Új privát üzeneted érkezett!

Elli, látod az én időmet is a főzöcske rabolja. Csak nekem muszáj mindennap, és erre jön még a hozzátápi. Na és mindezek tetejébe kellene vmi diétásat alkotnom, amit ugye rajtam kívül senki meg nemeszik, míg van aranygaluska is. (Marcinak nem lehet a borsólevesből kivenni a répát. Valahogy nem bírja, a húslevest sem. Viszont tény, nem nagy ügy eggyel többet pucolni.)
Boltozni én pont ezért nagyon ritkán szoktam. De ma muszáj lesz.

Miért nem teszed vissza a babahordozóba? Ha MArci belefér, talán Kevin sem szól majd érte.

sofka
sofka
 
 


Elli, ne írj le, csak tégy feltételes módba. Köszi!!!
sofka
sofka
 
 


Sziasztok,

zombiztunk tegnap isKép, úgyhogy nem tudtam nagyon olvasgatni.
Szamárügyben gondolkodomKép.
Tali: nekem megint nem jó, brühühüKépKépKép. Pont azon a héten síelünkKépKép

pusz mindenkinek

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 

 
 

Sziasztok,

sokat olvasgatlak Benneteket, ötleteket is adtatok már sokszor. Most alvás-ügyben érdeklődnék, tudom, állandó a téma, de hátha.
Janka lányom 3,5 hónapos, 3 héttel ezelőttig 1-szer ébredt éjszaka, és gyorsan vissza is aludt. Azóta viszont 4-szer, 5-ször van ébredés, a 8 órás alvás után először már 12 körül, aztán egyre gyakrabban. Mindig szopizik is. Van valakinek sikersztorija éjszaka átalvása ügyben? Mit tudnék tenni, hogy szépen leszokjon a felkelésekről?
Köszi előre is
Pocóka
Pocóka
 


Sziasztok!

Sofka,
Gulliverbe megyek a hétvégén ha minden jól megy. Megnézzem a csacsit?

Szamár, ez most végülis mire jó? Nekünk van hintalovunk, kb. azt a célt szolgálja?

Elli,
még én is gondolkodom rajta.

Mariann,
zöldségtabletta a neve és ha van rá keret akkor még ajánlotta a Aloe Gelt. Igázából kéne beszélned valakivel aki ezzel foglalkozik mert tegnap mesélt róla nekem 20 percen keresztül de sajna nem tudom leírni. Szita az agyam.Kép Azt tuti mondta, hogy ha nem olyan vészes még a vércukorszint akkor érdemes elkezdeni mert a gyógyszertől már nincs visszaút.Kép Előbb-útobb inzulin. Kép Ő is és a lányai és apukája is cukros.

Heppi,
én is először a lányomnak 3 csattos szandit vettem a lakásba. Az a jó ha fogja bokáját, legyen könnyű és puha. Pl. a Melania keményebb mint a Siesta. Sok anyukától hallottam, hogy megbánta a Melánia cipőt, szandált. Első cipőre szerintem érdemes költeni hiába növi ki hamar mert akkor fejlődik a legtöbbet a lába és alakul ki, hogy jár. De ez az én véleményem. Sokszor látok babákat a játszón olyan cipőbe amit én se vennék fel nemhogy a tanulni járó gyerekre adjam. Sokan nem törödnek vele.

A képek a babákról édik, már én is megfűzöm a férjemet rakjon fel nekem.

Tina
tkriszta
 
 


Pocóka,
én is úgyanebbe a cipőbe járok. Akár én írhattam volna. Ötletem nekem sincs.

Tina
tkriszta
 
 


Tina :-(
Pocóka
 


Ildi: en is megprobalok figyelni, DE nem is akarom tulzasba vinniKép Pl a bananra kivancsi lennek, miota tartjak azt rola hogy allergizalhat. Szvsz 1-2 eve lehet csak....elobb-utobb ugyis mindenrol kiderul, hogy okozHAT problemat. Az allergia meg gondolom kiderul azonnal, ergo meg kell probalni, es ha nincs gond, mehet. Ez meg az en velemenyemKép Es en abszolute nem vagyok pl hive a biocuccoknak, egyreszt dragak, masreszt meg ha a gyerek tegyuk fel biocuccokat eszik allandoan, az elso nem biocuccra ki tudja hogyan reagal. Persze ez lehet nem ilyen morbid, de ki tudja ugyebar.Kép

Tejpepet en sem szeretem igzan, de most tenyleg lecsokkent a tejem, feherje meg kene, igy most, 10 hosan elkezdtuk a tejpepeketKép Nem hiszem hogy ezzel nagy kart okoznek LackobanKép Monnyuk en lehet konnyen beszelek, kozel es tavol senki nem allergias a csaladban semmireKép

orsoly
orsoly
 
 


Sziasztok lanyok!

Voltunk tegnap borgyogyaszaton, es mint kiderult, Petranak ekcemaja van.Kép Kaptunk ra kenocsot, persze kortikoszteroidosatKép, de jo nagy higitasban, aztan ha rendbejon a bore, akkor kapunk ra masikat, sztroid nelkul, testapolonak. Apa elegge szomorkodik, sajnalja Petrat, hogy meg csak 7 honapos, es mar most el van tiltva jopar finomsagtol.Kép Ugyanis figyelmeztetetett minket a dokino, hogy ne nagyon igyon majd Petra tejet, kakaot, ne egyen csokit, husibol is csak keveset, es a fo taplaleka a zoldseg es a gyumolcs kell majd, hogy legyen. Persze azert eheti-ihatja majd ezeket is, csak pl. ne igyon reggel-este kakaot, hanem inkabb frissen facsart gyumileveket, mint az amerikaiak. Azert szerintem ezek is finomak...Kép
Ja, es megkerdeztem a dokinot, hogy jarhatunk-e babauszasra, es kifejtette a velemenyet, hogy szerinte mennyire nem higienikus, es nem szokta javasolni egeszseges boru babaknak sem, meg hogy uszasoktato ismeros szerint sokkal nehezebb egy korabban babauszo gyereket megtanitani rendesen uszni. De az ekcemara vegul is nem kifejezetten karos, csak vigyazni kell, hogy ne szaradjon ki a bore. Ugyhogy a mi dontesunk. Hat azert mi asszem jarni fogunk tovabbra is, ha nem art Petra borenek.

Heppi, Sofka, Urszila,
Nemtom, banan ugyben mitevo legyek.Kép Majd talan egyszer, ha apa is itthon lesz, megprobalkozunk vele.Kép Fulladozastol nagyon megijednek egyedul.Kép

Urszila,
Julka nagyon aranyos! Petra-kutyus puszilja a kis teknos ikertesot!Kép

Kangi,
En nem ertem, pajzsmirigy alulmukodesnel epp hogy hiznia kene Julcsinak keves kajatol is... Hopp, most latom, hogy te is ezt irtad. Egyetertek a tobbiekkel, hogy alapos kivizsgalassal tobbnyire lehet talalni valamit, ami nem tokeletes. Ez szakmai tapasztalat is.Kép Vagy inkabb Kép.
Drukkdrukkdrukk, hogy Julcsinal valjanak be a gyari fozik, es hogy az endokrinologiarol hajtsanak el, mondvan anyukamaguknaksemmikeresnivalojukitt!

PIldi,
Mar annyiszor akartam kerdezni, hogy Csillebercen nem a KFKI-ban dolgoztal veletlenul?
En is, en is akarok 8-10 hos koru babak ejszakai alvasarol jo hireket olvasni es remenykedni! Barcsak....Kép
Az almas krumpli az nem szamit fozeleknek? En azt hittem, hogy ami krumpli + valamilyen zoldseg, gyumolcs, esetleg husi, az mar rogton fozelek. Megsem?
Tejpeppel kapcsolatos irasodat magamra veszemKép, gondolom nekem szolt. Bar nem vagyok tul boldog tole (tudom, irtad is, hogy nem bantasbol irtad), de belatom, igazad van. Petra bore mar a tejpep elott sem volt tokeletes, de tenyleg akkortajt kezdett el erosodni a szarazsaga. HA tejpepet osszesen 3-szor kapott (minimalis adagokat, egyebkent doktorneni javaslatara, o adta kiprobalni a mintacsomagot, bar attol en meg lehettem volna persze korultekintobb, nem lett volna muszaj felhasznalni), Sinlacot is 4-5-szor maximum (ebben nincs se tej, se szoja). Szoval nem biztos, hogy attol lett, de jo esely van ra, hogy most ez hozta elo, es ha ezt elore tudom, nyilvan nem probalkozom vele. Visszacsinalni mar sajnos nem tudom.Kép De szerintem minden valoszinuseg szerint elojott volna az ekcema elobb-utobb mindenkepp, mivel a hajlam sajnos mar megvolt a gyerkoc genjeiben. De megegyszer mondom, igazad van...

Reka,
Dani nagyon ugyes!!!Kép Es ha ott vagy, akkor nem csinal ilyesmit?Kép

Nadine,
Jajjjajj, nalatok is pajzsmirigy? Biztosan csak vaklarma lesz, nyugi!Kép Zsanka nagyon edes! Nem lehet, hogy csak az inyet tapogatja a nyelvevel?

Franyo,
Alvashoz gratula!!! Egyszer csak magatol ugy dontott Anka, hogy inkabb szundizik ejjel? Ez nagyon jo!Kép Nalunk idonkent sirnihagyas van, szerencsere nem sir sokaig, altalaban max. 10 perc, es utana jopar napig alszik rendesen, vagy ha fel is ebred, akkor azonnal visszaalszik.

