Új privát üzeneted érkezett!

Ma nekünk is szuper napunk van, érdekes. Jól is aludt, alig kellett tologatni, 2 meg 1 és 3/4 órát, meg volt hogy csak felet, de utána is jókedvű volt, és ő is nagyon sokat beszélt, huhog egyfolytában, fel is vettem videóra :)

Kép
bernini
 
 


Hát csajok, nekünk tegnap nem volt jó napunk :cry: . Már éjjel is kb. 5-6-szor ébredt (aztán nagyon gyorsan visszaaludt, de mégiscsak fent volt), napközben a délutáni alvásunknak meg a szél tett be. Nagy nehezen elaludt ugyan, de olyan nagyon zörgette a szél a redőnyöket, meg annyira fütyült, hogy negyed óra után felébredt, és nem is nagyon eröltettem, hogy aludjon még, hisz ilyen "zajban" én sem tudnék nyugodtan aludni :D .
Egyyébként nem volt semmi gondja, nem lett estére sem nyűgös, csak egy kicsit hamarabb (és gyorsabban) elaludt, mint szokott. Aztán éjjel megint sokszor fent volt. A fogára gyanakszom, hogy talán bújik, de nem engedi megnézni. Már nem bánnám, ha lenne egy nyugodt éjszakánk :wink: .

Holnap nyaralni megyünk csütörtökig Alsópáhokra. Bár nem mondanak valami jó időt, abban reménykedem, hogy ne essen túl sokat és hosszan az eső. Biztosan nagyon jó lesz, hisz nem is hallottam erről a helyről mást, csak csupa elégedett élménybeszámolót. Direkt kisgyerekes családoknak ajánlják, hisz nagyon sok játék, sok gyerekprogram van. Dea felnőttekről sem felejtkeznek el: Hogy kettesben is lehess apukával, még a piciket is "le lehet adni" a bölcsibe napi 3 órára. Én sem bánnám, ha lehetnénk kettesben, de az én törpém annyira anyás, hogy a fejemet tenném rá, hogy nem maradna el. Bár ki tudja az a sok játék biztosan nagyon izgalmas lesz.
tehát csütörtökig nem leszek,a ztán majd tartok egy tövid élménybeszámolót!

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Hú de jó nektek Móni, a Kolpingba mentek, gondolom, én is jókat hallottam róla. Mi is megyünk majd ha érdemes lesz, csak nőjön még Barnabás egy kicsit.
Jó pihenést!

Kép
bernini
 
 

 
 

Az én nagylányom 6 hetesen kapta a fülbevalókat, a szuri után, de nagyon jól türte. Jövő héten szombaton a városi strandon lesz rendezvény, talán oda ki tudunk majd még menni. Tegnap szedtem epret, Gabcsi jó fél kilót bevágott belőle. Amúgy ö is töb folyadékot igényel ebben a melegben, és éjszaka is kér inni, ez szerintem természetes. Valószinű Bogi se 6-szor fog enni naponta, mert ha lesz elég tejem, biztos igény szerint kapja majd a cicit.
gerbomoncsi jó pihenést kívánok nektek. Aztán majd számolj be milyen volt.

Kép
Kép
zslebi
 
 


sziasztok.
Van egy kishöemelkedésem, most vegyek be gyógyszert vagy ne?
És nagyon gyengének érzem magam. Pedig epret is kéne szedni.
Sütöttem nagyon finom csokispiskótát, ahoz pont jó lenne az eper tejszinhabbal. :D
A férjem elmegy a kislányért az oviba. Bogi szépen mozog, remélem ö nem igen érzi , hogy kicsit rosszul vagyok.
Ha holnap is lesz höemelkedésem, felhivom a dokim.

Kép
Kép
zslebi
 
 


Az eperrel jó vigyázni már terhesen is, legalábbis pont tegnap olvastam utána pár helyen, mert én is ettem párat, majd eszembe jutott hogy nem nagyon szabad, pedig ott a sok a hűtőbe :cry: Majd jövőre, én most inkább kihagyom.
Hőemelkedésre szerintem még ne vegyél be gyógyszert, borogasd inkább hideggel. És pihenj ha gyengének érzed magad!

