Új privát üzeneted érkezett!

de nem jönnek = de nem jöttek
Vendég
 


Manka
Mikor még én vártam Kristóf születését akkor is írtak a lányok a csecsemősök hozzáállásáról. Én elhatároztam, hogy mondani fogom, hogy nem szeretném, ha bármit is adnának a gyereknek. De velem/velünk olyan kedvesek voltak, hogy nem volt szükség rá.
Bár első éjjel mikor abszolút nem volt nálam/velem Kristóf akkor biztos, hogy kapott valamit.

Kép
Kép
susytunder
 
 


Lányok szeretnék kérdezni. Kicsit aggódom.Tegnap észrevettem, hogy Kristófnak a szája fölött olyan kékes, mintha bajsza lenne. :roll:
Még régebben mondta a sógornőm, hogy ha a gyereknek a szája körül lilás-kékes, akkor az szívbajra utalhat. Ti hallottatok ilyenről?
A másik pedig az, hogy párszor előfordult, hogy mikor nyúltam érte, akkor összerezzent és sírva fakadt. Pl. tegnap reggel nem tudom hogyan, de bebújt a kiságyba a fejvédő alá. :roll: és mikor nyúltam érte, hogy kivegyem nagyon megijedt. Én már ezt a kettőt összefüggésbe hozom. Holnap megyünk oltásra mondani fogom a doktor néninek. Kicsit félek. :(

Kép
Kép
susytunder
 
 

 
 

Sziasztok!

Érdeklődnék, hogy tud-e valaki Banczik Zoltánról, vezet-e még le szülést a MÁV-ban. Az új, magán-Nyírő honlapján láttam, hogy ott is dolgozik, de oda biztosan nem mennék majd.

Előre is köszönöm!
mist
 
 


susy, én sajnos nem tudok segíteni, de nem akarod felhívni a gyerekorvost? ha elmondod a gondot telefonban, tud rá véleményt mondani, holnap meg amúgyis látni fogja a gyereket. Talán ez megnyugtató lenne Neked is.

Kép
Kép
szalamandra
 
 


mist, egyik ismerősöm hozzá jár, és a MÁV-ban fog szülni, ezek szerint igen, de pontosabb infóm nincsen. Ill. annyi még, hogy a képe is fenn van a MÁV-os dokik között.

Kép
Kép
szalamandra
 
 


Sziasztok,

Dr. Várady Zoltánnál szült vki. mostanság?

köszönöm,
Kriszti

cuiccolo
 
 


mist, bocs, nem a Banczikhoz, hanem a Spanikhoz jár az ismerősöm! elnézést! akkor nem tudom...

Kép
Kép
szalamandra
 
 


Manka!

Remélem, elmúltak a görcsök! Én így indultam egy ctg-re és bent is tartottak... 2 ujjnyira nyitva volt a méhszáj, így meg is csinálták egyből a császárt, mivel amúgy is tervezve volt. Remélem, minden ok lesz a dokinál, majd írj! Kíváncsi vagyok!

Susytunder!

Köszi a címet! Jó drága... :(

Márti!

Sajnálom, hogy ennyit kellett várnod, főleg picivel! De nem értem, mi volt az asszisztesekkel... Persze, hogy bejöhetsz meglátogatni! :) Úgyse sokan jönnek, mert minden rokon/barát Szegeden van. :( Írtam emilt is!

Ildi

Kép
Kép
kincsesi
 
 


Manka!
Ne izgulj a csecsemősök miatt. Lehet, hogy mi csak rossz gárdánál szültünk Pünkösdkor. Volt 2 csecsemős, akik nagyon kedvesek voltak. Az egyikkel éreztettem is, hogy haragszom a másikra. Ezután a másik fura módon kedvesebb lett velem.
Miután megetették tápszerrel Mírát, közöltem velük, hogy reggel a gyerekorvos azt mondta, hogy minden etetésre kérjük ki a gyereket és egyenek amennyit csak lehet, hogy az anyagcseréjük felgyorsuljon és így minél előbb elmúljon a sárgaság. Na ez volt a varázsmondat!!! Innentől kezdve nem kellett külön kérni, hozták amikor csak lehetett Mírát. Egyébként igaz volt, valóban a gyerekorvos mondta, csak bennem fel sem merült, hogy a csecsemősök felülbírálják a gyerekorvost.

Este jelentkezz, kiváncsi vagyok mit mondott a doki a fájásokra!
Nekem nem múlt el a melegzuhanyra sem, ebből gondoltam, hogy igaziak, csak fájásgyenge vagyok. Így is volt!

rozsaag

Kép Kép
rozsaag
 
 


Manka!
A határozottság szerintem is sokat segít a csecsemősöknél. Plusz ha látják, hogy akarsz, szerintem kedvesebbek.
üdv, Ildi

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Rózsaág,Gabi!

Tegnap írtam Nektek, csak elszállt...
Először is:gratulálok még egyszer, gyönyörűek a babák!
Szóval a vesszőparipám:Ti próbáltátok 1. éjjelre magatoknál tartani a babát? Ha igen, sikerült? Egyáltalán hogy lehet megúszni a cukros vizet és a tápszerezést? Írjak nyilatkozatot? A barátnőm ezt tette egy másik kórházban és a csecsemősök nagyon felhúzták miatta az orrukat!

Márti
borossné becz márta
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a poharas ötletet, kipróbáljuk!

Sajnos a többi feldobott témában még nem vagyok kompetens! :?

Manka, Susy - Írjatok majd, hogy mit mondtak a dokik a fájásokra illetve a "kék bajuszra"!

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Márti!

