fogorvsohoz.játék,sok bejárás stb.Most már 3.alkalommal vágta(ingyen)amúgy kb 5-600 ft..
Beninél egy titok van-gondolom ezen nem csodálkoztok-abonettet eszeget közben, és hacsavarókat csipeszelget az ölében.NNNa.
Még nagyon baba haja van ahhoz, hogy ez a fazon jól kiadja magát,de azért látszik,hogy vágva van és nagyon jóláll neki. Tökéletesen hagyja magát, a fogrász meg nagyon ügyes, hogy a kis mocorgása ellenére is meg tudja csinálni,mert ugye fülnél elég necces. Tudom, hogy géppel ledúrni sokkal egyszerűbb, de olyan pasis igy, annyira szeretem. Kicsit több energia, denekem jobban tetsztik, mint a mindenhol egyformán tüsi.
Ezt azért irtam le, hogy ne irjátok le iskolás korig a frizurát, mert esetleg azt gondolnátok a fiatokról,hogy nem birja ki. Még szeretik is!
Főleg a sok dicséretet.
Itt hosszabban két vágás között:

Itt pedig vágás után.

benianya
ákosbenianya
 
 


Reni,
szegénykém! Múltkor ha jól emlékszem egy csomó ajit kapott tőled a férjed-> vagy az karácsony volt. Szerintem iszonyat mód vágd be a durcit-> mond meg neki, hogy e miatt a szövetan dolog miatt eléggé kivagy amúgy is és az lenne a minimum, hogy kényeztessen és foglalkozzon veled, nem pedig az, hogy még a szülinapod is elfelejti.
Remélem összekapja magát, mert ez nem járja!

Addig is én NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT kívánok neked "kiscsaládom nevében sokszeretettel" ( ez utóbbi rész enm tudom honnan jön, de a baráti körünkben most ez a duma)

Kimike, Menyasszony,
kisbetegeknek gyógyulást. jaj, de sajnálom őket!

meteor
 
 


Nem engedi feltölteni a képet. :cry:

Betegeknek jobbulást-nagyon rossz nyáron betegenek lenni!!!!!

Körömvágás nálunk is horror!!!!!!!!!

benianya
ákosbenianya
 
 


Na,most sikerült. Ez két vágás között kicsitt hosszan:
Kép

Ez vágás után.A babahajon még nem jön ki annyira fülnél az apród fazon, de az alapot megadja.
Kép

Na,akkor visszaolvasok rendesen .

benianya
ákosbenianya
 
 


Reni

BOLDOG SZÜLINAPOT ÍGY UTÓLAG!!!!!!!

Benia,
Ez a frizura szerintem pont azoknak áll jól, akiknek kicsit laposabb hátul a fejük, mert pont ott csinál egy kis tömeget. :) Márknak így már nagyon "csúcsfeje" lenne :) Én maradok a mindenhol majdnem egyformánál, de legyen kicsit hosszabb, mint a gépi. Kell is, hogy védje a buksiját a naptól.

amandi
 
 


Amandi
Értem.
Akkor Te is ollóztatod?
Egyébként én totál bele vagyok zúgva az ilyen felnyirt babanyakba-olyan kis édesek,állandóan simizem a tarkóját,olyan klassz!!!! :wink:

benianya
ákosbenianya
 
 


Benia,
Hogy ollóztatom, az túlzás. Egyszer voltunk fodrásznál, mert már hátul nagyon hosszú volt neki és az olyan trehány. Ő egy pcit igazított, már amennyit az úrfi engedte. :) Azóta mi próbálgatjuk vágni neki. Szóval konkrét frizurája nincs. Neki egyébként vicces haja van, mert már a legelejétől kezdve a feje búbján, és elöl középen iszonyat hosszú, máshol meg egészen pici. Olyan mókás ahogy szalad, és olyankor égnek áll a bóbitája. :) Én is imádok a hajában turkálni :)

amandi
 
 


Zina! Boldog szülinapot!!!!

Gab! Fúú, úgy leégtél,hogy h
Hámlott is? Fúú,én így utoljára gyermekkoromban égtem le,mióta UV ügy van, azóta vigyázok!
Kend magad--- bármivel. :wink:

Alziza!ez jóóó: sokkot kapZalán a fodrászüzlettől! Deügyi vagy,hogy Te is meg tudod csinálni neki. :lol:
Amandi! Most olvasom,hogy aTe fiad meg az ollótól.
Ismerekvkisfiút aki meg a géptől.Háát ilyenek ezek a PASIK!

