Új privát üzeneted érkezett!

Este nem tudtam irni, mert iszonyuan fájt a fogam, hogy megbolygatták, meg bedagadt a szám, lila az inyem. Szörnyü volt, de legalább mára elmult a fogfájás. Nem mertem fájdalomcsillapitot bevenni a baba miatt. Csüt. kell visszamennem.

Eszty! Nyugi, ezt a hirdetést mindig újra megjelentetik, nekem már több papirom is volt tölük, mindig újabb határidövel, szerintem találni fogsz te is. Én meg azért nem tudtam visszaküldeni, mert még nem született meg a baba, ott meg ugy értettem hogy csak annak lehet visszaküldeni. Odaadtam tesomnak.
Tesom mult héten volt genetikai UH-n igaz nem a saját orvosánál, neki se tudták megmondani a baba nemét. SZerintem függ attol hogyan fekszik.

Karmen 29+5

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!

Szabadság: én tavaly ősszel akartam visszamenni dolgozni, Norbi akkor volt másfél éves, és nekem az 1998 óta felhalmozódott szabadságomat kellett kivennem, és csak az utólsó évet tehát a 2002-es évet nézték időarányosan.
Én úgy tudom hogy elvileg a munkáltató dönt a szabadság feléről, tehát hogy mikor veheted ki és csak a másik feléről rendelkezhetsz te.

Szóval nekem valami 70 valahánynap gyült össze és azt kellett letöltenem mielött visszamentem dolgozni. Én azt arra használtam fel hogy próbáltam beszoktatni Norbit a bölcsibe ami nem jött össze, így visszamentem Gyesre, mert az egyszer megszakítható.


Voltam tegnap dokinál, csinált uh-ot és mindent rendben talált, kb most fél kg-tól egy kicsit több, és KISLÁNY!!! BPD 63,4 mm

Bogi: Az uh szerint tegnap voltam 25 hetes. szülés ideje várhatóan március 8. Ha kijavítanál megköszönném.

Gabi
25+1

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok Lányok! Kép

Karmen Kép
Mit csináltak Veled, hogy lila lett az ínyed? Jó, hogy most már legalább nem fáj. Mit csinálnak még csütörtökön?

Erika Kép
Köszi a képet Kép Olyan cuki Kép
Szorítok az uh-ra Kép Én is megyek ma este.

Mariann Kép
Most tényleg az a legfontosabb, hogy Veletek minden rendben legyen.

Andi Kép
Jobbulást kívánok Szilvusnak. Csütörtökön én is megyek a háziorvosomhoz belgyógyászati vizsgálatra. Remélem, hogy nem szedek össze semmi náthát, majd a rendelési idő vége felé megyek...

Félreértettem én is a szabadságos dolgot...
A lényeg, hogy februárban kivehetem a teljes jövő évi szabimat, kivéve a gyerekért járó plussz napokat...így van???

Eszty Kép
Ma jókedvem van Kép Tegnap kialudtam magam délután Kép A kolléganőim szerint sápadt vagyok ma is, de szerintem a vashiány okozza. Ma megyek tornára, várom már Kép majd elmegyek este egy uh-specialistához.


Bogi Kép
A táblicskuban 1 nappal idősebb vagyok, megkérlek, visszaállítanád?

Üdv,
Pumukli
19+6
pumukli
 
 

 
 

Gabi Kép
Gratulálok a pici-lányhoz! Kép

Pumukli
pumukli
 
 


Sziasztok!

Sokáig nem voltam mert külföldön voltam, de mostantol ujra leszek folyamatosan. Nálunk minden rendben szépen növögetünk tegnap voltam uh-n oriás bébi várhato doki szerint.Legalábbis nagyon hosszu lesz.És ugy néz ki hogy lányom lesz. Nevek tekintetében is va egy kis változás mert mindenki Borinak hivja én is és a Lara nagyon nem áll senkinek a szájjára.Nem végleges még a Bori sem de most ez tünik befutonak. Szoval mi jol vagyunk. Néha erösebben érzem hogy mozgolodik néha vannak nyugis napok akkor viszont sik ideg vagyok hogy most bizti valami nagy gáz van. De jol vagyunk tényleg.

Pumukli

Teljesen megértelek bennem ugyanezek a kérdések fogalmazodnak meg (szerintem mindannyiunkban). Van amikor nyugis a gyerköc akkor nekem is ilyen napjaim vannak. Szerintem probálj lazitani.