Kép
bernini
 
 


Sziasztok!
Tegnap voltunk csípőszűrésen, minden rendben van, de szegény Dorcsi úgy sírt, hogy az csak na. Még a doki hozzá sem ért ő már visított, úgy sajnáltam. Ugyanez történt ma a szurikor is :cry: annyira sírt, hogy alig bírtam megvígasztalni. Amúgy 7920 g. és 64 cm. Én többnek mértem itthon, de lehet, hogy nem szakszerűen csináltam :) Én ettem pár szem epret, de amúgy sem ehetek sokat, mert allergiás vagyok rá, pedig nagyon szeretem :D Berni, mit olvastál?Miért nem jó az eper? Zslebi, szerintem se vegyél be semmit még a hőemelkedésre, igyál teát, és pihenj...el fog múlni, reméljük.

Kép
roberta80
 
 


Csak hogy ne együnk, egyrészt mert apró magos, másrészt az allergizáló hatása miatt. Egy ismerősöm is terhes, megevett csomót és csalánkiütéses lett pedig amúgy nem volt vele baja régen. A babán is lehetnek pöttyök, Barnabáson is voltak és meg is ijedtem, de amúgy is szoktak lenni az álla körül és nem lett vészesebb, sőt kajálás után erősebb szokott lenni, pár óra múlva meg szinte eltűnnek, ez úgy néz ki még mindig a tejtől van nála.
Mondjuk nem teljesen értem, az eper miért tabu, mikor a tehéntejre is azt mondják, ne igyon a pici, mert allergizálhat, mi meg ihatjuk...
Szóval még nincs meg a 8 kiló nálatok:) Barnabás még csak 6 lesz, ma meg is mérem.
Ez a csipő és szuri dolog nálunk is így ment.

Kép
bernini
 
 


Sziasztok!

Ahogy olvasgatom mindenki nagyjából jól van....babócák szépen fejlődnek!
Én is már csak ebben a hónapban dolgozom.....utána pihi és megkezdődik a készülődés a nyárvégi nagy eseményre!

Az 1ik barátnőm tőlem kért ma tanácsot, de nem tudtam segíteni neki, de megígértem, hogy rákérdezek hátha nektek több tapasztalatotok van ebben.

Ő most 31. hetes terhes és júniusban lesz 1 éve, hogy a jelenlegi cégénél van, de csak 4 órában (br. 35.000). Igaz, hogy jóval többet kap, de nem papíron és ez lesz a lényeg!

Többen mondták neki, hogy ne Gyed-et, hanem Gyes-t igényeljen, mert kevés lesz a 35.000 70%-a.
Lehetséges ez? Van erre mód? Ha valaki tud erről valamit írjon legyen szíves.....

Előre is köszi a nevében is!!!!
timcse
 
 


Ha tavaly többet kapott, akkor inkább a gyedet igényelje, mert ha idén szül a tavalyi bérét veszik alapul. Én januárban kaptam fizetésemelést, de a tavalyi bért számolták, rákérdeztem, innen tudom. Viszont, ha tavaly is ilyen keveset kapott, akkor szinte mindegy, hogy melyiket igényli, kb. ugyanannyit fog kapni. Először a tgyás-t kell igényelni, ami kicsit több,mint a gyed v. gyes.Én is össze voltam zavarodva az elején, már tisztán látok :D

Kép
roberta80
 
 


Szia Roberta!

2006.08.01.-től 2007.03.14.ig volt az előző cégénél 8 órában min.béren, majd 3 hónap munkanélküli és 2007.06.11.től van ezen a melóhelyen 4 órában.....!

Akkor az előző beleszámíthat neki???
timcse
 
 


Sziasztok!

Mi a baj az eperrel??? Végre friss gyümölcsöt ehetek és már azt se lehet?

Más kérdésem is lenne, ok arra már rájöttem hogy kváron az EDA-t azt felejtsem el /bár igazából nem értem erre miért nincsen anesztes.../
De olyan szobára sincs semmi esély ahol max 3-an vannak és a fürdő/wc az nem a folyosó végén balra történet, hanem van hozzá?

