Új privát üzeneted érkezett!

LemaradtKép

GömbKép Lili nagyon édes a Mikulás-sapiban. És anélkül isKép

OrsolyKép Lackó gyönyörű barna szemeiKép

AndyKép szegény megfázott MárkKép De a képen nem látszikKép

ZsuzsiKép dejó, hogy Gyurinak tetszik az ovi! Mindkettőtöknek jobb délelőttjei lesznek! Sőt mindhármatoknak Mikit is beleszámolva. Meglátod, milyen jó pár órára 1gyerekes anyának lenniKép Meddig tart a beszoktatás?

Urszila
urszila
 
 


Sziasztok!

Megvagyok, kezdek kilábalni a betegségből. HURRÁ! A vendégsereg tegnap 1 órával korábban érkezett, mint ahogy előrejelezték, így már reggel 8 előtt plusz 4 fő várt, hogy felébredjünk Kép. Szerencsére anyósék már fent voltak Kép ÉS mentek tovább már 9-kor, anyósékkal rokonokhoz, mi meg mentünk a szüleimhez. Így se főzés, se a takarítás, se mosás, se vasals, semmi házimunka nem volt. És ma is csak mostam. (pontosabban Bözsimosógép mosott én meg beraktam, majd kiszedtem a ruhát Kép)

Zsani köszöni az 5 hós gratulációkat. Ennek örömére ma elkezdett mérhető mennyiséget kúszni Kép és extra sokat aludt napközben. Kép

És ma jutalmaztam magamat, mert olyan jó kislány voltam, hogy elmúlt hónapban nem költöttem sokat. Elmentünk a lánnyal turkálóba. 3000 pénzért olyan sok cuccot vettem. És ráadásul olyan dolgokat is amikben még a papír címke is megvolt, tehát vadonat új!!! Igaz ezeket a barátnőmnek szereztem mert álatlában 56-62esek (3 kombi, egy rugi, és 1 kantáros gatyesz). De Zsaninak is sikerült egy vastag kantárosgatyeszt, 5 kombi, egy rugi. Ez volt 3000, boltban nem jött volna ki 15000-ből és csak a jó minőségűeket hoztam el. Majd rakok fel képeket róluk, csak most száradnak és a gépet is kölcsön adtuk, de már ha minden igaz holnap itt lesz.

Azúr
Rakd nyugodtan le a padlóra. Zsani is úgy van lent már 6 hetes kora óta (legalább tudom hogy nem esik le) max mostmár lemászik a szőnyegről Kép Nálunk laminált parketta van + szőnyeg és erre tesze egy nagy lepedőt. Fejlesztő játékai még nincsennek a lánynak, de azt vettem észra, hogy most már nem "csak"rázza a csörgőket, rágókákat, hanem vizsgálja a formájukat. Valamelyik nap a cumitatójával foglalkozott majd egy félórát. Pontosabban van egy rongylabdája, de azt még nem szereti, majd később.

Zulu
Kitartás, egyszer csak végigalussza majd az éjszakát!!!!

Zsuzsi
Örülök hogy jól viselte Gyuri az ovit. És a nyelvet is hamar meg fogja tanulni. Egy érdés: Biztos hogy ő fog változni majd az oviban, vagy az összes többi gyerek fog hozzá hasonlóan viselkedni??? Vezérlakat egyébként a rosszcsont???

Na mára ennyi voltam. Bocs, hogy többet most nem írok, akiket kihagytam azoktól pláne. Majd holnap jövök, akkor több időm lesz.


Nadine + 5 hónapos Zsanka

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Hali Csajok!

Köszi köszi, már sokkal jobban vagyok, láz elmúlt, most a rötyit látogatom sűrűn (bocsika). Barátosném hívott, állítólag vírus, gyerkőcök tünetmentesek koppkoppkopp.

Körmélt ment, Szilvi, nem jöttek át az adatok.

A sok szép babaképtől kedvet kaptam én isKép a babák pedig mindig frissek lesznek, még 20 év múlva isKép, hisz ott az idézőjelKép. És akkor csemetéim, ahogy lovagolnak és fárasztják apjukat:

Kép
Kép
Kép

Most menek, mert holnap suli
pusssz
Zsófi
csucsuka
 
 

 
 

Sziasztok,
Kevin visszaaludt.

Maci2, Ti nem a Király utcai rendelőbe jártok? Mert ott voltunk Kevinnel, dr Pálos Judit tündidoktornéninél. Nekem nagyon szimpi volt, lerí róla, hogy imádja a gyerekeket. Szóval semmi akadálya, hogy átjelentkezzünk, sőt, a régi dokinénihez sem nekem kell menni, ők átkérik a papírokat, és a köv. oltást már ott kapjuk. De azért én ma lemegyek hozzá,(a régihez) megköszönöm az eddigieket, mert igazából semmi baj vele, de a homeopátia szimpibb nekem.
Kikérdezett pár dologról (szülés körülményei, fejlettsége,evési szokásai) de már a rendelési idő végén voltunk, (az egészségesre mentünk, utána várták a betegek a túloldalon) majd 2 hét múlva az oltáskor folytatjuk. Azért felhívta a figyelmem, hogy ő mindenkor megpróbálja a homeobogyókat alkalmazni, de van, hogy a hagyományos orvosláshoz nyúl. Észrevette Kevin combján a 2 hetes oltási bögöt, és egyből adott egy bogyeszt (Silicea D30 1x2-3 g) és vennem kell ma Ledum C9-et, 1 hétig napi 1x1 bogyesz, ettől állítólag hamarabb felszívódik. A Siliceát ingyen adta, 1 adagot, azt mondta, a ritkábbakból tart, hogy ne kelljen vadászni, meg nem is veteti meg, mert lehet, hogy többé nem is kell. A Ledumot meg másra is adja.
Pénzt sem fogadott el, "nem erről szól". A mostani dokinéni megköszönte, de ez mindegy, úgy értem nem ettől jó doki valaki vagy nem. Én szívesen adom annak, aki rendesen elvégzi a dolgát azért a semmi pénzért, amit amúgy kapnak. Oltáskor mindig adtam egy ezrest. Asszem itt is megpróbálom, de nem a pőre lóvét, hanem kultúráltan kis borítékban, az mégiscsak más. Ha nem kell, akkor többet nem erőltetem.
Na, ennyi volt. Apa nincs meggyőzve persze, de mondtam neki, hogy oké, anya meg Kevin bogyókat szed,(elsősorban) ha majd látja az eredményeket, talán meggyőzi. És majd ha dögrováson lesz, ott fog térden csúszni előttem pár bogyóértKép
Ja, Kevin nátháját igazából fel se vetettem a Pálos drnéninek, a "régi" mienk C-vitamint meg Fenistil cseppet adott, meg Sterimart, porszívózáshoz. De ha megyek Ledumért, azért veszek egy Vincetoxikumot is, köszi Zsuzsi!!!Kép

Zsuzsi
még azt akartam kérdezni, hogy amit az Ullman ír gyerekeknek, az érvényes felnőttekre is, ugye? Csak gondolom nagyobb potencia vagy adag. Vagy keressek spéci felnőttkönyvet? Mondjuk az Ullman nem is ír mensigörcsökrőlKép

Gömb,
Lili nagyon édes. Én az Árkádos tali óta nem láttam, nagyon nagyot nőtt!!Kép

Orsoly
Lackó nagyon helyes a kis kék pizsibenKép

Andy
Látom Márk már nem rendeltetésszerűen használja a kompot.Kép

Zulu
Nagy csöndKép Díszmaca is nagyon cukiKép

Nadine
Gratula a szerzeményekhez és a gyógyuláshoz!Kép

Csucsuka
Gyerekek helyesek, és ami Apából látszik, az is Kép
Olyan lovaglóizét én is akarok majd venni, minden ismerősöm gyerkőcei imádják.

Timici
Ma úgyis kocsiba kell ülnünk a homeogyógyszertár miatt, nem tart semeddig az a kis kerülőKép
Meg hátha vannak új modellek kirakvaKép

pusza
Elli
ellimami
 
 


Sziasztok,

köszöni Macka a dícséretet mindenkinekKép.
Mondjuk én reggel nem nagyon dícsérgettem az éjszaka végettKép, de mikor szemrehányóan megharapott a frissen növesztett fogaival, hogy vegyem már eszre magam, akkor azért megbocsájtottamKép.

Elli,
tökjó, hogy így egymásra találtatok a doknénivel.
Melyik patikába mész?

Csucsuka,
nagyon jók a képek, Zsófi mekkorát nőtt!Kép Minipasim hűtlenkedik, ahogy olvastam a kistesós topiconKép.
Az az ugráló szamár nagyon tetszik, láttam ilyent a játszóházban is. Csak nálunk a maradék 3 nm-en elkezdenének szökdécselni vele, a maradék hajam is kiperegne a helyéről.