Na mára ennyi legyetek jok

Viki
bencebaba
 
 


Sziasztok Lányok!
Ma voltam a védőnőnél, és rákérdeztem erre a szabadságos dolgora. Ő azt mondja, hogy elméletileg kivehető szülés előtt a 2004 évi szabadság, de mivel a szabi felével a munkáltató rendelkezik, ezért vele kell egyeztetni, hogy hozzájárul-e az egész kiadásához. Magyarán a jóindulatán múlik/
+ szülés előtt kivehető az a bizonyos 4 hét (a 24-ből), de azt tanácsolta a védőnő, hogy ezt mindenki a könyvelővel (munkaügyissel) számoltassa ki, hogy hogy éri meg neki jobban.
1 verzió: Nem veszed ki szülés előtt, hanem inkább táppénzre mész. = kevesebb m.bér, ha nem tb kifiz.hely 1-2 hónap "pénztelenség" mire a Tb. kiutalja a táppénzt....
2 verzió: Kiveszed, jelenleg "megspórolod" a tp-t.
Remélem érthetően írtam le?!?!?!?
Szóval az embernek még itt is taktikázni kell...
Mindenki vigyázzon magára és a pici izgő-mozgó pocaklakójára!
Szép nmapot mindenkinek!
Móni
Névtelen
 


Szép jó reggelt Mindenkinek!Kép

Ma egy tanulságos esettel kezdeném, amit a buszon figyeltem meg: busz végállomásánál felszált egy anyuka, kenguruban egy kb. 8-10 hónapos gyerek, sokan voltak, ő későn szállt fel, nem jutott ülőhely, így ő is a forgó részen állt meg, mint én. A két ülő emberke, egy fiatalabb nő és egy negyvenes krapek oda se néztek, ő csak álldogált, nem lehetett könnyű persze a gyerek, de a két embertárs fel sem pillantott... bennem meg csak úgy forrt a méreg, hogy ezek szándékosan nem néznek fel, vagy csak ennyire nem érdekli őket a külvilág és bambulnak????? Már öt perce azon gondolkodtam, hogy szóljak nekik valamit finoman vagy se, amikor 2 megálló után, amikor már árértünk Budára is a Nyugatiból, a fickó végre felpillantott és átadta az anyukának a helyét (persze két megálló múlva megint leült, mert kiürült a busz), a fiatalabb nó meg hirtelen eltette a Metró újságot, amit addig olvasott és csak nézett maga elé...

Hááát, megvan a véleményem az emberekről, ez az abszolút figyelmetlenség netovábbja, vajon ránk is hasonló sors vár tömegközlekedésen?????Kép Az, hogy nekem nem adját át a helyet, mert a kabátban max. kövérnek látnak és nem pocakosnak, az egy dolog, de ha már egy kisgyereket se vesznek észre???

Egy hét múlva szerdán megyünk Szilvussal a terheléses cukorvizsgálatra, tegnap este kiváncsíságból megnéztem az eddigi vércukoreredményeimet és még terhesség előtt és alatt is megegyezett, mindig 4,4 volt, na majd most meglátjuk, mennyi lesz...

Kirmon!
ne izgasd fel magad az orvoson és a vizsgálaton, mert nem éri meg. Örülj neki, hogy tényleg nincs semmi komoly probléma...azt nem mondták neked előre, hogy ilyen előfordulhat, ha már nem szeded a gyógyszert? ez nyilván nem egyedi dolog, habár én nem értek hozzá...

Tényleg, nem lehetne megnézni a táblázatunkban, hogy eddig hány kisfiú és hány kislány várható, ha már valaki tudja a nemét? Kíváncsi lennék az arányra!Kép

Andi
bagandre
 
 


Karmen,
persze az tény, hogy csak akkor tudják megnézni a baba nemét, ha megmutatja magát, de az, hogy megmutatja magát és nem tudja megmondani, mert 16 hetes, az hülyeség!
Csak azt nem tudom, hogy akkor miért nem javítják ki a dátumot. Kép

Gabi,
gratula a kislányhoz.

Pumukli,
és miért uh specialistához mész? Vagy ez olyan mint a Praxis?

Lányok, segítsetek! Ha felmegyek arra a német oldalra, akkor az első rublikába a hetet kell beírni, a másodikba azt, hogy mikor fog megszületni, a harmadikba meg hogy mikor volt az utolsó mensi? Nem igazán tudok németül, így gondban vagyok. Viszont nagyon kiváncsi vagyok, hogy mit ír ki!

Szabadság! Megkérdeztem itt nálunk is és azt mondták, hogy a jövő év teljes egészében jár és még 2005-re is időarányosan. Azt mondták nekem, hogy esetleg ne vegyem ki, mert ha vissza kell majd jönnöm, akkor még mindig kivehetem és jobb ha van tartalék szabim. Az viszont igaz, hogy a szabadságod felével Te, a másik felével a munkáltató rendelkezik. Tehát ha olyan a főnököd, akkor akár meg is teheti, hogy nem enged el szabira. Én azthiszem betegállományba fogok menni, mert így is megkapom a fizetésem 70 %-át.

Eszty
eszty
 
 


Andi,
szerintem ez egy nagyon jó ötlet. Szerintem aki tudja, hogy kisfiú lesz vagy kislány, az most írja le, aztán összesítünk. Énnekem azt mondták, hogy kisfiú! Tehát 1-0! KépKép

Eszty
eszty
 
 


Sziasztok!

