Új privát üzeneted érkezett!

Én tegnap lettem 14, de néha úgy kételkedem, hogy van-e ott valaki, mert semmit a világon nem érzek. Még a hasam sem nő, (na jó, sajna a hájam igen) max csak beképzleek magamnak egy piciri kis pocakot. Pedig olyan jó lenne már vmi kézzefogható bizonyíték. :) (AZ UH-n kívül... :lol: )
boribono
 
 


Nekem valahogy természetes, hogy éjjel is szoptatok, olyan meghitt... és sokkal, sokkal egyszerűbb, mint pisilni fölkelni. Egyébként kétszer, legfeljebb háromszor ébredt eddig. Külön szoba biztos nem lesz, azért ez nagy civilizációs luxus, olyan elidegenítő szerintem, most még a külön ágy is meredeknek tűnik.

Sarkantyúka, sikerrült a telefon?
A nagy velünk néha áradóan kedves, máskor pimasz és hebehurgya, rikoltozik meg ugrabugrál, olyankor ingerült vagyok vele, nagyon más az ő tempója, mint a kicsié. Talán teszteli, ő-e a "gyerekfővezér" (ő mondta magáról). A kicsivel kedves, gyengéd, de a sírással, kakival satöbbi persze nem tud mit kezdeni, olyankor elszalad.

Három nap együtt (nem vittük tegnap oviba), kicsit azért fárasztó volt, de mentünk sétálni egy rövidet, jó volt.

Sír a bébi, megyek.

É
évuska
 
 


Sziasztok!

Sarkantyúka, mégis tudjuk, mikor fogant. :wink: Első és egyetlen "éles" együttlétből.

Kb. egy évvel szülés után elmentem rákszűrésre, s megnézett a doki ultrahanggal is, nem vastag-e a nyálkahártyám , mert sajnos burtál erősekké váltak a vérzéseim szülés után, hátha az okozza.

Nem látta vastagnak, viszont látott egy érett tüszőt, azt mondta, aznap megreped. Mi meg gondotuk, szegényke, ha már láttuk, úgyis hamarosan szeretnénk majd kistesót, adjunk neki egy esélyt. Szigorúan egyet adtunk, előte, utána védekeztünk. :wink: Az lett Beni.:D

(Emivel ugyanez volt. A vicc, hogy elvileg papíron nem is nagyon lehetne természetes úton gyrekünk, úgy kezdtük a házasságunkat, hogy azt mondták, egy év próbálkozás után várnak lombikra... a gyerekek ezt nem tudták :D :D :D .)

KépKépKépKépKép
uxi
 
 

 
 

Sziasztok!

Itt fedeztem fel néhány eltünt topic társamat.

Eszterexx,

Fogadd hatalmas gratulációmat!!!


Pati,

Hatalmas gratulációm a babódhoz. Miért nem jössz mostanában a 2008-as ba? Na jó ha nem akarsz akkor ne válaszolj. Puszika nektek!!!

Kép
Kép
hornyakmate.freeblog.hu
vikci79
 
 


Uxi!
Nagyon tetszik Beni története! :lol:

Kép

Kép
linus
 
 


Uxi! Ahogy elküldtem a hozzászólásom, felrémlett, hogy biztos tudod, mikor volt peteérésed, ha egyszer azt mondod. :oops: De így legalább leírtad a történeted, az pedig nagyon aranyos. :)

Évuska, képzeld, elfelejtettem bejelentkezni UH-ra pár sikertelen próbálkozás után. Nem baj, úgyis megyek AFP-re jövő héten, majd akkor (3 hét múlva kell mennem).
sarkantyúka
 
 


Sziasztok!

Időközben újabb kérdéseim merültek fel a - még igen távoli - szüléssel kapcsolatban.

Hogyan, mi alapján választottatok szülésznőt? Egyáltalán, mikor találkoztok velük? A választott szülésznő mennyit van bent a vajúdó nőnél? (És persze az is érdekel, hogy mennyi a tiszteletdíjuk általában. Ezt esetleg név említése nélkül privátban meg tudjátok mondani?)

Mindenkinek nagyon köszönöm előre is!

Kellemes szép vasárnapot, örömteli babázást és babavárást!
S.
sarkantyúka
 
 


Mamik én teljesen bepánikoltam, hogy milyen kaotikus a helyzet az Istvánban...
Akik mostanában szültek mit tudnak erről mondani... frissen szült anyuka a ctg-s helységben ücsörög a babájával mert nincs helye :shock: :shock: :shock: minden sarokban vajjúdnak ctg-s helységben közös vajjúdóban??? Én ettől rosszul vagyok anno az is zavart ha bejött valaki... mindenhol kismamák fekszenek és még az is előfordul, hogy egyszerűen bezárják a kórházat mert megtelt aki meg épp akkor szül mehet akárhova... :roll:
Van egyáltalán olyan hogy nincs nyomor? Mert ha ez állandó én azt fontolgatom, hogy máshova megyek.. a dokim sajnos úgy is elég kis eséllyel tud bejönni...

Tud mondani valaki valami bíztatót???

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Sarkantyúka!

Szülésznőt az orvosod ajánlhat, vagy itt a fórumon is vannak javaslatok. Pár oldallal korábban itt elég sokat írtunk erről, több nevet is dicsértek.

Úgy kerülsz vele kapcsolatba, hogy vagy itt valaki, vagy az orvosod megadja a mobilját, de még jobb, ha felhívod a szülőszobát: 455 57 36, hátha ott van. Nagyon kényelmes, ha oda hív ctg-re, meg sok mindent megkérdezhetsz tőle, amire az orvosnak nincs ideje.

Ha fontos neked az ép gát (nekem az elsőnél volt -metszésem, most nem, jaj, micsoda különbség! minden pisiléskor, sőt, lépéskor!), arról is egyeztess vele, ezt az Istvánban híresen jól csinálják.

