Új privát üzeneted érkezett!

Nyomorékfalva itt ne épüljön”
Hevesen tiltakoznak Törökbálinton a mozgáskorlátozott-otthon építése ellen
NSZ • 2002. október 30. • Szerzõ: Varga Ibolya


Már csak néhány nap és eldõl: otthonra lelhetnek-e Törökbálinton azok a mozgáskorlátozottak, akik gondozására a hazai szociális és egészségügyi ellátórendszer jelenleg még nincs felkészülve. A településen élõk egy része hevesen tiltakozik, ami a szakemberek szerint nem egyedi eset. Országszerte heves lakossági ellenállást vált ki egy-egy speciális intézmény, hajléktalanszálló, értelmifogyatékos- vagy idõsotthon létesítésének terve.

Itt mozgáskorlátozottak rehabilitációs otthona épül – hirdeti mind a mai napig a tábla a Kazinczy utcában, Törökbálint határában. Rajta piros festékes lakossági üzenet: soha. Ez egyike a legfinomabb válaszoknak, amelyek hónapok óta a harminc apartmanból és több mint kétszáz speciálisan kialakított otthonból álló lakópark tervezett építkezését kísérik. A környéken élõk közül jó néhányan hevesen, szélsõségesen tiltakoznak és nyilatkoznak: „nyomorékfalva itt ne épüljön” – hangoztatták lakossági fórumokon, utcán és transzparenseken.

A hatóságok két hete már szabad utat adtak az építkezésnek, ám akár egyetlen lakossági fellebbezés is hónapokra, évekre megakadályozhatja a lakópark létrehozását – fogalmaznak már-már lemondóan a beruházók. A két fiatal orvos az ötvenes években dúló gyermekparalízis-járvány, illetve sclerosis multiplex vagy más betegségek következtében súlyosan mozgáskorlátozottá váltak Auróra Alapítványának kezdeményezésére, a törökbálinti önkormányzat támogatásával határozta el speciális lakópark létrehozását. Ma már azonban mintha bánnák. Két és fél éves nyûglõdés után az is elõfordulhat, hogy a 2000-ben a törökbálinti polgármesteri hivatallal megkötött szerzõdésük terveit nem képesek maradéktalanul megvalósítani. Az elsõ tervek szerint az Aranyalkony Kht. és a Medicatus Kft. gerontológiai és szabadidõközpontot hoz létre, amelynek része a 150 nyugdíjas befogadására alkalmas emelt szintû idõsek otthona, valamint egy 269 lakásos akadálymentes rehabilitációs lakópark, és 53 speciálisan, kerekes székesnek kialakított apartman. A több hónapos huzavona hatására jelenleg csupán 210 lakásról és 31 apartmanról szólnak a tervek. De kik költöznének?

Õk azok, akik önmaguk ellátására képtelenek ugyan, de önálló egzisztencia és saját ügyeik viteléhez szükséges belátási képességek birtokában vannak. Pillanatnyilag szüleikkel, családjukkal élnek, de rettegnek attól, hogy a segítõ családtagok halála után valamelyik szociális intézményben találják magukat – mondja Hajnal József, az Auróra Alapítvány kuratóriumának elnöke, aki 44 évesen kerekes székkel közlekedik, fizikailag kiszolgáltatottan, szellemileg mégis aktívan, mert a jogi egyetem elvégzése óta húsz éve dolgozik jogtanácsosként.

Hajnal József szerint ezt a félelmet enyhíthetné, ha országszerte olyan speciálisan kialakított saját tulajdonú lakások, otthonházak épülnének, amelyekben viszonylag szeparáltan, intézményesített segítséggel élhetnék önálló életüket.

Az apartmanok iránti óriási igényre jellemzõ, hogy már 320-an jelentkeztek a még meg sem épült ingatlanokra. Õk azok, akiknek gondozására a hazai szociális és egészségügyi ellátórendszer jelenleg még nincs felkészülve – állítja.

A környékbeliek leginkább a készülõ házak magasságát és az építkezés várható környezeti terhelését kifogásolták. A lakópark kertszomszédságában élõ Horváth Miklós szerint a lakossági fórumokon már csak kész tervekkel találkoztak. Korábban többszintes házakat terveztek, amelyek nem tetszettek a helybelieknek, mert nem szeretnék, ha a családi házas övezetben emeletes házak épülnének. Szélsõséges vélemények valóban megjelentek, de valójában a megszokott csendet és nyugalmat, ingatlanjaik értékét féltik az itt élõk – állítja. Ha elkészül a komplexum, akkor egy focipályánál alig nagyobb területre legalább kétszázötvenen költöznek, ami alaposan megterheli a környéket, megnöveli a forgalmat. De tartanak az építkezéssel járó zajtól, portól, piszoktól is.

A beruházók szerint a lakóotthon megépülése nem jelent újabb zajforrást, mert nem messze onnan több száz személyes kollégium mûködik, ipari és üzleti park készül raktárakkal, logisztikai központokkal. A tervezett lakópark mellett korábban olcsó bérû, 94 szobás, három-négy ágyas szálloda és a település diszkója mûködött, amelynek helyén ma nyugdíjasotthon van.

Turai István, Törökbálint polgármestere szerint a környékbeliek évek óta tudják, hogy az önkormányzat ezt a területet és a rajta lévõ szállót több mint százmillió forintért azzal a céllal vásárolta meg, hogy egészségügyi és szociális intézményt, intézményeket alakítson ki. Ide – éppen a helybeliek érdekében – sem lakóparkot, sem pedig bevásárlóközpontot nem engednek építeni. A polgármester tudja, hogy a település jelenleg még nem készült fel a mozgáskorlátozottak fogadására, nincsenek rámpák, a tömegközlekedés is nehézkes, de ez mind megoldható, s az önkormányzatnak az Európai Unióhoz való csatlakozás közeledése és az esélyegyenlõségi törvény értelmében a beruházástól függetlenül mindenképpen meg is kell oldania.

A lakossági nyomásra elkészültek a mozgáskorlátozott-lakópark legújabb, a gazdaságos mûködtetést még éppen biztosító, ám alaposan redukált tervei, immár csak 31 apartmannal és 210 lakással – fejtegeti Fülöp Róbert, a beruházó Medikatus Kft. ügyvezetõje, aki elfogadja a jogos kifogásokat, de nem érti a jelenleg is dúló harcot. Sajnálja, hogy a tolerancia, a humánum csupán addig tart, míg a sérültek meg nem jelennek a közvetlen lakókörnyezetben.

Hammer Péter, az Aranyalkony Kht. ügyvezetõje méltatlannak tartja azt a harcmodort, azokat az eszközöket, amelyekkel igyekeznek megakadályozni az építkezést. Nem kaszinót vagy szállodát építünk, hanem olyan egyedülálló intézményt, amelyre a rászorulóknak szükségük van – hangsúlyozza. Reménykednek abban, hogy az OEP modellkísérletként kezeli majd a törökbálinti terveket.
Névtelen
 


Törökbálinti aggályok
A polgármester szerint nem a mozgássérültek ellen tiltakoztak
NSZ • 2002. november 21. • Szerzõ: Munkatársunktól


Nem a mozgássérültek ellen tiltakoznak, hanem az építési szabályok betartását követelik a törökbálintiak – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Turai István polgármester.

