Új privát üzeneted érkezett!

nyafi, legközelebb csak rólad csinálunk fényképeket! :lol:

Hát képzeljétek, megjártuk a doktor bácsit. Kicsit szétszórtak voltak ma a védőnővel, de sebaj, én jót nevettem rajtuk!
A lényeg, hogy megkérdeztem, hogy miért van az, hogy egy pár napja Csabi szopizás közben egyszer csak felsír egyet, aztán eszik tovább (többiek láthatták a talin). Én naív ilyenkor képes voltam azt hinni, hogy nincs elég tej abban a ciciben.
Erre azt mondta a doktor bácsi, hogy valószínű jön a foga és már érzi az ínyét. De amíg éjjelente nem sír ugyanígy fel, addig még csak előkészül a fog. Hát, marhára nem örülök neki! :twisted: :(

A kakis dolgot is megkérdeztem, ma van a 6. nap, hogy nincs kaki. Erre meg azt mondta, hogy egy nap hét vagy hét nap alatt egy elv alapján még bőven beleférünk. :lol:

A védőnőtől meg a hozzátáplálást kérdeztem meg. Elmagyarázta, hogy ha csak kiegészítésként, az íze miatt szeretném vele megismertetni az ételt, akkor cici után kell mindenképpen adni. Ha viszont azért adom, mert már kevés a tejcsi, vagy le akarom szoktatni a ciciről, akkor viszont evés előtt kell közvetlen. Végül is, mindkettő logikus. De közölte velem, hogy fél éves koráig ha nem muszáj semmit ne adjak Csabinak.
Szépen fejlődünk, 64 centit mértek, és 6470 grammot. :lol:

Kép


Kép
fcicus
 
 


Sziasztok!

Niki
Örülök, hogy negatív lett a csípőszűrés.

Boldog Hófordulót Rékának!

Nagyon jók a képek!
Szépek a babák és a mamák együtt!
Örülök, hogy jól sikerült a tali.

Csabi szép nagy baba - 64 cm :wink: :P

Mi pihengetünk - a nagyszülők élvezik, hogy itt van Manó :lol:

Kép
Kép
Kia
fné kia
Nyíregyháza
 
 


Sziasztok!!!

Én is irigy vaok!!!!Olyan jó látni benneteket...szépek a babók és az anyucik is :)

Kia, köszönjük a köszöntést....bizony a kisasszony ma 4 hónapos...nagyon nagy lány :)

Voltunk ma ortopédián ott is megerősítették hogy minden okééé Rékuci csípőjével :) Még röntgent is csináltak...azért volt ez a nagy kivizsgálás mert anyukám csípőficamos és így fokozotabban megnézték.Na aztán ma oltást is kaptunk egy hang nélkül türte a drágám...mint aki nem is kapott oltást....meg is lett dícsérve....büszke is voltam ráááá.....és a súlya is jól alakul....5970 gr.....hurrrrááááá :)
Annyira örülök.....bár ma ez a sok cécó nem tett jót mert se a cici se a tápi nem nagyon csúszott de ezt betudtam ennek a menőkés napnak :) Amúgy mostanság Rékuci elég sokat csüngött cicin és így több tejcsim termelődött ezzel csak az volt ma a gond hogy nem nagyon akart ma szopizni és elkezdett csomósodni a cicim...és fáááj is.....brrr....remélem nem sokáig sztrájkol a lelkem...mert akkor alig fogom tudni büfiztetni.....mert fáj ha hozzáér.

Jaaajj és ma annyi dícséretet zsebeltem be mindenki csodájára járt Rékának hogy milyen gyönyörű szempillái és szemei vannak....ami tényleg így van.....bár azt hittem hogy csak én vagyok elfogult de ezek szerint nem.....:) Naaahhh szóval dagadt a mellem rendesen :)

Megyek mert mindjárt jön a tornaóra aztán fürcsi!!

Puszi
Niki és Réka baba
Vendég
 

 
 

Niki dagadt a melled ettől is, attól is? :D Milyen tornaóra? Tényleg akik nem voltak...Lányokkal megbeszéltük minden hónapban lesz egy babanetes talcsi. A köv nálam májusban. Úgy néztem, hogy a május 1 csüt. úgyhogy akkor hosszúhétvége gondolom mindenkinek, nekem meg 5-8-ig suli, de 9-től tök jó minden hétköznap. Nálunk is belsőkertes a ház mint Zsuzsiéknál, és van pár pad is. Szopi és pelus szintén lehet a lakásban. Ha meg rossz az idő, 11en elférünk. Asszem kb ennyi a topicszámunk is. Niki Betti jöttök valamikor Pestre?