A (jó) szülésznő már ott van a kórházban, mire beérsz, ő vizsgál meg felvételkor, tartja az orvossal a kapcsolatot, és végig elérhető közelségben van, bent, ha akarod, vagy kint. Tehát lényegileg ő vasn veled, és ha ismer, esetleg a párodat is, teljesen más a hangulat. Nekem fontos volt, hogy először látott arcok ne nyúljanak hozzám. Ha egy vagy legfeljebb két ember vizsgál, akkor az egy ujj az egy ujj, érted. Ne indulj túl korán egyébként, otthon vajúdni sokkal meghittebb, hatékonyabb (nekem leállt egy kicsit a beérkezés után).

Én későn, 37 hetesen választottam, itteni fórumozó javaslatára, Rákóczi Ágit, és a szülésig, szüléskor is elképesztően helytállt, nagyon bíztam benne, jó volt, hogy nem a doktornőhöz kellett fordulnom a kérdéseimmel, nem éreztem orvosi ügynek az egész szülést. Aztán mindent megtett azért, hogy boldog szülésem legyen, a világítástól a méhlepény megmentésén (hazahozatalán) keresztül az illóolajos masszázsig, és nagyon jól működött együtt (pedig először) az orvosommal is (dr. Boros Judit).

Az anyagiakról is beszéljetek. Az bizalomgerjesztő, ha nem ő hozza szóba. De fontos tudni, hogy kap-e fizetést a kórháztól, vagyis milyen formában alkalmazzák.

Mamacka!
Néha nagy a pangás, három-négy szülőszoba is üres. Különben sose lehetne szülőszobát nézni a terheseknek. Máskor egyszerre szül mindenki. És naponta változik a helyzet, engedik haza a mamákat-babákat. Az enyhe szakasz alatt, felöltözve azért nem olyan ciki a Vajúdó nevű ctg-szobában ülni (aminthogy kórházba bejönni, utazni, folyosón sétálni sem). Ha megindult a szülésed (ctg és belső vizsgálat alapján), amint lehet, szülőszobát kapsz, és ott nem zavarnak, tényleg. Ne félj.

Viszont a zsúfoltság miatt egyre többen lesznek, akik, mint mi, hamar hazamennek, mert a nőgyógyászaton lenni, öt szobatárshoz alkalmazkodni, a túlterhelt csecsemősökkel boldogulni nem egyszerű.

Olyan is van, hogy ha valaki éjjel vagy reggel szül, a régiek hazameneteléig, 11-12-ig a szülőszobán marad, ha ott jobban elfér. És szerintem az sokkal nyugodtabb, meghittebb, mint lent.

De nem zárják be a kórházat, honnan veszed ezt? Ezt itt írta valaki, viccből.

Ne félj, minden rendben lesz, ami meg talán nem, azt akkor kell megoldani.

é

Júlia 11 napos lett.
évuska
 
 


Mímacka, én nem mostanában szültem, de nyáron is ez volt, a közös vajúdóban vajúdtunk sokat, mert épp 8-an szültek. De aztán halad a dolog, időben kaptunk szülőszobát, mire sorra kerültünk ,megszült valaki és üresedés volt.
Mindenesetre ha tényleg ez van, fogadj szülésznőt mindenképp, ha nem lenne.Ő biztos tud majd intézkedni, ha kell. Na de ez nekem amúgy is vesszőparipám, én megszívtam, hogy nem fogadtam.

Szerintem bezárni tuti nem fogják, max a nőgyógyászatra teszik , aki megszült, eddig is az volt, nálunk is.

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Mímacka=Mamacka :oops:

KépKépKépKépKép
uxi
 
 


Köszönöm a válaszokat

Évuska
No de mégis meddig kell közösen vajjúdni? Azért ugye nem csak a kitolásra mehetsz szülőszobára??? Bár gondolom ez is attól függ, hogy mennyien vannak.

Uxi
De bezárják pár órára amíg üresedik ha már nem tudnak fogadni! Ezt sajnos elég biztos helyről tudom, igaz még csak talán kétszer háromszor fordult elő amikor már a nőgyógyászat is megtelt. Bár a nőgyógyászatra sem szívesen kerülnék ott egyáltalán veled lehet a baba???.
...a közös vajjúdó gondolatától rosszul vagyok... jaj de jó dolgom volt két éve... alternatív szoba, nyugi, akkor én is 4 órát maradhattam a szülőszobán mert nem volt üres ágy...

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


MAMACKA, NE PARÁZZ, ne rontsd el a várakozás utolsó heteit! Nem lesz semmi baj. Olyan is van, hogy a vajúdó tök üres, csak a szülőszobák vannak teli. Mindenki megtesz mindent, hogy jó legyen.
Én is nőgyógyászaton voltam, babával.
é
évuska
 
 


Sziasztok!
Először is bocs, hogy első fórumozásom alkalmával kérdésekkel bombázlak Benneteket, de így ismeretlenül is a segítségetkre lenne szükségem!
A kislányom (Anna) 2006 májusban született az István Kórházba Dr. Újvárinál. Én Vele is, a szülésznőmmel (csak a keresztnevét tudom) is, sőt a 3 és fél nap kórházi benntartózkodással is meg voltam elégedve. Most újra babát várok, de azóta néhány dolog megváltozott az életünkben és most elég bizonytalan vagyok...
-Újvári már nem dolgozik az Istvánban.
-Mi elköltözünk a következő hónapban Gyálra, tehát havonta olyan orvoshoz szeretnék terhesgondozásra járni, aki nem Budán, sőt a legjobb, ha a Ferenc körútig bezárólag rendel valahol.
-Én szeretnék az Istvánban szülni, mert utálnám, ha a gyerekemet elvinnék akár csak éjszakára is, de a legrosszabb az lenne, ha férjem és a kislányom csak egy üvegajtón keresztül találkozhatna az új "családtaggal".
- Ja! Az egyik legfontosabb! A költözés miatt biztosan nem fogunk tudni kifizetni 100 ezreket a szülésért.
A kérdésem az lenne, hogy tudtok-e ajánlani olyan orvost az Istvánban aki alapos, normális, kedves stb és nem a belvárosban, Rózsadombon, Óbudán ... rendel?
Előre is köszönök minden segítséget!
Üdv

Csuri
Kép
Kép
Kép
irusc
 
 


Évuska!