Az első éjszakával kapcsolatban: Máté 3.33-kor született, megkaptuk a babát fürdetés-mérés után kb. 1,5 órára, majd felvittek az osztályra és kb. este 7-8 körül kaptam őt meg újra. Még a szülőszobán mondták, hogy az első éjszakára be kell adnom a babát, és kérdezték, hogy egyáltalán akarom-e még aznap látni, én meg akartam. Amikor behozták este, és szoptattam, babusgattam, de a kutya se nézett felénk, a szobatársaimtól kérdeztem, hogy jön-e majd valaki érte, ők azt mondták, nekem kell eltolnom a csecsemősök szobájához. Ezt meg is tettem, az ügyeletes csecsemős meg kérdezte, hogy miért hozom a babát, mire én, hogy azért mert úgy tudom, muszáj leadni. Ekkor átvették szó nélkül. Szóval az én következtetésem, hogy senkit nem érdekelt volna, ha magamnál tartom éjszaka. És tuti, hogy éjjel megetették valamivel, minimum a cukros vízzel, mert reggel a vizes cuclival a kosárban kaptam vissza, és aznap a szoptatás már nem is ment olyan jól, mint előtte levő nap. :evil:
Szerintem neked, mint tapasztalt anyukának, nem kell leadnod a babát, ha ragaszkodsz hozzá, én első gyerekesként nem tudtam, mi a jó neki és nekem sem. Amúgy kb. 3 órát sikerült aludnom az első éjjel, ennyi erővel a babával is lehettem volna.

Gabi

Kép
Kép
szfgabi
 
 


Márti!
Ma délután mesélte az egyik ismerősöm, hogy ő nem adta fel, oda állt a csecsmősök ajtajához és addig próbálkozott amíg meg nem kapta. Összeveszett velük, közölte, hogy ő a baba anyukája és nem tagadhatják meg tőle, hogy nála legyen éjszakára. Nem fog semmi olyat tenni ami a baba életét veszélyeztetné. Ezek után megkapta a babát. Szerintem határozottnak kell lenni és akkor megkapod.
Egyébként nekem azt mondták, hogy vigyem be 23h-kor, de azt hiszem, hogy semmi nem történt volna ha nálam marad. Lehet észre sem veszik.
Az a véleményem, hogy a cukros vizet és a tápszert csak akkor tudod megúszni, ha nem kerül kékfény alá a babád. Akkor nálad van éjjel-nappal és nincs senki aki beleavatkozna a szoptatásba.

rozsaag

Kép Kép
rozsaag
 
 


Szülésem története:

Május 9-én reggel arra ébredtem, hogy nagyon fáj a hasam alja. Éreztem, hogy a baba feje teljesen beilleszkedett és mindenemet nyomja. Estére közepes erősségű, 5 perces fájásaim lettek, melyek egész éjszaka tartottak. Hiába zuhanyoztam, nem múltak el a fájások, de nem is sugároztak ki a derekamba úgy mint az előző terhesség során.
Reggel szülésznőm javaslatára bementünk a kórházba. Addigra a fájások szabályosan 3 percenként jöttek. A szülésznő megvizsgált és megállapította, hogy szűk 2 ujjnyira vagyok kitágulva. Rákötött a CTG-re és megtörtént az ami mindenkivel a fogorvosnál, a fájások megszűntek. Fél óra alatt 2 db nagyon enyhe méhösszehúzódást sikerült produkálni.
Amíg a CTG-re voltam kötve egyszer csak egy óriási ordítást hallottam az egyik szülőszoba felől. Beleborzongtam. Ennek hatására eszembe jutott az összes fájdalom ami a szüléssel együtt jár. Korábban nem tudtam mindezt felidézni. Egy pillanatra bepánikoltam, de sikerült helyre raknom a félelmemet. Igazából akkor fogtam fel, hogy innen addig ki nem megyek amíg Míra meg nem született. Az is eszembe jutott, hogy milyen rossz lehet annak aki először van itt és ezt hallja. Mi játszódhat le benne?
Aztán jött a következő ordítás és nagy csend. Utólag tudtam meg, hogy egy 4900 gr súlyú babát hozott világra egy lány, gátvédelemmel!!!

