Új privát üzeneted érkezett!

sziasztok!

nekem ma borzasztó napom van, napok óta gombóc van a gyomromba és egyre rosszabb. Biztos nő a gyerek és nyomódnak felfelé a beleim :shock: :(

A fizetésen kivüli egyébb juttatások mint pl. kajajegy, bérlet stb.... a munkáltatón múlik hogy mennyire rendes. Adható de nem kötelező. Ahogy eljöttem betegállományba már nem is kaptam. Állami cégek talán azok mint pl honvédség, bankok is talán ugy tudom akik adják végig a terhesség és a szülés után is.Pedig milyen jól jönne pár ezer forint segítség havonta.

Mecsi :D
Kép

KépKép[/url]
mecsi
 
 


Igen, tudom, csak ugye az elmúlt 1x év összes Kt rendeletét átbújni....miközben ennek az új rendszernek nincs is előnye. Pl: azt elfelejtették közölni, hogy akkor az eddig kapott dolgokat úgy ahogy van elfelejthetjük......ami majd később éri meglepiként azokat, akik nem számolnak kicsit utána.....

Nam hiszem hogy lesz időm ennek utánaolvasni, mármint az itteni helyi viszonyoknak, de azért ezt a cafeteria rendszert jól kikérdezem majd.....

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


köszi mecsi a tájékoztatást, mert ők is erre hivatkoztak, hogy nem kötelező annak adni, aki passzív állományba kerül.... nem mintha földhözvágná őket ez az összeg, sőőőt.... na mindegy nem bosszankodom rajta tovább.

Barbi! megint jól eltűntél....:( remélem minden rendben veletek és meggyógyult végre mindenki a családban?!

sniky
 
 

 
 

Aprooka!

Én is mindenképpen az egészségpénztárra szavazok. Mióta a mostani helyemen vagyok, azóta kapom, de nálunk minimális összeget magunknak is kell mellé tenni.

Ami nagy előnye az egészségpénztárnak, hogy a te egyéni befizetéseid után (az esetleg vállalt havi részleteken felül is lehetséges plusz befizetés) a következő évben 30% (!) adókedvezményben részesülsz, amit tavalytól már nem visszautal az állam, hanem jóváírják az egészségpénztári számládon. Ha van önkéntes kiegészítő magánnyugdíjpénztári tagságod, és oda is egyéni befizetésed, a kettő utáni kedvezmény összeadódik (van valami limit is), és bármelyikre (de csak az egyikre) kérheted a jóváírást. Mivel én mindkétfélébe fizetek havonta minimális összeget, a kettő utáni adókedvezményt mind az egésszégpénztárba kértem vissza, mert az azonnal elkölthető.

És ha amire költöd megfelel bizonyos feltételeknek (egészségpénztáranként szerintem eltérő), vannak prevenciós szolgáltatások is, ezekre PLUSZ 10% adókedvezmény jár.

Mi nagyon sokmindent vásároltunk egésszégpénztári számlára - szemüveg, kontaktlencse, gyógyszerek, sportbérlet (kismama tornás is), még gyógymatracra is lehet költeni. Szoktunk vele kicsit "trükközni": készpénzzel fizetünk, kérünk áfás számlát, de csak akkor nyújtjuk be az egészségpénztárnak, mikor azon már rendelkezésre áll az egyenleg (mert pl. a munkáltatód már utalt). Ezután a pénztár visszautalja a pénzt.

Ez azoknál a termékeknél-szolgáltatásoknál jó, amit amúgyis megvennél, de így "nyersz" a dolgon, mert vagy a munkáltatód finanszírozza, vagy az adókedvezmény az, amit megspórolsz (a 30% és a működési költség különbözete).

Egyébként a Dimenziónál, ahol én is vagyok, van külön kártya, és akkor rögtön az egyenlegedből vonják le az összeget, nem neked kell "megelőlegezni", és utána bajlódni az adminisztrációval. Gondolom a többinél is van ilyen lehetőség.


Remélem érthetően írtam le, közgazdászként szakmai ártalom, hogy mindennek utánaszámolok (és esetleg túl tömören fogalmazok). :)

Bocs, hogy kicsit sokat írtam.

Beus

Kép
félhold
 
 


A bérletet (ennek most is csak töredékét állják) és a kajajegyet mi sem fogjuk kapni már a tgyás alatt sem, náluk ez van rögzítve a kollektív szerződésben. :(

BKV bérletről még: volt olyan tervezet a BKV-nál vagy a fővárosnál, hogy csinálnak kedvezményes bérletet a kismamáknak, de pont most fújták le az egészet...

Beus

Kép
félhold
 
 


igen, sajnos pont ezen a bkv dolgon mérgelődtem a napokban, hogy jól elhúzzák az ember előtt a mézesmadzagot, aztán hatálybalépés előtt 3 nappal meg visszavonják:((

sniky
 
 


Nálunk egy nagy bökkenő van, amit nem is igazán értek. Megjelenik itt egy tanácsadó cég, bevezetik a cafeteria rdsz.-t, de nem találok a KT anyagok között semmi előzményt. Pedig ha minden a munkáltatótól függ, tehát hogy mikortól adja, mik közül lehet választani, kiknek jár, meddig jár....stb. kellene egy önkoris háttérdöntés. És NINCS!!!
Ami azért dúrva, mert így egyik feltételnek sem tudok utánanézni.

