Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok! Ma voltam a kh.-ban genetikai uh-n. Meglepően csend és nyugalom volt. Pedig nem rövid ideig voltam ott, 11.10-tól 15.30-ig... Az uh-n pont kifogtam Mészáros doki mellé egy kis tanulódokit, rajtam gyakorolt, bent voltam vagy 20 percet, nagyon élveztem. :) Látszott, hogy most kezdi a doki, olyan kis szószátyár, lelkes, kedves volt. Még az uh működését is elmagyarázta. :lol: Most már profi vagyok benne. :lol:
Azt mondta megerősítésre szorul ugyan, de lánynak néz ki. (Sztem csak nem merte 100%-ra mondani, mert megnézte még a nővérke is, aki ha semmi mást nem is, de ezt profin felismeri, és így a harmadiknál még én is egész jól kivettem,hogy ott ugyan nincs kuki. :lol: ) Kisfiamnak elkezdem lassan beadagolni, ő ugyanis nagyon fiút szeretne a hugi mellé. :lol:

Friss Anyucik, ne legyetek fukarok, tegyetek képeket a picikről! :wink:

Kép
Kép
Kép
boribono
 
 


És Te örülsz, hogy újabb nő lesz a háznál? Majd festhetitek a tojásokat! Gratulálok!

Hékás, február-márciusban elég sokat írtunk a kórházi viszonyokról, olvass vissza, vagy kérdezz! De Melinda és Mamacka a legfrissebb élménygazda, az biztos.

é
évuska
 
 


Boribono, szerencsés vagy. Az első genetikain én is kifogtam egy tanulót, egy fiatal lányt. És nagyon rendes, kedves volt, nekem is mindent végigmagyarázott. Aztán persze a doki is átnézett mindent, így jó sokáig tartott szerencsére :) Nekem még nem mondták akkor meg a nemét, mert nem voltak 1000%-ig biztosak benne. De én már akkor láttam azt a kis kukacot :) És akármennyire kislányt szerettem volna, repestem az örömtől, amikor megmondták nekem, hogy kisfiú.

Évuska, köszi a tippet, visszaolvasok.

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 

 
 

Hékás
Én nagyon be voltam tojva, hogy majd tömegnyomor lesz, de hála Istennek amikor mi voltunk szabad volt még az alternatív szoba is. Így végre kipróbálhattam a kádat (két éve is ebben a szobában voltam de az oxitocin miatt nem engedtek be a kádba) Nekem csodálatos élmény volt a szülés, a meleg víz nagyon jó fájdalomcsillapító. Andor vizipocokként született. :) két és fél óra alatt.
Én nagyon szeretem ezt a kórházat az egész rendszerét, a hozzáállásukat. Nekem a látogatás is tetszik... nagyon rosszul viselném ha nem jöhetne be apa és a nagyobb gyerekem.
A kaja nem valami fényes, de azért meg lehet enni, no meg az ember annyi kaját kap a rokonoktól is... olyan menza jellegű. A csesemősök többsége nagyon aranyos, segítőkész.
A gyerekágy meg attól függ, hogy az ember milyen szobatársakat fog ki. Nekem most is és két éve is nagyon jó szobatársaim voltak. Igaz az utolsó nap betettek mellém egy 15 éves kismamit 33 éves nagymamával! :) jó hangosan szólt a romazene :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
A kórház állapota tragikus... annyira elkeserítő ez az egész egészségügyi helyzet... nincs égő a wc-ben, sem kézmosó a szobákban a wc papírról ne is beszéljünk, ajtók leszakadva, szemeteszsákok csak úgy fellógatva...

Szülésznőt választottam végül és nem bántam meg...

Vajúdóban csak a ctg alatt voltam...


a szüléstörténetem nem tettem még fel?

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Köszönjük a gratulációkat, jókívánságokat!

Szüléstörténetem:

2008 május 2-án reggel bementem ctg-re ami semmi fájást nem mutatott, közben simogattam a hasamat és mondtam a kis bentlakónak, hogy holnap meg kellene születnie mert kétnaponta nem tudunk majd bejönni és különben is már nagyon szeretném látni.Utána megvizsgált a szülésznő és közölte, hogy ez bizony 4 centi ha burkot repesztene pikk-pakk meglenne. Nem akartam a burokrepesztést és még el akartam menni az Ikeába is... de azzal, hogy megvizsgált elkezdtem már érezni a hasamat és a nyákdugó is folyamatosan távozott... elmentünk ikeázni, de mondta a szülésznő ha bármi van görcsölök, fájok elmegy a víz uzsgyi vissza mert második gyereknél innen már nagyon gyors lehet. Lejártuk a lábunkat jól bekajáltunk nehogy éhenhaljunk szülés alatt :) :) :) , elmentünk az Árkádba is... férjem egyre idegesebb lett, vettünk muskotályzsályát, málnalevélteát, majd hazamentünk vártunk és figyeltünk... lefőztem jó adag teát iszogattam, pakoltam még a szülőszobára is. Este észrevettem valami enyhe furcsa nyomást a hasamba amit elkezdtem mérni és kiderült, hogy 5 percenként érzem. Közben hasmenésem is volt. Férjem is elkezdett türelmetlenkedni, sógornőm hívogatni, hogy menjünk már be de én tök nyugodt voltam... azért rászántam magam, gondolván ha ott várok nagyobb esélyem lesz az alternatív szobára is. Lezuhanyoztam majd elkezdtünk készülődni. Felhívtuk Annát, hogy akkor mennénk... szegény akkor ért haza és próbálta valahogy a migrénes fejfájását csillapítani... mondta mérjem még egy kicsit ha változatlan menjünk be... változatlan volt így bementünk (közben sógornőm tesója is hívott, hogy ne vicceljek siessek már, meg nehogy beüljek ám a kádba :) :) :) stb stb... mindenki pánikolt rajtam kívül...)
Elindultunk... vagyis csak szerettünk volna... Ádám izgalmában nem vette észre, hogy egy fa kicsit közel van a kocsihoz így sikerült az autó komplett elejét letépni... illetve csak félig a másik felét férjem próbálta lecincálni, hogy valahogy elindulhassunk jól el is vágta a kezét... bedobtuk hátra és elvergődtünk a kórházig... ctg-re tettek, 11 óra körül Anna megint megvizsgált majd burkot repesztett (tartottam tőle de nem volt semmi különös és legalább beindultak a fájások). Legnagyobb örömömre szabad volt az alternatív szoba. befészkeltem magam a vágyva vágyott kádba. Fájásoknál zuhanyoztam a hasamat, sokkal kevésbé fájt így, erős menstruációs görcseim is fájtak ennyire. Nagyon gyorsan telt az idő sokat nevettünk Ádámmal, égtek a mécsesek.... háromnegyed egy körül beért a dokim, megvizsgált, addigra 8 centi voltam, de a méhszájam felemásan alakult... a fele már elsimult a másik fele még tartotta magát. Kérdeztem a dokit, hogy még mennyi lehet hátra, azt mondta jó esetben egy óra múlva meglesz, ekkor már hajnali egy volt. Anna javaslatára négykézláb próbálkoztam pár fájással, hogy így a fejecske a másik oldalt nyomva segít a méhszáj elsimulatlan felének is a munkában. a Dokim elindult egy emelettel lejjebb... hirtelen a fájások nagyon besűrűsödtek szinte összefüggő fájásaim lettek majd elkezdtem érezni a székelési ingert, de nem tudtam eldönteni, hogy ez már valóban tolófájás vagy a wc-t kellene meglátogatni :) Szóltunk Annának megvizsgált és mondta, hogy próbáljak nyomni... Andor fejecskéje fel is bukkant a kijáratnál! Jót mosolyogtunk, hogy milyen hajasbaba, ezek szerint nálunk bejöttek a népi babonák miszerint hajasbaba gyomorégést okoz. Áronom tök kopasz volt és nem volt ilyen panaszom. Gyorsan szaladtak a doki után, hogy jöjjön mert kinn a baba feje... mikor vissza ért csak pislogott, hogy ez komoly? :) :) :) :) Ezután az volt a nehéz, hogy nem szabadott nyomnom a gátvédelem miatt, hagyni kellet a testemet dolgozni, Anna mondta mindig mikor kell nyomni mikor kell visszatartani, végül kicsusszant a kis teste is egy óra 19 perc volt ekkor... (jól sejtettem, a zsinór a nyakára volt tekeredve) fantasztikus érzés volt, a hasamra tették, nem sírt csak nézelődött, pár perc után elkezdett nyöszörögni mert fázott akkor meleg vizet zuhanyoztunk rá ettől megnyugodott. Egy idő után Ádám elvágta a köldökzsinórt, én megszültem a lepényt, lezuhanyoztam, majd kikászálódtam egy vizsgálatra. Minden rendben sehol sem repedtem csak egy kis horzsolásom volt. Sokkal könnyebb volt a mozgás is így, pedig legutóbb is csak belső varrataim voltak. Andort lefürdették, megmérték. 3410 gramm és 57 centi volt. Lefeküdtünk az ágyra férjestül szopizni, összebújni, puszilgatni, szeretgetni egymást így töltöttünk vagy másfél békés órát. Kedves kicsi férjem rengeteg szeretettel halmozott el minket. Ezután elvitték engem meg letoltak az osztályra. Nem volt vészes az a pár nap, jó szobatársakat kaptam, csendes babákkal. Csak az utolsó nap tettek be mellém egy 15 éves kismamát 33 éves nagymamával! :) :) :) Kicsit besárgultunk, de azért hazaengedtek minket időben.

Gyönyörűszép élmény volt ez a szülésem is, pedig már az előzővel is nagyon megvoltam elégedve. Két óra kell is, hogy az ember fel tudjon készülni. Hálás vagyok a jó Istennek, hogy megadta ezt az élményt, hogy ilyen drága gyermekeket adott ilyen társat... annyit imádkoztunk, hogy minden rendben legyen, mégis állandóan csak aggódtam meg hitetlenkedtem... olyan egy hitetlen majom vagyok... :( és hálás vagyok az én drága férjemnek, hogy mellettem volt és szeret.

Andor teljesen más baba mint Áron hosszú ujjai vannak, hosszú haja, duda orra... elsőre egyáltalán nem hasonlítottak, most már azért látok hasonlóságot. Áron nagyon szereti állandóan puszilgatja szeretgeti.

Lipovszky család
Marcsi, Ádám, Áron, Andor

2008 május 7



Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Mamacka! Gratulálok!!! Könnyeket csaltál a szemembe... :oops: Annával szültem én is Ketteskét, remélem Hármaskát is vele fogom. :) Úgy tolultak az emlékképek a második szülésemről... Ahogy írod a hármasban összebújást szülés után...Olyan szép volt, ezeket soha nem felejti el az ember.
Ki volt a doki? (Bocsi, nem emlékszem.)

Évuska Hmmm... Annyira biztos voltam benne, hogy fiúcska van odabent, hogy ici-picit csalódásként éltem meg, mikor tudatosult, hogy kislány. (Annak ellenére, hoyg lányt szerettem volna.) Lehet, hogy rábeszéltem magam a kisfiúra? :lol: De igazából tökéletesen mindegy, hiszen van mind a kettőből már :wink: és csak az a lényeg, hogy minden oké legyen.
Na meg így nőuralom lesz. Nem mintha eddig nem az lett volna... :lol:

Kép
Kép
Kép
boribono
 
 


És hogy összetörtétek a kocsit... Tudom, nektek nem vigasz, de ez olyan aranyos, olyan, mintha egy film történetét olvastam volna... :)

Kép
Kép
Kép
boribono
 
 


Sziasztok!