A CTG után a szülésznő elmondta, hogy fájás gyenge vagyok és nagyon vaskos a méhszájam. Amit javasolt: oxytocin fájáserősítésre, EDA a méhszáj felpuhítására, és burokrepesztés ha itt lesz az ideje. Bekötötte az oxytocint és addig vártunk, amíg a fájások egyenletesen nem jöttek. Amikor már erős (de simán elviselhető) menstruációs görcseim voltak, bekötötték az EDA-t. Nem volt kellemes élmény. A lidocain injekció is kellemetlen volt, de amikor a csövet dugták be a csigolyák közé és roszogott azt nem viseltem túl jól. Nem fájt, csak nagyon hülye érzés volt. Olyan EDA-t kötöttek be ami folyamatosan adagolta a fájdalomcsillapítót. Annyira jól sikerült, hogy még az összehúzódásokat sem éreztem. Közben megérkezett a dokim akik megvizsgált és burkot repesztett. Innentől kezdve felgyorsultak az események.
Kb. fél óra múlva kezdett elmenni a baba szívhangja. A szülésznő javaslatára az oldalamra fordultam. Arra gondolt , hogy a háton fekvéstől kap Míra kevés oxygént és attól megy el a szívhangja. Sajnos hol gyengébbek, hol pedig erősebbek voltak a szívhangok. Ahogy az oldalamra fordultam abban a pillanatban a jobb oldalamon elkezdtem érezni a kőkemény fájásokat. Vártunk egy kicsit a szívhangokat figyelve. Majd amikor másodszor is mondtam, hogy nagyon érzem a fájásokat, a szülésznő felemelte a jobb lábamat, és közölte, hogy akkor szól a dokinak mert itt a baba és szülünk!!!
Míra a 3. vagy 4. tolófájásra kibújt. Amikor a feje már kint volt kérték, hogy nézzem meg. Mondtam, hogy nem nézem. Erre meg is jegyezték viccesen mind a ketten, hogy milyen anyuka vagyok én, nem vagyok kíváncsi a babámra? Akkor azt éreztem, hogy minden erőmre szükségem van a következő nyomásra, és nem fér bele a baba megtekintése. Amikor Míra kibújt, a szülésznő már adta is a kezembe. Gyakorlatilag a lábaim között már az én kezemben volt és én tehettem a hasamra. Elmondani nem tudom mit éreztem. 5 évet vártunk a picilányra, 2 vetéléssel a hátam mögött nem akartam elhinni, hogy itt van, megszületett, egészséges és gyönyörű!!! Folyamatosan csak azt hajtogattam: „ De nagyon szép!”, De gyönyörű! és közben küzdöttem a könnyeimmel. A dokinak is ezek voltak az első szavai. Ritkán látnak ilyen babát. Nagyon szép rózsaszín volt a bőre, nem áztak ki a végtagjai a vízben, nem volt gyűrött az arcocskája. Egyszóval a világ legszebb gyermekét tartottam a kezembe! Ezt az érzést csak az tudja aki már átélte. Akkor éreztem úgy, hogy biztosan szeretném ezt az élményt még egyszer átélni, hiszen ez maga a csoda!
Az EDA bekötése és a szülés között kb. 3/4h tellett el. Villámszülésem volt a doki és a szülésznő szerint. Még 2h-t voltam megfigyelésen a szülőszobán, majd áttoltak a szobámba, ahol még 1h-t feküdtem mert az egyik lábamat nem éreztem 100%-osan. 1h múlva az ügyeletes szülésznő felügyelete alatt lezuhanyoztam egyedül, vidáman, probléma mentesen. Majd mentem a csecsemősökhöz reklamálni, hogy hol van a babám, szeretném megkapni. Rövid időn belül ki is hozták és velem lehetett éjjel 11h-ig.
Apa,
szülésznő, orvos:
Apa szegény azon a napon élő adásban dolgozott a tv-ben. Emiatt reggel bevitt a kórházba majd elment dolgozni. (nagyon egyedül éreztem magam.)A kollégái megjegyezték, hogy biztosan megszülethetett éjszaka a babánk, mert félórát késett. Persze párom mondta, hogy még nem, éppen most vajúdok, nélküle. Kollégái nagyon rendesek voltak mert visszaküldték a kórházba és a szülés végéig helyettesítették. Így az utolsó félórát már együtt tölthettük és ott lehetett Míra születésénél.
Szülésznő:
Maximálisan elégedett voltam vele. Mindent megtett értünk, hogy a lehető legkényelmesebben és fájdalom mentesen tudjam világra hozni Mírát. Nem volt beöntés (betegségem miatt nem kaphattam), és nem volt borotválás sem. Gátvédelemmel szültem. Egy picikét sem repedtem! Szülés után 3h-val úgy közlekedtem mintha nem is szültem volna. - és azóta is!
Doki:
Sajnos nem tudott ott lenni végig a szülésemnél, mert éjszaka meghalt egy közeli hozzátartozója és a temetését intézték délelőtt. Ettől függetlenül félóránként hívogatta a szülésznőt, hogy hol tartunk, mikor jöjjön be.
Mikor beért nagyon kedves és figyelmes volt velem Gyakorlatilag az egész szülésemnél 2 feladata volt: burokrepesztés és szülés után a méh állapotának ellenőrzése.

Most is úgy éreztem mint előző szülésemnél, hogy igazságtalan amiért a szülésznők kapják a „kisebb” borítékot!

Végül összevetve előző és mostani szülésemet:
Az EDA-nak köszönhetően:
- ez a szülés sokkal könnyebb és rövidebb volt mint az előző,
- nem hánytam!!!
- Míra közel sem volt olyan gyűrött mint Laura, mert nagyon rövid időt töltött a szülőcsatornában,
- Nem éreztem, hogy szültem, nem viselt meg,
- 3h-val szülés után talpra álltam és reklamáltam Míráért, / előző szülésnél 2 napig alig tértem magamhoz, nem tudtam kézben tartani Laurát annyira remegtem és erőtlen voltam,
- hazaérkezésünk másnapján már én vittem Laurát oviba,
- itthon teljes értékű anyukaként vagyok jelen, végzem a háztartási teendőket, csak éjszaka alszom, nem vagyok fáradt és kimerült.
- Számomra sokkal fontosabb, hogy maximálisan a családomra tudok figyelni, nem vagyok kimerült, mint az, hogy elmondhassam érzéstelenítés nélkül szültem. Az EDA sokkal többet adott/nyújtott számomra mint amit valaha is elképzeltem róla.
- Amennyiben lesz még egy lehetőségem kihordani egy babát 100% hogy ismét kérek EDA-t !!!

rozsaag

Kép Kép
rozsaag
 
 


Manka!
Remélem még jössz és minden rendben volt a dokinál. Persze akkor is minden OK, ha megszületik a babád, hiszen már nagyon a végén jársz Te is!

Nem válaszoltam korábban: igen, a kistesó hozott ajándékot Laurának.

rozsaag

Kép Kép
rozsaag
 
 


Sziasztok!

Remélem nem zavarok, de hamarosan én is szülök, és hát egy kicsit megrökönyödve olvasom amit a csecsemősökkel kapcsolatban írtok. Már előre félek, mert sajnos én se vagyok egy vitatkozós tipus. Ráadásul első baba, így sok mindent nem is tudom hogy jól fogom e csinálni, vagy hogy-hogy kell.
Írjátok a haskötő haszhálatát, azt normál szülés, vagy császár szülés után érdemes használni?
Bocsánat ha butaságokat kérdezek, de szerintem még lesz kérdésem a szülésig, persze ha nem zavarok.
A lényeget meg elfelejtem, gratulálok minden babához, nagyon szépek. :)
toldikrisztina
 
 


Rózsaág,
köszi a szép, részletes és tanulságos beszámolót! Egyszó mint száz, nagyon ügyesek voltatok :D ! (ne haragudj, hogy lekéstem a "több gyermekes anyuka" válasszal...de utólag olvastam, hogy a lányok sok jótanácsot írtak, amiket nekem is nagyon jó volt olvasnom :) , úgy tűnik mi is jó felé kapisgálunk ez ügyben...)

