Némóka!
Nem is igazi barátnő az ilyen.
Én is kiakadok mert körülöttem mindenki babás már. Most is kint voltunk a nagyszülőknél és a volt szomszéd csajt látom, hogy tologatja a babakocsit, nem is láttam terhesen!
Kisfia van.
A sógornőm (csak fogadott) pedig annyi kaparáson volt, hogy az utolsónál már azt mondták neki, hogy fejezze be mert igy nem lesz gyereke. Már ő is túlhaladta a 12. hetet, mert filózott, hogy megtarsa-e vagy sem! De az már kb. a 8. eset volt.
Erre fel amikor összehoztam a férjével rá fél évre már terhes volt.
Sőt a nővérem barátnője még ennél is többször volt, még olyan is előfordult, hogy már a 6. hónapban volt, összeveszett a párjával és úgy döntött hogy egyedül nem vállalja a gyereket. Nem mondom milyen szörnyűséget tett, de gondolom elképzeltétek. És mindezek után most találtam meg az iwiw-n és két szép lánya van. NEm érdemelte meg őket! (azok után amiket tett)
Na mindebből azt akartam kihozni, hogy az összes babás ismi mind-mind ezzel jön, hogy majd lesz neked is, és ezzel el van rendezve. Jó persze mit tudna tenni, ő nem tudja helyettem összerakni azt a gyereket.
Némóka remélem mondanom sem kell hgoy mennyire szurkolok neked.
Monic
Az hogy lehet? Még van pár nap hátra nem?
De jó neked, hogy ilyen férjet kaptál!
Mondjuk hétvégén amikor nem fáradt apusom ő sem szokott ellenkezni.
Évi
Legközelebb teleportálom a megmaradt sütiket!
Úgy néz ki megvesszük, bár még nincs meg a mani rá teljesen.
De apa már feltűnően szidja a mostanit, szerinte már minden car benne, persze ez nem így van, de ezzel azt akarja elérni, hogy én is teljes mellszélességgel az autóvásárlás mellett legyek!
Viki
A karfiol valahol eltévedt, úh. beértem egy kis húslevessel.
Kinapoztam magam, szabályszerűen izzadtam. Még a hajfestékem is leolvadt.
Apa fogott két ponyot, idén először! A papa remélem már pucolja mert már alig várom, hogy ehessek belőle. Kell az omega 3! Kicsit magas a koleszterinem a sok húsevés miatt, és hogy nem iszok eleget.