Miként arról már többször is beszámoltunk, két éve írt alá szerzõdést egy mozgássérültek részére tervezett apartmanház és lakópark létesítésérõl Törökbálint önkormányzata és a Medicatus Kft. Amikor kiderült, hogy a beruházó 13, egyenként ötszintes házat és egy 53 apartmanos épületet szeretne fölhúzni, a környékbeliek tiltakoztak. Egy gyûlésükön például olyan táblával vonultak föl, amelyen az állt: „Nem akarunk nyomorékfalvát!” A helyiek utóbb kifogásolták azt, hogy e kitétel több írásunkban megjelent, s azt állították: tiltakozásuk oka valójában az, hogy a tervezett épületek túl magasak, és túl sok épületet húzna föl a Medicatus. A beruházó újraterveztette a komplexumot, 31-re csökkentette az apartmanok számát és kilencre az immáron csak négyszintes épületek számát. Az új tervekre a budakalászi polgármesteri hivatal kiadta az építési engedélyt. Az elképzelés megvalósítása mindennek ellenére nem kezdõdhetett meg, mert a környékbeliek újra kifogással éltek.

Turai István polgármester tegnap leszögezte: tiltakozik azon állítások és feltételezések ellen, amelyek a település lakosságát rossz fényben tüntetik fel.
Névtelen
 


Rehabilitációs központ vagy luxusgettó?
A vidék nyugalmát féltik a törökbálintiak · Még nincs építési engedély
2002. december 19. (4. oldal)

Joó István
Az agglomerációra szabadult ingatlanfejlesztés rendre izgatottságot vált ki a „gyengébb idegzetû” törökbálintiakból… Most is több területbeépítési huzavona élezõdik a tízezres lélekszámú nagyközségben.


Sokan úgy vélik, a beruházókat fõként a haszonszerzés vezérli. A tervezett lakásokat külföldiek is megvásárolhatják
Fotó: Burger Zsolt

E riport helyszíne az M0-s, M1-es, M7-es autópályák háromszögében fekvõ déli, családi házas övezet. Ennek szélén hozná létre a mozgássérültek és öregek lakóparkját a Medicatus Kft. és az Arany Alkony Kht. Ugyanitt, ugyanõk egy gerontológiai központot máris átadtak: az egykori Flóra szállót alakították át szociális otthonná. Törökbálint önkormányzata csak az épülethez tartozó, húszezer négyzetméteres telket adta tulajdonba a Medicatusnak: ezen épülne a rehabilitációs lakópark. Minderrõl szerzõdés köttetett még 2000 októberében, de érvényes építési engedély azóta sincs. A telekszomszédok – Flóra utcai kertes házak lakói – két ízben is megfellebbezték azt.
A második tervrajz fellebbezési idõszakát furcsa sajtómozzanatok elõzték meg. Ezek közül is kirí a legnagyobb példányszámú napilap tudósításának címe és alcíme: „Nyomorékfalva itt ne épüljön! – Hevesen tiltakoznak Törökbálinton a mozgáskorlátozott-otthon építése ellen”. E cikkre hivatkozva ítélte el a kirekesztést és sürgette a beruházás melletti kormánybeavatkozást Béki Gabriella SZDSZ-es képviselõ a parlamentben.
– Még a részleges általánosítás is sérti Törökbálint lakosságát – jelenti ki a rehabilitációs intézmény befogadását igenlõ Turai István polgármester. – Elítélem e megnyilvánulásokat, és kiállok amellett, hogy az ott élõ polgárok, ha ennek szükségét érzik, megfélemlítés nélkül élhessenek fellebbezési jogukkal. Egy lakossági fórumon sem bukkant fel a „nyomorékfalva” kifejezés.
A szomszédok 2001 második felében benyújtott elsõ fellebbezésének a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal helyt adott. Idézet az indoklásból: „A beépítés módja, mértéke, a tervezett épületek építészeti paraméterei nem felelnek meg a helyi építési szabályoknak, sem az ÉSZ, illetve az OTÉK általános építési elõírásai nem érvényesülnek.” A határozat szerint a tervdokumentáció is haragban állt a jogszabályokkal, hiányosnak bizonyultak a szakhatósági egyeztetések. A beruházók csak ezután kezdtek tárgyalni a környékbeliekkel. Aztán e tárgyalásokat hirtelen megszakították, és az idén nyáron új tervekkel álltak elõ.
– Hatástanulmány híján még mindig átgondolatlannak tartjuk a fejlesztést, amelynek egyébként az újabb változata is sok szakmai hibát tartalmaz. Még a nemes célra hivatkozás sem mentesíthet valakit a magyar jogszabályok betartása alól – ezt már egy Flóra utcai lakos, Tonesz Péter mondja, mialatt a dombtetõn körbejárjuk a kérdéses négy hektárt. Alant néhol elõbukkan a Corával és más dobozépületekkel szabdalt táj. Ahhoz viszont ágaskodni kell, hogy beláthassunk a Medicatus Kft. fallal körülvett birtokára. A biztonsági õrök nem akarnak minket fotóssal beengedni, erre határozott utasítást kaptak.
– Két focipályányi területre 241 lakóegységet? – veti fel Tonesz. – Mi az ide költözni vágyók érdekében is kérdezzük ezt.
Ideje kivonatolni, hogy mi mindenért tiltakozik (ha már a mozgássérültek ellen nem) a településrész sok lakója, a törökbálinti Kerekdomb Környezetvédelmi Egyesület és a polgári kör. A Népszabadságnak írt, de meg nem jelent riportcáfolatukat így indítják: „Mi Medicatusfalvát nem akarunk!” Szerintük amint lehetett, eltért a cég az önkormányzattal kötött, két évvel ezelõtti szerzõdéstõl. Abban még „két szint + tetõteres” építményekrõl volt szó, az elsõ beruházói tervek viszont már „négy szint + tetõteres” elképzelésrõl tanúskodtak. Ekkor 269 lakást akartak létesíteni, továbbá 53 férõhelyes mozgássérült-apartmanházat és egy háromszáz autónak elegendõ mélygarázst – családi házas övezetben…
A második változat három szint + tetõteres társasházakban (összesen kilencben) még mindig 210 lakást tüntet fel, de a mozgássérülteknek mindössze 31 férõhelyes apartmanházat ígér. A helyiek kifogásolják, hogy a lakásoknak már csak a 12 százaléka készülne tolószékeseknek.
– Akkor mitõl volna ez rehabilitációs lakópark? – kérdezik sokan. Úgy vélik, a beruházókat fõként a haszonszerzés vezérli. Ennek alátámasztására a medicatus.com és az aranyalkony.hu honlapokra hivatkoznak. Az elõbbi nyitólapja angol nyelven: „Nyugdíjasévek Magyarországon – Nem csak magyaroknak”; az utóbbin a Törökbálinton tervezett „kertvárosi lakóparkot” úgy hirdetik, mint ami „a magyar felsõ osztály és a nyugati hazatelepülõ magyarság igényeire alapozva” létesül majd.
A Flóra utcában és tájékán élõk lényegében környezetük növekvõ terhelésétõl, életminõségük romlásától tartanak. Ha szomszédukban – számításaik szerint – 700-900 új lakos, illetve alkalmazott jelenik meg, tovább nõ az itteni szûk utak autóforgalma. Így a levegõ minõségét már nem csak a közeli három autópálya rontaná. Sõt az összezsúfolt négyszintes házak az átszellõzést is meggátolnák, elzárva az uralkodó széljárás útját. A Kerekdomb Környezetvédelmi Egyesület vezetõje, Szedlay Gyöngyi úgy véli, az adott telken 2500 négyzetméterenként lenne megengedett egy-egy épület, összesen tehát hét. Ezzel szemben tizenegyrõl van szó. Az öt évvel ezelõtti tükörhegyi parcellázást említi, mint amibõl okulni lehet, hogy be kell-e tartatni az elõírásokat. Az egymás hegyére-hátára épült házak tulajdonosai máris csalódtak: nincs járda, bolt, zöld terület, játszótér…
Félnek a Flóra utca környéki lakosok a „precedenstõl” is. Vége a zöldövezeti érzetnek, ha a közeli Dulácska-majorra és az egykori Flóra kempingre is ingatlanfejlesztõk teszik rá a kezüket.
– Nem értem azt a „lakói hozzáállást”, ami több mint tizenkét évvel a rendszerváltozás után a profitorientált beruházásokat vétekként tünteti fel – kezd az ellenérvekbe Fülöp Róbert sebészorvos, a Medicatus Egészségügyi Szolgáltató Kft. ügyvezetõ igazgatója. Hozzáteszi: – De ha csak a haszon érdekelne minket, nem költenénk a 31 mozgássérült-apartmanon kívüli lakóegységekre is sokkal többet, mint amit a normál szabványok megkövetelnek.
Projektjükben a mozgássérültek és öregek törökbálinti lakóparkjában a négyszintes házakba is beszerelnek liftet (az országos építési szabályzat szerint csak négy szint fölött kötelezõ). Lépcsõ és küszöb sehol nem lesz, viszont az ajtók mindenütt nagyobbak lesznek a szabványosnál. Ezt akadálymentesítésnek nevezi az ügyvezetõ, hangoztatva, hogy e lakásokat enyhébb fokú mozgássérülteknek és idõseknek szánják. Ezt szolgálja majd a mindenhová bekötendõ tûzriasztó is, vagy az, hogy a házak az idõsek hatszázmillió forintból készült otthonával föld alatti folyosókkal lesznek öszszekötve. A cél: ne csak az otthon százötven lakója vehesse igénybe az ottani különleges szolgáltatásokat – a gyógytornateremtõl az uszodán át a hidromasszázsszalonig, étteremig. Így lehet kihasználni ezek kapacitását, s így válik fenntarthatóvá a gerontológiai központ. A sajátos lakóparkkal pedig a házi ápolás egyik, Nyugaton már bevált formáját kívánják meghonosítani. Ehhez épp az kell, hogy minden viszonylag kis területen összpontosuljon; így a házi ápolóknak sem kell munkaidejük nagy részét buszozással tölteni, hogy minden páciensüket elérjék.
Zsúfoltság ez? Fülöp Róbert azt állítja, a 35 százalékos beépítés nem rosszabb, mint az átlagos rózsadombi helyzet. E területet nem ingyen kapták, s az állam nem támogatta a beruházást. A Medicatus ügyvezetõ igazgatója biztos abban, hogy a speciális lakópark kevéssé fogja növelni a légszennyezést, mert a mozgássérültek közül azok, akiknek autójuk van, nem a reggeli és a késõ délutáni csúcsforgalomban közlekednek. Jobbára otthon dolgoznak, például számítógépes távmunkát végeznek.
De vajon mi a biztosítéka annak, hogy – ha már az önkormányzattal kötött szerzõdés lehetõvé teszi – a lakóegységek szabadon értékesíthetõ hetven százalékába nem döntõen egészséges gazdagok fognak beköltözni?
– Garancia semmire nincs – feleli Fülöp –, ha csak az nem, hogy a Medicatus és a vele ’96 óta együttmûködõ Arany Alkony Kht. még sosem épített lakóparkot, de öt szociális otthont már igen.
A másodfokú építési hatóság még nem döntött a telekszomszédok utóbbi fellebbezésérõl. A helyi civil fórum a rehabilitációs központ ügyében rendez vitát ma este a törökbálinti Bálint Márton Általános Iskolában.
Névtelen
 