Timici,
kösziKép. Szépszemű Bencus hogy alszik mostanság? Remélem jobban, mint a jányom.

puszka,

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Zulu
Ave Maria patika, itt van Újpesten. Miért, kéne valami? Szívesen megveszem, ha igen...
Maradék 3nm+hajpergésKépKépKépKép
Télleg jót röhögtem!Kép

Urszila
ma odatelefonáltam, még volt pár helyük a Lázáréknak, gyorsan foglaltam. Kapunk libaebédet isKép Tök jó, így a vésztartalékprogram (díjugrató verseny megtekintése) ezen a 7végén lesz meglepiprogram a drágámnak, de ide jön Kevin is, persze.
Nem győzök hálás lenni, ez tök jó közel is van, nem mennek el értékes kettesben töltött órák utazássalKép

tsók
Elli
ellimami
 
 


Sziasztok!

Urszila: úgy látszik, ezek a sokadik gyerkőcök már csak ilyen "rendhagyók". Ancsi is utál öltözni -ez még belefér- de ráadásnak kint sem alszik jobban, mint idebent (max 30 perc) és egy idő után utálja a kocsit. Jó, ez lehet a sok ruha miatt is van, de ciki dolog. MÁr igy is azt csinálom, hogy ha leérünk az ikrekért, ott kiveszem a kocsiból és az ölemben üldögél, amig várjuk őket. Utána vissza, irány a nagyért, onnan még bolt sokszor és úgy haza, na a végére sokszor ordit már...

Csucsuka:mit tud ez a piros szamár???
Töröm a fejem a csajnak karácsonyra valami ráülősön (kismotor vagy hintaló, vagy a kettő kombinációja), merthogy rengeteg dolga van, de a nagyok kismotorja kipurcant már.

Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!

Maci 2,
Nórinak középfülgyulladása van. Egész éjjel fent voltunk úgy ordított szegény.

Kinek van tapasztalata, hogy meddig tart egy középfülgyulladás?

Könnyű babakocsiról: Nekem PP Aria van. Nagyon meg vagyok elégedve vele. Igaz nem olyan kicsire lehet összecsukni mint az esernyőkocsikat. Én csak ajánlani tudom.

Zsuzsi,
és aki dolgozik az mit csinál délután a gyerekével ha nincs akkor már ovi?

Ildi,
de jó, hogy írod, hogy töröd a fejed karácsonyi ajándékon a gyermeknek.
Írjatok, hogy minek örülne egy 2 és fél éves és egy 6 hós baba. Egyszerűen nincs ötletem mit kapjon a nagy. A picinek azt a Fischer Price játékot gondoltam ami benne van a Pampers akcióba most.
Mi tavaly a Nórinak egy szobai csúszdát vettünk és nagyon örült neki.

Csucsuka,
engem is izgat a piros csacsi.Kép

Tina
tkriszta
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi!
Köszi ,hogy ilyen gyorsan utána is néztél nekem!!!!!
Valszeg nekem jó lenne ,mert nálam van inzulin termelés ,csak kökkent.
Na meg ha leadnék kb 4-5 kg-t az is baromi sokat segitene.Nem látszok kövérnek egyáltalán,de magamhoz képest sok a 60 kg.Főleg hogy annyival is szültem.

Maci2!
Most mivel nagyon magas a cukrom (éhgyomri 10 ) kőkemény diéta,lefogyás,és utána muszáj dokihoz mennem,ahol tuti beállitanak valami gyógyszerre,és akkor még csak hagyján,mert megúszom az inzulint. Valahogy ez a félév nem azzal ment el hogy magammal foglalkoztam volna,Marcivolt mindenek elött.
De nem szabad tovább hanyagolnom a dolgot,utána kell járni.Szóval most számolok,és mérek és nagyon utálom az egészet.De hát Marcinak még jó pár évig anya kell!KépKépKép

Ja és persze a nyakam ami beállt egyre rosszabb,már kezdem azt is gyanitani nem is elfekvés.....
Szóval romokban heverek,de remélem nem sokáig!


Tali ügyben ,van e valami szervezkedés dec. 8-a körülre?Mert hogy most legalább 1 hetet otthon akarok maradni.És persze valami Újpesti tali lenne a legideálisabb!!!!?????KépKépKépKépKép


Mariann&Marci
Mariann
 


Sziasztok Lányok!

Tegnap netmentes napot tartottam, bizonyítandó, hogy nem vagyok függő. És lám. Alig vártam, hogy apa reggel eltűzzön. És alig győzöm behozni magam. Ráadásul tök zombi vagyok, MArci visszatért az újszülött életformához, és éjszaka két-háromóránként eszik. De komolyan. És nem is hízott egy dkg-t sem, már több mint egy hónapja. A hozzátápit pedig szerintem afféle szórakozásnak veszi. Kivéve, ha tényleg éhesen kezdem etetni (nem pedig szopi után, ahogy a nagykönyv írja). Mindezek mellett állandóan szopik, és bár ő nem, én mintha híznék. Ha ez normális... Pedig úgy figyelek a kajára.

Azúr, nálunk a lego primo a sztárjáték. Igaz, harmadik gyerekre már annyit kaptunk, hogy igazán rendes készletünk van, még a lányok is eljátszanak vele. Különben meg minden jó, ami nem veszélyes. Pl. cipőkanál. (A mienk sárkánykígyóra hasonlít, majd egy méter, piros zöld mintával. IKEA)

Miszike, körömvágás nálunk mindhárom gyereknél csak minimaxszal műxik. Tv be, gyerek megmerevedik, anya meg igyekszik. Igaz, Kata kezdi egyedül intézni, Marciéval meg sokszor három nap, mire végzek. Orsiujjat én is eltrafáltam, emlékszem közel voltam az ájuláshoz. És még én akartam orvos lenni..

Andi, Daninak jobbulást, Neked fel a fejjel.

Zsuzsi, ilyen bevásárlásba beleőszülnék. Pedig Kata nagyon megbízható. Én a pániktól félnék. Inkább cuccolom az egész bagázst. Szerencsére kocsi van itthon kettő. Kicsit törött, kicsit koszos, de négykerekű, és gurul. Azt csak úgy mellékesen említeném, hogy februárban van a szülinapom, és a tortára karcsú balerinát szeretnék. Sőt, remélem addigra már én leszek a modell. Kép

Elli, irigy az évfordulóért. Mi dec. 28-án házasodtunk. A válás ekkor lett jogerős, legvagányabb tanú Kata volt. Legjobb hozzászólása: APA KOPASZ. Apa meg napóleon-tartásban markolászta a gatyáját, nem próbálta fel az aktus előtt, és hát nem tudta összegombolni. Én meg nagyon szép voltam. Bizony. Meg karcsú de nagyon. Viszont nem ünneplünk, valahogy elsikkad a felfordulásban.

heppi, megmentetted a hazát. Freud biztos tudná miért, de folyton elfelejtem felhívni a doki titkárnőjét. Kérdeztél, így cselekedtem. Felhívtam figyelmét arra, hogy nem illik beteg embereket várakoztatni. És felajálottam, hogy nekem más is jó, csak ne kelljen várni. (AZtán majd megnézhetem magam, ha a másik lábamban keresik a vasakat.)

Tina: Főv, Műv Ház: Fehérvári út, Budai Skála után valahol. Apáért nem irigy, de el kell mondjam, így tíz év után már nem tud felidegesíteni a párom. Viszont kiharcolom, amit én szeretnék. Sosem direktben. Azt mondják férjből és főnökből nincs jobb, csak másik. Drukk, hogy sikerüljön dűlőre jutnotok.

Orsoly, Lackó tündérei a képen!!!

Zulu, lányod tiszta hamupipőke. Legközelebb ne felejtsd el a lenscét hozzákeverni a borsóhoz! És rettentő csinos.

Csucsuka, apa jól bírja a kiképzést! Neked meg jó erőt.

Na megyek mielőtt a szék ráborul Marcipánra.

Mindenkinek minden jót. SÜt a nap!!!!!!!!!!!

sofka
sofka
 
 


Beu,
De jó!Kép És neked mondta (ma-ma-ma)?

Zulu,
Kb. fél másodpercig marad a pléden.Kép Kivéve amikor hanyatt fekve játszik valamivel.

Nadine,
Gratula az 5 hóhoz és a kúszáshozKép

Csucsuka,
Csemeték édesekKép

Elli,
A Király utcai rendelőbe járunk. Nem ismertük egyik gyerekdokit sem, ezért maradt a körzeti. Mi Kálmán dokihoz tartozunk, de ő is rendes és szereti a gyerekeket.

Tina,
Szegény NóriKép Jobbulást Neki!
Kaptatok valami gyógyszert vagy fülcseppet?