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Nyafi a tornaóra az nálunk a fürdés előtti Rékuci átmozgatást jelenti :) Ilyenkor jól megbicikliztetem háton azt nagyon szeretni + egyéb nyalánkságok :) Ez kb . 30 perc ez már nálunk a fürcsihez tartozik....nagyon imádja akárcsak a fürdőzést!
Azt még nem tudom előre hogy megyünk-e Pestre de ha hosszúhétvége lesz és nem lesz sok melója azuramnak...akkor remélem igen!
Vendég
 


Helló!
Legközelebb április 21-én megyek, de csak ÁT Bp-en, ugyanis akkor megyünk haza Debrecenbe.
Azztán nem tudom.
Nem lehet előre tervezni :(
De ha majd időközben alakul valami szólok.
Köszi, hogy gondoltatok ránk.

dhbetty
 
 


valaki kért képet rólam, én vok a bal, ez ma készült, meg ez is Kép Kép

Kép
nyafi
 
 


apropó, háttérben apától kapott tulipán :lol:

Kép
nyafi
 
 


Én kértem. Szépek vagytok!
Ki a hódító?

dhbetty
 
 


Babaneten ismertem meg anyukáját, a novemberi topicban. Ott több kép is van róluk. itt laknak tőlünk két utcányira. Szoktunk sétálni együtt, meg néha fel is jár. Bencének hívják a kicsifiút és két nappal nagyobb Abusnál. De sokkal nagyobbnak látszik sztem.

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Nyafi nagyon cukik a kölkök:)

Mi ez a nagy csend? :)

Kingii hogy vagytok?Meggyógyultatok már?

Tegnap iszonyat nyügi napunk volt én is nyügi voltam mert ugye szerdán megkaptuk az oltást és arra számítottam hogy megint belázasodik Réka így óránként keltem éjszaka ellenőrizni hogy nem lázas-e.Hála az égnek nem lett az.De egész tegnapi nap titta nyügi volt....és jelentem én is mert nem tudtam kialudni magam....szóval jól lefárasztottuk egymást...alig aludt napközben vlm. szegénykém....ráadásul elaludni nagyon nehezen tudott....még ilyen sem volt hogy ölben kellett ringatni a kis popóját hogy bealudjon.Nagyon sajnáltam....bizti az oltástól volt ilyen....mára hála az égnek talán rendeződni látszik a helyzet...mert de. és du. is magától aludt el...ahogy szokott.

Háááttt lányok megkóstoltuk az alma pépes részét is.....nem lesz a kedvence az tuti :? De most annyira nem aggódom mert tényleg kopp-kopp-kopp szépen eszik!Fura is mert van amikor már 2-3 óra múlva éhes pedig eddig kibírt simán 4-5 óra hosszát is kajcsi nélkül!Jaaaa és rendesen sziréna van ha nem kap kajcsit....na eddig ilyet sem csinált.....akkor evett ha adtam neki...nem követelte....de most rendesen sírás-rívás van ha nem kapja időben :) Aminek én roppantúl örülök...:) A súlya is szépen beindult....egy hónap alatt most majdnem 1 kg hízott.....na nálunk ez nagyon nagy száááámmm :) Úgy látszik nálunk most van fejlődésugrás....mert én eddig ilyet nem vettem észre!

Na megyek mert ki tudja mikor lesz éhes a kisasszony és elő kell készülni mert ha nem kapja azonnal akkor kajabál! :)

Többiek kinél mi a helyzet?


Puszi
Niki és Réka baba
Vendég
 


hát...nekem napi 100-150 ml tejem maradt, cseréltem is tápszert.
Ízlik neki.
Sajnálom nagyon, dekezdek belefáradni, hogy 3 hetes kora óta (persze a probléma korábban jelentkezett, csak nem volt mérleg) küzdök és küzdök a tejért..
De mostmár nagyon lecsökkent.
Olyan sok minden történt mostanában és annyit idegeskedtem biztos emiatt..vagy nem tudom..mindegy, evvvan.
Jönnek a gyümik, szerintem ő kedveli az almát.
Holnap megyünk Mo-ra. fél éve nem voltam, nagyon hiányzik :(
De most csak győrig megyünk holnap és holnapután jövünk is haza. Kiváncsi leszek hogy viseli.
Tegnap az utazóágyban altattam, hogy szokja. Szépen aludt benne.
Akartam még valamit, de elfelejtettem.. :oops: :oops:

dhbetty
 
 


Sziasztok!

Niki köszi,hogy gondoltál ránk. :D :D :D

Háát elég durva volt a múlt hét...Először Flóra lett beteg aztán meg én. :(
Nagyon sajnáltam szegénykémet...olyan csúnyán köhögött...de mára már azt monghatom már 96%-ak vagyunk...

Amúgy tök jól megvagyunk,sikítozunk,vigyorgunk és élvezzük a jóidőt! :D :D :D :D :D :D

Nagyon sajnálom,hogy nem tudtunk ottlenni a találkozón,remélem legközelebb menni fog! :)

Puszi Nektek!