Biztos nem emlékeztek rám, nagyon rég jártam erre.
Lassan mi is közelgünk a szüléshez, vasárnap megyek az első ctg-re.

Mamacka, boribono!
A szülésznőtök Spísz Anna volt? Nekem Ő lesz. Úgy látom jók a tapasztalatok. Még csak egyszer találkoztunk,de akkor nagyon aranyos és szimpi volt.

Úgy tudom három nap a benn tartózkodás. Ez akármi legyen is ennyi(normál kereteken belül persze)? Már most aggódom, hogy fogjuk viselni a lányommal egymás hiányát. Anyósom ott lesz a férjemmel, de akkor is. NAgyon rossz lesz nélkülük, persze tudom, mással leszek elfoglalva és azért 3 napot fejenállva is ki lehet bírni.
Bocs ha hülyeségeket kérdezek, de az elsőt a Söfiben szültem, nem tudom itt mi hogy van.

Kép
Kép
zuzmó
 
 


Mamacka!
Nagyon szép a szüléstörténeted. Remélem, hamarosan én is ilyen szép élményekről tudok majd beszámolni. És mivel fő a pozitív hozzáállás, nem csak 'remélem', hanem 'tudom' :D

Azért majd drukkoljatok, hogy tényleg simán menjen minden. Most pénteken szeretnék szülni, de egyenlőre semmi jelét nem látom annak, hogy közelegne a nagy nap...

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Mamacka!

Ismét csak gratulálni tudok a csodaszép kisfiadhoz és hogy ilyen csodás szüléstörténeted volt! :) Nagyon tetszett az egész, én is ilyenre vágyom :)
gabolino
 
 


Zuzmó Igen, ő volt és ő lesz. :wink: Én az akkor 18 hóst hagytam otthon, mikor Ketteske született. Minden nap bejöttek, soha egy percre nem volt gond, pedig bent voltunk egy hétig. Mondjuk a hazaérkezésünk után bepótolt mindent a kiscsákó, második este 2 órán át őrjöngött. :roll: De megoldottuk. És nem is volt olyan vészes így visszatekintve. :wink: Sok sikert! :) Amúgy én úgy tudom van ambulánsszülés is a kh-ban, tárgyaltuk is ezt korábban. Talán a többiek többet tudnak erről mondani.

Kép
Kép
Kép
boribono
 
 


Jó, hogy újra írtok!!!

Mamacka, olyan gyönyörű, érzelmes, emberi az egész történetetek! Nagyon meghatódtam. Jó, hogy a paráid nem vonzották be a bajt! Azóta a kocsit is megjavították, ugye? Tejecske van bőven?

Boribono! ÚGY fogod szeretni, amint meglátod, gyönyörködsz majd benne! Én is nagyon fiút vártam, és csak a szülőszobán, tízperces korában derült ki, hogy lány (nem nézettük meg). És most szerelemhez hasonló érzés ez vele. Nemcsak hogy újra kisbaba van a háznál, hanem kifejezetten az, hogy lány - mi más lehetne? Igaz, nekem csak egy fiam van.

Ma van a névnapja Julinak. Most már monden rendben, kálváriánkat a táblázatokkal és a Nagy Magyar Egészségüggyel az Otthon szültünk topikban, május 7. körül olvashatjátok.

é
évuska
 
 


Köszönjük!

Igen Anna volt a szülésznő! Örülök, hogy végül őt választottam, elsőre ügyeletesnél akartam, de így azért jobb volt, hogy lehetett valakire számítani.

Évus
Nem sajnos egyenlőre nincs pénzünk megjavíttatni..., ráadásul a feneke is törött... :(

Zuzmó
Nekem azért is tetszik ez a kórház mert be lehet jönni látogatni és a gyerekeket is beengedik a gyerekágyra.
Nagyon jó volt, látni kétévesem örömét amikor először meglátta öcsit.

Hékás
Remélem minden az álmaid szerint alakul!

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Jaj, és annyira szép Andor! Ahogy alszik ottan, teljesen ellazultan!
Vízben születni... jaj! Sárgulok-zöldülök.

é
évuska
 
 


Évuska
Elolvastam a kálváriátokat... nagyon szomorú! :(
ez nem az István ugye????

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Lányok, köszönöm szépen az infót!

Mamacka, utólag is gratulálok. Remélem nálunk is hasonlóan szép szülés lesz. Gyönyörűek a fiaid.

Boribono, neked is köszi, ambuláns szülésre azért nem gyúrok. Annyira nem hisztizek, más is kibírja, akkor én is. kell az a néhány nap, hogy nyugodtan mehessünk haza, abban a tudatban, hogy minden rendben van, nem?

Priviben esetleg megírnátok mennyi pénzt andtatok Annának? Olyan ciki ezt megkérdezni, van fix összeg vagy ki mennyit gondol?Előre is köszönöm.
Vasárnap voltam az első ctg-n, majdnem 1 órát rajtam volt a gép, kicsifiam ugyanis lustálkodott. Végül " meg dudáltuk".
Épp akkor született egy baba 35-36 hétre. Hallottam, hogy először felsír. Hát majdnem én is...

Kép
Kép
zuzmó
 
 


Sziasztok!

Szükségem lenne egy kis segítségre!

Össze kellen már pakolni a cuccot, de szerintem én félreértettem a babának kellő ruhamennyiséget.
3 body, 3 rugi, 3 sapi és ezt szorozzam meg 3-al? Tényleg 9 kell mindenből, vagy én vagyok ilyen gyagya és napi 1 kell mindenből?
Fürdőlepedőből? Babaápolószer mi kell a peluson és popsitörlőn kívül?
ha valahol már egyszer le lett írva, nekem az is tökéletesen megfelel, ha nagyjából be tudjátok lőni, hol keressem.

Előre is köszi.

Kép
Kép
zuzmó
 
 


Mindennapra egy ruha elég szerintem , egy sapi bőven elég minek három?

