Új privát üzeneted érkezett!

Tudom, tudom, megint nem témába vágó a dolog, de nem tudom láttátok-e már ezeket a képeket. Ígérem többet nem nyomulok a "találmányaimmal", de nem tudom ezt nem megosztani veletek :oops:

http://www.childcarriers.com/baby-carri ... renting.cp
banya
 
 


Sziasztok!
Én is régen jártam erre, látom, jó sokan lettünk, ez olyan nagy öröm!

csak pár reagálás:

tetszenek a mei-tai-ok, aiket varrtatok, ha megérkezik a baba, én is készítek egyet.

Jucuu, próbáld meg átméretezni a képernyődet más felbontásba, akkor előkerül az elküld gomb.

nekem 3 kendőm volt, egy rövid nandu, egy hosszú nandu, és dec. óta egy ötös jakob. A két nandut kölcsönadtam, most Jakob várja, hogy megérkezzen a baba. De amíg csak nandum volt, addig is hordozgattam, az első gyerkőcöt még keveset, másodikat egyre többször, vszleg Hármaska lesz az, akit nagyon sokat fogok vinni kendőben. Gondolom, harmadik gyereknél ez nem meglepő :D

Ezért rövid közvélemény-kutatás, körkérdés:

mekkora volt a babátok, amikor először kendőbe tettétek? Tudom, hogy újszülött kortól lehet, én a nagyobbikomat kb. három hetesen tettem először fektetve kendőbe, de lehet, hogy a harmadiknál már hamarabb sor kerülne rá. És fektetni nem szeretném, inkább elölkeresztbe rakom majd.

Köszönöm,

Nuska+ (37+5)
nuska1
 
 


Banya: olyan szenzációs dolgokat találsz mindig, vétek lenne nem megosztani! Köszi ezt is meg a múltkorit is! Fantasztikusak! :)

KépKép
livus
 
 

 
 

Banya : te tényleg mindig jókat találsz! öröm volt nézni pl. az oposszumot vagy a kispingvint ... :lol: :lol: :lol:

HÚÚÚÚÚÚ, Nuska : én is pont egy jakob 5-ösre pályázom! Nem akarod eladni??? 8) De amúgy most nem szabad vásárolgatnom. :cry: meg mire oda kerülök, lehet, hogy a Paul vagy egy másik fog jobban tetszeni. MIndenesetre jó neked! A 3. gyereket nem irigylem, mert én eggyel is ki vagyok mint a lóóóóó. HOgy érezted a másodikkal, nem volt túl nagy trauma? Mármint fáradtság, türelem és boldogság szempontjából. Azt mondják, nagyon nagy változás lesz.
Előre félek... :?

Kriszti

KépKép

KépKép
kkriston
 
 


Nuska! Én az első 6 hétben igyekszem nem hordozni, hogy aztán minél többet minél jobban bírjam. ;) De apukája hordozta, ha úgy alakult, addig is. Nem tudom, pontosan mikor volt kendőben először. Az első heteket végigszeretkeztük az ágyban. Azt tudod, hogy első pillanattól lehet, és igen, függőlegesen nyugodtan...

hordozo
 
 


Banya, ezt tenyleg kar lett volna NEM feltenni. sztem jobban temaba vag, mint az e-bay pl. :wink:

Nuska, kicsilannyal 12 naposan kezdtunk el kendozni (elotte 10 napig korhazban volt, kellett 2 nap adaptacio nekem aztan hajra. Harmadikat rogton szeretnem, mert fantasztikusan jo elmeny egy ilyen kis eletet a sziveden hordozni, hjaaajjj (sohaj)! :D)
itt vannak jo kepek par napos manokkal: http://www.wrapyourbaby.com/newborncarries.htm

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Saara, ne haragudj ránk, hogy annyit csevegtünk az ebayről, de szeretnénk mi is (szép és) jó kendőket találni. Ez kell a hordozáshoz ugyebár. Az itthoni kínálat elég gyatra, ezért kényszerülünk licitálgatni. De ez szerintem témába vágó, mert a kendőt igy szerezzük végül be és igy tudjuk kamatoztatni az oldalunkon hallott sok hasznos infot a hordozásról...