Kép

Kép
starlark
 
 


Kérhetsz EDA-t, csak meg kell kérned a dokit, aki csinálja. Van olyan szoba, ahol csak ketten vannak, sőt, egyágyas is van, azonban a fürdő/wc csak egy helyen van, de azt a pár napot ki lehet bírni, nem az lesz a legnagyobb bajod, hidd el...

Kép
roberta80
 
 


Timcse, szerintem jobb, ha megkérdezitek a kincstárban, ezt már nem tudom.

Kép
roberta80
 
 


Roberta: ezt mondta a dokim is, hogy meg kell beszélni a Kozáryval, most akkor két dokit fizetek vagy hogy megy ez, ha a Rizsire éjjel jön rá a kibujhatnék bejön? no ezért nem látok rá sok esélyt...:(

Elhiszem hogy nem ez lesz a legnagyobb bajom, de tuti annak az elviselését megkönnyítené ha a legkisebbe nem túrázni kéne menni minden cumóval.
A kórház legtöbb osztályán ez már rég megoldott.

De hát ezvan... Nagyon remélem nem kell sokat bent lennem, utoljára a saját születésemkor voltam kórházban mint bentlakó.

Kép

Kép
starlark
 
 


Ezeket a pénzes dolgokat tényleg jobb ott megkérdezni, ahol ki tudják számolni mennyi ez meg az (munkahely munkaügy , vagy pénztár)
A wc tényleg nem jó, hogy kint van, vinni a gurigát, nedves törlőt, betétet... Vigyél hátizsákot :-) Mi a wcvel szembeni szobában voltunk, kétágyasban, az a legrövidebb út :lol: Van kb 3 kétágyas, ha nincs teltház, és szerencséd van, kettesbe tudsz kerülni, nekem a szülésznőm is segitett, mert mikor szültem, csak négyesben volt hely, de délután áltköltözhettem, amikor hazaengedtek kismamákat.
Az eperrel nem akartam itt paráztatni, aki akarja egye, én csak leirtam hogy mit olvastam és én nem eszem.
Ma elég nyűgös a kisúrfim és szerintem növekedési ugrásos napunk van (legutóbb megnéztem 10 hetes körül volt), 2,5 óránál tovább nem birta ma még.

Kép
bernini
 
 


Én is a wc-vel szembeni szobában voltam. Azt hiszem :) Tényleg gáz, hogy a szülészeten ilyen a helyzet, dehát, gondolj arra,hogy pár nap az egész, és otthon minden úgy lesz, ahogy megszoktad. Nekem is segített a szülésznő, az egyszemélyes üres volt, de nem akartam egyedül lenni, úgyhogy kb.1 órával többet voltunk a szülőszobán Tomival és Dorkával, hogy legyen hely a kétágyasban.
Jaj, azt el is felejtettem írni, hogy tegnap reggelre Dorka 6:30-kor kelt először, ma meg 6:50-kor. De még nem akarom elkiabálni, nehogy megszokjam :D A cicijeim jól bedurrantak, de olyan jó volt aludni :oops:
Most pénteken megint lesz a könyvtárban baba-mama klub 10-től. Judit is jól eltűnt, elmesélhetné, hogy milyen volt a múltkori, érdemes lenne-e elmenni.

Kép
roberta80
 
 


Hú de jó neked Roberta!!! És, beválik a teáztatás, kevesebbszer eszik? És mikor eszik utoljára? Úgy irigykedek............... Én örülök ha kétszer kel, és sokszor felébred 7 előtt igy is.
Szerintetek mikor lehet áttenni a saját szobájukba a babókat? Tudom, valaki egyből úgy kezdi, mások amikortól átalussza az éjszakát, de én hiába várok, lehet sose fogja, engem meg sokszor nagyon zavar ahogy alszik. Ma is 2.50-kor is azt hittem felkel, már készültem rá, aztán visszaaludt, nagy nehezen én is, és végül 4,30-kor kelt. És csomószor van ez igy. Fél éves korában lehet átköltöztetem, vagy előbb :?