Preni! Biztos P3-as lett a cito-d. Meg kell ismételni és kész. Méhszájsebnél isilyen,amimeg egy kisműtéttel úgy tudom megoldható.Vagy elcseszték és tévedtek, aztán jólesz az ismétlés.Bizom benne, hogy csak formaság az egész.Gyorsan menj vissza,minél előbb, aztán pár nap múlva lesz eremény!
ÓÓÓ,szülinap,hát valóban ettől még a kenyérpiritó is jobb! Én is oszton Rita véleményét,ezért hari jár!!!!!!!!! :twisted: :evil: :twisted: :evil: Sajnálom nagyon!!!!! :cry: Együttérzek.Én bele tudok halni lélekben az ilyen helyzetekbe. Egy rosszul, figyelmetlenükiválasztott, csak legyen valami oszt tudjuk leparfümbe is belehaltam, sirtam stb.

Sok boldogságot kivánok neked szülinapod alkalmából ésfel a fejjel,mert , akkor innen már csak jobb lehet!!!

Juca! Mindenki így verje a gyerekét! :wink: Nagyon poéééén! Tetszik.
Figyelj! Elmúltak már a rókicák? :shock:

Menasszony!
Borzasztó lehet ez a hólyagos torok-sose legyen nekünk.Nagyon bátor Fanni,hogy így tűri.Szegénykém 40 fokkal!!!!!!Tartsatok ki! akkor megy ezerrel az antibiotikum?

Kimike!MIIIIIIIiiiii?????Tüdőgyulladás? Láz nélkül? Elesettség nélkül? Hogy a csudába?ányszor volt ilyen köhögőssége az elmúlt hónaőpokban?Mitől van? Megijedtem,mert Beni is többször köhögött az utcsó időben, mindig le is vittem meghallgatni,de most már nem vagyok benne biztos,hogy az elég.Milánnál hogy vették észre, hogy kerültetek röntgenre?????Érdekelnagyon,mert valóban nem az elős eset itt a topicban, hogy jellegzetes tünetek nélkül,majdnem véletlen derül ki a tüdőgyuszi. Pasiknál meg jócskán van szövődménye,nem?
Kiváncsi lennékilyen pici gyereknél a tüdőgyuszi kimutatható-ea vérből? Mármint h valamigyulladás van.Milánnaknem kértek vérképet???Egy vagyon az antibió,utána meg a normaflór elvileg 3 hétig,de nem adtam antibió után csak egy hétig.

Gab, csúcs a lány. :wink:

Amandi!Igen ez titkus lapos fejhát-ra jó,Beninek kerek,igy túlcsúcsos lett-deönződög anya ebbe szeretett bele,oszt ez van mig mást nem akar. :wink:

Viera! Igen,olyan jó ha van kert.Én is szeretnék, de csak olyat mint a tiétek, disz ,szép új minden.Nekünk is volt anno,Blani is imádta,de mivel régi ház volt figyelni kellett szögekre, deszkákra,szálkára,most ugynez van anyunál,permezető,gépek, kövek, szögek létrák ,olyan öreges műhelyes, nem olyan modern mint a tiétek!
Ott egész napra ki lehet csapni őket,és a konyhaablakból rájuk-rájuk nézni!Szép gyep,homokozó,biztonságos kerités stb. De jó is lenne!!!!!
:lol:

benianya
ákosbenianya
 
 


Sziasztok!

Na, ma leszigorlatoztam, végeztem! :lol: Édes semmittevés!

naptej: Nivea 40-es. Tavaly is azt használtuk, bevált. Kornél bőre nagyon érzékeny. Ennél gyengébb faktorút nem is mernék használni!

Bili: nagy előrelépés van. Minden fürdés előtt ráül, pár cseppet mindig ki is présel magából és nagyon boldog. Sőt, néha már napközben is.
Egyre többet beszél, de semmi értelme. Tegnapi új szó, (ha valaki megfejti kézcsókom) : apöti

Haját épp szombaton vágjuk majd. Olyan sűrű neki, hogy megizzad. De most én is levágatom!


Klarka: örülök, hogy jelentkeztél. Attila nagyon szép baba!

Mézgombi: Hihetetlenek ezek a hajszerkezetek!

Marcy: szabit nem akarsz kivenni? Én a gyed után igénylem a szabit. Pont kihúzom októberig. Fizu+gyes. Igaz, én aztán vissza is megyek majd dolgozni, egy év múlva, legalábbis így tervezem. Gratula a vizsgához!

Na, megyek aludni. egy kiscit fárasztó volt a mai napom.
Jó éjt mindenkinek!