Mariann,
Drukk, hogy a diéta beválljon és ne legyen szükség inzulinra!!!!!!!!!!!!
Nyakelfekvés több napig is tarthat. Jobbulást!
Újpesti tali ügyben Elli az illetékes. Eddig a nov.29. és dec.6. került szóba.

Sofka,
Netmentes napok nálam is így működnekKép Még jó, hogy nem vagyunk függőkKép
Ha már Marcipán nem hízikKép

Az előbb telefonált a főnököm, hogy le kellene adnom a munkahelyi mobilomatKép, és be is kellene mennem valami munkaügyis papírt aláírni. Még jó, hogy tegnap beszéltem a munkaügyissel és nem mondta.Kép A párom vitt be neki papírokat és neki sem említette. Pedig tegnap be tudtunk volna menni. Így viszont nem fogom elkapkodni a dolgot, jövő hétfőn tudok csak bemenni. Csak ilyenkor jutok eszükbe, "csak úgy" még nem hívtak fel.Kép
A mai program fogorvosKép, de muszáj.

Maci_2
maci_2
 
 


Sziasztok lanyok!

Megvagyunk, csak nekem ma (is) faj a fejem.Kép Valahogy nem vagyok a topon. Tegnap a szomszed beszolt, hogy hogyhogy ennyit sir mostanaban a gyerek. Valamit makogtam ra, aztan kesobb majnem elbogtem magam. Amugy szerintem egyaltalan nem sir sokat, lehet, hogy o a kiabalast is sirasnak veszi, nemtom. De azert szarul esett, akkor is, ha nem rosszindulatbol mondta.Kép (Myssnia, most eszembe jutott, amikor te panaszkodtal a szomszedra, en meg vigasztaltalak.Kép) Amugy szerintetek az nem normalis, hogy ha pl. etetes es tisztaba teves kozott valamiert le kell tennem par percre, es ez neki nem tetszik, elkezd obegatni, akkor en hagyom bombolni? Persze elobb probalom valami jatekkal elterelni a figyelmet, enekelek (vagy lehet, hogy epp ezert sir?Kép), de ha nem segit, akkor hagyom kicsit sirni, amig befejezem a par perces halaszthatatlan tevekenysegemet (pl. kajamelegites, budospelus kivives, stb.)? En ugy gondolom, hogy ez igy normalis, es valamennyire a neveles resze is, de most a szomszed beszolasa miatt megis vacakul ereztem magam...
Petrnaka valami nem stimmel a borevel, voltunk mult heten dokinal is, es kaptunk beutalot borgyogyaszatra es gasztroenterologiara. Lehet, hogy tejallergia, mert a HA tejpep adasaval egy idoben kezdett romlani. Amugy szerintem nem az, es nem is veszes a dolog, van nehany szaraz, neha kicsit pirosas folt a boren, de ha naponta tobbszor kenem testapoloval, akkor alig latszik. Csak elmulni nem akar az istennek sem. Es ha mar dokinal jartunk, akkor meg is merettuk Petrat: 9550 g es 69 cm.Kép Leallt a hizassal, de szerintem nem baj, tegnap kenguruval setaltunk, es majd' megszakadtam igy is.
Babuszi tovabbra is nagyon tetszik, legutobbi alkalommal kb. 15-szor merultunk, de Petranak meg sem kottyant.Kép Mi meg felvaltva csodaltuk Gaborral a viz alol a kis buvart.Kép Probalkoztunk fotozassal is, de meg lennek lepve, ha sikerult volna akar egy kep is. Egy het mulva kiderul.Kép
Hozzatapival most megint egesz jol haladunk, de nem akarom elkiabalni, mert mar voltak hasonlo felfele iveles utan is hirtelen megtorpanasok es visszatancolasok. De most az utobbi napokban befalt kb. 100-150 g sutotokpuret, ja es nagy kedvenc a banan.Kép Neha ugy tunik, hogy ha nem ker, akkor sem a kaja ellen van kifogasa, csak nincs kedve bibelodni a szajnyitogatassal es nyelessel.
Na most ennyi, felebretd, ha jol hallom.Kép Szopi, aztan seta, hatha segit a napfeny a hangulatomon...

Puszi:

Leszter

Na csond van, talan meg egy-ket dolog belefer:

Urszila,
Kicsit visszaolvastam, es nekem is azonnal feltunt, hogy hogy lehet Julka kb. 10 nappal fiatalabb Petranal, mikor egy napon szulettek.Kép Olvastam, hogy Julka mar kezd maszni. Szombat este Petra is csinalt valami hasonlot, atmenet volt a kuszas es a maszas kozott (vagy talan meg az sem), de azota nem ismetelte meg. Pedig kivancsian varom.Kép

Kangi,
Fel a fejjel, olvastam, hogy nem vagy jo passzban. Gyere, panaszkodj, nekem is olyan jol esett leirni ezeket...Kép

Miszike,
Olvastam a korhazasdit.Kép Szegenyek, nagyon rossz elhetett mindkettotoknek.Kép De olvastam, hogy Bekinben nem hagyott mely nyomot a dolog, drukk, hogyte is mielobb elfelejtsd!Kép

Na elkuldom, mert fogy a turelem... Ugyhogy ujra is puszi:

Leszter
leszter
 
 


Lányok!
milyen Pampers akció van??? az oldalukon nem találtam semmitKép. Bocs ha már volt róla szó.
Segítsetek a tudatlannakKép

Zulu,
Bence átlag 2szer ébred éjjel, aztán 6kor magam mellé veszem és alszunk 8-8.30ig. Mac hányszor kel?

Orsoly,
Lackó csuda helyes a pizsibenKép

Gömb,
Lili is szépségesKép

Csucsuka,
gyerekek gyönyörűekKép, csacsiKép

Andy,
Márk is milyen nagy lett márKép, gyors gyógyulást a dáthából. Éjszaka milyen volt, használt a kúp?

Elli,
a mi patikánk is homeos(Margit), ha esetleg nincs amit keresel, szólj nyugodtan.Kép

Rólunk:
Bence múlt pénteken magától felállt a szoba közepén mindenféle kapaszkodás nélkül, vasárnap pedig a kanapét elengedve odatipegett hozzám(na jó, az egyik kezét azért fogtamKép). Szóval nemsokára lábra kap. Azóta elég elszántam engedi el a kapaszkodóit, de szerencsére mindig ügyesen popsira ül.Kép
Van rövidke videó is az atrakciórol itt(kb 10Mb):
http://www.nexus.hu/gonyez/bence.html

Most ennyi, megyünk gyorsan ebédelni, aztán Beuékhoz.Kép

Pusza és szép napot minden babócánakKép és mamócánakKép
Timici
timici
 
 


Orsoly!

A garco citysport tényleg jobb kocsis zerintem, de egy tizessl több minta chicco ponee. Amúgy nem szűk Emmának, 6 hónapos kora óta hazsnáljuk, én szeretem. Egy baja van, hogy a lába most már lelóg, de ez a több sportkocsinál is így van. Nekema bsuzoszáshoz nagyon számít aza plusz 3,5 kgKép Egyébként most már leginkább előrehajolva , lábat lógázva utazik bene csaj, d eha elalszik,a kkor simán hátrahajtom és nem szűk neki. A nagy előző kocsink után egyébként nekem is szűknem tűnt előszörKép De azért ha sok pénzem lett volna garco citysportot vettem volnaKép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Leszter,
Roni is jobban igényli mostanában a jelenlétünket. De nem lehetek folyton mellette, olyankor sírdogál egy kicsit.
Szomszéddal meg ne is törődj!
Szép mérete van így is PetránakKép

Elkészültem a matricákkal.
KépKépKép
KépKépKép
KépKép

Maci_2
maci_2
 
 


Azur!

Chicco ponee az egy sportkocsi, szerintem kevered valamivel, olyna 25 ezer körül van és a Brendonban árulják. Tavaly télre én is szuper téliesíthető kocsit vettem, laig használtuk, 6 hónapos korától ez a chicco van, Idén télre már nem téliesítek, majd kap overált, úgyis kiszáll időnként sétálni a kocsibólKép


Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Timici,
Nagyon ügyes már Bence. Sajnos a videót nem tudom megnézni (hozzáférés megtagadva).Kép

Maci_2
maci_2
 
 


Manó2, Orsoly!

Ma reggl voltam orvosnál, kúrálom magam, remélem péntekre rendbe jövök és Emma sem kapja el tőlem.
A holnapi talinkat Gömbbel így is le kellett mondanom, pedig olyna jó lett volna. Szegény Emma oylan rosszul viseli hogy nem megyünk sehová most miattamKép

manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Timici
küldök mailt a Pampersről

Mariann
Mikor érkeztek haza? A dec 6 már jó neked? Mert akkor eldöntve, és lehet előre tervezni mindenkinek!Kép

E
ellimami
 
 


Elli!