Betty:Jó utat holnapra! :D :D
Vendég
 


monghatom=mondhatom.... :oops: :oops: :oops: :oops: :oops:
Vendég
 


na hát én nem bírok magammal, megint érkeznek a fotók! Tegnap végre mentünk úszni és nagyon élvezte...Aranyos volt a védőnő, azt mondta, nem kell fizetni, ha esetleg 10 perc múlva visít a kiscsaj. De nem, mert 50! percig ficánkolt a vízben, járt keze lába, nagyon élvezte! És utána egész nap vagy nyugiban nézelődött, vagy aludt. Jól kiszívta a víz! Kép Kép Kép Kép ezt csak azért, hogy lássátok milyen kis fáradt volt utána!

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

nyafi, végül abba az uszodába mentetek, amit meséltél? A X. kerületi? Milyen volt a közeg? Az öltöző? Milyen lehetőségek voltak?
Például egy padon kell pelenkázni, vagy van ennek helye is? És milyen a foglalkozás? Csináltatok valamit közösen vagy lubickolás volt?
Annyira kedvet kaptam tőletek a babaúszáshoz, hogy mára beterveztem, hogy kitalálom hova és felhívom és jelentkezek. :lol:

Megvettük a kengurut!!! :lol:
Szerencsémre szüleim azt mondták, hogy ez lesz a Csabi keresztelő ajándéka, így megkaphattuk a legjobbat, ami engem is a lehető legjobban tart. Tegnap már sétáltunk is vele egyet, úgy hiszem tetszett neki. Pontosan nem tudom, mert elég sokáig nézelődött, de semmi mosoly nem volt. Aztán ugyanúgy, mintha babakocsiban lenne, bealudt. :D
Teszek fel róla képet!

Nagy a csend... mi újság van mindenkivel?

Kép


Kép
fcicus
 
 


Kép Közben azért fogja anyát is. :)

Kép


Kép
fcicus
 
 


egyem meg Manót! YIgen oda mentünk, ez a 15ben van, s van pelenkázó több is. A magatok tempojában haladtok, a védőnők meg körbejárnak és mondják mit csinálj

Kép
nyafi
 
 


Sziasztok!

Úgy látszik nagyon egyszerre csinálunk mindent :lol: :lol: :lol:

Szombaton voltunk úszni!!! Haláli jó volt, nagyon tetszett Patriknak is! Ugyan Ő azért nem vigyorgott, szerintem kicsit fázott a lelkem, de hihetetlenül jól tűrte. KisManómnak fát lehet vágni a hátán akkor sem nyafog :lol: :lol:
Imádom!!!! Uszi után bementünk 2 percre a szaunába, hogy egy kicsit felmelegedjen.... Hát az nagyon bejött neki!
Felöltöztettem, még csak nem is evett és ezt követően több mint 5 órán keresztül aludt :lol:
Teljesen kidőlt a Lelkem, annyira cuki volt....

És Cicus! Pénteken megvettük a kengurut amit már 1 hete kajtatok egész Pesten. Nem lehet kapni sehol. Chicco You&Me a neve és azért akartunk ilyet, mert ez nagyon jól tartja a szülő hátát is. Na, Budán találtam 1db-ot, ami fekete, rózsaszín! Jött a nagy fejtörés, hogy mit csináljunk, mert minden üzletben azt mondták, hogy ilyen kengurut már 1000 éve nem kaptak hiába rendelik folyamatosan. Végül is megvettük, rózsaszín ide-rózsaszín oda! Végülis nem vészes, mert nagyrészt fekete, de persze van olyan hely ahol látszik a szép rózsaszín anyag... Gondoltunk mindegy, úgy is olyan trendi mostanában a rózsaszín a pasikon is, hát legyen.
Vasárnap ki is próbáltuk, elmentünk Visegrádra kirándulni és több mint 1 órát volt benne a Manó, nagyon élvezte! Egyfolytában nézelődött, forgatta a kis fejét! Szóval nagyon tetszett neki :lol: :lol: :lol:
Persze mondanom sem kell, aki nem állta meg szó nélkül a Manót az simán lekislányozta! Pedig fiús színekben volt öltöztetve, de hiába! Nem győztem magyarázkodni, hogy Ő tulajdonképpen fiú, csak ezt az egyetlen kengurut lehetett kapni :D
Na, de, hogy már befejezzem végre, Cicus! Nektek nem ilyen kengurutok van? Mert nagyon úgy néz ki! És a guta meg fog ütni ha van más szín is fekete-rózsaszín! Mert azért töröm a fejem 1000-el, hogy mit tudnék csinálni vele, hogy kicsit fiúsabb legyen...