 
 

Ez is Magyar Nemzet:
"Az Auróra Alapítvány elnöke, kuratóriuma azért dolgozik, hogy ne szûküljön le a testi fogyatékos élete egyetlen szobára, egyetlen ágyra. Ennek szellemében határozták el, hogy mozgássérülteknek önálló életre alkalmas otthonokat teremtenek Törökbálinton. Egy egészségügyi kft. ott már létrehozott egy százötven személyes idõsotthont, beköltöztek a lakók. Komplex szolgáltatások, orvos, ápolónõ, egészségügyi és rekreációs ellátás áll rendelkezésükre, természetesen nem ingyen. Ugyanígy tervezték meg a harminckét apartmant tolókocsiban élõ mozgássérülteknek, négyzetméterenként 200 ezer forintos áron. Ám a település néhány lakója tiltakozik a házak ellen. "


Tolókocsiból csupa akadály a világ
Alamizsna helyett jogi garanciákat várnak a mozgássérültek · Majd a kazánfûtõ támogat?
2003. január 30. (4. oldal)

Zsohár Melinda
A törvény annyit ér, amennyit végrehajtanak belõle. Márpedig a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlõségük biztosításáról szóló törvény csupán deklaráció, szögezi le Hajnal József jogász, az Auróra Alapítvány kuratóriumi elnöke. Saját bõrén tapasztalhatja meg nap nap után, menynyire megtévesztõ egy végrehajtási folyamat nélküli, ellenõrizhetetlen törvényi rendelkezés.


Ombudsmani felmérés szerint – a jelenlegi ütemet alapul véve – több emberöltõnyi ideig tartana az épületek, közintézmények akadálymentesítése
Fotó: Ványi Ákos

