Marci születése
Marcit június 6-ra vártuk. Minél jobban közeledett az időpont, én annál türelmetlenebb lettem, mert sem fájások, sem erősebb keményedések nem jelentkeztek nálam. Mikor már kezdtem beletörődni abba, hogy túlhordom az édes terhet, június elsején hajnali egykor erős görcsökre ébredtem. Elkezdtem figyelni az órát, és döbbenten vettem észre, hogy RENDSZERESEK a fájások! Sőt, egyre sűrűsödnek. A görcsök egyáltalán nem voltak kellemesek, és minden fájás egyre erősebb volt. Hajnali 4-kor, amikor már egy órája 5 perces fájások voltak, már nem bírtam tovább, és felébresztettem az addig békésen szunyókáló páromat, hogy ha találkozni akar a fiával, jó lenne elkezdenie készülődnie, mert megyünk a kórházba.
A hiányzó cuccok bepakolása után irány az autó – ami nem indul. Lemerült az aksi... Taxit hívtunk, azzal mentünk be a kórházba. Mentem a szülőszobára, ahol az éjszakai ügyeletes szülésznő megcsinálta a ctg-t, megvizsgált, majd közölte, hogy sétáljak egy órácskát, aztán jöjjek vissza, és majd a nappalos szülésznő eldönti, hogy mi legyen... Nem maradt más, mint reggel 6-kor elkezdtünk sétálgatni a kórház udvarán – miközben a fájások továbbra is jöttek. 7 óra után visszamentünk a szülőszobára, ahol a nappalos szülésznő is megvizsgált, majd hazaküldött, hogy bár rendszeresek a fájások, de akkor is jóslóak, és különben sem vagyok még kitágulva csak 1 ujjnyira.
Hazamentünk, és az egész vasárnapot szenvedéssel és fájásokkal tarkítva töltöttem el. A párom meg közben intézte a kocsit, hogy feltöltődjön az aksi. Elkeseredésemben, hogy nem vagyok csak 1 ujjnyira kitágulva, erősebb dózisú caulophyllumot kezdtem el szedni. De a fájások ennek ellenére ritkulni kezdtek. Nem múltak el, csak ritkultak, 15-25 percenként jöttek. A szülésznő tanácsára megittam egy deci vörösbort, hisz az a jóslófájásokat elmulasztja, a valódiakat meg felerősíti. De a fájások gyakorisága és intenzitása nem változott... Este lefeküdtem aludni, de éjjel 1 körül megint erős görcsökre ébredtem. A görcsök megint teljesen szabályosan, 8 percenként jöttek, majd 5 körül átváltoztak 5 perces fájásokká. Reggel 7-kor felhívtam a doktornőt, aki elmondta, hogy menjek be a kórházba, megvizsgálnak, de higgyem el, hogy nem vagyok kitágulva. Könyörögtem neki, hogy indítsa be a szülést, mert már 30 órája görcsölök folyamatosan, és már nem bírom. Ő meg elmagyarázta, hogy a méhem még nincs felkészülve rá...
A kocsi természetesen nem indult, megint csak taxit kellett hívnunk. Beértünk a szülőszobára, ahol hatalmas tömeg várakozott. Behívtak ctg-re, ami rettentő aranyos volt. Először ugyanis elakadt a papír, de mivel a szobában mindenki gépen volt, nem tudtunk szólni egyik szülésznőnek sem. Nagy sokára bejött valaki, szóltam, hogy elakadt a papír. Megigazította, majd kiviharzott, hogy most akkor kezdjük előről a ctg-t. Alig hogy becsukta az ajtót, a papír megállt. Ismét egy idő múlva előkerült, akkor elindította újra. Aztán jött a szülésznő is, meg a doki is. Mindkettő megnézte a papíromat, és elmondták, hogy ezek csak jósló fájások, de azért megvizsgálnak.
A vizsgálatnál a doki teljesen döbbenten mondta, hogy nem megyünk sehova, szülünk!!! Ugyanis már 7 centire voltam kitágulva!!! A kérésemnek megfelelően burkot repesztett. Ez volt 10 órakor. Ekkor kiderült, hogy a drága belekakilt a magzatvízbe... Ezzel ugrott az alternatív szülés lehetősége, végig ctg-re kötve kellett lennem. Irány be a szülőszobára. Papás szülés volt, apuka persze elhelyezkedett az ágytól legtávolabbi székben. Odarendeltem magamhoz, de szegény csak szórakoztathatott, hozzám se érhetett. A nagy feladata annyi volt, hogy időnként ment a szülésznőhöz, hogy vegyenek le a gépről, mert pisilni kell mennem
Óránként tágultam 1 centit, 1-kor jutottunk el oda, hogy akkor kezdődnek a tolófájások. Az elején teljesen simán ment minden, görcsönként 2-3 centit sikerült kitolni a gyerkőcöt. Aztán egy idő múlva megállt, görcsönként pár millimétert lehetett csak kitolni. Kaptam oxitocin infúziót, ömlött a vér a kezemből... A gyerek azonban elakadt, bár a szívhangja továbbra is tökéletes volt. Szegény doktornő megpróbált segíteni, hogy kívülről rásegít kinyomni a gyereket, de a 40 kilójával nem sokat tudott tenni. Bár én egy teljesen más dimenzióban voltam, hallottam, hogy tanakodnak a szülésznővel, hogy akkor kit hívjanak be segíteni. végül is meghallottam egy mély férfihangot, és szinte abban a pillanatban erős fájdalmat éreztem a hasamban. Hirtelen kinyitottam az addig végig zárt szememet, hogy mi is történt, és teljesen meglepődtem. Amikor a szememet becsuktam, a páromon kívül a szülésznő, és a doki volt bent. Amikor kinyitottam, akkor meg vagy 10 ember volt bent. Gyerekorvos, másik szülésznő, másik nőgyógyász... Az újonnan behívott férfi orvos megnyugtatott, hogy nem bánt, csak megnézte, hogy hol a gyerek feneke. Ez rendben van, de miért úgy, hogy a hátamon jön ki a keze???? Nem értem rá töprengeni, mert már jött is a következő tolófájás. És a tolófájással egy időben megéreztem a doki újabb erős nyomását. Én már készültem a következő nyomásra, amikor meghallottam a dokinő hangját, hogy 'Apuka, nem hozott fényképezőgépet? Itt a kisfia...'. Én kinyitottam a szememet, és a két lábam között megláttam a fiamat... Hát elképesztő érzés volt, fel sem tudtam fogni, hogy hirtelen anya lettem. Amikor a pici felsírt, természetesen könnyek szöktek a szemembe. Még mielőtt megnézhettem volna, azonnal elvitték Marcit, hogy alaposan megvizsgálják, a kaki nem okozott-e bármi gondot. 20 perc múlva kaptam vissza, kész örökkévalóságnak tűnt. De már a mellkasomon öltöztették fel
A szerelem azóta is fennáll, hiszen a világ legcsodálatosabb gyerekét tarthatom a kezemben nap mint nap
A kádban való vajúdást sajnos ki kellett hagynom, de a következő gyereknél mindenképpen ki fogom próbálni. A szülés nem a legkellemesebb időtöltés a világon, de egy hét elteltével, húzódó gátsebbel együtt is azt mondom, jöhet a következő gyerek