Ha jól tudom, akkor minden Eg.pénztár ad kártyát, amiről azonnal lehet vásárolni. Én most inkább a carpe diem szemléletet választom és olyan dolgot szeretnék választani, amiből pénzt látok és nem majd 70 év múlva, ah minden jól megy. Ki tudja, addig hány világválság és hasonlók lesznek. Légzésfigyelő viszont nem a nagymama korú gyerkőcömnek kell majd.

nekem volt olyan önkéntes részem is magánnyugdíjpénztárba, amivel úgy átvágtak és egy csomó pénz elvettek tőlünk. Ilyenbe mégegyszer nem akarok belekeveredni.....

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Sziasztok!!

Jelentem vagyunk mi is, csak rossz napokat éltünk, de most már úgy néz ki minden rendben. (Soma a magaslázas torokgyuszira kapott gyógyszerre csúnya allergiás rekcióval válaszolt, de már túl vagyunk rajta)

Úgy néz ki, hogy péntek 22fő lesz, mert 4-1/2 5 körül én is oda tudok érni. :D (Remélem ilyen sokan is el fogunk férni-legfeljebb elfoglaljuk az egész helyet. :lol: )

Ez a front most sajna rosszul hat a pocimra, keményedek, és ez nem túl jó hír...pedig most tértem át a 3*2 MagneB6-ra..
Már nem tudom ki írta, de létezik a Béresnek is ez a gyogyija, és abból kevesebb kell? Nem tudjátok mi a neve?Mert ezt sokszor el is felejtem bevenni, és mivel sok kell belőle drága és gyorsan elfogy.

Kép

Kép
mákszem
 
 


Mákszem, örülök, hogy jobban van a kisfiad! A sima MgB6 csak 48 mg magnéziumot tartalmaz a Béres-féle 250 mg-ot. Ezért kell a simából olyan sokat szedni, a Béresből csak napi 1-et.

KépKép
columbine
 
 


Mazska!

Akkor holnap megyünk együtt? Mikor találkozzunk? Nekem a kispest áruház teljesen jó!

Ritus

Kép
rituspoc
 
 


Köszi Columbine az infót; asszem akkor áttérek!

Kép

Kép
mákszem
 
 


Úgy néz ki, én mégsem érek oda holnap 5 előtt, mert csak 3 körül tudunk indulni Paksról. Meg a forgalomtól is függ, de remélem, nem kések sokat. Egyébként meddig maradtok, hogy tervezitek? Nem tudom haza is jöjjünk este, vagy ott aludjunk valahol ismerősnél?

Nálunk se sok juttatás volt, csak 6000 kajajegy meg kaptam benzinpénzt, ami kb a benzinktg. felét (vagy harmadát) fedezte. Most hogy nem dolgozom, már semmi se jár. Igaz táppénzt most többet kaptam, mit amire számítottam, de attól tartok, hogy elszámolták, legközelebb meg majd kevesebbet kapok, ha rájönnek :-(

yuyu79
 
 


Sziszka, Te nem jönnél a talira? Csak mert van nálunk hely a kocsiban, ha gondolod, betársulhatsz ;-)

yuyu79
 
 


hú, de jó, hogy szóbahoztátok ezeket a juttatás dolgokat. Énis valamikor bemegyek a pénzügyeshez és kifaggatom ezekről a dolgokról. Kíváncsi leszek, hogy nálunk adják-e a BKV bérletet és a kajajegyet majd.....

az én utódom jövő héten jön megint interjúra, az is érdekel majd, hogy milyen időtartamra vesszük majd fel, mert azért az számomra egyáltalán nem mindegy. Kicsit félek, megmondom őszintén, pedig az igazgató nagyon mondta, hogy várnak vissza majd, de hát akkor is ott van a kisördög az ember vállán, hogy két év alatt még annyi minden történhet. Szóval nem mondom, hogy nincsenek aggodalmak bennem.
lei
 
 


Sziasztok!