Gabi,
a Te legénykéd is nagyon helyes, jó volt már Őt is nézegetni:)!

KépKép
KépKép
szentpyr
 
 


Sziasztok!

Rózsaág - örülök, hogy elmesélted a szüléstörténeted, tényleg nagyon ügyesek voltatok! Mira tényleg nagyon szép kislány, nem csodálom, hogy a doki és a szülésznő is rácsodálkoztak! Örülök, hogy kellemes élményekkel és jó tapasztalatokkal lettél gazdagabb és végre kárpótolt a sors egy jó szüléssel és egy gyönyörű kislánnyal. Annak is örülök, hogy a beszámolód alapján jó kezekben leszek...de ez még a jövő titka mikor jön el a mi időnk!

Nagyon aranyosak vagytok, hogy gondoltatok ránk, velünk minden rendben, csak tegnap vendégünk volt (még ma is, csak most nem bírok aludni), ezért nem volt időm bejelentkezni.

Velünk minden rendben, a CTG jó lett. A görcsök még tegnap délelőtt elmúltak és egyenlőre nem tértek vissza, így még nem szülünk egy darabig. A leleteim is rendben vannak szerencsére. Megtörtént az UH, amin kicsit meglepődtem, mert még Zoló feje nem illeszkedett be, viszont a doki szerint már szép nagy fejecskéje van és talán már nem lenne gond, ha kibújna, mert 3 hét az még sok idő. Ettől kicsit megijedtem. Kérdeztem a súlyát is, most 3200g, de a doki szerint ez csak egy durva becslés így ne vegyem 100%-ra. Most már úgy tűnik a méhlepény sem lesz akadálya a normális szülésnek, kérdés, hogy Zoló mikor szeretne kibújni. A görcsökre azt mondta normális, bár nagy hatásuk nem igazán volt, jelenleg 2110-nál tartok. Eléggé fájdalmas volt a vizsgálat, szólt is, hogy előfordulhat vérzés már ilyenkor, ami elég hamar bekövetkezett, csak olyan hamar és olyan állaggal és mennyiségben, hogy most kissé bizonytalan vagyok el ment a nyákdugó vagy csak a vizsgálat miatt véreztem. Jövő héten szerinte még találkozunk, ha nem az kellemes meglepi lesz! Egyébként a baba korát az UH 38 hétre saccolta.

Este még jövök!

Manka

Manka

Kép

Kép
mankabi
 
 


Rozsaag,
Köszönjük a történetet! Elpityeregetem magam :cry:

Mankabi,
Ha ilyen kocsonyás volt az állaga, akkor lehetett a nyákdugó is.
Vendég
 


Rózsaág!
Örülünk, hogy ilyen kellemes élmény maradt a szülés. :D

Toldi Krisztina!
Nem zavarsz, örülünk mindenkinek. :D Én hasszorító témában sajna nem vagyok kompetens, nem használtam. :D A csecsemősöktől meg ne félj, úgyis tudsz majd harcolni a babádért. Én soha nem voltam egy megmondós típus, inkább konfliktuskerülő-megalkuvó típus, de Lilla első éjszaka is csak 3 órát volt a csecsemősőknél, utána visszaszereztem. :D

Manka!
Lilcsu 37. héten 3000 gr volt, 10 BPD-vel. 4 nappal jött csak korábban 3550 gr és 37-es kobakkal (34 az átlag, ha jól tudom), mégis simán megszületett a dokinknál. Amúgy Szabó doki 3500 tippelte a 37. héten a vizsgálatkor a születési súlyt és láss csodát bejött neki. Lillát akárhány uh-s doki nézte, rögtön azzal kezdte szép nagy feje van. :oops: Szóval szerintem ne aggódj.

üdv, Ildi

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Sziasztok!

Rózsaág
, olyan jó volt olvasni a soraidat!

Márti, szerintem mint 4x-re szülő tapasztalt anyuka szépen ki tudod majd harcolni magadnak a babát. Nekem a császár miatt szó sem lehetett róla, katéter, stb, és még felkelni sem tudtam a görcsöktőlé éjjel, így is csak 5-6 órát volt bent Villő és nem adtak neki semmit, mondták, hoyg első éjjel minek? Még nem éhes. Persze lehet, hogy csak leráztak, de nem éreztem úgy.

Ebben a csecsemősdolgoban inkább az a rossz, hogy aki először szü, az nem tudja, mit is akar, hoygan, hsizen azt sem tudja, mit kéne. A kútvölgyiben annyira segítőkészek, rendesek, figylemesek voltak (igaz, sokkal kisebb osztály), hogy nem kellett tanácstalannak lenni, és a tápszer nem merült fel megoldásként, hiszen csak pár napos babáról volt szó. Itt viszont az van, amit anyuka akar, ha nincs ötlete, akkor meg ami legegyszerűbb a csecsemősnek. De ha akarod szoptatni, akkor abban segítenek. Csak hát szülés után kimerülten rámenősnek lenni elég nehéz.

mtunde
 
 


Megpróbálok nem regényt írni a szülésemről, de türelmeteket kérem, ha elszalad velem a ló.

