Sziasztok!
Köszönjük a köszöntéseket
Hú, lányok, én annyira elfáradok az úszótanfolyam miatt Ez az állandó rohanás, hogy odaérjek, öltözés, ma meg megint még foci is lesz... hú, még egy gyerekkel is nehéz, hát még aki 3 gyerek-3 felé megy...
Tegnap megint megállapítottam, hogy nehéz dolog a gyereknevelés, és anyaként simán pszichológusnak is lenni kell! Tök lelkesen jöttünk haza az úszásról. Aztán nekiállt Csongi foglalkoztató füzetet kitölteni, és egy valami nem ment neki benne. Sírva fakadt, hogy ő ezt nem tudja megcsinálni. És hogy ő egyáltalán nem ügyes, és semmiben sem jó. Sírt, aztán mondta, hogy az úszást sem bírja, a haverja sokkal jobb nála, és ő ezt nem bííírja megcsinálni és ömlött a könnye.
Na, most légy okos anya. Hozd vissza az önbizalmát, úgy, hogy nagyon el sem bízza magát, de ne adja fel és ne vegye a lelkére, hogy vannak dolgok, amik nem sikerülnek elsőre, és van az úgy, hogy valaki valamiben jobb, mint ő...
Végül elmeséltem neki, hogy én hogy tanultam meg úszni. Hogy sokszor nem sikerült és ideges voltam, (lám még anyának sem sikerülhet minden), még úgy sem sikerült. Próbáltam neki megmagyarázni, hogy fogja fel lazán, tök mindegy kinek megy jobban, nem osztanak érmet, sem kupát. A lényeg, hogy nagyjából megtanulja, ez nem verseny. Ő a fociban jobb, a haver meg ebben, nem lehet mindenben a legjobbnak lenni...
Szóval nem egyszerű ez, mert ugye az oviban a csoportban ő a legokosabb, legügyesebb. A fociban is elmondhatom igazából ezt. És most jött egy olyan dolog, ami megingatta mindebben. Hát remélem hatottam egy kicsit a lelkére.
Hiszti. Pont valamelyik nap történt egy hasonló a boltunkban. A kisrác pont a bejárati ajtó előtt vágta földhöz magát. Már mentem kifelé, nem tudom, mi lett a végkifejlet