Minden nap vagyok, de csak olvasó üzemmódban, mert meglehetösen elfoglal a csipet csapat. Ez az állandó idöjárásingadozás mindannyiunk lelkivilágát felborította, a gyerekek nyügösek, rólam nem is beszélve, mert ha szabadna, csak aludnék és ennék (utóbbi látsztik is rajtam). Ma egy hónap kimaradás után megint eljutottam a törpémmel a játszócsoportba, onnan is hiányoltak már. Rám is csodálkoztak, hogy mekkorát nött a pocakom, pedig szerintem nem lett nagyobb, vagy csak innen fentröl nézve nem tünt fel... :)
Ti még látjátok tusoláskor a lábatokat, vagy legalább a lábujjaitokat? Az nálam már erösen múlt idö.
Kedden beugrottunk a városba, mert a páromnak vissza kellett a könyvtárba vinni könyveket. Meglehetösen késön értünk be, mert jól ebénáztuk az idöt, ráadásul a villamos is müszaki okokból kimaradt, erre metróhoz mentünk és mellettünk ment el a várt villamos, az orrunk elött a metro... Fél nyolc volt este, mire beértem a H&M-be, amíg a párom a könyvtárban volt. A középsönek akartam harisnyát venni, mert mindegyik már kivan teljesen (állandóan foltozom öket, de menthetetlenek). Hát ilyenkor már csak zoknit lehet kapni, harisnya egy volt az ö méretében, így az lett és vettem még 1-1 db-ot a következö két méretben, mert akciós volt (3-at vesz, kettöt fizet). Regönek is vettem egy csini harisnyát a felére leárazva, plusz a csajoknak fejenként egy övet és az egészért 25 eurot (!) fizettem akció ellenére. Sose mentem volna, ha nem kapott volna anno a fiam a keresztelöjére egy H&M ajándékutalványt. Még van 20 euro rajta, majd a nyár végi leárusításban levásárolom, ha nem felejtem el a pocaklakó miatt.
Tegnap meg találtam egy honlapot, amelyiken rengeteg aktuális kifestökép van, abból töltögettem órákon keresztül és fogok ma is. Témák szerint van szortírozva és szuperek! Nem kell méregdrága kifestöket venni, hanem kinyomtatom ami éppen tetszik nekik és kész. Ha 10x kell ugyanaz, akkor annyit. Nagyon szuper!
Van minden, micimackó, mickey egér, aktuális mozifilmek kifestöi, abc, állatok, minden.
Akit érdekel a meglévö gyerekeinek:
www.ausmalbilder.info
Ezen kívül találtam egy francia oldalt is, ott 60 ezer kifestökép van, azokkal még nem végeztem. :)
Ma voltam a játszócsoport után bevásárolni, a párom mindjárt rosszul is lesz, mert neki kell felcipelni. Volt leárazva kis teljesen bör fiú cipö 7 euroért, abból spájzoltam egy párt késöbbre. Egyébként most éppen egészséges mindenki, de ma kaptam a hírt, hogy a lányim ovis barátnöjének skarlátja van... Ti hogy álltok a gyerekoltásokhoz? Mindent be fogtok adatni vagy van aki elvböl nem? Errefelé nagyon divatos nem oltatni a gyerekeket a kötelezövel sem, mindig mindenki elhül, ha mondom az enyémek beoltatódnak minden ellen, ami csak hozzáférhetö és ésszerü.

Mentem, hogy jöhessek!

Barbi
Vendég
 


Kíváncsi leszek a talinkra! :lol: :lol: :lol: Ezek szerint legalább 42-44-en fogunk ülni egy asztalnál!!! :wink:
Valami kajalehetőség van ott vagy gondoskodjak magamnak valamiről?Ugyanis a törpök 6 körül fel szoktak "dübörögni",hogy küldjek le valami ehetőt! :P

Bea!Akkor tényleg mehetek veled a busszal?Én már itt vagyok ma is Pesten,a párom megmutatta,hogy hol kell leszállnom,talán menni fog!Bambán tudok bámulni,de azért talán nem vagyok olyan béna! :oops: :oops: De biztos,hogy megy a busz?Nem fognak sztrájkolni vagy ilyesmi? :roll: Mert mintha azt hallottam volna a híradóban félfüllel...Nem ültem buszon a gimis osztálykirándulásom óta!Nekem már ez is egy kaland lesz,nem csak a tali!!! :D

Sziszka!Próbálj eljönni,ha elhoznak Yuyuék!Legalább megismerjük majd egymást a kórházban! :lol:

binyek
 
 


Ajánlom figyelmetekbe... itt is 29.999.- az AC AC301-R légzésfigyelő bébiőrrel. Nagyon jók az áraik.

Baby-Fun babadiszkont 1015 Budapest, Csalogány utca 42/a. 1.

Plussz, bébi ruha, Magyar termék, 100% pamut ASTI KIDS www.astikids.com
Vendég
 


Sziasztok!

Nalunk is azt mondtak, hogy amint elmesz szulesi szabadsagra - mar nem jar a cafeteria rendszer...:( Az en nevemen BKV berlet van, melegetel utalvany, meg kultura utalvany - szerencsere a ferjem neven meg az EP - igy az legalabb megmarad kesobb is :)
Ti meddig szeretnetek otthon maradni szules utan? Bent mit mondtatok? Mindenki 2 evekrol ir - nalunk ez szerintem elkepzelhetetlen - legalabbis akkor ide biztos nem tudnek visszajonni...:(

Rita! Igen - mikor talalkozzunk? Irok neked privit es akkor meg tudjuk beszelni a reszleteket.

Kellemes estet!

Mazska
KépKép
KépKép
mazska
 
 


Sziasztok!
Végre hazaértünk, pörgős egy nap volt. Én is most kaptam meg az első havi táppénzemet :( siralmas. Ráadásul kaja jegyből is csak részarányosan fogok kapni, pedig viszonylag nagy cégnél voltam, az E.on.-nál. Ki vagyunk szolgáltatva...

Yuyu, köszi a szíves látást, de a szombat nekünk most sajnos nem jó, kicsit késve kapcsolódtam be a topikba, és már elígérkeztünk, de remélem lesz még rá lehetőség, a következő talin már én is szeretnék ott lenni! Viszont ha van kedvetek, Yuyu, Binyek összefuthatnánk egyszer valahol itt a környéken, jó lenne megismerni benneteket!
Binyek: Egy nagyon jó barátnőm szült annál a dokinál akit választottatok, nagyon meg volt vele elégedve, csak jót tud róla mondani.

Mindenkinek nagyon jó szórakozást! :D Mi pedig itthonról irigykedünk...
sziszka78
Tolna
 
 


Binyek, az előbb átsiklottam a kérdésed felett :)
A dokim: Dr. Faludi Péter, évek óta hozzá járok, és így nem is volt kérdés, nagyon normális, és segítőkész.