Nekem ez a listám van... elég bőséges, gondold át, hogy neked mi az ami szükséges:

Kórházi Lista
Mielőtt bemész a kórházba, kérdezd meg, mit adnak és mit nem. Van, ahol a szüléshez ottani hálóinget adnak, van ahol adnak betétet, minden kórház más. Szinte mindenhol spórolnak a fájdalomcsillapítóval, ezért, ha nagyon fájnak a szülés utáni méhösszehúzódások, akkor érdemes bevinni némi Algopyrint. (első gyereknél általában ilyen gond nincs)

A kórházba külön kis pakkot kell összeállítani, amit lehetőleg már a 36. héten csomagoljunk össze, mert sosem lehet tudni (a listát hagyjuk a táska tetején, hogyha szaladni kell még átfuthassuk és kiegészíthessük)…
Külön csomag kell a szülőszobára, külön a kórházi napokra érdemes két táskába csomagolni és ne feledkezzünk meg a babaholmikról sem!



Gyerekágyra
- Két pár papucs (egyik zuhanyozni, másik járkálni).
- Köntös, zokni.
- 2 törülköző + 1 kicsi a szülőszobára (az egyik az alvég tisztán tartásához, nem árt ha piros)
- Mély gombolású vagy szoptatós hálóing, minden napra legalább egy.
- Szüléshez ruha, lehetőleg rövidebb elöl gombos hálóing.
- Tenna maxi betét (gyógyszertárban kapható, az intimbetét kevésnek bizonyulhat)
- Szoptatós melltartó (2), elég az utolsó hónapban megvenni (a Dorina elég olcsó márka igaz nem valami szép, de legalább pamut) Az első napokban nem kell egész nap hordani, csak ha kényelmes, nem árt szellőztetni a mellet, és aszoros melltartó tejpangáshoz is vezethet)
- Melltartóbetét vagy tejgyűjtőkagyló (pl. Avent Isis, Medela)
- Mellszívó (egyszerű kézi elég)
- Mobiltelefon, ha van, vagy tudsz kölcsönkérni. Telefonkártya, aprópénz
- úszógumi, vagy gátmetszés után ülést segítő párna.
- Szoptatós párna (én a szülőszobán és a gyerekágyon is hasznát vettem)
- hasleszorító bugyi, fűző (igény szerint)
- műanyag tányér, evőeszközök, pohár, konyharuha
- Tisztálkodószerek: illatmentes szappan (a baba had tanulja meg a mama illatát), illatmentes dezodor, fogkefe, fogkrém, fésű, hajgumi, sampon, hajszárító, puha wc papír, konyhai papírtörlő is nagyon jó (fürdés után is ajánlatos először ezzel megtörölközni utána a piros törölközővel)



Gyógyszerek:
- Algopirin: nem árt magunkkal vinni egy kis fájdalomcsillapítót
- Orbáncfűolaj: gátmasszázshoz később a gátsebre, sebgyógyító hatása van
- Glicerinkúp, Aszaltszilva, Tamarinlekvár hashajtásra
- instant szoptatós tea: praktikusabb nem kell főzni, otthonra jobb a filteres pl Fitolac, Laktoherb, Humana, a DM-es mind ugyanolyan jók lehetnek.
- Mellvédő kenőcs: ha kisebesedik a cici, vagy ha érzékeny, szopi után bekenheted vele. Olyat válasszunk amit nem kell lemosni, ha a baba szopizik. Létezik a Garmastan, az Avent, a Medela és a Bepanthen. Ez utóbbi popsikenőcsnek is használható egyidejűleg. De minden mellvédőnél jobb ha hagyjuk rászáradni az anyatejet! Szappannal lemosni tilos!
- Körömvirágkrém: hámsérülésekre, gátsebre ajánlják.
- Nedves WC-papír A sima WC papír a szülés utáni napokban nagyon kényelmetlen lehet, olyan érzékeny volt a gátseb környéke, a nedves WC-papírt, vagy a sima popsitörlő ilyenkor sokkal jobb érzés.



Babának:
- Y elöl patentos rugik minden napra (van ahol adnak a babának ruhát)
- bodykák
- kis sapka
- zokni
- tetra textilpelus kb 4-5 db
-eldobható pelenka(napi hármat ad azIstván), popsitörlő, popsikrém ha nem ad a kórház
- tetra fürdőlepedő 2 db (nem frottír hanem pelenka anyagú)
- kis pléd a huzatos folyosóra


Iratok:
- Személyi igazolvány
- TAJ-kártya,
- kismamakönyv
- leletek
- 300 napnál nem régebbi házassági anyakönyvi kivonat
- apasági nyilatkozat, akik élettársi viszonyban élnek
- esetleg a babaértesítők
- toll, papír
- esetleg a borítékok, ajándék (van aki a hat hetes kontrollon adja oda)



Szülőszobára
- Ivólé, málnalevél tea, vagy szénsavmentes ásványvíz
- Szendvics szülés utánra
- Szőlőcukor, citrom a vajúdás közben
- Zokni (sok kismaminak fázik a lába)
- apának játszóruha, papucs, szendvics
- kamera, fényképezőgép, mobiltelefon
- egy-két db textilpelus törölgetni az arcot ha valakinek jól esik
- tenna bugyi, betét (van ahol adnak) az elfolyó magzatvíz felfogására.
- orbáncfű és búzacsíraolaj a gátmasszázshoz, ha gátvédelemmel szeretnénk szülni (a szülésznővel érdemes egyeztetni)
- rugi, kispléd, kis sapka a babának!



Hazamenetel:

(Elég ha apa hozza be, de érdemes már otthon összekészíteni, nehogy meglepetés érjen !!!!)

