Új privát üzeneted érkezett!

Mi is megvagyunk. :)
Hétvégén voltunk Brigivel biciklizni. Jól bírta, még el is aludt benne, de a zökkenőkre felébredt. Már a bukósisakkal sincs gond. :)

Én meg most jöttem a szájsebészetről. Megszabadítottak az egyik fogamtól. N n vacak volt, kalapálta ki a gyökereket! Most kezd kimenni az érzéstelenítő, egyelőre még bírom, de azért nem jó.
Viszont az asszisztens nővel beszélgettem, és azt mondta, hogy "Le kell szoktatni a gyereket a szopiról, mert már túl nagy hozzá és nem egészséges. Túl nagy kötődés alakul ki." :shock: Én persze bológattam, hogy persze, persze, de azért természetesen mást gondoltam. :) Hallottam már ilyen emberekről, de azért sokkoló volt ilyet személyesen is hallani. Persze Brigi tobábbra is szopizni fog, ha úgy tartja kedve. :lol:

Most bocsi, majd később lehet jövök még, de vacakul van a fejem. Inkább lepihizek, mert a kiscsajszi is alszik.

Ui.: Lilinek Boldog Szülinapot (ha egy kicsit megkésve is!)
lora7
 
 



Most csak gyorsan.

Megyünk a talira!!!!!!!

Mazsi ugye akkor befogattok minket a kocsiba?

Este még jövök, most nőgyógyászhoz kell mennem.

ELSŐ UH: aug.31.

KépKép
Kép
Kép
b.lin
 
 

 
 

sziasztok!

vagyok csak iszonyú éjszakáink vannak :cry: jönnek a fránya felső 4-es fogak...ma láttam h a jobb oldali helyén egy hatalmas lila pukli van gondolom most akar áttörni :roll:

napközben is nyüszi, most is itt rázzaa gatyám :lol:



Lin
akkor a hely lestoppolva nektek :lol:
küldök privit

bocsi de most mennem kell

mazsi+Lea

KépKép
mazsi*
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok ismét!!! Meggyógyult!!! :D :D :D Lehet, hogy nem végleges de én bizakodok!

Visszaolvastam, és sok mindent szerettem volna írni de kiszállt a fejemből.

Örülök, hogy ilyen sokan tudunk jönni a talira!

Kaja! Szerencsére nekem szupi edénykészletem van. De eszembe se jutott külön edényt használni. :roll: Kajából pedig heti 2-3 bébi ételen kívül a miénket eszi. Kapott már mindent, csak babot nem. A fűszereket se sajnáljuk. Tegnap tojásos nokedlit kapott. Ma frankfurti levest, grízes tésztát. De ha úgy alakul, hogy a szomszéd étteremből hozok magamnak menüt annak is kapja a felét. Valamelyik nap elfogyott a tápszere és reggelire kakaót kapott tehéntejből. Csak úgy nyelte. Én fakszniztam már vele eleget a tejallergia, nem allergia miatt. Szuper jó az étvágya és amióta a miénket eszi 1 hónap alatt 500 grammot hízott. :D De a talira vagy előzőnapi maradékot vagy bébiételt viszek.

Nanica! Ha gondolod főzök valamit Linusnak, csak szólj és beszéljük meg mit szeret. :)

Kedvenc kajája mostanában. Játszótéri homokozó homokja nagy mennyiségben. :? :lol:

KépKép
csongria
 
 


Lora! Részvét a fog miatt. Sajna eltart majd egy pár napig. Kitartást!!! :(

KépKép
csongria
 
 


Sziasztok!


Nálunk sincs külön főzőedény (nem is volt), és Gergő azt eszi amit mi, + ebédre bébiételt (ha megeszi), mert ebédre nem főzök külön.

Óóóóó, Gergő "önálló munkából" átcsapott hisztibe, úh most sem tudok írni. :( Azért elküldöm, legalább lássátok a szándékot.
Vendég
 


Kérek Minden EddigKvízkérdéstbeNEMküldőt,
hogy a holnapi nap folyamán egy azaz egy darab kérdést tákoljon össze és privibe juttassa el a címemre!

Előre is köszönöm.

Maradok őszinte tisztelettel,

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Mivel egy jó hete vki csupa jóindulatból megnézte, mi is lehet a babakocsi tárólónkban (feltörte), most fent van a kocsi. Így előadhattam az eddigi legcukibb logisztikai bravúrt. Szöszi kenguruban, a babakocsi az egyik kezemben, a másikkal Natit húzom le a lépcsőn. Élveztem. :twisted: A játszi viszont tökéletes volt, az kárpótolt. Mire hazaértünk, két éhes, fáradt gyerek visított. De legalább kaja be, ágyba mindkettő és szunya. Szabi persze egy óra múlva már fent kuruttyolt, mert ha már csak egyet alszik, miért ne lenne az rövidebb, mint a megszokott második. :lol:

Csimpilimpi,
Azt egy szóval sem mondtam, hogy külön főzök Szabinak. :lol: Nálam már az is tortúra, ha egyáltalán főzni vagyok kénytelen, nem vagyok én önsorsrontó, hogy ilyen affinitással még duplázzak is. Csak azt, hogy másoknál el tudom fogadni. 8) Tudom, szégyen, gyalázat, de nekem az sem veri ki a biztosítékot, ha Szabi pont a padlóról akarja felnyalni a lepotyogott maradékot. :oops: Azt csak a játszótéri nyálas, homokos, hangyalátta kiflivég tudja elérni.
Már majdnem két hetes Viola, miért lenne gond, ha elmennétek sétálni? :roll: Én viszont itt nem érzem a szükségességét az óvatosságnak. :lol: Ha már baciféltés, abból otthon több van.
Heti menüt tervezel meg előre, esetleg napit, vagy megvannak a tervek, és csak előkapsz egyet?

Kép KépKép
lorca
 
 


Lorca!

Voltunk is sétálni!!! Csak a védőnő meg ne tudja! 4 hetes korig még szellőztetni sem szabad. :twisted: Látszik, nincs gyereke!!

Kaja:
Hmmmm ha már rákérdeztél. Van bibliám. Abban le van írva az összes olyan étel, amit szeretünk. Hozzávalókkal, esetleg recepttel, ha nem megy anélkül. Vannak konkrét elképzeléseim, hogy mit kell ennie a családnak egy héten.
- Így van egy húsmentes nap (péntek) tésztákkal, tartalmas levesekkel, sajttal, tejtermékekkel, tojással (nem mindet egyszerre!)
- Van minimum egy hal. ÁLtalában zöldség vagy salátakörettel. A gyerekek az utóbbiból is tartalmasabb, sajtos, Andis már olajos magvas verziót kapnak.
- Minimum két főzelék hetente tojás, vagy hús feltéttel. Többnyire az egyik legalább zöldfőzelék.
- A többi napra jut az élvezet. Gombás hús, sajtos csirke...

Vasárnap mindig a kedvencek közül válogatok. És valamit sütök is. Na persze néha lehet ez madártej is!

A napi kajának tartalmaznia kell fél fiter tejterméket, friss gyümit és zöldséget, teljes kiőrlésű gabonát. Húst, vagy más állati fehérjét. Inni csakis víz jöhet szóba. Esetleg frissen facsart gyümilevek. De azt nem víz helyett, hanem étkezés mellé/helyett.

Lehet, hogy szigorúan hangzik. Az is. De hogy egy 4 éves többre értékeljen egy darab nyers karalábét, mint a mekis kaját...
Én is sütök otthon hambit néha. Veszek zsömlét, sütök húspogácsát. Össze lehet hasonlítani a gyorskajáldás íztelen cuccal!
Meg csoki helyett inkább sütök valami finomat! Többre is értékelik!
Vendég
 


Na erre a tudományos megalapozottságra aztán végképp nincs idő pl. az én munkám mellett. Éééés imádom a mekis hamburgert :lol:

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Nekem sem nagyon volt, de most már rutin. Csak elkezdeni volt nehéz. Már profin megy a vásárlás is. Minden van itthon. Előre fagyasztok le fasírtgolyóktól kezdve a nokedlin át a bableveshez főzött csülök levéig mindent!
Vendég
 


Csimpilimpi,
Én is Mc kedvelő vagyok - ok, tény, hogy ritka és a gyerekek sem mostanában fognak kapni ilyesmit. Ebben elég kemények az elveim :lol:
Ráadásul csapnivaló háziasszony vagyok, aki se főzni se rendet tartani se takarítani nem szeret. Nem is vásárolok, ha megtehetem. Receptet sem tudok követni, mindig menet közben jövök rá, hogy valami nincs itthon, vagy elcsábulok egy újabb variáció felé, kétszer nem sikerül ugyan azt a kaját produkálni. Ehető fasirtot kb egyszer sikerült összehoznom, bablevest még soha. Emellett a roppantul megalapozott konyhai tudás mellett is egész jól főzök. Ha rá tudom venni magamat nagy nehézségek árán. :lol: De attól tartok, ha napi szinten kéne több fogásos ebédet, vacsorát produkálni, akkor nincs az a pszichiáter, aki kibogyózna a depimből és szuicid hajlamaim győznének.
A víz kérdésben megint egyetértünk. :wink:
De az még így is működik, hogy Nati és Szabi majd összevesznek egy mélyhűtőből kirángatott brokkolin. :lol:
4 hétig nem mozdulhatnál ki a védőnő szerint? :shock: Akkor a lakáson belül kéne hurcibálnod, hogy elegendő ingerhez jusson szegényke, vagy inkább csináljunk minden csecsemőből unatkozó ordító egeret? Újabb védőnők gyöngye. :?