Hááááátttttt.....még nincs meg a pontos haza utazási dátumom,csak a vissza út.Lehet hogy 6.-án,vagy 7.-én repülünk,de sajna ez még képlékeny!
Pedig milyen jó lenne...MIKULÁS!!!
Belőlem persze ne csináljatok gondot,ne tervezzetek rám,mert tényleg még nem tudom az időpontot,és lehet hogy csak a jövő héten dől el.KépKép


Mariann
Mariann
 


Sziasztok,
ujra a virtualis vilagban! Kép

Csak egy gyors helyzetjelentes rolunk, mert ehes a ded. Kép

Elkoltoztunk: a koltozteto ceg iszonyuan atvagott minket, de a lakas tok jo (butor az nagy reszben sajnos meg nincs) Kép, es mar ismerkedem a kornyekbeli anyukakkal. Mostanra lett csak netunk, ma aktivaltak a jelszot, 3 het utan.

Auto: ujra osszetortek minket, 23an het auto utkozott az M1_esen,koztuk mi, megint vetlenul. Bajunk nem lett (3X csapodtak belenk), de a kocsi kishijan totalkaros. Kép

Zsombi elmult 9 hos, meg nincs foga, de mar ketto dudorodik alul. Tok jol kuszik, es negykezlabra all.HA leultetem, mar egesz sokaig ul egyedul. Szoval, haladunk, bar nem tul gyorsan....Kép

Puszilok mindenkit, es este jovok meg!Kép
Ja, az elutesekert bocsi, meg csak most szokom ezt a bill.kiosztast. Kép

Pussz,
Gombóc es Zsombi
gombóc
 
 


Sziasztok, mindjárt indulunk a doktornénihez, este majd írok röviden, hogy mi a diagnózis és az orvoslat.
Továbbra is nemevés az ábra amúgy, de élénk, jókedvű, ujjamba kapaszkodva feláll.

Pussz
Kangi
kangi
 
 


Hali lanyok!

Mano: na ez a bajom, hogy az esernyokocsiknak alt van meg ilyen lehajthato labtartoja, ha alszik a ded, azt fel lehet csapni es akkor nem log a laba. Ezert filozom en a Chiccon vagy a Citisporton. Eleg strapabiro kulonben a Chicco? Mer nekunk itt a falusi utakon...Kép

Gomboc: udvKép Orulok hogy jol vgaytokKép BalesetKép

Mano kuraljad magadKép Ja es szvsz nyugodtan menj el setalni, nekem legalabbis minidg jot tesz a friss levego. MOnnyuk azert ne fertozz meg senkit, menjetek embermentes helyreKép

Voltunk ma mericsken, Lacko birt 17 dkg-t hizni 1 honap alatt ujfent.Kép Vedoneni szerint azert meg kene nezni, mennyit szopik, mert lehet az anyatej mar olyan keves, hogy nem eleg a napi 3x-i hozzakaja. Brrrr, most meregetnem kell a skacotKép Ja es most igy 8420 gramm.

orsoly
orsoly
 
 


Orsoly!

Hááát, őszintén szólva szerintem ezeket nem falusi utakra tervezték. Merthogy nem elég nagy a kereke és mivel bolygó kerék pluszba, elakad minden kis gödörbenKép De egyébként miért akarsz új kocsit? Végülis te is írtad hogy ott mindeg yhogy hány kilós. Ha nekem mindegy lett volna akkor én tuti megtartom a hatalmas kerekű előző kocsim, imádtam, fél kézzel toltam, másikkal a kuyta pórázt fogtam vagy telefonáltam akár, sehol nem akadt el, de nem tudtam vele buszra szálniKép

A lábtartót azt én is hiányolom, d eén még eddig esernyőkocsin is csak nagyon kevésen láttam. amíg Emma kissebb volt addig felrakta arra rúdra, ami előtte van, de most már nem, tényleg lóg neki ha alszik. de nem zavarja. meg egyébként se aludjon már benneKép Ő már csak napi 1x alszik és igyekszem úgy alakítani hogy az ne kocsiban legyne, merta kkor max fél órát alszik, abban meg ninsc köszönet. De én már sokat viszem kocsi nélkül is, néha már egyszerűbb. pl pénteken is ölben fogom vinni valószínűleg, négha meg sétál.

Ja, és voltunk sétálni, mert Emma nem bírta már itthon. cska az a baj, hoyg a hideg levegőt ahogy bezsívtam fájt mindne lélgzetvétel. Az egész légúton végig, nem cskaa torkom fájKép De állítólag gyors hatású antiniotikumot kaptamKép

Gombóc!

BalesetKép és hová költöztetek? Mi eddig mindíg inkább magunk pakoltunk, ezek szerint jobb is.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Timici
H-P 7-15:30ig vannak nyitva. Gondolom ez a munkaidő a varrodábanKép
Most csak ennyi, még gyüvök.
pusssz
E
ellimami
 
 


Sziasztok!
Csak szólok, hogy megvagyunk még... mostanában egyszerűen nem tudok hosszabb időre gép elé keveredni. Aztán ha mégis, akkor olvasgatok, de írni már nem nagyon marad időm.

Maci2,
azt azért nem hagyhatom ki, hogy gratula neked, nagyon ügyes vagy, szépek lettek a matricák!!! Kép

Kangi drága,
drukkolok neked, hogy 1. ne legyen semmi baj Julcsival, 2. jobb kedved legyen, és rájöjj, hogy mekkora hülyeséget írtál múltkor (miszerint nem kellett volna szülnöd, mert nem neked való).

Gombóc,
hát nem tartoztok a szerencsések közé "autóilag" Kép! De a fő, hogy nem lett bajotok! Zsombi meg nagyon ügyes, puszi a buksijára!!!

Tali:
mi akkor megint lemaradunk Kép. Nem lehetne egy hétköznapi talit csinálni, valahol, valamikor...???

Leszter,
ne aggódj, minden baba sír valamennyit, sőt, egy idő után hisztiznek is Kép, szóval teljesen természetes, amit Petra csinál, és az is, hogy nem veszed fel állandóan. A szomszéd megjegyzését fel se vedd, neki biztos nincs gyereke Kép.

Csucsuka,
gyermekeid gyönyörűek továbbra is! Csacsi-infó engem is érdekelne! Kép

Zulu,
lányod imádnivaló! Kép Múltkor megkaptad a képeket?

Na puszi mindenkinek, vár a munka Kép

F.
franyo
 
 


Mano: azert kell uj kocsi, mert ha bemegyek Pestre, a nagy batart nem tudom bevinniKép Egyreszt 16 kg, masreszt szerintem be sem fer a csomagtartobaKép Es raadasul olyan izen ul ebben a kocsiban, valahogy nem jo az ulos reszenek a kikepzeseKép Ezert kene uj kocsi (azert a faluban lehet ezt fogom hasznalni, bar itt is konnyebb lenne valami konnyebb kocsival kozlekedni).

En szinte minden esernyokocsinal lattam ezt a felhajthato labtartot. Illetve en inkabb maszivabbakat neztem, tehat mondjuk 15k es felette, azoknak szinte mindnek van (kiveve a konnyu kocsikatKép na jo, az Arianak vanKép). Az Aria egyebkent tetszik, de az kifejezetten varosi kocsi, pici kerekekkel, az nekem nem jo.

Na jol kibeszeltem magam sportkocsi-temabanKép

Telleg, most merult fel bennem, hogy el kene menni fenykepeszhez, legyen profi fotonk Lackorol. Nem tud valaki jo fenykepeszt, aki realis arakon is dolgozik?Kép

orsoly
orsoly
 
 


Sziasztok,

Ma is minitaliztunk Momoékkal, és én olyan jól éreztem magam, még a lányok is tök jók voltak, egyikkel sem volt gond (a múltkor sem).

Azur,
Ha már mozgolódik a picur, akkor nyugodtan tedd le a földre, ott tud forgolódni stb. A kemény padló nem árt meg neki, sőt. Ha úgy gondolod, hogy hideg van, a rugi alá adj rá még egy pulcsit és harisnyát. Egyébként én Orsit soha nem féltettem ilyenektől, bár mi a másodikon lakunk, tehát alattunk is fűtenek, ettől függetlenül a padló elég hideg. Orsi még soha nem volt emiatt beteg. Időnként ellenőrizd a nyakát, meg az arcát, combiját. Ha azok melegek, akkor nem fázik. Az én lányomnak a keze szinte mindig hideg a járólap miatt, viszont rugiban (zokniban ha gatyónban van) még soha nem volt hideg a lábfeje, és mondom, még nem fázott meg. Fejlesztő játékok: üres flakonok különböző magokkal töltve (krémes tégelyek is tökéletesek), használaton kívüli kábel (pl a telefon hallgató és készülék közötti csigás kábele), üres játékos dobozok, amiket lehet ütögetni, tologatni, belepakolni stb., kiselejtezett telefon, ami igen hasonlít a távirányitóra Kép. Hát hirtelen ennyi jutott eszembe, ami olcsó, és Orsinál beváltak.