- hazamenetelhez ruhák kisebb méretű kismamaruha (a pocak eltűnik, a terhesség előtti ruhák viszont majdnem biztos, hogy szűkek, a pocak kb akkora még, mint 5 hónaposan)
- autósülés a babának
- hazavivős ruci az évszaknak megfelelően

Mivel vannak mindennapos használatban levő dolgok amiket magunkkal kell vinni, nem árt ha a kórházi lista kinyomtatva ott pihen az összepakolt táskában a 36. héttől, mert a hirtelen fejetlenségben sok minden kimaradhat! Én legutóbb még olvasni is alig tudtam a listámat akkora izgalomban voltam!   

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Hű, profi lista!

Zuzmó, ne kibírni akard, ez nem túlélőtábor. Szinte mindent tudsz úgyis, különösen 2. gyerekkel. Én nagyon vártam már, hogy jöhessünk, fárasztott az örökös alkalmazkodás, haza is jöttünk 34 óra után, megváltás volt, hiába, öreg vagyok már (32).
Igaz, mi a nőgyógyászaton voltunk. :lol:
évuska
 
 


Sziasztok!

Az érdekelne, hogy szerintetek milyen esélyeim vannak az István kórházban ha nem fogadok orvost és
a, szülésznőt sem
b, szülésznőt igen.

Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy az összes szülő nőnek fogadott orvosa van és mindenki képes százezreket kiadni egy szülésért.
köszi
Orsi
borsika21
 
 


Sziasztok!

Régen jártam erre. Gratulálok minden új és leendő Anyukának.

Orsi!
Ha a kórház körzeztébe tartozol tuti, hogy fogadnak mindkettő nélkül. Ha nem mint pl én, akkor szerintem legalább az egyik kell (ez a doki). Ha igényled, hogy legyen egy ember aki csak veled foglalkozik, akkor szerintem jó, ha van szülésznőd.

Egyébként aranyos mind (talán 1-2 kivét van). Mivel nagyon leterheltek a sok szülés miatt, az ügyeletes, az szinte egyfolytában rohangál.Így, tőle sokat nem tudsz elvárni. Tudomásom szerint fogadás nélkül mind gátvédelemre törekszik. (ajánlani tudunk neked, ha akarod akkor priviben).

Arra meg ne gondolj, hogy száz ezreket kell, fizetni, mert nem igaz. Vannak olyan Anyukák akik szeretnek túlozni egy kicsit. Én itt az itteniektől nem is olvastam ilyet!!!!!!!!
Én olyanokkal feküdtem együtt akit a Siklós ill. Boros Judit császározott és ők is 70 ill. 90eft. Fizettek.

A lényeg én ajánlom, hogy szülésznőt fogadjál. Pl. Diószegi Évi, Józsa Andika (nekem ők voltak) ill. Spiesz Annáról én is csak jót tudok mondani. ( A fentebb szóloknak a fogadottja, nálam ügyeletes volt)

Többiek, egyébként mi újság????????????

Én már pedzegetem hármaskát Apának, pedig Noémi még csak 9 hós lesz.
Na megyek, mert a szagokból ítélve csomagom jött.

Mindenkinek puszi

Csilla
Kép
Kép
csilla1977
 
 


Orsi!

Én hétfőn szültem, még elég friss az élmény :D Orvosom volt, azt fogadtam, és nem titok, hogy 70.000 Ft-ot fizettem neki. Szülésznőt nem fogadtam, az egyik ügyeletes szülésznő járt be hozzám. Szerencsére nem volt mindig velem, de amikor kellett, mindig ott volt, és sokat segített. Mondjuk az is tény, hogy gyors szülés volt, nem kellett sokat foglalkoznia velem.

Nem tudom, mikor szeretnél / fogsz szülni, de szerintem orvosod legyen.

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Hékááááááás! Gratulálok!!! Váúúú, én ne,m is tudtam, írtál ide, és é vagyok ilyen figyelmetlen? Szoktam jönni és bepillantani, hoyg ki mit írt, de nem vettem észre. Szüléstörténetet hallhatunk? Képet láthatunk? :) Minden érdekel. :)
Barátnőmnek egy hete van a szülésig, Boros drnőhöz jár ő is. Remélem minden oké lesz, első szülő.
Csilla Hajrá, előre Hármaskáért! :wink:
Nekem úgy fog hiányozni, (ha ez a baba megszületik) a terhesség, a szülés, a babázás, hoyg soha többé nem lesz senki a hasamban, nem fogom átélni a szülés élményét. Nekem életem legszebb emlékei, élményei a gyerekeim születései. (Remélem Hármaskáé is az lesz... :lol: ) Ti hogy vagytok ezzel? Vagy csak én rajongok ezért ennyire? :lol:
Egyébként sztem amit Borsika írt, igaz. Az a 70 ill. 90ezer forint igencsak 100 fölé rúg, ha belevesszük a rendelésen otthagyott alkalmak után a pénzt... Én kiszámoltam, havonta jártam a rendelőbe a másodikkal, az mondjuk 8x5000, plusz 50 a szülés, rákszűrés, egy 3d-s uh, és ott vagyunk, hogy bőven megvan a 100. Ez volt a másodikkal, azóta feljebb mentek az árak. :(
DE az ember csenget, hogy ne kelljen máshova mennie szülni. Én nem mennék a körzetimbe (Délpesti :( ) de még akkor sem szülnék ügyeletesnél, ha jó kh lenne. Nekem kell, hogy tudjam mire számíthatok az orvosomtól. Na most jó sokat jártattam a szám. :)

Kép
Kép
Kép
boribono
 
 


Sziasztok
Igazad van Boribono! Ha mindent beleszámolunk tényleg több száz a vége, nálunk a benzin pl nagyon sok volt .

Hármaskának első akadálya az Anyán lévő + 10kg!!!!! :lol: :lol: :lol:

Második! A Dokinénink is babázni szeretne, hát megvárjuk! :lol: :lol: :lol:


Ja a spirál eszebe sem jutott! Tehát még 1-2 év. Apa szerint 4-5 is, de én már most eltudnám képzelni, hogy jön, meg a szép szülést is!