Kép
zuzmara08
 
 


Zuzi drága, én nem tudom, hogy az a Chicco mennyibe kerül, sztem azért nézted azt, mert biztos olcsóbb, mint ez.
Ez egy Babybjörn Active kenguru és k. drága volt, ha nem kaptuk volna meg, én nem vettem volna meg. :oops: :lol: De pont ugyanolyan! Fogja a hátadat és erősen tarjta! Nekem muszáj volt, mert bár sokat sportoltam, de mióta megszültem, néha erősen fáj a derekam és hamar elfárad.
Beteszek róla egy linket! Egyébként Brendonban vettük, bár lehet a Kikában is kapni ugyanennyiért.

http://www.brendon.hu/ProductSearch/viewer.aspx?productid=197855&pageno=2&whid=32

Ez a kengurunk van, nagyon tetszik. Csak nem zöldben, hanem barna/beige színben.
Úgyhogy ne kapj szívbajt, de sztem ugyanaz a kettő! :lol:

Kép


Kép
fcicus
 
 


Szia Cicus :)

Ez is marha jó! 4000Ft-al drágább, mint amit mi vettünk, de tényleg tök jól tartja a szülő hátát is! Drágák basszus, de legalább kényelmes!
Apa szegény nagyon hátfájós, de kényelmes volt neki nagyon!

http://www.babyplanet.hu/index.php?pg=m ... 0506469881

Nekünk ezt sikerült megvenni... Szuper tényleg, csak ne rózsaszín lenne! Teljesen tudathasadásos állapotban vagyok, hogy mit csináljak vele :-) Nagyon kényelmes a babának is, meg nekünk is, de a színe.... :?
Gondolom most azt kérdezitek, hogy akkor miért vettük meg? Akkor kicsit lazábban álltunk a szín kérdéshez és persze az eladók is tömték a fejünket, hogy nem is olyan vészesen látszik a lányos szín! Aztán amikor lekislányozták a fiamat, nem is kevesen akkor elbizonytalanodtam, hogy valamit kéne vele csinálni..., de mit?

Kép
zuzmara08
 
 


A vélemények megoszlanak..
Szerintem ez a legjobb:
http://www.fotexnet.hu/bababirodalom_on ... zo_kenguru

Ráadásul nem csak 12-13- kg-ig hordhatod vele a babát.
és..oldaladon, elől, hátadon..stb.

Na majd elmesélem milyen volt Mo-on, de dögbeteg vagyok.. :cry: :cry:

dhbetty
 
 


Nekünk ronda, olcsó kengurunk van. Apa cipeli, az én hátam nem bírja. Betty mi a baj? Zuzmara! Vagy örülj, hogy olyan szép Patrik, hogy lánynak nézik, vagy tegyetek a rózsaszínre kék anyagot...

Kép
nyafi
 
 


Betti
Jobbulást! Apropó, nem Magyaro.-on vagy már? :lol:

Zuzi
Nekem tetszik, és sztem nem lányos. Amúgy meg csak egy kengururól van szó, és nem egy ruháról! Ne zavarjon, mert sztem butaság ez alapján fiút vagy lányt mondani... bár ilyenkor eszembe jut jóanyám, aki lazán lekisfiúzott egy kislányt a babyoutletbe, mikor még terhes voltam. :lol: :lol: Látnotok kellett volna az anyukának azt az ölő szemeit! :lol: Fehér ruhában volt a kislány, és rövid haja volt... se egy fülbevaló, se semmi nem volt, amitől kislányos lett volna... :lol:

Amúgy valóban megoszlanak a tetszések. Amit Betti mutatott én is láttam a bababirodalomban, de számomra úgy tűnik, hogy abban annyira nem tud mocorogni a gyerek. Csabi pedig igen csak mocorgós. És a többi hordozónál a kézlyuk is valóban egy lyuk, szintén kisebb a tér neki. Bár lehet, hogy csak a fényképeken tűnik így.

Kép


Kép
fcicus
 
 


Sziasztok!

Nekünk is van kengurunk, de én inkább a kendő mellett döntöttem. Nekünk nagyon bevállt és akár 4 éves koráig lehet benne vinni...persze ha bírja az ember :oops: :lol:

Ha valaki még nem döntött és azért fél a kendőtől, mert úgy gondolja nehéz megkötni szívesen segítek.

puszi:
Zs

Kép Kép
tn_zsuzsi
 
 


Sziasztok!
Zsuzsi! Nekem van és nem igazán tudom megkötni.
Pedig vannak fotók, de nekem nem egyértelmű.

Megfáztam, náthás vagyok? Passz..de nagyon taknyos vagyok, nagyon fáj a fejem és szédülök. Persze senki nincs aki vigyázzon a királylányomra, ennek következményeként ma már köhögött, meg szörtyögött az orra, azt porszívós izével kitisztítottam, rengeteg jött ki.. :cry:
Azt hiszem elviszem orvoshoz..
Tegnap a kardiológus meg a műtétet emlegette.. :(
Belehalok ha felnyitják a mellkasát..ez olyan szörnyű, csinálják meg inkább velem 10x.. :cry: :cry:

Voltunk otthon, de csak villámlátogatás volt, majd jövő hét péntek éjjel megyünk ismét. Akkor 1 hétre.
Elég jól viselte az 5 órás utat, a végén volt már nyűgös, na akkor énekelni kellett neki, amitől az apukája vált nyűgössé.
Visszaúton már többet aludt.
Amúgy egy angyal..imádom..teljesen odavagyok ére.

dhbetty
 
 


Szia Betti!