Anita

Kép

Kép
wawel
 
 


Benianya, Milánnak is pont ilyen a feje hátul, mint Beninek. :-)

Az történt, hogy hétfőn mentem érte a bölcsibe, és szabályosan ömlött az orrából a taknyi. Már láttam a múlt héten, hogy sok a taknyos gyerek a csoportban, gondoltam, hogy nem ússza meg. Gondoltam, hogy nem viszem be így, elmentünk másnap dokihoz. Mondta, hogy vírus. Ma kellett visszamenni, meghallgatta, mondta, hogy valami nagyon hangos odabent. Ezért kérte a doki, hogy szaladjunk már el röntgenre, biztos ami biztos. Elmentünk, ami kimutatta, hogy a jobb oldalon foltok vannak, doki szerint tüdőgyuszi. :(
Ami érdekes, hogy korábbi betegségeknél sokkal de sokkal levertebb volt. Sőt! Most pörög, ugrál, rosszalkodik stb. Az orra már alig folyik, a köhögés erősödött. Volt hasmenése is, de az elmúlt. Étvágya nem az igazi, de pl. este kért lefekvés előtt sajtot, és elég sokat megevett belőle. Láza nincs. Szóval furi. Utánanéztem a neten, elvileg létezik ilyen. Az egyik oldalon írta egy doki, hogy ha nincs láza, akkor nem súlyos. Már ha egy tüdőgyuszi lehet enyhe lefolyású... :roll: Nekünk 8 napig kell szedni a cedax babyt. Szerintem teljesen az elején kaptuk el. Ma éjszaka hallottam csak, hogy köhögött. Remélem mihamarabb meggyógyul, azért nagyon aggódom. :?
Vendég
 


Vérvételre nem küldtek el, de elvileg minden gyulladás kimutatható a vérből. A vérsüllyedés értéke mutatja, azt hiszem. :roll:
Normaflort nem is vettem, jó, hogy írtad.

http://www.vital.hu/themes/sick/child-natha5.htm
Vendég
 


Üdv.

Ne haragudjatok, hogy csak most írok...tegnap ki voltam halva.
A mai napunk meg...kész káosz.
Reggel mentünk szemészetre, pupillatágítás, kiderül, hogy Petinek valami difije van a papillájával, beutaló fülészetre, neurológiára. Irány haza, kaja felpakol, fülészetre elmegy, elintéz, időpontot kér neurológiára (szerencsére valaki lemondta a holnapi időpontját, így nem kell augusztusig várni). Gyerek elvisz dédi, utána irány a meló. Mindezt 7.45-10.15 között, ügyesek voltunk?
Délután beszéltem a gyerekorvossal, holnap reggel megyünk torok kenetvételre, aztán az kivisszük az ÁNTSZ-hez, elmegyünk vérvételre (éhgyomros), majd a neurológiára. Ott nem tudom, mikor végzünk...

Pil, nekem nincs bevált termékem nap "ellen", most 25-ös faktorszámú spray van itthon.

Bénianyu, érdekes, amit írsz...t.i. lesarkítva a faktorszám az a szorzó, amennyivel többet tölthetsz el napon leégés nélkül ha használsz kencét, mintha nem. Kicsit érthetetlen, szóval ha a napon valaki 10 perc után kezd el pirosodni (nem is leégni), akkor egy 10-es faktorú kencével ennek tízszeresét töltheti el.
Én egyébként azt hallottam, hogy az 50+ faktorosakat nem ajánlják...de ez még tavaly vagy tavaly előtt volt. Látom közben, hogy Alziza leírta az okokat.
A hisztit sajnálom, remélem, Beni mindig jól fog időzíteni. :)
Figy, én úgy gondolom, hogy már ilyen pici korban is kimutatható a vérből, ha valami gyulladás van, ugye jellegzetes tünet, ha valakinek magas a vérsüllyedése, mert az utal(hat) valami betegségre. Mi is ezért megyünk.

Gab, nem nézem meg a H.K.-t. Van helyette N.Y.C.S.I. Legalább nem idegelem fel magam...

Kimike, amit én láttam, azokra az a piktogram volt feltüntetve, hogy a felbontástól számítva 12 hónapig jók. Nekünk ilyenek vannak, nem tudom, a többinél hogy működik.
Hasonló teszt a napszemüvegekkel is volt...ott meg az volt, hogy a drágábból hiányzott az, ami az olcsóbban megvolt, és fontos lett volna.
Milánnak javulást!

Marcy, huh, nem semmi gázszámla. Édes kicsi nőci a gázosoknál...