Nekem is az a célom, hogy minél többet kendőzzem a fiam (fiaimat) :)

Az újszülött-hordás pedig fantasztikus! Nem is gondoltam pl. hogy egy pár napos bogyót lehet háton is vinni. Hogyan figyeli a mama? Tükörből, pl? Nagyon jó tippeket láttam itt! Ki is fogom próbálni. Két hónapon belül remélem már tapasztalataim is lesznek. :wink:

K

KépKép

KépKép
kkriston
 
 


Kriszti, most utólag jöttem rá, hogy nem azon kellett volna mindig agyalnom, hogy hogy tudnám becsempészni az ágyba és valamennyire kudarcként megélni azt (ez így túl durva de most nem tudom finomabban megfogalmazni), hogy sosem tudom lerakni, hanem élvezni kellett volna hogy még csak 3,5 kiló és lóg rajtam egész nap. Már most nosztalgiám van az első hetek felé, pedig még csak 4 hónapos a kis ürge. Annyira durva ez....
A másodikkal az lesz, hogy 0. naptól kendőben rajtam fog lógni. :) Máshogy nem lehet. Én nem tudtam sosem megtagadni eddig sem Félixtől, hogy felvegyem ha úgy látom igényli (akár sír akár csak lógna rajtam kicsit), és nem szeretném a másodiktól (harmadiktól) sem, úgyhogy kendőzés lesz ezerrel, remélem.

banya, nagyon jók az állatos hordozós képek!

Nuska, visszakerestem gyorsan a fényképeim között, 12 napos volt Félix amikor először beletettem a kendőbe (ez még a rugalmas volt). Én a fektetett pózt sosem bírtam összehozni, mindig bénáztam, inkább zsebes elöl keresztezettel próbálkoztam.
kattix
 
 


Banya: szuper jokat linkelsz be csak igy tovabb! :-)

Nuska: 5 napos koraban kendöztünk elöször, de csak azert ilyen "kesön", mert esett az esö es nem akartunk kimenni elötte ;-) (nem tudom miert akartam csak kint kiprobalni :oops: )

Agi: miert nem akartad az elsö 6 hetben hordozni? Hogy te jobban tudjal pihenni?

Különben nagyon jo kepeket raktatok fel!
smzsgalf
 
 


Nuska,
én a naggyal 3 hetesen voltam először sétálni, persze kendőben, de előtte otthon gyakoroltunk.
A kicsilány 1 hetes volt, mikor bevállaltam egy sétát. Kb egy óra volt, de a végére megpurcantam. Viszont, mikor 10 napos volt, már simán mentünk sárkányteregetni. De otthon őt is magamra kötöttem azonnaltól.

o
orsko
 
 


Zsuzsa! Azért mert óriási jelentőségét látom annak, hogy az ember lánya kifeküdje a gyerekágyat. Eszterrel kifeküdtem. Ódákat tudok róla zengeni. Ez is egy olyan tudás, amit ez a kultúra sikeresen elfelejtett.

hordozo
 
 


Kriszti! A Lana kendők nem tetszenek? Igaz, hogy "csak" ripszkötésű van, a minták festettek és nincs akkora választék, mint Didymosból, de ez is biopamut, kapható itthon, meg is lehet tapogatni, és szerintem ezek is nagyon szépek. Én bele tudnék szeretni egyikbe-másikba...

Az igaz, hogy ezeket viszont csak újonnan fogod tudni beszerezni, nagyon ritkák az e-bayen pl, bár azért mindig van pár darab.

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


A Nandu kendők aktuális választékát meg lehet találni vhol a neten?