Nagyon szuper lenne 4.-en egyszerre szülni, biztos, hogy a társaság nagyon sokat jelent! Ilyenkor sokat jelent a bíztatás, és az együtt érzés :D
sziszka78
Tolna
 
 


Sziszka!
De kár.... :cry: De ami késik,az eljön egyszer!Én biztos bent leszek jópár hetet,úgyhogy ha elöbb nem is,de ott fogunk találkozni! :wink:
Nem sikerült még vonalzót feltenned vagy nem is próbáltad? :)
Ez a dokis hír nagyon jó hír!!!Köszi! :lol: :lol: Mert amig nem találkozom vele személyesen(jövő szerda),addig eléggé izgulok,hogy nem nyúltam-e mellé,így látatlanban.... :roll:

binyek
 
 


Tök egyszerre írtuk! :lol: :lol: :lol:

binyek
 
 


Sziasztok
Szomorúan :( , de sajna le kell mondanom a talit, pedig nagyon készültem, így külön elnézést kérek Rita :oops: :oops: :!: , mert ígértem, hogy együtt megyünk, de így nem jön össze.

Az ok :!: : a férjem ma délelőtt átadta nekem az Alsópáhoki Családbarát Wellnes Hotel szobafoglalás visszaigazolását 4 nap 3 éjszakára, KISMAMA Wellnes csomag megrendelővel együtt :P . Hát ez igazi meglepetés volt, és hozzáfűzte, hogy tekintsem ezt élőajándéknak a közelgő 4-dik házassági évfordulónk alkalmából, és hogy megérdemlem a „három” pasitól, hogy kényeztessenek. Remélem ez az elszólás nem fog feledésbe merülni :lol: :lol: , ha eljön a nagy nap és megmutatja magát a harmadik pasim, aki már tuti biztos, hogy kukacos :wink: .
Szóval nagyon nagyon jól eset, sőt egy kicsit elérzékenyültem :) ……………
Így már pakolgatok, és holnap délelőtt indulunk

Olyan boldog vagyok :D :D :D :D és remélem ezt elnézitek nekem, de ha lehet akkor képeket készítsetek és osszátok meg velünk, akik nem tudnak menni. Remélem jól sikerül és nem várat sokat magára a második találkozó megrendezése!!!
Marcsi
Vendég
 


Binyek!
:D nem csak egyszerre írunk, de egyszerre gondolkodunk is, épp a vonalzót, és a képet szerkesztettem be a profilba, most kiderül sikerült-e.
Egyébként szinte minden nap megyünk Szekszárdra, majd meglátogatunk, ha be kell feküdnöd! A hétfői előadáson az iker szülésekről is volt szó, nagyon jókat hallottam, pl. itt te magad eldöntheted, hogy babás szobában akarsz-e feküdni vagy nem, és lehetőség van rá, hogy a babák egész nap melletted legyenek....vagy ha nagyon fáradtnak érzed magad, akkor azt is lehet, hogy csak éjszakára viszik el. Van alternatív szülőszoba is medencével a labdákkal....ha valaki ilyenben is gondolkodik.
A dokival nem fogsz mellényúlni, bár én még nem voltam nála, de tényleg csak jókat hallottam róla.

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


De kár,hogy nem tudtam erről az előadásról!Nem ismétlik meg valamikor? :roll:

Marcsi!Ez nagyon komoly!irtó rendes párod van! :D :D Érezd nagyon jól magad,mi meg majd gondolunk Rád holnap! :wink:

binyek
 
 


Sziasztok!

Rég voltam én is, hirtelen eltűntem... De végre megtaláltuk azt az albérletet Pécsen, amit kerestünk! :D :D :D Pár éves, 4lakásos társasházban, 2szoba+nappali, kis kertrésszel, garázzsal. Szép fürdőszoba, a konyha is tiszta (mosogatógép is van),szép. Fent van a két szoba és a fürdő, lent nappali+étkező+konyha+wc.
És mindezt paneláron!!!! Tisztára el vagyok varázsolva tőle. Egyedül a nappali bútorzatát kell vogy megoldanunk, mert az ott sajnos nincsde a többi szobában szekrények, ágyak. És minden kultúrált, szép állapotú.
AMit eddig kivettünk azt már vissza is mondtuk, hétfőn már mehetünk az új helyre.
Szóval ezeket intéztük, és csak most értünk vissza BP-re. Eddig ott is dolgoztam, mert még mindig hajtás van, remélem nem purcanok ki holnap délutánra!

Gratulálok az új csatlakozóknak, és nagyon szépek a pocakfotók!
De majd pénteken tényleg lecsekkoljuk mindenkiét :-))

Az én pocim rendületlenül nő és nő. A pici is rugdos rendesen. Szerda reggel elterveztem hogy 9-ig alszok, jól kipihenem magam végre. Hát azt hiszitek hagyott?! Úgy rugdosott odabent, hogy esélyem se volt aludni. Újabb hobbija, hogy amikor már eléggé kell pisilnem, akkor a húgyhólyagomat rugdossa, így van, hogy szinte rohanok a wc-re... De legalább van jelzés odabentről, ez a lényeg!

Lei! Örülök, hogy jól sikerült a "síelésetek" Tök jó lehetett nektek. Én is úgy mennék már vhova.

MArcsi! Nagyon kedves a férjedtől ez a meglepi ajándék! Érezzétek jól magatokat nagyon, és pihizzetek, kényeztessétek magatokat!