Zulu,
Kölkecek édesek Kép

Pildi,
A tescoban láttam bébitaxit. Azt irják, hogy kicsi, de kibontva nem láttam, mert különben beleültettem volna Orsi, hogy teccik-e neki, meg méretben okés-e. Ha arra jársz érdemes megnézni, mert most akciósan csak 1999 pénz.

Sofka,
És mit mondott a dokinő? Mikor fogad? Gyerekekkel mit kezdesz? - ezen kérdésekre nem kaptam választ Kép

Leszter,
Orsi mindig szirénázik, ha felébredt, és egyedül van, de muszáj megcsinálnom a tápiját, és az némi időt vesz igénybe. A mi dokink szerint a babák igen jól bírják a sírást, szóval 5-10 perc szerintem abszolút normális. Hadd sírjon csak, semmi baja nem lesz tőle Kép A szomszéd meg le van tojva!
Banán: törj le neki egy kb 5 cm-es darabot, add a kezébe amikor az etetőszékében ül, és figyeld milyen ügyesen meg tudja enni egyedül is. Az én lányom azóta csak ilyen formában fogyasztja a banánt, villával tört nem kell Kép

Egyébként köszönjük jól vagyunk, de most már muszáj enni adni a csöppségnek

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Sziasztok!

Koszi mindenkinek a szomszeddal es sirassal kapcsolatos megnyugtatasokat.Kép Amugy a szomszednak van fia, ugy 15 eves lehet, de nem vele lakik, hanem az anyjaval. Gondolom 14-15 ev epp eleg volt arra, hogy elfelejtse, mennyit szoktak sirni a gyerekek. Amugy akkor is szomszedok voltunk, es en is elfelejtettem mar, hogy az o Balazsuk sirt-e annak idejen.Kép

Maci_2,
Naggggyon ugyes vagy, olyan szepek lettek a matricak!Kép Hova fogod kitenni oket? Roni latta mar? Tetszettek neki?

Timici,
Bence mar hamarosan jar? Nagyon ugyes, hihetetlen, hogy repul az ido!Kép

Mano,
Jobbulast!Kép

Gomboc,
Orulok, hogy jo az uj lakas, es foleg, hogy mar net is van.Kép
Baleset, jajj.Kép De szerencse, hogy ti ismet megusztatok.
Mivel vagtak at a koltoztetok? Leirnad, hogy mi ne essunk ugyanebbe a hibaba?Kép

Kangi,
Nagyon varom a fejlemenyeket. Remelem, a doki megnyugtat!Kép
Mikor lathatunk kepeket a kis nemevorol? (Remelem, hamarosan mar kis farkasetvagyunak fogjuk szolitani.Kép)

Franyo,
Azert ha epp van egy kis idod, varjuk a beszamolot, hogy mi ujsag veletek. (Mondom en, hahhahaKép)

Heppi,
Nem korai meg Petranak az egybe banan? Ket foga van, es foleg, nem is tud meg ulni... Bar most latom, hogy Orsi csak kb. 2 hettel idosebb Petranal. Nemtom, azert meg felek megprobalni.Kép Ma "ult" eloszor az etetoszekben, hat elegge dulongelt.Kép

Na megyek, mert Petra unatkozik, en meg nem akarom megvarni, mig bombolni kezd, tudjatok, a szomszed...Kép
Puszi:

Leszter
leszter
 
 


Sziasztok!

Megint rovid leszek :-(((
3 pokoli ejszakan vagyunk tul :-((( nem gondoltam, hogy a 4 ebredest is uberelni fogja Viola, de eddig legalabb 10 ora korul elaludt, most orakon keresztul hiaba altatjuk :-((( es ha letesszuk a kisagyba, perceken belul felebred :-(((
Most ejjel 2 orat szunyokaltam a lannyal a hasamon, meg ugy 2-3szor 20 percet ket ebredes kozott :-(((
Az a legsz*rabb, hogy a csondes oracskakat se tudom kihasznalni, feszult vagyok, hogy ebred vagy nem, mert a legnyomorusagosabb, amikor vegre eppen ellazultam es felalomban vagyok, es akkor sir fel, es megint muszaj erot venni magamon :-(((

Most legalabb napkozben aludtam par orat, parom rendes volt es delutanra teljesen atvette, csak szoptattam.
Ugy irigyellek Benneteket, akik rendszeresen neteztek es kovetitek az esemenyeket, ugy szeretnek en is tarsas eletet elni, de soha nem jon ossze :-(
Multkor kicsit olvastam, de irni nem tudtam, most csak vegigszaladni volt idom...

Zsuzsofi!
Olvasol mostanaban? Meg egyszer megirom: visszapattannak a leveleid, pedig nagyon varjuk a jelentkezesed, mert nem fer mar a tejci a melyhutoben! Hivj!!! (20) 481-1723

Kangi,
lattam, hogy ki voltal bukva, teljesen ertem a szitut, en pont igy rohantam ki meg bogtem pl. ma hajnal 5-kor. Aztan megint feljon a nap, a baba szep, nyomni kell tovabb az ipart. Nem hiszem, hogy gyengek lennenk, legalabbis nekem regebben mindig az ellenkezojet mondtak, megis igy ossze tudok omlani. Tenyleg baromira nem konnyu, de el fog mulni.

Mariann,
nagyon jo volt olvasni a szuper hireket Marcikadrol :-)))
Remelem, sikerul gatyaba razni a cukrodat! :-)

Leszter,
orulok, hogy megvagy :-))) Petra nagyon ugyi :-)))
Szomszedod egy taplo, mar bocsi, vagy legalabbis bal labbal kelt fel. Mivel az anyukak nem tudnak osztodni, es nincs annyi karjuk, mint Sivanak, a babak neha sirnak par percet. Azt olvastam, az ilyen un. "mikrofrusztraciok" meg hozza is jarulnak a szemelyisegfejlodeshez. Ez nem ugyanaz, mintha orakra becsuknank bombolni a szobaba.

Maci2,
szepek lettek a matricak :-))) most irigykedem... lehet, hogy a Telapotol egy kis idot fogok kerni, hogy vegre uvegfesthessek meg gyongyozhessek kicsit?! :-)

Gomboc,
remelem, most mar egy eletre letudtatok a baleseteket!
Uj lakas :-))) koltoztetokon ne nagyon bosszankodj, egyszeri esemeny...
Zsombinak gratulak :-)))

Es utolag is sok boldogsagot minden unnepelt babanak es anyukanak Kép Kép Kép, es tenyleg bocs, hogy csak igy egyben, de mindenkire gondoltam, amikor olvastam...

Minden szepet s jot, es bekesebb ejszakakat Nektek! :-)))

Kaska
kaska
 
 


Sziasztok!

Heppi: köszi, bár a bébitaxi fazonú autó a nagyokról még valamennyire üzemképes, ezért gondolkodom inkább motorban vagy lófélében.

Gombóc: autóKép Nem is mernék/merek az M1-esen járni! Fő, hogy nem esett bajotok!!

Orsoly:na ne már, küldd már el a csudába azt a védőnőt!!! Nehogymá most kelljen méregetned! Meg hogy nem elég a 3x-i hozzákaja!!! H*lyeség!!! Teljesen normális, hogy idővel lassul a súlygyarapodás. És komolyan, mit csinál a védőnő, ha nem méred??? Mit tehet? Ne hagyd magad!!!

Ancsit ma úszás után megharapta egy baba. Lányom a hibás, a kis butus, ő nyúlkált a másik baba szája felé (öltöztetés egy nagy szivacson van, azon van az összes baba), hát az meg kapott az alkalmon. Még most is piros az ujjacskájaKép. Merülés jól ment neki egyébként. Alvás nem volt nagy...

Sziasztok:
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!
Gyors bejelentkezes... Kép Ecceruen nem hagy a kis galadlany gephez ulni!

Jelentem tegnap vizsgaztam Kresz-bol es megvaaaaannnn elsore! Kép
Jazi mar folyton alldogall, es nemtom hogy ,de 1ik naprol a masikra megtanult 4kezlabazni is. Mar engedi el a kapaszkodokat, ugy mint Timici Benceje. Engem meg a szivroham kerulget, mert azert szerintem itt meg nem tartunk....