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Zsuzsa! Lehet, hogy azért nem gondoltál elsőre a benti használatra, amiért pl. én se. Számomra eredetileg a kendő ötlete csupán egy a babakocsit helyettesítő közlekedési segédeszköz kategóriaként jelent meg :-)

Ettől függetlenül mi bent használtuk először, mert kellett némi gyakorlás, amíg ki mertem menni vele (kb. egy hét)

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Mikor először? Én császár után az ötödik napon mentem kendőben sétálni, a másodikkal meg háromnaposan futottam a motorozó nagy után. Fitt, vidám, strapabíró gyermekágyasként. Röhej. És akkor nagyon szép volt minden. De most jó, Ági, hogy nem zengtél ódákat, mert megszakadna a szívem. Kendőzni bármikor lehet. Bármeddig. Gyermekágyban szimatolni, szundítani, szerelmeskedni egyszer-egyszer, hat hétig...
banya
 
 



KépKép
livus
 
 



Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Kriszti, ugyanmar, nem haragszom!
csak tegnap olvastma pont a regi oldalakat, amikor a cc-rol volt szo pl. Nagyon jokat irtatok ezekrol (is). elovettem a konyvet, h ujra elolvassam.
Kb akkor indult a didymos laz is, azt hiszem :lol:

Vince utan en is kifekudtem a 6 hetet - nagyjabol. Masodiknal abszolut nem, sajnos, mar masnap szaladgaltam, mint a mergezett eger. Meg foglalkozni kellett a naggyal ugye... a mai tarsadalomban nehezen megoldhato, sajnos. Regen szentsegtores volt kibujni az agybol a 6 het elott.
Azt hiszem a kismamaban olvastam egy lanyrol, akinek az uknagymamaja (?) szuleszno volt, idezett nehany irast az ose naplojabol, nagyon erdekes volt. szivesen elolvasnek egy ilyen naplot... :)

Varda, nandu => http://bababolt.com/index.php?option=co ... Itemid=136

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


ezt jol belinkeltuk :lol:
saara
 
 


Mindenkinek köszönöm :-)

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Zsuzsa! A bálnás Vatanaiod kék, vagy piros?

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


OFF:
Saara, akkor neked érdekes olvasmány lehet ez a könyv (asszem magyarul nem adták még ki): http://www.thebirthhouse.com/
Nekem tetszett pont amiatt, hogy a régimódi és ráadásul elszigetelt helyen lévő szülésznői praktikákról, szülésekről szólt. Elég tinglitangli történet, de emiatt érdekes.
kattix
 
 


Milyen érzés viselni a gypsymamás géz kendőt?

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Nuska, Dani 4 napos volt, amikor először tettem itthon kendőbe (Apájuk elment dolgozni, én meg maradtam itthon a három legénykével - no, ennyit a gyerekágyról, pedig de jó is lett volna...!). Sétálni 9 naposan vittem először, kabát alatt eldugva (december volt); többen megkérdezték, hogy még mindig nem szültem ?! :lol:

Judit
Kép
patonayj
 
 


Sziasztok,
itt is megemlítem, hátha valakinek érdekes:
Szegeden most szombaton lesz Ági-féle tanfolyam, még van egy pár szabad hely. 1-3 óráig lesz az elölhordás, fél4-fél6-ig a háton, csípőn.
Ha valakit érdekel, írjon privit!

Egyébként meg imádom olvasni a hozzászólásaitokat. Itt végre nem kell ufónak éreznem magunkat :lol: .

Én egyébként az első naptól kezdve hordoztam a babámat, mert rettentő sírós volt (szerintem a születése miatt) - sajnos kézben, mert akkor még fogalmam sem volt a kendőzésről. Pedig mekkora segítség lett volna!

KépKép
almababa
 
 


Varda: nagyon kérdezgetsz, érdeklődsz....csak nem készülsz valamire. Van vmi terved??? :) Vásárlás?
Amúgy nem jók a nanduk, nem lejáratás, de nekem túl durva és vastag, merev és rugalmatlan az anyaga. Nagyon szépek a minták és szinek,de sajnos a drága és márkás kendők valóban jobbak is... Az én didym és nandum közt mérföldes különbségek vannak!

A Lana nem rossz, de hogy egyszinű, nem anniyra jön be. Meg mintha csak rugalmas lenne, nem tudom. Még utánanézek rendesen.
És melyik boltban lehet megszemlélni személyesen?