Hajnal József még szerencsésnek is mondhatja magát, mivel rendkívüli kitartása és eltökéltsége olyan helyzetbe juttatta, amelybe sorstársai közül csak kevesen kerülhettek. A csecsemõkorától súlyosan mozgáskorlátozott férfi jogtanácsos lett, beleásta magát a szerzõi jogok témakörébe, s pályafutása lehetõvé tette, hogy 1997-ben elvállalja az Auróra Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztét, amelynek révén a mozgássérültek ügyét segíti.
– A fogyatékosok jogairól és esélyegyenlõségérõl szóló törvényt 1998-ban fogadta el a parlament, s tény, hogy ezt megelõzõen egyáltalán nem is volt törvényünk e tárgykörben – mondja a 45 éves férfi, aki tíz hónaposan, a hírhedt vírusos gyermekbénulás (paralízis, Heine–Medin-kór) következtében lett mozgásképtelen. – A törvény megléte azért ártalmas így, mert úgy tûnik, mintha lenne, tehát már nem kell megalkotni. Nem készült azonban a törvényhez sem kormány-, sem miniszteri rendelet a végrehajtásról, s a benne foglaltak be nem tartása esetén sem ellenõrzésre, sem számonkérésre nincs mód. Nem jelöltek meg e feladatra szervezetet, intézményeket, eljárási rendet, és nem rendeltek hozzá költségvetési forrást. Magyarul alkotmányellenes a törvény, mert a jogállamiság két alapfeltétele nem teljesül benne: sem a jogbiztonságnak, sem a jogérvényesülés kiszámíthatóságának nem felel meg. Lényegében olyan, mintha nem is létezne.
Hétköznapi nyelven ez annyit jelent, hogy a rászorultak és családjaik nem alamizsnát, nem sajnálatot, nem ajándékot várnak, hanem belátást s jogi garanciákat.
Csupán egyetlen „apróság”: két esztendeje egy ombudsmani vizsgálat kimutatta, hogy ha a folyó építkezések és átalakítások ütemét figyelembe veszik, akkor legalább 57, s legfeljebb 182 év alatt hajtanák végre Magyarországon a közhasznú épületek akadálymentesítését! Vagyis tolókocsival ennyi idõ múlva juthatnának be mindenüvé az önkormányzatokhoz, orvosi rendelõkbe, színházakba, iskolákba stb. a mozgássérültek, akiknek többsége lélekölõ és egyhangú munkára kényszerül, s leginkább a négy fal közé szorul, pont a lehetetlen közlekedési viszonyok miatt.
Hazánkban hozzávetõleg félmillió fogyatékos ember él, harminc százalékuk testi és mozgásfogyatékos, harminc százalékuk a rettegett Heine–Medin-kór miatt beteg. Úgy húszezren lehetnek, negyvenöt év fölöttiek, de pontos nyilvántartás nincs róluk, mivel a hetvenes évek elején bezárták a nekik létesített utókezelõ osztályokat, a járvány megszûntére való hivatkozással hazaadták õket, s az ellátásukat segíteni hivatott listákat is fiókok mélyére süllyesztették. Sem intézményesített törõdésre, sem rehabilitációra nem számíthatnak – még pénzért sem! 2000 januárjában nyílt Hévízen, a Honvédelmi Minisztérium szanatóriumában egy hatágyas osztály, amelyben ötévente egyszer kerülhet sor a paralízistõl sújtott ember kezelésére.
– Kísérõ nélkül még terápiára is bajos jelentkeznünk, mert délután háromig dolgoznak a beteghordók, a nõvérkék pedig nem tudnak cipelni nagydarab, magatehetetlen embereket. A portást vagy a kazánfûtõt szokták segítségül hívni, akik emberségbõl nem is utasítják vissza a kérést – mosolyog fanyarul Hajnal József, míg indulat és harag nélkül ecseteli a mindennapi kis kálváriákat. – Sorstársaim közül sokan a megfelelõ kezelések híján haltak meg, harminc-negyven évi „üldögélés” nem tesz jót a beszûkült mozgású heine-medineseknek. A szakszerûtlenül, hozzá nem értéssel végzett tornával pedig fájdalmat és sérüléseket szenvednek. Mi nem vagyunk sikerélmény az orvosnak, belátom, de szeretnénk legalább karban tartani magunkat.
A száraz és vízi gyógytorna, a maszszázs, az elektromos fizikoterápia óriási jelentõségû lenne, de a gyógytornászok képzésébõl is kikerült mint tananyag az õ tornáztatásuk. Ne beszéljünk Nyugat-Európáról, de Cseh- és Lengyelországban személyre szabott terápiákról tudunk, amit támogat a társadalombiztosítás, pedig ott sem dúskálnak a jólétben.
S hogy mi végre ez a kétségbeesett törekvés? A tolókocsiban ülve is, a percrõl percre megkínlódott mozdulatokkal együtt is önálló életet szeretne élni az, aki nem kényszerült vastüdõbe, aki a kerekesszékbõl nagyjából ellátja magát, akinek jövedelme és életcélja van. Akinek szellemét és akaratát nem törte meg véglegesen a betegség.
Az inkriminált törvényben benne foglaltatik, hogy a fogyatékosnak jogában áll megválasztani a neki tetszõ lakhatási formát. Ismét csak elméletben. A valóságban az önfeláldozó családok anyagi viszonyai, erõfeszítései határozzák meg a sérült életét és jövõjét.
– Nyíregyházán születtem, öt helyen végeztem az általános iskolát, a budapesti István Gimnáziumban érettségiztem. Édesapám nagyon fiatalon halt meg, édesanyám pedig lényegében rám áldozta az életét – von rövid mérleget a mozgássérült jogtanácsos. – Erõsen küzdöttünk, a velem érettségizõ tizenhárom maturandus sorstársam közül nyolcat azonnal fölvettek fõiskolára, egyetemre. Én bírói pályáról álmodtam, de tolókocsival a bíróságokra is bajos bejutni. A tengersok lépcsõ leküzdhetetlen akadályt jelentett. Régi vesszõparipám, hogy olyan otthonok, lakások épüljenek, amelyekben folyamatos segítséggel, de önállóan élhessen a mozgássérült.
Az Auróra Alapítvány elnöke, kuratóriuma azért dolgozik, hogy ne szûküljön le a testi fogyatékos élete egyetlen szobára, egyetlen ágyra. Ennek szellemében határozták el, hogy mozgássérülteknek önálló életre alkalmas otthonokat teremtenek Törökbálinton. Egy egészségügyi kft. ott már létrehozott egy százötven személyes idõsotthont, beköltöztek a lakók. Komplex szolgáltatások, orvos, ápolónõ, egészségügyi és rekreációs ellátás áll rendelkezésükre, természetesen nem ingyen. Ugyanígy tervezték meg a harminckét apartmant tolókocsiban élõ mozgássérülteknek, négyzetméterenként 200 ezer forintos áron. Ám a település néhány lakója tiltakozik a házak ellen.
– A rehabilitációs lakóotthonba két tûzbiztos liftet terveztek, a lakásokhoz külön is jár lift, az ajtók szélesek, minden akadálymentes. A komplexumban uszoda, gyógytornahelyiség kap helyet, gondoskodtak az orvosi ellátásról s a mindennapi élethez szükséges segítõkrõl. Ez utóbbiakat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozná. Még alig ment híre a tervünknek, az ország különbözõ szögleteibõl máris több százan jelentkeztek, hogy lakást vásárolnának az apartmanházban – számol be a jelenlegi állapotról Hajnal József, s nem titkolja, erõsen bízik benne, hogy az a néhány tiltakozó már nem akadályozza az építkezés elkezdését.
Valóra válik hát az álom. De ez csak egyetlen ház lesz, amelyben önálló otthonra és életre lelnek a mozgássérültek. Mi lesz a többiekkel? A Heine-Medin-kórt több évtizede megfékezte a védõoltás, más mozgássérültek sorsa azonban éppúgy megoldásra vár, és a törvény akkor is ezer sebbõl vérzik tovább.
Régóta fekszik egy olvasói levél az íróasztalomon. Egy édesanya azt írja, csúf az a szó, hogy fogyatékos. Helyette mást kellene használnunk. Persze a fogyatékkal élõ kifejezés sem sokkal különb. De ez már egy másik történet.
Névtelen
 


Szintén MN.
Béki Gabriella (SZDSZ) arra várt választ az egészségügyi, szociális és családügyi minisztertõl: milyen segítséget tud adni a tárca ahhoz, hogy végre megépülhessen Törökbálinton az Auróra Alapítvány mozgáskorlátozottaknak szánt lakóotthona. Felhívta a figyelmet arra: az anyagi és tervezési nehézségek mellett most lakossági tiltakozással is szembe kell néznie az alapítványnak. Kökény Mihály, a tárca politikai államtitkára jelezte: a tiltakozásnak valószínûleg az is az oka, hogy a Törökbálinton élõk nagyon keveset tudnak a mozgássérültek életérõl. Utalt arra: a tárca szívesen vállalja a közvetítõ szerepet a felek között.
Névtelen
 


Szia Névtelen!