Kép KépKép
lorca
 
 


Jóreggelt! :D :D

Nyüszis napokat éleünk, kezd borulni a jól bevált napirendünk. De-t alszik egy jó nagyot Lillus, ebből kifolyólag du-n nem akar. Így kábé 5-7-ig folyamatosan nyafizik. Fárasztó, na! :) Tudom, kellene próbálkozni azzal, hogy később teszem le de-t, de már 10-fél 11 környékén követeli az ágyikóját. Hogy lesz ebből déli alvás? :roll:

Kajatéma:
Hát, nálunk Riáékhoz hasonló állapotok vannak. Nincs külön főzés, nincs külön edény. Vagy azt eszi, amit én, vagy kap bébiételt. Mostanában kezd válogatós lenni, és csak úgy hajlandó enni Lillus, ha neki is adok egy kanalat és ő is "kanalazhat". Persze, így még nagyobb disznóól van a konyhában, mint egy normál etetéskor, de így legalább eszik. :roll:
Nagyon jól hangzik a Csimpi által leírt étrend, de valszeg nálunk sem lesz így. Főleg, hogy mi sem így étkezünk, külön Lillusnak és a tesónak nem fogunk főzni.. :( Jöhet a kővetés, de Lilla már kapott Mekis sültkrumplit, sőt, hambiból is evett már! :oops: :oops: :oops:

Ria!
De jó, hogy meggyógyult a gép, drukkoltunk elegen! :) :)

Mazsi!
:cry: :cry: :cry: :cry: Átérzem a sz.r éjszakáitokat, nálunk is 2-4 ébredéssel telnek sajnos... :( De már elviekben csak 12 fog van hátra Lillusnak, bízom benne, mire a tesó is elkezd fogzani, addigra ő legalább befejezi! :) :)

Timi
Kép Kép
timocska
 
 


Jó reggelt!

Akkor nem csak nálunk tombolnak a borzalmas éjszakák? Szőrnyű. Az eddig be vált kis rendünk teljesen felborult. :cry: Nappal már csak egyet alszik azt is délelőtt. De abból is az a ritka ha azt az ágyába teszi. Üvölt ha közelítek az ágya felé. Este 11-től meg már csak velünk, mert annyira ordít. De még melletűnk is többször sír és vergődik, csapkod. De nem látom, hogy konkrétan jönne foga! Szóval nehéz!!!! :(

Timi! Látom akkor hasonlóan csinálják a gyerkőcök. Védőnő szerint életkori sajátosság. :? Tényleg, hogy vagy? Émelygés, hányás?

Orsi! Megpróbálok össze eszkábálni egy kérdést. :oops:

KépKép
csongria
 
 


Ma egy éve csatlakoztam! :D

KépKép
csongria
 
 


hahó!

Éjszaka változatlan :cry: Kezdek kiborulni,tegnap már "csak úgy" bőgtem főzés közben :lol:
A nappali alvás viszont fixnek látszik: 1,5 óra 12-körül.

Én még sokx főzök külön Leának :roll: De talán ha már eszik végre mindent akkor könnyebb lesz.

Ria
még csak 1 éve? :shock: mintha 1000 éve beszélgetnénk már :lol:

Timi
délután egy babakocsis séta közben sem tud elaludni?
nem irigyellek :roll: én anno az első 3 hónapban álomkóros voltam...Te h vagy?

Csimpilimpi
fordított cipő: mindig tanul az ember :wink: :lol:


Nanica
Linus melyik meningo oltást kapta?nekünk azt mondta a dokinő h 13 hónapos kora után kell beadni :roll: (de most jut eszembe lehet, h azért mert így csak 1x kap :roll: )

A kullancs ellenit hányx kapja? És emlékszel esetleg mennyibe kerül?

mazsi+Lea

KépKép
mazsi*
 
 


Ria

Örülök, hogy mégis sikerült az újraélesztés !!!

A nappalaink szerencsére nem ilyen rosszak, mint nálatok, mert napközben még mindig 2x 3x, de hajnalban az utóbbi időben előfordul, hogy felsír és akkor csak hozzánk, de úgy alszik Tomi, hogy forog és apját rendszeresen pofozza ezekkel az átfordulásokkal. Nem lehet, hogy Beni is azért csapokod, mert forog éjszaka ??

Kinga

Nagyon jó neked ez a tudatos egészséges étkeztetés, nálunk is ez volt az elv egy ideig, míg külön ment Tomi etetése, de mivel egyre gyakrabban eszi azt , mint mi így ennek sajna lassan vége.
Tudom mi is ehetnénk egészségesebben, de sajna mi a jó magyaros ízeket szeretjük apukával együtt, no meg az egész család. Próbálom azért én is a sok főzelék szárnyashús, kevés zsiradék, kevés cukor elvét követni, de mikor apuka hetente két tortát süt annak nem lehet ellenállni, avagy én palacsintát, ma túrógombócot. Szóval nehéz dolog !!!

Nagyon okos dolognak tartom az előre lefagyaztott dolgaidat, én sokszor és sok mindent lefagyaztok, husileves, töltött káposzta, bableves, sült husok, nagyon jó cmikor ezeket csak kiveszi az ember a hűtőből és kész az ebéd.(Bár az utóbi időben saját séfem van a konyhában a férjem személyében)

Nálunk sincs külön edény abiben csak Tominak főzök, de a cumisüveg, játék, tányér, evőeszközei fertőtlenítsése még megy.

Nanica

Nagyon aranyos a sisakotok !!!


Mazsi

Kitartás a fogak miatt !!!
Te legalább tudod a nyüszi okát nekem néha elképzelésem sincs a nyüszi miértjének, se fog, se idő csak nyüszi, főleg elalváskor.
De majd csak ez is elmúlik.

Kép
kditke
 
 


Mekkora mázlim van a Boldi alvásával, még mindig :D tagadhatatlan jó oldala a gyereknek, alig győzi kompenzálni mikor ébren van :wink:

Timo, én az első hónapokban olyan álmos voltam folyton! Emlékszem épp Amszterdamban voltunk nyaralni, és kis társasággal akármikor leültünk sörözni vagy mekiben, én mindig elaludtam ülve, lebukott a fejem. Vicces volt mert a társaság egy része még nem tudta, h terhes vagyok, és nem nagyon tudták mire vélni.. :lol:

Boldi is 1 éves kor után rögtön kapta a meningot, még nem töltötte be a 13. hónapot akkor. (persze 1 éves kor előtt kiváltva a recept a támogatás miatt)

Boldi is eszik mekis sültkrumplit.

100%-os, hozzáadott cukor nélküli gyümölcslevek miért akkora mumus?, asszem ezt sose fogom megérteni. Nem kaja mellé inni, de nap közben étkezésen kívül legurítani egy hozzáadott cukor nélküli gyümilevet szerintem teljesen rendben van. Én minden reggel 3 dl narancslével kezdek, és nem fogom bánni ha Boldi is ezt teszi.

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Sziasztok!

Ez valami szőrnyű nálunk is! (Éjszaka) Tegnap már annyira fáradt voltam, hogy esete miután Gréta megitt a tejcsit, elaludtunk az ágyon (f9 körül), arra ébredtem, hogy megy a tv Gréta mellettem én meg még melegítőben (11 körül).
Nálunk is úgy van, mint Riáéknál. Gréta 1 körül felébred a kezembe jó, ha le akarom tenni a kiságyba ordít, magunk mellé teszem meg sokszor sírdogál és egyszer csak egy-két óra után elalszik.

Azt hiszem ez volt az utolsó lista, beírtam magam

1.Nanica
2.Sági
3.Timocska
4.Sno
5.Csongria
6.Mazsi
7.Lora
8.Ágiboldi
9.Thelga
10.Pann
11.Május
12.Lorca
13.Bozótka
14.Bella
15.Lin

Evés: Nálunk is azt eszik, amit mi illetve néha üvegeset. Nem főztem neki soha külön edénybe.

ELSŐ UH: aug.31.

KépKép
Kép
Kép
b.lin
 
 


Jó reggelt!