Kriszti

KépKép

KépKép
kkriston
 
 


Csak a sógornőm vágyik egy kendőre a másfél éves, 13 kilósához háti hordozáshoz (esetleg alternatív háti hordozót, vagy mindkettőt) keresnek. Tegnap felkötöttük itt a hátára a kisfiát, de nagyon slisszre elég csak neki a 4,7 méteres Didym. eggyel nagyobb kéne. Én is tartok a Nandutól, főleg, hogy ha összemegy még nem is lesz neki elég hosszú, de sajnos ez az az árkategória, amit meg tudnak fizetni...ezért is néztem a gypsymamát is, az olcsóbb, meg nyáribbnak is tűnik (nagyon izzadós a kisfiú), de nem tudom, milyen lehet a géz...

Most pillanatnyilag vmi csővázas hátihordozón gondolkoznak.

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


A Lana nem rugalmas, ugyanolyan ripsz, mint a csíkos Didyk. Vannak mintásak is, csak festett mintával.

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Kriszti! Lana pl. van hordozó Áginál. Én gondolom, látok belőle párat a tanfolyamon :-)

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Bár eléggé off, de azért érdekes ez a gyerekágy téma. Ági, kiváncsi lennék az ódákra :) Mert nem tudom, hogy tényleg annyira fontos-e kifeküdni a 6 hetet. Szerintem ez újkori találmány, nem hiszem, hogy ősemberéknél pl lehetőség lett volna az anyának ilyen hosszú ideig feküdni. Szerintem szelekciós hátrány volt, ha valaki nem tudott a szülés után gyorsan regenerálódni, és menni a többiekkel....
orsko
 
 


Jövő hét pénteken Babahordozó Klub! (Budaörs, Károly K. u. 2., Börs központjában a körforgalom sarkán :D , annak az útnak az elején, ami kivisz a teszkóhoz)
Pár dolog:
- viszem az ajándék gypsymama kendőket (emlékeztetőül: kék géz, zöld rugalmas, fekete fürdős), szeretném őket kölcsön adni annak, akit érdekel. Már most lehet rá jelentkezni, max. 1 hónapig használható, ha többeket is érdekel, és meg tudják oldani, 2-2 htetnte is lehet cserélgetni, de akkor meg kell beszélni egymás közt. Díja: egy fotó és egy rövid írott beszámoló :)
- jó lenne, ha jelenznétek, kire lehet számítani, legalábbis körülbelül, hogy megsaccolhassama létszámot.
- segítséget szeretnék kérni majd valakitől 1 elöl és 1 háti kendőkötözéshez a Gypsymamákkal, merthogy én kendő-béna vagyok, de azért megpróbálnám
- ha lehet, csináljatok névtáblát magatoknak meg a bébiknek, hátha megint sokan leszünk
lehet hozni enni-inni, de persze nem kötelező.
-tervezek egy alternatív sétát (??) Börsön, vagyis jön, aki akar a klub után.
- szeretnék fotót csinálni a hordozókról, ill. a hordozós részvevőkről
-textilpelus bemutató is lesz
- Lehet előjelentkezni a Bamberoo-ra!

Ha valakinek van valami ötlete, stb klubbal kapcs, jelezze.

köszi!

kamcsatka
 
 


Orsi, mi megyünk, ha addig valami közbe nem jön.
Sétára sajnos nem tudunk menni, mert aznap este repülünk Kolozsvárra.
Márti
cerceluska
 
 


Orsi, mi megyünk, ha addig valami közbe nem jön.
Sétára sajnos nem tudunk menni, mert aznap este repülünk Kolozsvárra.
Márti
Kép
cerceluska
 
 


Kamcsatka, mi megyünk!
És Bamberoora előjelentkezünk, de mire is? :D
kattix
 
 


Marti: huu de irigykedem en nekem annyira homvagyam van mar :-( (kolozsvari vagyok)

Varda: ailik a neve, piros es kekszinü ;-)

Gyerekagy: most utolag eszembe jut, hogy azert nem kötöttem be a lakasban, mert nem volt szükseg ra. Segitett edesanyam stb.
De en 6 hetig otthon ülest biztos nem birtam volna ki. Söt nagyon örültem annak, hogy mar par oraval Beni születese utan setalhattam.
Különben szerencsem volt, mert könnyü szüles volt es gyorsan rendbe jöttem
smzsgalf
 
