Új privát üzeneted érkezett!

Zsófinak nagyon boldog 1. szülinapot kívánunk!!! :D

Beninek útólag boldog névnapot!!!

Mi is ma szülinapoztunk anyuékkal. Majd jövök, ha kipihentem magam!

Lin
Ne aggódj! Dobogókőn Brigi is betonon esett és csúnyán lehorzsolta az állát. Ez volt pénteken, vasárnap mikor jöttünk haza, már nem is látszódott! :D
lora7
 
 


Zsófi,
Boldog születésnapot kívánunk!

mmónika
 
 


:o :o :o
koos33
 
 

 
 

Sziasztok!

Ria!

Örülök hogy nem találtak semmit! :)


Dana:

Hisztire frappáns ötlet: következetesség és füldugó. 8)

Egyébként én is látom a két gyereken, hogy teljesen mások. Zsuzsa alapvetően szófogadó volt, ha mondtam neki párszor, hogy valamit nem szabad, akkor nem erőltette. Bezzeg Szilvi!!! Neki aztán mondhatom hogy nem szabad, ő nem adja fel. Iszonyat kitartó. Ez persze pro és kontra, mert David szerint Zsuzsa hamar feladja, Szilvi pedig kitart. Kiváncsi leszek kicsit idősebb korukban ez hogy fog lecsapódni.


Dana:

Email címem: rokica kukac gmail pont com



CSimpilimpi:

A 3 gyerek még nem életmódváltás? 8) Mert nálunk minimum autócserét indokolna. Nektek befér hátra 3 ülés?


Dana:

Ha kiraksz neki apróra vágott ételt "legelni" akkor sem eszik? Enyémek étkezések között tök jól esznek. ;) Csak nem ropit kell kirakni, hanem húst, zöldséget, kenyeret, tésztát, sajtot (ha már kap), gyümölcsöt meg ilyesmit.


Dana:

Remélem már túlvagytok a hányóson, de azért leírom a válaszaimat.

Mikor Zsuzsa hányt, én dettó ugyanezt csináltam, melléfeküdtem hogy halljam, mert ő meg háton fekve akart hányni, amitől azt hittem meg fog fulladni. :evil: Szerintem fordítsd oldalára, akkor ha hány se tudja belélegezni (stabil oldalfekvés).

Evéssel én úgy vagyok, hogy mindent ehet amit megkíván, mert az a tapasztalatom, hogy azt nem is kívánja amit nem bír a gyomra. Első körben a folyadék a legfontosabb, cukros víz vagy tea vagy felhigított gyümölcslé (a ropi sem marad meg benne, akkor egy kis sót is lehet a folyadékba rakni, hogy a hányással vesztett sót pótolja, a cukor pedig energiaforrás ha más nincsen), aztán jöhet a ropi és keksz, aztán kenyérfélék, tészta (üresen), főtt zöldségek, krumpli, rizs. Második-harmadik nap szerintem már visszaállhat egy normális diétára, persze csak ha tünetmentes és akkor sem túrós csuszával kell kezdeni, hanem inkább kímélő ételekkel. :)

De én liberális vagyok ilyen szempontból, anyukám jó sokszor elmondta már, hogy mi a diéta "menete" mert szerinte ez szigorú szabályokhoz van kötve és én packázom a gyerekeim életével mikor üres tésztát adok nekik kétszersült helyett, csak azért mert kérik. ;)


Napi széklet:

Nekünk gasztroenterológián azt mondták másfél évesen Zsuzsával, hogy a napi 5-6 még belefér. Az ő tejfehérje allergiájának a vezető tünete a hányás-gyakori széklet volt. És valóban lelassult a gyarapodása is. De miután átálltunk egy tejmentes étrendre, és a székletek száma csökkent (és megszűnt a hányás is), akkor is 6 hónapig stagnált a súlya. Igaz, ez pont egybeesett azzal az iszonyú válogatós időszakával amikor péksüteményen, tésztán és gyümölcsön kívül nem nagyon volt hajlandó semmit se enni, pláne nem húst.


Dana:

Laura étrendjét nézve nekem az merül fel, hogy több fehérje és zsír kéne bele, mivel egy ilyen idős gyereknek már nem fedezi teljes mértékben a fehérjeszükségletét az anyatej. Magyarul húst kéne adni neki, illetve tejterméket (sajtot, joghurtot, stb). Direkt nem kap még húst meg tejterméket?


Ria:

Én is gyógyszertári popsikrémmel kenem Szilvi ekcémás foltjait! Nagyon szépen eltűnnek tőle. Pedig neki tuti tejtől van. :evil: Már kikísérleteztem, ha nem eszem tejet, akkor eltűnnek, és ahogy becsúszik egy kis tejfölös bableves, vagy tejeskávé, 1-2 napon belül megjelennek rajta a piros ekcémás foltok. :( Ez még Zsuzsánál is rosszabb, ott legalább ÉN ehettem amit akartam. :evil:



Na most elküldöm és olvasok tovább. már így is iszonyat hosszú lett...