A Viola előtti napirend a következő volt:
6:30 kor kelek reggeli kávé, gyorsan felmosom a házat, esetleg bedobok egy mosást. Rengeteg időt spórolok a tili-tolival. Nem tudok rá más nevet.
http://cgi.ebay.at/Akkubesen-Vileda_W0Q ... dZViewItem
Itthon az Auchanban láttam, csak nagyon drága!

7:00 kel apa és Andris. Elkészülnek.
7:30 irány az ovi. Két pasi lelép.
8:00 kb ekkor kel Luca. Mosdás, reggeli. Nyáron kb 9-kor irány a játszi. Hazafele zöldséges, esetleg hentes.
10:30 körül itthon vagyunk, tízórai után Luca egyedül jászik a szobában, azalatt én összedobom az ebédet
12:00 ebéd, majd lányka aludni megy kb 2-3 órára
Azalatt kivasalok, újra felmosok. TV-t nézek, olvasok, rendet teszek a konyhában. Esetleg ilyenkor gyártok fasírtot, más fagyasztható cuccokat.
15:00 Újra Luca program. Vagy játszi, vagy otthon valami. Uzsonna.
16:30 hazaérnek a fiúk. Családi program. Ilyenkor akár el is mehetek itthonról! :-)
18:00 vacsora, utána rendrakás együtt.
19:00 fürdés Minden gyerek külön. Utána pizsiosztás. Apa mesél, anya berakja a mosogatógépet, megfürdik.
20:00 Kezdődik az élet! Olvasok, netezhetek, stb. Ilyenkor szoktam még dolgozni is, mert én könyvelem a férjem cégét. :?

Szerdánként eddig egyedül voltam, mert Luca a bölcsi játszócsoprtjában van. Igaz 300Ft/óra, de nagyban megkönnyíti az életem. Olyankor bevásárolok, fodrászhoz, kozmetikushoz megyek. Vagy csak szimplán nem csinálok semmit. Bár olyan ritkán volt, mert eddig a dokilátogatásokat is erre a napra tettem.

Szombaton sok az anya-lánya, apa-fia program. Ez nagyon fontos nekik. Olyankor Lucával valami finomat készítünk a fiúknak, amíg ők szerelnek, horgásznak, bicikliznek valahol.

Vasárnap pedig szent és sérthetetlen. Soha nem megyünk vásárolni, plázába. Az csak a gyerekeké. Nem mondom, hogy nem rángatjuk néha el őket valami uncsi múzeumba, de utána mondjuk piknik, vidámpark...stb a menü.

Ez leírva nagyon idillinek hangzik. Valójában az is! Most ugyan kicsit borult a dolog az Új Csomag miatt, de majd ezt is igyekszem megoldani valahogy! Kicsit dilemma, hogy legyen-e 4. baba. Szeretném is, de most semmiképp. Az már más életforma. Nem férünk el egy normális méretű autóban. Bár ez legyen a legnagyobb bajom... Tervezem még egy diploma megszerzését, viszont az nagyobb volumenű dolog lenne!
Vendég
 


Lehetne, hogy a jókedélyem érdekében most akkor olyanok írjanak részletesen akik összevissza csinálnak mindent, nem mosnak fel kétszer és semmire nincs idejük? Lorca, jó kezdés volt a konyhai bemutatás fentebb, köszönöm!

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Ági!

Nem mumus, csak nincs értelme. Friss gyümivel is magadba juttatod azt a vitaminmennyiséget. És minek kell egy narancslébe citromsav? Meg acerola? És ízfokozó? Mindezt durván 300Ft/l áron, amiből simán kijön egy kiló narancs. Abból pedig rengeteg lé. Főleg vízzel higítva.

Amit speciel nagyon utálok, az a Kubu és társai. Nem egy gyereket látok, aki nem hajlandó enni. Kububól meg töménytelen mennyiséget termel be. Borzasztóan el vannak hízva. Friss gyümölcsöt meg le sem nyel, mert nem elég édes! :evil:

Persze módjával mindent lehet, de az olyan részigazságok, hogy egy gyerekital nem tartalmaz cukrot, vagy tartósítószert, elfedik, hogy esetleg mennyi mesterséges színezék van benne. Vagy a 100% gyümölcstartalmú levekben hogy lehet más is, mint az adott ízű gyümölcs? Az összetevők között általában rengeteg dolog szerepel. Ha több gyümölcs lenne benne, akkor már 130%-os lenne????
Vendég
 


Ági!

:lol: :lol: :lol:
Tudod mennyi erőfeszítés van ebben? Hányszor dőltem zsíros hajjal, óriási pattanással a fejemen, spenótfolttal a ruhámon, izzadtan délután a fotelba, hogy NEM BÍROM TOVÁBB!!!!!
Vendég
 


Timo!

Nekem is pár hónapba telt, mire átálltunk a napi egy alvásra Lucával.
Eleinte (kb 13-14hós kora körül) kezdődött a nyűglődés. Ha aludt délelőtt, akkor délután nem akart és 17-18 óra között ment a nyűglődés, hogy ébren tartsam valameddig.
Aztán egyszercsak elkezdett később kelni. Úgy 8 körül. Akkor már a két részre osztott délelőttel kihúztuk ebédig. Az egyik fele az itthoni játékból állt, a másik vagy Ringató, vagy játszótér. Így nem unta el magát.
Persze ha jött egy front, vagy kint esett és nem lehetett sétáni rögtön borult az egész és 10 körül bealudt. Akkor nyűglődtünk délután, ha nem aludt. De pár hónap alatt rendeződött a dolog és sokkal kiszámíthatóbb lett!
Vendég
 


Ria
Köszi az együttérzést. Még élek, de sajnos igazad lehet ezzel a pár nappal! :(
Sajnálom az éjszakáitokat is! Nem csinált vmi újat Beni? Pl. mozgásilag?
Azért még drukkolunk, hogy a gépetek ne essen vissza! :wink:

Meningo
Brigi 4 nappal az 1 éves szülinapja előtt kapta. Bár ez főleg az önkormányzati támogatás miatt volt, de a doki szerint pár nap/hét ide vagy oda nem számít.

Csimpilimpi
Ez több mint idilli! :o Igen, tessék leírni azt amikor épp a hajadat téped! Ezekszerint mindennap vásárolsz és főzöl? És 2x felmosol? :shock:
Egyébként milyen halat szoktál főzni? Mirelit v. friss? Tengeri v. édesvizi? És halnak számít a reggelire evett konzerv tonhal is?

Ágiboldi
Ha megnyugtat én sem így rendszereztem a napjainkat. Pl. már egy ideje nézem a konyhakövet, hogy lehet, nem ártana felmosni. Szerencsére egy nagyon toleráns lányom van, így még néha az ő napirendjét is képes vagyok/unk megbolygatni. Pl. későbbi evés, vagy nem a megszokott időbeni alvás stb.

Timi
Kitartást! A terhesség 2-3. szakaszában majd ki csattan az ember az energiától! (Én legalábbis így voltam) Lehet majd Lillus nem bír veled! :wink: :lol:

Pann
Azért értékeljük a próbálkozást is! :wink:

Lorca
Tárolófeltörők: :evil: :x :evil:

Nanica
Jól látom, hogy Linus sem értékelte túl jól a bukót elsőre?

Most ennyire futotta, az előző oldalakra nem emlékszem. Megyek pihizni megint míg Brigi alszik. :wink: (Látod Ágiboldi! Nem felmosni, főzni, mosni stb. megyek! :oops: :lol: )
lora7
 
 


Sziasztok!

Ági,
Én csak egyszer mosok fel egy nap. :wink:

Csimpi,
Nekem kifejezetten tetszik a heti étrendetek!!!Már én is többször gondoltam rá, hogy elkezdem , de mos , hogy már a Peti is azt eszi amit mi így egyre jobban érik a dolog. Mondjuk most sem állunk rosszul, de még van mit módosítani rajta.

Lora,
Örülök, hogy bejött végül a bicajozás Briginek. Peti is csak addig akarja levenni a sisakot amíg el nem indulunk. :D

Lorca,
Hivatlan látogatok a tárolóban?! :evil:

Timo,
alvás nálunk is változatlanul gáz. Most ott tartok, hogy nem 10-kor teszem le aludni délelőtt, hanem 11-kor és tegnap már simán elaludt este. Aztán a kövi héten megint próbálok rajta tólni egy fél órácskát majd a kövi héten megint....aztán hátha rájön, hogy így mind a kettőnknek jobb.

Tali: Az kiderült már, hogy MAGUNKNAK vihetünk-e be kajcsit?
Vendég
 


Lora!

Hal: van a fagyóban mirelt tengeri halfilé és afrikai harcsa. Ezek tuti szálkamentesek. De néha el-el csábulok valami frissre.
Elkészíteni meg bazi egyszerű. Néhány szelet paradicsom, paprika, hagyma rádob. Só-bors, oliva és megy a sütőbe.
Vagy sima sajtszószt csinálok és mellé rizst.
Ezek a kaják nem tartanak tovább 20 percnél. Tényleg nem macera. Csak életforma kérdése. Számomra is hihetetlen volt régen, hogy hogyan lehet rutinból főzni.