Csak keveset tudtam olvasni...de:

Ildi
Harapas Kép

Kaska
Nem irigyellek Kép Csak egy vigasz van tenyleg! Kinovi, TUTI!!! Kép

Gomboc
Auto Kép
Lakas Kép Majd berendezitek!!!! Nalunk meg alig fernek a butorok, szoval ne aggodj, idovel! Kép

Beu
Jottok mar? Kép

Szepjoestet mindenkinek!
Norka s Jazi Kép
norkini
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi!
Most éppen nem szedem az Aloe Vera-s gélt, csak akkor ittam, amikor nagyon nagy volt a baj és gyorsan kellett a segítség. Ha jól tudom, egy Forever Living-es cucc volt, nagy sárga dobozban. Nem tudom, hogy ez segített vagy végül is a saját szervezetem győzte le a bajt (ismeretlen eredetű nyirokbetegségem van), de ártani biztosan nem ártott Kép. Csak borzasztó íze volt, brrr. Én mindig idegenkedtem az ilyen 'csodaszerektől', de ezt a háziorvosom ajánlott és szerezte be, ezért használtam.

Azur!
Lakásügy: megvolt az értékbecslés is (úgy tűnik jó áron vesszük a lakást, kopp-kopp-kopp Kép) és várjuk a banki bírálatot (lehet, hogy két héten belül az ügyintéző szerint). Aztán már 'csak' szerződéskötés, jelzálogbejegyzés és költözés. Remélem karácsonyig mehetünk!
A cucc, ami négyzetekből áll és a földre lehet tenni az a Habtapi és 1990 és 2400 ft közötti áron láttam. Tényleg jók, csak vigyázni kell a kis darabokkal, nehogy lenyelje a gyerkőc, meg ha már fog is van, akkor harapható. Ja, és én Levit nem tudtam soha rávenni,hogy rajta maradjon Kép.

Gömb!
Lili nagyon aranyos Kép.

Nadine!
Gyógyulás, hurrá-hurrá!

Én is voltam túrkálni Levinek, mert kinőtte a cuccait. Az eredmény: egy tréning (alsó és felső), egy vastag termopulóver, egy vékony pamutpulóver, egy puha és meleg nadrág pulóverrel itthonra, egy pamut tréningnadrág. Csupa-csupa márkás cucc, nagyon boldog vagyok Kép!

Csucsuka!
Én is szeretnék Levinek olyan ugráló valamit, amin Zsófi és Danó ülnek. Kerestem, de eddig sehol nem láttam, mert a barátainknál kipróbáltuk és Levinek bejön. Te hol szerezted? A labdás fajtát láttam a Pennyben, de szamárszerűség vagy hasonló nem volt Kép.

Mariann!
Nyakad Kép. Próbálj meg egy kiadós masszírozást. Rosszabb nem lesz tőle Kép.

Leszter!
Szerintem hagyd figyelmen kívül a szomszédot. Én normálisnak tartom, ha egy pár percet hagyod sírni a gyereket, főleg ha halaszthatatlan dolgot csinálsz. Levi pl. a lábamnál sírt a múltkor, amíg az almáját reszeltem, de nem tudom a kezemben tartani közben. És néha nem engedem be, amikor pisilek, mert nem mindig van kedvem hadakozni vele, hogy ne nyúljon a WC-be, ne játszon a WC kefével és addig az ajtó előtt sír. Utána megölelgetem, elmondom neki, hogy néha muszáj várnia rám.

Maci2!
Igen, úgy néz ki Levi már teljesen rendben van, túltette magát a hétvégén Kép.

Kangi!
Mi újság van? Remélem megnyugodtál Kép.

Gombóc!
Gratula a költözéshez Kép! Én is aggódom, hogy mennyi idő lesz majd, amit net nélkül töltök Kép vagyis Kép.

Jó éjt mindenkinek megyek Vészhelyzetet nézni.
Pusza, Virág és Levi
virga
 
 


Na, azért még két aranyos történet idekívánkozik, az egyik a hétvégéről: szombaton este Anyuéknál voltunk, Ankát kenguruval vittem, és hazafele elaludt benne. Mivel olyan jó idő volt, elhatároztuk, hogy gyalog megyünk haza (kb. két buszmegállónyit). Olyan jól elbeszélgettünk Apával, hogy csak itthon vettük észre, hogy Anka egyik kiscipőjét valahol elhagytuk. Olyan rossz érzés volt, hogy elhagytunk valamit, ami az övé, ami hozzá tartozik, a pici aranyos kiscipőjét... Kép Este 6 körül volt, kinn koromsötét, nem is emlékeztünk pontosan, hogy merre jöttünk (több lehetséges útvonal van, sok kis utca). De a hős Apa kapta a biciklijét, és elindult, hogy megkeresse a Kis Kék Cipőt. És képzeljétek, meglett! Kép Vagy 20 perces keresés után hazatért Apa és a Csavargó Kiscipő. KépKépKép Olyan jó érzés volt, egész este itt örültünk Kép.
A másik sztorim szintén Apás: délelőtt hallom, ahogy énekel a lányának Kép: "jaj de szép zöld szeme van magának, nincs ilyen a világon, csak anyának!" KépKépKép

Norka,
írtam neked ma du. icq-t! Kép

Kaska,
nagy-nagy drukk nektek, hogy békésebb idők jöjjenek rátok!!!

Pussz
F.
franyo
 
 


Sziasztok,

Kangi,
bocsi, nem tudlak visszaolvasni, de mi a gond???? KépKépKép

Franyo, tudneri mindket sztori. KépKépKép

Leszter, sirni hagyas nalunk is van, Zsombi az uj lakasban nagyon sokszor sir. Szerintem hozzaszokott ahhoz, hogy a regi, kismeretu lakasunkban allandoan szemmel tudott tartani. Most meg eltunedezem neha a ket es fel szobaban...Kép De hat nem ulhetek mindig mellette, takaritani is kell, enni is, cumisuveget is mosogatni meg hasonlok. Kép

Kaska,
nyugisabb, atalvos ejszakakat kivanok! Nem lehet, hogy a foga jon???

A koltoztetokrol: szinte mindenhol hirdetik magukat, 2500 Ft/ora, 3 rakodomunkassal. Felhivtam oket, azt mondtak, max 4 ora alatt atszallitjak a cuccunkat, ez kiszallasi dijjal egyutt 12eFt lett volna. Apajaval megbeszeltuk, hogy ha ennyibe kerul, nem hivjuk a baratainkat, mert a 4. emeleten laktunk es most a 3. -ra koltoztunk, szoval, ennyit bevallalunk es akkor a baratainknak nem kell megszakadniuk a cipekedestol. Es a dobozolast csinaljuk mi. Ehhez kepest a koltoztetok nem jottek idore (csak masnap), es vegul 40 (!) eFT-ot kellett fizetnunk!!! Szoval, oket semmikepp NE hivjatok!!!! KépKépKépKépKépKép
Auto: tenyleg mazli, hogy nem lett bajunk! Ha egy kisebb autobn ulunk vagy a Paromnak nincs ekkora lelekjelenlete, mint ami volt, akkor valoszinuleg most a korhazban fekudnenk...Kép

Csucsuka, az az ugralo ize az honnan van? Kép

HAt, LAnyok, nem is tudjatok, mennyire hianyoztatok! Apaja mar itt vigyorgott a vegen, hogy en fuggo lettem! Kép

Sziasztok,
Gombóc
gombóc
 
 


Virga, hova koltoztok? Kép

Myssnia, nemreg jartunk Lorincen, mar epul a lakoparkotok! KépKépKép

G.
gombóc
 
 


Franyó,
ez a két sztori nagyon édesKép. Fotókat megkaptam, írtam is, de akkor megint vacakolhatott a mélemKép. Úgyhogy akkor köszi ittKép, nagyon jók lettek a fotók!

Sofka,
vasalással végeztélKép?

Virág,
turkaKép. LakásKépKépKép.

Norka,
éljenéljen!Kép Gratu a vizsgához!

Kaska,
kitartás!Kép Mondom én, szintén túl némi bőgésen. Valami biztos van a levegőben, hogy ilyen nyugtalanok ezek a bobekok.

Gombóc,
hurráhurrá, újra netenKép! Baleset jujjKép. De a lényeg, hogy Nektek nem történt bajotok. Bútorszállítók már csak ilyenekKép.

Mariann,
de jó, úgy örülök, hogy nincs semmi gond Marcival!Kép

Maci_2,
aztaaa, micsoda szuper matricák! Nagyon ügyes vagy!

Tina,
LegoLegoLego! Malacka is ennyi idősen kezdte értékelni.
Én mindig veszek könyvet is a srácoknak, most Mazsola és Tádé a menő, korábban Kippkopp és Tipptopp voltKép.

Nadine,
gratu a kúszáshoz!Kép ZsaninakKép.

Elli,
na, bevásároltál?Kép Köszi a felajánlást, most nem hiányzik semmi a készletbőlKép. Én is szoktam abban a patikában vásárolni, azért kérdeztemKép.