 


Mindenkinek köszönöm a beszámolókat az újszülöttek hordozásáról!
Mivel már a harmadik gyerkőc lesz, szerintem itthon is megy majd a kendőbe :wink: függőlegesen, mert nekem úgy kényelmesebb, és tudom, hogy lehet is. Még egy kis segítséget kérek: a zsebes elöl keresztezett németül és angolul micsoda? Zsuzsa, benne van ennek a megkötési módja az általad elküldött Didy útmutatóban? Nem szeretnék majd akkor kapkodni, ha megszületik a baba.

Kriszti,

naná, hogy nem eladó a Jakob, még nem is használtam :D Hármaskára vár.
Nem értek veled egyet a nandu kendővel kapcsolatban. Abban igen, hogy egészen más a Didy, jobb meg szebb, meg kényelmesebb, de nekem az első két kendőm nandu volt, és az akkori hordozási igényemhez tökéletesen megfelelt. Mind a két lányom nyári (júniusi ill. májusi) nyáron is használtuk, szerettük, csak ez a fórum fertőzött meg, és lett mostanra Jakobom. (Tavaly ápr. óta olvasgatok itt). Ha nem kerülök ide, azt sem tudom, létezik ennél jobb is, és boldogan kendőztem volna a Nanduval, mint ahogy teszi ezt Livus és Indianyó is. Tudod, úgy vagyok ezzel, hogy nekünk egyelőre csak négyütemű Wartburgunk van (mert néha autóba ülünk), jó lenne egy Toyota, de a Wartburg is elvisz szinte bárhova, és még a három gyerekülés is belefér :wink: Kipróbáltuk.
A második gyerek pedig sokkal kisebb trauma volt, mint az első, én is többet tudtam a dologról, szerintem nagyon természetesen megtörténik az összeszokás. Hogy hárommal mi lesz, arról pár hét múlva beszámolok, jó?

Ági,
én irigyellek a hat hét gyerekágy miatt...A nagyobbikommal nagyon meg akartam mutatni, milyen stramm nő vagyok...három gyerekkel viszont meg elképzelni nem tudom, hogyan lehet hat hétig feküdni :shock: Anyukám már idős, így is elég lesz neki a két nagy, amíg segít majd nekünk, férj dógozik (pedagógus, nem akkor kap szabit, amikor akar), anyósomat meg olyan nehezen viselem kiszolgáltatott állapotomban (is...) hogy az nagyobb feszültség lenne idegileg, mint felkelni a gyerekekhez. :oops: Mert ha feküdni szeretnék, akkor valakinek ide kellene költöznie hozzánk...

Judit,
én is tervezem, hogy kendőben, kabát alatt viszem ki először majd sétálni a babát, és készülök a játszóteres anyukák kérdéseire már most...Bár már sokan tudják rólam, hogy egyre inkább kendőrajongó vagyok.

Szép tavaszi napokat, és jövő hétre vidám együttlétet a klubozóknak!

Nuska+ (37+6)
nuska1
 
 


Zsuzsa, Márti,
nahát...én is kolozsvári vagyok... :lol:

Nuska+
nuska1
 
 


Most járt itt a védőnő, és bár nem billent nagyon ki, mikor meghallotta, hogy mi hordozókendővel közlekedünk, de szerinte babakocsival kellene sétálni mennünk úgy, hogy megyünk a játszótérre és én leülök vmi fa alá egy padra (hogy legyen mit néznie a babának), és ott olvasgatok...merthogy hordozókendőben nem fogom ám tudni sokáig vinni a gyerkőcöt....

Nem mertem megemlíteni neki a háton hordozás lehetőségét :-)

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Kamcsatka! Hétfőn tesztelem a baba türelmét, és ha jól bírja a több órán át tartó programot, és kendőben közlekedést a várodban, akkor lehet, hogy bepróbálkozunk egy Rákoskeresztúr Budaörs retúr útvonallal mi is. Nagyon kíváncsi volnék rátok is, meg a géz kendőkre is. Ha megyünk, akkor lehet, h viszem a sógornőmet is (mindketten plusz gyerkőccel megyünk akkor).