Andi, én minden egyes buszos utazásom alkalmával hasonlóan fel szoktam magam húzni, mert mindig ez van. A múltkor egész Budán átutaztam és végig figyeltem az embereket. Én átadtam a helyem egy öreg néninek, de előttem és mögöttem is két fiatalember volt, akiknek szemmel láthatóan eszük ágában nem volt megmozdulni sem. Ugyanez az unott tekintet, mintha nem látná, hogy mi történik...
Sajnos ilyen világban élünk. Utálom is a tömegközlekedést és biztos vagyok benne, hogy ez vár ránk is.

Gabi, én is gratulálok a kislányhoz!!

Az egy hülyeség, hogy 16 hetesen nem tudja megmondani a doki a nemét. az egy másik dolog, ha nem látszik, de elvileg már bőven megmondható. De hát nem minden doki egyformán profi ebben, ezek szerint ő pont nem az Kép

Kata
katca
 
 


Én sajnos még nem tudom, hogy fiú, vagy lány. Kép

Tegnap próbáltam fiú neveket keresni. Felolvastam a picúrnak a neveket és kértem, hogy rúgjon egyet, ha valamelyik tetszik, de nem jutottunk semmire Kép

Kata
katca
 
 


Eszty!:-)

Akkor kiegyenlítek 1:1-re, mert nekünk biztosan kislányunk lesz (már 3 különböző orvos is ugyanezt mondta, ennyien csak nem tévednek!)...Kép

Szilvus helyett is nyilatkozom betegsége miatt, ők kisfiút várnak, úgyhogy 2:1 a kisfiúk javára!

Viszont épp most tudtuk meg Gabitól, hogy neki viszont kislánya lesz, úgyhogy 2:2 az állás!!!

Pumukli szerint neki is kisfia lesz, de azért várjuk meg a ma esti UH-specialistát is, ugye Pumukli?

Többiek???? Karmen, Kitty, Bogi, stb.????

Andi
bagandre
 
 


Kata,
lehet, hogy azért nem jutottatok semmire, mert nem kisfú, hanem kislány. Próbáld meg lánynevekkel is, hátha az bejön majd neki. Lehet hogy gondolta, hogy miért olvasgatsz fel neki fiú neveket, amikor őneki nincs is kukija! KépKépKép

A buszos eseten én már meg sem lepődök. Gyerekeket ültetnek le az anyukák idős nénik előtt, mert hát ugye szegény gyerek nem tud 1-2 megállót megtenni állva.

Eszty
eszty
 
 


Andi Kép
Ahol én felszállok a buszra, már tele van főiskolás kollégistákkal....felszállnak a 2-3 kisgyerekkel az anyukák, a hallgatók meg szinte elfekszenek a székekben, nevetgélnek vagy éppen bambulnak, de át nem adnák a helyüket....pedig ők még ráadásul egész nap üldögélnek az előadásokon....Felháborító!!!

Nézzük az arányokat! Kép Nekem is azt mondták, hogy fiú Kép Hátha ma is megmutatja Kép

Eszty Kép
Lehet, hogy olyan mint a praxis...Tudod, itt a kórházban a genetikai uh-on is csak kb. 2 perc jut egy kismamára. Megbeszéltük a párommal, hogy kihagyjuk a 4D-s uh-ot, és elmegyünk magánba ehhez a dokihoz, aki a legjobb uh-specialista itt a városban. Szeretném, ha egy kicsit részletesebben megnézné egészségileg a kismanót.

Andi Kép
Babonás vagy? Kép

Pumukli
pumukli
 
 


Lányok Kép

Én úgy tudom, hogy Kittynek kislánya lesz, Karmenék pedig nem akarják tudni a baba nemét....rájuk még várnunk kell néhány hetet Kép

Pumukli
pumukli
 
 


Na, megnézegettem, eddig 3:3, ha beleveszem azt, hogy Pumuklinak kisfa lesz, Kittynek meg kislánya. Eddig jó az arány. Azt hittem, hogy több lesz a kislány, de eddig tévedtem. Kép

Gyerünk lányok! Kiváncsi vagyok a végeredményre! KépKép

Eszty
eszty
 
 


Eszty,

erre én is gondoltam, hogy azért nem tetszett egyik név sem, mert el sem tudta képzelni, hogy mit akarok a fiú nevekkel, amikor ő kislány!!
Na, majd meglátjuk. Remélem jövő hétfőn megmutatja magát!!

Kata
katca
 
 


Sziasztok,

KirmonKép
Örülök, hogy nem volt semmi komoly bajotok.
Manó mozgását én is pont ugyan azt éreztem, mint te. Sőt még a mai napig is érzem időnként a lüktetést. Igaz, már időnként rúgásokat is érzek. Hurrá!!!