Mariann,
Gratula Marcinak, nagyon ugyes, hogy mar igy forgolodik! Biztos sokat szamitott a kitarto tornaztatas is!Kép

Elli,
MI is sokszor jarunk Petraval uzletekbe. Mi ugy csinaljuk, hogy az itthoni ruhara kap meg egy melegebb kardigant, a labara valami ciposzeruseget, na meg persze sapit, igy beultetjuk az autosulesbe, es jol bebugyolaljuk egy takaroval. Az autoban a homerseklettol fuggoen kitakarom vagy nem, az uzletben pedig sapi, mamusz, takaro le, kardigan kigombol, es igy mar altalaban jol viseli. Nem tudom, lehet-e ezt valahogy alkalmazni fix autosuleshez is...Kép

Sofka,
Mi a neve a zabpelyhednek? Hol vetted?

Na puszi:

Leszter es olembenul Petra
leszter
 
 


Pocóka, Tina

Háát, asszem az enyém sikersztori, ha úgy vesszük. A történet:
Úgy kezdem, hogy lefekvéssel SOHA (1x sem! Koppkopp) volt gond: fürdés, türi, vitamin, szopi, büfi(mióta hason alszik ez néha kimarad) és fekvés, villanyoltás, kimegyek. Már az első pillanattól figyeltem, hogy pl már a vetkőztetés is félhomályban legyen, kislámpával. Ekkor már többnyire nagyon boldog, hogy tudja, mi jön. Szóval ezügyben az okoskönyveket követtem az elejétől.
Első 1-2-(3) hónap a szokásos 3 óránkéntival telt, nem nagyon néztem, bár már akkor feltünt (főleg a 3. hóban persze) hogy nem lehet mindig éhes, nappal kibír akár 5 órát is néha, lehetetlen, hogy folyamatosan 2,5-3,5 óránként megéhezzen éjjel. Aztán lőn gondolkozás: a tej "túl finom", nézzük, hátha a tea miatt nem érdemes ébredni. Ezzel párhuzamosan próbáltam néha csak cumival visszaaltatni. Részleges siker: hol sikerült, hol nem, hol ivott, hol elég volt a cumi, de maradt a 2-3 óránkénti kelés, igaz, szopi csak 1-2x volt éjjel.
Aztán egyre sűrűbb kelések. Anya mindig szalad: cumi, víz (mert utána mondta valaki, hogy még a tea is túl finomKép) cici, ebben a sorrendben. Cumi és víz az ágyban, cicihez értelemszerűen kivettem. És tűrtem, zombizódtam. (Lásd az archívokat.Kép) Vigasztaltak, elmúlik.
Aztán egyszer csak betelt a pohár. Akkor már rendszeresen másfél(!!) óránként kelt, és egyszer a kb 5. ébredése után fél3 után 3kor(!!) és akkor nem volt jó már a cici se. Na, és akkor zombianyu bőgve apához be, ajtó becsuk, anya hálóban, Kevin saját szobájában bőg. 6 percig. Aztán elalszik, és alszik reggelig több mint 3 órát.
És akkor felbátorodtam. Először úgy akartam csinálni, hogy éjfélig bemegyek hozzá, először aludjon csak éjféltől 5-6ig. Aztán az alvástopicos "tanácsadóm"Kép felhívta a figyelmem, hogy akkor nem fogja tudni, hogy most mi van: hogy aludjon vissza egyszer cumival, egyszer semmit se kap... Szóval azóta a következő alakult ki: 8kor fekvés. Megfigyeltem, hogy n10-10 közt mindig van egy nagyon rövid ébredése, inkább csak nyöszörög 1-2 percet, nem megyek be. Leghamarabb f12kor kap megint cicit. De soxor még később, f1-f2 körül kéri. Na, és innentől legközelebb megint csak 5körül megyek be hozzá, de ha pl f2kor evett, akkor inkább f6kor. Van, hogy 1x sem, van, hogy 2x megébred, de a max sírás-nyöszi 8-10 perc volt. Ezt mindig hallgatom, néha kimegyek megnézni, mikor visszaaludt, hogy minden oké-e. Ált. simán visszaalszik, azóta cumi nélkül. Ez kb 2 hetes sztori, zongorázni tudnám a különbséget. Mert más az pl az ágyból hallgatni, aztán visszaaludni, mint másfél óránként szaladgálni.
Viszont mivel anyatejes, és este-reggel fejtem tejtesónak, egyik pillanatról a másikra tudtam 2 ciciből etetni este meg éjjel. Igaz, kicsit hosszabb (2x6-8 perc+cumizgatást is hagyom este pár percig) de tuti teleeszi magát. Így emiatt sem parázom.
Nappali alvásnál ha felsír, mindig bemegyek, és soxor adok cumit vagy cicit, és akkor látom, hogy azzal visszaalszik vagy sem, nem vagyok olyan szigorú. Nem nagyon tudom eldönteni, hogy kialudta-e magát vagy még aludna. Mindegy, így tudja, hogy nappali alváshoz van cumi, éjjel nincs. Nappal jön anya, éjjel nem. Nappal világos is van, rádió, papagájKép, teszek-veszek.
Ja, és még annyit, hogy azóta reggel, amikor kiphenten ébred, nem sír, csak felkönyököl és dumálgat a rácsvédő macijainakKép ami azelőtt elképzelhetetlen volt.
Valaki írta itt nekem, hogy ebbe a korban csak rossz szoktatás van-hát, ez az volt, a javából, csak magamnak köszönhettem. Minden nyikkra ugrottam, de csináltam, amíg bírtam kb 4,5 hónapig. Amikor a dokinéninek mondtam, hogy nem bírtam, hagytam sírni, és max 10 percet sírt, mosolyogva kért, hogy ugyan beszéljek már pár anyukával a váróbanKép
Hát ennyi. Talán csak szerencsém volt Kevinnel, nemtom. Nappal is könnyű gyerek, csak akkor nyüszizik, ha baja van, éhes-fáradt, "csak úgy" nem nagyon.
Ezt az éjjeli 1x etetést asszem bírom akár évekig is, Kép szóval egyelőre ez volt a cél. Majd ha már emnnyiséget eszik nappal másból, esetleg elgondolkozom a leszoktatáson, de ez már tényleg nem fáradtság nekemKép
Remélem, segíthettem 1 kicsit.

pusza
Elli
ellimami
 
 


Sofka visszaírva, többiek felírva, maraggyunk annyiban, hogy egyelőre mindenki feltételes, 1-2 hét múlva kell fix válasz.
SzamárlistaKép
Kangi
Sofka
Réka
Momo
Franyó
Zulu
Tina

tsók
E
ellimami
 
 


Csucsuka,
Írtam Tinának is, hogy nem működik az az oldal, ahonnan lementettem a sablonokat. Elküldhetem azt a párat, amit lementettem.
Zsófi is pont úgy csinál, ahogy Roni szokottKép

Tündér,
Jobbulást nektek!

Újpesti lányok,
Megint lesz babaruhabörze (8-án).

PIldi,
Roni egy muslicával játszott ilyet, az szerencsére tudott repülni isKép

Timici,
Barinő vidéken van, így ritkán találkozunk. Egész nap egyedül van otthon, férje estig dolgozik (amikor nem utazik el pár napra). Babájuk elég rosszul alszik (4-kor kel). Szóval eléggé összejött neki, meg a fáradtság lehet a fő ok.

Manó2,
Újra kilyukasztjátok Dorka fülét?

Kangi,
Elképzeltem, ahogy szamaragolszKépKépKép Még most is nevetekKépKépKép
Nem csodálom hogy beteg lettél a látványtól. Én is nehezen viseltem, amikor Ronitól vettek vért 6 hetesen.

Virág,
Köszi az infót. Ha Roni elolvas valamit, azt más már nem tudja.Kép Gonolom nálatok is így van.Kép

Réka,
Köszi. Egy lehúzható üvegfesték kezdőkészletem van (volt): kontúr + 6 szín (fekete, fehér, sága, piros, zöld, kék). Ebből kevergettem... Már papírboltokban is lehet kapni. Itt Újpesten pl. ugyanannyiba kerül, mint a hobbyboltban.
Unokatesóm kapott a Kreatív hobbytól 2003/2004-es katalógust ( www.kreativhobby.hu , rendelni is lehet). Megnézegettem, van néhány új ötletem.Kép
Kis csibész, nagyon édesKép

Nadine,
Hogy viselte Zsani a vérvételt? Vittél tv-t is (reklám)Kép?
Képek édesekKép

Heppi,
Sajnos a barinőmnek nincs otthon netezéi lehetőségeKép
Csak néztél, vagy vettél is cipőt?

Franyó,
De jó (alvás).Kép Nálunk visszaesés vanKép

Ildi,
Szép méret!Kép

Mariann,
Szép súlyKép Gratula a forgáshoz!Kép

Elli,
Ronival is nehéz kimozdulni, de néha muszáj. Kivétel tegnap, amikor olyan szép idő volt.
A sütőtök nagyon hamar elkészíthető, vagy egyszerre csinálhaszt nagyobb mennyiséget, amit lefagyasztasz több adagban. De ha ennyit sem akarsz pepecselni, akkor még mindig ott vannak a bébikaják.