JOBBULÁST!!!!!!
fönntebb írtam milyen óvintézkedéseket kell tenni, hogy ne legyen beteg a pici, próbáld meg beszerezni az illóolajokat a párologtatáshoz és a szájmaszkot...C vitamin cseppek stb.

ha hosszabb időre jöttök Pestre szívesen megmutatom a kendő használatát :)

puszi:
Zsuzsi

Kép Kép
tn_zsuzsi
 
 


Sziasztok!

Betty Jobbulást Nektek! Úgy látom előbb vagy utóbb sajnos minden anyuka és picur átesik ezen a fránya náthán :( Tudom milyen szörnyű...én is mindig azt mondom én legyek inkább beteg 1000-szer mint Réka....de sajnos ezt nem tudjuk befolyásolni.Porszívózni még én is porszívózom Réka orrát.....de nem igazán jön ki belőle semmi...inkább azt veszem észre hogy már a garatában van ...és ha befújok Sterimarral akkor meg visszaszívja és talán lenyeli...de nem kifelé jön az tuti.

Lányok egyik babónak sem jön még a fogacskája...mert nekünk múlthéten nézte a dokinéni de azt mondta hogy még csak meg van vastagodva az ínye....na de én már azt látom hogy meg van duzzadva...és...annyira de annyira nyügi Réka az utóbbi pár napban hogy alig lehet vele bírni...mint akit kicseréltek...semmi sem jóó....általában ez csak nappal van....hála az égnek éjszaka még alszunk....és mindig mindent a szájába vesz....és ha nem tudja bekapni akkor üvöltés van ezerrel! Jaaa és szó szerint kapirgálja az ínyét....szinte naponta vágom a körmét....mert különben elevenre marja....már azt hittem szájpenésze van de nincs hála az égnek....szerintem tuti a foga.....és valszínű ettől az étvágytalanság is....hétvégén megkóstoltuk a sütőtököt...mert a déli etetésnél üvöltés volt....márcsak ha a szobába beléptünk ahol etetni szoktuk akkor üvöltött....így a konyhában bekanalazott egy kis sütőtökpürét...ez sokkal jobban ízlett neki mint az alma :) De attól függetlenül szombaton teljesen kivoltam.....ez az éhségsztrájk már kezdi elszívni a maradék energiámat is!

Nyafi nagyon édesek az uszis képek!

Na megyek mert most alszik a drággaaa megpróbálok addig rendet rakni!

Puszi
Niki és Réka baba
Vendég
 


megkaptuk az uccsó oltást, most jó néhány hónap pihi!!!

Nyafi, jó képek!

Cicus, tök jó a kép rólatok!
Vendég
 


belustult a topic...tán érezzük kia hiányát? :wink: akkor írok én. Tegnap voltam Dominnál! Nagyon, de nagyon szép a kislánya! És emlékeztek csajok, mikor meg voltatok lepődve, hogy hogy sikít Abigél, mint kislány? Na Léna is sikít, csak rajta van egy hangszoró. :D Lányok ti akartok még gyereket? Én nem nagyon...Nem bírja a hátam. Abigélnél majd leszakad. Ja voltam koncerten is, Gogol Bordellon. Addig Apa vigyázott Gigire. Jól megtömte fürcsi elött, után, úgyhogy aludt reggel fél 6-ig. Nagyon büszke voltam mind a kettőre. És még voltunk babamama tornán is az Erzsébet Kirné útján, a Fila fittnessben. Lányok ki az aki sportol, vagy fogyizik finoman, hogy lemenjen a felesleg! Egyáltalán van akin van?

Kép
nyafi
 
 


Ehhhehhhehhhehhe.. :lol: :lol: nyafi, tévedek, hogy találkoztunk volna? :lol: Nekem úgy rémlik. .. Mert akkor láttad volna azt is, hogy hogy nézek ki, igaz? Hát, rajtam maradt némi súlyfelesleg és akkor még szépen mondtam. Szopi miatt meg alig megy le.
Terhesség előtt sportoltam, terhesség alatt terhestornára jártam, most jelenleg eddig nem találtam semmit, ahova el tudnék járni, de lassan jobban beleásom magam a lehetőségekbe.

Egyébként igen igen igen, akarok még babát!!! Akár kettőt is, ha ennyire jók, mint Csabi! :lol: :oops: :lol:

Szóval Léna hangos kislány... van képed esetleg? Domin azért jól van?

Lafead: köszönöm!