Gratulálok a babádhoz!
Megkérdezhetem, hogy miért vitéttek haza a méhlepényt?

Telitettség nagyon borzasztó, teljesen kinőtte magát. Praktikus lenne, ha az épület csak a szülészeté lenne, vagy bővítenék valahogyan. Na de minden pénz kérdése.
A szülésznőd nevét még nem hallottam, bár én másfél éve szültem, azóta sok víz lefolyik a Dunán. Böszörményi Bea ott van még?

Ines
ini
 
 


Évuska, köszönöm a választ. Bár még távoli (most vagyok 16+3), nagyon foglalkoztat a szülés gondolata. De akkor egyelőre a szülésző-kérdése még nem agyalok annyit. :)

Mamacka!
Évuskának igaza van, most már nem szabad pánikolnod! Én az első gyermekemet két éve másik kórházban szültem: éppen vmi időjárási front volt, és az a hely is tele volt, nem kerültünk egyből szülőszobába, csak amikor lett hely, stb. Egyáltalán nem számított, nem ez volt a lényeg.

Fel a fejjel!
sarkantyúka
 
 


Mamacka!

Szerintem tök fölösleges előre ezen görcsölni.Abszolút kiszámíthatatlan a telítettség.Én december 24-én szültem.Reggel egy lánnyal voltunk a vajúdóban, ahol ctg-tek minket, aztán rögtön kaptam szülőszobát, amiből a délelőtti kb.5 szülés lezajlása után átvittek egy másik szülőszobába, mert ott nagyobb az ágy. :lol: Este 6-ra, már csak én voltam a szülészeten, úgyhogy kedvemre ordíthattam a tolófájásoknál :lol: :lol: :lol:
A barátnőm februárban szült.Alapítványi szobába ment volna, de foglalt volt, erre kapott egy egyágyast (szerintem senki nem tudja, hogy létezik ilyen :? )ingyen.Nagy mákja volt :lol: Én erre mondom, hogy kiszámíthatatlan...

Kép

Kép
linus
 
 


Mamacka: Köszönöm a kórházi listát. Irtam a prividre választ és kétszer is elküldtem de nincs benne a kimenőben,ezért inkább itt írok.
Ne aggódj biztos minden rendben lesz a kórházban!!! Tesóm is megijedt ezeknek a híreknek a hallatán, de megnyugtatta a szülésznő aki múlt héten tartotta az előkészítőt, hogy ilyenkor a nőgyógyászatra teszik az anyukákat, elküldeni senkit nem küldenek el. Engem speciel nem zavart hogy más is vajúdik mikor bementem (másik kórházba de most az mindegy). Valahogy ilyenkor olyan erős női szolidaritást érez az ember és nem zavarnak a sorstársak. A szülőszobán úgysem lehet más!

Kép
viky30
 
 


Viki
Szívesen! Megkaptam priviben is! :)

Persze igaz nem kellene ezzel foglalkoznom tudom, hogy felesleges ezen görcsölni csak az ember nem bír az érzelmeivel főleg ilyen különös helyzetben, lelkiállapotban, lehet egyáltalán nem kellene neteznem sem már... az a baj, hogy annyi minden más is bizonytalan körülöttem (most költöztük, nemtudok elrámolni, nincs még helye ,ágya szekrénye a babának, anyagiak... stb) és én ezt amúgy is nehezen viselem...

Amúgy én az Istvánnal maximálisan megvoltam elégedve.. a szemlélettel (nem adnak tápit, cukros vizet szoptatás pártiak) a dokival a szülésznővel, a csecsemősökkel a szülőszobával igaz másik kórházat nem próbáltam még, de nekem ez tökéletesen megfelelt. Olyan jól éreztem bent magam mint valami üdülésen :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Sziasztok

Elnézést a betolakodásért,

Tudom,hogy nem szülésszel kapcs a kérdésem,,de hátha...mert máshol nem sikerül infót szereznem.

Szóval,ismeri-e valaki Dr Huszka János -fül-orr-gégészt (szintén Szt István kh)?
Kislányomnak lenne orrmandi műtétje ezért kérd..őhozzá tervezünk menni.

Köszi.

Cleo

KépKép
KépKép
cleo27
 
 


Sziasztok, én is itt egy kicsit.
Kérdeznék is rögtön egyet. :wink: A múltkor itt írtam bvalakinek, hoyg kérdezzen rá a nővérkénél, aki leveszi a vért, hoyg mikor lesz meg az eredmény, de én persze elfelejtettem. A dokit meg nem akarom felhívni hiába. Szóval nem tudjátok véletlenül, hogy a 13. heti laboreredmény mennyi idő alatt készül el? Kösziiii! :)
boribono
 
 


Ezt most találtam: http://www.babazo.hu/9honap/20070514szu ... zites.html
Aki az Istvánban készül szülni/szült, annak érdekes lehet, az első 11 részt ott forgatták. (A bal oldali videa-s linkek.)
boribono
 
 


A Baba első percei-n potyogtak a könnyeim.Visszagondoltam kisfiam születésére, és úgy, de úgy meghatódtam.... :D :D
Köszi Boribono!

Kép

Kép
linus
 
 


Sziasztok!