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Pankaa:

Debrecenben nincsen Korai Fejlesztő Központ? Milyen gyógytornászra lenne szükség? Ha gondolod, megkérdezem itt a budapesti Korai Fejlesztőben, hogy tudnak-e debreceni elérhetőségeket, mert úgy látom, eléggé képben vannak, hogy az ország más területein milyen fejlesztési lehetőségek vannak.


Sno:

Családi idill haláli! :) :) :) Nagyon tetszik.


Nnna... el se hiszem hogy utolértelek benneteket.


Rajtunk is átment egy fosós-hányós vírus múlt héten, mindenki elkapta csak Szilvi nem!!! Hajrá anyatej! :D

Más újság nincs. Csak lesek hogy miket tudnak már itt a babák, pl Gergő 12 foga :shock: Vivinek még csak 5 db van. Nem sieti el. :) Sétálni még nem tud, de lehet csak nem akar, mert kézenfogva tök jól csinálja, de ahogy elengedem a kezét, megijed és a popsijára csüccsen. Érdekes, mert sokkal félősebb mint Zsuzsa volt, viszont sokkal hebehurgyább, így aztán állandóan tele van kék-zöld folttal. Lehet ezért félősebb. :roll:

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Sziasztok!

???Kérdés:van vkinek eladó bébiőre?aNYÓSÉkhoz kéne.

Róki!
Dévényes gyógytornász kéne nekünk.Köszi szépen ha megkérdezed!

Ditke!
Köszi, így már látom, hogy jó gumis.Majd ki is próbálom, ha legközlebb akciós lesz, most van még 3 csomi Liberó. :wink:

Lin!
Szegény Gréta!Tegyél rá kis alapozót a plezúrra:D

További kellmes 7végét!

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Kellemes Ünnepeket Mindenkinek! :lol: :lol: :lol:
Kép


Zsófinak Boldog 1. Szülinapot! :lol: :lol: :lol:

és ha már a köszöntéseknél tartok Beninek boldog névnapot így utólag is :oops: :lol:


Isteni előszülinapi tortát csináltam tegnapra...Tök büszke vagyok magamra, mert még soha nem csináltam tortát és tényleg fini lett.

Anyósék pénteken jöttek köszönteni, tegnap Ati uncsitesójáék voltak nálunk , ma pedig anyáék jönnek :lol:
Így nem kell nekünk menni sehova :oops: :lol:

lin
klasszak lesznek a fotók :lol: a lényeg, hogy nem lett semmi komoly baja

kditke
bocsi csak sima 5 , de a Pampers új flexi változata...(kis sárga kukac van a csomagoláson)

Szép napot továbbra is mindnekinek!

mazsi+Lea

KépKép
mazsi*
 
 


Sziasztok!

KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!
Kép
Kép Még egyet rakok annyira tetszett.

MAZSI
Keresgéltem vissza,mert úgy emlékeztem írtad szombaton tartjátok Lea névnapját./egy naptárunk se mutatja :oops: /Képeket nem raksz fel?

LEÁNAK UTÓLAG IS BOLDOG NÉVNAPOT!

Megigérem éjjel jövök már,de ti is gyetek írjátok hogy telik a húsvét. :lol:

KépKép
KépKép
dana 1
 
 


Sziasztok!

Megjöttünk anyukáméktól, nagyon jó volt! :) Lillus sokkal jobban elvolt nélkülem, mint legutóbb, tudtam kicsit pihizni. És éjszaka is csak 2-szer ébredt! :)
Volt extra szülinapozás, locsolkodás stb.

Visszaolvasok, amint tudok! :)

Timi
Kép Kép
timocska
 
 


Sziasztok!

Nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!!!

Panka! Írok privit!

Timi! Szupi, hogy tudtál pihizni. Nagyon tetszik Lillus új vonalzó képe. :D

KépKép
csongria
 
 


Na, ded alszik, tudok jönni kicsit! :)

Először is Isten éltesse Zsófit! :D :D :D

Mazsi!
Gratu a tortához, majd kérünk szülinapi képeket! :D :D

Ria!
Olyan jó, hogy nem tejallergiája van Beninek! Akkor fellélegezhettek, nincs allergia, mozgás fejlődik szépen, fogak nőnek! :) Minden happy! :D :D

Pelus:
anyukáméknál Rossman-os pelusunk van, amivel egyedül az a gond, hogy kibontás után pici zselé golyócskák gurulnak ki belőle! :shock: :shock: :shock: Én ezt egyedül a Liberónál nem tapasztaltam... amúgy meg tök jó, nem folyt ki belőle semmi.

Lin!
Lillus is esett már orra, lehorzsolódott a nózija, de hagyon hamar megbékélt. Az első szülinap ezért is emlékezetes lesz nektek! :)

Ágiboldi!
A Kanári-szgről kérek képek, hadd lássam legalább! De amúgy még nem csomiztam ki, indulhatok! :wink: :wink: :wink:
Édes lehet Boldi a csipegetéssel! :)

Pann!
Mi a baj a tesóprojekttel? Mitől ijedtél be?

