Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Sajnos most is csak gyorsba tudok jönni. Jól vagyunk már 4 fogunk van és 6 van útban. Súlya nem túl sok 8400 gramm, ilyen tipus, most 700 grammot hízot örülök is. Eszik szépen már sokmindent étvágy van bőven hálistennek. Kicsit nyűgös a foga miatt majdcsak túleszünk rajta. Járni tanulunk, kapaszkodva már sokat megy egyedül még nem nagyon,esik is én meg nem tudom megszokni. Ma pl: úgy esett hogy arcal a parkettára úgy sajnáltam.
Hoztam képeket.



KépKépKép
rena10
 
 


A képek: Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép



KépKépKép
rena10
 
 


Nagyon köszi, h. írtatok!

Drasztikusan nem lehet, ez igaz. Éjjel meg is kapta a 3x-i cicit, nah.

Doo, akkor Viki is még nagy cicifaló:) És látom Bálint is.

Sokszor már én sem számolom.

Vanda, Emma dettó, sírva ébred az esetek nagy részében és általában addig nem nyugszik meg, amíg nem kapja meg a cicit.
Érdekes. Elaludni viszont könnyebben el tud cici nélkül, de ez a legújabb, h. felkeléshez kell neki.

Napközben szoktam elterelő hadműveletet végezni, de valószínű nem elég hatékonyan és következetesen.
Mert aztán mindig megsajnálom, meg ugye ez az egyszerűbb, hiszen odadom és máris kerek a világ:)

Nem anyukám jön hozzánk, hanem mi visszük Tatabányára, úgyhogy nem megoldható, h. előtte pár napot együtt.
Páromnak munkája van, úgyhogy csak utazás előtt egy nappal megyünk le anyukámékhoz.
Anyukámmal nagyon jól elvan, még ez a szerencse.

Doo, mindenesetre nagyon megnyugtató, h. Viki sem reklamál cici után a nagyinál.

Balázs nagyon helyes nagyfiú!!
Azok a szemek! :shock: :lol: Beszarás!

Kép
niki30
 
 

 
 

Áááááááááááááááááááh,írtam sokat elszállt,mikor be akartam másolni a bébitaxis linket :evil: :twisted: :evil: :cry: :cry: :cry:

Hát akkor kezdem újra!
Sziasztok!
Vanda!örülök,h Bálint a gyógyulás útjára lépett,csak így tovább kicsi Bálint,hajrá-hajrá!!!!!!!!!!!! :wink: :lol:
Gabi!Istenke éltesse Brendust,remélem ő is gyógyulgat már?!
most olvasatam egy cikket a patika magazinban a nátháról és szövődményeiről.azt írták benne,h a fülgyulladásra hajlamos babákat már egy kezdődő náthánál is úgy kell kezelni,mint a fülgyulladásnál.

Nálunk az a helyzet,h három napja Lila megint 6kor kel :shock: ,1ütt töltött napjaink így meg vannak számlálva :!: lemondok,felmondok,leadom vagy megszökök :roll: :shock: :oops:
különben semmi extra,csak ilyenkor ő is nyűgösebb meg én is,borul a napirend,például most már vissza kellett tegyem aludni,h ezek után h alakul a napunk :?: hát lövésem sincs :roll:

ezt most elküldöm,nehogy megint elszálljon,aztán megpróbálom bemásolni Ági neked a linket :wink:

Kép
bringababa
 
 



Kép
bringababa
 
 


Úszás.Igen,még mindig a Pólusba járunk,és az egykezes merülésnél,illetve a kapaszkodós úszásnál tartunk :lol: Lili nagyon karmolja,már szinte mást nem is akarna csinálni,csak merülni :idea: :wink: :lol: és most szerdán láttam először,h amikor számolok neki,egy-kettő-három,megyünk a víz alá,na akkor,mint a nagyok már tényleg tudatosan vesz egy nagy levegőt,mielőtt lebukik a víz alá :lol: :lol: :lol: meg is van dicsérve nagyon :wink: más kérdés,h a bemelegítés nekünk sosem megy :roll: :oops: renitens és lázító,mert nem ül meg az ölemben.de ezzel a magatartásával bizony vonzza a többi gyereket is :oops: :? :o :lol: a végére már csak talán két-három gyerkőc maradt a mamija ölében,a többi ott steppelt a játékok körül :shock: pedig nagyon igyexem észrevétlen maradni,de ez Lilivel nem annyira sikerül 8) :oops: :lol:
és Ti?jártok még?