Lány/fiú kérésben sajnos még nem tudok biztosat mondani. Pedig már úgy szeretném tudni.

Mariann
tmarianna
 
 


Sziasztok!

Jelentkezem: tuti kislány! (És ez genetikai vizsgálat nem UH)

Olvasgatok ám, csak nem volt időm írni, mert próbálok Sulinetes cuccokat összevadászni.Ugye a 2 nagylány után jár, és nem akarom az adókedvezményt elbukni. Csak ugye úgy gondolkodtam, hogy ráérek dec-ben, akkor kevesebbet kell várni, hogy visszjöjjön a pénz, most meg majdnem minden elfogyott. Szóval ezt próbálom keresketni.

Amúgy megint egy kicsit(nagyon) szomi vagyok, mert megint előtört a férjemből, hogy miért nem fiú a baba. És,hogy Ő úgy sem fog vele foglalkozni, stb. Pedig már úgy tünt, hogy beletörődött.De ha lát egy kisfiút, újra előhozza. Pedig amúgy másban normális. Pedig úgy szereti a másik két lányt is.
Talán majd változik.

Kitty
(29)
kitty123
 
 


Kitty,
örülök, hogy jelentkeztél. Gondolom mindenki most akarja megvenni a sulinetes cuccot, ezért jártál úgy, hogy vadásznod kell. Remélem sikerül összevadásznod. Sok sikert! Kép
Gondolom férjed majd megváltozik, ha a kezében tarthatja a picit.

Mivel Kittynél tuti kislány, így 3:2 az állás. Kép

Eszty
eszty
 
 


Lányok!

És Ildikónál is bizti a kislány. 4:2

Kitty
kitty123
 
 


Látom, beerősítettek a kilányok! KépKép

Eszty
eszty
 
 


Pumukli! Hatalmas gennyes csomo volt, kiszurta majd az iny alá zselés gyógyszert nyomott be, hogy gyógyuljon. Csüt. ha kell akkor megint gyógyszert kapok bele, vagy csak jodot nyomnak bele (régebben az is elég volt, nem kellett zselé)

Gabi! Gratulálok a hatalmas kislányhoz, nekem 25 hetesen 55mm volt a BPD. De tudom nekem mindig kisebb.

Andi! Jol irta Pumukli, mi nem akarjuk tudni a baba nemét. Most ahogy arra gondolok lassan szülök, igy tényleg sokkal izgalmasabb nekem. Már örülök, hogy nem estem kisértésbe a genetikusnál.

Karmen

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Lányok!

Az arány nem 4:2, hanem 4:3 a kislányok javára!

Nézzük csak:
Kisfiú: Szilvus, Pumukli, Eszty
Kislány: Kitty, Gabi, Ildikó, Andi

Karmen semleges maradt, a többieket még nem tudjuk..Kép

Ami nekem még feltűnt a táblázatban, az a fiúnévválasztás: sokan választották a Bence nevet (többek között nekünk is Bencénk let volna, ha kisfiú lett volna)... vajon ez ilyen divatos manapság vagy más okokból?

Pumukli és Eszty!
Nálatok eldőlt már a névválasztás?

Andi
bagandre
 
 


Karmen,
hát, nem semmi amit az inyeddel csináltak. Remélem gyorsan begyógyul és már nem fog semmi galibát okozni.

Andi,
nekünk Bence lesz, ez már 100 %. Azért nem írtam be Pumuklit 100 %-ra, mert ma fog eldőlni, ha megmutatja magát a pici.
Szerintem egy nagyon szép név a Bence, ezért is ragadja meg az ember figyelmét. Mondjuk a Taksonyt szinte elsőre kizártuk. Kép

Eszty
eszty
 
 


Andi Kép
Mi végignéztük az utónévkönyvet, és kiválasztottunk 11 fiú és 11 lánynevet Kép
Múlt héten, miután mondták, hogy fiú, újra megnéztük a kiírt neveket, de végleges még nincs....Nekem nagyon tetszik a Koppány, Csongor....a férjemnek pedig legjobban a Kristóf. Nekünk is tetszik a Bence, de azért nem választottuk, mert az utóbbi néhány évben nagyon gyakori.

Kitty Kép
Sajnálom, hogy a férjed nem nagyon örvend a kislánynak, de ha majd igazán érezni fogja, hogy ez a kislány is az övé, biztosan odáig lesz érte, főleg, hogy a kislányok általában apásak! Kép A nagyobbak apásak?

Karmen Kép
Remélem, hogy csütörtökön már nem kell gyógyszert adjanak Neked...jobb onnan minél hamarabb szabadulni. Jobbulást!

Pumukli
pumukli
 
 


Eszty!