Kép
bernini
 
 


Ja és még az a kérdés Roberta, amit Judittól is kifaggattam anno: hogy előtte már csak egyszer kelt fel enni és akkor is nagyjából ugyanakkor? Mert Barnabás annyira összevissza csinálja, nincs két egyforma éjszaka.

Kép
bernini
 
 


Nekem azt mondta a védőnő, hogy 1 éves koráig jó, ha a szülőkkel van a baba, én is kérdeztem, hogy mikor lehet külön szobája. Nekünk sem volt 2 egyforma éjszaka, volt egy időszak, amikor Dorka csak egyszer kelt fel, de aztán meg kétszer, pedig ugyanannyit evett minden este. Nem tudtam megfejteni.Pl. múlt héten minden nap felkelt éjfél előtt és aztán kb. 3 körül is utána meg 7-kor, de 10-ig mindig elalszik. Ma 6-kor kelt először, visszaaludt, és még most is alszik. NEm tudom, hogy mi van, de nem bánnam, ha így maradna. Az éjszakai teáztatás azonban nem vált be, csak egyszer, amikor olyan nagyon meleg volt nappal is. HA éhes, cici kelle neki, nem a cumisüveg, ez van :D TÉnyleg nem tudom rendszerhez kötni az éjszakáit...

Kép
roberta80
 
 


ja, este pontban fél 8-kor kezdjünk a fürdést, most már kicsit tovább tart,mert pancsol, azt nagyon szereti, aztén kb. negyed 9-ig eszik. Akkor leteszem az ágyba, nézegelődik, és kb. fél 9-re magától elalszik.

Kép
roberta80
 
 


Hát, most már több ponton is irigykedek: Barnabás is elaludt egy időben egyedül este evés után, de már nem. Beteszem, elvan, aztán nyafog, majd sir, ki kell vennem, lefekszek vele az ágyra és szopi közben elalszik, 9 és 9,30 között. Mi 8-8,15kor kezdjük az esti rutint.
De ez az átalvás dolog akkor nem reménytelen, ha nálatok sem egyről csökkent nullára a felkelés. A melled még mindig bekeményedik? Gondolom egy idő után majd átáll a szervezet hogy éjjel ne termeljen annyit, ha nincs rá igény.

Kép
bernini
 
 


ma reggel az oldalamon aludtam, de ki kellett a lepedőt cserélni, úgy folyt a tejem, akkora nagy folt lett az ágyon, hogy csak na :D Evés után még 150-et fejtem ki a két ciciből, durva volt. Az elején Dorka sem bírt egyedül elaludni, sírdogált, nyüszögött, de kb. kétszer hagytam, hogy álomba sírja magát, és most már egyáltalán nem sír. Tudja a dolgát :D egyébként, a homlokát szoktam símogatni, azt nagyon szereti, és hamar elalszik, mondjuk délután csak így tudom elaltatni.

Kép
roberta80
 
 


Berni!Most beszéltem Judittal, megy holnap az Andiékkal a baba-mama klubba a könyvtárba, 10-kor kezdődik.Mi is megyünk, nektek nincs kedvetek jönni?

Kép
roberta80
 
 


A homlok nekünk is bejön, de csak nappal a kocsiban, este meg csak tátog, nyúl a kezemért és húzza a szájába, azaz szopizni akar, ahogy én kiveszem. Sirni hagyni, ő nagyon kitartó, már nem tudnám.
Szerintem mi nem megyünk a klubba, majd később ha élvezi is Barnabás, most még elég nyűgös tud lenni, ha épp álmos, de még nem tudom, meglátjuk

Kép
bernini
 
 


Végül nem mentünk, biztos észrevettétek :-) fél10kor elaludt, nem akartam zargatni, meg bútort is hoztak, azt vártam, meg még a postást is várom, csomag ügyben. Barnabás pakkot kap, mamától valamit gyereknapra 8)

Kép
bernini
 
 