Kép
bringababa
 
 


Aztaa, akkor nagyon előreszaladtatok, h. ennyi mindent tud már Lili.
Már veszi a nagy levegőt? Ez szép!

Igen, mi is járunk, bár volt másfél hónap, amit kihagytunk (betegség, nem indult a kocsi, ilyenek...)
Mi most kezdtük el az egy kezes merülést. Vicces, h. Emmának meg sem kottyan. Belemegy a szemébe a víz az esti fürcsinél, csak nevet.
Ennyit számít, h. járunk.
Ezen kívül imádja a vizet, szeret pancsolni és ő is hasonlóan Lilihez, kicsit kilóg a sorból, örökké jár keze lába, soha nem lehet vele normálisan végigcsinálni egy gyakorlatot, folyamatosan a többi kölköt nézni, hjajj. Apukájával van egyébként a vízben, én a partról sasolom őket.
Nálunk a varázsszó a MERÜLÜNK! És ő is már tudja, h. ezután mi következik, de olyan látványos nagy levegővétel még nincs.

Kép
niki30
 
 


Bringa!köszönöm a köszöntést,javul,de még fájlalja a fülét.

Kép[/URL]Kép
gabi.baba
 
 


Mi is sokat kihagytunk,féltem is,h gáz lesz,no búvárreflex :shock: de ott folytatta,ahol abbahagyta :wink: :P
hát akkor nagyjából együtt haladunk :lol: bár én sokat bénázok ezzel az egykezessel :oops: ,mi csak kettesben járunk.télen faxa volt :x
nálunk tudod mi az új műsor?csak annyi vizet eresztünk a kádba,h ha háton fexik a kádban,akkor éppen csak az arcáig ér és így pancsol a kádban.idáig így szeret a legjobban fürdeni.fexik a vízben és pörög-forog összevissza :lol: hát még akkor milyen ricsajba kezd,mikor szól apja,h gyere,megmosdatlak :shock: ezerrel elkezd kalimpálni,ilyenkor nagyon vicces,olyan mintha Egérke száraz eddzést tartana! :wink: :lol:

Ági!de jó,h Zitus megszerette a babkocsit! :P már Lili is bírja,de képzeld,ha közben beszélgetek valakivel úgy viselkedik,mint amikor útálta :shock: EGO a drágám :?

Letettem aludni Lilit.Fúrnak. :evil: :twisted: :evil:
na ez vagyok én...........

Kép
bringababa
 
 


Lődd le a szomszédot Bringa! :lol:

Kép
niki30
 
 


Brendust isten éltesse!!! :D

Bringa jó, hogy javult a babakocsi helyzet, bár ma fél útig abban volt, de már láttam, nem lesz jó vége :? aztán hazafelé már kendőztünk. A zöldségesig mentünk, s ott szakadt el a cérna mikor pár lépést eltávolodtam, azaz beléptem a boltba, de se ajtó semmi nem választott el, látott, de mégis úgy megijedt, egyből hatalmas krokodilkönnycseppek csurogtam végig az arcán :cry: jaj, olyan szívszaggatóan tud sírni, aztán betettem a kendőbe, s a könnycseppek ott ültek még a szemében és elkezdett nevetni :lol: asszem egy kicsit huncut :wink:
Jó ez a bébitaxi link, ez marha szuper! A miénk nagyon egyszerű példány, asszem ezzel nem lehet lemenni, max ha majd biztonságban tudja hajtani. Akkor talán jó lesz, de az odébb van még. Addig itthon tologatjuk benne :P

Kép
ági_bp
 
 


BRENDONNAK BOLDOG 11.ET!

Kép
niki30
 
 


A mai ritkított cici menet jelentem jól sikerült. Ügyik voltunk mindketten. Volt ugyan nyüglődés, de mesterien eltereltem a figyelmét. Yesss! :lol:

Kapott délben meg most este.
ÉS ebből kifolyólag igen jól evett ma a lelkem.

Ma apa nélkül vagyunk, Szegeden bulizik a barátokkal, holnap jön csak haza. :cry: Ilyenkor tudjátok egy kis rosé és társai:) sajt, höhh:)

Kép
niki30
 
 


Gratula Niki,ügyesek vagytok mind2en! :lol: :lol: :lol:
már ki rosé?te vagy apa?ha te egymagadban,akkor lassan te is beállhatsz mögém a sorba :wink: :lol: egészségedre! :lol:
holnap ünnepeljük Emmát?