Kép


Kép
fcicus
 
 


Sziasztok Lányok!
Úgy döntöttem nyaralunk. Már csak azt nem tom hol…Párommal, gyerekkel, anyóssal, apóssal és Nyafi kutyával. Ha tudtok kiadó vízparti nyaralót, ami nem lepusztult és elég 5ünknek, és egy napra max 7-10 e júliusban, vagy augusztusban mennénk szívesen. Segítsetek légyszi.

Kép
nyafi
 
 


Nyafi, te ott voltál a talin,???Pontosabban Te voltál ott????Mert akkor láthattad, rajtam van miből fogyni, már lassan 28 éve próbálkozom....egy tény, én nem híztam terhesség alatt egy dkg-ot sem, így lement 10 kg, már "csak" 20 kg felesleg van rajtam...eddig minden nap rékáztam, de amióta tanulok, nincs időm, sajna...marad a kevesebb kaja, több kevesebb sikerrel... :oops:
Vendég
 


Felesleg?
Háhá
Kb 13 kg..
Hogyazördögvinneel.. (mármint engem..hehe)
:lol: :lol:

dhbetty
 
 


Én arra gondoltam, hogy ha már nem szoptatok, akkor mindent kipróbálok, amit csak lehet...

Pl. mályva tea. Úgy tudom, hogy természetes fogyasztó és tisztító tea. Ezt javaslom kipróbálásra de csak akkor, ha már egyáltalán nem szoptattok.
Ha már ez sem fog segíteni, akkor pedig beszerzek k.drága fogyasztó bogyókat! :oops: Már ki is néztem, azok is természetes alapanyagúak.
Ja, és persze semmi csoki, chips, popcorn stb. :?

Kép


Kép
fcicus
 
 


Sziasztok!

Nyafi hát rajtam is van még 12 kiló plusz, ami se föl se le.
Nem baj most pakolászok már úgyis költözzünk, és anyuéknál már lesz időm lejárni edzeni mert nekem csak akkor megy le a plusz ha izzadok mint egy ló.:-(
Nyárra jól lenne jól kinézni, de lehet hogy már itt is a nyár???? :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:

Levike is megkostolta az almalevet és imádja, de ha tápi után adom kicsit fintorog, gondolom a tápi édesebb, ma megpróbáljuk a az alma pépet is kiskanálból kiváncsi leszek rá hogy fog neki tetszeni? :lol: :D

Nyafi nem emlékszem te írtál egy 10. kerületi babamama úszásról, mert ha átköltözünk lehet hogy az közelebb lenne. Merre van is ez?

Na megyek kiviszem a kis Döbrögit levegőzni!!! 8) 8) 8) 8) 8) 8)

Puszi Mindenkinek!
Anna, Levi baba
Kép
boganna07
 
 


Nyafi sajnos én nem tudok nyaralás ügyben segíteni.
Biztos a Balatonhoz mennék ha tehetném.

Én tornázok minden nap és megválogatom mit eszem.
Nem koplalkok, eszem rendesen, csak pl nem annyi fehérkenyeret..több salátát..és még élvezem is. Annyi zsírosat ettem mostanában.
A fogyáshoz nekem is mozognom (is ) kell, nem elég csak a csodaszer, mert azt a bőröm sínyli meg.

dhbetty
 
 


Sziasztok!

Anna, mi járunk a 10. kerületbe úszni. A helyszín: Emőd utca, KÖSZI

http://www.koszi.hu/e107_plugins/custom ... astanf.php

Már voltunk egyszer, most megyünk szombaton újra. Patrik nagyon élvezte, ugyan nem az a hiper-szuper 21. századi uszoda, de a célnak megfelel...

Lafead: kipróbáltam a gyümiteát amit a talin mondtál! Először savanykás volt, hiába tettem bele kicsi cukrot, ekkor még fintorgott kicsit a MiniManó, de miután tettem még bele egy kis barnacukrot már nagyon tetszett neki :-)
Köszi a tippet...

A fogyásáos dologhoz nagyon nem tudok hozzászólni, azzal az 1kg-val ami maradt nem törődök, viszont a mozgás már nagyon hiányzik. Alig várom már, hogy újra tornázhassak. Világ életembem mozogtam és már rettenetesen szenvedek a hiányától :-(

Kép
zuzmara08
 
 


Sziasztok!

Babaúszás: Ha nem vagyok indiszkrét, megkérdezném, aki jár babaúszásra mennyiért teszi egy alkalomra?Itt, Szentendrén 3500 FT/fél óra.Kicsit sokallom.Bp-en is ennyi?

Képzeljétek, ma voltunk Zenebölcsiben.Persze még csak felmértük a terepet, majd csak ősszel megyünk.De Kristóf most is gyönyörűen, kíváncsian, szó nélkül végigülte :lol:

Nyafi!