Eszemben sincs nekiállni politizálni a dolgon, az igazság az, hogy mn-t olvasok olykor (összegyûjtve egy-egy havit, és persze lemaradva, jobbesetben neten) meg egy-két jobbos lapot, ez van, ezeket kapom a nõvéremtõl. Meg az van, hogy rémlett a dolog, és igen, amit betettél, dec. 19-iki, az lehetett az, ismerõs a címe is. Csak azért írtam, mert egymagában a nyitó cikk szerint bunkók az ott élõk, és ez így valószínû nem állja meg a helyét. Örülök, hogy sikerült a témából sokmindent összeszedni. Igaz, mi itt eldönteni úgyse tudjuk, mi a valóság, de így már árnyaltabb a kép, azt hiszem.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Kiváncsi lennék, vajon zsidók költözhetnek-e törökbálintra?
Névtelen
 


Szerintem nem kell és nem is lehet ezügyben megvédeni a törökbálintiakat (lsd. Valley). Az is gyakorlatilag mindegy, hogy jobb- v. baloldali újság ír- e róluk. Kis különbséggel ugyanazt írja mindenki. A lényeg, hogy keresztbetesznek olyan embereknek, akik nem ártanak senkinek, viszont ezek nélkül is van elég bajuk. Miért van az, hogy ez a hozzáállás kísértetiesen emlékeztet egy bajuszos vezér és egy tábori orvos eszméire? Tudjátok: csak homokos, "nyomorék" és etnikum ne legyen! Akkor át lehet állni a másik sorba.
Névtelen
 


Hat ez nagyon durva volt. Plane innen Angliabol ahol a buszokra es a villamosra is fel lehet szallni tolokocsival. Nekem "csak" babakocsival kellett kozlekednem, de elhiheti mindenki, eg es fold. Es itt sem valosult meg meg a kanaan, sokat kritizaljak ezt a rendszert is. De hogy ma Magyarorszagon egy telepules ilyen bunko legyen (tisztelet a kivetelnek) arra szavam sincsen.

Itt teljesen mindegy melyik ujsagbol volt az idezet, mind ugyanazt mondta. Sajnos. Ez nagyon szomoru. Van itt valaki Torokbalintrol? Kép Mar hogy megvedje a falujat (varos? bocs nem tudom)
idike
 


Ezen a cikken dühöngüng a férjemmel hétfő óta:
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=135738&DocID=119401#119401

Akinek köze van a mezőgazdasághoz, olvassa el!
Akinek nincs köze, az is persze, de csak kritikusan, egy szót se higgyetek belőle!
Jamina
jamina
 
 


Jamina!

Elolvastam. Némely részével egyetértek, némely részétől valószínűleg "hétszentségelnének" a szüleim.
A minőségi besorolásokról -étkezési, takarmánybúza- regényt tudnék már én is írni. "...hanem azt a jól működő szerkezetet sajnálom, amelynek tulajdonviszonyait a gazdasági potenciál megőrzésével is igazságosan át lehetett volna alakítani," Ezzel viszont egyetértek. Ott állnak a gazdák, kiszolgáltatottan az értékesítéskor, s csak a most alkuló értékesítési szövetkezetek jelenthetnek megoldást. Nem lehetett volna áthidalni ezt?

Üdv: Juca

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


Jamina, szóhoz sem jutok a dühtől...

Magdi
Magdi
 


Ezek nem normálisak...
Anyukámék nem búzát termelnek a kertjükben, mégis majdnem minden kiszáradt...
Olyan drágaság lesz az aszály miatt, hogy nem tudom, mit fogunk a télen főzni...

Zsóka
zsóka
 
 


Bár azt sajnos kinézem az országból, hogy a támogatások 90% a neméppen legrászorulóbb 10%-nál landolt.KépKépKép
Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Tudjátok, ha panelban lakó, mezőgazdaságot csak hírből ismerő emberke lennék, azon bosszankodnék, hogy mér' sír mindig a magyar paraszt szája, amikor ANNYI támogatást kap... Kép meg nagyon sok más bosszankodni-való is van a cikken, pl. hogy 10-15%-os aszálykárról beszél -holott nekünk átlag 50; de némely területen 100%-os Kép. Pedig nem búzát vetettünk...
Azt hiszem, fogok írni egy olvasói levelet a Népszabinak.
Jamina
jamina
 
 


Hali!

Keresztapám sertéseket tenyészt vidéken. De az aszály őket is gallyra vágta. Valahogy nem fialtak annyit... és épphogy 0-ra tudta hozni magát a kiadott takarmány és egyéb tápok kiadásával szemben.

Egyébként nem is ezért jöttemKép
Csak úgy dühöngeni, mert hogy hogy utálom én a névtelen egymondatos behurrogós igazságtalan embereket... Legszivesebben Kép .... nem is tudom mit vágnék a fejükhöz.

Na csak ennyi, mert ez itt nem off...

sasha

Kép
sasha
 
 


Az a baj tudjátok, hogy az államtitkár sem hiszem, hogy testközelből érzi a dolgokat. Illetve abból kiindulva, hogy igen jól ismerem A mg-i bizottság elnökének dinnyetermesztési módját, biztos vagyok benne. OLyan formában, ahogyan ő is csinálja nem vágja földhöz az aszály. de nem is a mg - ból él. Á, mindegy, csak cukkolom magam rajta...

Magdi
Magdi
 


Sasha,
ne dühöngj, nem éri meg!Kép Névtelenék egyetlen célja az, hogy bántsanak másokat, épp azért névtelenek. Arctalanok talán jobb szó. Én azt szeretem, ha valaki felvállalja a véleményét, indulatait, gondolatait, és nem csak cenzúrázva, "hogyanlegyekjófejmindenkiszemében".

Jesszus, Gábor elmúlt egy éves! Isten éltesse!KépKépKép

pusz
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Sasha!
Gábor elmúlt egy éveeees??? Ez komoly? Nemrég még percenként jelentkeztél a szülés előtt! Jé!

Aszály--van némi tapasztalatom, és hallok ezt azt, mivel néhány éve elköltöztünk Bp-ről. Azért az, hogy kiszáradtak a kutak vidéken, eltűntek a patakok, sőt a halastavak, csak jelent valamit. És az is érint majd mindenkit, ami nemrég történt velem. A minap felhívtam a helyi terményboltot, mert egy cégnek irányadó árak kellettek volna...
A következő beszélgetés zajlott, röviden:
-Mennyi a zab?
-Hú, az most sajnos nincs..
-És az árpa, meg a szalma?
-Sajnos nem tudok árat mondani...
-És a lucernabála?
-Az sincsen nekünk...
-Bocsánat, önök nem árulnak terményeket? Pedig én úgy hallottam...
-öööö, igen, mi vagyunk azok, csak idén nem termett, így most nincsen.