Meteor, na mi ezért diktáljuk be minden hónapban az óraállást...így csak azt fizetjük, amit elhasználunk.

Amandi, érdekes, amit írsz. Egyébként simán lehet, hogy tetszett neki...szerintem ehhez a szexuális élethez semmi köze!!!
Jó lehet ez a gyerekfodrászat, mi is megoldottuk itthon. Egész jól tűrte a fiatal úr.

Alziza, kimaradt, bocsika, szóval a lányodat Isten éltesse szülinapja alkalmából!

Gab, jaj, ne már, olyan édesek Meske fürtjei...

Preni, tudom, nem kárpótol, de Isten éltessen sokáig!A rákszűrést sajnálom, remélem, a keddi eredmény jó lesz.

Juca, ez vicces, Peti meg mutogatja, hogy vágjam le a körmeit. Mostanság már nem egyszerre vágom a kezein és a lábain, hanem szükségszerűen, de minden alkalommal mutatja, hogy a "kimaradt" két végtagján is végezzem el a műveletet. :?
Simogatás, mi? :D

Menyasszony, nem tudom, mi baja lehet Fanninak, de a másik fórumon, ahol előfordulok, egy ikerpárnak hasonló baja lehetett, ők Zoviraxot kaptak.

Wawel, gratula! Apöti=apa becézve...jobbat is tudnék, leírjam? Apöti=apa kukija. :D

Na megyek alukálni, holnap hosszú napunk lesz.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Milánnak, Fanninak gyors gyógyulást kívánok!

Tegnap fényképeztem Meskét hajszárítás után, egész más a majdnem sima hajjal! (De már itt is felkunkorodott az alja!)

Kép
Kép
Kép

Tegnap volt coop party, a gyerekek nagyon jól érezték magukat, én viszont nem készültem, csak telefon volt nálam.
Kép

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!

A mai naptól indul az 5 hét szabadság már nagyon vártam hihetetlenül sokat dolgoztam ebben a fél évben.

naptej: nekünk van Avonos 40-es és azt hiszem DM-es 25-ös. A 25-össel kenem a lányokat ha el nem felejtem :roll: .

Preni!
Szomorú, hogy a férjed ennyire figyelmetlen. Nem tudok rá mit mondani.

Kép

Kép
katus73
 
 


Sziasztok!

Gab:Nagyon édik a skacok :) Meske igy is úgy is szép csajszi (haj) !

Köszönjük a jobbulós üziket.

Fannival tegnap este 9-10 ig autóztunk a városba,h hátha villamos/hajó nézés kötzben iszik-de nem.
Hazaértünk, megpróbáltam a Nurofenes fecskendövel 5 ml-ként itatni - ha ez se jött volna be, akkor korház, mert akkor lassan 24 órája nem ivott ...

De bejött (meg mikor mondtam,h megyünk akkor a kórházba, és Fanni kérdezte,h Tüzoltó? erre mondtam,h nemá, ott tévé sincs, ne hidd, na ez si segitett szerintem /amúgy csak Sam-et meg Thomast néz és csakis dvd,sima tv nincs bekapcsolva neki soha,nekünk se,utáljuk:)).

Igy 11-01-ig megivott 5 milinként összesen 500 ml vizet.

Éjjel sokszor felkelt, sirt nagyon, kapott gyógyszert de nem ivott csak 2-3*5 ml.

Most "reggel" evett fél doboz pudingot, meg ivott 60 ml, szal ma igy megy majd az itatás még, de javult szerintem azaz remélem a torka ,mert a doki azt mondta, egy nap után szép lesz már, volt egy kislány tegnap elött nekik is segitett.

Virusra mi se szoktunk gyógyszert kapni, de ezt elég csúnyán bekapta, nem nagyon láttam még aggódó fejet vágni a dokit (nekem is Ö volt a gyerekorvosom) de tegnap azért sajna igen :(

Telviran 200-at kapott, meg baba fogzási hüsitös,érzéstelenitös ecsetelöt, meg Tantum Verdét spray el-na ebböl nagy harc volt éjjel, mind a hárman félálomban...Pedig nem szokott gyógyszer bevevésnél harc lenni sose, dehát fél , mert fáj neki minden :(

Ex: Hú,ha ebben vannak ikresek,akkor öket most határozottan nem irigylem az biztos :(:(

Virusos torokgyulladása van,ez pontosan: http://hu.wikipedia.org/wiki/Herpangina
Vendég
 


Sziasztok

Reni
Boldog szülinapot neked! Kép

Sajnálom,h a férjed elfelejtette?
Amúgy most sem jutott még eszébe :?
Rákszűrés ismétlésnél remélem nem lessz semmi komoly!Miért is lenne!