Kép
bringababa
 
 


Ági!nálunk dettó ez van. :( hiába lát,akkor is kitör a nemzeti gyász,ha belépek a boltba :cry: a múltkor komplett idiótát csináltam magamból,míg kenyeret szándékoztam vásárolni és álltak elöttem :oops: pont úgy tettem,ahogyan Vanda javasolta Nikinek a figyelemelterelést,épp csak nem álltam tótágast,csakhogy ne sírjon :lol: :lol: :lol: lassan kezdem megszokni,h őrülten néznek :shock: vagy azt hiszik,h milyen aranyos anyuka vagyok,mert folyton sugárzom a műsort :P pedig ha tudnák,h ez csak rabszolgasors :roll: :lol: most már arra kell vigyáznom,h ha véletlen egyedül megyek az utcán,ne kezdek bele,h "nyuszi fülét hegyezi........"lálálálálálállááááá.....
:lol: :lol: :lol:

Kép
bringababa
 
 


Boldog Névnapot a legkékebb kék szemű Emma babának!

Kép
bringababa
 
 


Emmának boldog névnapot!! :D

Kép
ági_bp
 
 


Köszönjük :lol: :lol:
(nem vettünk neki semmit. :oops: :oops: :oops: még)

Bringa, h. apa mit ivott, passz, én roséstam, de úgy megártott. :shock:

Hogy van ez a mondóka? Épp a napokban jutott eszembe.
Én csak addig tudom, h. - nyuszi fülét hegyezi, a bajuszát pödöri

Kép
niki30
 
 


Becsiccsentettél :?: :!: :?: :lol:
Nyuszi fülét hegyezi,
nagy bajuszát pödri ki,
répát eszik,ropp-ropp-ropp,
nagyot ugrik,hopp-hopp-hopp.
vagy:tapsoljunk hát,hopp-hopp-hopp.
én így ismerem,de a második sort úgy éneklem,ahogy éppen kedvem szottyan :wink:

Kép
bringababa
 
 


Isten éltesse Brendust - utólag :oops:

Emmának boldog névnapot!
Vendég
 


még jó,h kiránduló idő van ma.............. :roll: :evil: :twisted: :evil:

Kép
bringababa
 
 


Bringa!már kezd kisütni a nap!

Emmát Istenke éltesse névnapja alkalmából.
Köszönjük a köszöntéseket!

Brendon annyira hisztis,mindig annak kéne lennie,amit ő akar.
Kitépi a kezemből a billentyűzetet... :evil:

Kép[/URL]Kép
gabi.baba
 
 


Kiránduló idő: na az nincs :evil: pedig mi ma készültünk a baba-mama klubbal, rendes szervezett kirándulás, nagyobb gyerekekkel vonattal a buli kedvéért, kicsikkel autóval, s ott egy túra. Na, lőttek neki :(

Kép
ági_bp
 
 


Rena, Anyukád hogy van? Mész vissza dolgozni, hogy döntöttél??

Kép
ági_bp
 
 


teljesen lőttek a dolognak? nálunk kezd kiderülni. v du indultatok volna? és hova? esőnap van?
jaj, tudom-tudom, még adós vagyok a szülinapos beszámolóval. lassan összeszedem ám magam! csak mindig az aktualitásokra van csak időm, oszt ébredés van...
Vendég
 


Hát már itt is kezd kicsit tisztulni 8)
Óh,Ági sajnálom :( Ti ilyen rendi-bendik vagytok?most megint elszégyelltem magam :oops: ez a kirándulósdi nekem nem a sportom :oops: mondjuk semmi nem az :roll:

Kép
bringababa
 
 


Most mentünk volna először ilyen kirándulásra. Már lefújva, mert egy. tiszta víz minden, bár már szépen süt a nap. kettő. annyi embert összeszervezni már nem lehet így. Majd máskor.

Kép
ági_bp
 
 


Bringa itt a tornateremben nyíltnap van, egész nap órák. 4. ker, ugorj át :lol: :lol: valahol el kell kezdeni :wink: és gőzleeresztésre sem utolsó :wink:

Kép
ági_bp
 
 


BOLDOG NEVNAPOT EMMACSKANAK!!!!!!!!!!!!!!!