Annyi mindent írtatok, hogy csak átfutottam az írásokat... Ha mégis valami fontos bejelentést elfelejtettem, akkor azt nézzétek el nekem :oops:

Bébiőrzős légzésfigyelőt biztos hogy mi is fogunk venni. És most már lehet majd a bababútort is nézegetni, mert lesz hova tenni :-)

panna1
 
 


A kórházi dolgokról, szoptatásról én nem nagyon gondolkodok előre. Azt hiszem úgy vagyok vele, mint te Niki! Biztos minden megy majd a maga útján! Bennem pl fel sem merül, hogy császárral fogok szülni, vagy hogy nem lesz elég tejem, vagy nem fog tudni rendesen szopni a baba. Persze lehet, hogy ezek nem mind így lesznek, de tökre úgy gondolom, hogy minden menni fog.
Persze az is lehet, hogy még nincs időm rágódni a dolgokon, mert most annyi minden foglalkoztat.

Minden esetre ti se parázzatok előre csajok! Fő a pozitív hozzáállás! Minden szuper lesz, és gyönyörű, egészséges gyerekeink lesznek!!!!!

panna1
 
 


Marcsi, remélem nagyon jól érzed majd magadat. És várom a beszálolót, mert mi is megyünk oda néhány hét múlva.

Barbi, ma pont nyomtatható kifestőketkerestem :) köszi a linket, mindjárt nézem. Ha találsz még másikat is, azt is tedd fel légyszi.
Vendég
 


sziasztok!

csak gyorsan bekukkantottam. sajnos én már korábban is jeleztem, de holnap a találkozóról lemaradok! :( nagyon sajnálom! de remélem, hogy lesz még alkalmunk találkozni és arra mindenképpen el fogok menni, ha törik, ha szakad!

múltkor dicsekedtem, hogy éreztem Babci mozgását. hát nem tudom. eléggé el vagyok kenődve, mert azóta sem nagyon vagyok biztos a dolgomban... lehetséges, hogy még mindig olyan finomak a mozdulatai, hogy ne érezzem? vagy az én hasam olyan párnázott belülről? már tényleg nagyon aggaszt a dolog...

a cafateria dologgal kapcsolatban, én azt tudom, hogy a betegállomány időszakára jár az ebédjegy mindenképpen, de a gyes, gyed, tgyás alatt tényleg nem, éppen ezért, én idén úgy léptem be, hogy csak a vállalat által adott összeget költöttem el, a többit, ami a 13., illetve 14. havi fizetésem bruttó összege, azt ugyanúgy pénzben kértem, vagyis adózni fogok utána és 13., illetve 14. havinak fizetik ki. vagy nem? most ezen is elgondolkoztam... lehet, hogy holnap rákérdezek valakinél, mert nagyon nem lenne jó, ha nem kapnám meg a +2 havi fizetésemet.

most megyek pihenek, holnap végre péntek!!!

mindenkinek jó mulatást a talira, illetve jó pihenést a hétvégére! ;)

sophie27
 
 


Hali Lányok,hazaértünk az üdülésből elég jól sikerült :D
sajnos a találkozóra nem tudok menni,érezzétek nagyon jól magatokat :D
ki volt már cukros terheléses vérvéten,vizeletet kell vinni :?: citromot vittetek :?: belecsavartátok otthon a vízbe :?:

lanyané
 
 


Szép reggelt mindenkinek!

Én nem voltam még cukorterhelésen, de amikor aFP voltam láttam... tömény cukros lötyi, lehet vinni citromot, előttük meg kell inni, aztán két óra múlva szúrás. Nekem 3 hét múlva aktuális.

Tegnap megvettem az első igazi ruhadarabot a kisfiúnknak egy body-t és odaadtam a páromnak... nagyon elérzékenyült (" Istenem, milyen aranyos"), hogy milyen pici...aztán egész úton hazáig a kocsi kormányán volt és nézegette.

Tegnap elhatározta, hogy eljön velem vásárolgatni ruhákat....

Mekkora ruhákat vesztek??????
Vendég
 


Marcsi,
Érezzétek jól magatokat! :D

Sajnos én sem tudok menni a talira, de kicsit prózaibb ok miatt, nincs aki vigyázzon a gyerkőre, csak későn tudnék odaérni :( Mindenki érezze jól magát, jó sokan lesztek, csináljatok sok-sok pocakos fotót!!!!

Különben amikor elmentem Zalánnal terhesen táppénzre tőlem is megvontak mindent, szerintem le is nyúlták maguk között :twisted:

Rita és a fiúk
Kép
Kép
hrk
 
 


Lanyané!
Nem mondod,hogy egyedül kell képviseljem az ikreseket! :roll:

binyek
 
 


Zsófi, ne aggódj, még én sem sokszor érzem, azokat a pici mozgásokat és amikor elkezdenék rá figyelni vagy odateszem a kezemet már abba is hagyja :D Nekem is ki van párnázva a pocakom és biztos vagyok benne, hogy ezért nem érzem még jobban. Szerintem te se aggódj emiatt.