Menyasszon
Fanninak jobbulást Kép

Benianya
A helyzet az ,h én sem szeretem azt ha simán géppel le van nyomva a haj,de ezt tudom megcsinálni. :roll:
Nem akartam,h ilyen rövid legyen,bár mindenki szerint jól áll neki,szép fejformája van.
De így már nem Zalános.
Amúgy a gépet jól tűrte,sőt azóta már megpróbálta magának is levágni :lol: Valószínűleg az ollót is tűrte volna ha én csinálom,de én úgy nem tudom.

Kimike
Milánnak is jobbulást!
Kép
Vendég
 


Gabella
Jók a képek!

Juca
Kép
Cak egy gyámügyes ne nézze meg! :wink:

Wawel
Gratulálok
Kép
Vendég
 


Alziza,
Az előző kommentedben átugrottam azt a sort, hogy megszolítod Jucát. Nem értettem, mi a baja a gyámügyeseknek Gab képeivel :lol: :lol: :lol:

Gab,
Be kell valljam, én göndör mániás vagyok, így nem kell csodálkozni, ha azt mondom vissza Meskének a kunkorkáit! :lol:

amandi
 
 


Fannikának jobbulást! Borzasztó lehet, hogy nem iszik. De legalább sikerült valamennyit belenyomni. Szegényke!
Milánon továbbra se látni semmit se. Kivéve, hogy köhög, de az sem annyira vészes most. És nem eszik normálisan, ma kekszet és joghurtot evett. Még csak nem is fáradékony. Este magam mellé fektettem, hogy elaludjon, de csak bohóckodott. Lefeküdt, mondta, hogy jó éjszakát. Majd 2 mp múlva felkelt, hogy "aludtam, ana ébresztő, csináljuk kávét". :)

Reni, hogy van a lelked? Megnyugodtál már? Férjed bocsánatot kért már?

Katus, nagyon nagyon kellemes időtöltést kívánok Nektek! :) Mentek nyaralni?

Lányok, aki adta már a cedax babyt. Hogy adagoltátok? A doki tök mást írt rá, mint ami a betegtájékoztatóban van. Az adagolón be van jelölve a testsúlykg. Azt kell figyelembe venni, ugye? Ha kiszámolom így, akkor kevés lesz 1 üveg, mert az kb. 5 napra elég. Neki pedig 8 napot mondott a doki.
Vendég
 


Kimike

Én szerencsére nem ismerem ezt a gyógyszert,de én is jártam már így más gyógyszerrel.Ami a papíron van az általános,gondolom ott van ha az orvos másképp nem rendeli felirat.
Szerintem úgy add ahogy a doki mondta. :lol:
Vendég
 


Mi a Cedaxot úgy adtuk, ahogy a papíron volt, a doktornő is úgy írta fel, és Mesinek csak 5 napig kellett.

Mesi haja csak addig sima, amíg megszárítom, és nem nyúl hozzá. Beletúr, hempereg egyet, máris kunkori. Érdekes, mert magamnak meg útáltam a szög egyenes hajamat.

Lackónak egyenes, az apjának hullámos (lenne, ha nem lenne mindig legépelve...)

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Gabi, akkor a testsúlyának megfelelően adtátok? Mert egyébként nekünk szóban a doki azt mondta, hogy úgy kell, de mást írt a receptre. Vagy a gyógyszerész írt rá mást. :roll: Mesinek tüdőgyullaáds miatt kellett?
Vendég
 


Igen, tüdőgyuszira (vagyis kezdődőre) kapta, még az ősszel, mikor 11 kiló volt.

Szerintem úgyis kell visszamenni, ha nem gyógyul meg teljesen Milán, úgyis ír fel a doki még egy dobozzal.

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Ja, testsúly szerint! A fecskendőn is csak az van bejelölve, ml nem.

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Gabi, az a baj, hogy csak jövő hét pénteken megyünk vissza a dokihoz. Mivel fürdőszoba felújítás kezdődik hétvégén, kénytelen ek vagyunk lecuccolni a mamához. És ha közben elfogy a bika, az gáz. Mesi mennyi idő alatt gyógyult meg? Láza is volt?

Ja, akartam kérdezni fürdőruhát nem rendeltek még tőled?
Vendég
 


Sziasztok!

Bocs hogy nem jelentkezem már egy ideje,de sajna a héten meg még a jövő héten is szaladgálok a dolgaink után,egy perc nyugtom sincs.Ha van akkor meg tuti nem jó az internet,így most döntöttünk szolgáltatót váltunk.Szóval most is csak gyorsan jöttem köszönteni.