Timici,
Cipőcske vagányKép

Pocóka,
Tényleg ritkán írsz.
Segíteni sajnos nem tudok. Olyan az éjjeli alvás (nálunk) mint a hullámvasút.
Mi van veletek, miket csinál Janka?

Leszter,
EkcémaKép Hátha kinövi, drukk!

Maci_2
maci_2
 
 


Lányok,
Akit érdekel: a novemberi BabaPatikában szó van a bukós babákról és a csecsemőkori bőrbetegségekről(ekcéma, sarjadzó bomba okozta bőrelvált.,stb.)
Pusza
Timici
timici
 
 


Sziasztok!

Leszter, ne keseredj el, Timinek ugyanilyen volt a bőre, aztán 2 éves korára kinőtteKép Igaz, 2-3x nekünk is kellett szteroidos krémet használni, de az max.3 nap alatt jelentős javulást hozott és utána mindíg visszatértünk a síma patikai testápolókra. Egyébként a kajákat mi nem kezeltük ennyire óvatosan, csak amikor valamitől csúnyább lett a bőre, azt egy darabig kerültük.

Elli, bocs, ha pofátlanul hangzik így a messzi távolból, de nem lehetne, hogy mindenki utánanéz ennek a csacsinak (ahol esetleg látta) és utána kiválasztjuk a legjobb megoldást?Kép
Tali időpont nekem egyelőre megfelel mindkettőKép
Az öltöztetés utazással kombinálva nálunk is nagy dilemmaKép Timi pl ha nagykabát van rajta, simán kibújik az ülés biztonsági övéből, mert szorosabbra állítva meg nem viseli elKép Szóval én lassan profi kocsiban öltöztető és vetkőztető leszek, nem mondom, hogy ez nem lassítja jelentősen az ügyintézést. A boltban is igyekszem kigombolni a kabátkákat, sapikat levenni, de annyi a hajcihő az egésszel, hogy a vásárlást már nem is tudom élvezniKép Ja és ezt-azt (kesztyű, sál) persze így elhagy néha az ember.
Mint látod, nekem sincs profi ötletem.

Kangi, szerintem minden babánál találnának valami rendellenességet, ha alaposabban megvizsgálnák. Én még mindíg Julcsi örökölt adottságaira szavazok, no meg a különböző okok (fogzás, fejlődési ugrás, stb) miatt produkált evési sztrájkra. Nekem is mondta a dokinéni, hogy Zsebi kicsit vashiányos, na és? Tudom, nem nagy szám a 20 deka egy hónap alatt, de Timi se hízott többet hozzátápisan.
Szerintem, ha mindenki megvizsgálta már Julcsit és nem talált igazán komoly okot a manöken alkatára, kicsit higgadjatok le és próbálj napirendre térni a gyerek szokásain. Nem tudom elhinni, hogy önszántából az éhenhalást választjaKép

Pocóka, szerintem az ekkora baba még kicsi a neveléshez, várj vele. Nálunk majdnem 8 hónaposan érkezett el az az idő, hogy zordan ellenálltam az üvöltésnek és azóta tudja a kiscsaj, éjjel nincs apellátaKép Egy hete simán lenyom 10 órát, pedig előtte 2-3x biztos ébredt. Én akkor sokalltam, amikor már nem is igazán evett, csak úgy szórakozásból keltKép

Csucsuka, feldugott popsis kiscsaj nagggyon édesKép
Mi újság barátosnéddal?

Toffi, azért a matricáért valszeg már nem lelkesednék annyira, hogy remegjen a kezem tesztírás közbenKép Nekem amúgyis alapból van teljesítési kényszerem, ha jár érte valami, ha nemKép És hogy haladsz az angollal?

Orsoly, babakocsira visszatérve, a lányomat sose zavarta, hogy lóg a lába, a vidéki utakat meg szerintem bírja, Irsa se egy nagyvárosKép
Viszont most kiváncsiságból megnéztem a PP 2003-as katalógusát és az Aria csak 0,4 kg-mal nehezebb és tényleg jobb a felszereltsége (gondolom, az ára meg húzósabbKép), a kereke szerintem olyan, mint a Chiccoé, tehát ez sem nevezhető terepkocsinak. Ja és megnéztem a lapracsukható és az esernyőkocsik (pl. a PP Pliko) összecsukott hosszméretét, amiből nekem az derült ki, hogy a lapracsukható könnyebben berakható a csomitartóba, mert kb. 30 cm-rel rövidebb. Na tőlem ennyi telt a témában, bocs, ha sokat okoskodtamKép

Heppi, na csak nem kezd el romlani a leányzó, hogy nem alszik nappal? Nálunk meg olyan álomkóros Zsebi, hogy 2 óránként le kell tennemKép Remélem, nem lesz valami bajaKép
A lakásban tényleg a 3 csatos szandi a legjobb, Timinek Siesta volt, jól bírta a kis totyogó strapájátKép Zsebinek is akarok majd venni, csak attól félek, hol kapok én télen szandit????

Sofka, biocuccokkal kapcsolatban mélységesen egyetértek. Én a szakmámnál fogva közelről láttam, mit neveznek biozöldnek, hát... Magyarországnak még ebben is van mit fejlődnieKép
Szóval nálunk maradnak a kerti termékek és a babakonzervek.

Nadine, szerintem se lesz semmi bajKép Az én Timimnek is állandóan kilóg a nyelve, ha összpontosít valamire, de már a nagyapja is ugyanezt csináltaKép
Drukk, hogy gyorsan túlessetek a fránya vérvételenKép

Franyó, egyszer azért neked is jó lehetne egy hétvége a talira, mert így sohasem találkozunkKép Naaaaa...
Lányaink azonos hullámhosszon dolgoznak,Zsebi is durmol a napkitörés ótaKép

Zulu, szegény teKép Macot nem próbálod még alvásügyileg megnevelni egy kis sírnihagyással? Vagy ez nálatok nem megy?

Megyek, mert Timi Minimax függő leszKép
pusssz
Momo


Momo
momo
 
 


Sziasztok!
Túléltük a vérvételt. Apa fogta az ölében, aszinsztens fogta és szorította azt a kezét amelyikből vették a vért, én meg a másik kezét fogtam és énekeltem neki. Mondjuk szerencsénk volt, mert könyen taltak vénát, és sikerült levenni 3 üvegcse vért. Eredmény holnap lesz. remélem minden ok lesz. Barátnőmék is voltak, enyém apája fogta az ő kislányát is vérvételen (a hős) hát nekik nagyon sokáig kerestek vénát már beszúrt tűvel!!! Sírt is szegényke Kép De nekik csak 2 üvegcse vér jött le, több az istennek se. Mondjuk Zsaninak utána is sokáig vérzett, kértem is rá egy nyomókötést 10 perc után Kép

Így néz ki a helye, szerintem nem ronda
Kép

Most épp elaludt az ölemben, eddg nyűglődött, vagy ordított, ezt a hozzászólást 11 előtt kezdtem el, így most elküldöm, majd lerakom a lnyt,mert a balkezem elzsibbadt.

Nadine + megcsapolt Zsanka

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Sziasztok!

Maci2!
Nagggyon jók a matricáid. Kép
Nekem is elküldenéd a sablonokat?

Gombóc!
De jóóó, hogy újra itt vagy.Kép
Autó Kép

Norka!
Gratula a kreszvizsgához. Kép

Franyó!
Apaének KépKép

Csucsuka!
És melyik nagykerben vettétek a csacsit? (Hátha pont oda vagyok bejáratos)

AnnAnn!
Gratula a kis Hannushoz, sok boldogságot Nektek.

Kangi!
Nikinek régebben a Vitacolan szirupot ajánlották étvágynövelésre. Ez multivitamon trutyi, de nem tudom mennyi idős kortól lehet adni, esetleg kérdezz rá.

Orsoly!
Úgy tudom, hogy 2 gyerekes apát már nem visznek be. Nem terveztek mostanában még egy babócát? KépKépKép

Toffi!
Pótnagyi Kép
Mostanában nem látlak MSN-en. Kép
Én is pár napja csináltam madártejet, de csak 2 lityi tejből. KépKépKép

PIldi!
Tudom, hogy pofátlan vagyok, de én is kérhetnék kövirózsát? Ami volt anyunál, azt már tavaly elhasználtuk.

Na megyek, mert hívnak.

Magdi
gallainémagdi
 
 


Elli,Kép
mindig elfelejtem: köszi a Pampers akciós mailtKép

tali listára én is szeretnék jelentkezni.
csacsin még gondolkodom...Kép


Maci2,
értem én a barinődet, bizti nem jó, hogy ennyire elszigetelt és egyedül van, de akkor is ő az oka, ha nem mozdul ki vagy nem érdeklődik semmi iránt.
Gondolom ott ahol lakik nem ő az egyetlen kismama. A gyerekorvosnál, védőnőnél tuti találkozik más anyukákkal akiknek hasonló korú gyereke van. Találhatna magának társaságot napközbenre, nem? Én párom is sokszor jön haza este 7 körül, sőt ő szombaton sincs velünk.Kép
A nem alvásról meg csak annyit, hogy Bence még most is szokszor ébred.Én is fáradt vagyok.
Szóval én azt mondom, nem akarásnak nyögés a vége.
Esetleg próbáld meg kihozni ebből a depiből, mert ez csak rosszabb lesz és még a végén elveszíted mint barátnőt, hiszen már most nem érti Te hogy vagy képes matricázni.KépKép

A börze, amit írtál hol lesz és mettől meddig tart? Esetleg én is elnéznék innen Palotáról.