Kérdeztétek, hogy mit lehet kapni a Tranzitban. Pontosan azért nem tudom, tavaly voltam ott utoljára és főleg kávézni mentem, de azt tudom, hogy van (vagy legalábbis volt) kétféle répatorta :lol: sima és sajtkrémes, néhány fajta szendvics és gazpacho leves. Nagy választékra ne számítsatok. Lehet, hogy tényleg kitölrjük majd az egész helyet, mert emlékeim szerint a benti rész nem túl nagy, én mindig csak kint üldögéltem, az nagyon hangulatos, csak még nincsenek kitéve az asztalok, székek és kanapék, a múltkor legalábbis nem láttam őket. Tavaly még homokozó és kicsi gyerekjátszó rész is volt kint, ezért is jártunk oda néha a törpémmel. Ha a párom nem tud hazajönni időben, lehet, hogy őt is elviszem magammal du., igaz, akkor sokáig nem fogunk maradni szerintem, mert nem egy helyben űlős típus.
Vendég
 


Rita, hozd el te is Zalánt és akkor nem fognak unatkozni :lol:
Vendég
 


Jó reggelt!

Mazska, sajna sztem nekem is vissza kell majd jönnöm, mert ha 2009-ig tart a szerződésem, nagyobb eséllyel maradhatok, ha már akkor ősszel elkezdek dolgozni. Mert most tényleg az a helyzet, hogy nem engednek el szabira sem, annyi féle dolgot sóztak rám, de ezt hamar elfelejtik. Szóval sajna meg kell mutatni nekik 2009 őszén is, hogy a munkatempó ugyanaz maradt nálam.
Vagy a másik lehetőség, hogy 2009 szén elkezdek új hely után kutatni, akkor nyerek 4 hónapot és csak 2010 januárjában kezdek.


MArcsa, Alsópáhok eszméletlen!!!!!
Nekünk egyszer lehetőségünk nylít a nagy családdal, 20an lenn tölteni egy hetet. Azóta is visszasírjuk. Szóval élvezd ki minden egyes percét. Aki meg nyaraláson gondolkodik és nem feltétlen akar tengerpartot, nagyon ajánlom. Tényleg egy paradicsom, és annyi látnivaló is van a környéken, hogy az aktív pihi is megoldott.

Panna, ez nagyon jó hír. Végre, tök jó hogy így lelkesedsz!!És nagyon jól hangzik a beosztása is.

Beleki, általában 56-62 ruhákat ajánlanak venni, de nem többet 10-12nél mert ténylg hamar kinövi. Ez 90%-ban bejön méretre, bár feluca hugának azt mondták nagy baba lesz és jól melléfogott. Már írtam, hogy igaz, hogy súlyban nagy, de nagyon rövidke, ezért 50es rucik kellettek volna. Bár engem bevallom annyira nem zavarna, ha 52es ruha van az 50 centis babón. na és? Kicsit törpös, még ennivalóbb és 2-3 héten belül belenő.....

Lanyané, sztem mindenképp vigyél, nálunk azt mondták, hogy amig nincs vizelet, az első vérvételt sem kezdik meg. Sajna nekem közel 2 óra reggel az út a kórházig így tuti el kell mennem otthon. Szóval még kérdéses én honnan "termelek" majd. :oops:
Hogy sikerült az utad?

Barbi, annyira helyes az oldal amit feltettél.

Ja és még egy fontos dolog: tegnap megérdeklődtem azt a rezgős, babóra tehető légzésfigyelőt, de sajna nem lehet egészségpénztárra venni. Így az ugrott.... :cry:

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


:oops: :oops: :oops: Kicsit hosszúra nyúltam:
Zsófi, nekem tegnap előtt volt először, hogy másképp zakatolt a hasam, mint szokott, ezért azt gondoltam , ez talán már a babó.....azóta viszont nem nagyon éreztem. Tehát sztem sem kell aggódnod, van aki csak a 21.22. héten vagy még később érzi.
Mikor mész legközelebb Uh-ra? Ha nagyon aggódsz, lehet kapni szívhang figyelő készüléket. Olyat, hogy azzal a saját szívhangodat befelé is tudod közvetíteni a babának megnyugtatásképp. Ja, és kihangosítható.
Sztem eléggé jópofa, pérom nagyon meg akarja venni, mert ő mentőn is használná, ha kismamákat szállít. Mert a kis füllhallgatójával alig lehet valamit hallani....9900. FT, tehát nem is annyira vészes. + azért gondolom 1-2000 a szállíás.

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


Sziasztok! Ne aggódjatok, én is elég ritkán érzem, és nem túl erősen mocorog még, pedig már 22 hetes vagyok.... De szerencsére 14-én megyünk 4d-re, ott majd megnyugszom, hogy jól van a kislányunk... Egyébként ha érzem, akkor általában evés után, ha lepihenek egy kicsit. Ha nem fekszek, vagy ülök, akkor nem érzek semmit ...

yuyu79
 
 


Hát Alsópáhokot én azért nem ajánlom nyárra, mert annyira népszerű, hogy már most foglalt az egész szezonra! Barátnőm most szeretett volna foglalni május 1-re és azt mondja, hogy majdnem kinevették, nem csak akkorra nincs már hely, de nyárra sem. Max egy-két szoba egy-két éjszakára és legfeljebb last minute-ra lehet számítani, ha valaki visszamondja.

Gyerekruha: jó ha tudjátok, hogy a C&A-s és H&M-es ruhák majd egy mérettel nagyobbak, mint általában a többi ruci. A barátnőm kisfia 49 cm-el született, vettem neki egy 50-es együttest a C&A-ban (itt lehet még 42-est is kapni!) és nagy egy kicsit rá. Persze nem sokáig, mert tényleg hamar nőnek. Ezért csak pár darabot érdemes venni egy-egy méretből és főleg az elején használjátok ki, ha kaptok kölcsön vagy ajándékba barátnőktől, rokonoktól ruhát, mert váltani gyakran kell, de otthonra tökéletes a már picit használt ruci is. Kis méretben nagyon praktikus a két részes együttes, nadrág + kardigán, mert azt tovább lehet használni, legalább egyet érdemes venni minden méretben.