Sziasztok!
Tegnap hazaértünka nyaralásból.
Sajna, nem volt túl jó időnk, de szerencsére csak annyiban akadályozott minket, hogy nem tudtuk kipróbálni a kinti medencéket :cry: . Azonban így is volt bőven mit csinálni. A benti medencékből alig lehetett Mátét kiimádni, nagyon élvezte. Szerencsére játékról sem kellett gondoskodni, mert a medence mellett és kint a homokozóban is játékok hada várta a kis gyerkőcöket. Máté szerintem egész álló nap bent lett volna a medencében, és biztosan megnyerte volna az "öntözőkannával merjük ki az egész medencét" versenyt, ha lett volna ilyen :lol: .
Amikor nem az uszodában voltunk (és nem aludtunk, vagy ettünk), akkor Bobóországban múlattuk az időt. Ott is nagyon jól érezte magát a kicsikém, meg persze ott több lehetőség volt ismerkedni, és más gyerekekkel játszani. Egy nagy emeletes játszótér volt ez az egész, ahová a szülők is felmászhattak :roll: , mert bár védőháló volt mindenütt, az ördög sohasem alszik, és ha valaki, akkor biztosan az én csemetém lett volna az, aki össze tudja magát törni a védelem ellenére is :wink: . Ezért én vagy a férjem becsületesen másztunk a Máté után, hogy a legmagasabb pontról együtt csússzunk le a kanyargós, fedett csúszdán a számtalan labda közé :wink: .
A reggeli és a vacsora benne foglaltatott az árban, és mindkettő bőséges volt. Svédasztalszerűen volt megoldva, mindenki annyit evett, amennyit akart. Finoman főztek, és tényleg nagyon nagy volt a választék. A babáknak volt külön gyerekkaja, de a bébiknek bébiételből is lehetett választani.
Bár nem valami olcsó hely, tényleg a gyerekek kedvenc helye lehet, az ő szempontjukból tökéletes (meg a szülőkéből is). Ha valaki nyaralni akar menni, ide igazán érdemes. A neten lehet árajánlatot kérni és üdülési csekket is elfogadnak. www.kolping.hotel.hu

Timcse!
Már feltetted egyszer ezt a kérdést, és én is válaszoltam rá. Nem szeretném ismételni magam, az előző oldalon megtalálhatod, hogy szerintem ki tud segíteni (netes tanácsadó). Szerintem érdemes rákérdezni, talán így a legegyszerűbb!

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


csütörtökön írtam ide de sajna valami gáz lehetett , mert kitörlödött :cry:
Én azt szeretném kérdezni, hogy van e a szülőszobán magnó vagy cd lájátszó, esteleg rádió. A vajudás alatt ill. szülés közbenlehett e hallgatni zenét. Vagy csak úgy lehett ha én viszembe be? Erről mit tudtok? Ha volt már ilyen kérdés bocsi, de nem emlékszem rá.
Örülök, hogy jól sikerült a nyaralás gerbomoncsi. :D

Én nem szeretnék fájdalomcsillapítót kérni, az elsőnél se kértem, bár a vége fele már nagyon fájt mindenem.

Kép
Kép
zslebi
 
 


elvileg van egy magnó, azt mondták,de szerintem vigyél inkább, ha zenét szeretnél hallgatni.

Kép
roberta80
 
 


Én nem emlékszem magnóra, de nem is nagyon vágytam zenére, nem hiszem hogy lekötött vagy megnyugtatott volna, olyan izgatott voltam.
Móni, szuperül hangzik ez a hely, mi tuti elmegyünk, ősszel vagy később. Örülök hogy jól szórakoztatok. Sikerült Mátét "leadni" kicsit és kettesben is lenni?
Roberta, milyen volt a klub?
Képzeljétek, Barnabás 3.napja mintha napirendre állna be, éjjel ugyanakkor kel (fél 1 és 5 körül), nappal ugyanakkor eszik, ugyanakkor és ugyanannyit alszik (10-20 perc eltéréssel max). Nem tudom mennyire tartós, lehet ma már borul is :lol:
Vettem ma 4 pár zoknit, mert vagy a zoknik szarok, vagy BArnabás rugdal sokat,de nekünk már csomó kilyukadt. (vagy a mosógép cincálja szét, de kétlem)