A hármaskánál kádban akarok vajudni, meg ha lehet szülni is! Ha a fene fenét is eszik! Mert igencsak sárgulok az irígységtől amikor ilyet hallok!

Na mindegy! Most megyek mert ébredezik a csapat!

Csilla
Kép
Kép
csilla1977
 
 


Akkor egy kép Marciról:

Kép

A történetet meg mindjárt megírom, ha kész, jelentkezem :D

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Csilla,
ki az orvosod?

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Ilba,
Te is izgulsz? :lol: :lol: :lol:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


sziasztok!

Hékás mégegyszer gratulálok a nagy fiúhoz. gyönyörű!

gabuska! Már itt tartasz? Lehezt, hogy hülyeség, de már így is hasonlít szerintem a két lány egymásra.

Ilba. A doki nénim Petik Dóra, én még csak annyit tudok, hogy szeretne babázni, te már hallottál v.mit?

Csilla
Kép
Kép
csilla1977
 
 


Csilla,
nem. :) Én a Gajdos doktornőhöz járok, kiváncsi voltam, hogy róla van-e szó. Mert nekem novemberben szükségem van rá. :D

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Ilba, nem akarlak elkeseríteni, de én úgy tudom, hogy Gajdos Edit november-december környékén 1 hónapra szabira megy... Remélem nem pont akkor, amikor Neked szükséged lesz rá :wink:

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Hékás,
december-januárban. :wink: Nekem legalábbis ez az infóm. 1 hét múlva megyek hozzá, majd megkérdezem pontosan.

Kép
Kép
Kép
ilba
 
 


Hékás, Hékás, Te csak írjad azt a szüléstörténetet, ha van időd idejutni! :wink: :wink: :wink:
Csilla Én is azt hittem majd akkor jön Hármaska, ha lement a +10, felvettek az egyetemre, Egyeske beszoktatva az oviba, Ketteske megtanulja a bilit... Aztán tessék, ember tervez, Hármaska meg tojik rá. :wink:
Én 2 éve kádban vajúdtam, nagyon-nagyon ajánlani tudom, sokkal jobb volt, mint bármi más, szeretném én is, ha megint összejönne. Most azt sem bánnám, ha ott, a vízben fejeződne be. De majd meglátjuk, ha nem jönne össze, akkor sem lesz gáz. :)
Hékás, ez az angyali nyugalom, ahogy Marcid alszik... miért nincs itt szivecskés, szívemtúlcsordulós smiley??? :wink:

Olyan sokat keményedik a hasam. Ez fura, a első kettővel nem volt ilyen. Pedig a másodikkal még szoptattam is végig. Most meg naponta eszem a MagneB6-ot. Ki érti ezt? :o

Kép
Kép
Kép
boribono
 
 


Nyugi, azt írom, de elég hosszú lesz... Időnként bekukkantok, hátha történik valami :D :D :D

Egyébként Marci most pont nyűgösködik. De ettől függetlenül imádom, imádom, imádom :D :D :D

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Marci születése

Marcit június 6-ra vártuk. Minél jobban közeledett az időpont, én annál türelmetlenebb lettem, mert sem fájások, sem erősebb keményedések nem jelentkeztek nálam. Mikor már kezdtem beletörődni abba, hogy túlhordom az édes terhet, június elsején hajnali egykor erős görcsökre ébredtem. Elkezdtem figyelni az órát, és döbbenten vettem észre, hogy RENDSZERESEK a fájások! Sőt, egyre sűrűsödnek. A görcsök egyáltalán nem voltak kellemesek, és minden fájás egyre erősebb volt. Hajnali 4-kor, amikor már egy órája 5 perces fájások voltak, már nem bírtam tovább, és felébresztettem az addig békésen szunyókáló páromat, hogy ha találkozni akar a fiával, jó lenne elkezdenie készülődnie, mert megyünk a kórházba.

A hiányzó cuccok bepakolása után irány az autó – ami nem indul. Lemerült az aksi... Taxit hívtunk, azzal mentünk be a kórházba. Mentem a szülőszobára, ahol az éjszakai ügyeletes szülésznő megcsinálta a ctg-t, megvizsgált, majd közölte, hogy sétáljak egy órácskát, aztán jöjjek vissza, és majd a nappalos szülésznő eldönti, hogy mi legyen... Nem maradt más, mint reggel 6-kor elkezdtünk sétálgatni a kórház udvarán – miközben a fájások továbbra is jöttek. 7 óra után visszamentünk a szülőszobára, ahol a nappalos szülésznő is megvizsgált, majd hazaküldött, hogy bár rendszeresek a fájások, de akkor is jóslóak, és különben sem vagyok még kitágulva csak 1 ujjnyira.

Hazamentünk, és az egész vasárnapot szenvedéssel és fájásokkal tarkítva töltöttem el. A párom meg közben intézte a kocsit, hogy feltöltődjön az aksi. Elkeseredésemben, hogy nem vagyok csak 1 ujjnyira kitágulva, erősebb dózisú caulophyllumot kezdtem el szedni. De a fájások ennek ellenére ritkulni kezdtek. Nem múltak el, csak ritkultak, 15-25 percenként jöttek. A szülésznő tanácsára megittam egy deci vörösbort, hisz az a jóslófájásokat elmulasztja, a valódiakat meg felerősíti. De a fájások gyakorisága és intenzitása nem változott... Este lefeküdtem aludni, de éjjel 1 körül megint erős görcsökre ébredtem. A görcsök megint teljesen szabályosan, 8 percenként jöttek, majd 5 körül átváltoztak 5 perces fájásokká. Reggel 7-kor felhívtam a doktornőt, aki elmondta, hogy menjek be a kórházba, megvizsgálnak, de higgyem el, hogy nem vagyok kitágulva. Könyörögtem neki, hogy indítsa be a szülést, mert már 30 órája görcsölök folyamatosan, és már nem bírom. Ő meg elmagyarázta, hogy a méhem még nincs felkészülve rá...