Szóval úgy volt, hogy pünkösd vasárnap ctg-re megyünk a kórházba, ahol a doki aznap ügyelt, hogy ellenőrizzük, még mindig minden rendben 39 hét 4 naposan. A doki azért figyelmeztetett, hogy harci készültségben menjünk, mert most már bármi lehet. Ennek ellenére én szombaton nekifogtam a nagytakarításnak, amit késő estig csináltam, és meggyőztem magam, hogy másnap úgyse történik semmi (a mai napig sem lett befejezve az a szoba). Nem a kikészített „ebbe megyek szülni” ruhámat vettem fel, és a páromnak se csomagoltunk szendvicset, mondván úgyis jövünk haza nemsokára.

9-re mentünk be, a kórházban a doki először méhszájat vizsgált, és közölte, hogy bő 2 ujjnyira nyitva vagyunk, nincs méhnyak, teljesen készen állok a szülésre. Ezután ctg helyett uh-ot csinált, és közben egy árva szót se szólt, ami már kezdett gyanús lenni. Csak akkor kezdett bele a mondókájába, amikor végzett, már az első pár szó után sejtettem, hogy innen én nem megyek haza pocakosan. Az eredmények alapján azt mondta, hogy a baba most még jó állapotban van, hogy kibírja a szülést, de később ezek az értékek egyre romlanak majd, és hogy a GDM-em miatt ez inkább egy 41. hetes terhes állapotához hasonlít. 3 lehetőségem volt: hazamegyek saját felelősségemre / befekszem, amíg magától megindul a szülés / burokrepesztéssel megindítják most. Párommal összenéztünk, és tudtuk, hogy mi itt és most szülni fogunk. (Tisztában vagyok vele, hogy a dokinak is ez volt a legkényelmesebb megoldás, mivel éppen dolgozott, de nem tukmálta ránk, mi akartuk így.)
Átöltöztem, ctg-re tettek, majd 10 órakor burokrepesztés következett, eddigre a választott szülésznőm is megérkezett. Miután jó sok magzatvizet elfolyattunk, mentem beöntésre (ami nekem nagyon jól jött, mert pár napig székrekedéssel küzdöttem előtte, sőt, kértem volna mindenképp). Megkaptuk a legnagyobb szülőszobát (elég kihalt volt a szülészeti osztály), amiben sarokkád is volt, meg egy ágy. Nos, én az „alternatív” vajúdási módok egyikét sem próbálhattam ki, miután megállapították, hogy túl gyengék a fájásaim, amiket a burokrepesztés generált, ezért oxytocin-infúziót kaptam (kb.12 órától), és hamarosan az adagot is feljebb nyomták, amikor nem mutattam javulást (nekem így is annyira fájt, mint a legdurvább menszeszes görcs – mellesleg nekem nem is szokott nagyon görcsölgetni menstruáció idején – de a doki és a szülésznő is közölték, hogy ez még semmi, csak fájdogálás :shock: ). Az oxytocintól hamarosan olyan iszonyatos fájásokat kaptam, amitől az egész testem begörcsölt és a plafonra másztam volna az ágyról. Zsuzsa megkérdezte, hogy akarom-e az EDA-t, az első pár fájásnál még hősiesen azt mondtam, hogy majd még meglátom, de ahogy kiment, rájöttem, hogy igen, akarom, mert ezt nem bírom ki. Úgyhogy jött az anesztes csapat, és beadták a fájdalomcsillapítót (nekem ez egyáltalán nem fájt, inkább csak attól rettegtem, hogy akkor görcsölök be, amikor a gerincembe szúrnak, de szerencsére előbb meglettek vele, mint hogy jött a fájás). Ezután egy kicsit kezdtem magam jobban érezni, de mint később kiderült, a fájásokat ugyanúgy éreztem a jobb felemben, szóval féloldalasan hatott a szer. Ekkor a jobb oldalamra kellett feküdnöm, hátha oda is folyik – megint mikor Zsuzsa kiment, éreztem, hogy így nem jó, már a kitolás kezdődik, feszíti a baba feje a medencémet. (Szegény páromat állandóan rohangáltattam Zsuzsa után, amíg bent volt sosem történt semmi változás.) Zs. megállapította, hogy már bő 4 ujjnyira kitágult a méhszáj, és azt mondta, most már ne tartsam vissza, ha úgy érzem, nyomnom kell. A doki is előkerült, úgyhogy elkezdtük a kitolási szakaszt, ami nem ment könnyen, mert legyengültek és megritkultak a fájások (én meg iszonyatosan bénának éreztem magam minden egyes toláskor, nem éreztem elég erőt hozzá, és biztos voltam benne, hogy nem jól csinálom, mondták is, hogy jobban tartsam bent a levegőt). Kb. 1 órán át tartott ez a rész, néha egész „viccesnek” éreztem, ahogy mindenki fölöttem állt, lesték, hogy jön-e a fájás, én meg csak pihegtem, hogy nem történik semmi. A doki és a szülésznő elviccelődtek felettem, bár mindketten fáradtak voltak (rozsaag szült előtte levő nap, és a dokinak éjjel is volt egy szülése előttem). Amikor először megjelent a baba feje, Zsuzsa mondta, hogy fogjam meg, én meg nyöszörögtem, hogy dehogy, nem tudom (csak arra tudtam gondolni, hogy szétszakadok – ebben is hasonlított a szülésünk rozsaaggal :wink: ). Zsuzsa rendületlenül kenegette a baba fejét és a gátat olajjal (szerintem a doki már rég vágni akart – én meg már azt se bántam volna, csak legyen már kint). Kb. a 4-5. tolásra bukott ki a baba, amikor már fájás nélkül nyomtam, annyira nem éreztem semmi görcsöt, azt viszont igen, hogy ezen túl kell lennem. Amikor megláttam a kis Mátét (még egy hasonlóság :D ), magamon kívül csak azt hajtogattam, hogy milyen aranyos és gyönyörű baba – komolyan: azt hittem, majd ráncos, meggyötört lesz, de ő szép volt, kisimult bőrű. A hasamra fektették betakarva, és egy kicsit még gyönyörködhettünk benne. Párom elvágta a köldökzsinórt, és elkísérte a babát fürdetésre, mérésre. Nagyon gyorsak voltak, mert még el se kezdtek összevarrni, amikor már bepólyálva hozta vissza a babát. Hát, volt mit varrni rajtam, el is tartott egy darabig, a gáton kb. 1cm-es repedés lett. Ez a rész volt talán a legrosszabb, itt már úgy viselkedtem, mint egy hisztis kislány :oops: (vágtam a pofákat és sziszegtem), pedig ez nem tartott sokáig.