Reni nagyon boldog szülinapot!!!!!!!!!! Kép

Katus Pannájának is nagyon boldog 2.szülinapot kívánunk!!!!!!!!
Kép

Zinának utólag de annál nagyobb szeretettel kívánunk boldog 9. szülinapot!!!!!!!!!!

Kép


A kis betegeknek jobbulást!!

Katus!Jó pihizést!!!!!!!!!!!

Wawel!Gratulálok!!!!!!!

Reni!Remélem az eredményed jó lesz és nincs semmi komoly!Férjeddel kapcsolatban nyugtasson a tudat a férfiak már csak ilyenek(bocs a kivételektől!)

Marcy!Gáz :evil: Nekünk utólag derült ki nem vagyunk jogosultak a támogatásra vissza kellett fizetnünk 114e.-ret + evégett megakadt a számlázásunk(hiába telóztam kb.50-szer,hogy nem kaptunk csekkett),most kiszámlázták,107e. :evil: A tököm tele van velük.Felhívtam őket,mi van ha ezt mi nem tudjuk kifizetni egyben,azt mondta a csaj gyüjtögessünk,kb.2 hónapunk van a felszólítóig+1 hó a kikötésig.Kedvesek nem?!Ki tudjuk fizetni csak azért ez nem így van.Az ő hibájukból lett ennyi,mert ha nem sz..tak volna rá hogy telóztam már egy párszor a csekkek végett akkor nem gyűlik össze ennyi tartozás.Ja és a poén,decemberben visszakaptunk 150e.-ret mert túlfizetésünk volt. :shock:

Na lépek mert Töki nem hagy már nyugton.Képzeljétek az eddigi 1/2 6-os kelés helyett most 10-kor kel,így nem alszik délután.

Sziasztok!Mindenkinek kellemes hétvégét!!

Andi

Kép
Kép
veráska
 
 


sziasztok!

Nagyon köszönöm Mindenkinek aki irt a naptejjel kapcsolatban.
Alziza cikke meggyőző volt számomra,igy könnyebb választanom.
Barátnőmnek a vichy megfogta mindig a ruhát és nem jött ki belőle.Ahhoz azért elég drága.

Betegeknek jobbulást!
Preni!Isten éltessen sokáig!!

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Kimike! Már nem emlékszem pontosan, de szerintem (főleg mert csak egy cedaxos fecskendő van a fiókban) az 5 nap elég volt. De ugye neki csak kezdődő tudőgyuszija volt... Anyudéknál nem tudod elvinni körzetihez? Mittudomén, nézze már meg, hogy kell-e még gyógyszer neki, mert a dokitok szerint 8 napig kell, de 5 alatt elfogyott, meg hogy felújíás van otthon... Hm?

Fürdőruha? Mint ahogy említettem a horgolt bikinit? Era említette, hogy őt érdekelné, de nem írt végül konkrétat. Anyu egyszer csinált egy ilyet, neki még a minta is megvan talán valahol... Egy próbát megérne...

Most Meskének kezdtem el kötni egy kis lyukacsos mintájú vékony pulcsikát, mutatom a mintáját:

Kép

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Panna! Nagyon boldog második szülinapot kívánunk mi is!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Sziasztok!

Köszi a köszöntést és az együttérző szavakat!
Férjem tegnap is virág nélkül jött haza. Szó szerint lebunkóztam. Mondtam is neki, hogy csak azzal ne jöjjön, hogy nem volt ideje, pedig nem volt, állította ő. Na mindegy! Pedig már ezerszer elmondtam neki, hogy nem kell ajándék, mert ami kell, azt úgyis megveszem magamnak és különben is a MEGLEPI és időben meglepi virág mindennél többet ér. Ja, és azt is mondtam neki, hogy ma már ne hozzon semmit kötelességből, mert úgyis a kukában landol!

Gabi!
Most dobtam a kukába a csodatortát, nem sikerült! :cry: Most kezdem elölről!

Most jöttünk meg a pulmonológiáról. Nem vettek vért Petitől. Most is hurutosnak hallotta a doki, kérdezte, hogy nem folyik az orra stb. Hát, nem! Kiderült, hogy amit korábban kaptunk Ventolint az jó, csak éppen bébihaler nélkül szart sem érünk vele. Hát, jól lettünk tájékoztatva a kórházban. Egy ilyen kütyü 6ezer és nincs rá támogatás! Mennünk kell kardiológiára is, mert hallott a doki Petinél egy kis szívzörejt. Szerinte átalmatlan! És nem ajánlja Petinek a bölcsit, a közösséget. Hát, sajnos nem azt a világot éljük, hogy 1 fizúból meg lehet élni. Különben is akkor ovódába sem kellene vinni, met 5 éves korra nővik ki ezt a hajlamot!