Honnan jutott eszedbe a Taksony??Kép Pont most szombaton lesz Taksony névnap, csak nem a naptárt nézted?Kép

Én már el sem tudnék más nevet képzelni, mint a Lili, annyira megszoktam már és megszerettem, pedig múltkor direkt átlapoztam a lányneveket, találok-e vajon jobbat, szebbet, de úgy látszik már elköteleztem magam, mert nem jártam sikerrel. Az pedig egyáltalán nem érdekel, hogy vannak olyanok, akik azt mondják, hogy nekik nem tetszik, szívük joga, ettől még nem változik semmi..

Búcsúzom, lassan lelépek hazafelé...

Andi
bagandre
 
 


Sziasztok!
Ildikó:Magas volt az AFP-je (2,76)De egyelőre semmi rendellenességet nem találtak.Dec 1-jén megy vissza a genetikai tanácsadóba kontrollra.Utoljára nov 10-én volt uh.Szépen fejlődik, mozog. Reméljük minden rendben lesz.
Ezt kívánom neked is!
(Ma 23hét 5 napos,+4kg)
Biju
 


Sziasztok!
Beírkáltam a táblicskuba a nemeket.
Én sem akarom tudni, úgyhogy nekem is marad a két lehetőség. (Bár a férjem mikor rákérdezett a 4D-n, azt mondták inkább kislány, de úgy, hogy egyáltalán nem mutatta magát, csak a fenekénél nem látszott herezacskó.) Kép
Szóval nem tudjuk.
Javítottam a többi kérést is!

A buszos téma: engem pl. idős nénik (majdnem leírtam, hogy öreg nyanyák Kép ) többször is hasbavágtak, mert annyira nyomakodtak fel a buszra, de a fiatalok sem különbek. Amúgy a helyet is általában idősebbek adják át. Akkor kellemetlen a dolog, amikor éppen hatalmas csomagokkal és nagy pocakkal odaállok előre, hogy időben fel tudjak szállni a buszra, és a nénik meg a kisiskolás gyerekek addig furakodnak, lökdösnek, amíg oda nem kevernek az ajtóba, aztán megy a harc. Szóval nevetséges. Mindezt a végállomáson, ahol egy tök üres buszra szállnak fel, és tuti, hogy lesz helyük.
Erről ennyit.

Üdv: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok,

Bogi Kép
Nádját légyszi írd be a táblázatba.
Titkon kislányt várok, de ezt csak így csendben... Persze kisfiúnak is borzasztóan fogok örülni. Csak úgy gondolom egy kislánnyal nekem könnyebb lesz. Testvérem nincs, a velem egykorú unokatesóim lányok, úgyhogy a miénk olyan lányos család.

Utánanéztem a választott neveinknek a Nádja reményt, reménységet jelent. András pedig férfit, férfiast. Hmmm...

Holnap du. jön kárszakértő, remélem minden rendben lesz.

KarmenKép
jobbulást. Elég rémesen hangzik ez a fog dolog. Brrrr. Én meg csak halasztom-halasztom a fogorvost.

Mariann

Mariann
tmarianna
 
 


Sziasztok!

Kiegyenlíteném a nemek állását 4:4-re, mivel a mi babócánkat egyértelműen kisfiúnak látta a doki a 12. heti UH-n.

Ennyit arról, hogy nem lehet még megmondani a 16. héten a baba nemét. A videón olyan tisztán látszik, hogy még mi laikusként is felismerjük, hogy van valami a lábacskái között. No persze csak mert éppen úgy feküdt, hogy látszik. Múlt héten az UH-n viszont nem tudták megerősíteni, mert épp a pociján feküdt és így nem mutatott magából semmit.

Nálunk minden rendben. Jelenleg úgy érzem magam, mint a tűpárna, mert tegnap is és ma is vérvételen voltam. Rászántuk magunkat és elmentem a fizetős vérvétellel történő down szűrésre. Most 3 nap izgalom következik. Péntekre lesz eredmény. Olyan jó lenne ha mindent rendben lévőnek látnának és megnyugodhatnánk, mert a magzatvíz mintavétel nekem ellenjavalt és hát nem vagyok éppen mai csirke.

Karmen:
A fogfájás szörnyű dolog. Gyógyulj meg minél előbb! Mit mondott a doki, meddig kell még kezelni a fogad?

Andi:
Mi is a Kristóf névben gondolkodunk, de még nem biztos, mert van már egy Kristóf a családban.

Gabi:
Én is gratulálok a kislányhoz!

Eszty:
A szabadság, betegállomány témához: Én veszélyeztetettként táppénzen vagyok a legelejétől és most épp azon rágódom, hogy a maradék szabim ki fogom venni betegácsi helyett és megpróbálom elintézni, hogy a jövő évi szabiból is áthozhassak még erre az évre. Ugyanis a szülést megelőző naptári év átlagkeresete alapján számolják majd a Gyed-et. Aztán januártól visszamegyek táppénzre. Azt persze még nem tudom mit szólnak az ötletemhez a munkahelyemen.

Jó éjszakát babáknak és kismamiknak:

Humi
humi
 
 


Sziasztok!