Én is az Istvánban szültem az elsőt 2006 májusában, és nemsoká a másodikat is ott fogom szülni.
Ma voltam épp az orvosomnál. A szülésznőmmel is beszéltem, és kérdeztem tőle, hogy milyen a helyzet. Mamacka, csak részben tudlak vigasztalni. Azt mondta, ha front van, akkor tényleg nagy a hajtás, de mindenkit ellátnak, és eddig még mindenki a szülőszobán szült. Az elhelyezés időnként tényleg pót ágyon megy, de azt a 3 napot ki lehet bírni. És ha van fogadott szülésznőd, orvosod, akkor azért jobb a helyzet. Persze ha sokan vannak, akkor mindegy.
Viszont ha nincs front, akkor teljesen elviselhető a dolog, és még csak a pótágyakat sem kell használni.
Azért vannak ilyen sokan, mert megkapták a környező 2 kerületet is pluszba.

Kedves Irusc!
Én a saját orvosomat szívesen ajánlanám, viszont ő elköltözött a mamuthoz. Egy kicsit messze van, én is erzsébetről járok hozzá, de mivel az elsőt is nála szültem, és nagyon meg voltam elégedve, nem akarok váltani. Inkább kicsit messzebb megyek. Persze, ha a te dokid már nincs ott, így nehezebb. Hátha a többiek tudnak ajánlani valakit, aki közelebb rendel.

Ja, és ami még eszembe jutott a kórházi listához, hogy a kétévvel ezelőttihez képest most már kell betétet is vinni, mert csak korlátozott számban tudnak adni.
Üdv: Melinda

Kép
Kép
szõkemelinda
 
 


Melinda
Köszönöm a választ! A baj, hogy a korábbi orvosom is a Mamut környékén rendel és eljutni oda néha igazán húzós, de mivel már nem dolgozik az Istvánban, váltanom kell!
Ma beszélek a szülésznővel, akinél a lányom született, talán Ő tud ajánlani valakit...
Még egyszer köszönöm a segítséget!
Üdv: Csuri

Csuri
Kép
Kép
Kép
irusc
 
 


Képzeljétek, mikor beillesztettem a linket, akkor pl. a "baba első perce" nézettsége 11ezer volt, most, ha jól láttam 30 körül van. :D Jól megreklámoztam. :wink: :D
Linus Nálam sajnos pont az ellenkezőjét váltotta ki a film. :cry: Nem akarom, hogy az első percei sírással, fürdetéssel, méricskéléssel, rutinos, de nem túl kedves kezek érintésével telljenek. :cry: Egyre jobban kezd a felfogásom az otthon szülőkével azonosulni... Nem értem mi szükség van mérésre pl. az első közös két óra letelte előtt? Tán összemegy a gyerekem ez idő alatt? :D Na mindegy, biztos, hogy nem fogok itthon szülni :) de addig még sok időm van, hogy közös nevezőre térjek a szülésznőmmel. :wink:
boribono
 
 


Boribono!
Teljesen igazad van, de úgy érzem, valami "kompromosszumot" azért kell kötni. Nekem ilyen szempontból tetszett az István.Tényleg félhomály volt végig (este 7-kor szültem).Ráadásul Szenteste, így anygalkás koszorú is világított az ágy fölött.A fürdetést Apa csinálta, és a fürdésnél, öltözésnél már senki nem volt, tehát nyugodt volt minden.Nyilván az otthon szülés az igazi, de ezt soha nem merném vállalni. A szülés utáni kórházban töltött napokat éreztem tök fölöslegesnek.De erről már írtam itt. :)

Kép

Kép
linus
 
 


"kompromisszum"
angyalkás :lol: :lol:

Kép

Kép
linus
 
 


Boribono,

az első két óra zavartalansága színtisztán a kommunikáció kérdése, a választott dokival, szülésznővel kell olyan kapcsolatot kialakítani (illetve ők legyenek olyanok), hogy ez magától értetődjön.

Nekünk volt: félhomály, csend, alázat, együttlét; amíg varrtak (két öltés), a baba az apjánál, és csak a lemenetel előtt mérték, fürdették (a választott szülésznőnk), szeretettel és apjával.

Van itt valaki, aki korán hazament és visszavitte a babát BCG-re? Ma ijedtemben azt mondtam a védőnőnek, hogy pénteken megyünk. De mehetünk egyáltalán? Oda kell telefonálni? Adjatok tanácsot.

Holnap lesz háromhetes a Juli.

Írjatok, nagyon kihalt a fórum! Én majdnem mindennap benézek. Eszter szüléstörténetét sem ismerjük meg soha már?!

é
évuska
 
 


Sziasztok!

Szeretném a segítségeteket, tanácsaitokat kérni orvosválasztással kapcsolatban, ha az István kórházban szeretnék szülni.

21 hetes elsőbabás kismama vagyok, és eléggé tanácstalan a kérdéssel kapcsolatban, mivel kiderült, hogy a doki, akihez eddig jártam a szakrendelőbe vizitekre, nem alkalmazottja egyik kórháznak sem. :cry: Pontosabban csak szerződéssel van a MÁVnál, meg egy magán kórházban, de ugye ez azt jelenti, hogy szülésnél adott, számunkra sajna elég húzós tarifája van.
Eléggé elkeserített a dolog, mert meg voltam vele amúgy elégedve, de 100 ezres nagyságú díjakat nem tudunk kifizetni.

Várom bármiféle tapasztalataitokat, hogy kit ajánlanátok, hol rendel, elérhetősége - bármi.
Hogy van-e amúgy általa meghatározott díj,vagy mindenki maga dönti el, hogy mit ad?