Megyek, mert ma ritka nyüglődös napunk vanKépKépKép
pusza,
Timici
timici
 
 


Maci 2,
ha tudod küldheted a sablonokat. Köszi.
Most megörültem, hogy írtad valakinek, hogy nem sok festéked van mert nekem kb. 15 van és az is kevés szokott lenni. Szóval kevéssel is lehet szépet csinálni.Kép
Várom a sablonokat.

Leszter,
NÓrinak ekcémás volt a bőre. kb. 2 éves korára nőte ki. Nagynéha azért előjön. Pl. ha harisnya van rajta térdhajlatba pöttyös lesz.

Elli,
én nem nagyon akarom, tudom sírni hagyni mert akkor a nagyobbik is felébred. Na akkor már 2 üvőltene.Kép Inkább megszoptatom.

Tina
tkriszta
 
 


Elli, Momo,
elvileg elképzelhető lenne hétvégi tali is, csak gyakorlatilag nem hiszem Kép, nálunk olyankor mindig van valami családi program, most pl. András nap lesz nov. 30-án Kép. Ha meg nincs semmi, Apával örülünk, hogy végre hármasban lehetünk kicsit Kép. Úgyhogy nekem ezért jobb a hétköznap.

F.
franyo
 
 


Sziasztok!

Olvasok ám, csak írni nem mindig tudokKép

Elli
Eddig feltételesen engem (vagyis Zsombit) is érdekel a szamárKép Nagy kérdés, hogy Szandit hogy beszélem le róla (már ha lesz)

Virga
Az az angol sem lehetett semmi (asszem én is akkor lennék ott utoljára, amikor énekelni kellKép)

Most hívott a barátnőm, neki is sikerült a kresz-vizsgájaKép

Réka
Ügyi-DaniKép

Nadine
VérvételKép

Mariann
Ügyes MarciKép, majd megy a visszafordula isKép

Leszter
EkcémaKép, elmúlik?

Maci_2
Énis-énis próbálkoznék HófehérkéékkelKép
A börzén csak ruha van vagy más "gyerekkellék" isKép?

Tali időpont??? Mikor? Hol? Pedig olvasok ezerrel...

Momo
Angol: Én sem a matricáért reszketek gondolhatodKép Ámbár tudnám kinek adniKép Nem szeretnék én a legbutább lenni, ez hajt (és a nyelvvizsga, de az még odébb van). Köszi a kérdésed, lassan, de haladok az angollal (jó lenne valakivel gyakorolni)

Kicsi fiam produkált egy soronkívüli extra csomagot Kép

Magdi
Apa szokott MSN-ezni (kedd-csütKép), én valamelyik nap a haverjával... Nálatok legtöbbször azt írja, hogy nem vagytok a gépnélKép
Na meg most Szandi-nevelés van, fél 9-kor irány az ágy...

Megyek Zsombit altatni...
PusziKép
Toffi + nagyonálmos Zsombi
toffifee
 
 


Sziasztok,

Hozzátápi: Totál nem akartam senkinek sem beszólni, de mélységesen egyetértek Pildivel. Semmi baja nem lesz tőle, ha 1-3 hónappal vmit később kap, mint ahogy szabadna. Pl az én lányom a sütőtökön, almán, barackon, banánon, bagett+vaj+sajton kívül (meg persze a tápi) még semmit nem evett. Illetve már többször próbáltam a borsót, de az mindig pfuj volt. Pedig már annyi mindent ehetne - és akkor mi van? Ha látom, hogy vmi után nagyon ácsingózik, és az olyan, hogy korából adódóan már ehetné, akkor adok neki, aztán majd kiderül, hogy ízlik-e neki. Ha nem, akkor nem kell erőltetni. És nálunk nincs allergiás a családban!

Elli,
Hát lehet, hogy én nagyon lazán veszem ezt az öltöztetéses dolgot, de én a következőképpen csinálom. Általában abban viszem sétálni, ami éppen rajta van (nagyon hüvi időben zoknit lecserélem harisnyára), arra adok egy olyan kis tavaszi átmeneti kabátka stílusú vmit, sapka és takaró. Nekünk a hordozót kell a sportkocsiba pattintani, így lesz "mélykocsi". A takarót jól benyomkodom oldalt, hogy ne tudja lehúzni, ill a lábánál még aláhajtom, hogy ne rugja le. Ha bemegyünk egy boltba/bankba akkor csak lekapom a takarót, kijövet előtt vissza. Nekem eddig nagyon bejött.

Pocóka,
Mintha csak a saját lányomról írnál Kép Bizti írták már mások is, hogy ilyen korban ez "szokásuk", de idővel elhagyják. Nekünk asszem olyan 3-4 hét kellett, és magától visszaállt a régi rend. Kitartás. Lehet, hogy fogzik mélyen, ami még nem látványos, vagy vmi újat tanult mozgásilag, és éjjel kell pótolni a nappal "elhanyagolt" hamikat Kép

Tina,
Milyen érdekes, az eladó srác is első cipőként a Siestát ajánlotta Kép

Maci2
Csak néztem a pirinyónak cipőt, megvenni nem merem, mert nálunk alapvetően apa ruház (meg Kép ) mindenkit, szóval kell a fejbiccentése. Viszont ő javasolta, hogy vegyünk a gyerekenek igazi cipőt, mert nekünk nem zsákunk lesz télen, hanem orkán kantáros naci kapucnis dzsekivel - szóval kell a cipő.

Momo,
Szandit itt Cegléden a Mozival nagyjából szemben van egy sport és cipőbolt, ahol tartanak viszonlag nagy választékban bébicipőket is. Legközelebb ha jöttök, arra megyünk sétálni, és megmutatom, okés?

Kangi,
Jut eszembe, ahogy Magdi írását olvastam, hogy anno oviban nekem is kellet innom Vitacolant, mert EGY ÉV ALATT SEMMIT SEM HIZTAM. Olyan az íze, mint a nagyon sűrű multivitaminos narancslének, nekem anno csak teával csúszott le.

Orsoly,
Bocsi, de kicsit OFF leszek!
Apájának több tippünk is van. Az egyik, hogy te kérsz a TB-től igazolást, hogy nem dolgozol, apája meg a munkáltatótól, hogy mennyit keres. Ha apája többet kap, mint te, akkor é.sz. ő a családfenntartó, és akkor meg kell kapnia a halasztást. Ha nem kap többet mint te, de jóban van a melóhellyel, akkor a munkaadó kérhet halasztást (2005-ig lehetőleg), mert most éppen egy új projektet vezet, és munkája nagyon nehéz helyzetbe hozná a céget stb stb. Jó lenne 2005-ig megkapni a halasztást, mert utána már csak hivatásos hadserege lesz Mo-nak, sorkatonaság meg fog szűnni. Kizáró ok még a 2 gyerek (hogy a terhesség elegendő-e azt még meg kell kérdeznem, de akkor is lehet beszélni a dokival, hogy írjon igazolást, aztán meg amikor már kezetekben a halasztási elfogadás, akkor a terhesség magától megszűnhet - tudom, morbid, de még mindig jobb, mint homokosnak lenni, amit aztán a sorozásnál is megvizsgálnak)
Viszont ha mélben megírnád, hogy pontosan mikor milyen szövegű levelet kaptatok, és milyen ürüggyel és pontosan meddig kaptatok halasztást, ill. hogy melyik hadkieg-hez tartoztok, akkor többet tudnék segíteni.

Muszáj mennem

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Zsuzsi,Elli,Maci_2,Beu,PIldi,Urszila,Nadine,Sofka,Heppi,Virga,Psandi

Köszi,hogy leírtátok,hogy szerintetek letehetem a földre Artúrt. Tegnap már le is tettem
(szőnyegre,arra pokrócot,törülközőt meg lepedőt)
és mint ahogy Sofkáéknál is tette,sokkal jobban mozgolódott,mint a kiságyban meg
a nagyágyban. Repülőzik(kezét széttárja) és a lábával meg úgy tesz,mint aki
mellúszásnál lábtempózik,csak sokkal gyorsabban. Lehet,ki fog derülni,hogy az én
hülyeségem miatt nem fejlődött mozgásilag,mert hogy túlságosan féltettem a megfázástól és
nem tettem le előbb Kép

Norka,

Gratulálok a teszthez!mikor méssz vezetni?

Kangi,

Szegény Julcsi és szegény te Kép De legalább a végére jártok a dolognak és remélem beválnak
a gyári kaják és az endokrinológián kiderül,hogy semmi baj!

Nadine,

Jó,hogy letudtátok a vérvételt!drukkolok a jó eredményért.

Leszter,

Szurkolok,hogy Petra bőre javuljon. Évi (remélem Évi nem haragszol,hogy leírom) írta korábban,hogy
Petrája bőre is ekcémás lett,de kapott valami jó kenőcsöt és attól hamar sokat javult. Kép

PIldi,

Köszi a linket,elolvastam Iboly írását. Bevallom őszintén én is akartam adni hipoallergén tejpépet
vagy Sinlacot,de most már nem merek,félek az allergiától. Nagyon remélem,hogy lesz elég tejem.

Sofka,

Engem is érdekelne a zabpehely neve. Én saját magamnak Fortunate pelyhet ill zabkorpát veszek,
de most nincs itthon így nem tudom megnézni,hogy abban vannak-e műdolgok.