De ha belegondolsz, a legtöbb főzelék annyi, hogy kevés vízben megpárolsz valami fagyasztott zöldséget. Teföl, liszt (paprika) hozzákever. És kész. Tényleg nem nagy szám!

Ami kicsit izzadságszagúbb, az a sóska-spenót pucolás. De egy hónapban 2-3 alkalom simán belefér!

Halkonzerv: én nagyon szeretem. Még a tőkehalmájat is!
És kell, mert a szervezet képtelen Omega-3 és Omega-6 zsírsavak előállítására. Ezt pótolni kell. Olajos magokkal, barna húsú halakkal!

http://www.okosbaba.hu/omega-zsirsavak- ... rekek.html
Vendég
 


csimpilimpi
ha jól sejtem a gyerkőcök éjjel alszanak :wink:
én nem vagyok egy nyüszi alkat és éjszakáztam rengeteget, de az h nem aludtam át egyetlen éjszakát sem az utóbbi 1,5-2 évben egyre ink kicsinál :lol: :wink: és bár főzni főzök most a takarítás vasalás marad el ink.

egyébként én is hasonlóan főzök mint Te ripsz -ropsz legyen kész :wink: anyu a múltkor ki is akadt h miért akarok én pl.egy zöldség levest max 30 perc alatt megcsinálni...vagy leszóltam az általa nevelt házi tyúkmellet, mert nem volt hajlandó megpárolódni 15 perc alatt :oops: :wink: stb.

Mesélj Violáról is egy kicsit! Szopizik? Eszik, alszik szval egy tündér gondolom de mégis :wink: Esetleg újabb fotók?


Ágiboldi
n aggódj nálunk sem ennyire idilli a helyzet :lol: :wink:
Te különben is felmentést kapsz mert dolgozol :wink:
áruld el Boldit mivel ütöd ki estére? :lol: :wink:

Kditke
heti 2 torta? :shock: és én még édesszájúnak hittem eddig magam :oops: :lol:

mazsi+Lea

KépKép
mazsi*
 
 


Sziasztok!

Csak az utolsó oldalt tudtam olvasni,mert napokig gép elé se jutok.
Valahogy mast úgy érzem csapnak felettem át a hullámok.

Ági
Én minden nap felsöprök,de 3 gyerek/Apa is beleértve/után ez olyan mintha nem is csinálnám.Mire rendet rakok arra,Valamit már szétburítanak.Laurára most jött rá,hogy a ruhás szekrényét kinyítja és a ruháit egyenként maga mögé dobálja. :twisted:
Kajáját meg szó szerint repíti a konyha bármely részébe.Most ott tartunk,hogy nem nagyon fogad el semmi kanalasat/kivéve leves/és egyedül akar kézzel enni.Csak sajna nem tudok már kitalálni semmit.

Kinga
Néztem a felmosó honlapját.Ez vízes tisztítású?Kép alapján nekem ilyen van/aksiról működik/,de csak seprű.De szuper.Azóta nincs porcica,haj....Az interspárba vettem,igaz többe kerül mint kinn.Ausztriába hol lehet ilyet venni?
Lehet most nem normálisnak nézel,de tetszik amiket írsz az étlapodról.Csak bővebben is írnál?Én sohase tudom betartani ezeket.
PL.sárgabab,Lencse...ezeket adsz már?És fagyasztod is?Még milyen főziket adsz?
Hal recepteket szívesen olvasnék,mivel csinálnék de mindig noszogatnom kell magam.Meg milyen zöldség,saláta köreteket szoktál adni?Ekkora gyerköcöknek turmixolva adtál mindent?
Tésztákat miket?
Vagy egy igazi 2 hetes menüdet leírnád? :oops: /gyöngébbek kedvéért/

Na felkelt Laura.Este próbálok jönni.Annyi minden történt mostanába.

KépKép
KépKép
dana 1
 
 


Ágiboldi,
megnyugtatásul: Csimi napi rutinjának bizonyos elemei, nekem a hetiben sincsenek benne ilyen gyakoriságban :oops:

De valószínűleg egy több gyermekes család normál működésének fontosabb eleme a napirend, mi még elhobózgatunk (éjszakázás, miegymás :lol: )

Csimpi,
Csatlakoznék az előttem szólókhoz, ha esetleg a "bibliád" elérhető fájl formátumban, vagy van kedved ízelítőt adni belőle konkrét heti menüvel, bevásárlási listával, akkor a közös mailre nagyon várnánk!

Lorca,
Amikor teherbe estél Szaszával, akkor még szopizott Nati? úgy emlékszem, hogy még nem mensiztél. Hogy derült ki, hogy terhes vagy?

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Ágiboldi!
Don't worry, én heti 2-szer mosok fel, vagy extra esetben, ha nagy disznóól van a konyhában! :oops: :oops: Múlt héten összeírtam a heti főznivalót minden napra ebédnek és próbálom magam ehhez tartani. Talán így könnyebb bevásárolni, nem kell a hűtő előtt töprengeni, hogy mit főzzek, amihez van is itthon vmi. Eddig tartottam magam! :) Ma csirkemájas rizottót kellene csinálnom. :roll:

Timi
Kép Kép
timocska
 
 


Nanica,
Linus szívszaggató a bukósisakban!

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Kinga! Jó kis napirend. Hát igen valami ilyesmit muszáj tartani már, ha több gyermekes az ember. Persze én is próbálok de most úgy érzem pár hónappal ezelőtt könnyebb volt még minden. :roll:

Lora! Vettél be valami fájdalom csillapítót? További gyógyulgatást. :(


Felmosni én is heti 2x, de porszívózni napi 2x minimum. Na meg a rendrakás is napi többször. De vasalni 3 hete vasaltam utoljára és egy nagy halom vár rám. Valamint nagyon utálok teregetni is...


Én viszek kaját magunknak is. Vagyis sütök valami sütit meg talán ücsit is viszek. :roll:

KépKép
csongria
 
 


Kinga! Te adsz a gyerkőcöknek ilyen halolaj kapszulát? Most nagyon sok cikket olvastam el róla. Összefüggést az omega 3 és a depresszió között. Holnaptól szedni fogom!

KépKép
csongria
 
 


Sziasztok!

Kicsit el vagyok havazva, nagyon sok dolgom volt, na meg Emilivel is menni kell a játszóra, mert itthon már nem bír magával, rákapott nagyon:)
De sajna ma történt egy kis baleset is :cry: :a csúszdán neki hassal kell lecsúsznia, és most vhogy nem jól ért le, és beverte aszáját, és a fogából is letört egy grízszemnyi darab :cry: :cry: :cry: Most alszik, ha felkelt megyünk fogdokihoz :(
Nagyon kivagyok, annyira sajnálom szegénykémet.Pedig fogtam, de mégsem jól, vagy nem is emlékszem hogy történt, olyan gyors volt, csúszott ahogy szokott, és a végén hallom hogy koccana foga. :cry:
A szája is felrepedt beül.Nem is tudom miért kell neki hason lecsúsznia, de mindig megfordul ha felért, és agy ment le már eddig is sokszor.Persze fogom én, de most vhogy nem sikerült a dolog :cry:
Remélem lecsiszolják neki, ne maradjon már így évekig, na meg nem akarom hogy az az éles kis rece megvágja a nyelvét.

Megpróbálok visszaolvasni amig alszik.
Köszönöm a vonatos tippeket, egyre nő az esélye, hogy megyünk, keresztanyám fuvarozna minket:)
Egyébként csak ketten mennénk, férjem dolgozni fog:)

Ditke!
Emili is már kezdi kinőni a Cherokee-s hálózsákot, ami 6-12 hóig való.Ő kb. 83 cm lehet, majd jövőhéten lemérem:)
Flucinárt TILOS herpeszre kenni!!!!Semmilyen szteroidot, úh. te se tedd!!Attól életrekellnek a vírusok :twisted:
Egyébként Telvirannal kentem, és hamar meg is gyógyult, bár még pörkös.

Bigsister!
Köszönöm neked is a köszöntést!
Nálunk sem az anyagiakon múlik a kistesó, inkább azon, hogy legyen egy lakásunk, ahol elférünk négyen.És saját legyen, ne albi.
Mega férjem szeretné ha egy kicsit nagyobb lenne a korklönbség.
Én benne lennék a 3 gyerekben is, de ez majd csak a 2. után fog kiderülni, hogy lesz e 3.Na meg hogy legyen hely neki a lakásban/házban. :wink:

Mazsi!
Miylen az anyós féle hálózsák?Fotó??