Összességében elég gyorsan lezajlottak a dolgok, a burokrepesztéstől számítva 6,5 óra alatt született meg Máté – első szülésnek nem rossz. Lényegében a gátvédelmet leszámítva „mesterséges” beavatkozásokkal jött világra a pici fiam, de én egyáltalán nem bánom, mert egészséges (9/10-es apgarja volt), nem viselte meg annyira a szülés és nyugodt baba. Magamról pedig tudom, hogy nem bírtam volna a hosszas szenvedést, én „rövidtávon” vagyok jobb. Mivel csak egy adag EDA-t kaptam, és az sem hatott teljesen, végülis megtapasztaltam a fájdalmakat minden ízében, bár, hála Istennek, most már nem tudok rá visszaemlékezni, hogy pontosan milyen érzés volt :roll: .
A doki a varrás közben kérdezte, hogy hány gyermeket tervezünk - mivel rendkívül utáltam a varrást, azt mondtam neki, erről épp most nem nyilatkoznék :? . Pedig hármat…

Én nagyon elégedett voltam a szülésznőmmel, maximálisan megtett mindent értünk, hálásabb vagyok neki, mint azt anyagiakban ki tudjuk fejezni. Később is többször meglátogatott és tanácsokkal látott el. A dokit is nagyra tartom, becsülöm a tudásáért, kezdem megkedvelni a humorát, és örülök, hogy őt választottam. Legközelebb is nála szeretnék szülni, bár a kórházra nagyon haragszom a csecsemősök miatt. De ez egy másik történet, amit majd később írok le...

Kép
Kép
szfgabi
 
 


Bocs, 5 és fél óra volt a szülés - na ennyire nem tartja számon az ember az időt, miközben szenved. :wink:

Kép
Kép
szfgabi
 
 


Rózsaág, Gabi!

Köszi az infókat! Akkor majd harcolok érte, ha másképp nem adják! Persze nyilván azon is múlik, hogy mikor szülök, talán éjjel lenne az igazi, mert ha mondjuk reggel kerülnék át a gyermekágyra és utána egész nap velem van a pici, akkor nincs az a csecsemősnővér, aki éjszakára elvigye tőlem!
Bocs, Lányok, hogy ennyit lovagolok ezen a témán, csak a 2. kisfiamat szülés után tényleg minden ok nélkül elvitték és valahogy bennem maradt emiatt egyfajta hiányérzet...
Rózsaág! Nagyon köszi a történetet, olyan jó volt olvasni, és látod, nálad indokolt is volt az EDA, csodálatos élmény lett a szülésed és sugárzik a soraidból a boldogság!

Hú, valaki kérdezte, hogy fogják hívni majd a lánykámat! Nem baj, ha titkolom még? Legalább ez legyen meglepi, de cserébe ígérem, hogy időben, sms-ben küldök majd valakinek hírt, ahogy megszületett a kisasszony! :lol: De az még arébb lesz, addig még olvasunk néhány gyönyörű szüléstörténetet!

Márti
borossné becz márta
 
 


toldikrisztina

2 császáros lánnyal feküdtem egy szobában, és egy gyógytornász azt mondta nekik, hogy ne hordjanak haskötőt sokat, mert a hasizmok nem erősödnek meg rendesen. De ez igaz mindenkire, arra is, aki normál szült. Szerintem viszont arra jó, hogy amikor még gyenge vagy, tartást ad és nem húzod meg a hasadat/hátadat.

Kép
Kép
szfgabi
 
 


Gabi!

Nagyon jó volt olvasni a Tiédet is! És az indított szülés mindig jobban fáj, ezt egy barátnőm mondta, aki 3-ból 2x indítással szült! a 3-nál már pont ezért kérte az EDA-t! Szóval nagyon ügyes voltál, a csecsemős -sztorira is kiváncsi vagyok!

Márti
borossné becz márta
 
 


Gabi,
Akkor te ott szültél, ahol én. Nagyon jó volt az a szoba. Ügyes voltál!!

Márta,
Én kérdeztem, rendben :wink:
Vendég
 


Sziasztok!

Rózsaag, Gabi
Mégeszer nagyon nagy gratula nektek! ügyik vagytok!

Én még mindig úgy gondolom, hogy EZ egy hatalmas dolog és büszkék lehetünk rá, hogy végig tudtuk csinálni. Kihordás, szülés! Életet adsz egy kisembernek, hááát, le a kalappal!!!

Az is jó, hogy egyidőben szültetek. :wink:
Én is a kádas szobában szültem tököt, bár kipróbálni nem volt időm...

Örülök, hogy F.Zsuzsi jó választás volt! (remélem nekem is jó élményem lesz velük)
Nagyon hajlok EDA felé(persze ha lesz rá időm)!
Kellett külön fizetni érte?

A csecsemősökkel megijesztettetek! :shock:
Nem szeretném velük összerugni a port.....
Vendég
 


Sziasztok!

Rózsaág, Gabi!
Nagyon jó volt olvasni a szüléseteket. Mivel mi éppen a harmadik babával próbálkozunk nagyon meghatódtam (pityeregtem is :oops: ) és szinte újból átéltem a szülést! Köszönöm nektek!
A babáitok meg nagggggyon szépek! Büszkék lehettek rájuk!