A kocsi természetesen nem indult, megint csak taxit kellett hívnunk. Beértünk a szülőszobára, ahol hatalmas tömeg várakozott. Behívtak ctg-re, ami rettentő aranyos volt. Először ugyanis elakadt a papír, de mivel a szobában mindenki gépen volt, nem tudtunk szólni egyik szülésznőnek sem. Nagy sokára bejött valaki, szóltam, hogy elakadt a papír. Megigazította, majd kiviharzott, hogy most akkor kezdjük előről a ctg-t. Alig hogy becsukta az ajtót, a papír megállt. Ismét egy idő múlva előkerült, akkor elindította újra. Aztán jött a szülésznő is, meg a doki is. Mindkettő megnézte a papíromat, és elmondták, hogy ezek csak jósló fájások, de azért megvizsgálnak.

A vizsgálatnál a doki teljesen döbbenten mondta, hogy nem megyünk sehova, szülünk!!! Ugyanis már 7 centire voltam kitágulva!!! A kérésemnek megfelelően burkot repesztett. Ez volt 10 órakor. Ekkor kiderült, hogy a drága belekakilt a magzatvízbe... Ezzel ugrott az alternatív szülés lehetősége, végig ctg-re kötve kellett lennem. Irány be a szülőszobára. Papás szülés volt, apuka persze elhelyezkedett az ágytól legtávolabbi székben. Odarendeltem magamhoz, de szegény csak szórakoztathatott, hozzám se érhetett. A nagy feladata annyi volt, hogy időnként ment a szülésznőhöz, hogy vegyenek le a gépről, mert pisilni kell mennem :) Óránként tágultam 1 centit, 1-kor jutottunk el oda, hogy akkor kezdődnek a tolófájások. Az elején teljesen simán ment minden, görcsönként 2-3 centit sikerült kitolni a gyerkőcöt. Aztán egy idő múlva megállt, görcsönként pár millimétert lehetett csak kitolni. Kaptam oxitocin infúziót, ömlött a vér a kezemből... A gyerek azonban elakadt, bár a szívhangja továbbra is tökéletes volt. Szegény doktornő megpróbált segíteni, hogy kívülről rásegít kinyomni a gyereket, de a 40 kilójával nem sokat tudott tenni. Bár én egy teljesen más dimenzióban voltam, hallottam, hogy tanakodnak a szülésznővel, hogy akkor kit hívjanak be segíteni. végül is meghallottam egy mély férfihangot, és szinte abban a pillanatban erős fájdalmat éreztem a hasamban. Hirtelen kinyitottam az addig végig zárt szememet, hogy mi is történt, és teljesen meglepődtem. Amikor a szememet becsuktam, a páromon kívül a szülésznő, és a doki volt bent. Amikor kinyitottam, akkor meg vagy 10 ember volt bent. Gyerekorvos, másik szülésznő, másik nőgyógyász... Az újonnan behívott férfi orvos megnyugtatott, hogy nem bánt, csak megnézte, hogy hol a gyerek feneke. Ez rendben van, de miért úgy, hogy a hátamon jön ki a keze???? Nem értem rá töprengeni, mert már jött is a következő tolófájás. És a tolófájással egy időben megéreztem a doki újabb erős nyomását. Én már készültem a következő nyomásra, amikor meghallottam a dokinő hangját, hogy 'Apuka, nem hozott fényképezőgépet? Itt a kisfia...'. Én kinyitottam a szememet, és a két lábam között megláttam a fiamat... Hát elképesztő érzés volt, fel sem tudtam fogni, hogy hirtelen anya lettem. Amikor a pici felsírt, természetesen könnyek szöktek a szemembe. Még mielőtt megnézhettem volna, azonnal elvitték Marcit, hogy alaposan megvizsgálják, a kaki nem okozott-e bármi gondot. 20 perc múlva kaptam vissza, kész örökkévalóságnak tűnt. De már a mellkasomon öltöztették fel :D A szerelem azóta is fennáll, hiszen a világ legcsodálatosabb gyerekét tarthatom a kezemben nap mint nap :D A kádban való vajúdást sajnos ki kellett hagynom, de a következő gyereknél mindenképpen ki fogom próbálni. A szülés nem a legkellemesebb időtöltés a világon, de egy hét elteltével, húzódó gátsebbel együtt is azt mondom, jöhet a következő gyerek :D

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Bocsi, kicsit hosszú lett... Az egész napom ráment, még szerencse, hogy a gyerek nem halt éhen :lol: :lol: :lol:

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Ó, de jó, hogy visszanéztem! Köszi Hékás, nagyon izgi történet volt és örülök, hogy ilyen jól alakult! Nagyon szép és formás baba és a szüléstörténetedet is nagyon jó volt olvasni! Köszönjük! Kiderült, hogy ki volt a férfidoki?

Kép
Kép
Kép
boribono
 
 


Sziasztok szép estét mindenkinek!

Kedves Hékás! Idönként beszoktam lesni hozzátok ugyhogy örülök, hogy most is ezt tettem! Nagyon kis meghato a szüléstörténeted! Gyönyörű szép a kisfiad! És örülök, hogy ugyan most született a kisfiad, de Te már a következön gondolkodsz! Nagyon sok egészséget és még több tejcit kivánok! Üdv Nóci

Kép

Kép

Kép
nócika
 
 


Sziasztok!

Hékás! Gratulálok! Ügyi voltál! 7 cmmel vettek fel? Az nagyon jó! Ennyit kibirtál egyedül, ez nem semmi.

Engem felvettek fél cmmel, igaz ömlött a magzatvíz!

Lányok segítsetek már légyszi! Most ha elfolyt a magzatvíz lehet vagy nem lehet kádban vajúdni? Egyszer ezt olvasom, másszor a másikat. (Hékásét értem, miért nem).