Túl vagyunk az UH-n. A kislányom mellé KISFIUNK lesz!!!!! A végére fel is teszem a bizonyítékot! Kép

A baba egészséges mindene megvan, mindene jól működik, ugyan AFP eredményt még nem láttam. Kívülről azonban minden rendben. A képeket felteszem a fotóalbumba:
http://babanet.hu/album/main.php?album=1148

A buszos sztorihoz annyit tennék hozzá, hogy: mikor a kislányomat vártam, a 103-s busszal jártam dolgozni. Egy alkalommal nagyon sokan voltak rajta, persze senki nem adta át a helyet, ráadásul a vezető is elég őrült módon vette be a kanyart a Lágmányosi híd lejáratánál, így jól bevágtam a hasam a kapaszkodóra szerelt jegylukasztóba. Akkor nagyon megijedtem, este rohanás a dokihoz (mert a babácska nagyon csendben volt egész nap), de minden rendben volt (hála istennek)
Ekkor döntöttem el, hogy engem nem érdekel, hogy ki mit gondol, de egy egy igen csípős és megalázó megjegyzéssel tudtára adom az embereknek, hogy milyen iszonyatosan bunkó dolog amit csinálnak, és kívánom, hogy hasonlóakat éljenek át. Azzal egyetértek, hogy kizárólag az idősebbek (azok közül is a férfiak) adják át a helyet, ha épp nem bambulnak, vagy nem olvasgatnak. Ennél már csak az tud jobban felidegesíteni, mikor terhesen, gyerekkel próbálok fel vagy leszállni a BKV-ra (ról) és az idősebbek (de még a középkorúak is) agy nélkül rohannak fel a buszra, minhta az életük függne ettől, hogy 1 vagy 2 másodprccel előbb vagy később ér fel. Ilyenkor persze engem félrelöknek, hasba könyökölnyek, gyerekem kilógó testrészeit megnyomorgatják, amit mint morcos anyatigris igen rosszul viselek. Ilyenkor kellő hangossággal szoktam megjegyezni, hogy csak elhalálozási sorrendben szálljunk fel vagy le a buszra, és akkor vagy igen felháborodnak, vagy igen elszégyenlik magukat a népek... Nagy igazság, hogy nagy az Isten állatkerje...

Volna egy kérésem: ha valakinek eszébe jut olyan fiunév, ami itthon is elfogadott, valamint a spanyolban is, kérem ne fogja vissza magát írja meg. A helyzet ugyanis az, hogy én magyar vagyok a férjem pedig chilei, így olyan nevet keresünk, ami mindkét nyelvben használatos, és nem kapnak röhögőgörcsöt az ovónénik, ha meghallják... Lánynévből a Patrícia lett volna (meg voltam győződve róla, hogy megint kiscsaj lesz), a kislányomat Dominikának hívják, de fiunevem egyátalán nincs, és ötletem sem sok.

Íme a fotó

Üdv

ErikaKép
goczane
 
 


Erika! Gratulálok!!

Köszi mindenkinek a drukkot a fogamhoz, én lassan beletörödök hogy mindig porul járok vele. Sajna évekkel ezelött volt rajta egy ciszta akkor mütétet javasoltak de én évekig nem mertem elmenni, utána muszáj volt igy megcsináltattam, viszont azota lett belöle még 1 mütét majd most ezek a kezelések. Pedig sose hanyagolom el a fogamat, de ez sajnos az én hibám volt.
Szerintem most még kezelik, mert szept. nem volt ennyire gyulladt, mégis másfél hónapig kezelték.
Dehát ez van, a szülés se kellemesebb Kép
Viszont a fogfájás elmult, igaz harapni nemigen tudok, meg dagadt még az arcom Kép

Mariann! Te se halogasd, nem éri meg.

Karmen 29+6

Kép

Kép

Karmen
karmen
 
 


Sziasztok!

Andi,
igen, hétvégén végignéztük a naptárt a családdal és ott leltünk rá a Taksonyra. Kép Énszerintem azzal nem kell foglalkozni, hogy kinek tetszik és kinek nem a választott nevetek. Kész, ez tetszik! Kép

Erika,
gratulálok a kisfiúhoz!

Lányok! Tegnap eszembe jutott amit a legutolsó uh-ra ráírt a doki. Miszerint szerdán voltam 19+4 hetes terhes. Namost, az utolsó mensihez képest, akkor még csak 19+2. Szerintetek melyik a mérvadó? Jelent valamit, hogy a doki ezt ráírta, vagy csak rosszul számolt?

Eszty 21+2
eszty
 
 


A fogorvossal kapcsolatosan, en az elso szulesem utan fogadtam meg, hogy soha nem fogom halogatni tobbe a fogorvost ugyanis, ha jol belegondolok mi az a par perces fajdalom, kellemetlenseg a tobb mint 15 oras vajudashoz kepest?