Szeretném megkérdezni tőletek, hogy kinek ki volt a dokija és a szülésznője? Lehet, hogy írtátok már, de csak mégegyszer a kedvemért! Köszönöm!

Jó babázást mindenkinek!

A csecsmős vélemények kicsit engem is megriasztottak. De ha ott leszek a harmadikkal biztos nem hagyom, hogy tápszert, cukros vizet, cumit adjanak neki! Habár én egy kis nyuszi vagyok... de nem hagyom.

Kép
Kép
Kép
majorné bakos edina
 
 


Edina!

Gabinak és nekem is Szabó György-Fazekas Zsuzsi páros volt a dokink és a szülésznőnk! :)

rozsaag

Kép Kép
rozsaag
 
 


Rózsaág, Gabi - potyogtak a könnyeim, ahogy a soraitokat olvastam (most is :oops: ), annyira meghatódtam. És alig várom, hogy átélhessem azt a pillanatot, amikor először megláthatom és megfoghatom Ambruskát. Csodálatos érzés lehet. A továbbiakban is minden jót nektek. És köszi, hogy megosztottátok a történeteteket.

Susytunder - remélem Kristóffal minden rendben!!!! Mit mondott a doki?

toldikrisztina - üdv közöttünk :)


A kérdezett két orvost nem ismerem.

dytke
 
 


Rózsaág, Gabi-nem tudok magamhoz térni, nagyon jó, hogy leírtatok mindent. A legjobb, hogy a munkahelyem olvastam őket, most itt bőgök, a kollégák meg el nem tudják képzelni, hogy mit kell ezért annyira odalenni... De majd megtudják egyszer ők is! Már én is nagyon várom, hogy megszülessen Viktorka, állandóan csak ez jár az eszembe, de hát ezek után már nem is fog más! Nagyon ügyesek voltatok!

Kép
marcsi0503
 
 


Marcsi - én is az irodában bőgök, és ugyanúgy nem értik a kollégák, hogy de miért? :D

dytke
 
 


Sziasztok!

Voltunk oltáson, és beszéltem a doktornénivel. Bár nem írtatok semmit a kérdésemre ( biztosan elsiklottatok felette),nem nyugodtam meg. Úgy van, ahogy gondoltam, a száj körüli kékség szívbetegségre utalhat. De hangsúlyozta a doktornéni, hogy utalhat. Megnézte Kristófot és azt mondta nincs semmi gond a szivével, de ha továbbra is kékes lesz, akkor vigyem és ad beutalót a kardiológiára. Bízom benne, hogy nem lesz semmi gond.

Gabi, Rózsaág nagyon ügyesek voltatok. Kár, hogy én nem ilyen formában éltem át a szülést, de remélem a következőt még átélhetem így. Mégegyszer gratulálok mindkettőtöknek.

Kép
Kép
susytunder
 
 


Susytunder - nagyon szorítok, hogy elmúljon a kékség (én még nem hallottam ilyenről), és minden rendben legyen Kristóffal!!!!!!!

dytke
 
 


Dytke-örülök, hogy nem vagyok egyedül a sírógörcsömmel :lol: Igaz, 40 éves nők ülnek körülöttem, akiknek még párjuk sincs, nemhogy gyerekük, szóval nyilván fogalmuk sincs az egészről, de hát nem tehetnek róla! Persze az is lehet, hogy én vagyok túl érzékeny, ami egyébként a terhesség előtt egyáltalán nem volt jellemző rám, de hát most nagyon-nagyon más a helyzet!

Susy-sajnálom, hogy nem kaptál megnyugtató választ, de reméljük minden rendben lesz, sőt, egész biztos!

Kép
marcsi0503
 
 


Lányok, olvasgatom amiket írtok a csecsemős nővérekről, és az a legszörnyűbb, hogy még az ő elmondásuk szerint is igazatok van. Keresztanyukám még az átalakítások előtt volt ott csecsemős, de mivel szülni ment, ezért őt már vissza sem fogják oda venni. Minden esetre szokott beszélgetni a volt kolléganőivel, és higgyétek el, hogy ők is ki vannak készülve. Tudom, ez senkit nem boldogít, pláne hogy szülés után mindenki hullafáradt, ki van szolgáltatva mások kedvének-hangulatának, és elég röhelyes az is, hogy szó szerint könyörögni kell a saját gyerekedért, de azért a nővérek sincsenek hálás helyzetben! Remélem ezzel nem haragítok magamra senkit, mert egyáltalán enm ez volt a cél, csak vannak olyan nővérek, akik nagyon szeretnének többet tenni értetek, és a babátokért, de sokszor így is erőn felül teljesítenek! Kitartás Mindenkinek, biztos találtok azért egy-két szimpatikus és segítőkész nővért is, vagy ha nem, akkor talán nem ez lesz a legmeghatározóbb élményetek a bent töltött időkről!

Kép
marcsi0503
 
 


toldikrisztina!

Én használtam haskötőt az első baba után, császáros voltam, de nem ezért. Hanem hogy gyorsabban visszamenjen a hasam. Ha normál úton szültem volna, akkor is használtam volna. És nagyon jót tett, kb 1,5 hét múlva már lapos volt a hasam. Most is fogok használni, az tutti. Persze nem egész nap volt rajtam, főleg mert nyár volt, iszonyatosan melegített. Amúgy szerintem közvetlen szülés után is jó, mert én sokszor úgy éreztem, hogy mindjárt kiesik a hasam, a haskötő meg visszatartotta. A hasizmaimnak semmit sem ártott.

Rozsaag, szfgabi!
Nagyon köszönöm én is a megható történeteket, kár, hogy én így soha nem élhetem majd át... :(
Hú, nem tudom mi lesz velem, ha a csecsemősök nem adják ide a babát vagy megitatják mindenfélével. Császár után még nehezebben mozog az ember... Na, majd látjuk!

Kép
Kép
kincsesi
 
 


Marcsi, Dytke!