Ugy lattam a naptarban ma van... :D Kép

KépKép
horilda
 
 


Upszi,ebből most h másszak ki :roll: :?: :oops: :wink: :lol: tornatermet írtál???????????!!!!!!!!!!!asszem láttam már olyat :roll: várjál csak,hagy gondolkozzam :roll: Áh,megvan!!!!az az a hely,ahol csinos lányok és asszonyok izzadnak,miközben a kalóriákat számolják!ilyet én is csinálok!!!!!!!!! :lol: naponta leizzadok Lili mellett és én is számolok,csak én nem azt,h mennyit égettem el,hanem például tegnap este a gumicukorkák formájában mennyit vettem magamhoz :lol: :wink:
vagy ez lehet mégsem ugyanaz? :roll:

Kép
bringababa
 
 


Sziasztok,

megjöttünk Sümegről, mindenkinek ajánlom próbálja ki, ha teheti, és még nincs nyaralás uticélja, nagyon szuper a szálló, kiváló a kaja, kedvesek az alkalmazottak, gyönyörű a kilátás, az ágyunkból minden reggel megcsodáltuk a sümegi várat :) a medencék is jók, és az utsó este volt egy lovas bemutató egy óriási pincerendszerben, ahol egy középkori vacsit is kaptunk, evőeszközök nélkül, mondjuk ez nekünk nem volt túl furcsa, mivel Zsófi miatt mostanában én is kézzel tömöm magam, illetve őt :D

Gyorsan végig olvastam, de nem biztos hogy mindenre reagálok, a felét elfelejtettem szerintem :oops: meg egy része már nem aktuális,...

Gabi, sajna fogalmam sincs mit csinálhatsz rosszul, nem hiszem hogy a köv 4 hónapra nincs szabad appartman :roll: esetleg ha még mindig érdekel, írj nekik, mit tudnának ajánlani!
Vgay találtatok azóta valami mást ?

Bálint babának sok gyógypuszit küldünk, borzalmas a kálváriátok...
három betegség egyszerre :shock: szedtek valami immunerősítőt?

Biliztetni, én úgy tudom nem szabad míg a gyerek nem érdeklődik utána maga, mert pszichésen ártalmas lehet ha rákényszerítik. Doo? Nálam ez a kérdés még fel sem merült, majd ha már rendesen szót lehet vele érteni, és tud válaszolni, megkérdezem érdekli-e, és ha igen, akkor kezdjük :wink:

Mary, olvasom Blanka is rohamszerű fejlődésbe kezdett, innen már minden nap produkálnak valami újat, Zsófi is későn kezdte, de azóta már a kapaszkodás nélküli állást gyakorolja, 3 hete még mászni sem tudott, csak felállni két kézzel kapaszkodva :wink: Kösd fel a gatyád! :lol: Örülök, hogy a hőn áhított karfa végre megéri az árát :wink: :lol:

Csilla, jó volt hallani rólatok is végre! Pláne hogy minden jól halad!

Gabi, Bredon milyen nagy fiúnak tűni a homokozós képen! :shock:
nálatok is mandula és fülgyuszi van egyszerre? Borzalmasan hangzik, remélem ti is mihamarabb túl lesztek rajta!

Tényleg csajok, bárkinek ötlete hol lehet olyan homokozót venni, aminek van teteje? Olyat szeretnénk Zsófinak venni, mert mindig hullik valami a fákról... jó lenne tisztán tartani...

Niki, akikkel most voltunk Sümegen barátaink, ott az 5 éves kislánynak van köldöksérve, nekik azt mondták, iskola előtt csináltassák meg, de nem okoz neki semmi panaszt.

Cicizés téma... az elmúlt héten két külön forrásból is hallottam, hogy nőgyógyászok max 10-12 hónapig ajánlják az anyuka egészsége miatt a ciciztetést. Pontosan nem fogtam az adást, ami megmaradt az az, hogy a mell egészége miatt nem jó tovább, illetve nem jó ha a szervezet túl sokáig sok prolaktint termel...
nah ez így csak fél, vagy negyed info, de utána fogok nézni mostmár! Persze ott a gyerek érdeke is természetesen, mert sok baba tovább igényli a szopit, de én hiszek benne hogy mindig azok a megoldások működnek amik mindkét fél számára jók!