Réka,

Dani nagyon ügyes Kép

Urszila,

Nagyon édes kisteknősöd van Kép Már korábban szerettem volna kérdezni,hogy írtad,hogy te csak bio
alapanyagot vagy kész babakaját veszel,mert a férjed szerint a sima az tele lehet
vegyszerrel. Én is efelé hajlok,de a barátom apja szerint Ma-on a bio az nem igazi bio,mert
nem ellenőrzik a minőségét rendesen. És hogy szerinte pénzkidobás biopiacon vásárolni. A múltkor
a kocsiban mondta,mikor elmentünk a biopiac mellett. Én meg nem álltam le vele vitatkozni,
mert nem nagyon voltak érveim.Szóval,ha nem nagy fáradtság akkor leírnád,hogy szerinted
(vagy a férjed szerint) bízhatok-e a bio termékekben?
Köszi szépen előre is.

Maci_2,

Köszi szépen a brokkolis infót. Szépek a matricák!

Elli,

Köszi szépen a Pamperses mailt. Már akartam írni korábban,hogy ha esetleg még mindig
csináljátok azt a gyakorlatot Kevinnel,hogy feltoljátok a lábát a fenekéhez és akkor
ő elkezd előre kúszni,ne lepődj meg,ha mégse kúszik. Én a múlthéten tudtam meg,hogy ezek
az újszülöttkori reflexek idővel elkopnak,nem válthatóak ki és ez jó hír,mert mutatja,hogy
feljődik az idegrendszer. Artúrnál már ez utóbbi nem váltható ki,viszont még nem forog.
Holnap megyünk a Dévény Anna vizsgálatra,kíváncsi vagyok mit mondanak majd.

Momo,

Elfelejtettem írni korábban,hogy örülök,hogy az autós sztorinak jó vége lett. A férjed mikor
kapja az új kocsit?Tudja már,hogy milyet?


Zsuzsi,

Mindennap mentek az oviba? És Gyuri kezd már hozzászokni? És neked jobb már a kedved?



Tegnap elmentem a Mammutban lévő játékszigetbe,hát ott nagyon drága volt a habtapi. A vastagabb
fajtából 15db,ABC-s, olyan 25x60cmes (ez csak saccra,mert nem volt rajta méret) kerül 6800Ftba. Tudom,
hogy a Mammut nem olcsó,de én sajnos nem igen tudok nagykerbe vagy Brendonba vagy Megatoysba
eljutni,de szerintem ott sem lenne sokkal olcsóbb. Úgyhogy amit Virga írt a Baumaxos,az nagyon
jó ár. De lehet,hogy végül nem is veszek,mert Sofka írta,hogy nem igazán tisztítható ill hogy Orsi
rágta is. Most azon gondolkodok,hogy talán veszek két polifoamot, mert télre szerintem jobb,ha lesz
arra teszem majd a pokrócot vagy lepedőt. A Hervisben volt polifoam,igaz jó vékony,2000ért.
Szerintetek ez jó ár,vagy nézzük meg máshol is? Hol? És még azt kérdezném,hogy itt a II.kerülte környékén tudtok
jó játékboltot ahol lehet kapni Lego Primot?

Sziasztok,
Azur
azur
 
 


Sziasztok!

Leszter: lebuktamKép, Igen, az almás-krumpli is főzelék kategória. Igaziból azért nem érzem a mienket még annak, mert találomra, alkalomszerűen adok neki krumplit, ha éppen olyan kaja van, amiből ki tudok venni, ha meg nem,a kkor nem kap. Szóval inkább csak barátkozás vele (répa dettó). Remélem azért nem érzed megbántva magadKép? ugye??? Kivánomo, hogy Petra mihamarabb kinője az ekcémát!! Nagyon sok baba kinövi. És az ételallergia is olyan, hogy 2-3 éves korra sokan kinövik (liszt nem!). Én úgy vagyok ezekkel, hogy minél nagyobb gyereknél jön elő, annál könyebben viseli talán a gyerek is, ha meg szerencsém van, akkor a kivárásból adódóan kivártam azt a kort, amikor előjött volna.
Csillebérccel is lebuktam, igen KFKI.

Csacsilista:feltételes módban engem is be lehet irni, nagyon sok függ az ártól! (szegény negyedik gyerkőcre már nem akar az ember sok pénzt elkölteni, nincs a majd a kistesók is használják motiváció)

Magdi: persze, hogyne! Sőt! Holnap valamikor fél 2 és negyed 3 között megyek az azúrba (keresztúrra) (azért ilyen pontosan, mert fél 2-re viszem át a suliból hittanra az ikreket, ez még Ligeten van, és negyed 3-ra kell értük menjek), ha addig lelevelezzük, akár vihetek is magammal!!

Biocucc: én könnyen beszélek, mert a zöldségek nagyja a kertemből lesz, annyira bio amennyire, de tudom mi van benne maximum.
Azért mondjuk répánál nem mindegy, mert amig a kiscsecsemőnek a nitrát életveszélyes, pár év múlva már nem az. De a biopiacra én sem járok, az igaz.

Öltöztetés: nálunk is van pléd, mondjuk én csak rövideket vagyok üzletben, annyihoz nem vetkőztetek. Ha meg kocsival (értsd autóval) megyünk, akkor a kinthez képest alulöltöztetem (max betakarom), és akkor lényegében jó bentre. (mondjuk ilyen akkor van, ha nagy vásárlás (pl auchan), ilyenkor most már kiveszem az autósülésből, mert úgyse szereti hosszan benne)

Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!
Bocsika, hogy betörtem hozzátok...
MOMO, én nem értem miért kell a lakásban cipő?Kép Sokkal egészségesebb, ha zokniban jár. Mivel -főleg az éppen járni tanuló baba- a lábujjaival egyensúlyoz, és a cipőben nincs elég mozgástere ehhez. Én sokat olvastam erről, és egyetértek vele. Ne haragudj, nem akartalak lehurrogni. CSak nekem ez a véleményem..
HEPPI, Siesta cipőt lehet kapni a Kossuth F. utcán a Budmil boltban is. Van nekik Melania cipőjük is, az ugyanolyan jó, mint a Siesta.Egyébként az általad emlitett srác anyukájáé a bolt.
sziasztok,
Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Azúr,
az Alkotás úton van egy kis üzlet, ott a legolcsóbb a Lego, nagyon nagy a választék, csak Legoval foglalkoznak. A Délivel szemben, a patika mellett egy kapualjban van, kint van egy Lego tábla, sajnos a pontos számot nem tudomKép. Van arra egy nagyobb játékbolt is, ott még nem jártam, de most kari előtt lecsekkolom.

Még jövök ma bővebben, remélemKép.

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


PIldi,
Nem vagyok megbantva.Kép Bar jobb lett volna, ha nincs igazad, es jogosan megbantodhattam volna.Kép Remelem, Petra kinovi az ekcemat. Mondjuk o szerintem most sem veszi eszre, egyaltalan nem tunik ugy, mintha viszketne, vagy barmilyen modon zavarna. Igaz, hogy testapoloztam folyton, es ezzel sikerult eleg jol karban tartani a dolgot.
Apukam dolgozott korabban a KFKI-ban, en pedig jartam vele minden nyaron 1-2 hetet a KFKI-s napkozis taborba. Nekunk is nagy tura volt, a XV. keruletbol...

Udv:

Leszter
leszter
 
 


Szia BettiKép

Látom, azért megtaláltálKép Mostanában nem sok időt hagy a két maca, azért járok csak ide. Nem is olvasok túl alaposan, de talán elnézik a csajokKép
Lakásban cipő problémát már én is körbeszimatoltam az első csemeténél, és én meg arra jutottam, hogy jobb, ha van rajta. A mezítlábazás a göröngyös, természetes talajon egészséges ugyan, de ez a szoba tök sík padlójára nem igaz. Emellett, padlófűtés nélkül én inkább nem kockáztatom a felfázást, mert nálunk kő- és hajópadló van. Ja és a zokniban, hiába van rajta akármilyen csúszásgátló tappancs, marha nagyokat taknyol a gyerekKép
Addig természetesen nem kell a cipő, amíg csak álldogál meg egyensúlyoz a kiscsaj, de amint járni kezd, én biza ráadom.