Nanica!
Remélem jobban vagytok már!
Jók a képek, Linusnak is jó nagy haja van! :)

Sno!
Húú de jó ilyen picikori képet látni Sebiről! Mert ugye te még akkor nem is jártál erre. :) Persze, a mostani is haláli, aktatáskacipelés: :lol: :lol: :lol: Lillus az ásványvizes flakonnal szokott erőemelni! :)

Na, ennyire futotta, megyek. :)

Timi
Kép Kép
timocska
 
 


Timi! Olvastam a blogot. Ne is mond ez az etetés. Ma evett milka csokit, húslevest, krumplipürét, grillezett húst, profiterolt, túrós sütit. Persze az uzsit ennek fényében ki is hagyta. Vacsira a kedvenc tésztás bébikajája volt és az se kellett neki. :twisted: Mióta "bármit" ehet kicsúszott a kezemből az irányítás. Jó a főétkezéseknél szigorú vagyok!!! :twisted: Lillus mintha hízott volna egy kicsit. Kerekebb a pofija! :roll: :) (most még mondhatok ilyet de 16 év múlva ki nem ejtem a számom) :lol:

KépKép
csongria
 
 


Zsófi! Sok-sok boldog szülinapot!

Ma voltun egy jót kirándulni. Elindultunk Vácra, de mire odaértünk, rájöttünk, hogy semmi olyasmi nincs ott, amit igazán meg akarnánk nézni. Így egy kicsit továbbmentünk és megnéztük a Nógrádi várat. Persze amint behajtottunk Nógrádra, elkezdett szemerkélni az eső. Addig meg Nati még panaszkodott is, hogy a szemébe süt. 8) Meg persze 2 perccel érkezés előtt aludt el, ami szintén nem egy jó dolog. De a mélypont akkor jött el, amikor kiszálltunk és rájöttünk, hogy Szasza büdi. A pelenka meg otthon. Szépen elindultun 3 nagy csomaggal, csak épp pelus nélkül. Mintha nem azzal járnánk 3 éve. :roll: Szerencsére nem mi voltunk az egyetlen kisgyerekesek akik a szemerkélő esőben várnézőbe mentek, úgyhogy 20 perc után megoldódott a kérdés, csak épp idegenektől voltam kénytelen lejmolni. :oops: Ráadásul ebben a 20 percben jelentette ki Nat, hogy pisilni kell, én meg csak rágtam a szájam szélét idegességemben. Annyira figyeltem rá, hogy szegénykém elcsúszott és pucér popóval a sáros földre pottyant. Szerencsére a pelus után a nap is megérkezett, úgyhogy azért jó volt. :D

Pann,
Ne gondold, hogy csak te inogtál meg kicsit a bébiprojektben. :wink: Én most nagyon élvezem a szabadságomat, hogy dolgozhatok és hogy se nem vagyok terhes se nem szoptatok. Azt hiszem, még egyszer végiggondolom én ezt a 2009es baba dolgot. :oops:

Ágiboldi,
Én is a saját ágyamban alszom. :lol: Igaz, nem épp a megfelelő társsal. A hiszti meg an block értendő, minden összefügg mindennel. :wink: Egyébként mostanában volt nálunk a csúcs alvásilag. Leteszem, otthagyom, elalszik. Jó világ volt. Most leteszem, otthagyom, lelécel. :twisted: Fejlődünk. A fotelban alvás nekem sem jött be.

Orsi,
Ezen a képen Sebi mit próbál elkapni? :lol:

Csongria,
Mi is kipróbáltuk a Scooby Doo virslit. Apának nem jött be, gondolom, hiányzott neki egy jó kis adag nátrium glutamát és a jó adag Eeee. :twisted: Szerintem jó, és az érintettek nevében is köszi a tippet. :)

Panka,
Macerás elvini a bébiőrt? Mi alapból egy csomagtartónyi bébicuccal közlekedünk, de sztem még beférne. Vagy nem nektek kéne? Ja, és bocs, nincs.

Kép KépKép
lorca
 
 


Mazsi

Milyen ízű a torta, receptet kérünk !!?? :P

Mi az hogy flexis a pampers 5-ös ??? :o

Timi

Nagyon jó Lillus naplója !!!Olyan cuki !!! :lol:


Dana

Nagyon el vagy foglalva !!!??? :wink:

Mi elhatároztuk, ill. én, hogy csak hazaugrunk a mamákat meglocsolni és a tesómékhoz is beszaladunk Szegedre ! Reggel megyünk du.-án jövünk apukának nem sok kedve van hozzá, de muszály neki így döntött az anyatigris !! :wink:

Olyan jó volt ez a kis nyugi, apuka töpipogit és kelt kalácsot sütött, jöttek vendégek, szombaton keripapit köszöntöttük József nap alkalmából, is olyan kis pihis volt idáig ez a húsvét, remélem holnap nem esik hó, dem eső és minden rendben lesz az úton is !!!

Ria

Szerencse, hogy ez a tejallegia dolog negatív lett, így azért gondolom könnyebb Beni etetése !!