Sno!
Neked is köszi, biza, Andinak teccek lenni. :lol:
Én is így gondoltam az utazást, de azért parázok rendesen tőle!Azért mozgó vnaton rohangálni...háát nem is tudom
:roll:
Pedig biztos nemmaradna a fenekén.
Képeket majd rakok fel, ha lesz időm:)

Emőke!
Szintén köszönöm!
Nagyon szépek vagytok a jképeken!

Nanica!
én üveges kajákat viszek, ha megyünk.Szerintem menni fog neked a névmegjegyzés :wink:
Köszi jobban van, de azóta sem nagyon játszik, bár vmivel jobban.
Ma meg a férjem megálmodta, hogy letört Emilinek a foga!
:evil: Foggal álmodni nem jó dolog!!!És be is jött sajna:(

Csimpi!
Én is adtam már hidgeen az üvegest, utcán nem lehet melegíteni, de Emili amúgy is hidegen szereti! :shock: Ha kicsit langyos, már veszi ki a szájából :?
Én sem használok külön edényt, vagy fakanalat, soha nem is használtam, de tudok olyat, aki még külön turmixgépet is vett a gyereknek!! :wink:
Hogy vatyok?Akkor már 4esben?
Éjszakák ilyenek?

Lora!
Bunkó asszisztensnő!!! :evil: Biztsoan irígykedik, mert neki nincs jó kapcsolata a gyerekével(már ha van neki :lol: )
Pihengess akkor!Mielőbbi gyógyulást a fogadnak!

Eddig jutottam , eflébredt.

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Na gyorsan bepötyögtem a kétgyerekes kétheti menüt. Persze nem az előző két hetit...

Timo!

Én is így vásárolok. Megtervezem előre, hogy mikor mi lesz. Csomószor bosszantott régen, hogy bevásároltam egy rakás kaját, hogy majd jó lesz valamire. Aztán doghattam a kukába. :evil:
Most minden alap élelmiszer van itthon. Emellé csak kenyér, zöldség, gyümölcs és hús kell. Ezt a napi sétával beszerzem. Akár 2-3 napra előre is. Sajtot, joghurtokat az Intersparban veszem meg hetente 1szer.
Így jóval kevesebbet költök. Kevesebb cuccot dobok ki. Nem állok neki 11-kor pudingocskát eszegetni, mert éhes vagyok és halvány ..., hogy mit egyek! :-)

Dana!

Sima seprű. De porszívó helyett tökéletes. Agyamra ment az a finom por, ami felmosás után két perccel szállt az egész lakásra. Meg a morzsák!!! Főleg amikor elkezdtek egyedül enni! :twisted:
De a magyar Auchan 11e-ért adja, ami kb egy fél porszívó ára! :(
Nekem már mindent esznek.

A száraz hüvelyesek közül próbáld talán először a vörös lencsét. Annak nincs héja. Én úgy csináltam, hogy csirkemellet pirítottam egy kis hagymával. Rá a lencse és vízzel, vagy húslevessel öntöttem fel. Még jól is néz ki egy narancssárga kaja!

8 hós koruktól nem kaptak tumixolt kaját.

Egy ötlet: vegyetek egy üres füzetet. Vagy lehet számítógépen is.
Írjátok össze az összes kaját, amit szerettek. Lehet kategorizálni is. Amikor nem jut eszetekbe semmi, hogy mi legyen a kaja, akkor nézzétek meg. (Jé, brassóit már rég csináltam!)
Az a baj, hogy az ember elfelejti, hogy mennyi mindent tud főzni!

Csak pár tészta: diós, mákos, sajtos, túrós, krumplis, káposztás, gombás-tejszínes (sonkás), bolognai, milánói...stb.

Ditke!

Ez a magyaros kaja, édességgel nagy népbetegség sajna. Próbáld meg, hogy mondjuk minden 3. nap egészséges kaját esztek. Vagy esetleg minden 3. nap nem esztek (csak minimális) szénhidrátot. Ezzel 30%-kal csökken a bevitel, de mégsem koplaltok. Akkor lehet párolt zöldköret, saláta. És mondjuk az egyik torta a héten legyen joghurttorta. Friss gyümölccsel, szőlőcukorral. (tejszínhab nélkül!)


Amúgy az egész kajaösszeállításban az évszakokhoz való igazodás híve vagyok. Nyáron együnk nyári kajákat, zöldeket. Salátát. Gyümölcsöket. Nem kell a sütemény. Nem is kívánja annyira a szervezet. (na ezt a büdös kamut!) de inkább egy gombóc fagyi, mint a meleg madártej.

Télen mehetnek a téli főzelékek. Bab, lencse, sárgaborsó. Nem is baj, ha felszalad 2-3kg. Nyáron úgyis lemegy.
Vendég
 


Ria!

Próbáld ki, hogy minden mosás után kivasalod a ruhákat. Vagy mondjuk egyik nap mosol 2-3 adagot. Másnap kivasalod. Így sose gyűlik össze annyi, hogy beleszakadj. TV nézés közben pedig nem is elviselhetetlen. Bár konkrétan vasalni azt szeretek. A portörlés és a porszívó a mumus!

Sokat agyaltunk régebben, hogy alakítsuk az életünket. Anyagilag nincs okom panaszra. Jól keres a férjem. Bár ennek az az ára, hogy oszták magánklinikákon végez műtéteket. Rengeteget dolgozik. Amikor összeházasodtunk korántsem volt ilyen jó a helyzet. Én többet kerestem könyvelőként, mint ő kezdő orvosként. Hál' Isten sose kellett gondolkodnom, hogy vállalhatok-e még gyereket.
A mai helyzet M.o.-on elég szomorú. Sokan a semmiből megpróbálnak előteremteni annyi pénzt, hogy lakást vegyenek.
Van egy ismerős házaspár. 32 éves a feleség, 35 a férj. Nincs gyerekük. Most sikerült egy 70nm-es panelt venniük. A lány keres többet. Ki van centizve minden, hogy fizetni tudják a hitelt. 2 éven belül tuti nem tudnak gyereket vállalni, pedig nagyon szeretnének!

A finn rokonaink mindig csodálkoznak az itthoni helyzeten. Nagyon jól keres a két szülő. Mégis egy 80nm-es lakásban laknak. Két nagy fiuk van. 25 és 27 évesek. Kérdeztük, hogy nem akarnak-e nagyobb házat venni, amikor a fiúk kamaszodtak. Nem akartak. Minek vennénk? -kérdezték. Gyerekkorukban úgyis jobban elvannak együtt. 14-18 évesen elmennek a kollégiumba, egyetemre. Utána már nem jönnek vissza. Lakást bérelnek és elköltöznek. Utána mit kezdjenek a nagy házzal?
És mennyire igazuk lett! Anyuka meg apuka halálra gürizi magát itthon, hogy jó nagy házat tudjanak venni/fenntartani. És végülis nem az a cél, hogy önálló felnőttek legyenek? Ki akar a 30éves gyerekével együttélni? Bár magyar fülnek ez ridegségnek hangzik, valahogy mégis működik.

Na megyek Lucáért a bölibe. Látszik szerda van! Túl sok a duma! :-)
Vendég
 


Csimpilimpi
Óh, hányszor gondoltam már, hogy én is így fogom csinálni! Sőt, volt is néhányszor amikor ment. Csak mindig közbe jön valami, ami megszakítja. Aztán nehéz újrakezdeni. Sajnos a tornával is így vagyok. :oops: De most annyira lelkesen írsz, lehet megint bepróbálkozok. :wink:

Ria
Persze, hogy vettem be fájdalomcsillapítót! Advil u. forte-t vettem, bevált, de ha nem kibírhatatlan inkább hagyom, mert Brigi azért még szopizik min. 2x/nap. Tegnap pl. este inkább kihagytuk a szopit, mert muszáj voltam bevenni, de ma már csak 1-et vettem be, úgyhogy mehet az esti szopi. Most már azért kibírható.

Panka
Szegény Emili! Brigi is mindig hasrafordul a csúszdán! Drukkolok, hogy ne legyen semmi maradandó probléma. Majd írj, hogy mit csinált/mondott a fogdoki! :(
Az asszisztens nő elmesélte, hogy 3 nagy gyereke van. Olyan 50-es forma nőci, de nagyon másképp gondolkodik, mint mi, vagy akár anyuék gondolkodtak. Anyu is 50-es, de mind a 4ünket sokáig szoptatott. :shock: Nem volt ő bunkó, csak tudatlan. Jószándékkal mondta, és sajnos ez talán még szomorúbb. Lehet van olyan, aki talán meg is fogadja! :(

Briginek van új szava! :D Mondja, hogy "ija" = szia. Most megy a "pápá" és az "ija" is.

