Egyszer én is megérkezem a folytatásos történetünk következő részével
Próbálom sorbaszedni, mi minden történt velünk mostanában. Nem lesz rövid, de majd tartok eü. szüneteket
Az első fejezet legyen mondjuk a ház.
Nézelődők vannak, hogy melyik komoly, melyik nem, azt így nehéz megmondani, de hogy mekkora próbatétele a türelmemnek...
Talán pont úgy feszegetik a határaimat, mint Nimi Annának
Csak én aztán nem tudom őket a keblemhez szorítani (pedig elég méretes van
), gyöngéden megcirógatni a kis pofikájukat, hogy azért én így is szeretlek titeket... Nem, és nem. Sőt! Egyre jobban utálom őket. Talán már el sem akarom adni senkinek a házunkat. Majd ide-oda rohangálunk. Vagy mondjuk a páros napokon a 8-ban lakunk, páratlanokon az 1/b-ben.
Tegnap felhívott egy pasi. Megkérdezte, hogy van-e derítő az utcában, s közölte, szerinte öreg a 20 éves házunk és tudni akarta, miből vannak a vízvezetékek.
Próbáltam nagyon kedves és bájos lenni, bár a 33. (nekem) idiótának tűnő kérdése után nagyon megörültem, amikor végre elköszönt. Ma reggel elindítottam a nagyokat az apjukkal, majd visszabújtam az álmaim közé (nagyon jó volt, faltam a képviselőfánkot, sütött a nap, valami jó pasi is volt benne, bár nem engem akart, hanem a képviselőfánkomat, de ez már annyira nem is zavart
), majd 9-kor kikászálódtam, mert 11-re kellett az OTP-be menni. Egy szál fehérneműben szemléltem a nem létező fogyásom lehetséges nyomait, amikor csöngettek. Eszembe villant, hogy vajon állítottam én órát vasárnap? Lehet, hogy már annyi az idő és apa jön értem? De nem, ő nem csöngetne! Akkor az álompasi a képviselőfánkért?! De én mindet megettem!
Ja, már ébren vagyok.
Gyorsan elő egy pólót, kitekintek az ablakon, de csak óvatosan, fésűvel nem akadtam még össze, s amikor meghallom a hangot (mert utóbb láttam csak meg a pasi 165 centijét), majdnem elájultam: a tegnapi telefonos - derítős pacák. Na, nem, gondoltam, ekkorát nem tévedhetnek az álmok! Itt most valami helyes, fiatal, de mégis őszülő, 64 foggal mosolygó (minimum Olga Balázsa) egyénnek kellene állnia, kezében fánkkal...
Azt mondja az édipofa: tudja, hogy nem jelentkezett be, de most megnézhetnék (vele volt a néma neje)? Hebegek, habogok, mire közli, nem gond, 10 perc alatt elkészülök (
) , ők azt megvárják, a rendetlenség sem gond, nem akar helyettem pakolni (
)... Egy nadrágot magamra kaptam, kettőt túrtam a frizurámban, mikor megjelenek az ajtóban, közli: ennyire nem kellett volna sietnem...
Nem részletezem, micsoda problémái voltak (pl. nem keltettem fel az Ő kedvéért Jázmint, aki az egyik szobában aludt - mikor nehezményezte, hogy azt a szobát márpedig ő mért nem nézheti meg) , majd mikor enyhén a röhögőgörcs közepén álltam a fizetési konstrukciójától, közölte, hogy akkor nekik ez így tárgytalan. Én meg közöltem, hogy viszontlátásra.
Az ajtóban még megveregette a vállam (
) és ezt mondta: ne aggódjon, nagyon szép a ház, látszik, hogy rendben van, biztos sikerül eladni... Na, erre én meg közöltem vele, hogy nem aggódom, nekünk már megvan, hogy hová költözünk, semmi okom a sietségre...
Brrr... olyan ideges lettem... Pedig még ekkor indultunk csak az OTP-be...