Heppi, és 1-2 hónap múlva is lesz szandijuk? Mert szerintem ez a nyárról maradt kifutó szériaKép Azért majd legközelebb megnézzükKép

Leszter, Timit sem zavarta az ekcémának titulált makacs kiütés, szerintem egyáltalán nem viszketett neki, mert sosem vakarta. Lehet, hogy nektek is csak ilyennel van dolgotokKép

Kaja ügyben: engem meg lehet kövezni, mert én tejpép után nyúlok, ha kevés a tejem és a gyerek semmi mást nem eszik értékelhető mennyiségben. Most is ott tartunk, hogy Zsebi alig hízik, de nem eszik mást tejcin kívül, de a szaporításban sem működik közreKép A dokinéni meg csóválja a fejét és vaspótlással fenyegetőzik. Szóval én vagyok a felelőtlen anya? Persze, Timivel az is megesett, hogy a tejpépet is úúútáltaKép

Na pusssz
Momo


Momo
momo
 
 


PIldi,
Ki tudja, a nagytesok nem fogjak e legalabb annyira elvezni a csacsit, mint Ancsi?! Bocs, ha tul nagymerteku infantilizmust felteteleznek a gyerekeidbol, csak a sajat 11 evesembol indulok ki, o tutira egesz nap a szamaron lovagolna! Kép

Azur,
Minden nap megy Gyuri oviba, arra a par orara. Tegnap mar ott is hagytam, azzal kuldtek haza, hogy uljek a telefon melle, es varjak, ha gaz van hivnak. Nem hivtak. Ma sem. Tehat mar ket orat siman elvolt a gyerek, sot, haza se nagyon akar jonni. Kerdes meddig tart nala ez az allapot?! Kicsit rossz, neha probal sunyi modon homokot pakkolni masok kapucnijaba, meg nem igazan szereti, ha neki megmondjak mit csinaljon, de kulonben jol viseli. Gondolj bele, nem ert egy budos mukkot sem, es ez az egesz ovodasosdi is tok uj neki! Hat nem tudom en mit csinalnek. De arra hatarozottan emlekszem, hogy en gyuloltem az ovodat.
Kedvem nem sokkal jobb, de sut a nap, es a hetvegere vendegeket hivtam, ez motival, hogy rendbe tegyem a lakast. Sajna ami miatt rossz kedvem volt az meg megvan, nevezetesen, hogy most meg a masik nagy labujjam koromagya van begyulladva ugy istenesen, hogy jarni sem tudok, csak osszeszoritott foggal, es a ferjem meg annyit sem segit, mint altalaban. De mivel en nem mondhatom azt, hogy faj es ma nem kelek fel, igy ezt kell szeretni. Csak ne lennenek dugok, mert a kuplongozas ez esetben iszonyatos kin! Egyszer majd ez is elmulik, remeljuk...es akkor majd mehetek teli cipot nezni magamnak...

Ekcema: az tulajdonkeppen mi, vagy mitol szamit annak?
Mert ha azt nezzuk, hebe-hoba minden gyerekemnek volt foltokban pikkelyes a konyoke, terde. Ezek jonnek, ott vannak, aztan elmulnak. Ez ekcema?

Miki befejezte a delutani szunyat, Dani hazajott a nemetorarol, ugyhogy pa`pa`
Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Sziasztok,

Ellimami, köszönöm a leírást, lehet, hogy én is megpróbálom. Az a baj, hogy ma már úgy ébredtem, hogy én ezt nem bírom tovább. Ezért próbálnám meg a dolgokat megrendszabályozni.

Janka 3,5 hónapos, anyatejes baba, 1 hete 7060 gramm volt, a heti súlygyarapodása hetek óta 250 gramm, így nem gondolom, hogy éjszaka éhes lenne...tegnap adtam neki Viburcolt, de a hatás sajnos elmaradt. De arra is gondoltam, hogy mi van, ha van hatás? Minden nap kúpot adok neki? Ez sem a jó megoldás. Mindemellett nagyon aktív, foglalkozást igénylő baba, nappal is keveset alszik, így nem tudom magam akkor sem kipihenni. Tudom, hogy még pici, és lehet, hogy kinövi, de én egyre ingerültebb és fáradtabb vagyok, ami szép kis körforgásban tuti, hogy visszér Jankához :-(
Egyébként nagyon imádom, sokat mosolyog, többször átfordult már a hasára, nagyon sok boldog percet ad.

Pocóka
Pocóka
 


Sziasztok!

Kangi!
Értem Kép. Csak azért jutott eszembe a joghurt, mert túró, joghurt és sajt mehet 9-10 hónapos kortól, mert ezek nem olyanok, mint a tej. De utána gondolkodtam, hogy Julcsi nem is igazán hajlandó enni, tehát ezt is nehéz lenne beletukmálni.

Nadine!
Pajzsmirigy alul vagy felülműködés? Szegény Zsanka! Szorítok, hogy minden rendben legyen Kép.
Habtapi infó: szívesen! Van olyan kuckó is, amihez tartozik 'alagút' is, meg labdák (persze jó pénzért). Már gondolkozni kezdtem rajta,aztán rájöttem, hogy Levi szobája elég kicsi lesz, nem fog elférni ez a sok játék, amiket karácsonyra akarok venni Kép.
Ügyesek voltatok a vérvételnél Kép. Nekem egyszer kellett lefognom Levit, de akkor a fejéből vették, szerencsére gyorsan ment.

Réka!
Alvó baba nagyon aranyos Kép!

Timici!
A Győri Édesben sincs tojás!

Mariann!
Marci nagyon aranyos lehet, ahogy gőgicsél. Levi nem szokott gagyogni, csak kurgongat, de azt jó hangosan. És néha énekel Kép.

Elli!
Levi is kínlódik séta közben, pedig nyáron naponta 2-3 órát mentünk, most meg örülök, ha fél órát kibír. Sajnos a meleg miatt én is aggódom Kép. Bemegyünk egy boltba, sapka le, cipzár le, de ez nem elég. Levetkőztetni meg nem tudom,mert utána amíg felöltözünk még jobban leizzadunk Kép. Segíteni nem tudok, de együttérzek Kép!
Pont az jutott eszembe, hogy babakaják már csak kb. 1 hónapig lesznek Levinek, aztán kezdhetek főzögetni. Mostanában is szoktam néha főzni neki, de általában bébiételt kap. Sajnos néha csinál olyat, hogy nem eszi meg a főztömet, akkor meg bosszús vagyok, hogy annyit pepecseltem fele és még csak meg sem eszi Kép. Nem könnyű.

Maci2!
Háát, igen, ha Levi olvas valamit, akkor nekünk már nincs esélyünk Kép.

Azur!
Ugyan már, ne vádold magadat mozgásügyileg Kép. A lényeg, hogy most minden rendben. Habtapival nekem úgy tűnik szerencsém van, Levi nem harapta még szét és nagyon kicsi darabok sincsenek benne. A polifoam is megfelel a célnak. De lehet,hogy mire megveszed addigra Artúr már meg sem marad majd rajta, folyton lemászik majd róla. Addig meg megteszi a plédes variáció is szerintem.

Betti!
Szerintem akkor kellhet lakásban cipő, ha járólap van padlófűtés nélkül vagy csúszik a baba lába mindenféle csúszásgátló ellenére. De majd Momo megírja neki miért kell Kép.
De látom már megtette.

Hozzátápi: én már megkaptam a magamét itt az egyik topikban Kép. Szinte kétségbe vonták az értelmi képességeimet, mert Levinek 5 hónaposan répát mertem adni.
Pusza, Virág és Levi
virga
 
 


PIldi, légy szíves küldj nekem egy mailt, szeretnék írni neked, de nem tudom a címed.
Incze Gabi
gabi
 


Megpróbálok képet feltölteni:Kép
Pocóka
 


Sorry, nem akartam én itt vitatkozni..Én elfogadom a véleményeteket, hiszen úgy gondolom mindenki úgy alakitja a dolgokat, ahogy szerinte a legjobb..Én sosem adok a lányra cipőt itthon. Bár mi a nagyszobában vagyunk legtöbbször, és ott padlószőnyeg van. a másik szoba ajtaját bezárom. bár az előszoba is linóleumos, eddig még nem fázott fel. Én igy gondolom, de ez nem jelenti azt, hogy ez a normális. Nekem ez, másnak nem.
Na, ezt jól kifejtettem...
Sziasztok,
Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Virág,
mért csak 1 hónapig lesz még bébikaja a Levinek? Azért mert akkor lesz 1 éves? Nekem a lányom kedvenc kajája 2 éves koráig a Nestle bolognai volt. Most is tele van még a konyhaszekrény de már nem eszi meg.

Tina
tkriszta
 
 


Hali Csajok!

Volt nagy vendégsereg nálunk, jó volt a nemek aránya (4:1)Kép (azaz 1 a fiam voltKép). Sikere volt a milánóimnak, és a réteseimnek isKép.

Nagyker biztos nem a -guliver, de attól még lehet ott. De télleg érdemes lenne mindenhol körbesasolni, mert sokkal jobb minőségű ez a csacsi is, mint amit a tornán használnak. (keményebb műanyag). Amelyik a medencéhez volt, az kb. úszógumi minőség, de lassan 1,5 éve az is bírja a strapát (pedig már hol van a medence, hajaj...) Mondjuk az is igaz, hogy én időnként el- és kipakolom a játékokat, így biztos volt nekik 1-2 hónap pihenőjük... Bár a pacikat hiányolni szokta a fiatalemberKép.

Nekünk bevált a melanie cipő-szandi, nem törte a srác lábát. Venni csak úgy szoktam cipőt, hogy ott van a delikvens is, és normálisan fel tudom rá próbálni.

Hozzátápival kapcsolatban szerintem az ösztönökre kell hallgatni - mármint az ember sajátjára és a gyerekére. Amíg egy manó nem kap édességet, addig nyugodtan rá lehet bízni, hogy mit egyen. Danónak volt egy időszaka, amikor nem vett egy falat kenyeret se, most kevesebb húst eszik. Mindkét csimota leköpött a tejpéppel, nem is erőltettem/tetem. Szóval nem érdemes nagyon általánosítani, mert az alól mindenki kivétel valahogyKép. Káros- és allergizálóanyagot sajnos a kaján kívűl is rengeteget szállítunk a picik szervezetébe, viszont oxigénsátor alatt se lehet tartani őket...

Maci2, akkor léci küld el mélben, jó? Hófehérkém van sok, de a héttörpe nincs meg...