Niki, ha úgy érzed, sok a szopi amit Emma kíván, szerintem igenis kell alternatív nyugtató módszert találni! Szóval én nem teljesen értek egyet azzal, hogy a gyerek tudja, és úgy kell tenni ahogy a gyereknek jó, szerintem az anyuka jólléte is fontos! Olvastam hogy napközben már jól mennek a dolgok, kitartást!
Prága nagyon szuperül hangzik, bár a 4 nap kicsit soknak tűnik első távollétre.... :shock: Fejsz le tejcit? Mert ott akkor biztos kell majd fejned nem? Két hét alatt nem apad el a tej, de gondolom nem is ez a célod, csak csökkenteni akarod a szopi mennyiséget.

Zsófi, váratlan fordulattal rákapott a tápszerre, és jóformán már csak reggel cicizik, néha este, napközben és éjszaka már egyáltalán nem, én már nem is bánom :roll: viszont szinte mindent eszik már, kapott kis tojásrántottát és bundás kenyeret is Sümegen (amibe ugye van tojásfehérje) meg kevés disznóhusit is kóstolt, meg úgy egyáltalán mindenből evett egy kicsit amit mi ettünk. Új kedvence a paradicsomos sajtos tészta :)

Bringa nagyon jó a bébitaxitok! Zsófi is kapott egy triciklit, ami most még tolható, mama most is kint tologatja :wink: majd én is dobok róla képet, nagyon szuper! Khmm, én már észre sem veszem hogy egész nap és mindenhol babadalokat énekelek, illetve mondókázok, csak api panaszkodik, mert egy idő után bántja a fülét :lol:

Na megyek, mert a mama jelentkezett hogy Zsófi megunta a tologatást...
pici76
 
 


nagyon boldog névnapot Emmának!
pici76
 
 


Bringaaaa! Köszii, de jóó, tényleg!

Köszönjük Mindenkinek a köszöntéseket!
Arik vagytok!

Kép
niki30
 
 


Pici, lehet Tescoban is kapni műanyag kagyló alakú homokozó, van teteje, de amit én ismerek az elég kicsi. Viszont ma láttunk szórólapon Bauhausban fa, 110X110-es homokozó, teteje van, talán 7ezer Ft volt, kezeletlen-talán érdemes lelakkozni, hogy a víz ne bántsa annyira, de így kép alapján jónak tűnik.

Kép
ági_bp
 
 


Enikő!Isten hozott újra itt :wink: :lol: és csók a kis Zsófinak is!

Niki!mit is :roll: :oops: csak nem felfedezted magadon te is a testeddzés tüneteit?! :lol: de te jártál,nem? :roll:

Hát kedves anyukák én tartozom egy vallomással :oops:
engem ma Lili nagyon kiakasztott :x nem különösebben a viselekedésével,hanem azzal,h már megint nem hagyja magát vígasztalni,szeretgetni :x már megint a túlpörgöttséget érzem rajta,esik,kel és újra esik,kel és semmi sem szegi kedvét,de azért az ütések ugye fájnak,és azért zúgolódik és minél többet esik annál hangosabban és nem lehet megállítani,és már mindent kipróbáltam,olvasás,mondókázás,bujócska,ágyon együtt fekvés,mindent,de mindent és semmi,de semmi nem tudja lehiggasztani :evil: :twisted: :evil: és akkor én most este a végén,amikor apja megfürdette és ő hozzám kéredzkedett mégis és öltöztettem,de nem engedte magát mégcsak megérinteni sem,na ekkor elszakadt a cérna!megmondtam balázsnak,h ne tiszeteljen meg a gyerek átadásával ilyen esetekben legközelebb,Lilire vonatkozólag pedig kilátásba helyeztem az adoptálást.sőt azt is megmondtam neki,h van én nekem gyerekem akit szerethetek,nem fogok én könyörögni neki azért,h vígasztalhassam :shock:
biztos azért is akadtam ennyire ki,mert pont délután nézegettem a születős képeit és úgy meg voltam hatódva,erre kapok egy sündisznót :shock:
szégyen nem szégyen én most komolyan haragudtam rá :x :oops: :cry:
nem akarnék én rátelepedni,vagy ilyenek,de fel nem foghatom,h egy kislány aki máskor olyan édes,mint a méz,mitől lesz egy olyan fúria,h azt is megbánom,h én megszülettem,nemhogy ő :shock: :oops:
nem hiszem h valamit rosszul csinálnék,már nem,tudom ő ilyen,horoszkópjához méltóan viselkedik csak,előre félek a jövőtől...........nem akrnám túldimenzionálni,de ez a kislány lesz egyszer még tini is :shock: (én meg akkor már egy öregasszony leszek,többszöri idegösszeroppanással :shock: )
úgy szeretném tudni,h ugyan mit is tegyek,h újra lehessen szeretgetni ezt a kis majmot!!!!!!!!!!!!dacos,kis céda!