Előre is nagyon köszi a tanácsokat! :)
Gabi
gabolino
 
 


Igen, linus, igazad van, hogy kompromisszum, (amire egyre kevésbé érzem, hogy hajlandó vagyok, ill. minél kevesebb dologban, főleg ami a babát illeti, abban nem) de valamiért kezdenek még fontosabbak lenni ezek a dolgok. (Az első is félhomályban született, és nem engedtük el egyedül, meg az általános dolgok megvoltak, viszont talán mert érzem/tudom, hogy ez az utolsó szülésem, utolsó gyermekem születése lesz, kezdek kicsit másabb lenni mint eddig. Egyre erőteljesebben körvonalazódik, hogy mit akarok és mit nem, viszont még nem érzem az erőt magamban ahhoz, hogy akkor, abban a szituációban majd ki is álljak az elveimért. Mert akármennyire is jó fej a dokim és a szülésznőm, csak tartok tőle, hogy "belerondítanak".
Évuska, Szted a dokink kimegy, ha megkérem? Tavaly nem emlékszem, hogy zavart volna, de mondjuk, ha nem akarok magam körül emberek már a kitolási szak felé, akkor is kimenne? (Annyira szeretném, ha szinte legvégig kettesben lehetnénk...) Jó, tudom, a kitolásnál általában ott vannak, de jobb lenne, ha csak a szülésznő maradna. Már arra is gondoltam, hogy megmondom majd Annának, hogy ne hívjuk be. :twisted:
boribono
 
 


Tegnap lettem 16 hetes. Fel kéne már hívnom a dokit, mert még a 13. heti labor eredményét sem tudom. :oops: AFP-re meg muszáj menni? Mondjatok valamit... Inkább mennék egy jó UH-ra helyette, sztem többet ér. :?
boribono
 
 


Boribono: én kérdeztem a vérvételt, AFP miatt :) 1 hét múlva betelefonáltam, mert én meg elfelejtettem megkérdezni a nővért, a félnapos BKV sztrájk napján voltam AFP-n, és majdnem lekéstem, pedig 1/2 7kor indultunk.

A dolog lényege: 1 héttel később már meg volt az eredmény :) Ma voltam genetikai UH-n és minden rendben.

Van itt valaki, aki volt már kórház szülés felkészítőjén?

Kép
kistiggrincs
 
 


Sziasztok!
Végre a betöltött 38. héten eljutottam ctg-re a kórházba!
Megnyugtatott, hogy egyáltalán nem volt nyomor még az alternatív szoba is szabad volt! ...szeretnék megint bejutni...
Felkértem a szülésznőt, már csak azért megy az ima, hogy ne frontosak legyünk! :) valahogy majd csak lesz...

Minden rendben velünk kicsit bealudt a manó de felráztuk és kapott egy kis csokit is... még egy fájást is produkáltam.
Legközelebb 28.-án kell mennem ha addig még egyben leszünk... amit nem tartok valószínűnek... ha öcsi is hozza a formát és úgy születik mint Áron akkor ma lesz a nagy nap... bár ezt sem hiszem, igaz még rám vár, hogy Áronomat a nyakamban cipeljem fel a harmadikra... :) :) :)
és még némi pakolás, bútortologatás is! :)

Még a héten ránk várna egy csomó dolog, lakcímet kellene módosítani és nem ártana még egy utolsó ultrahangra is eljutni...

Szőkemelinda
Mi nagyon hasonlóan alakulunk családilag! :)

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Sziasztok! :D

Rég voltam erre,de látom itt van egy régi ismerősöm és aggódik.. Nem tudom,hogy a másikon olvastál-e kedves Mamacka,ezért bemásolom ide az egyik üzim ide vonatkozó részletét:

Szóval a múlt héten szültem programozott császárral (mivel faros volt a babám) a 39.héten az Istvánban.Rohadtul nem akartam császárt már az elejétől,de ember tervez,Isten végez. Nagyon féltem és borzasztóan stresszesen éltem meg az egész műtétet. Ennek ellenére az Istvánban töltött négy nap teljesen feledtette velem azt a rossz érzést,amit maga a császár miatt éreztem.
El kell mondjam,hogy minden rossz pletyka ellenére,kifejezetten jó volt az Istvánban szülni! Az összes áplónőnek,csecsemősnek,de még a takarítónéninek is nagyon köszönöm a bennt töltött napokat..és persze nem utolsó sorban Dr. Németh Miklósnak!
Visszatérve az Istvánra,minden amire szükségünk volt,az a rendelkezésünkre állt odabennt is..jó,pelust csak napi hármat adnak,de tuti,ha valakinek kéne több és nem visz magával,de szól,tuti,hogy nem utasítják vissza. Ezen kívül nekem a kajával sem volt gondom,szerintem ez is csak hozzáállás kérdése. Nekem kifejezetten jó volt,hogy nem valami megterhelő vackot adtak.. Aztán amit még hiányként szoktak emlegetni a notórius riogatók az a gyógyszer. Császárosként minden nap kétszer kaptam még oxitocint,de mindig felajánlották a fájdalomcsillapítót,amivel -bevallom- esténként éltem is,mivel olyankor teljesen magamra maradtam a babucival,a csecsemősök meg nagyon messze estek tőlem. Persze tuti,hogy segítettek volna bármiben,ha kérem,de nem kértem. Valószínűleg,ha hüvelyi-szülésem lett volna (nem véletlen nem azt írtam,hogy "normál",mert én az enyémet is normálnak ítélem,hisz csak erre volt lehetőségem és nem én választottam több alternatíva közül) és egy ötágyasban kellett volna kihúznom az első napokat akkor nem biztos,hogy ugyanígy látnám a dolgokat,de akkor is csak max a szobatársaimra lehetett volna panaszom,mert a többi -ami a kórházon múlik- mindenkinek azonos. Pláne,hogy akkor nem kellett volna 5 napot bennt lennem.

Egy szó,mint száz,nagyon jól éreztem magam a kórházban,és már nagyon bánom,hogy a terhességem utolsó napjait teljes stresszben töltöttem.