Kép
bernini
 
 


Nagyon jó volt a klub, Dorka néha még el is mosolyodott, nézte a sok gyereket :) Nekünk még nem lyukadt ki zoknink :) én a zoknikat mosózsákban mosom, de nem hiszem, hogy a mosógép szedte volna szét, biztos sokat rugdalózik Barnabás és elvékonyodik a sarkuk

Kép
roberta80
 
 


De nem is csak a sarka szokott kilyukadni :? A lábujjánál, meg mindenféle helyen.
Beiratkoztunk úszni, lesz ami lesz, jövő héten nem tudunk menni, de aztán hajrá, fejest ugrunk :lol: A viz alá lehet nem fogom levinni.
Barnabás a tükörben tökjól elnézegeti magát, mosolyog, meg dumál a másik kisbabának :D

Kép
bernini
 
 


Ja, és a sütőt is kezeli. Szép fényes inox, érintőgombos, világitanak az ikonok, ő meg böködi a kezével, hogy pizzát vagy sütit akar sütni. Nagyon élvezi , úgyhogy nekem is lesz kiskuktám (de a sütőhöz akkor már nem engedem!)

Kép
bernini
 
 


Mi még nem megyünk úszni, én nem merem még elvinni Dorkát. Lehet, hogy én vagyok kicsit hülye, de majd talán, ha nagyobb lesz.

Kép
roberta80
 
 


Nem vagy hülye, csak félted, érthető. Én is félek kicsit hogy fogadja, de ha nem próbáljuk meg, nem is fogom tudni. Ha két alkalom után úgy látom, nem szereti, nem megyünk többet. A fertőzésektől is tartok, de eddig mindenkitől csak jót hallottam, senki nem számolt be ilyesmiről.
A dokit azért még megkérdezem előtte, mert Barnabáson itt-ott vannak száraz, pirosas foltok (néha eltűnnek, néha meg előjönnek), amennyire én utánanéztem, nekem ekcéma gyanús, vagy nagyon érzékeny a bőre, pedig kenjük minden este. Szóval lehet neki pont nem tesz jót a klóros viz, majd meglátjuk mit mond ő.

Kép
bernini
 
 


Zslebi!
Én úgy tudom, hogy van egy magnó, de csak a rádió része jó (vagy volt jó, amikor én ott voltam). Ha szeretnél, jobb, ha viszel magaddal. Bár Bernihez hasonlóan, nekem sem hiányzott semmiféle zene.

Berni!
Nem adtuk le a Mátét, de nagyon jó volt ez így is!
Babaúszás is volt az uszodában, de akkor nem akart bemenni a Máté, úgyhogy csak néztük. Aztán később alig lehetett kiimádni a medencéből.
Néhány kép kedvcsinálónak:

Kép Kép Kép Kép

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Aranyos a sok labda között :) Gondolom jól kifáradt a sok játékban estére.
Roberta, hát köszi hogy a múltkor irtad, hogy 1x hagytad sirni és azóta elalszik egyedül, mert piszkálta a csőröm, hogy mégis adok neki még1 esélyt, és láss csodát, már a 3. éjszaka hogy leteszem és pár perc múlva alszik is , egy nyikkja sincs :D (elsőre sirt csak 30 percet)

Kép
bernini
 
 


Köszönöm a válaszokat. Én a nagylányt zene, ill. rádió hallgatás mellett szültem, nekem bejött. Ha a rádió része jó, és pl. kaposrádió van beállítva rajta az megfelel.
Bernini, a piros száraz foltok sajnos tényleg ekcémára utalnak, Gabcsinál is így kezdődött. Pl. ha itt nagyatádon a parkban lévő gyógyvízes strandra viszem el allig szárad ki a bőre, de a nagy városi strand után amit rendesen kloroznak szinte lepereg a kisböre, és még a szeme is begyullad. Mi rozsaszin jonson babaolajat használunk fürdés után, fürdéshez meg gyógyszertári fürdető kenöcsöt. Ezek a szerek használnak, ill. szinte tartják az ekcémáját, nála a hirtelen meleg, és a gyors lehülés hozza ki.