Ez szerintem nagyon szomorú. A váci piacon a kismalacokat nem lehet eladni, egyszerűen a kutyának sem kell, nem lehet nekik megfizetni a takarmányt, már, ha fel lehet lelni egyáltalán. A váci piac az egy nagy "naptáras piac", a térség legnagyobb állatvására van ott alkalmakként.

Pesti kislányként, a lakótelepről nekem is csak nyűg volt, ha estett az eső, mert elázott a friss frizurám. De mostanában kezdem megérteni, hogy ha azok, akik a napi betevőnket termelik, nem tudják majd azt megtermelni, mert csődbe mennek, akkor bizony azt az én pénztárcám is meg fogja érezni, és nem is kicsit. És ezt nem lehetne elintézni egy "minek kell búzát termelni" szöveggel. És én arra is tojok magasról, hogy a fenti cikkben említett úr hogyan vélekedik a pénzek szétosztásáról. Mellesleg a helyében nem lennék arra ilyen pökhendien büszke, hogy az a szerv, ahol dolgozom, nem tudja ellátni a feladatát. Ez gáz, nem?

Csi
csii
 
 


Sziasztok!

Én igazából nem is az aszályban látom a legnagyobb bajt!

A baj inkább az, hogy teljesen szervezettlen az egész mezőgazdaság! "Jobb" helyeken ez úgy működik, hogy a termelők leszerződnek, és akkor amikor megterem a terményük, tuti átveszik tőlük! Tudják, hogy nem hiába termelnek, tudják mit termeljenek, biztos megveszik tőlük. Itthon meg az van, hogy a gazda kitalálja, hogy búzát, árpát, napraforgót fog termelni, mert pl.annak tavaly jó ára volt, aztán meg sír, mert kilincsel, hogy hol veszik meg tőle, és vajon mennyit adnak érte?!
A másik pedig, hogy az én apukámék is sertést hízlalnak, 10-15 db-ot általában. Ez így nem lehet gazdaságos, szerintem ha kiszámolnák még 0-ra sem jönne ki, és akkor még a munka nincs is benne. Ja, és persze eladhatatlan... Levágják feketén és úgy adják el ismerősöknek, mert máshogy még ennyire sem érné meg. Össze kellene fogni az ilyen kistermelőknek, de ők így csinálták egész életükben, mindenki magának, nem szövetkeznek!
Szétverték a tsz-eket, pedig hát nem biztos, hogy mind olyan rosszul működnek.
Azzal viszont egyetértek, hogy a támogatások nagyrészét nem a legrászorultabb kapja, mert az annyira szegény, hogy nem jogosult rá!!!

A másik vesszőparipám viszont, hogy eszméletlen pénzek elmennek az aszálykárra, búzabombára, tejbombára... Ha egy kisvállalkozó nem bírja a versenyt, ő milyen támogatást kap!? Szerintem a rendszert kellene megreformálni!!! És ez nem csak a mostani vezetés bűne, hanem hosszú évek ballépépseinek az eredménye! Istenem, sosem felejtem el, hogy Torgyán Chilléből akart cseresznyét importálni-exportálni! Brrr...Kép

Évi

Kovács sándorné
Évi
Sopron
 
 


Évi!
Közel sem gondolom azt, hogy ezen a topikon meg tudjuk oldani a mezőgazdaság, és kicsiny hazánk egyéb gazdasági gondjait, de azt sem gondolom, hogy ennyire leegyszerűsítve meg lehetne fogalmazni azt, hogy mi is a probléma!

Csi
csii
 
 


Csi!

Persze, hogy nem ilyen egyszerű! Igazából nem vagyok szakember, csak azt látom, hallom hogy nagy a fejetlenség és valahogy teljesen másként kellen csinálni, mint ahogy most van!
Fogalmam sincs, hogy ténylegesen mi a megoldás, bocsánat ha félreérthető voltam!

Évi

Kovács sándorné
Évi
Sopron
 
 


Kicsit azért én is együttérzek Évivel. Vitathatatlan, hogy idén - sőt, évek óta - nagyon kevés volt a csapadék. Előtte meg ott volt az árvíz. Aztán volt közben tűzelhalás, peronoszpóra, marhavész, meg ki tudja még, mi a szösz.
De akármilyen év van és akármilyen termés, mindig csak panaszt hallani a mezőgazdaság bokraiból - hogy stílszerű legyek. Ha túl jó a termés, az a baj, hogy nem lehet eladni, kicsi a felvevőpiac. Ha minőségileg túl jó, az is baj, mert akkor túl drágán kell adni, és kicsi a fizetőképes kerelet. Ha szárazság volt, az a baj, ha nedvesség, az. Száz szónak is egy a vége: én még azt is elfogadom, hogy mindez jogos panasz, és tényleg minden szórul szóra úgy van, ahogy mondják. Na de ha ez az ágazat ennyire sikertelen, akkor nem kellene megpróbálni áttérni más terményekre, más fajtákra, amelyek jobban bírják az időjárási viszonyokat, felkészültek a kor növény- és állatbetegségei ellen, amelyeket jobban keres a piac?
Az biztos, hogy nagy gebasz van az egész területen, mert a felvásárlói háttér, amit Évi is említett, teljesen kiszolgáltatottá teszi a termelőt. Ugyanakkor itt vagyunk az ingatlanárak szorításában is: eladni éppen nem érdemes a termőföldet, mert nem sokat kap érte az ember, a remény viszont itt csillog az EU tagsággal együtt, hogy majd akkor jobb pénzt lehet érte kapni. A termelő ugyanakkor tényleg nem kap a munkájáért szinte semmit - lehet azt mondani, hogy hobbiból tartja a kertjét. Már legalábbis ami a szőlőt illeti így van, nekem ebben van tapasztalatom, illetve a férjeméknek van másirányú is (burgonya, búza, kukorica, tej), azok se biztatóak.
Épp idei élmény, hogy a piros szőlő kilójáért 70 forintot kínáltak, ami jó ár a korábbi évekhez képes, amikor a szőlő ára 40 ft/kg körül mozgott. Na ja, az idei termés kiemelkedően jó minőségű. És akkor számoltunk. És kiderült, hogy ezzel az árral az évi munkánkért 10 ezer (!) forintot kaptunk volna! Igaz, nem óriási a szőlő (600 nöl), igaz, nem is ebből élünk, tehát nem is tudjuk olyan alaposan gondozni, na de ha tudtuk volna is, max. a háromszorosát tudtuk volna megtermelni, a munka és a ráfordítás meg sok.
Kicsit azt érzem, ahogy a helybéliekkel is beszélek, hogy nem képzik magukat, hogy fogalmuk sincs, mik az ágazat mai követelményei, hogy szinte csak az eke szarvát fogják meg, mint száz évvel ezelőtt, aztán csodálkoznak, ha felkopik az álluk/állunk - hiszen mindannyiunk betevőjét termelnék meg. Elkedvetlenedtek, csak a lendület viszi őket, ki tudja, merre.
Azt hiszem, elsősorban nagyon intenzív és széleskörű tájékoztatásra volna szükség a vidéken, meg persze támogatásokra az induláshoz, azután rendszeres ellenőrzésre is. Csak félek, hogy nemcsak mi, de odafent mások se nagyon látják át a dolgok következményeit.
Kíváncsi
kíváncsi
 
 


Kíváncsi!