Minden anyukának és babának jó egészséget,a várandós kismamiknak pedig gyors,kényelmes és komplikációmentes békés szülést és egészséges babácskákat kívánok! További szép napot mindenkinek! :)
nikolette
 
 


Boribono, ha valamikor, azért pont a méhszáj eltűnésekor és a kitoláskor legyen már bent az orvos. Szerintem ez szabály is nekik: az ő felelőssége ugyanis, hogy minden rendben legyen ekkor (is), főleg mert a tágulás órái viszonylag eseménytelenek ehhez képest és ha bármi apróság felmerül, meg tudja konzultálni a szülésznővel. És biztat, segít. Ugye nem az van a háttérben, hogy ellenszenves a doki valamiért? Vagy hogy ilyen feudális módon tiszteled, és félsz tőle? Legyél mindig határozott, kedves, bátor, őszinte, esetleg vicces. Felnőtt, intelligens ember vagy, ha valami nem tetszik, nyisd ki a szád és mondd meg! Tőlük meg persze elvárható, hogy csendben, alázattal, követve, nem diktálva a szülést legyenek ott, és nem vizsgáljanak sokat, csak amennyi épp szükséges.

Kistiggrincs, én jártam tanfolyamra, mi érdekel? Az alagsori fatáblán kint van a tematika meg a dátumok, meg az egyik emeleti lépcsőfordulóban is az ajtón.

Mamacka, gondolok rátok, izgulok! Adj hírt! Nem mindig van zsúfoltság, nagyon változó.

(Majdnem átkerültem a vajúdás vége felé az alternatívba, de aztán beesett egy mama, mire kitakarították, már kitolási szakban.)

Nikolette, tök jó, hogy pozitívak az élményeid műtét után! Pihenj sokat!

De azzal nem értek egyet, hogy a kórházi rész mindenkinek azonos. A dokiért és a szülésznőért én is odavagyok, legszebb reményeimet váltották valóra.

De több műszak van csecsemősből például. És az a páros, aki akkor volt üzemben, amikor átkínlódtuk a második éjszakát (fél csepp kolosztrumom volt, és sikított a baba, olyan éhes volt), hát, hogy mondjam finoman, beiratkozhatna egy kommunikációs és szakmai képzésre. Hogy mielőtt bármit csinálunk a babával (Klárika kitépte a kezemből, és vizet töltött bele), szólunk valamit az anyához, megkérdezzük, ő mit szeretne, és nem nézzük hülyének, az éjjeli nyugodalmas tetrisezést, pletykálást lehetetlenné tevő átoknak... A babát pedig nem ordítva, harsány nagyvonalúsággal csitítgatjuk. És talán nem az a megoldás, hogy "hagyja itt, aludjon egyet", a baba nem tárgy...


Szóval nagyon különbözőek az emberek. Én ettől szenvedtem, de nagyon. Hogy megyek föl kétszáz métereket éjjel a huzatos folyosón (a nőgyógyászaton voltunk helyhiány miatt), és elbagatellizálják az aggodalmamat, és triviális dolgokat szajkóznak ("szoptasson").

é
Juli ma lesz három hetes.
évuska
 
 


Évuska: köszi, a tematikát akkor megnézem majd beugrom valamikor a kórházba. Mennyi ideig tart kb egy-egy alkalom? Azt tudom, hogy 3kor kezdődik. Erre egyedül szoktak menni a kismamák, vagy a kispapával együtt?

Kép
kistiggrincs
 
 


Na, ha kétszer megy el nagyjából ugyan az az üzenet, akkor bocsi, nekem úgy tűnt, hogy elszállt, bepötyögtem mégegyszer.
Kistigrinccs Köszi szépen! Gondoltam én, hogy már készen van, csak lusta vagyok felhívni...
Mamacka Sokkal-sokkal pozitívabbaka soraid, ez jó!
Évuska DEhogy nem félek én a dokitól, leginkább nem ellenszenves, csak szeretném, ha minél kevesebb ember lenne jelen. (Tavaly 5-en vettük körül ababámat, maikor végre megszületett. Ott voltunk mi kett, a dúla, a szülésznő és a doki. Ma már férfiasan bevallom, hogy a dúla talán divathóbort volt a részemről, semmi szükség nem volt rá. Ő biztosan nem lesz. És doki is remélem csak a legeslegvégén... :) )
Egyébként mit gondolsz, mi lett volna a megoldás akkor éjjel, mikor a babád szerinted az éhségtől sírt? (Biztosan tudod, hogy akkor még csak 5 ml-es a gyomruk, éppen annyi hely van benne, amennyi az átlagos kolosztrummennyiség. Az én lányom első vagy második éjjel 1-től reggel 7-ig folyamatosan szopizott, mert amikor levettem a ciciről, (alig pár mp-re) akkor üvöltött. Meggyőződésem, hogy nem az éhségtől sírt, hanem a természetes igényét fejezte ki, hogy mellen akar lenni.) Mitől vagy ennyire biztos benne, hogy az éhség miatt panszkodott?
boribono
 
 


Gyagya vagyok! Bocsi KistiGGrinCs :oops: :D
boribono
 
 


Kistiggrincs, hat rész van, ezt ismétlik. Amire emlékszem: a kórház szemlélete általában, az élettani szülés eseményei, relaxáció (fájdalomcsillapítás természetesen), gyöngéd születés, csecsemőgondozás.
Kórházi pszichológus meg egy-két orvos tartja, és utána, fél öt körül mindig van hat-nyolc párnak szülőszobalátogatás.
Papák is szép számmal vannak, nagyon emancipált (vagy milyen), laza, barátságos az egész, és sok minden (praktikus meg tudományos infó) nekik is érdekes lehet.

Boribono,

nemtom, és nem is voltam biztos benne... de ha csecsemős lennék egy bababarát kórházban, tudnám.
Csak amikor itthon végre megindult a tej... azt a nyugalmat, ellazultságot, hálát (és nekem is: orgazmusközeli, elképesztő mámor)! Abból gondoltam, hogy éhes volt.
Lehet, hogy elég a dolgozóktól egy-két együttérző szó. Fürdessük meg. Nem tudom, de elviselhetetlen volt a kórteremben, abortuszra és méhkivételre várakozó nők között, hogy ennyire sír.
Vagy mondják meg, hogy más baba is sír-e így, láttak már eleget. Meg volt egy kósza ötletem. Juli addigra már elutasította a mellet, sokadszorra, következetesen, én meg egyáltalán nem tudtam nyomni belőle kolosztrumot, pedig próbálkoztam többször. Gondoltam, ha fejnénk géppel, látnám, van-e előtej, és megnyugodnék. Azt a két cseppet odaadhatnám neki kanállal. Meg hát nézzék meg. Nincs-e sérve, mit tudom én. A riasztóan nagy, merev köldökcsat nyomja-e.