Kimike!
Nekünk is kb. 5-6 napig volt elég a Cedax testsúly szerint adagolva!

Pannát Isten éltesse sokáig!!!!

Reni
Kép
prenata
 
 


Sziasztok!

Boldog szülinapokat kívánok minden kicsi és nagy ünnepeltnek!
Kép

Babakocsi? Te jó ég! Már nem is emlékszem milyen tolni, ugyanis Zoló 1 éves kora óta nem hajlandó beleülni. Pedig néha mennyivel könnyebb lett volna… :?

Benianya: Sajnálom a hisztit. Remélem nem lesz rendszeres.

Amandi: Tényleg furi lehetett a kukis szitu. Én hirtelen lefagytam volna az tuti.

Alziza: Az első hajvágáskor én is így éreztem. Hamar megszokod, ne aggódj. :wink:

Reni: Hú, ez tényleg szíven üthetett. Utólag sem köszöntött fel? Szégyellje magát! :evil:

Gab: Meske nagyon banya! Ééééédes! :P

Menyasszon: Jobbulást a lánykádnak. Remélem hamar rendbejön.

Kimike: Milánnak is gyógypuszikat küldök!

Wawel: Gratulálok a sikeres vizsgádhoz!

Ex: Nem semmi tempótok van. Remélem mindent rendben találnak.

Katus: Kellemes pihenést!


nancsa
 
 


Reni! Jaj, de összejött minden! Mostmár ezer drukk, hogy helyreálljon minden! A tortával mi lett a baj?

(Péntek 13... Hisztek benne??? Szerencsés, vagy szerencsétlen? Nekem átlagos, semmi extrára nem emlékszem...)

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Gab!

Én péntek 13-án születtem. :P
Anyukám a 7-es kórteremben feküdt, és én voltam a 21 számú baba (nálunk számozott bilétát tesznek a babák karjára, nem nevet írnak rá).
Csupa mesebeli szám!


nancsa
 
 


Ancsi! Tök jó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Gabi!

A 2. torta már jól sikerült. Az elsőnek az alja megégett, a teteje nyers maradt. De szerintem Peti a bűnös! Előszeretettel tekergeti a tűzhely gombjait és szeintem levette a felső sütést róla. Igaz, én automatice lekapcsoltam, nem néztem, hogy hol állt a gomb, de más magyarázat nincs, mert nagyon szépen egyenletesen süt a sütőm!

Reni
Kép
prenata
 
 


Nancsa!
Nem semmi, h egy éves kora óta gyalogoltok.És a bölcsijárat????
Én ég a nagy Bergonnal járok és szégyen vagy sem, tuti,hogy még 6-8 hónapig is ezzel megyek. Okok:Mi bizony elkésnénk a suliból, de legalább 6 kor elkéne indulni, hogy odaérjünk. arólnem is bezsélve, hogy tök könnyű a dög nehéz táskát, a tesicuccos zsákot, az uzsonnás zsákot a féllityi vizet, a Beni féllityi vizét, a homokozót, az én teli táskámat beletenni az aljába, meg a tetejére, meg a tolókarraés igy rohanni le azt a pár km-t reggelente.A suliban kiveszem Benit, szaladgál az udvaron meg a suli körül egy sort, majd leveszem tök alacsonyra a tolókart igy tolja hazáig,kavicsozik,kutyázik,útba esik a piac, hozzuk a házitejet, az ártézi vizet az 5 literes kannában, hús, zöldség,kenyér, sőt van, hogy még a motor iskilóg, amit kénye kedve szerint ki-ki vezs.Na ez szeptembertől a bölcsijárattal fűszereződik-szóval én biza nem cipekedek, azé van a babakocsi!
Szóval gyorsasági és teherhordásicélbólmi bizony még legalább 2,5 éves koráig babakocsizunk.télen is jobb lesz, a zsák még melegiti is,óvja a hótól.
Rohanok,mert Beni kikivánkozika kádból!

benianya
ákosbenianya
 
 


Mi is babakocsiunk. Semmit sem bízok a véletlenre. Volt olyan, hogy kocsi nélkül indultunk, no akkor kigyúrtam magam hazáig, mert félúton megszólalt: "ana, öjedbe". Szerintem mi is használjuk még jó ideig.
Vendég
 


Én meg kínlódtam, hogy a babakocsival olyan lassan haladunk! Azért álltunk át bicajra. Útálok gyalogolni mellesleg. :oops: Mondjuk ha egy nagy városban laknánk, akkor meg lehet, nem mernék bicajozni a forgalomban...