Szóval Toffikám nem tartasz igényt a matricáimra, jólértem? akkor megkapja másKép

Barátosném még egyben, aranyosak vagytokKép

Pocóka, ez a kép nagyon jólsikerültKép

Zsuzsi, meglátásom szerint azt hívják ekcémának, amelyik nem múlik, sőt erősödik, amit általában lehet is kötni vmihez. Bár ez nem orvosi leírás, csak megfigyelésKép

ANyahiány van, mennem kell
Pussz
Zsófi
csucsuka
 
 


Halió,

Csak annyit cipő ügyben Momo védelmében (és egyáltalán nem Betti ellen Kép ), hogy ortopéd orvosok is azt javasolják, hogy amikor járni kezd a gyermek, akkor még nagyon könnyen formálódik a lába (talpa, bokája stb). Ezért lakásban javasolt vmi lábbeli, hogy a bokát jól tartsa, illetve, hogy a lúdtalpat elkerüljük, alulról inger érje a lábboltozatot. Ezért ajánlott a cipő. Persze aki már több hónapja jár, és biztonságosan közlekedik, nem esik el stb. (mondjuk Momo Timije, aki 2 éves) már nem kell cipő. Sőt füvön, homokban, kavicson is ajánlatos mezítláb járkáltatni a kicsit, mert ott kellő ingert kap, így a lábboltozat automatikusan felhúzódik. Én ezért fogok neki szandit venni.
Betti, köszi az eladó srácról az infót, én sajnos ide jöttem férjhez, szal totál nem vagyok képben, hogy kinek mije van, ki kinek a kicsodája stb. De azért ezt jó tudni, ezexerint nem csak hozzáértőnek tűnt, hanem az is??? Kép Még egy jó pont a boltnak, amit egyébként is nagyon szeretek!

Csaj ma úgy döntött, követi az anyját mindenhová, és le nem veszi róla a szemét Kép Most is itt "rosszalkodik" a lábamnál. Lehet, hogy ő így elégíti ki az anyahiányát? Bár, ha meg eltűnök pár percre (WC, teregetés) stb, és a lakást bejárva sem talál meg, akkor sem esik pánikba, vmit úgyis talál, ami nagyon érdekes, és lefoglalja magát.
Sajnos ma nem voltunk sétálni Kép mert eleve esős napra programoztam magam reggel.
Ja, nagyon úgy néz ki a dolog, hogy Orsi ráállt a napi 3x főétkezésre (tápi) és kéccer meg vmi könnyűt kap enni (10óraira gyümi, uzsira meg bagettszeletek pici vajjal+párolt zöldségdarabkák - ezt egyedül csócsálja el, amíg én mosogatok). Azért gondolom, mert már napok óta nem eszi meg a tápiadagját, amit régebben simán, sőt tegnap este 10-kor egyáltalán nem evett, csak fürdött, és aztán szunya, pedig 7 óta aludt már. Szerintetek ez lehetséges? Mármint hogy ő már csak 3x akar enni főétket, és 2x mást? És tuti hogy nem éhezik? Jaj, most mit csináljak - többgyerekesek plíz help!!!

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Heppi!
Én ugyan nem vagyok többgyerekes, de azért irhatok vmit?
Mendinél is volt hogy nem ette a tápszert..igy ment egykét hétig, és utána minden rendbejött.
Igazából nem volt világos, hogy csak a tápszert nem eszi vagy csak az a baj, hogy háromszor kap. Én úgy tudom, hogy féléves kor után átlag fél liter tápszert kell/ene/fogyasztania naponta. Hogy ezt hányszori alkalommal fogyasztja, az mindegy, gondolom egyben nem iszik meg 500ml-tKép.
Ne aggódj, nem éhezik, az én lányom annyit eszik, mint egy madár, és mégsincs semmi baja. Mondjuk már három hónapja megjött az étvágya, előtte igencsak kisétkű volt.. /Van egy táblázatom róla!/
Szerintem örülj, hogy elfogadja a szilárd ételeket! Ha azokból jóizűen eszik, akkor semmi gond!!
Megintcsak tudálékoskodtam..KépKépKép.
Irtam neked amott is, aztán láttam, hogy ide irtál..
Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Lányok, mielőtt bárkinek válaszolok, új képek a
http://www.somlohegy.hu/feketejulcsi
oldalon.
Apacuka tegnap válogatott és töltött, meglepinek nekem Kép

Pussz
Kangi
kangi
 
 


Sziasztok,

Tök jó, vettem egy csomó ajit, elvertem egy valag lóvét, Kevin meg annyira édi volt egész délután, csak rágcsálta a kezét a babakocsiban, tök jól elvolt. Kapott is egy új sapit jutalombólKép
Voltam a bunkóboltban is, egész normálisak voltak velem, igaz, Kevint cipeltem fél kézzel. Szóval megint van háromszög a kocsimon, igaz, pont a bunkóboltot reklámozza, de mindegy.

Nem ijesztgetésiből, télleg, csak tapasztalat:
Pajzsmirigyproblémákat tessék komolyan venni, akár alul-akár túlműködik! Az én kisebbik húgomnak alulműködése van, 22 évesen 140-150 cm (nemtom pontosan) még nem jött meg neki, és valszeg nem is fog, szal valszeg nem lehet babája, csak ha én vagy a másik hugim kihordjuk.Kép. Sajnos nekünk is volt egy 150 cm-es dokinénink, aki folyamatosan nyomta az igazolásokat, hogy a lány egészséges, pedig majd minden pedagógus szólt, hogy picike, így elég későn diagnosztizálták. Kiskamasz korban a külsődleges nemi jegyeket (pl cici) hormonokkal meg lehetett oldani, de belül nem nagyon lehet csinálni semmit. "Amúgy" télleg semmi baja, ezt Turner szindrómának hívják, a pajzsmirigynek elég sok dologhoz köze van, pl nemi éréshez és növekedéshez is.

És ezzel kapcsolatban eszembe jutott még valami, amiről sokat gondolkoztam Kevin lassú mozgásfejlődése miatt is, asszem idevág: ti nem érzitek néha úgy, hogy nem mindig jó ez a fene nagy türelem? Úgy értem pl ha Kevinnek nem lett volna egy kis agytágulata, hanem pl minden rendben van az uh-n (mint néhány más hipotóniás babánál) akkor még ma is várnám, hogy magától megmozdul, emeli a fejét stb, nem lenne gyógytorna, Dévény kezelések, stb. Meg Kangira is gondolok, hogy mi is (én is) hónapokig nyugtatjuk, hogy nem baj, ha nem hízik, nem baj ha picike, pedig lehet, hogy valami okozza (de kívánom, hogy csak valami apróság legyen, semmi olyasmi, mint a hugimnál!!Kép) és jó lett volna esetleg akár hamarabb megmutatni specialistának. Mert a hugim is valahogy így csúszott ki az időből, hogy a doki is kicsike volt, és szinte megsértődött, hogy attól még egészséges a gyerek!!! Elindult a pubertás, és már nem lehetett hormonozni, pedig ha hamarabb kezdik, lehet hogy 5-10 cm-el magasabb lenne. (Higyjétek el, ez lelkileg sokat számítana neki!)
Ezen sokat gondolkoztam, érdekelne mások véleménye a "türelem, majd elindul, majd kinövi, ilyen alkat stb" dolgokról. Mert szerintem nagyon nehéz ezekben a "liberális, türelmes" időkben meghúzni a helyes határt. Pl Dévény és gyógytorna is pár hónaposan (asszem 1 évesig kell elkezdeni) a leghatásosabb, később nehezebb eredményt elérni.
Na, ezt csak vitaindítónak szánom, majd még talán jövök fürdetés után, vagy reggel.Kép

Tsók
Elli
ellimami
 
 


sziasztok

gyors bejelentkezes, megjottunk, Andus jol birta az utat, az ut is viszonylag jo volt, a kicsit vulgaris incidensektol eltekintve (futes hianya a vonatban, + Nyiregyhaza kornyeki 2 eves ciganyleanyka az orraban turkalt majd Andus kezet akarta fogdosni, erre en nem engedtem h. megfogja, az anyja meg felhaborodott h. en milyen finnyas vagyok, azonnal vadolni kezdtett minket mindenfelevel + eloitéletekkel, hiaba regeltem neki a cseppfertozesrol Kép, meg jo hogy hamar leszalltak)

A kepeken minden baba nagyon szep.
Pocoka eddig miert rejtegetted Jankat elolunk? Kép
Mikor ilyen szep Kép
Julcsi kisasszony is csini. Kép


Mariann
eljen h . Marcinak semmi baja. Kép

Itt van egy baratnenk, es sir a kismeretu 9 kg-oses 71 cm-es nocike. Meg probalok jonni.
Sziasztok
Zs&A
zsurlo76
 
 


Sziasztok!