Kép
bringababa
 
 


Bringa, hát a nyuszi fülét hegyezi....köszi :)

Elhiszem, h. szarul esett, h. nem hagyta magát szeretgetni, de hidd el, nem fog sokáig tartani ez az állapot sem, ahogy egyik sem.
Azért próbálj meg megbocsájtani neki :oops: :wink:

Kép
niki30
 
 


Drága szentimentális anyukák!Jelentem enyhe szalonspiccel végződött első babazsúrunk,persze nem a fiam csicsázott be az Óbudai gyémánt babavízétől,hanem anyuka a Tokaji 5 puttonyos aszutól,amorettit mártogattunk bele,hát ütött(engem fejbe). :roll: :roll:
Voltunk a szomszédba,ahol 2 héttel idősebb a kisfiú Matteo(olasz apa)és jóba vagyunk,aztán majd ők jönnek hozzánk....
Jó volt kicsit kimozdulni,két jégeső söpört végig Hernádon amíg ott voltunk,csak lestünk...az ünnepelt kidőlt,és szundizott az én fiam meg kommandósként végig polírozta hason kúszva a nappali kövét a roppant szexi kertész nadrágjában.
Védönő kérdéshez csak annyit fűznék hozzá,hogy az enyém úgy nézett rám,mint a véres rongyra amiért nem tudtam szoptatni a fiam,(az ebből fakadó lelkiismereti problémákat részben az ő viselkedése generálta bennem)és mi derült most ki,hogy neki nem is lehetett gyereke,és örökbe fogadta a kislányát,és 8 hónapig hordta a tejet egy kismamától,mivel neki nem volt.
Akkor mire számítsak segítség terén?????
Emmácska Isten Éltessen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Brendon Nagyon Boldog Hófordulót!
Képzeljétek apa leszedett most egy retro gyerek lemezt,ami inkább nekünk szól,ugyanis a 60-as évek gyerekdalai vannak rajta,Pl...ici-pici lencsilány,Eperfagyi,Gézengúúúúúúz,Nagymami,
pancsoló kislány,annyira jóóóóóóóóóó én ezeken nőttem fel,anyukám ilyen dalokat énekelt nekem mikor kicsi voltam,és most újra éltem a gyermekéveim ahogy meghallottam ......
Azt hiszem kezd felszívódni a szesz,most kerülök abba a stádiumba amikor mindent kibeszélek,ne gondoljátok,hogy sokat ittam két pohár volt,csak nem szoktam inni,egy kortyot se,na jó néha apa sárga muskotályába belenyalok,na ugye bevallom még a múlt évet is....mentem hukkk hukkk csuklok :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: ez vicc :D :D :D :D
Pici ,szia megjöttél?!!!!De jó!! Hiányoztál.
Mary,hogy van anyukád???
Na megyek tényleg mert már nem vagyok a helyzet magaslatán....

KépKép
riella77
 
 


Pici, örülök, h. jól éreztétek magatokat. Klassz lehetett!

Riella, babazsúrba becsiccsenteni, ejejej :lol: :lol:
De legalább lazítassz hál isten.

Ici pici lencsilányt mi szoktuk énekelni Emmának, tényleg jók ezek a régi gyerekdalok, mi is szerettük.
Eperfagyi eperfagyi hű de finom. Édes is és hűvös is az ajkaimon...lálálá
Meg a moncsicsi, meg a Sandokánra emlékeztek? Én azt is szerettem.

Na megyek, mert Emmának brutál hasfájása van, alig bírtuk megnyugtatni, még most is hüppög. Infacol és nurofen, csak hat. :roll:
Úgy sírt szegénykém. :cry: Csak nem a mai zöldbabtól? :roll: :oops:

Na jó éjt!

Kép
niki30
 
 


nik, most kapott először zöldbabot? sztem elég sanszos a hasfájás ettől - múltkor a z.borsót mondtad h nagyon megpukiztatta. lehet, érzékeny az ilyesmire... :?

pici, homokozót láttam a kékpanda weboldalon és a vegatoysnál.

http://www.vegatoys.hu/lena.php

mi is keresünk, bár eddig a méreteket nem figyeltem, de tényleg úgy tűnik h ezek nem túl nagyok... :? gyereknapra gondolnám a kertünkbe.
ha lát vki vmit, engem is érdekelne!
Vendég
 


Doo, Ági, köszi a tippeket! Khm, a Bauhaus az mi az? :oops:

Niki, a zöldbabtól simán lehet sajna...

