Sziasztok,
megjártuk a Kaálit, nagyon sokat kellett várni, ami pont elég volt arra, hogy jól elkeseredjek, hogy úgysem csinálják meg, aztán a doki a vv és az uh birtokában közölte, hogy most kellene kezdeni mert a petefészkeim ugrásra készen állnak.
Hát én jól ledöbbentem, mert addigra bemagaaráztam magamnak, hogy nem csinálják meg.
Hormont még annál is kevesebbet kapok mint a doki először kigondolt, mert a vv szerint nagyon jól reagálok a hormonokra.
Kaptam 7x1 ampulla Decapeptylt és 2x 75 egység gonal F-et, továbbá Elevitet (helyette Gravidát vettem), C vitamint és Aspirin Protectet. Mindezért 30.064 Ft-ot fiztettünk, úgyhogy nagyon kellemesen csalódtam.
Pénteken újra vv és uh, várhatóan június 13-án pénteken punkció és talán 16-án kapom vissza őket. De persze ez változhat, attól függ hogy reagálok majd.
Munkahelyen bejelentettem, azt is, hogy utána 2 hét táppénz, jól fogadták, rendesek voltak velem.
Reggel megyek vv-re az altatáshoz, vizeletet is viszek, kell még EKG és belgyógyászati vizsgálat is. Szerencsére anyum gyorsan intézkedett és 8 órára várnak minket és nem kel sehol sem sorbaállni. (hát néha kihasználom, hogy anyum egészségügyis és mindenkit ismer
Szóval ennyi, lehet, hogy kicsit hosszú voltam...
Kata,
először is köszönöm a tudósítást, és nagyon sajnálom, hogy fáj a bokád
Remélem nincs komolyabb baj vele, viszont ha tovább dagad meg kell mutatnod orvosnak.
Viki,
pihenj sokat, remélem elmúlik a kemányedés.
Bumi,
ne keseredj el apa rossz eredményei miatt, úgyis csak egy lehet a nyerő, úgyhogy van még felesleges 11.999.999 spermium.
Évi,
jún 16 lehet, hogy nekem is fontos dátum lesz babásodás szempontjából
Dita,
érthető, hogy depis vagy, én is depibe esnék ha olyan sokat kellett volna várnom az inszemek előtt mint neked. Pszichomókusra még nem gondoltál? Aki volt nálunk mindenki dícséri őket
Nemone,
lombikpárok lettünk, nagyon remélem, hogy ringatni is együtt fogunk