Most is elég sírékony, de nem sikít.
A szülésznőd választott volt?
Igen, ez jogos igény, hogy ne legyen csődület. Értem.
Amúgy jó fej volt a dúla? Nehéz szakma az is, és asszem, sokan űzik.

é
évuska
 
 


Aha, félreértettelek. Így teljesen más, ahogy most írod mit éreztél akkor. Biztos, hogy nem hagytam volna szó nélkül én sem az itatást, menjen már, de ezen már akkoris felháborodtam (a csecsemősök hozzállásán) amikor először írtad. :-( És persze az, hogy nemtörődöm... :evil: Valami més megoldást kellett volna keresniük, egyáltalán, megoldást keresni, vagy csak egy-két jó szót szólni... :(
Választott volt a szülésznőm, igen. Nagyon nem szeretném idegenek között tölteni ezt a pár órát.
Rita, a dúla, jó fej volt, és végül is nem igaz, hogy nem volt haszna, mert pl. az ő ölébe dőltem hátra kitoláskor (a 77. póz tájékán :lol: ), mikor a férjem nem tudott elég gyorsan odaugrani. Vagy homeopátiában nagyon otthon volt, forró vizes borogatást készített, maszírozott volna, ha jól esik, gyönyörű hangulatot teremtett a gyertyák gyújtásával, stb. De megoldható lett volna midnen nélküle is ,és akkor talán még bensőségesebb lett volna a hangulat. És csak a miénk. :)
boribono
 
 


Nikolette (a családinetről igaz?)
Köszi szépen... én is hülye vagyok ám... ahelyett, hogy a saját tapasztalataimból-élményeimből merítenék amik nekem is nagyon jók voltak, itt paráztatom magam... biztos csak a hormonok :) :) :) ... én a látogatási rendet is kifejezetten szeretem, a kajával sem volt semmi gondom nekem nem volt egyáltalán kevés sem... és a csecsemősök is aranyosak voltak... egy goromba volt köztük aki mindig a fejemhez vágta, hogy "anyuka otthon sem leszünk otthon magával" bármivel is fordultam hozzá, viszont rá sem haragszom ugyanis nagyon ügyesen megmutatta a mellretételt... én annyira jól éreztem bent magam mint valami hotelben... tudom hülye vagyok, de nekem nagy élmény volt abenntöltött idő... annyi volt a nehéz, hogy amikor sírt a kicsim zavart, hogy másokat is zavar ezért a folyosón sétáltam vele ami azért nagyon megterhelő volt frissen szülten...

jaj már nagyon izgi... minden este úgy fekszem le, hogy nehogy éjjel menni kelljen... ,még annyi dolgunk van... nemrég költöztünk és szeretnék kicsit elrendezkelődni a lakásban... ma megyünk utolsó állapotfelmérő uhura, lakcímet változtatni majd a lakáson bütykölni... még kell mosógép... sütő... meg egy csomó apróság, de azért alakul és végre sajátban leszünk háromév után.

Amúgy ha ketteske hozza a formát amit bátyus diktált tegnap kellett volna szülni :lol: :lol: :lol: úgy látszik ő lustibb! :)

...no pussz megyünk ügyintézni...

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Ja és Nikolette
Gratulálok a kicsihez! :)

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Sziasztok!

Én itt vagyok, Évuska, és én is igyekszem gyakran benézni, de nem nagyon tudtam érdemben hozzászólni a dolgokhoz (mikor lesz vérvétel-eredmény, tényeg be szokták-e zárni..)

Egy dolog viszont nekem nagyon fura: hogyhogy az újszülöttet megfürdetik? Abban a kórházban, ahol a lányom született, csak megtörölgették a babákat születés után, hogy az értékes anyagokat tartalmazó magzatmáz beszívódhasson a bőrükbe, első fürdés csak a soron következő rendes fürdetés volt.

És még arra is kíváncsi lennék, hogy hogyan lehet pl. éjjelente wc-re menni. Útba esik a wc felé a csecsemős-szoba, és ott leadom addig a bébit, vagy jön velem máris, vagy mi? Engem még mindig nem dob fel a kórházi benntartózkodás gondolata... AMúgy most mennyi ideig kell bent lenni?

Eszter szüléstörténetére még várunk, de van addig is egy olvasgatnivaló... Mondjuk talán nem szülés előtt állóknak. http://velvet.hu/poronty/2008/04/19/alt ... i_a_babat/

Hú, ma nagyon negatív vagyok, bocsánat.

Évuska! Gratulálunk Júlia hajlott korához! :D

Kép
Kép
sarkantyúka
 
 


Sziasztok!

Bocsi a zavarásért!

Ha valakit érdekelne egy új babakerítés, akkor jelezze, kérem privibe!
Mi sajna egyszer sem használtuk, mert anélkül vettem meg, hogy gondolkoztam volna! Pici lakás, nagy kerítés

új, extra nagy járóka, babakerítés. A járóka 7 elemből + 1 ajtóból áll. Egy elem 1 méter széles, és 70 cm magas. A Járókát az igényeknek megfelelően lehet felállítani. Mivel nincs alja, a helyiség adottságaitól függően lehet különböző nagyságú, ill. szögű ( 4,5,6,7,8 szögű) járókát kialakítani. Az összes elem felhasználásával átmérője 2,7 méter! Több gyereknek is ideális, elegendő tér van a játékra, a baba nem érzi magát úgy bezárva, mint a hagyományos négyszögletűben. Kertben, teraszon is felállítható. Helyiség egy részét le lehet vele keríteni, vagy gyerekekre veszélyes tárgyakat elkeríteni, pl. kandalló köré felállítani.