Humi, remelem rendben lesz a quartett teszt eredmenye; majd ird meg, jo?

Kitty,

a tegnap hallottam egy jo mondast: Mi lehet jobb ket lanynal? Harom lany!

Ildiko
kildiko
 
 


Sziasztok!

Erika gratulálok a kisfiúhoz.

Eszty: én ma lennék még csak 25 hetes, de a doki az uh szerint 25 hetet írt már hétfőn, én most onnantól számolom, és a szülést is elöbbre hozta március 8-ra

Én tegnap olyan rosszul voltam, nem tudom lehet elkaptam valami vírust.
Iszonyúan fájt a hasam fölött a gyomrom tájékán, csikart a hasam, és a derekam is nagyon fájt, alig bírtam feküdni, most mára egy kicsit javult a helyzet. Remélem nem lesz semmi komoly.

Gabi
25+2

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Sziasztok!Kép

Hát én már elvesztettem a fonalat a nemek arányát illetően, de majd ha Bogi felteszi a táblázatot, okosabbak leszünk és egyértelmű lesz... De ha jól számolom, akkor most 5:4 a kisfiúk javára Humi és Erika kisfiaival...

Tegnap én is nyűglődtem este, bementem a Westendbe táskát nézni, végül vettem is, de úgy szorított a gyomrom és úgy nem bírtam azt a nagy tömeget, hogy szinte menekültem kifelé...
Otthon meg mohón ettem és gyorsan, mert éhes voltam, így egyből megfájdult a gyomrom...Kép Azt hiszem ilyenekre muszáj lesz odafigyelni, ha nem akarok magamnak néhány percnyi kínlódást...

Erika!
A képen, amit felraktál, én bizony nem találtam meg a bizonyítékot...elárulnád, merre keressem?


Pumukli!!Kép
Milyen volt tegnap a torna?? És mi volt az UH specialistánál? Továbbra is kisfiú?

Szép napot Mindenkinek!
Andi
bagandre
 
 


Gabi,
akkor ezek szerint mérvadó amit a doki mondott? Akkor az alapján számoljak???

Eszty
eszty
 
 


Sziasztok Lányok! Kép

Erika Kép
Gratulálok a kisfiadhoz! Kép

Andi Kép
A tornán a hangulat mindig remek Kép Tegnap a háton végzett gyakorlatoknál fájt a pocim, és a derekam is, de remélem, hogy ez legközelebb nem így lesz. Viszont a pihegős légzés kiválóan megy Kép Jó lenne ha hetente többször lenne torna. Az apukáknak is megtanítják majd a légzéstechnikáékat, mondtam már? Kép

Ultrahangra nem sikerült bejutni, rengetegen vártak, és csúszás is volt. De sikerült időpontot kapni szombat délutánra...egyébként csak dec.16-ra lett volna legközelebb időpont. Vihetünk videót vagy cd-t is Kép

Gabi, Andi jobban vagytok ma?

Üdv,
Pumukli
pumukli
 
 


Eszty!

Az UH-n a hét kiszámítását a gép végzi, annak alapján, hogy milyen adatok vannak betáplálva. Ebből következően a biomatriai adatok alapján ( a bébike mért adatai)a gép azt mondja, hogy 19 hetes 4 napos vagy. Ez annyit jelent, hogy a babóca ici picit nagyobb az átlagos méreteknél. Ez sokat nem jelent (mint ahogy az sem, hogy a doki bácsi mit mondott hányadikára vagy kiírva). A babák 99 %-a nem aznap születik mint a kiírás dátuma.

Andi!

A képen semmi más nem látható, csak két zacsi, mega kukac középen, valamint afokhagymagirizd popsi. A kép alulnézetből készült.

Köszönöm a gratulákat!

Üdv

Erika
goczane
 
 


Kép
Nemek aránya: 4 lány, 6 fiú

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Erika,
tényleg, mostmár én is látok mindent. A fütyköst gondoltam, hogy melyik, de a többit nem tudtam elképzelni. Tehát a popóját látjuk és felette a kukaca. KépKép Nagyon édi! Kép
Hát, már nem tudok semmit. Kép Ahhoz képest, hogy elméletileg nagyobb lenne a babó, a neten olvasottak alapján egy kicsit kisebb, mint amit írnak. Mostmár teljesen bele vagyok zavarodva. KépKép

Hát, azt nem gondoltam volna, hogy több a fiú, mint a lány! Valahogy azt hittem, hogy lányok jóval többen vannak mint a fiúk. Tudom, még nincs vége a listának, de... Kép

Lányok! Most vettem nemrég észre magamon, hogyha nagyon magamhoz nyomom a bőröm, akkor rögtön meglátszik rajta. Tehát ha a nadrágomra teszem, ami bársony gatyó, akkor a kezemen rögtön meglátszik a csík. Nem érzem feldagadva a kezem, se a lábam, de valahogy mégis furcsa ez nekem. Szerintetek mi lehet?