Bringa, Zsófi kicsit sem bújós, soha nem is volt... mondjuk én sem vagyok az, (általában :wink: ) így a génekre fogom... azért le merem fogadni, hogy ha pici Lili szomorú, vagy fél vagy bárkitől is ölelésre vágyik, akkor csak te lehetsz az a személy akitől az ölelést várja! Ja hogy ez nincs gyakran? Annál emlékezetesebbek ezek a pillanatok, nem? :) Nehéz elfogadni hogy még egy évesek sincsenek, és már önálló személyiségük van, ami olyan amilyen, de mi mindennél jobban szeretjük őket bármilyenek is! Valld be! :)
Egyébként ma Zsófinak is iszonyú pörgős napja volt, és a végén már csak esett kelt, és nyígott, és mégsem hagyta hogy fürcsi után megölelgessem és megringassam mielőtt leteszem aludni, inkább bekéredzkedett a hintába és ott szenderült el :lol: azért én jól megölelgettem mikor kivettem és felvittem a szobájába :wink: :)

Riella, szalonspicc? :wink: :lol: egészségedre, jó volt olvasni hogy azért néha lazítasz is, a sok munka mellett :)
Honnan tölöttétek le a zenéket? Én is én is!!!
Hú milyen jókat ugráltunk az ágy tetején a Sandokanra a tesómmal annak idején, és hát tényleg NIki, minden barátnőmnek már a suliban.. mindig csak a moncsicsi :wink:
pici76
 
 


Szia Pici!
Örülök, hogy jól éreztétek magatokat Sümegen. Mi még most keressük a nyaralóhelyet, megnézem Sümeget. :)

Ilyen fedeles homokozókat láttam a Brendon honlapon is és a Cora-ban is. Cora-ban úgy emlékszem, olcsóbbak voltak.
Mi még nem vettünk. Lehet, hogy házi készítésű lesz a miénk.

Isten éltesse Brendont és Emmát!!! :D

Niki, kitartást Neked az elhatározásodhoz!

Riella, köszi az érdeklődést. Anyum jobban van, már volt kontrollon, tüdeje okés.
Nagyimnál viszont daganatos betegségre gyanakszik a doki, de nem egyértelműek az eredmények. Két hónapot várni kell, akkor ismétlik a vizsgálatokat. Hát, reménykedünk....

Blanka rászokott valami fura vigyorgós-grimaszra. Amíg néhányszor csinálta, aranyos volt, de mostmár állandóan csinálja. Remélem, leszokik majd róla gyorsan. :wink: A szülinapjára majd szeretnénk róla műtermi fotókat csináltatni (nem tervezzük rendszeresen, csak most az elsőre, mert anno gyermekkorunkban nekünk is volt ilyen és tök jó nézegetni), szóval elég nehéz lesz róla aranyos mosolygós képet csinálni, ha ez a vigyor addig megmarad. :lol:
mary74
 
 


Emmának és Brendusnak is sok boldogságot az ünnepeikre!

Pici! Örülök, hogy minden jól sikerült Sümegen. Majd várjuk a képeket!!!

Vanda

Kép

Kép
precious
Budapest
 
 


Nagyon szép nap virradt ránk,az amúgy giga brutál éjszaka után,mielőtt bárki feltételezné rólam nem rókáztam nem voltam rosszul,csak éppen a fiamat ringattam éjjel fél egytől,20 perceket aludt ,felsírt,40 perc ringatás 20 perc alvás,5 órakor azt mondtam elég,most apád jön,aztán nevettünk egy jót,mert minden nap 4:45kor kel,egy nap lenne amikor aludhatna,akkor meg a Martin kelti fel.
aztán varázs ütésre ráborult a kincsem babám a mellkasomra és 8 ig.
aludt.Ahogy altatom azon gondolkoztam,hogy most is olyan,mintha pocakom lenne,felveszi a magzati pózt rajtam,be van bugyolálva a kis pamut paplanjába,ami kb olyan érintésű lehet mint a méh fala,vagy a lepény,mert ahogy álmosodni kezd,elkapja a paplant belefúrja az acrát és már csukódik is a szeme,van ,hogy napközben is eljátsza ezt,huny benne egy-két percet olyan cuki ahogy ülve bóbiskol.
Valami összefüggés lehet abban,hogy ha társaságba vagyunk,és sokan veszik körül,utána mindíg szarul alszik,álmában dolgozhatja fel az eseményeket,és lehet,hogy ettől nyugtalan.....
Május 2-án megyünk partyra,4-én szerintem nálunk lesz 1 ÉVES LETTEM buli,meg anyák napja,jönnek a tesómék is,előre várom,tuti a négy napból kettő éjszakázás lesz....