Nálunk is kezd Tomi a mindent ehet kategóriába kerülni és így az ő saját megszokott kajái már nem nagyon ízlenek neki, vagy lehet megunta a gyümit és azért nem akarja enni ? Nem tudom, de jobban csúszik a joghurt és a kelt kalács, husi leves, a főzelék se jó már ha híg csak ha sűrű és kemény csak akkor hajlandó megenni . :wink:

De én azért eröltetném a gyümit szerintetek is ??????? :o

Pelus:

Ahhoz képest, hogy a Roosmann-osból állítólag nem folyik ki semmi két nap alatt 6 ruhát váltottam Tomin. Azt hiszem ebből is a nagyobb méret lesz a jobb !!! (15-25 kg) Zselés golyócskáknak nyoma sem volt, de nagy adag kakinak annál inkább !!!

Van aki már elkezdi ráültetni csemetéjét bilire ???
A hétvégén beszéltem egy régi barátnőmmel akinek 3 éves a kisfia és 1 éves korában elkezdték a bilihez szoktatást , nem tudom jó ötlet e ez ???????? Valahol olvastam, hogy a túl korai szobatisztaságra való szoktatás is tanulási nehézségeket ill, szorongást vált ki a manókból később !! :twisted:

Kép
kditke
 
 


Naggyon jó a Lillus új képe!! :D

Lorca, de jó ötlet, tényleg, miért is ne lehetne kérni pelust idegenektől, ha papírzsepit és cigit lehet :lol:

Itt vannak a szüleim, az anyukám főz, Boldi is mindenevő lett, ma gulyáslevest, rakott krumplit (tojással, fehérje is) és desszertnek meggylevest evett, tegnap bevágott egy fél túrós palacsintát :wink:
Ria, milka csoki is megvolt nálunk is :oops:

Ezen a pelenka méret dolgon ámulok, nekünk miért jó még a 4-es pampers? Boldi 11,5 kg és mégcsak nem is 4+-t veszek. Lehet, h nem vettem észre, h váltani kéne? :wink: De nem folyik ki..

Pihenek és kikapcsolódok, tegnap este még billiárdozni is voltunk barátokkal, szuperjó volt, ma könyvet olvastam, stb. Azért nem lenne rossz egy városban lakni a nagyszülőkkel...

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Sziasztok!

Sikerült ideérnem. :)
Pann
De szuper nektek nem sírással telik a fog áttörés.Sajna ezt Én most nem mondhatom el.A betegségek mellé még jön két rágófogunk.Már az egyiknek a recéit érzem,de éjjel kétszer kelünk és a napok is nyügösebbek.

Sno
Biogiliszta :lol: nagyon jó ötlet.
Mekkora hó esett felétek?
Ezt a fogfájos szopit Én is most megérzem,szőrnyű fájdalmaim vannak néha.
Nagyon jó a táskacipelős kép. :lol:
Még nem bukfencezett át Sebi mikor lehajol?
Nagyon jó ez a lovacska.Nekünk Labdánk van,de az idősebb korba jobb,mivel oda azért kell az egyensúly.Dani már úgy megy vele,hogy csodálkozom Após még a nagy hangokra nem jött fel.

Kditke
Jókor írod a pempers pelenkát mert Én is gondolkodok nagyobbon,mivel nehéz a csatolása már,pedig nem is hízunk.
Milyen a nagyjárókátok?
Hogy-hogy csak 1 napra kapott a párod Gyed-et?És a többi nap?
Billire szoktatás szerintem még korai.Szerintem lehet tanulási,szorongási gondok belöle.

Ria
De örülök,hogy ilyen jó hírt kaptál.MOst már remélem többet szegény Benit nem fogják küldözgetni sehová az orvosok.

Ágiboldi
Megkérdeztem az orvost hason hányás esetén féljek-e.Azt mondja,hogy ha kemény szivacson alszik és nincs párna,vagy valami puha a feje alatt,akkor kevesebb a veszély rá./de szerintem soha nem alszik az ördög,Én inkább virrasztottam/
Billiárd.Én is szeretnék,de nálunk csak álomba lehet.

Panka
Jó hogy megnyugtató választ írt az orvos,de Én is azt mondom ki kell hazsnálni minden lehetőséget.
Én nem fogom megengedni,hogy kölnivel locsolják Laurát,inkább adok több tojást. :lol:

Bozotka
köszi a kaja segítséget.

Május
Kitartó Anyuka vagy.Minden elismerésem.Szomszédok nem panaszkodtak az éjszakai sírásra?
Esetleg az Új frizkóról kép?

Mazsi
Köszi Nekem szerencsére 1 nap alatt lezajlott minden.
Tortáról esetleg képet kérhetünk?Nagyon ügyi vagy,hogy előre még ki is próbálod.
Gondolok most rátok éjszakánként.Nem irigyellek érte.