Szerintem aki nem várandós az nem is érti meg, hogy mi zajlik ilyenkor egy nőben. Csak az tudja aki már volt benne.
Emlékszem mikor az első lányomat vártam, mindig bőgtem a Kismama magazin szüléstörténetein. :oops: És ez azóta sem változott. Hiába nincs jelenleg pocaklakóm.

Kép
Kép
Kép
majorné bakos edina
 
 


köszönjük a születéstörténeteket, lányok! és a babák nagyon helyesek, Gabi, jó hogy a Te Mátébabádról is láthattunk képet, nagyon szép kisfiú - ezt a ruhácskát ott adták rá, vagy már Te vitted? Rózsaág, Míráról is bármikor jöhet új kép, szerintem egyöntetűen odavagyunk a gyönyörű kislányodért! :)

susy, nagyon jó, hogy tudtál beszélni a dokival, tényleg az odafigyelés a legfontosabb - reméljük, elmúlik a kékülés, ha mégsem, akkor pedig hatékonyan és gyorsan tudnak tenni értetek. jó, hogy egyáltalán tudtad, hogy ez külön figyelmet igényel!

Kép
Kép
szalamandra
 
 


Susy!
Drukkolunk, hogy minden rendben legyen Kristóffal. Én még nem hallottam ilyenről.
Minden babánál lehet találni sajna valamit, amin mi aggódhatunk. Mi Lillát most neurológiára visszük, doktor néni küldött, a nem mászás miatt. :(
Ildi

KépKép

KépKép
beneildi
 
 


Az ember aggódik, amíg a pocakban vannak, de mit sem sejt arról, ami még vár rá! :shock:

Susy
Minden rendben lesz Kristóffal, de szerintem csak akkor fogsz megnyugodni ha kardiológus is megnézi. :shock:

Ildi
Itt olvastam a topicban, hogy 2 éves korukra minden gyerkőc utóléri a másikat a fizikai fejlődésben! :wink:

kincsesi
Programozott császár lesz?
Jól látom, hogy Janának pár nap és SZÜLINAP?

Edina
én is fent emlitett párossal fogok szülni.
Sikeres próbálkozást!:D

Fájogatok egy ideje,(de.10)de várok. Se nyákdugó, se magzatvíz.
Én csak nélkülük megyek kh-ba. :wink:
Vendég
 


Szfgabi - neked is köszönöm, hogy leírtad a szüléstörténetet. Még egyszer gratulálok nektek, ügyesek voltatok! Én is pityeregtem mindkettőtökén, de szerintem ez normális dolog, mindenen tudnék sírni ami babával kapcsolatos...hiszen hamarosan én is átélhetem ezt az érzést!

Beneildi - remélem mindent rendben találnak a neurológián! Ezt a doki állapítja meg, hogy gond van? De hát nem minden baba egyformán fejlődik és aki nem mutatja a statisztikák szerinti fejlettséget és viselkedést, akkor már probléma van? Én ezt nem értem és bízom benne, hogy tényleg nincs semmi gond! Zolónak egyébként 33,5 cm fejkörfogatot és 97,8 mm BPD-t mért a doki.

Susy - én sem hallottam, hogy erre is figyelni kell, mi minden van még amit nem tudunk, még jó, hogy te észrevetted és bízom benne, hogy nincs gond, de úgy is majd a vizsgálat fog megnyugtatni benneteket, ezt teljesen meg tudom érteni!

Jkriszta - milyen erősek a fájások? Rendszeresség van? Nem múlnak el a fürdéstől?

Manka

Manka

Kép

Kép
mankabi
 
 


Ildi - reméljük Lillával is minden rendben van!!!! szorítok!!

Mi azt beszéltük a párommal, hogy onnantól kezdve, hogy megtudja az ember, hogy babát vár, végig aggódja az életét. Először azért, hogy minden rendbenlegyen a 12. hétig és utána, azután folyamatosan azért, hogy mindene rendben legyen, aztán a szülés miatt, azután a csecsemőkori minden miatt, azután, ovi, iskola stb.

dytke
 
 


Sziasztok!

Tátva maradt a szám a szüléstörténetektől. Én még nagyon messze vagyok, így egy kicsit olyan volt, mintha valami novellát vagy ilyesmit olvasnék. Még fel sem tudni fogom, hogy lassan én is félidőnél járok és én is ott leszek...Még egyszer gratulálok mindkettőtöknek! ÉS tessék nagyon büszkének lenni, fittyet hányva a fájdalomcsillapításra. Így kellett lennie, így volt szép! :D

Susy - Sajnálom, hogy nem tudott megnyugtatni a gyerekorvos és remélem, hogy csak vaklámra!

Toldikriszta - Üdv itt is! :lol:

KépKép
KépKép
KépKép
sz.bettyna
 
 


Én nagyon optimistán állok a dolgokhoz, és végül is szerintem egy szívbeteg gyerek nem ilyen életvidám, mint Kristóf, de azért az ember mindíg aggódik, ahogy te is mondod Dytke.

A hugom leteremtett ma, mert epret ettem. Ő azt mondja, hogy amíg szoptatok nem ehetek aprómagvas gyümölcsöt. Azt tudom, hogy a gyerek nem ehet 3 éves koráig, de hogy én sem azt nem tudtam. :roll:
Szerintetek sem lehet enni epret?

Kép
Kép
susytunder
 
 


Én mindent ettem szoptatás alatt, Zsófit nem izgatta semmi :D
Vendég
 


Én is ettem mindent szoptatás alatt, és engem is letoltak! De egyik lányomnak sem lett semmi baja. Szerintem, ha odafigyelünk nem lehet baj.
Epret én úgy tudtam, hogy 18 hónapos kortól már ehet a gyerek... rosszul tudom? :roll:

Kép
Kép
Kép
majorné bakos edina
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?