Bocsi, hogy ilyet kérdezek :oops: Feltettél egy képet, amin látszik a háttérben egy lámpa.Én hasonlót szeretnék az étkezőnkbe.(De nagyon)Hol lehet ilyen lámpát kapni? :lol:

Kép

Kép
linus
 
 


Mi így érkezünk haza a kendős sétáinkról (a tükör nem koszos, csak régi :lol: a dédimé volt):


Kép

Kép

Kép
linus
 
 


Linus
Jújdejó, a Zenebölcsi egy írtó okos dolog szerintem! Milyen volt? Mit csináltak ott a gyerekek? Gondolom, hogy énekeltek és mondókáztak, de tényleg volt akár csak 8 hónapos baba? Hiszen azok még csak ülnek...[/b]

Kép


Kép
fcicus
 
 


Linus! ha Kristófnak tetszett, miért nem mentek gyakrabban?
Nálunk 1500ft 3 óra az uszi.
Lámpa! Amelyiken ketten vagyunk a barinőmmel, azt németországban vette párom a bolhapiacon. Az össz csillárunk így 20 euro volt, meg van egy a hálóban, az 4e az az ecseriről származik. Amin párom van az anyósom lakása, azt nem tom honnan szedte...
Helyes a kis kendős csávó. Mindíg így viszed, vagy használsz babakocsit is?

Kép
nyafi
 
 


Bocsi Zuzmara ,teljesen káosz van a fejembe a költözés miatt, próbálok pakolgatni de egyedül nehéz apa dolgozik, Levike meg hiányol a játék közben. Úgyhogy, mire belemegedek a pakolásba Levike kiakad hogy miért nem inkább őt szórakoztattom. Annyira cuki ahogy követel. :D :D
Még van 3 alkalmunk az elöző babaúszásról utána kipróbáljuk azt amit írtál. Az ott van a Köszi mellett? Vagy én azt hallottam hogy az Újhegyi uszodában is van, te tudsz róla?
Én kiskoromba odajártam úszni, mondjuk csak felújították azóta. :shock: :D
Úgyhogy ha majd megyünk írok és talizhatnánk. Tényleg ott a kezdő csoport hánytól van, és szombaton? Mennyibe kerül per alkalom vagy a bérlet? Köszi előre is az infókat!
Mi eddig 2000.-ft/félóra de tovább is maradhattunk nem szóltak ránk.

Puszi!
Anna, Levi baba
Kép
boganna07
 
 


babaúsztunk... az első 5 perc üvöltéssel telt, mert vagy egy csomót ivott, meg víz alá ment, de aztán úgy belejött, hogy direkt ő bukott víz alá aztán a többiek megunták, kijöttek, mi maradtunk, annyira tetszett neki..........aztán kijöttünk, szauna, öltözés, üvöltés, cumi szájba és azóta alvás, hozzá sem lehet szólni
Vendég
 


Ó Istenem, találnom kell egy babaúszást, de sürgősen.... :(

Teljes a tanácstalanság! Napok óta nem alszik nap közben, de semmit! Max negyed órát evés után a cicin elcumizik, de ennyi!!! Én teljesen kifáradtam, kiborultam, mert persze anya közelsége és a játék kell. A sok kaja, az is kell. Én meg sem nem tudok pihenni, sem nem tudok háztartást vezetni vagy mifene.. és akkor még a diplomamunka megírásáról nem is beszéltem. Lövésem sincs, hogy mit csináljak, hogy aludjon nap közben legalább összefüggő 3 órát egyszer!!!

Valaki légyszi adjatok tanácsot! Ma borult ki a bili, és már nem bírom tovább.... megőrülök a folytonos nyöszörgéstől, ő nem volt ilyen!!!! Iszonyú nyugodt játékos gyerek volt.

Lafead: Ti, hol úsztatok?

Kép


Kép
fcicus
 
 


Sziasztok!


Háááát én is itt.....mi is nagyon nyügösek lettünk de erről már írtam...asszem :)

Cicus megértelek én speciel kedden borultam ki de nagyon...ha ki mertem menni a szobából vagy csak a látóteréből Rékának már nyüglődés volt ezerrel....majd kiabálás...és ordítás...őrület tudom!Nekünk tuti a fogunk jön...és erre rátett még egy lapáttal a melegfront....a szerdai napunk katasztrófa volt....se wc,se evés,se ivás...a lakás romokban.....jaaaa és Réka enni se evett hurrááááá......és persze aludni se aludt......gondolhatjátok milyen volt a lelkiállapotom :roll: Hívtam is anyát hogy jöjjön másnap mert nem bírom egyedül.....jaaa és vett a férjem homeos bogyót Chamomilla vulgaris 15 ch.....na ezt adtam neki tegnap reggel mert kezdődött előről az egész....és nagyon de nagyon jót tett...aludt 2 óra hosszát de. ahogy szokott és du. is...anya nem is értette mi a bajom hisz áldott jó gyermekem van....aztán mondtam neki mitől :) És újra eszik rendesen egyenlőre!Bár már kezdek hozzászokni a nem evéshez!
És tegnap a kiságyában is megfordult hátról hasra....eddig csak az ágyunkon csinálta.....olyan kis ügyiii....csak hallgattam hogy mit kajabál...aztán mikor bementem már hason volt és úgy nézelődött ...a lába kint a rácsokon ....annyiraaaa cukiiii volt :D