Kép
Kép
zslebi
 
 


Ó, hát ez nem jó. Mi is a gyógyszertári kenőccsel fürdünk és minden másnap kenjük a johnson olajjal, egyébként nivea baby krémmel. Most a két könyökhajlata körül van folt, de de. alig látszott, nem vittem el a dokihoz, majd holnap hátha jobban látható.

Kép
bernini
 
 


bernini mi is sokmindent kiprobáltunk, és sajnos kiütés lett a vége. egyedül a jonson babaolaj jött be ill. a babaolajgél.
nyáron dm es naptejet használunk, a mi doktornőnk szerint a fontos hogy ne változtasunk krémet ill. mososzert és öblitöt, amit megszok a böre vagy nem üti ki annál maradjunk. Nálunk is így kezdödött mikor beköszöntött a nyár 5 éve, könyök , térd hajlat, hajlatok, pocak ahol a pelus rajta volt, most meg a bugyi gumirozásánál van a piros csik körben, pedig nem szoros csak a gumit nem birja a kis böre. van elocom kenöcsünk is vészhejzetre. azt már ismeritek?

Kép
Kép
zslebi
 
 


Ma voltam a védőnőnél is. Két hét mulva megint megyek, most már sürübben szeretne látni. Itt nagyatádon is van szivhanghallgatás, elég szépen dobogott a pici szive, most vissza szedtem a 4-ből 2 kilot, de ez nem tul sok. Holnap megyek vérvételre is, azt utálom, mert sokat kell sorban állni.

Kép
Kép
zslebi
 
 


Nem ismerem a kenőcsöt, megmutatom a dokinak, aztán majd ő mond rá valamit. Remélem nem lesz súlyos.
Összesen mennyit hiztál Zslebi? Mi az hogy a 4ből kettőt? Én 7et szedtem fel, gyakorlatilag az első héten már újra súlyomnál voltam, sőt kevesebb vagyok mint szoktam lenni azóta is. Tökjó, nemsoká szülsz :D A kislányodat kihordtad végig?
Én pont a 39.héten szültem, én is akkor születtem :)

Kép
bernini
 
 


Hallottátok mi történt tegnap este, hogy 2 Táncsicsos agyonvert egy harmadikat? Borzasztó mik vannak, és ez a mi városunkban :shock: Hová tart ez a világ?

Kép
bernini
 
 


Berni!
Én hallottam sajna az esetről, és nagyon ledöbbentem. Egyáltalán hogy fordulhat meg ilyen két fiatal fejében. Na és hogy előre eltervezték... Őrület. Nekem is sokszor megfordul a fejemben, hogy hova jutunk így, még kevésbé brutális és felháborító dolgok miatt is (pl. nem akarok dolgozni, jó nekem a henyélés meg a segély- azt is mind eliszom. -minta a gyerekeknek ).

A súlyod miatt is irigyellek kicsit, bár jópár hónapja én is a szülés előtti súlyomnál vagyok, de valahogy más lett az elrendezésem. Bár az összes régi ruhámba ugyanúgy beleférek, mint előtte, mintha mégis máshogy állna. Esetleg valami tuti módszer a derék és a has fogyasztására ????

Zslebi!
A rádióra azért kérdezz rá, én már lassan két éve jártam arra, hátha változott a helyzet.

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Sajnos az emlitett 2 zóna hasizomgyakorlattal edzhető csak (vagy legalábbis leghatékonyabban), amennyire én tudom, azt meg senki sem szereti :? Én egyelőre kibújok a sportolás kényszere alól a szoptatásra hivatkozva :D Pedig kellene kicsit mozogni.