Elli, érdekes a gondolat. Én azt gondolom, erős szemléletváltás, más hozzáállás mellett nem lenne h*lyeség a dolog. Értem ez alatt, hogy ma, ha valahova elküldenek, vizsgálatra, akkor attól lelkileg kikészül az anyuka, valahogy nem természetes dolog, eleve aggódunk és bajnak tartjuk. Ugyanakkor azt teljesen természetesnek vesszük, hogy havonta meghallgassák a szivét, megnézzék a kutacs záródását stb stb. Magyarán ha szűrőrendszerbe lenne az ilyesmi épitve, minden gyerekre vonatkozóan, akkor mindenkire sor kerülne, minden problémás esetet ki lehetne szűrni, ugyanakkor nem aggódna fölöslegesen senki. Persze ez igy most szépen hangzik, a gyakorlatot én sem tudom. Ja, és nagyon fontos az is, hogy a kiszűrt eseteket miképp kezelnék!!! Mert itt van pont a mozgásfejlődés, ahol ugye már volt szó róla, hogy aki kezük közé kerül, arról közlik, hgoy kell neki a torna, s lám, tényleg látványosan fejlődni kezd, holott lehe, hogy torna nélkül is lett volna. Viszont egy rakás költséggel jár.
Másik ami eszembe jutott erről a terhességi cukor kérdés. Ez is olyan, hogy most már standard szűrik, de még mindig nem egységesen kezelik. Babanetes tapasztalataim szerint sok helyen sokkal könnyebben diéta vagy akár inzulinra állitanak olyanokat, akiket specialisták (CsMGy a vonatkozó topikból) még normálisnak titulálnak. Szóval nagyon nehéz megtalálni az optimálisat.

(most bogarat tettél a fülembe, meg a ropi-topikosoknak is, ha olvasnak! Gergő fiam 8 évesen 12x cm (talán 124???), 22 kg, meglehetősen picike. De apja is az volt ennyi idősen (na, sovány nem, csak alacsony), aztán kinőtte. Dokinéni nem küldött vele sehova.)

Üvölt ANcsi.
Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


halihó Lányok!

Képzeljétek, ma étteremben ebédeltünk. Marci, Orsi, barátnő, kislánya meg anya. Remek volt, bár kissé zaklatott, de más főzött, más mosogatott. Sajnos babapiskótát nem tartanak... Így Marci kenyérdarabokkal küzdött, és persze fuldoklott.

Elli, ha valaki komolyan aggódik, az persze forduljon orvoshoz. DE pl. a mozgásfejlődésnél, a szélsőséges esetektől eltekintve (ezt ált. észreveszi a gyerekorvos, védőnő, szomszéd sokgyerekes anyuka) elég nagy a szórás. Később elfogadjuk, hogy az egyik gyerek még otthon ül anyuka szoknyáján, a másik pedig már a másodikat szüli. Teljesítményorientált társadalmunkban szükség van egy pici türelemre is.
Ráadásul azt tapasztalom, hogy a mindenféle fizetős helyeken ált. találnak gondot. No comment.

Ma Mókus-krumplis-kenyér sül-. tegnap kalács volt, tegnapelőtt mókuskenyér (elsózva). Imádja a család, köszi Mókuska. (Kenyérsütőgépet kölcsönöztem anyutól, ő úgysem használta. Sajnos küldtem kóstolót, úgyhogy ezentúl lehet, hogy fogja.)

Zabpelyhemet a CBA-ben lőttem. A magyar felirat szerint Multikorn Müzli. Az eredeti német szöveg: Kölln Schmelzflocken. Van rajta maci, cumisüveg, és 669 Ft. Elég kiadós, és olcsóbb a hippnél. (Abból itt különben is csak tejpép van, azt meg még nem használok.) És főként tényleg praktikus. Bio is. (Mivel német, lehet, hogy valóban.) Forróvízzel leöntöm, lesz belőle pempő, ahhoz teszek banánt, vagy más gyümit. 8Néha meg a hohes c reggeli italát, mert azt kinézi a poharamból. És rendben tartja a székletét.)

Séta:? Nekünk muszáj (ovi, suli). Lehetne ugye autóval is, de én így edzek. Marci meg kegyesen elviseli a tortúrát. Néha elszundít, ami azért kiszúrás, mert a babakocsiban csak addig alszik, míg tolom. Tehát visszafelé félúton elalvás után (tegnap és ma is), csak húsz perc szunya. Aztán meg nyűglődik. Most fűzöm apát, hogy vágjon vmi falapot ebbe az idióta EU szabványba, akkor tudna hason aludni a nagyfiú.
Na elég már belőlem.
Megyek, ma Fábryra vasalok. Ha nem túl lapos. Ha az, inkább dorméró.

sofka
sofka
 
 


Kangi
Gyönyörű ez a Julcsi lány!!! Bárki mást mond hazudik!!!! És nem is sovány, pont arányos!!! Fodrásznál is volt, vagy csak nekem tűnik úgy???

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Kangi,
egyébként én se látom Julcsit vékonynakKép
Mennyit változott! Még nem is láttam lapos hajjal.Kép A fürdős képek nagyon cukik!
E
ellimami
 
 


És megjegyzem Apacuka is csini a babauszis képekenKép
E
ellimami
 
 


Sziasztok,

Elli,
ezen most elmerengtem. Nem csak mint ropis anyuka, hanem úgy általában. Nekem egyetlen parám van mostanság, az, hogy a kiscsajon átfut a kaja. Irdatlan mennyiségeket megeszik, gyakorlatilag az egész nap folyamatos táplálkozással telik, és mégis csak 8 kiló. Nem is annyira a kiló, mert nem sovi, hanem picike.
A hugidnál nem volt semmi más tünet? És a pajzsmirigyproblémák hogy derülnek ki? Sima vérvétellel, vagy ez valami célzott vizsgálat?

Momo,
igazából nem is csak az alvás a gond, azt már egész megszoktam, Malacka megedzett a 3 év alattKép. Hanem az egész napos őrjöngés, ha Maca hozzáér Dávidka akármelyik játékához, már kitör a botrányKép. És tekintve, hogy Malacom játékai egyenletesen borítják a lakást, nem nehéz belebotlani. Meg az a káosz, ami itt van.... Nem vagyok egy feng-shui őrült, de azért lehet abban valami, hogy egy kaotikus lakásban az ember nyugtalanná, ingerlékenyé válik.
Na, nem siránkozom itt, mások is túlélték, valszeg én is túl fogom remélhetőleg.

Kangi,
megnéztem a képeket, nagyon nagyot nőtt a jány!Kép Az arcocskája is megváltozott, már kész nőci! Hiába no, korosodikKép.

Pocóka,
Janka csodaszép!Kép
Alvásügyben én vagyok a negatív példa, az én Malacom még most is pocsék alvóKép.

Zsuzsi,
gyulladás husss!Kép

Timici,
cipő szuper!Kép

Leszter,
ne keseredj el, ma már nagyon jól kordában tartható az ekcéma, lehet, hogy önmagában a tejcuccok elhagyása is segít.Kép

PIldi,
teljesen egyetértek tejpépügyben, én is ezért rizstejezek. Mondjuk nálunk van allergia a családban, így már eleve óvatosabb vagyok sok cuccal.

na puszka mindenkinek, bocsánat, hogy nem írtam mindenkinek, de mostanában úgy kivagyokKép.

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Zsuzsi, körömgyulladást (nekem gipsz után gyütt, feltehetően elégtelen vérkeringés miatt) én itthon megműtöttem alkohollal fertőtlenített körömvágóollóval, beáztattam betadinba, majd három napig tetranos gézlappal borogattam. (Nagyon kellett gyógyulni, mert kontrollra mentünk, és ismered a sebészeket.) Azóta nem jött vissza, pedig előtte vagy négy hétig kínlódtam. Nyárom nég az is jobban elmegy szandiban. Jobbulást!!! (erre nincs bogyó? )


Zulu, mikor jösztök hozzánk? Hátha feldobódnál! (Ha mástól nem, a ténytől, hogy mindenütt rossz, de másholsejobb)
sofka
sofka
 
 


Sofka,
jövő héten jó? Mingyárt mélek.
Lábcuccról lemaradtam, pocakosság alatt voltál begipszelve? Én egy szalagszakadást gyűjtöttem be a 9. hónapban, még most is nyögömKép.

Beküldtem egy tábla csokit, most legalább a szerotoninszintem rendben vanKép.

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Zulu,
Hál' Istennek volt más tünet, mert ennél a szindrómánál az már agyi kár. Szerencsére a hugim idén diplomázik magy-komm szakonKép
Megmondom az őszintét, fogalmam sincs a mai napig, hogy derült ki végül. 8 évvel fiatalabb nálam, kamaszként nem érdekelt annyira az egész, és amikor elköltöztem 18 évesen ő csak 10 volt, később kapta a hormonokat. Mivel az első férjem (19-21 évesig voltam elsőházasKép) utálták anyáék, nem nagyon avattak be a családi dolgokba sem akkor. Most meg már nem azon gondolkozom, hogy derült ki, hanem hogy hogyan lesz neki gyereke, ha esetleg rajtam és a másik húgomon múlik. Mert annyira természetesnek vettem anno, hogy nem gond, kihordom a babáját és kész, nem kérdés. De így, hogy tudom, milyen 9 hónap után magadhoz ölelni akit annyira vártál, kicsit meginogtam, nem tudom elképzelni, hogy ne legyen része utána az életemnek, csak nagynénije legyek... De egyelőre a közeli gyerekes hozzátartozó az egyetlen esély, bár most készülőben van asszem a dajkaanya-törvény, mintha fél füllel hallottam volna.
Na, túltengek a topicban, megyek pihizni.
Pusza
Elli
ellimami
 
 


Elli,
van erről a témáról egy könyvem, ha gondolod, odaadom. Nagyon elgondolkodtató. Most nem tudom a pontos címét, mert dobozolva van, de szívesen előbányászom, ha kell.

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?