Kilók, háátt rajtam is akad kb. 4-5 kg felesleg....pedig nem eszem sokat sőtt....régen dupla ennyit ettem....de tuti a nem mozgás az okaaa....és...ez sajna csak tornával fog lemenni....csak még nincs hozzá energiám. Júúúúújjj és ami a legborzasztóbb és iszonyúan zavar hogy tiszta narancsbőr a fenekem és a combom...nagyon-nagyon gáááázzz!!!

Holnap megyünk etetőszéket venni...már ki is néztem a Brendonban....Brevi dönthető háttámlával....így nem kell megvárni amíg ül....azt veszem észre hogy már nem kényelmes neki sem a hordózóban evés sem az ölemben való evés....állandóan fel akar ülni...hasizomra gyúr a lelkem :lol:

A keze folyamatosan a szájában...nyál dől ezerrel...de mikor lesz ebből fogacska ki tudja :?: :)

Na most is megfordult a játszószőnyegén hi-hi.....kis ügyes :)

Jaaa én is akarom vinni babauszira...azt mondják nagyon jót tesz és kidől tőle a gyerkőc utánna :lol:

Mi is megyünk nyaralni a Balcsi-hoz szerintem agusztusban a tesómékkal...náluk is van picur 10 hét van köztük...+...egy másik kis családdal ott is van gyerkőc ő most 6 hónapos....tuti jó lesz :)

Na közben cseréltem egy pelust is mert a hasonlét megtette hatását tojt egyet a drággaaa :)

Jaaa Cicus amit még akartam írni...nálunk Réka azt is előszeretettel csinálja ha valami nem sikerül neki mondjuk nem tud bekapni egy játékot üvölt....na most is ez megy....már megsüketülök...jaaa és a szomszédokról ne is beszéljünk mit gondolhatnak? Már ott tartunk hogy ahogy jön fel a férjem, mondja hogy a 2.-on lehet már hallani( mi a 4.-en lakunk). :lol:

Na megyek mert annyira kis béna hogy nem tudja normálisan bekapni a csörgőjét és ÜVÖLT...mit üvölt...VISÍT...megsüketülök!!! :roll:

Puszi mindenkinek!!!!

Niki és Réka baba
Vendég
 


Sziasztok!

Anna, semmi baj, néha én sem tudom hol áll a fejem. Ma pl. nem volt áram délig... Folyamatosan a villanyt kapcsolgattam a fürdőben és mérgelődtem amikor nem melegített a vízforraló... :-) Már duzzogtam 1000-el, hogy milyen szar, hogy ilyen sokára forralja fel a vizet, mire rájöttem, hogy tiszta hülye vagyok, hát nincs is villany..... :lol: :lol: :lol:

No, az úszás gyakorlatilag a KÖSZ-ben van, illetve mellette van egy épület és oda van kiírva, hogy babaúszás.
A link amit korábban csatoltam tartalmaz középen egy telefonszámot. Én azt a csajt hívtam fel és mondtam, hogy mennénk. Igazából vegyes a csoport. Amikor előszőr menteünk voltak még hozzánk hasonlóan első úszó babák is, úgyhogy velünk úgymond külön foglalkozott. Elmondta mindenkinek mit kell csinálni, a gyakorlottak már tudták, és jött hozzánk, hogy megmutassa mit kell csinálni.
1 óra 2000Ft, bérletet nem vettem, nem is kérdeztem mennyi....

Gyertek el! Sajnos a körülmények lehetnének jobbak is, de ez van... :-)

Kép
zuzmara08
 
 


Én fa etetőszéket veszek, mert azt később kisasztallá és székké lehet alakítani.

dhbetty
 
 


Niki mi ez a chamomilla vulgaris?
Etetőszék nekünk is brendonos brevi van, nagyon szupi! Betty akkor jó a fa szék, ha már stabilan ül. Ha 8 hós koráig csak anyatejet fog kapni, akkor király, de egyébként etetheted kézből addig...
Cicus! Én lerakom aludni, ha egyet is ásít. Ált, két három óra után van ez, és alszik 45 percet. Sajna már nem olyan picik, hogy 3 órát aludjanak.

Kép
nyafi
 
 


Nyafi van egy homeos oldal én ezt szoktam böngészgetni nagyon hasznos szerintem!Ez a szer fogzás idején és nyugtalanságra kiváló de még ezer egy hasznos dolgot találhattok!

http://homeopatia.info.hu/index.php?lan ... ory_id=227

Na megyek éteteni :)

Puszi
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?