Eszty
eszty
 
 


Eszty!

Hát pont ez az! Minden UH gép máshogyan van beállítva, és itt azért 1-2 mili eltérés is számít.
A kislányomnál 19 hét 6 naposan voltam UH-n, és a következő adatokat írta a gép:
BPD 47 MM, AD1:46MM, FL:31MM, OFD:61MM, AD2:42MM, HC:170MM, AC 138MM SÚLYA:312 gr Erre a gép a végén odaírta, hogy a biometriai adatokanak megfelelően a 19 hét 3 napos terhességnek felelnek meg az adatok.
Mindezek után mikor születm, nem volt épp kicsinek mondható a gyermekem, hiszen 56 cm, és 3550gr volt. Ne tulajdoníts túl nagy jelentősséget az adatoknak, ez még nagyon sokat fog változni, ugyanis nálam a későbbiekben mindig idősebbnek írta a gép a terhességet, volt hogy akár 1 héttel is!
Neked milyen adatokat tüntettek fel?
goczane
 
 


Erika,
az a baj, hogy pont nincs nálam a papír, csak a súlyára emlékszem, ami 19 hetesen 260 gramm volt. De holnapra megint behozom és akkor megírom Neked. De már súlyban is lehet látni, hogy neked 19+2 (gép általi) hetesen 312 g volt, míg nekem 19+4 (gépi) 260 g. Ugyan oda volt írva, hogy +- 36 g, de akkor is kisebb. Én beletörődtem, hogy nekem nem lesz nagy babám. Jó, a párommal mi sem vagyunk magasam, mert én 164 cm magas vagyok, párom meg 175 cm. KépKép

Eszty
eszty
 
 


Eszty, Erika Kép

Lehet, hogy azb Eszty babája majd a végén nő sokat, nekem múlt hétfőn 18+5 naposan mondták, hogy 389 g, ami szerintem sokkal több az átlagnál...és érdekes, hogy nem mondták azt hogy idősebb a terhességem. Mi sem vagyunk egyformák, így a babáink sem fejlődnek azonos mértékben.
Eszty, én 158-160 cm magas vagyok, a párom 178 cm. Én nem szeretném, hogy nagy legyen a baba, bőven megelégednék 3 kg-val Kép, valahogy meg is kell szülni Kép

Pumukli
pumukli
 
 


Pumukli!

Nekem már kutya bajom, csak este volt probléma a mohóság miatt...Kép
Nahát, te is ugyanolyan magas vagy, mint én!!!!!!!!!!Kép Én is olyan 158-160 cm körül vagyok, igaz, a párom a tiednél magasabb, ő olyan 183 cm körüli. És én is megelégednék egy 3 kg babával...

Én egyébként meg se szoktam kérdezni, hogy mit "köpött" ki a gép Lili adatai alapján, azok úgyis átlagértékek, pár nap ide vagy oda pedig szerintem olyan mindegy. Én továbbra is ragaszkodom az eredeti felálláshoz, vagyis az utolsó menzitől számított időponthoz, ami a táblázatunkban is benne van. Én nem szeretnék sem idősebb, sem fiatalabb terhes lenni...Kép

Na most újra szünet, mert házon kívülre megyek, de még jelentkezem!

Andi
bagandre
 
 


Sziasztok!

Én is jól vagyok ma már, nem tudom mi volt tegnap.

Végül is a doki is a menszesz után számol, mert ha mondjuk a túl hordásra kerül sor akkor nem az uh-ot veszik figyelembe hanem az utolsó menszit.
Nekem az előző terhességeimnél egyébként bejött a szülés várható ideje, mert amit az uh írt akkor szültem őket.


Gabi

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Gabi Kép
Akkor mi értelme van módosítgatni a szülés kiírt napját? Ha nem változtat....

Andi Kép
A fényképeken láttam, hogy a párod jó magas Kép Apukám is 183 cm Kép És anyukám is csak akkora, mint mi vagyunk, Te meg én Kép

Pumukli
pumukli
 
 


Pumukli: csak szóban mondta hogy az adatok alapján most így állunk de a kiskönyvben minden maradt a régiben.

hiszen lehet hogy a következő uh-on meg esetleg kisebb lesz vagy normál méretek, akkor örökké lehetne változtatni, így csak szóban megjegyzi.

Az én párom is magas 189cm, én meg 154 vagyok. Gyerekek lettek: Betti 3350 g 53 cm, Norbi 3600 g 52cm

Gabi

Kép

Képwww.liegl.blogspot.com
gabi1
 
 


Pumukli, Gabi,
csak azt nem értem, hogy akkor minek mondják, hogy mennyi idős vagy, ha nem foglalkozik vele senki. Kép Mondjuk az én esetemben a 2 nap nem is mérvadó. KépKép

Mindenkinek jó pihenést, elmentem haza.

Eszty
eszty
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?