Timici,
Bence egy az egyben úgy alszik, mint Malacka.
Kiscsaj számolhatatlanul sokszor ébredt tegnapKép. Meg már napok óta. Az a legrosszabb, hogy Mac kukorékol éjfél-egyig, aztán reggel meg Malacka alarmol fél7-kor. ÁÁÁÁÁ!

na puszka, aludjatok jól

Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Gombóc, de jó hogy újra itt. Autó miatt Kép . Költözés Kép , szállítók Kép . Mi is mindig selfmade csináljuk. Fárasztó, de nagyon családias. Különben milyen az új környék? Télen kicsit nehezebb lesz, de tavasszal biztos nagyon beindulnak majd a kismamák a babakocsikkal. Akkor lehet ismerkedni.

Kangi, mind a húsz körmöm tövigrágva, és egyfolytában izgulok. Még álmodtam is Julcsival. Mit mondtak?

Franyó, cipős sztori nagyon aranyos. Főleg a heppi end. Egyszer én is végigjártam visszafelé egy egész bevásárló központot. A cipő meg az autó alatt lapított.
Apa éneke: Kép Kép Kép
Kaska, nyugodalmas éjszakát!

Norka, kreszvizsgához gratula!

Kép

PILdi, metrókatalógusban láttam hintalovat. Nem is olyan drága. És olyan Ancsi-méretű... (Szóval lassan fel tud majd ülni rá a kisasszony.) Apropó metró: Vannak tök jó fajátékok is. Egy olyan gurulós izé, meg favonat és nem is olyan vészesek az árak. Kopácsolós is van, de azt csak az ellenségeteknek vegyetek. Bár középső gyermekem a csavarozós részével órákig bírt vacakolni.
Ildi, szóval szerinted is előfordulhat, hogy leáll a gyarapodás? És ez féléves kor után már nem gond? Marcipán egyáltalán nem hízik. Pedig háromszor nyammog napközben, és rendesen szopizik is. (Éjszaka három óránként, és tényleg eszik, nemcsak vígasztalódik.)

Heppi, öt körül visszahívott a tanár úr (doki) titkárnője. És 16-án pénteken mehetek, mikor nekem megfelelő. Mert ügyeletes a doktor úr. Eddig jó. Csak neki is megfelelő legyen az időpont. Aznap reggel valszeg egyeztetek még velük. Gyerekek anyukámhoz mennek. Marci vígan elvan míg a lányokat látja, nem is szorong a szeparációtól. Sebészetre többet nem viszem magammal. Elég volt a benntöltött négy nap. Meg a szoptatás a folyosón. Szerencsére már csak tudom, hogy volt, nem emlékszem rendesen.
Leszter, Marcipán csak a tökéletesen folyós állagú dolgokat eszi meg. Idősebb Petránál, de nem mernék banánt adni neki, mert a legkisebb darabtól is - amit pedig két foggal simán leválaszt - sírva fuldoklik.

Na mára ennyi, hív az ágy.

sofka
sofka
 
 


Sziasztok!

tegnap kijött a dokinéni, "megvígasztalt", hogy Dani még csak az elején van a betegségnek, és ez még rosszabbodni fog Kép Én viszont elkaptam tőle, estére belázasodtam, így szerintem a tejemből egyből kapta az immunanyagot, és ő már jobban van. Én meg Algopyrint reggelizem és vacsizom, a torkom is fáj, szóval sz.rul vagyok Kép De a lényeg, hogy Dani ma már alig köhögött és csak hőemelkedése volt, s a közérzete is sokkal jobb Kép

Virág
örülök, hgy írsz megint, többször eszembe jutottál ám! Kép

Manó2
gratula a tekegyőzelemhez Kép és hogy Dorka ilyen jól bírta a pécsi kirándulást

Azúr
épp tegnap mondta a doki néni, hogy ekkora gyereket már a földön kell tartani! mondta, hogy ha hideg a parketta, terítsek le egy pokrócot, vagy adjak rá 2 réteg nacit, nem fog megfázni

Beu
ma-ma-ma Kép
Dani meg ba-ba-bázik Kép

Timici
ügyes Bence már lépeget Kép

Maci
nagyon teccenek a matricák, igazán szépek Kép

Gombóc
autós baleset Kép fő hogy nem lett bajotok

Norka
gratula a sikeres Kresz vizsgához! mikor kezded a vezetés órákat?

PIldi
ujjharapás Kép

Franyó
apa énekel Kép aranyos

na megyek mert fél hulla vagyok
jó éjt

Andi
psandi
 
 


FranyóKép jaj, de jó, hogy megkerült a kiscipőKép Apa hős. Olyan jó érzés lehetett, hogy bekerültél az énekébeKép

LeszterKép drukk, hogy ne tejallergia legyen, inkább egy 1xrű szárazekcéma, ami a fűtéstől volt nálunk, és kinövős. Szomszéd le van tojva magyarán. Néha van olyan teendő, hogy nem lehet felvenni, az ikertesó (utánaszámoltam, tényleg azKép) is üvölt, csak itt nem hallja meg senkiKép Merüléshez gratula, nagyon édes lehet Petra. Julka is megtorpant azóta, naponta 1-2x mászik, a többi kúszás.
A banánt szerintem is kipróbálhatod, a babusoknak azért van foguk az ínyük alatt, szóval nem olyan, mint amikor kihúzzák egy felnőtt fogát. Csak légy résen, ha nagy darabot harapna le, akkor lépj közbe.

GombócKép balesetKép de hogy ti megúsztátokKép kocsira valaki fizet? Hová költöztetek?

IldiKép szegény megharapott AncsiKép viszont úszóbajnokKép én is járnék, de Apa nem engedi, és ráadásul a dokinénink sincs oda tőle. Megoldottuk -legalábbis maKép- a sétanyüglődést! Hasra akart mindenáron fordulni, így hasrafordítottam, és úgy utaztunk. Bámult kifele. Uezt akartam félig ülő pozicióban, de nem szerette.

ElliKép majd meglátod, milyen szép a lovastanya. Én az ovival voltam. Csak legyen szép idő! 100 m-el utána van egy halastó, oda szoktunk járni nyáron fürödni, jobb mint a strand, homok, és alig mélyül.

KaskaKép tényleg tuti kinövi. Csak addig kell kibírniKép És 1-2 átaludt éjszaka után jöhet a következő babus!Kép

NorkaKép gratula a kreszhez! Biztosan jobban tudod most, mint énKép Nagylány jobban tudja, hogy hol tart, mint teKép

MariannKép én az áfonyateáról hallottam, hogy jó a cukorbajra, anyukám barátnője is azt issza minden nap. Nyakadat maszírozd meg valami izomlazító, sportsérülésre használandó kenőccsel.

OrsolyKép szerintem se méregesd a szopit! 1) tuti nem fogod tudni, nem hiszem, hogy Lackó díjazná a mérlegen ücsörgést, a rendelőben is szórakoztatóbrigád van mérésnél 2)napi 3x kaja még a felnőttnek is elég 3)ebben a korban a tizenpárdeka is elég, a fő, hogy gyarapodott. Mi lenne, ha a faluban továbbra is a naggyal közlekednél, és vennél egy szuperkönnyű, szuperkicsit az autós vásárlásokra? Nálam ez a terv, nekünk egy nagykerekű, külön alj, külön felső rész kocsink van, ami gyalog szuper kényelmes, de a Favoritba be sem fér.

Mi már így esszük a körtétKép
Kép

És egy tegnapi kedvenc a Kisteknősről
Kép

Urszila
urszila
 
 


HAli Csajok!

Nos, csacsit tavaly nyáron vettük, játéknagykerben, ahová eccerű halandó nem teheti be a lábátKép... mivel sehol se láttunk, és a kapott telcsiszám nem élt. Mi a manótornán találkoztunk vele, ott kértem a telcsiszámot, ami nem működött, viszont apának mondtam, mennyire tecc a manónak, így minden kő meg lett mozgatvaKép. Van mégegy, az vékonyabb, pancsoló medencéhez járt. Dani kb 1 éve élvezi igazán, szerintem Zsófinak is kell még egy fél év, hogy egyedűl élvezhesse, bár már most imádja, jó fogzásra a csacsifülrágásKép

Norka, naugyeugyeKép Grat grat! (képzelj ide egy véllveregetős gifet, oksa?Kép)

Tina, mi is ebben a helyzetben vagyunk majdnem, karácsonykor lesz egy 2,5 évesem meg egy 9 hónaposomKép. Danó kap autós ajándékot, építőkockát meg valami rajzólosat, Zsófi meg valami babásat... aztán lehet, hogy csere lesz a végénKép De tényleg, Zsófi autózik - már amikor hagyja a fiúKép - Danó meg eteti Zsófikám egyetlen babáját, aki a "sírós baba" névre hallgat, mert ha megnyomjuk a pocakját, sípol. Különben rengeteg fejlesztő játékunk van...