Csilla
Kép
Kép
csilla1977
 
 


"Reggel 7-kor felhívtam a doktornőt, aki elmondta, hogy menjek be a kórházba, megvizsgálnak, de higgyem el, hogy nem vagyok kitágulva."

Hékás,
telefonon keresztül állapította meg a doktornő, hogy dehát még nem vagy kitágulva?! :shock: :shock: :shock:

Én ezért vagyok betojva attól, hogy hazaküldenek. Én, itthon magamnak nem tudom megállapítani, hol tartunk, és ha elvagyok mint a befőtt, görcsölök, miegymás, egyszer csak tolófájást érzek, akkor mi van? Szüljek meg itthon? :shock:

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Csilla Tuti hogy lehet, mert én burokrepesztés után költöztem be az alternatívba ill. a kádba. :wink: Amúgy nem árt vinni egy merülőforralót, akinek van, meg egy lábast, amiben esetleg a férjetek tudja melegíteni a vizet, mert olyan nagyon forrót nem lehet engednia csapból, pedig a forró víz isteni...

Kép
Kép
Kép
boribono
 
 


Sajnos nem derült ki, hogy ki volt a férfidoki, pedig sokat köszönhetek neki. Mondták a nevét, de én teljesen máshol voltam... Sőt, mivel egyetlen pillanatra nyitottam ki a szememet, még csak meg sem ismerném :D

A doki egyébként abból indult ki, hogy ha előző nap 1 centire voltam nyitva, kizárt dolog, hogy másnapra kitágulok. Csak hát nem számolt azzal, hogy én kicsit gyorsítok rajta :wink:

Gabuska, én örültem neki, hogy hazaküldtek. Ha még egy napot a kórházban kell szenvednem, nem tudom, mit csináltam volna. Jó volt itthon lenni, senki nem zavart. És nyugodtan azt csináltam, amit akartam (illetve amit tudtam)

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


Sziasztok!
En is csatlakoznek. A Kutvolgyi utan valoszinuleg az Istvanban fogok szulni.

3 napomba telt mig visszaolvastam mindent:)

csak egy kerdesem van, a Kutvolgyi mondjuk ellatasban szuper volt, ott adtak egy alatetet a lepedore, hogy ne verezd ossze
itt mi a helyzet?
babarozsa
 
 


es van a babaknak tologatos kocsi?
mert valami remsztorit olvastam, hogy nincs, csak az agy vegeben valami???
de ezt nehezen tudom elkepzelni azert:)
babarozsa
 
 


szerintem a korhazban biztos nem lehet, fertozes veszely miatt
de nem tudom 100%ra


[quote="csilla1977"]S írta:csilla1977ziasztok!

Hékás! Gratulálok! Ügyi voltál! 7 cmmel vettek fel? Az nagyon jó! Ennyit kibirtál egyedül, ez nem semmi.

Engem felvettek fél cmmel, igaz ömlött a magzatvíz!

Lányok segítsetek már légyszi! Most ha elfolyt a magzatvíz lehet vagy nem lehet kádban vajúdni? Egyszer ezt olvasom, másszor a másikat. (Hékásét értem, miért nem).
babarozsa
 
 


Babarozsa!
Az Istvánban van gumilepedő a normál lepedő alatt. Viszont hiába vérzed össze a normál lepedődet, csak akkor kapsz tisztát, ha szólsz, hogy cseréljenek...

A babák elhelyezése kétféleképpen lehetséges - és nem Te választod ki, hogy melyikben lesz részed. Az egyik, hogy az ágy végében van egy felakasztott rácsos kosár, a másik pedig egy tologatós. Én 6 ágyas kórteremben voltam, és 2 tologatós, 4 akasztós kosár volt.

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


de ha szolok cserelik akkor, ez a lenyeg...

vegul is a Kutvolgyiben sem a lepedot csereltek, hanem az alatetet
babarozsa
 
 


De ha netán elalszol, akkor nem ébresztenek fel, hanem lerakják az ágy végébe a tisztát. És ha felébredsz, újra ki kell menned, hogy jöhetnek megcsinálni. Ez annyira nem tetszett...

Meg a kajára is készülj fel. 3 ebédből egy volt ehető, a többit mindenki úgy küldte vissza, ahogy kihozták. A reggeli és a vacsora bőséges, legalábbis felvágottat illetően. De a kb. 10 szelet felvágotthoz összesen 1 zsemlét adnak :)

Brigi

Kép

Kép
hékás
 
 


jah, hat a kaja minden korhazban kiegeszitesre szorul

azt majd hoznak a latogatok

en csak az 5 agyastol felek egy kicsit
babarozsa
 
 


Sziasztok!

Babarózsa mikor jön a baba?

Valamelyikőtök szült már dúlával?

Mondjátok azt, hogy tiszta dilós vagyok. Minden rendben volt a szüléssel. A dokinénim és a szülésznő is toppon voltak, tényleg csak jót tudok mondani és mégis mostmér több mint 9 hónapja, az foglalkoztat, hogy miért nem próbálhattam ki a kádat. Azért kérdem a Dúlát is, mert úgy gondolom, az kijárja, hogy mit szeretne a mama.

Nem akarom őket ezzel zaklatni, még úgy jönne le, hogy reklamálok, de nagyon szeretném tudni. Azt mondták, hogy ctg-ni kell és nem jó a vízben használható. Kitől kérdezzek erre rá?

Csilla
Kép
Kép
csilla1977
 
 


Szia Csilla,
meg sokara jon, februarban.

en rajottem, hogy nekem az elsonel volt zene, meg ilyen illoolaj, meg olyan, de en total semmit sem fogtam fel belole...

most mar csak azt szeretnem, hogy bekenhagyjanak
es menjen minden magatol

a kad biztos jo:)

es anno gondolkoztam a dulan...de a vegen nem vettem igenybe
de jo, ha mondjuk van ott valaki aki erti, hogy epp mire van szukseged, a ferjek vallajuk be annyira nem ertenek hozza
babarozsa
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?