Én is valami ilyesmire gondoltam, csak nem tudtam ilyen jól megfogalmazni!Kép

Évi

Kovács sándorné
Évi
Sopron
 
 


Évi, a szerződéskötésekkel az a legnagyobb gond, hogy hiába köti meg az én apukám minden termésére szeptemberben a szerződést, ha a kutyát sem érdekli az már aratáskor.

Kíváncsi, nagyon egyetértünk, tényleg nagy gáz van. Sajna jövőre még nagyobb lesz. Közel sincs az ágazat az Eu-s csatlakozásra felkészülve. És a jól képzett szakembereket meg sem tudja fizetni aki mg-ból él. Márpedig a pályázatok útján felvehető pénzekhez azért nem egyszerű hozzájutni. Az első félévem idén azzal ment el, hogy pályáztam, hát, volt olyan, ami közel oldal lett. Pedig ez a szakmám.
Á, van itt gond és tőlünk okosabbak sem tudják a megoldást, úgyhogy megyek a kézimunkás topicba.Kép

Magdi
Magdi
 


Ez is Jamina cikkéhez kapcsolódik:

Mai hír:
"A szeptemberben bekövetkezett 10-12%-os áremelés után novemberben újra drágulhat a kenyér 5-6 forinttal. Az FVM szakértője kédésünkre elmagyarázta: nem központi árszabályozásról van szó, az emelésről a pékek döntenek.
A Blikk kérdésére Lakatos Z. elmondta, a kenyéráremelést a liszt drágulása miatt következhet be.
-Komoly aszály volt egész Európában, az idei búzaár a tavalyihoz képest 50-70%-kal magasabb, emiatt várhatóan novemberben tovább drágul a liszt. 42-47 forintról indult a lisztár, októberben ez 52-54 Ft lett, novemberben pedig 58-60 forintra is felmehet egy kiló - tette hozzá..."

Én itt valamit nem értek. De nagyon nem.

Csi
csii
 
 


Sssssssssz....kiengedtem a gőzt. Már jól vagyokKép
-Afonya
afonya
 
 


Afonya! Miattam??? En mar kiengedtem!!!Kép Fatylat rea. OK???Kép
Vendég
 


OFF
Kukacz, mail ment, de jó hosszúúúúúúú!!
Bella
bellana
 
 


Most már én is besokalltam Kép

kukacz, elegem van már abból, hogy bármelyik topicba megyek, te mindenhol ott vagy. Semmi baj nem lenne, ha értelmesen szólnál hozzá, de egyszerűen rémes, amit egy-egy topicban előadsz KépKépKép
Hidd el, ezzel nem vagyok egyedül, sokakat idegesítesz. mondhatnád, ugorjam át. De minden topicot hagyjak ott MIATTAD?!

A babanet 90%-a nevében
90%
 


Kedves 90%!

Látom te is egy vagy a sok bátor ember közül akik még a nick nevüket sem merik felvállalni... -ha van-, úgyhogy marhára hiteles a kirohanásod. Én meg pont az ilyen beszólások miatt járok már alig-alig a babanetre. Tudod, hogy elég szépen bele tudtok rondítani az ilyen rosszindulatú beszólásokkal a beszélgetésekbe?! Ha jól sejtem akkor most én is jól ki leszek osztva, lehurrogva, mocskolva stb. Ilyen egyszerűen működtök.

Bellana a maradék 10%, mármint a te teóriád szerint.
bellana
 
 


Kukacz,
Bellana,
jövök a 1o%-ba! Kép
solya
 
 


Bellana,
nem leszel kiosztva, lehurrogva stb.
Tudod, azért nem vállaltam a nevem, mert éppenséggel én félek a mocskolódástól.
Szerintem nem kell mindenkit szeretni. De aki már majd' mindenkit idegesít, az azért gondolkodjon el az okain!
Én meg irigyellek a türelmedért. Nekem már sok volt.
90%
90%
 


Kedves 90%!

Örülök, hogy nem lettem lehurrogva. Ez kellemes meglepi volt. Kép
Abban egyetértek, hogy nem lehet mindenkit szeretni, de honnan veszed, hogy majdnem mindenkit idegesít Kukacz?
És miért félsz a bántástól? Ha ti a többség vagytok akkor nincs mitől tartani, nem?
Látod én sem bántalak, igaz azért névvel (ha csak nick név is) az ember lánya megválogatja miket engedhet meg magának. Névtelenül biztos könnyebb és sajna olvastam elég sok olyan "írást", hogy olyan ordenáré volt, hogy azt hittem leesek a székről Mindig megrettenek ilyen gyűlölködés láttán. Ezt most nem rád mondom, ne bántódj meg. Én speciel szivesebben veszem a kritikát is ha nagyjából tudm kitől kaptam és lehet, hogy ezzel más is így van.
Amúgy ari vagy, hogy azt hiszed türelmes vagyok, de sajna nem vagyok a mintaszobra, csak bírom a Kukaczot és még sok más fórumozót és ezért nem tehetek mást mint írok egy-két szót a védelmükben. Kép

Üdv:
Bellana
bellana
 
 


Kukacz!

Hajrá!!!! Ha megkeresed a topik legeslegeslegelejét, nem is tudom, két éve, három?, talán ide irta meg nekem valaki, hogy de elege van abból, hogy én minden topikba irok!!!!
És tessék, most meg már nem győzömKép, jajaj, elvesztettem a fő feketebárány poziciótKépKépKép

Lányok, a másikban is, szerintem ez egy butaság, mindenki átesik rajta, hogy kiábránulni a sok h*lye miatt. Valahol nekik pont ezzel okoztok örömet. Túl kell lépni rajtuk!

Ildi

Ildi
pildi
 
 


én a 90%-hoz sorolom magam
89.
 


89,egészségedre váljék.

Bellana
bellana
 
 


Kukacz!

Én is a 90%-ban érzem magam... Ne haragudj Kukacz, de tényleg túltengsz nagyon! És jórészt sehol nem írsz semmit! Azt intézd el emilben, ha valaki nem ír Neked, kicsit uncsi minden topicban azt olvasni, hogy ki nem ír Neked emilt. Tényleg nem bántani akarlak, de ez egy fórum! A másik meg az, hogy miért kell mindenhol azt olvasni, hogy magányos vagy? Tényleg szégyellheted magad! A kutya is jó dolgában vész meg, ezen gondolkozz el egy kicsit! Férjed van, aki szeret, egészséges gyereked, van hol laknod, van mit enned. Mi a fenéért nyávogsz állandóan???? Az alvó topikokat pedig ne piszkáld (pl. abortusz), addig jó, amíg nem ír oda éppen senki!

G.
G.
 


Hajrá Kukacz! KépKépKép
sőt, hajrá Pildi!

szilvi 10% Kép
h_szilvi
 
 


Kedves regisztrálatlan barátaim!