Nanica
sikerült elmennetek a nagyszüleidhez?Meggyógyultatok?
Nekünk is vannak akváriumaink.Pontosan 3 nagy és egy kerti tavunk.Néha nagyon elegem van belölük,hogy melyik hal milyen betegséget kap el.Igaz Én nem vagyok hajlandó kitisaztitani őket.
Ha sikerült az almacsigát leptéztetni,akkor nagyon jó környezetbe vannak.Nálunk is az egyikbe sikerült,de nem szeretnélek elkeseríteni,mivel ott minden hónapba 4 petezsák jött fél éven át.Ami azt jelentette,hogy kb.500 csigánk született. :lol:
Nem tudjátok visszaárulni a kereskedőnek ahol veszitek a halakat?MI azt csináljuk és nagyon örülnek neki.
Most a másik akváriumba látok egy petezsákot.Remélem ott nem lesz ilyen sok.
Nagyon jó a palacsinta evős képek.

Helga
Hogy sikeült az utazás?
Sajnálak az éjszakák miatt.

Blin
Figyeld meg hamar megfog gyógyulni Grétinek az arca,mint gondolnád.Sajna tényleg az ember nem tud ott lenni minden pillanatba.

Lorca
A kirándulásotok olvasva,nagyon murisnak tünt,de bizti a helyedbe robbantam volna.

Rokica
Köszi a bíztatást.
Sajna ha kirakk kaját Laurának akkor se nagyon eszik.
Kap már joghurtot,és húsit a főzibe,de lehet,hogy kevés neki?

Csajok kérhetném hogy leírnátok miket adtok kajákat a gyerekeknek?Reggelire,tízóraira....
Tudom volt már kérdés,de most labilis lettem,hogy valamit akkor nem csinálok jól?

Rólunk:

Csütörtök délután vissza kellett vinnem Laurát az orvoshoz,/olyan rosszul volt a pénteket nem tudtuk megvárni/,Mivel már délelött 5-ször hányt szegény.De a széklete meg inkább szorulásos volt.Nem a dokink volt hanem helyettes és elmondtuk a tüneteket,hogy köhögés nem javul,gégegyulladása van,most meg szerintünk hányás vírus.Megvizsgálta és mivel nem volt hasmenésünk elkezdett gyanakodni,hogy nem-e a füle miatt hányik.Kiderült a fülébe pici vérödéma van.Bezzeg az orvosunk megse nézte :twisted: Gyorsan adott neki B vitamin inekciót és kupott írt fel,de kitöltött egy beutalót a fülészetre.Ha hányik azon nyomba vigyük,mivel egyensúlypanaszai is előjöttek Lauránál.
Csütörtök estétől másnap délután 14 óráig aludt és közben 2-szer cicizett csak :shock: .Nagyon meg voltunk ijjedve mi lehet a gond,de mikor felkelt nagyon vidám volt.De az uzsonájára az almát sajna kihányta.Így kedden az első utunk a fülészet lesz.
Igaz azóta már sokkal jobban van,csak fáradékonyabb,nyügösebb és alig eszik valamit. :( És végre 2 nap után elkezdett megint mozogni,mászni,felállni.Sikerült jobb hangulatába felrakni a motorjára is.Amin elkezdett hátrafele tolatni.
Körmenetre nem tudtunk elmenni,de Én sütöttem,főztem a nagy családnak tegnap és ma,Holnap meg úgy döntöttem,hogy Maradék lesz. :lol: Idén mindenki hozzánk jön így sokat kellett a tűzhely mellett lennem és ráadásul Laura mellé Zsolti is beteg lett.

Bocsi picit hosszú lettem.

Fiúknak jó locsolást,Lányoknak sok locsolót!

KépKép
KépKép
dana 1
 
 


Sziasztok!

Mazsi!
De jó nektek, hgy házhoz jönek a vendégek! :wink:
Gratul a tortához, én is az egekben éreztem magam, hogy milyen kis ügyi vagyok :oops: :D , ui. nekem is ez volt az első tortám!!(én nem csináltam próbát előtte, így nagy volt az izgalom :lol: )
Én is azért vettem most Pamprst, mert reklámozzák hogy gumis az oldala, erreföl még régi volt benne, ami nem gumis. :evil:

Ágiboldi!
Én is 4+-os pamperst vettem, és jó rá, a liberóból is az 5öst veszem, a 4es kicsi rá, alig ér föl a hasánál. :roll:
Szupi hogy te is tudtál kikapcsolódni!Esetünkben égi áldá, hogy anyósék messze vannak, viszont anyáék hiányoznak nekünk is.:(

Lorca!
Nekünk egyáltalán nincs bébiőrünk, ezrt akarunk most venni.A lakásunkban meghallom ha sír, de anyóséknál padlásszoba van, és csukott ajtán már nehezebb meghallani. :?
Egyébként a férjem már teljesen leredukálta a csomagot, eleinte 5 forduló volt, mire mindent behordott.Így van mind2 szülőnél kiságy, babakocsit már nem visszük(bár ezzel az újjal majd próbálkozunk).Egy nagy bőrönd, benne mindenki cucca, notebook is, kamera is, szóval minden. :lol:
Hú nem semmi vlt a kirándulásotok!Szegény Nati popóját hogy sikerült megcsutakolni?