Kép
bernini
 
 


4 kilot adtam le a 31. hétig, és tegnap voltam a védőnőnél és 2 kilo jött vissza. Bár én ugye nagy sullyal kezdtem a pajzsmirigyalulmüködésem miatt. 98 kg-al szerintem elég sok volt, bár ez csak a tanácsadós mérleg szerinti suly, a gyogyszertárban a digis mérlegen kb 6 kg-al kevesebb vagyok.
Én is hallottam mi történt Kaposváron, itt a városban is beszéltek róla, mivel az agyonvert fiu nagyatádi volt. És már az oviban elkezdik a verekedést. Gabcsit úgy nézz ki el kell vinnem majd plasztikai műtétre , mert nem akar a heg gyógyulni a szeme mellett, és nagyon vörös szine is van, őt ápr. elején vágta fejbe egy ovis fiutársa falóval, készakarva. A kisfiu szint semmi büntetést nem kapott, azóta is verekszik és rettegnek tőle a többi gyerekek. Ebből is hasonló kamasz lesz majd , mind abból a 2 fiuból.
Gabcsit különben 2 héttel túlhordtam. De már most vannak joslófájásaim, és görcsölök is néha. Éjszaka allig aludtam mert begörcsölt a jobb felem, de leginkább a kezem, és be is dagadt kicsitt.
Gabcsinak hasmenése volt az oviban, és fájt a pocakja, miota haza hoztam semmi bajja, fura volt mert reggel még szorulása volt. Azt mondta a kishamis, hogy nagyon hiányoztam neki, na meg a Bogika is. Nagyon be szeretne jönni mikor a Bogika születik, de ez úgye nem lehetséges, még nagyon kicsi hozzá. Most jó sokat írtam bocsi. :oops:

Kép
Kép
zslebi
 
 


Én Máté születése előtt 4 évig jártam hetente 2-szer tornázni, majd mikor terhes lettem, abbahagytam. Aztán amikor Máté 4 hónapos volt, újra kezdtem járni (bár a futós, ugrálós részeket -ill. amik nem estek jól - kihagytam). Jó egy kicsit kikapcsolódni :lol: . Először én is a szoptatás miatt nem akartam menni, de látod, még mindig szopizik a babó, és én semmi hátrányát nem vettem észre (pl. hogy kevesebb lenne a tej - mármint hogy hirtelen). Aztán nem a torna miatt kezdett fogyni :wink: .

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


sziasztok!Jól eltűntem, de ha Dorka alszik, akkor tanulok, mert megint kell mennem vizsgázni. Hogy bírják a babáitok a nagy meleget?Dorka ki van tőle készülve. Alig adok rá ruhát, mégis úgy izzad, mint a paci. Berni! Örülök, hogy Barnabás elalszik magától, remélem nem változott meg ez a helyzet mióta írtad. Móni tök jó ez a hely ahol voltatok, én még nem is hallottam róla. MAjd ha Dorka kicsit nagyobb lesz és élvezni is tudja a dolgokat, mi is elmegyünk.
Zslebi, ne aggódj a súlyod miatt. Én az első 3 hónapban 6 kg-t fogytam, 4 jött vissza a terhesség végéig. Most meg 16-tal vagyok kevesebb, mint mikor teherbe estem. Én sem voltam/vagyok nádszálkisasszony, de végre jók a régi, régi, régi ruháim :D Nem fogyóztam, ugyanúgy ettem, mint régen. Még egy gyerek és tiszta topmodell leszek :D A hastájékról zsírleégetős dolog engem is érdekel :D Mert van mit égetni sajna.

Kép
roberta80
 
 


Ja, és közben megszületett Dorka 4 kg-val :)

Kép
roberta80
 
 


No, tényleg jól eltűntél :) nem változott az elalvási szitu, úgy örülök neki :D
Voltunk a dokinál, adott gyógyszertári kenőcsöt, meg canestennel is kenegessük, azt mondta, mert lehet gombás fertőzés, de hogy honnan?????????? :?
Ja, és 5.napja nem kakilt Barnabás. Nem erőlködik, úgyhogy szerinte nincs gond, 1 hét is normális. De azért már jó lenne rottyantana egyet. Tegnap 6 kiló volt, aztán ha kakál egy nagyot, lehet visszaesik 20 dekát :lol: Pedig szépen kezdett beállni egy két napos ciklusra, általában az ötös evés körül szokta elintézni a dolgát :)

Kép
bernini
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?