Azt is baromi unalmas olvasni, hogy rászálltok valakire és azt szekírozzátok! Ettől jobban érzitek magatokat? Tán nyissatok egy külön topikot, mondjuk "Most köpködjük meg X-et" címmel.
Örüljetek neki hogy ti nem vagytok mélyponton. Bár a földön fekvőt egyszerűbb rugdosni, főleg így anoním módon, nemde?


Bellana
bellana
 
 


Az, hoyg kinek van jódolga, az nagyon szubjektív. Lehet, hoyg valakiről úgy véljük, hog minden ok. körülötte, de nem tudhatjuk....sokszor maga az illető is nehezen jön tisztába az érzéseivel, akkor miért hiiszitek néhányan hogy kívülről meg lehet mondani a a tutit? Szakirodalom: Bergman:Jelenetek egy házasságból.

ZSuzsa
gyuzsu
 
 


Akkor én a 100%-ba tartozom. Vagy inkább a 95-be. Mert igaz, hogy Kukacz baromira túlteng, de Zsuzsának is igaza van, hogy nem lehet tudni, kinek mi baja valójában. És azoknak is igazuk van, akik megvédik azt, akit támadnak.
De... a 10%-ból ötöt levonok, mert Kukacznak azért biztatásra talán nincs szüksége, így is már talán nincs olyan topik, ahol ne szerepelt volna. És lányok, bármilyen jó szívetek van, azt a mondást mindenki, még Kukacz is ismeri, hogy még a jóból is megárt a sok! Egy kis önmérséklettel, vagy a mennyiség minőséggé formálásával biztosan elérhetné, hogy senki ne zaklassa. Pláne ne azok közül, akik a fenti regisztrálatlanul írók láthatóan válogatott stílusában írnak. Nem holmi egymondatos beszólók, akik csak unatkozni járnak ide, hanem olyanok, akik ismerik Kukaczot.
10%-osok! Védjétek meg Kukaczot, de úgy, hogy jól is járjon vele, hogy épüljön is tőle, ne úgy, hogy csak pillanatnyi sikert érjetek el nála!
90%-osok! Ti pedig bíráljatok úgy, hogy ne forduljon ellenetek a fél babanet! Hiszen nem ez a cél! És hát, ha kicsit túlléptek az indulataitokon, esetleg még névvel vállalhatót is tudtok írni... Amellett, hogy tudom, Kukacz erre is meg fog sértődni, amit én írtam. Mindegy, már belejöttem. Kép
Egyébként se vagyok itt. Rosszul láttok. Kép
kíváncsi
 
 


Kedves kötekedő, aki nem szereti Kukaczot!

Ugye nem akarsz magadnak most 90 darab nicket csinálni? Ugye nem írsz majd "1. százalék", "2. százalék", .... "89. százalék", G, GY, H, I, J, K, stb. nickekről? Kit érdekel, hogy nem bírod Kukaczot? Ha nem tetszik, akkor menj a fenébe, nem muszáj őt olvasgatnod. Meg a maradék "10 százalékot" sem. Baromi fárasztó lehet elérned, hogy tényleg csak 10 százaléknak látszódjunk. Nincs jobb dolgod? Én szégyellném, ha ennyire unatkoznék. Kezdjél magaddal valami értelmesebbet! Vagy ne. Csak hagyj minket békén!

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Én csak 90% néven írtam, a többit nem én követtem elKép
Kíváncsi,
mivel úgysem vagy itt, ne is figyelj ide, már elszállt a dühöm, bár még nem egészen (maradt 10%)!
90%
90%
 


Kedves 90%, akkor most a 10%-ra vagy pipa? Kép

Na, gyere, üss és akkor már 0% lesz a dühöd és tök jó lesz! Kép Kép

Kiváncsi, láttalak ám! KépKép

Bellana
bellana
 
 


Gyerekek!
Szólította itt valaki Adriennt?
Hogy van merszetek a dühöngőben dühöngeni:-)
lenke
 


Sziasztok Lanyok! Kedves 10%, akik szerettek, köszönöm, hogy megvédtetek. Nagyon jol esett. Komolyan.

P.Ildi, atvettem a helyed, pihenhetsz 1 kicsit...Kép

Adrienn, nagyon ügyesen beolvastal a kötekedöknek!!! Sok puszi érte!!!

Bella! Solya! Szilvi! Tündérek vagytok!!!Kép

Kivancsi! Nem sértödtem meg. Majd elgondolkodom azokon, amiket irtal. Rad hallgatok, hiszen a nyaron nagyon gyakran egyetértettünk, Téged is szidalmaztak idönként, mint engem...Es megvédtél. Ilyesmit nem felejtek el!!!Kép Ami pedig a minöséget illeti, nem hinném, hogy én irok a legbutalibabb stilusban. Olvasok olyan hozzaszolasokat, amiktöl kettéall a fülem!!! Nagy marhasagokat sehova sem irtam, legfeljebb elidétlenkedtem bizonyos dolgokat.

90%! Nem jarok minden topikba. Az utobbi idöben valoban sokat irtam, talan ez volt a baj. Hogy miért irom, hogy maganyos vagyok? Külföldön élek,hianyzik a Csaladom. Nem sajnaltatni akarom magam, csak néha ez tényleg igy van. Es-ha tényleg olvastatok mindent, amit irtam, amit kétlek-lathattatok, hogy komoly problémaim vannak. Egészségügyiek. Azt nem hiszem, hogy minden topic-ba hülyeségeket irtam, ha valahova igen, bocs. Volt, ahol hülyéskedni akartam, nem jött be, ez van. Bizonyos topicok-ba viszont nem hiszem, hogy értelmetlen dolgokat irtam...De mit védem magam??? Semmi értelme. Kar, hogy névtelenül irtatok, kedves "barataim", igy nem tudom, kit zavarok, hova ne irjak...Kép De van erre is megoldas!!!KépJa, és 90%, nem biztos, hogy a 90%-od pontos... Nem gondolod???G, azt hiszem, tudom, TE ki vagy!!!Bye
Vendég
 


Csatlakozom a 90%-hoz, Adrient pedig csatolni kéne Kukaczhoz.

Kukacz, nem kéne már-már mániákusan mindenhol láttatni magadat. Az sem lenne baj, de hozz egy színvonalat és ne rondíts el topikokat.

Rigó
ui. Fontos!!! nem vagyok azonos a "90%' -kal
Rigó
 


Rigo(sunnyogoan regisztralatlan)! Ha valamit elronditottam, szolnotok kellett volna.
Egyébként engem is idegesit(ett) néhany leanyzo, a buta beszolasaikkal, de sosem irtam semmit, joguk van azt irni, amit akarnak, ugy, és oda, ahova akarnak!!!

Adrien, nyissunk club-ot!!! Bellana, Te is gyere, Téged is szidtak mar eleget!!! Meg M. Alice-t!!!Kép

MAS. Bucsuzom.

"Csak magam vigaszara irtam,
énnekem bezzeg volt idöm,
hisz nem lehettem önfeledt,
hol mellöztek és megalaztak.
Nélkülük mire mentem volna,
akik majd mindent visszavonnak
s kedélyesen és megbocsaton
mesélgetik gyötrelmeim?!"
(L.M.)
Vendég
 


Kukacz!

Ne marhulj meg! Lépj át az egészen és kész!
Feliratkozom inkább a 10%-ba!

Süti
süti
 
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?