Ha a baba türelmes, szívesen csatlakozunk a sétához is.

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


Zsuzsa, Nuska, én székelyudvarhelyi vagyok, Öcsémék laknak Kolozsváron (Sógornőm kolozsvári), hozzájuk megyünk keresztelőre.
Én is nagyon szeretem a Kincsesvárost, ott voltam egyetemista.
Márti
cerceluska
 
 


Varda: sztem a csővázas nem a legjobb megoldás, bár apa nálunk jobban bírta, mint a kendőt. De olyan nagy helyet foglal!!! Meg eleve van önsúlya is. És nem lehet, csak kb. 4 hós kortól használni, asszem, amikor már a fejét jól tartja, és már akár ülni is tud kicsit. Plusz, ha elalszik, nagyon nehéz a fejét kitámasztani (a kendővel pedig olyan egyszerű!! ). Lesz nekik még gyerekük, akkor szintén praktikusabb a kendő ...
Szóval ha vesznek, inkább azt. Végül is a nandu sem olyan rossz,
(Nuska), én sem utálom, de a didyvel te is jobban ki vagy békülve, nem? Az igaz, hogy nagyon drága. Én is csak ezen a fórumon találtam rá, de tényleg megérte, hogy vettem egyet. Az sem igaz, hogy durvább és nem rugalmas? Én pedig ezt vettem észre...

A lanának is utánanéztem, tényleg van azért választék. De ez is elég drága!!!

Amúgy a harmadikat szivesebben vállalnám be, ha a nagyok már 4 évesek elmúltak. De lehet, hogy még később. Egy kislány olyan jó lenne :o . Vagy fiúkkal jobb? Fárasztó, az tuti.

Nuska: Az anyósommal én is igy vagyok, megértelek...Sajnos nem jó a hangulat köztünk, pedig szupi lenne, ha valaki elmosogatna, kivasalna legalább, vagy még főzne is. De ez nehezen megoldható lesz. Az anyukám sajnos messze lakik és még dolgozik is, nem volna ideje, pedig úgy jönne!!!Akár ide is költözne ( :shock: ).

ORSI: A klubba mi is elmegyünk, de lehet, hogy csak egyedül próbálok eljutni a világ végére...Szeretnék. :wink:

Kriszti

KépKép

KépKép
kkriston
 
 


Varda: te rákoskeresztúri vagY? Én Isaszegen lakom! Tök közel vagyunk egymáshoz!!! :lol: Akkor haza is tudnálak hozni vagy elvinni is, ha úgy gondolod... :wink:
Amúgy ki a te védőnőd? Borzasztó, hogy lehet ilyen korlátolt...Igaz, amikor mi is kendővel mentünk a babamasszázs-tanfolyamra, elég nagyokat nézett mindenki (R.ligeten voltunk még).
Remélem, a szoptatással nem ilyen ódivatú...nem erőltette a 3 óránként - 5 percig-dolgot? Naháááát..... :roll:

K

KépKép

KépKép
kkriston
 
 


Sziasztok én most hétfőn fogok menni hordozó kendő tanfolyamra Ónódi Ágneshez.Van már ugyan kendőm de szerintem rövid úgyhogy szeretnék majd egy másikat kérlek benneteket hogy ajálnjatok látok felsorolva jó pár fajtát,de nekem csak a nandu és a lana kendő neve ismerős!!!A többi mit tud???Kérlek segitsetek!!!Köszi:nóra

Kép
Kép
+Vivien 5 éves
norkoka
 
 


Kriszti! Igen, Rákoskeresztúron lakunk. Jó lenne, ha tudnánk csatlakozni, én különben BKV-val közlekedek, nincs kocsink :-)

Szerintem se a legjobb megoldás a csővázas háti hordozó, dehát az ő döntésük. Irányítgatni próbálom őket, de úgy tűnik be kell gyűjteniük a saját tapasztalataikat.