Kép Kép Kép Kép

Kép
kis pupu
 
 


Halihó!

Tud valaki valamit dr. Popp Andreáról?

Az Istvánban szeretnék szülni, ezért betelefonáltam, hogy megérdeklődjek pár dolgot és ő pont ott volt, ezért megbeszéltem vele egy találkát.

Elkezdtem visszaolvasni az irományokat, véleményeket, de egyelőre róla nem találtam semmit.
Légyszi ha tudok valamit, írjatok. :)

Hálás köszönet! :)
Gabi
gabolino
 
 


Sziasztok! :D

Mamacka: örülök,hogy jobb a hangulatod! ;) .és köszönöm a gratut!

Lányok,ezt a fórumot nem tudom olyan jól használni,úgyhogy név nélkül..

Biztos,hogy a nőgyógyászaton való elhelyezés iszonyat. :( Ennél már csak az onkológia rosszabb. Viszont a csecsemősök védelmére.. tényleg nem tudnak ám ők se semmit csinálni..a kommunikációt pedig nem tanítják nekik. Plusz biztos van vagy nincs közös szimpátia is. Első szülő nőknek biztos nagyon rosszul hat a gépies monotonizmus és a személytelenség..de meg kell őket is érteni..nap,mint nap 30-40 csecsemő és az a rengeteg különféle anyuka.. nem irigylem őket..tudom,ők választották,de a tömeg őket is megviseli.Mikor jöttem haza,12 császáros baba volt. Ők mind benntmaradtak éjszakára,plusz azok,akiket a mama épp bead.. Ott is sírnak a babák.. Nekem ezért nem jutott eszembe se,hogy beadjam..az csak struccpolitika lett volna. Bár meg kell valljam,szerencsés vagyok,mert enyém baba nem sír. :) Sokszor egyébként a szülőcsatornán született babik azért is sírnak az elején,mert emlékeznek a születésre..ami valljuk meg nem egyszerű nekik sem.Plusz még tejcsi sincs.. Ebből a szempontból jó,hogy végül császár lett,mert a kislányom úgy viselkedik,mintha az egyik lakosztályból átköltözött volna egy másikba. :lol: ..és az első órától a mellemre tettem,úgyhogy neki elég volt a kolosztrum,aztán pikkpakk jött a tejcsi is.
Szóval nem biztos,hogy lehetett volna segíteni akkor és ott bármivelis a babin..hacsak nem azzal,hogy a mamija megnyugszik -ugyanis sokszor inkább ettől nyűgös a babi is- ,hisz a hazamenetel után már javult a helyzet. ;) ..hála Istennek!
Kívánom,hogy így is maradjon!
Sok tejcsiben dús és nyugodt napokat kívánok!

Bocsi,hogy hosszú lettem.. :oops:
nikolette
 
 


Jaj, Nikolette, felmented azt, aki TEHET valamit, és az is a DOLGA, és ISMERI az ottani viszonyokat, és FITT testileg - azzal szemben, aki pár órája szült, fáradt, hormonvihar kellős közepén, kiszolgáltatottan, segítségre várva, egy gyámoltalan (saját) lényért aggódva megy hozzájuk. Ezt nem tudom elfogadni.

És nagyon-nagyon haragszom rájuk, mert simán, a megkérdezésem nélkül adták ki az adataimat egy (több?) cégnek, aki most előtakarékosságra buzdít postán és telefonon (!), és gratulál kisbabám születéséhez. Egy vadidegen.

Az írásos hozzájárulásom kéne ehhez, a betegjog és az adatvédelem szerint, hogy kiadhatják az adatokat, ez így visszaélés. Belegondolni se merek, hogy a nővérkék esetleg kereskednek az adatokkal... de panaszt fogok tenni, engem ne zaklassanak profitéhes cégek, akik a kislányunk miatt látnak bennünk piacot. És legyenek szívesek, ők, akik kiadták az adataimat, járjanak utána, hogy töröljenek mindenféle adatbázisból.

Akartam írásban nyilatkozni, hogy ne adják ki, de megnyugtattak, hogy ha az ajándékcsomagos (ugyanilyen adatvadász) lapot nem töltöm ki, akkor nem kerülnek ki az adataink.

Na, megyek is, dühös vagyok.

é
évuska
 
 


Évuska, ne mérgelődj, nem éri meg. Bár haragod jogos, és teljesen igazad van. A Nagylányom születése óta ő is kap különféle ajánlatokat, igaz, telefonon még nem zaklattak volna minket, az biztos nálam is kiverte volna a biztosítékot. Honnan gondolod, hogy az István adja ki az adatokat? Lehet a védőnő is, nem?

Inkább valaki mondja meg, szülhetek-e természetes körülmények közt úgy, hogy még mindig nem tudtam feldolgozni az első szülésemet, lelkileg (szerencsére csak lelkileg) nagyon megviselt (szerintem a lányomat is). ATtól félek, most majd az előző miatt nem mennek a dolgok olyan gördülékenyen, ahogy kellene. (Lehet, hogy meg kellene írnom a szüléstörténetemet..? ;) )

Kép
Kép
sarkantyúka
 
 


Sarkantyúka, onnan, hogy két helyen 31a a házszámom 1a helyett: a zárójelentésemen és a kitűnő Allianz bank még kitűnőbb küldeményén. Már megnyugodtam, írtam a betegjogi képviselőnek meg a főorvosnak.

Szerintem szülhetsz, de sok készülés előzze meg, olvass szép szüléstörténeteket, otthonszülőseket, de mindenek előtt Ina May Gaskin könyvét.

Mi történt, mit volt nehéz feldolgozni? Írtál már róla részleteket? Engem érdekel a történeted, nagyon, akár priviben.

é
évuska
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?