Gabella

Lackó 2002. október 30-án született
Mesi 2006. május 14-én született
Gergő 2013. augusztus 22-én született
gabella
 
 


Szasztok!

Na csajok, ezt már nem tudom követni. Nem tudok visszaolvasni, csak látom a nagybetűs részeket.
Szóval ezer bocsi, hogy le vagyok maradva.

MINDENKINEK AKINEK MOST VAN, VOLT BOLDOG SZÜLI- ÉS NÉVNAPOT!!!

Kimike:
Cedax nálunk is kb. 5 napig elég. Sőt szinte napra pontosan.
De: szerintem úgy add, ahogy a doki mondta.
nekem is volt már, hogy felhívtam, hogy szerintem nem jól írta az utasítást, de azt mondta, hogy adjam úgy, ahogy ő mondja. Tudják ők.
Gyógyulást manónak!

Gab:
Noémi haja is göndör, de érdekes, hogy csak alul.
De a múltkor tettem is fel képeket, azon talán látszik is.
Ráadásul most már az enyém is visszagöndörödött. Tudod, nekem ki volt egyenesítva kémiailag is, meg vasalva is volt mindig. Hát most meg tiszta hullám-göndör.
Megőrülök tőle, meg a Noétól is, mert nehéz kezelni.

Amandi:
Szóval én nem vagyok göndörpárti, lásd, amit Gabellának írtam.

Reni:
Olvastam a bánatodat. Jogos! Én is durcis lennék. Sőt! A férjem is. Bár azért ő egy kicsit túlzásba vitte, mert februárban volt a szülinapja és ezermillió dolgom volt. Volt ajándék, meg minden, de a torta sajna kiment a fejemből. Megkaptam a fejmosást. Ennyit a pasikról.
Viszont: mennie kell a virágboltba, oda pedig minden vasárnap megy, mert a temetőbe visz virágot, mindig hoz nekem egy cserepesvirágot. Általában orchideát, most Pistikét vagy mit hozott. Három napja meg két hatalmas Golgotát. Szóval már nem tudom hova tenni őket. Úgyhogy kiraktam őket az udvarra. Talán nem lesz bajuk. A Golgotának biztos nem, az Orchidea meg majd megszokja. Vagy sem.
Pistikét meg utáltam, mert mindig hullott a levele és az étkezőasztalon volt.
Na, jól eltértem a témától, de remélem azóta a férjed helyrehozta a lemaradását.

Akinek nem írtam név szerint bocsi, de lehet, hogy mindjárt tüzetesebben olvasok és még írok.

Addig is, aki tud valami nagyon jó nyaralóhelyet, szívesen várom az infókat. Wellness-esre gondoltam, ami bababarát is.

Erika

Kép
viera
 
 


Ja, Péntek 13: nekem szerencsétlen.
A legjobb barátnőm apukája az éjszaka halt meg. Két napja kómában volt, igaz fájdalmat nem érzett (előtte hónapokig viszont nagyon durvákat élt át), de borzalom, amit a család átélt. Ott voltak mellette éjjel-nappal és a látványt nem mindenki bírta volna.
Szóval innentől kezdve nekem szerencsétlen.

Bocsi, hogy off-oltam, csak leírtam.

Erika

Kép
viera
 
 


Szaisztok!

Viera, orchideának nem lesz baja, csak árnyékos helyre tedd. :) A pistike meg nem szobanövény, ültetssed ki, de őt is félárnyékos-árnyékos helyre, és gyönyörűen meg tud nőni. Nekem az észak-keleti ablakpárkányon vannak, csak a délelötti nap éri, és nagyon szépek, könnyen kezelhetőek. Mivel egész nyáron virágzik, szemetet azért gyárt. :)

Babakocsi téma:
Ezzel most nem leszek túl népszerű :)
Elöljáróban, én is használnám, ha a fiam hajlandó lenne beleülni. DE lapvetően már nem létszükség, csak egy olyan eszköz, ami könnyebbé teszi az anyukák életét. Tehát a mi választásunk, hogy ezt használjuk, és ilyenkor viszont nem érzem teljesen jogosnak azt, amikor panaszkodunk, hogy a babkocsival így-meg úgy nehéz, nem teszik nekünk elérhetővé, hogy bárhova beférjünk, lépcsők vannak, stb... Bocsánat, de én így gondolom.

amandi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?