Timi!
Örülök, hogy jól éreztétek magatokat!Nagyon cuki az új kép Lillusról!!! 8)
Én most éppen szt 8) rájkolok a locsolás ellen, így fent vagyunk Emilivel a szobában. :lol: Én angyon útálom a locsolást!!! :oops: Csak a sonkát szeretem :lol:
Én a Liberónál is tapasztaltam már a zselét:(
Ez az etetés nálunk is van sajnos, vagyis csak anyóséknál:(Meg szerintük a angyszülő dolga még, hogy elrontsák a gyereket, és ráadásul anyós ma még arra is biztatta Emilit, hogy otthon is rosszalkodjon!!!Megáll az eszem!!!Persze ő ezt még nem látja át, de megárti, ha azt mondom neki, hogy az asztalra teegye a kenyér darabokat, ne aföldre szórja le!Miért jó nekik, ha a gyerekel is kitolnak, és majd nem tud kiigazodni, hogy kinek higgyen?Az anyjnak vagy másoknak?Sajna annyi eszük nincs, ogy belássák, hogy hosszú távon a gyereknek is az a jó, ha egyfélét hall ,nem mindenki mást mond neki.:(Dehát beszélhetek én nekik.

Dana!
Húsvét nem telik jól:1:anyóséknál vagyunk, 2:a sonkát babérlevéllel főzi :shock: ,3:Emilit hülyeségre tanítják, 4:szakad az eső,Timinek írtam még a többit is fentebb, stb stb, stb. :cry:
Oh, szegény Laura, de legalább kiderült, hogy mi a gond!!Jobbulást neki is, meg a párodnak is!

Ditke!
Én nem engedetm etetgetni, max. a rendes evés után kaphat amit akarnak neki adni.Tegnap evett marhapöri szaftot galuskával.:)Husilevest is kapott már.
Gyümit szerintem "erőltesd".Vagyis próbáld más forában tálalni, elkészíteni, vegyíteni vmivel.Pl. őszobaris pulykahús, almaszósz husival, májjal, meggyszósz rizzsel, főtt hússal, ilyesmik.
Biliztetés:én is úgy tudom, hogy későb sexuális gondokat okozhat az erőltetése, de ha csak simán ráül ismerekdéként néha ameddig ő akar rajtaülni, abból nem lehet gond.Nekem a múltkor mondta a védőnő, amikor látta Emilit éppen kakilni, hogy nem csak úgy betojik, észre sem veszi, hanem megáll, koncentrál, és nyomja(bocsi:D).Tehát érzi az ingert, figyel rá, ezért talán hamarabb lesz szobatiszta. :roll: Hát hogy ez igaz-e, az majd elválik.Viszont én nem vagyok bili párti, talán első köben a wc ülőkével próbálkozk, úgyis szeret koslatni utánnam a budiba, legalább megtudja mire való.:)De én szerintem csak nyáéron próbálkozok vele, mert ha most látom is, hogy kakil, mire levetkőztetem a sok ruhából, már végez vele. :D

Na bocsi, hogy hosszú, és panaszkodós lett.:( :oops: De "innen" csak ilyen megy.:(

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


GRÉTINEK NAGYON BOLDOG ELSŐ SZÜLETÉSNAPOT!


Kép

KépKép
KépKép
dana 1
 
 


Jó reggelt!

Dana! Nagyon sajnálom, hogy Laura ilyen beteg. :cry: Remélem nagyon hamar meggyógyul!!! Inkább vidd el a fülészetre mert nekünk volt egy esetünk tavaly, hogy szóltam, hogy büdi a füle de csak kinevettek. Súlyos hallójáratgyull volt. Már jó későn vittük fülészetre és ott teljesen ki voltak akadva. :roll:

Kajcsik!- reggeli: 200 ml tápszer (ebből 100-120-at iszik meg) 5-6-7 körül

- tízórai: üveges gyümi , vagy ha van akkor sima 9-10 körül

- ebéd: Főzelék, hús, üveges bébikaja + banán vagy babapiskóta 1-kor

- uzsi: tápszer 200 ml (ezt sem szokta az egészet meginni) ez úgy 5 körül

- vacsi: főzi, hús vagy üveges bébikaja + valami gyümi vagy desszert

Ezen kívül egész álló nap eszik, amit mi eszünk abból kap vagy kölesgolyó. Mi se hízunk. Lehet, hogy most a milka csoki meghozza a gyarapodást. :lol: :wink:

Ágiboldi! Jaj de szuper kikapcsolódás!!! Megkapta már anyukád a hámozót? Jól van akkor megnyugodtam milka ügyben. :oops:

Lorca! Kalandos kiruccanásotok volt. :lol:

Dike! Én erőltetem a gyümit. Szerintem is nagyon korai még a biliztetés. :roll: Van a férjed számára egy szupi túrós receptem kicsit bonyibb tegnap tanultam. De az élvezet kárpótol. Majd leírom.