Puszi
Akinek ad puszit a gyerkőc, hová ad? Brigi folyton a számra akar adni, gondolom mert ezt látja a szüleitől. De nekem ez annyira nem tetszik. Most még oké lenne, de pl. a főnököm a felnőtt lányának még most is így köszön és annyira furi nekem! Meg persze a combomra is szokott, ha épp azt éri és valamit el akar érni! :lol: Annyira kis huncut! :lol:
lora7
 
 


Lora,
Sebi nem ad puszit, még a levegőbe sem cuppant. De nekem is idegen a szájra puszi gyerek és szülő között. Sőt nálunk az apai ágon a férfirokonok sem puszilkodnak, "csak" kezet fognak. Én sem vagyok nagy puszilkodós, persze Sebit állandóan csócsálom, de az más.

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Sziasztok!

Voltunk a fogdokinál, lecsiszolta, beecsetelte, ecsetelésre még 2 nap kell meni.Azt mondta hogy nem vészes, elsőre nem is akarta csiszolni, de mondtam hogy én élesnek látom, nehogy elvágja a nyelvét, ezért csiszolt.Szegény Emilit ketrten fogtuk le az asszisztensnővel, ő mge felvett egy fémujjat :lol: Tisztára mint a Hook kapitány :lol:
Állítólag nem fájt neki a csiszolás :roll:
Ahoz képest jólviselte, miután felálltunk a székből már semmi baja nem volt :wink:

Főzés:én mostanában kezdtem megint főzni magunknak, mert meguntam a rendelős kajákat.De nekem tetszik. :wink: Heti étrend nincs, azt főzök ami ezsembe jut, mert kitalálni nagyon nehéz lenne, de 1-1 kaja minmdig bevillan :lol: Szerencsére a zöldséges kajákat preferáljuk, és halat is szoktunk enni, Emili is, de ő csak üveges formájában.

Csimpi!
Én is 8 naposan vittem ki Emilit levegőzni, pedig akor még március volt :wink: Védőnőnek nem kell mindent tudnia :wink:
Akkor azt nem is mondom, hogy én minden reggel fél liter kakaót iszok meg, kb amióta az eszemet tudom, de lehet már előbb is:DÉn készítem a kakaót, fél litert tej, 3 kanál cukor, 1 kanál kakaópor:D
Mekit úúúúútáljuk!!!!, de a Burget Kinges Whooper nagyon ízlik(mivel nincs Debrecenben B.K., így ezt sem eszünk:D)
ebben igazad van, hogy minden évszkaban együk ami éppen megterem, én szoktam is mondani anyósnak, hogy nyáron(tavasszal) ne főzzön már töltött káposztát, mert az nálunk téli kajának számít, és nem vagyok hajlandó megenni, és a kedvemet rontani vele, mert annak olyan tél hangulata van(ez az én dilim szerintem csak).Görögdinnyét vagy epret sem tudnék télen enni.Állítólag ez lenne atermészetes is, úgyhogy ezzel n incs is gond:)

Lora!
Na jó, akkor nem bunkó, te láttad/hallottad őt :wink:
De tényleg nem kéne a szopizás ellen kampányolnia, mások meg mit nem adnának érte, ha még 1 évesen is tudnák szoptatnia gyereküket!Na meg mi van akkor, ha szoros lesz a kapcsolatotok???Én egyébként nem hiszem, hogy ettől lenne szortosabb, már ha lenne.Én is az ölembe véve etetem Emilit cumisüvegből.És közben csak ő van, nem csinálok mást, nézünmk egymás szemébe, ő fogja a karomat, én meg simizem ahol érem. :wink:
Puszit Emili is ad a szmra is, meg az arcomra, meg a combomra is
:lol: Most a legújabb, hogy ha felveszem, akkor nagyon! szorosan átöleli a nyakamat, és anyakamba adja apuszit :lol:
Na meg már dobja is apuszit fűnek fának8)

Ágiboldi!
Ha vígasztal, neke egyre inkább kevés a 24 óra. :wink: Kmolyan, amióta Emili nagyobb lett, és az idő is jobb, többet vagyunk kint, és egyre kevesebb időm jut a szabad foglalkozásra.Az alvásidő szent, akkor csinálok minent amit Emili mellett nem tudok(vasalás, takarítás, stb.)Mondjuk jut idő mindenre előbb utóbb, de szortos napirend nincs, amit ma nem tudok megcsinálni, az marad ugye holnmapra.Régebben frusztrált ez, de rájöttem hogy az idegrendszerem megóvása érdekében jobb ha átprogramozom magam, és amit ma megtehetsz azt megteheted holnap is felfogással élek ma már. :lol:

Timi!
Én most úgy próbálom kitolni az alvásidőt délre, ebéd utánra, hogy de. elmegyünk a játszóra(ha jó idő van).Ott bizti nem alszik el, és nem is nyűglődik :lol:

Vasalás:én ius mindgig vasalom mihelyts megszáradtak, nem bírom ha sokat kell 1xre vasalni.

Talira sajna nem megyünk. :cry: A mai fél órás várakozás a fogdokinál rádöbbentett, hogy nem bírnék vele egy nap 2x 3 órás utat a vonaton.Egy pillanatra sem ült le velem, rohan gált fel-alá, fogdosott mindent, stb....Talán legközelebb... :(

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Sziasztok!

Lin: Örülök, hogy te is tudsz jönni :D

Ria: :Örülök, hogy van újra géped, és nagyon kedves vagy, köszi a felajánlást a főzéssel kapcsolatban. Most azon gondolkodom, hogy utána úgy is mennénk Ikeába, és lehet, hogy ott kajálnánk valamit mindhárman, úgy rémlik, hogy ott van gyerekmenü is.
(hátha ízlik neki a svéd húsgombóc, és talán nem utálnak ki, ha a földre hajítja...)

Mazsi: meningoból a NeisVac-C-t kapta, a kullancs elleniből meg aZ Encepur Juniort: ebből összesen 3-at kell kapnia, a 2. után már kialakul valamiféle védelem, azt ez után 1 hónappal kapja, a harmadikat meg rá egy évre. Az encepur darabja úgy 1800 Ft körül van.

A talin altatás miatt én már nem aggódok, ma simán elaludt délelőtt a kendőben, úgy hogy egész délelőtt úton voltunk, s mielőtt befordultunk volna az utcánkba, akkor még dumált, s egyszer csak azt vettem észre, hogy már alszik.

Lin, Mazsi, Ria: csatlakozok én is a vacak éjszakához! TEgnap este hamarabb elaludtam, mint a Linus, ezért ki sem jöttem tőle (Apa zokon is vette )Éjjel óránként, két óránként kelt, ugyhogy még mindig zombi vagyok.
(Elképzeltem, a sokkarikás kismamákat a Lurdyban)

Ágiboldi: én írok! Nálunk kb 3 fix időpont van az egész napban, a férjem 7:15kor indul itthonról, délben itthon ebédel, és este 6kor vacsizunk együtt, a napok általában ugyanúgy telknek, de adhoc jellegel van minden. Az én lányom sosem alszik egyformán…, van hogy sokat alszik, van hogy keveset… van hogy este tudok megfürödni, van, hogy reggel… Lehet, hogy ez nem jó, de egyenlőre megy…

Lora: itthon mindig próbáltam ráadni a „Zümissisakot” Ma pl a Macira tettem rá, mikor dobálta, és mindtam neki, így nem fáj a buksija. Délután felszereltük az ülést is és a sapira ráhúztam a sisakot, és úgy már nem akarta levenni. Feltettem egy képet…

Tali: lesz más Apuka is a talin, vagy küldjem el a páromat shoppingolni (van terve, hova szeretne menni :lol: )?

Dana, mintha magamat olvasnám Linussal és a konyha másik sarkába kajadobással. A kézbe adható kajákról, meg nyugodtan kérdezz :wink:

Panka, ekkora utat egyedül én sem vállalnék be, ezért vettem rá apát a szabira, ill neki is szervezünk programot. Sajnálom, hogy nem tudsz jönni.

nanica
 
 


Vicces látni:
Emili 1 év, 1 hó, 1 hét, 1 nap
alatta Linus: 1 év 1 hó 1 nap
De lehet, hogy csak nekem az! :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Sziasztok!