Apróka, szerintem vidd be üvegben a pisit otthonról, a legtöbb helyen elfogadják. Esetleg kérdezz rá.

Képzeljétek, tegnap megyek a védőnőhöz és kiderült, hogy már megint nincs vedőnőnk!! Három év alatt a negyedik, aki elmegy innen. Tegnap egy helyes csaj fogadott, de ő csak helyettesít, amíg nem lesz más, de azt nem tudja, hogy mikor várható.
Vendég
 


Jó reggelt mindenkinek!
Marcsi, érezzétek nagyon jól magatokat!

Lanyané: Én hétfőn megyek cukorterhelésesre, nekem azt mondta a védőnő, biztos ami biztos vigyek magammal pisit, mert amíg nem tudok felmutatni vizeletet, addig le sem veszik a vért. Citromot lehet vinni, talán egy kicsit segít, de a lötty állítólag borzasztó. Hétfőn már többet tudok majd mesélni :)

Aprooka, Sophie 27 : amikor én először éreztem, hogy megmozdult a babó, én is nagyon megörültem, de aztán 3 napig semmi nem volt, így már azt hittem tévedtem, de másnap újra éreztem ugyanazt, szóval szerintem se aggódj ezen, most még nagyon sok helye van, nem érzel minden mozgást. Erről akkor bizonyosodtam meg, amikor 4d-n voltunk. Láttam a monitoron, hogy egyfolytában izeg-mozog, közben pedig semmit nem éreztem belőle!

Binyek: nem tudom ezt az előadást ismétlik-e, de minden héten van egy. A következő téma a szülésznő szerepe a szülőszobán, ez jövő kedden lesz ha érdekel. Ami még jó lesz szerintem az ápr. 22.-én a szoptatás a téma.
Bár egyenlőre én is úgy vagyok vele mint Panna és Niki, el sem tudom képzelni, hogy bármi gond lehet. Biztos minden rendben lesz, a szülés talán fájni fog, de császárról nem akarok tudni, és a szoptatni is biztos tudunk majd, ez a természet rendje. Ha meg véletlenül mégsem így lenne, akkor ezen ráérünk majd aggódni akkor :) Addig pozitívan :)

Szép napot mindenkinek, és várjuk a beszámolót a taliról, ha tudtok, akkor képeket is tegyetek!

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


Szia Binyek!

Természetesen buszozhatunk együtt, nem kérdés. :)
A BKV sztájk legkorábban hétfőn kezdődik (bár szerintem valami megállapodásra úgyis jutnak, múltkor is elmaradt), úgyhogy pénteken nem lehet gond.

Beus

Kép
félhold
 
 


Én a visszatérésre elsőre 1 évet mondtam, mivel mi most vesszük fel a lakáshitelt, és sajnos sokkal hosszabb ideig nem hiányozhat az én fizum (mert a tgyás után amit az állam ad, az nem sokra elég, és még azt is terhelik levonások). :(
De lehet, hogy addig ránk dől a bank sarka, és megoldja ezt is. :D

Az én helyemre is határozott idővel keresnek embert, de nem tudom, hogy találnak-e, eddig mindig kibulizták a vezetők, hogy csak sikerüljön határozatlan időre felvenni valakit a kismamák helyére. Mondjuk jó pár év tapasztalattal nem sokan vállalják be az 1 év határozottat. :(
A visszatérés meg lutri, eddig mindenkit visszavettek, csak most sorozatos leépítések voltak (tavaly év végén 15%), és idénre is ígérnek újabb hullámot. De valahogy majd csak lesz. :D

Beus

Kép
félhold
 
 


Binyek, és a Szekszárdon szülők!
Most jut eszembe, hogy van még egy olyan is itt, hogy Várandósok délutánja, ez 4 alkalmas dolog 4 témában:
- Várandóság és a szülés, itt bemutatják a szülőszobát, be lehet menni megnézni, és elmondanak mindent amit tudni kell.
- Gyermekágy: itt a gyermekágyas részleget mutatják be, és persze még sok mindent, Binyek neked lehet hogy tovább kell maradnod az ikrekkel, téged ez is érinthet.
- Szoptatás
- Gyermekorvos és a védőnő szerepe az újszülött ellátásában.
Ez a 4 téma van, minden héten szerdán, és előre telefonon kell bejelentkezni, akkor betesznek az egyik csoportba. Itt még én sem voltam, ha valakit érdekel, akkor ide is mehetnénk együtt.

Megvan a tel.szám is ha valakit érdekelne!