KépKép
csongria
 
 


Grétinek! Nagyon Boldog Szülinapot kívánok!!! :D :D :D

KépKép
csongria
 
 


Gréti!
Nagyon boldog első szüliapot kívánok!!!! :D (képet majd pótolom, most nem az én gépemen vagyok).

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Kép
pankaa
 
 


Gréta,
Boldog 1. Születésnapot!


Sebi

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Gréti! Boldog szülinapot!

Sági,
Egyszer írtál egy Ranschburg könyvről, ami nem tetszett, mert a késői beszédet és a mozgékonyságot kapcsolta össze. A Szülők könyve volt? Szerintem jó a könyv. :wink:

Panka,
Natipopó nem viselte túl jól a kirándulást. A nedves törlő is a pelenkafelszerelés része. :twisted: A víz ellen meg tiltakozott, lehet, hogy a jó kis szél és hideg is közrejátszhatott benne, mert alapból elég béketőrő. Ráadásul hazafele arccal a betonra esett. Nagyon tetszett neki emellett a kirándulás, a Nógrádi vár bevonult a szókincsébe. :wink:
A nagyszülői hülyeségtanításnál nálam egy nagypapa viszi eddig a prímet. Dackorszakban lévő gyereknek azt tanította meg, hogy ha mondanak valamit, főként ha nemet :twisted: , akkor toppantson és üvöltse azt, hogy DE! :shock: Persze nem ő van ott a hétköznapokban, akkor már nem lenne olyan poénos.

A kakilás még nem tudatos. Azért áll meg, mert a kettő egyszerre nem megy. :roll: A szobatisztaság meg sokkal jobban összefüggésben van akár a magabiztossággal is, mint bmilyen jelen produkcióval. Kivéve a jó mozgás, mert az segít az izmok gyorsabb beidegződésénél.

Ditke,
Reggel van 100ml tápi, de szinte soha nem issza meg. Így van éjjel vagy fél liter. :twisted:
Nekem az "erőltetni" szó nincs a gyerekszótáromban. Majd megeszi a gyümit, ha akarja. Ha kezébe kap egy almadarabot Szabi, boldogan elrágcsálja, a banánkarikát is levadássza az asztal széléről és kieszi a körtét, amikor én enném. De rávenni nem tudom, hogy egye, ha pont nem olyan kedve van.

A barátnőd kisfia hogy állt a bilivel 2 évesen? Most? Vannak balesetek? Nati 25 hónaposan lett szobatiszta, pár nap alatt, előtte nem próbálkoztam, kb havi 1 baleset van azóta,ha nem működik, nem erőltetem, maradt volna az idei nyár. Egy rakás pszicho dolgot okozhat a korai biliztetés. Fizikailag 18-22 hós kortól érik meg, előtte max feltételes reflex alakítható ki. Szinte indegy, hogy a gyerekverés, érzelmi zsarolás vagy az örömmámor a sikertelenség/siker esetén a válasz, a gyerek szempontjából mind hasonlóan káros. Egy egy éves gyerek kb annyira tudja szabályozni magát, mint én a vérnyomásomat. Nem tenne jót a lelkivilágomnak, ha magas vérnyomás esetén valaki leüvöltené a fejemet. :twisted:

Reggelire csipeget, nem is próbálkozom. Megkínálom abból, amit mi eszünk, kb egy evőkanál akármi csúszik le.
Délben van először normál kaja, ha addig nem csipegetett, mert ha igen, akkor az se jelentős. Bmi, ami itthon van.
Délután szintén bmi.
Este szokott többet enni, de inkább attól függ, hogy előtte mennyire volt jó evő, mert ha már megvolt a nagyadag, akkor nem kér.
Szopi nincs.
Víz pár deci.

Dana,
Sajnálom a fülgondokat. Nagyon alattomos. Ha hurutos, fel sem tűnik, mert az enyhe nyomó érzést és pici fájdalmat nem is nagyon tudják közölni még. De annál több gondot okozhat. :( Éppen ezért egy dokinak mindenképpen meg kéne nézni, legalább annyi eséllyel megy a fül felé az orrból/gratból a baci, mint a tüdő felé. Azt pedig mindig nézik. Nem értem.

Ágiboldi,
Nekünk 4+ van, és csak éjjel van csurig - néha csorog. Ha szépen elosztaná egy napra a pisilés mennyiséget, mint ahogy gondolom Boldi teszi, akkor egy fokkal boldogabb lennék. :lol: Napközben alig látszik rajta, hogy használja.
A peluskérdésnél már ott tartottunk, hogy ráadjuk Nati pótbugyiját és kitömjük pzsvel. Most visszaraktam a "retikülömbe" egy pelust, sos esetére. (Hülye anya esetére :twisted: )

Kép KépKép
lorca
 
 


Sziasztok!