Hétfőn voltunk Dokinál.Sajna mikor megnézte,nyomba mondta ezek allergiás kiütések. :( Ő a tej-,tojás allergiára gondol és nyomba levette a vért Laurától.Szegénynek alig akart a vér jönni.Kézfejéből vette és míg sírt azért valami lefolyt.De a 3 kémcső alig akart megtelleni.Nagyon jó,hogy a mi háziorvosunk leveszi,de a hátulütője,hogy a kórház laborjába nekem kell bevinni.Nekem van jogsim 18 éves korom óta,de nem vezetek,Zsolti dolgozott és elvitte az egyik kocsit,Apósom meg a másikkal elment dolgozni.Így mondom,hogy berakom a hűttőbe a vért és délután elviszem,de azon nyomba vinni kellett.Tőlünk kb.5km-re van,így babakocsi kiesett és hírtelen azt se tudtam,hogy jutok el addig.Nagy nehezen a Laura keresztapja/szerencse szabadnapos volt/elvitt,de tornára alig értünk oda.Most sajna kis bőre még olyan mint a rinocéroszé/gombostűhegyni apró piros pöttyös,de az ekcémás rész azért tűnedezik el róla.
Dokink mondta,hogy ha nem fogok szoptatni a sinlacot,vagy az Aptamil HA tápszert /tejallergia megelőző/adjam.
Mellé kiderült kezdődő kötőhártyája van. :( De ezek mellett be akarta adni az agyhártya gyulladás elleni oltást. :shock:
És kaptunk szemészetre beutalót.Holnap viszem dokihoz.Igaz elöször maszek úton,és ha valamit találnak akkor a kórházba.
Délután meg a viharba Danit kellett vinnem tornára.A víhar kellős közepén mentünk biciklivel,Laura az ülésbe,Dani külön.Laura nagyon élvezte esőkabátban a biciklizést. :?
Ma estére sajna be is lázasodott Laura.Furcsálottam is egész nap mivel 10-től 13.30-ig aludt.
Beírattam Laurát bölcsibe 2009.szeptemberébe,de ha találok munkát vagy suliba megyek,akkor 2009.februárjába beveszik.Szeptembertől a 60 férőhelyes bölcsibe 80-an kezdenek. :shock:

Szeretném kérni aki tud kézbe adható kajákra ötletet az nem írná le.Lehet egyszerű is pl
csirkecomb....
Jó lenne ebből egy táblit csinálni.
Ja és ha valaki talál vagy tud olyan receptet/főétel,sütemény,rágcsálni való.../ ami tej-,tojás mentes jó lenne írná/lehet privibe is/,hogy gyarapítsam a menű listáját.Sajna most Én is meg vagyok ezektől vonva.

Köszönöm előre is.

Kinga
Néztem az étlapot.Le a kalappal előtted.Én ennyi mindent ki se tudnék találni.Még megkérdezhetem milyen salátákat szoktál csinálni,És hal ételeket?
Tényleg írj valamit Violáról is.
Ha jól tudom Te dietetikus vagy.Esetleg tej,tojás mentes kajákat tudsz ?

Nanica
Te miket szoktál adni Linusnak kajákat?
Írtál múltkor a tejmentes torta lapról.Sajna az az újság nincs meg nekem,leírnád a receptjét.

Timi
Hogy vagy?Rosszullétek?
De jó,hogy Anyukád elfogadta a dolgokat.Bizti a hirtelen meglepetéstől beszélt csak így.Le a kalappal elötted,hogy odaadtad LIllus Anyósodéknak.Én még Danit se adtam senkinek oda éjszakára.Lehet ezt picit át kell alakítanom.
Nagyon jó a kirándulásos képeitek.
A nappali alvás nálunk is pont ilyen.Kiváncsi vagyok mikor lesz ebből délutáni alvás.Tanácsok?

Kditke
Heti 2 torta?Én hétvégente szoktam sütni,de néha elfelejtek. :oops:
Ha akartok menni Ausztriába szólj,mert lehet itt is meg tudod venni amit akarsz./ruha,cipő/Most nyílt meg azok a boltok,amikbe szoktunk vásárólni.Igaz azért az áruk picit több,de elfogadhatóak.Szívesen várunk bennetek,majd körbekalauzollak.De ha valaki erre jár nyáron szóljon.

Ria
Sajnálak a gép miatt,de remélem azért csak átmeneti állapot volt.Nekem is pénteken nézik meg,mivel kicsit lassú lett.

Panka
Nagyon jók a képek.A ruha kipakolás olyan mint nálunk.Bizti csajos szokás.Dani nekem soha nem csinált ilyet.

Emőke
Utólag is Boldog születésnapot LILIENNEK!
Nagyon jók a képen.

Helga
Jó útat utólag is.Képeket rakjál ám!.

Mazsi
Sajnállak az éjszaka miatt.Tegnap hétfő éjjel Én is 3 órát aludtam,mivel állandóan felébredt.Így tegnap már 10-kor feküdtem és reggel kapcsoltam ki a számítógépet is.Apa meg el is késett a munkahelyéről mivel elfelejtettem felhúzni az órát.
Laurát holnap viszem szemészhez.Leának milyen géppel nézték meg a szemét?Hogy tűrte?Írjál róla valamit,annyira ideges vagyok,hogy találnak valamit nála.

Bigsister
Köszi,ez tényleg drága.Kirándulásotokat olvasva tényleg megerőltető lehetett.
Mi nem tervezünk 3-ak,pedig néha kedvet kapok rá.Dani már mondta,hogy ő még 2 kistesót akar.

Sno
Titkos tali néha nekem is eszembe jut mikor alig írtok.
Valahogy úgy olvasom a sorok között hogy baba lesz.Igaz?

Lora
Sajnálak a fog miatt.Remélem hamar gyógyul.Szopi témával nekem is jöttek már sokan,hogy nagy lesz a kötődés.Már nem is mondom sok embernek.Én leszoktatni se tudom mivel inden kaja elött szopizik és ha nem adok neki akkor 1 óra múlva már a ruhámat húzigálja.

Lorca
Tároló feltörés. :twisted:
Hogy van Szabi?És nati?Alig írsz róluk.

Lyukas gatyáink még nincsenek,de harisnyákat nyúzzuk.
Napi 3-4 pelus megy el,és kb.1-2 naponta van kaki.

Alvás:
Harisnya,bady,és hálózsák vagy rugdalózó.

Blin
Akkor most már nem dolgozol?Mit szólt a főnököd,mikor mondtad,hogy nem tudod tovább elválalni?

Hol van Bella,Móni,Május és a többiek?Sági,Pann gyere többször.

KépKép
KépKép
dana 1
 
 


Jóreggelt! :twisted: :twisted:

Lillus fél 5-kor úgy döntött, hogy eleget aludt és nem hajlandó visszaaludni. Elvemet sutba dobva megetettem és most úgy tűnik, alszik.
Van még olyan gyerkőc Lilluson és Gergőn kívül, aki hajnali 4-6 között kaját követel? Meddig lesz ez így? Jó, nem azt várom, hogy reggel 8-ig bírja ki ébredés és kaja nélkül (pedig jó lenne), hanem, hogy ne hajnali 4-kor egyen már, mint a csecsemők! :roll: Vagy ez olyan nagy dolog?

Dana!
Hát jól kijut nektek is a betegségekből! :( :(
Ja, apósék nem anyósék, elváltak. De anyósomra is rá merem bízni Lillust, persze, nála nem fog ott aludni, mert van egy szobakutyája és minden tiszta szőr. A kutya meg ágyban alszik, tehát, Lillus nem fog!

Panka!
Uhhh, szegény Emili! De jó, hogy nem lett komolyabb gond és a fogdoki is rendbe tudta tenni a fogacskát! Mióta Lillus majdnem fejjel csúszott le a csuszin, azóta nagyon figyelek és csak a nagyonbébi csúszdán mehet le! Mondjuk neki eszébe sem jut hasra fordulni benne, bár, ha sokat játszizunk Panniékkal, akkor eltanulja Gergőtől! :lol: :lol:

Puszi!
Lillus nagyon megtanulta a pusziadást. Csak úgy cuppog mindenkinek. És kézzel is tudja dobni! :) Ja, de nála a puszicuppogás és a halutánzás is ugyanaz! :) Szóval, nem mindig egyértelmű, hogy most a halat utánozza, vagy puszit ad! :)
A szájrapuszi tőlem is idegen, kizárólag Bali jogosult rá. :D :D

Délután szabadprogramom van, barátnőzöm, Bali fekteti Lillust. :) Alig várom, hogy este 5 legyen és leléphessek itthonról! :lol: :lol:

Timi
Kép Kép
timocska
 
 


lorca
azért n n rem, h nincs egyenes arányú összefüggés a jelenkori aggódás és a későbbi gyerekkeltörődés között, mert akkor rosszul állok :? ráadásul sztm (van több mostanában szült ismerősöm is) mintha verseny lenne ebből, h aki többet aggódik, az jobb anyuka, kifejezetten menő "paramaminak" nevezni magu(n)kat :shock:

csl
egyre ink úgy látom, az a 3000 leütés/perc nem vicc volt :twisted: ilyen jólszervezett napirenddel esetleg beugorhatnál a talira is :)

timo
kele is eszik (=szopizik) hajnalban, bár nem sok jelentősége van sztm, mert amikor felkelünk, akkor utána nemsokkal már megy a reggeli gyümi. de én sem tudom, mi lesz, ha elmarad a szopi, de valszeg ki kell bírnia félhétig, amikor egyébként is felkel, mert nemhiszem, h banánnal fogom etetni hajnalban (a tápszert sose itta meg)

puszi
felszólításra ad (ill a könyvben a macinak minden alkalommal ha odalapoz :lol: ), így nyilván az arcunkat tartjuk oda. nekem sem tetszik a vérrokonok közötti szájrapuszi

pankaa
fogsztori ijesztően hangzik, de n jó, h nem lett belőle semmi gáz. milyen a dévényes torna? hányszor jártok? meg vagy elégedve?