Zulukám, hát igen, így múlik el a világ dicsősége...Kép Beunak mondtam is a talin, hogy hol van már a nénike... Most Gulyás Eszter a nagy szám, és Adél. Bár a múltkor az egyik lányosanyuka mondta, hogy nem válogat nagyon a srác, mindegyik kiscsajt ölelgeti, puszikgatja, már ha hagyják magukatKép és általában hagyjákKép Egy esetben nem gentleman a csajokkal szemben, ha autózás közben zavarják...Kép

Leszter, fejfájás husss! Mond, mittörődsz te a szomszéddal? Szóljon bele majd az unokái nevelésébe, már ha hagyják annak idejénKép. Különben szerintem kis sírás nemárt, tudod erősödik a tüdejeKép. NEm semmi a súlya a csajnak, Zsófi 7hósan(félheteKép) 7,4 kila volt, viszont mikor eccerre két gyerek van az ölemben, az kicsit több, mint 20 kila...

KAska, jajaj, nem lehet, hogy gonosz fogmanó? Te szegény... Remélem mihamarébb rendeződik a dolog, és hagy a nőci alukálni... Elalvás nekem is nagyon nehezen megy, hiába vagyok fáradt, úgyhogy nagyon együtt tudok érezni veled, bár gondolom ez nem sokat segít...

Beukám, nem tudom mi a bibi, elvileg neked is csináltam küldeményt, holnap utánanézek, ígérem! (most nem az én gépemen vagyok, hanem apájén, és ezen nemtom lekérdezni a leveleimet - vagyis tudnám, csak naon sokmeló - meg ezen nincs meg a file sem) Meg kaptam Zsuzsitól és Szilvitől is adatokat, így még frissebbet kapszKép. Na jó, a többiek is megkapjákKép

Gömb, jajdejó jajdejóKép hogy újra netközelben vagy! BalesetKép, de a lényeg, hogy ti megúsztátok! Mivel vágtak át? már ha publikus... Közben frissitettem, már látom...

Képzeljétek, végre megszületett a bírósági döntés a tavaly júniusi balesetünk ügyében... már csak 1-2 hét és ki is fizetik... Bezzeg a túlélés öröme már több, mint 7 hónaposan szuszog az ágyikójábanKép Úgyhogy itt áll, hogy minden rosszban van valami jóKép

Franyó, édes történeteid vannakKép én ilyenkor olvadokKép Mondjuk pechemre gyerkőcök apa őzike tekintetét örökölték, és ösztönösen be tudják vetniKép. Mondjuk apának már nem mindig müxik, olyankor megkapja, hogy minek lőtte el a genetikai puskaportKép

Kangi, hírek??

Na elküldöm, úgyláccik az egésznapos nettelenség miatt kaptam a hasmenés mellé egy kis szómenést is, dehát attől ti szenvedtek, nem énKép

Pussz
Zsófi

JA, és drukkoljatok, barátosnémnak elment a nyákdugó, szarul van, párja frankhonban, ha most szül, akkor én menek vele. Szegénykém nagyon maga alatt van, mármint nem miattamKép remélemKép
csucsuka
 
 


Jó sokat írtam, jó sok hibával, bocsika Kép
csucsuka
 
 


TinaKép elfelejtém írni, hogy középfülgyulladásra nagyon jó a kövirózsacsepp. Andrisnak kikezelte gyógyszer nélkül a f-o-g dokinénink, aki természetgyógyász is. És én is kikezeltem egyszer kirándulás közben, éjjel visított, hogy fáj a füle, és sehol orvos. 5x3 csepp. Ártani biztosan nem árt.

LeszterKép olvasom, hogy Sofka azt írja, hogy semmiképpen ne adj banánt. Most légy okosKép Különben Julka is fuldoklik a darabos főzitől vagy gyümölcstől de saját kezéből hajlandó banánt is és kekszet is eszegetni.

Urszila
urszila
 
 


Sziasztok!

Elvszettek (Gombóc, Franyó, Virág, és még aki kimaradt esetleg) végre itt!

Ildi! Metro katalógus: kisautó, lehet hintázó pozícióba is tenni.

Csucsuka! Türelmesen várom. Csacsi mit tud? Ugrál? Skacok nagyon édik! Szüléshez mit is kívánhatnék. Kalappal! Sokkal.

Urszila! Kiscsaj egyszerűen yönyörű!

Maci! Matricák is szépek. Nagyon ügyes vagy. Irigy-irigy.

Sajna alig bírtam ma olvasni, írni pláne nem. Holnap irány Pécs. Hurrá! Majd jövök.

Jó éjt, Beu
beu
 
 


Urszila! A yönyörű a gyönyörű fokozott alakjaKép
B
beu
 
 


Beu, felül rá és előszőr csak rugózik (gyiázik). Aztán idővel benyargalja vele az egész lakást, így ha nem tudod kivinni, akkor is lefárad, és alszik délutánKép

Jó utat!
csucsuka
 
 


Halisztok Kép
Gasztro-enterológiai mérési adat: 13 nap alatt 18 deka gyarapodás, ez jó.
A többi már nem olyan jó.

1. vérszegénység, kapott rá Maltofer cseppet és C-vitamint, de adhatok a C helyett Polyvitaplex cseppeket is. Ettől talán megnő az étvágya, drukkdrukk.

2. Székletben sarjadzó gomba (valszeg Candida albicans), mennyiségi elemzésre kakimintát viszünk az ANTSZ-be. Gáz esetén diéta Kép Szerintem a puffadást, gázosodást is ezek a dögök okozzák, mert zabálják a szénhidrátot és szén-dioxidot böfögnek ki a szemetek Kép
Plusz kaptunk egy bacikeverék-tippet, ami segíthet helyrebillenteni a Lactobacillus-gomba természetes egyensúlyt. Jó drága, de úgyse veszek erre az alakra ruhát, azon megspórolom Kép

3. A leletek alapján pajzsmirigy-alulműködés Kép Nem nagy az eltérés, de észlelhető (5%-kal a felső határ felett). Holnap bejelentkezünk a Madarász utcai endokrinológiára KépKépKép

4. Tejallergia-vizsgálat eredménye még nincs meg.

5. Székletben kissé csökkent fehérje-emésztettség, de ezzel még nem foglalkozunk egyelőre.

Étvágy továbbra sem extra, főzelékfogyasztás nem észlelhető, de ha hízik, akkor hurrá, majd holnap védőnéni-sajátdokinéni is vizitel és ők is elmondják az okosat.

Vettem gyári babakajákat (csirke-és pulykahusisakat), hátha azok becsusszannak ...

Köszi a drukkokat és a biztatást, majd meglátjuk, hogyan tovább.

Minden baba gyönyörű, és bocs, hogy megint nem személyeskedem Kép, de nagyon fáradt vagyok.

Pussz
Kangi
kangi
 
 


Apa kapott fel ev halasztast! Halleluja! De akinek kapott a parja, leirna, mit irtak a kervenybe, apanak ugy kellett kisirnia ma, szal kene valami jo kifogas fel ev mulvaKép

Urszila: igen, igy okoskodtam, csak kozben latom, hogy eleg szar a bazinehez kocsi uloreszeKép Szal ezert a dilemma....

Betegeskedoknek jobbulast!

orsoly
orsoly
 
 


Csucsuka,
piros szamárról én is kérek infot. Nagyon szupi.Kép

Sofka,
nálunk is a Lego Primo a sláger, a dudálós hinta és a műanyag szivacsos mesekönyvek. Puszi Marcipán pocijára.Kép

Nadine,
kúszáshoz gratulaKép

Maci_2,
főnökKép <-> matricák csúcs szuperek!!!!!!!Kép

Timici,
Bence nagyon ügyi Kép, sajnos a videót nem tudom megnézni.Kép

Gombóc,
lakás szuper Kép, kocsi Kép

Heppi,
Orsi nem nyeli félre a banánt? Én nem mertem még így adni neki, csak turmixolva.

Mariann,
remélem a cukorral rendben vagy.

Norkini,
Jazi nagyon ügyes Kép
Gratula a vizsgához.
Én is bepánikoltam mikor Liza 6 hónaposan felállt. Egyből fel is hívtam a védőnőt, mit csináljak, hogy ne álljon fel.KépKépKép

Franyó,
kiscipő KépKépKép

Virág,
turka Kép

Képzeljétek Liza tud puszit adni. No persze nem a cuppanós fajtát. Ha kérem, hogy adjon puszit az arcomhoz dugja a fejét és nyitja a száját. KépKép Annyira édes! Ma este a tesóknak is adott puszikát. Teljesen oda voltak tőle a nagyok, alig akarták elengedni lefeküdni Lizust.
Képzeljétek ma délelőtt is 3,5 órát aludt kint a teraszon. Ugye nem tud megfázni?

Végül is mikor és hol lesz tali?

Szép álmokat!!!!!!4

Zsuzsóc
zsuzsóc
 
 


2003. november 4. 22:11 perckor megszületett kislányunk, Hanna!
Kép
(Bővebben majd AnnAnn Kép )
AnnAnn_kispapi
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?