Szilvi


<
sziszka78
Tolna
 
 


sziasztok!

hrk: tényleg elhozhatod szerintem is a gyerkőt, nem hiszem, hogy zavarna, vagy ő nem érezné jól magát.

amúgy én is hallottam, hogy a Tranzitban állítólag isteni a répatorta, meg a nagymama csokitortája. Szóval valamelyiket ki kell próbálni mindenképpen :)

én sem érzem még konkrétan a babót, inkább csak olyant hogy ha sokat hajolgatok takarítás-pakolás közben, akkor érzek nyomást belülről, mintha ő nyomna a lábával, hogy álljak le és pihenjek kicsit. Én legalábbis így értelmezem. :lol: de kaparászást és csikizést még nem érzek igazából bentről. múltkor a védőnőnél hallgattunk szívhangot. Szerintem hozzá is el lehet menni egy két hét múlva megint, ha aggódik az ember a mozgás nem érzése miatt és meg lehet kérni, hogy csinálja meg megint a szívhnag hallgatást. Biztos nem utasítja vissza, hiszen ezzel megnyugszik a mama.

Én is szerintem 52-es ruhákat fogok venni, ha veszek, mert ugyebár kapok is szépszámmal majd ismerősöktől.
lei
 
 


Én egyenlőre nem izgulok azon, hogy még nem érzem a babót, csak most már mindenki ezt kérdezi és olyan csalódott arcot vágnak, amikor mondom, hogy még várat magára.

Alsópáhok tényleg mindig fullos, tehát ki kell fogni a helyet, de mivel nem egy helyen lehet lakni, hanem több kisebb szálloda van és a nagyobb családoknak külön bioház, ezért nem érezhető a teltház. Kivéve talán az usziban, ha rossz idő vaN és mindenki a zárt részre szorul. Azért ez igen ritka.

Végre egy hely, ahol vannak olyan pici ruhák is. Mi 50est 2 dbot tudtunk turizni a börzén, annyira nem volt.

Igen, sztem is az lesz, majd ott öntögetek. :oops:

Zsó

KépKép
KépKép
aprooka
 
 


nekem is szokta anyukám kérdezni, hogy akkor most melyik hétben is vagyok és akkor nem érzem már a babót?...kicsit idegesít is, ha kérdezgetik....de azért még nem pánikolok. :P
lei
 
 


Húú, megnéztem ennek az Alsópáhoki szállodának a honlapját. Nagyon jól néz ki az egész, meg ezek a bioházak is tök jól ki vannak találva, és alapvetően nem is olyan drága a szállás ár, ha nagy családdal meg yaz ember. Mondjuk ha ennyire telített, akkor gondolom már hónapokkal előtte kell foglalni, ha valaki családdal akar odamenni.
Van kifejezetten várandós kismama csomag is a wellness dolgoknál.
:lol:
lei
 
 


Sziasztok csajok!

De jó lesz délután talizni!!! :lol: Én 3-ra megyek tornázni az Istvánba, 4-kor indulok, szóval forgalom függő mikorra érek oda.
Hová érdemes ott a Koszos környékén parkolni?

Lei! Eldöntötted már hogy melyik babakocsi lesz?
Én egyre bizonytalanabb vagyok...minél több típust látok, annál nehezebb...

Nekem meg a picur szétrúgja a hasamat is :lol: Tegnap egész nap hihetetlen aktív volt. Egész nap kaptam mindenhová...
Tegnap előtt este oldalra fordultam, hogy alszunk, máshogy ugye már régen nem megy, erre a kishercegem úgy begurult, gondolom éppen azon az oldalon lustizott, és olyan sorozatot boxolt vagy rúgott, hogy végre az apja is érezhette :lol: Nem volt ideje kifigyelni melyikünk keze van ott, és végre lebukott. Eddig mindig elbújt ha az apja rakta oda a kezét. Most a méregtől nem látott szerintem :lol: :lol: :lol:

Kis pukkancsok lesznek az oroszlán babák, nekem mindenki azt mondja.
:roll:

pöttömpanni
 
 


Istvánosok! Azt hiszem Winona kérdezte... :oops:

Ezen a héten véget ért a 6 alkalmas előadássorozat, de jövő héten kezdődik előlről, de bármikor lehet csatlakozni, mindig uezek az előadások vannak és szünet nélkül.

Én jövő héten megyek a terheléses cukorvizsgálatra. Éhgyomorra kell mennem, mert a dokinéni megint összevárta a vizsgálatokat, és hiába a zsömis tejes kombo lesz, de a többi miatt mégsem ehetem meg itthon. Ebből szoktak lenni a viták, ugyanis nekem előre kell szólnom, hogy vegyék le elsőnek, mert utána még egy órát ott kell csücsülnöm, hogy le vehessék a zsömi megkajálása után a cukorra is, de persze a kismamik olyan lojálisak egymással szemben, hogy egy társam aki szintén az én dokimnál fog hamarosan szülni olyat kapott a többi kismamitól, amit nem rakott zsebre...

Szóval már lélekben készülnöm kell, hogy bizony nekem fognak esni, hogy ők voltak itt előbb...mint az oviban esküszöm :lol:

pöttömpanni
 
 


én is pont íg yvagyok a babkocsikkal. Szíevm szerint Peg Perego-t vennék mindenképpen, de hát elég drágák újonnan, úgyhogy lehet, hogy hazsnált lesz a végén, mert 130 ezer forintot azért lehet, nem adnék ki a kocsira. De ezen még filózok, meg attól is függ, hogy a család mennyire fog adakozni a babacuccokhoz, de gondolom senki nem lesz fukar, ha az unokáról van szó :)
A többi márkával meg úgy vagyok, hogy nem tudom, hogy érdemes-e nekiállnom azokat is ennyire részletesen végigrágnom, mint a PegPerego-t. Most egy ideig szerintem inkább hanyagolom a témát, és majd májusban újra nekiveselkedek a választásnak.
lei
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?