dana
huhh, jobbulást nektek!

háztáji híreink:
kele az elmúlt hetekben a lehető legrosszabb formáját hozza. egész nap nyüszög. először azt hittük a foga, aztán elvittük dokihoz, piros volt a torka. abból már meggyógyult, de a nyüszi maradt. :? még nem veszítettem el teljesen a hitem, minden reggel bízom benne, h a mai nap már jobb lesz... :lol:

voltunk a gerecsén szombaton. 12 km. leszámítva, h esőben indultunk, és fél hatkor keltünk,h viszonylag időben odaérjünk, minden szuperül alakult. apa vitte a hátiban az első 6 km-en, a barátnőm a másikon, úgyh nekem csak a hátizsák maradt :lol: . kele irtó jól viselte (az szerencsére pont egy jó napja volt), nézelődött, aludt is, szvl sikertörténet

éééééés megtanult önállóan járni. persze még nem csinálja magától, de tény, h tud és elég sokat, 10-15 lépés. (apa szerint a túrán megfigyelte, h kell csinálni :lol: )

majus3
 
 


Május,
A gyerekkel való törődés azért nekem nem egyenlő a sima aggódással. Mindig az arany középút. :lol: Szerintem meg pontosan jól állsz. 8)
Az olyan fajta aggódás, amit Csimpilimpi írt, hogy 4 hétig még csak ne is szellőztess, azt nem tudom pozitívnak tekinteni például. Az korlátozás, a fejlődés gátja, alap koncepciójában hibás szerintem. Az ilyen és a nem engedem homokozni, mert ott járt egy macska, inkább fogoma kezét, mert különben megüti magát, etetem, még három évesen is, különben nem jut elég táplálékhoz fajta aggódástól engem is kiráz a hideg. Az ilyesfajta aggódás mellet sztem simán el lehet hanyagolni a gyereket, mert ez a szülőnek szól, nem a gyereknek. Ahogy írod, mintha verseny lenne. Az meg hol szolgálja a gyerek érdekeit, ha az anyja másokban keresi, hogy milyen jó anyuka is ő?
Amit én sokszor fájóan hiányolok, az, amikor valaki nem fogja a gyerek jelzéseit. Natis első napjaimon volt egy lány, a harmadik gyerekével. A gyerek ordított, ő többnyire kint diskurált valakivel. A gyerek bent, anya kint. Lepergett róla, hogy odabent a gyerek világa darabokra törik. Minap láttam egy anyukát, aki pont "nevelte" a gyerekét a villamosmegállóban. Nem érdekes mi volt az indok, nem is láttam igazából semmi kirívót. Szenvtelenül megfogta a vállánál, magához húzta, háromszor rávert a fenekére erőből, majd eltolta magától. Nyújtotta a kis kezeit, tapadt rá, hogy valahogy közelebb jusson az anyjához, de ő még a kezeit is összefonta, elfordult. A gyerek olyan hangon és arckifejezéssel sírt, arrébb kellett mennem, különben elsírtam volna magam én is. Ha legalább dühös lett volna! De nem, csak érzéketlen és nemtörődöm.

Kép KépKép
lorca
 
 


Dana,
a babakérdésben az eredeti terv az volt, hogy még Sebi 2 éves kora előtt jöjjön a tesó (hogy ne kelljen visszamenni dolgozni előtte, bölcsi, és az anyagiak alakulása), ezt írta felül az építkezés, ami miatt kitoltuk 2009 januárjára a kezdést, aztán visszahoztuk 2008 szeptemberére, és most hogy a hagyományos építkezésről teljesen lemondtunk, rájöttünk, hogy ja, hát akkor akár vissza is térhetnénk az eredeti tervhez, csak előtte még futottunk egy kört TB kérdésben :roll:
Hát majd meglátjuk...

Timo,
Sebi nem annyit szopizik, mint csecsemő korában... hanem többet :shock: , de csak az elmúlt hetekben. Most éjszaka viszont én keltem rengetegszer csak úgy :evil:

Május,
Gratulálunk Kelének, és melegen ajánlom a Másfélmillió lépés Magyarországon című filmet, mint oktató film :D

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Lorca!
Hány ilyen jelenetet lát az ember akár a játszin, akár boltban stb. Nekem is van úgy, hogy hangosabban rászólok Lillusra, persze sírva fakad és jön hozzám, bújik oda! Annyira édes olyankor, rögtön elszáll minden mérgem és szégyellem magam, hogy miért kellett rászólnom szegényre! :?

Druszám!
Nagy gratula Kelemacnak! Azért már lehetett sejteni, hogy nemsokára elindul, olyan határozottan ment kézen fogva! :) :) Látod, milyen kis ügyes? :wink:
Ja, végigmentetek a Gerecsén vagy csak a kocsmáig jutottatok? :lol: :lol: :lol: :lol:

Kérdés:
mikor érdemes elkezdeni a cumiról való leszoktatást és hogyan? Jó, nem most szeretném, mert a fogakkal való nyűglődéstől szinte csak az ment meg, de kiváncsi lennék!

Csimpi!
Megnéztem az étrendet, hát, mintaétrend egy mintaanyának! :D :D Én holnapra gulyáslevest és lekváros buktát terveztem, de annyi macera van vele, hogy átminősítettem túróstésztának! :lol: :lol:

Timi
Kép Kép
timocska
 
 


Tegnap délután 6kor Szabi beájult és reggel 6-ig nyomta. Persze a kötelező megszakításokkal, de akkor sem vagyok hozzászokva, hogy egy gyerek a mi tetőnk alatt 12 órát aludjon.
Nati eljutott odáig beszédben, hogy telefonál a barátnőjével. Megbeszélték irodalmi élményeiket - Thomas nincs nekünk könyvben, ellenben szomszédékkal. Nati ezt nagyban nehezményezte. Miután percekig beszélgettek, kész harc volt visszaszerezni a kagylót. Jajgatott, hogy elvesszük tőle.

Timo,
Szabi minden 3 órában kaját kér.
Nati olyan 1,5 évesen szokott le róla, kb 2 évesen az éjjeli ébredésről.
Nekem vannak elég hangos napjaim. Igaz, olyankor Natit próbálom megakadályozni jobbnál jobb dolgokban. Szabi az összehasonlítás miatt még nem jutott el odáig, hogy hangosan rászóljak. De már nála is érik!

Cumiról leszoktatás:
Szerintem tisztességtelen.

Dana,
Nem sok látványos dolog történik igazán velünk. Szabi kommunikációja megragadt ott, hogy ha lát öt km-re egy kutyát, akkor fennhangon elkezd ugatni. Én meg csak reménykedem, hogy hamarosan változik, mert Natival annyit kell beszélni, hogy estére legszivesebben beköltöznék egy hangszigetelt szobába. Most általában autókat személyesítünk meg és már mindenféle oldalról megvilágítottuk, hogy hiányzik némelyiknek a kereke, szomjas vagy épp megy a garázsba. Ahogy nő, mintha egyre többet kéne vele foglalkozni.
Levesen és főzeléken kívül szerintem mindent oda lehet adni neki, hogy kézzel megegye. Szöszi a rizzsel is remekül boldogul.

Csimpilimpi,
Arra se nagyon van energiám és időm, hogy a kimosott ruhákat kiteregessem, van, hogy csak másnap kerül föl a szárítóra, miután egy napig aszalódott a mosdókagylóban. Tv-t nem nézek, így vasalás akkor kilőve. De mennyi időt megspórolok azon, hogy inkább tárolom őket! Így sokszor inkább vasalatlanul kerülnek vissza hordva a szennyestartóba.
Fehérváron, az egyik barátnőm tett egy megjegyzést a házakra. Szép, nagy házak, egész újak. Itt a milliomosnegyed! Miután furcsán néztem, megmagyarázta. Mindenkinek milliós adósságai vannak, és többnyire nincsenek kihasználva a házak. Teljesen igaza van a finn rokonoknak!
A kajalistát én is sokszor meg akartam csinálni, de valahogy mindig csak a fejemben jegyzetelek. Aztán persze elfelejtem.

Orsi,
Nem vagyok olyan szerencsés, mint egyesek, nálam nagyon hamar jelzett Szabi. Bleee. Volt azért 2,5 menstruáció, és kb időre jött. Akkor még nem tudtam, hogy a szopi teljesen megbolondíthatja a mensit, úgyhogy amint késett, az első gondolatom az volt, hogy terhes vagyok.
???

Mazsi,
Éjszaka át nem alvás? Kb 3,5 éve. Már a terhesség alatt sem nagyon ment.

Kép KépKép
lorca
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?