(Van nekik egy közel 200 ezres sokfunkciós babakocsijuk, aminek az önsúlya 22 kiló - használták kb. fél évig, aztán vettek egy ülős babakocsit, ami könnyű - ez eltört a gyerek alatt, vettek egy másik hasonlót, ami nehezebb, de ez bírja a gyerek súlyát. Viszont a sógornő már nem bírja a babakocsi plusz gyerek súlyát, most jön az ötlet, hogy hátra kéne tenni, és szerintem megszívják megint valami csővázas hordozóval...)

Védőnő jó fej, ahhoz képest, hogy közerl 60 éves. (Szoptatás meg nálunk nem működött, mert nem jött meg a tejem...)

Varda
www.hanami-teahaz.hu

Az igazságnak sok arca van.
varda tintalle
 
 


milyen a jakob és a paul kendő és hol lehet tájékozódni róluk???????????

Kép
Kép
+Vivien 5 éves
norkoka
 
 


Nora, hétfőn ott leszek a tanfolyamon, és viszem a Didymos Lisa kendőmet, kipróbálhatod majd. Ez egy német márka. www.didymos.de , a Lisa, Paul, stb az egyes kendőszíneket jelölik a weboldalon meg tudod nézni őket.
kattix
 
 


Orsi :) ,

megyünk mi is Matyuval klubozni, ha minden oké lesz...

Ági
magica
 
 


Lányok!

Nem akartam eddig elkiabálni, még nem fix...
Szóval arról van szó, hogy látom, milyen nagy kereslet van itt Mo-n, ill. Bp-n ( vagy legalábbis a hordozó-fórumon ) a Didymos kendőkre és szeretnék egy boltot csinálni, ahol ezeket forgalmaznám. Először csak online, de lenne készlet és próbadarabok, lehetne tapizni, kötögetni..:) Én lennék a magyarországi kizárólagos forgalmazó, máshol nem is lehetne kapni, ill. csak később, a babaáruházakba is adnék el, ha lenne rá igény...

A didy-teammel, ill. Tina Hoffmannal már levelezünk az ügyben, nagyon kedves volt és segítőkész. Szóval pozitiv a válasza, szorgalmazza az üzletet. Ha minden rendben megy, lesz szerződés is minél előbb.
És akkor beindul a magyar didy-shop!!:P

Kriszti

Nora: akkor majd nálam is kereshetsz kendőt.

Varda: ez tök jó, beszéljük meg priviben a talit! A kisbetűidet alig lehet elolvasni, de azért kisilabizáltam...Kár a szopiért :(

KépKép

KépKép
kkriston
 
 


Orsi, mi is megyünk klubozni oszlopos tagokként :)

Nekem Lana forrásvizem van, mint az alant látható ;) és nagyon, nagyon szeretem, hiperkényelmes és gyönyörű. Ha csak egy kendőt vehetnék, akkor is újra és újra ezt választanám. Mondjuk nincs is másik, de szeretem nézegetni a többieket :) Én úgy gondolom, egy hosszú kendő tökéletesen elég, de lehet ürügyeket találni továbbiakra :wink: Én például szeretnék egy rövidebbet is, de nem nagyon rövidet. Olyat, amivel pont kényelmes az egyszerű háti hordozás.

Nuska, teljesen egyetértek azzal, amit a nandu kapcsán írtál. Nekem Carolinóm volt Flórával majdnem végig, és nagyon boldogan és büszkén hordoztam benne.

Varda, miért nem beszéled rá őket csővázas helyett Manducára vagy Ergóra?

KépKép
KépKép
safrany
 
 


Nuska: Wickelkreuztrage-nak hivjak, vagy röviden WKT, angolul WCC (wrap cross carry). Igen, benne van abban amit küldtem, ket valtozata van. Az egyiket elöre kötöd, de en nem ereztem azt olyan kenyelmesnek, de asszem pl. biobaba azt hasznalta es szerette.

Itt a WKT

Itt meg az elöre kötött valtozat
smzsgalf
 
 

Vissza: Életmód

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?