Mary örülök,hogy anyud jobban van,mamának meg azt üzenem pozitív gondolkodás,és reméljük a legjobbakat.

Pici ,apa egy spéci zenei fórumról tölti le ezeket ami zárt körű,de ha gondolod megíratom vele cd-n és elküldöm neked postán???hm???
Mi is homokozó témában utazunk,néztem a kagyló,ill. virág formákat,erre felé nem olyan vészes,de szerintem se nagy,ha pl. átjönnek a szomszédbólnés ketten akarnának játszani benne,háááát....necces,de azt hiszem ez is méretezve van,egyébként ha valakinek van infója ,minket is érdekel,egyébként nálunk sok az átmenő forgalmú macska is akik alomnak néznék a homokozót,és felhívásnak éreznék belepiszkítani,nekünk csak fedeles verzió jöhet szóba.
Mennem kell teregetni,puszi

KépKép
riella77
 
 


Sziasztok,

Riella, megkerhetnelek, hogy a cd-n levo osszes dal cimet ird le???

En szoktam zeneket letolteni, az ici-pici mese meg is van, de cim alapjan tudnam leszedni oket, szoval nagy segitseg lenne...
Legyszi-legyszi!!!!!!!!!!!!! :roll:

Ma delelott Anyumeknal voltunk, tok jo volt, most alszik a dragam, mar alig varom, hogy felebredjen, aztan mehessunk ki ebbe a gyonyoru idobe.

Kepzeljetek Anyosektol egy sportbabakocsit kapunk Elina szulinapjara.
Latott egy jot, elmentunk megneztuk, es tetszett, ELina is ult benne.
Annyira konnyu, tok jo, ugy orulok neki, mar varom hogy megkapjuk! :D
Probalok kepet keresni, ha sikerult megmutizom.

KépKép
horilda
 
 


Riella!pofátlan leszek.
Én kifizetem.Átírnád és elpostáznád azt a lemezt nekünk is?

Kép[/URL]Kép
gabi.baba
 
 


BALÁZSNAK BOLDOG 11 HÓFORDULÓT!

Kép
niki30
 
 


Isten éltesse a 11 hós Balázst!! :D

riella, tuti a túl sok új élmény lehet a baj - tényleg van ilyen :? enyém karácsonykor hajnali kettőkor aludt el, annyira túlpörgött. :shock:
Vendég
 


Sziasztok.

1 percem van, mert apa megy dolgozni es netunk meg nincs, csak neki a mobilnetje. Csak azert jovok, mert Ricsike jar!!!!!!!! Tegnap volt a napja, hogy beindult es egyedul lofral! na persze azert nem orakat, de kanapetol a konyvespolcig, majd vissza. Ha elore nem mindig sikerul menni, akkor oldalaz!!!!! :D Nagyon edi. Azert meg fel, de latszik rajta, hogy elvezi a szabadsagot!!!!!! :)
Csak ezt akartam elmondani.
Sajnos tenyleg mennem kell, de remelem a heten lesz net es jovok. Mindenkit puszilok, babakat is, mamakat is!
Lorci

Kép

Kép
lorcika
 
 


Lorci sokszor pusziljuk a járó Ricsikét! Gratulálunk Nektek! Csak így tovább!

Kép
niki30
 
 


Gratula Ricsikenek! :D

Aki csinalt mar zoldbabot, hogy kell?
Ugy szeretnem mar, hogy magunknak es Elinanak is, csak a fuszerezesben lenne kulonbseg...

Van akinel mar azt eszi a gyerkoc, amit a csalad?

Nalunk neha elofordul, persze attol fugg mit csinalok, csak meg kicsit ossze kell turmixolni.
Szeretnem lassan raszoktatni a mi kajankra...

KépKép
horilda
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?