Minden kedves babának, mamának és papának boldog húsvéti ünnepeket kívánunk! :D

Gréti, nagyon boldog 1. szülinapot!!! :D

Lea, annyit beszéltünk a hó elején a névnapodról, hogy a napján meg jól elfelejtettük! :oops: Boldog névnapot kívánunk így utólag! :D


Nekünk nagyon jól telt a húsvét, kivéve a mai napot. Reggelre Brigi belázasodott. :( Semmi egyéb tünet, "csak" lázas. 38,1 volt reggel a levont, napközben 37,3 volt, most estére 39. :( Hacsak nem lesz reggelre láztalan, megyünk a dokihoz. :(

Ágiboldi
Vicces, mert Brigi is 4-es pelust használ, Liberot éppen. De Brigi még csak 9 kg! :lol:

Lorca
Vicces kirándulás. :lol: Persze a helyedben én szentségeltem volna rendesen. Egyszer hagytam eddig otthon a pelusfelszerelést, de akkor épp Riáékhoz mentünk. Szerencsére ott volt pelus bőven. (Bocsi, már nem emlékszem ki segített ki, de nagyon köszi így utólag is! :lol: )

Mazsi
Torta képet és receptet!!!! Kérünk szépen!!! :lol:

Dana
Jobbulást a családnak! Elég vacakul hangzik amiket leírtál! :( Egyébként nyugi, Brigi sem hízik vmi gyorsan. Még ő sincs 9 kg, pedig mellette már 80cm! :?

Kditke
Én gondolkodom egy bili beszerzésén, de nem szándékozom még erőltetni semmit. Csak legyen egy bili, majd nyáron ki lehet próbálni a telken. :wink:

Kaja
Reggel 7-8 szopi,
9-10 gyümi, vagy ha nem kéri akkor szopi
13 ami itthon van, vagy üveges főzi és fruttapura
16-17 joghurt gyümivel, vagy vmi gabona gyümivel
19-20 főzi
21 szopi (de újabban már egyedül alszik el! :D)

Timi
Örülök, hogy jól éreztétek magatokat! :D És főleg, hogy tudtál kicsit pihizni! Akkor remélem elmúlt a rosszkedv is! :wink:
lora7
 
 


Lora! Briginek küldünk gyógypuszikat. Remélem semmi komoly! :( Nagyon ügyik vagytok, hogy már egyedül alszik el. :)

KépKép
csongria
 
 


Boldog szülinapot Gréta! :lol: :lol: :lol:

Kép

mazsi+Lea

KépKép
mazsi*
 
 


Sziasztok,

Ne haragudjatok, bocs a zavarásért…! :oops:
De talán jól jöhet valakinek: :wink:
Aki Sangenic szagzárós pelenkatartót használ, annak figyelmébe ajánlom a következő linket,
ahol Sangenic pelustartóhoz utántöltő fóliát lehet venni – sokkal olcsóbban, mint a gyári kazetták…! Szerintem megéri!!!

http://www.vatera.hu/pelenkatarto_vodor ... 39854.html

üdv

Dylkai

Kép
dylkai
 
 


Lea,
Boldog Névnapot!


(remélem a nem pontos köszöntésekért kárpótól, hogy szinte egész hónapban Lea nap volt :D )

Orsi
Kép Kép
sno
 
 


Sziasztok!


Megerkeztunk!! Tok jol sikerult a hetvege! Szombaton mentunk Hevesre, ut kozben esett a ho... nem volt semmi! Aztan vasarnap Szegedre, az meg eleg kalandos volt a sok katyus falusi uttal. Aron eleg jol viselte. Szegeden ma locsolkodas, es delutan jottunk vissza Bp-re.
Nagymamak, nagypapak tündériek nalunk. Semmi olyat nem adnak, csinalnak Aronnal, amit mi nem szeretnenk.

Szombaton reggel Aron azzal inditott, hogy fel6-kor felhivta a taxi4-et :) A telefonnal bibelodott, es egyszer csak hallok egy noi hangot, hogy hallo, tessek, taxi4 :) jol indult a nap. A nagymamaekat is rendre felhivja, gyorstarcsazo gombok vannak a telefonon.

Lorca,
Jo kis kirandulasotok volt! A Nogradi varat nagyon szeretem, az a kornyek, a Borzsony, Diosjeno a kedvenc turazo helyeink! Biztos mi is kirandulunk majd arra fele Aronnal is, csak legyen mar jo ido!

Dana,
Lauranak gyogypuszik a fulecskeje miatt :(

Lora,
Jobbulast Briginek is!

Boldog szulinapot Grétinek!

Leának pedig Boldog Névnapot!

Emoke,
Ha ez az igazi neved, akkor Boldog Nevnapot Neked is :)

Ditke,
Voltatok vegulis Szegeden???

Egyenlore ennyi, majd folytatom!

KépKépKépKép
thelga
 
 


Agiboldi,
Ez majdnem egy eletmodvaltas :)
En is 100x elmondom naponta, hogy de kar, hogy nincs egy nagyszulo sem Bp-n :(

KépKépKépKép
thelga
 
 


Sziasztok!

Végre itthon! :D :D
Kisebb döccenőkkel megúsztúk a hetet. Nem mondom el tudtam volna jobban is tölteni az időt, de azért nem volt olyan nagyon rossz.

Próbálok visszaolvasni!

Kép
emoke27
 
 


Gréti,
Boldog születésnapot kívánunk!

mmónika
 
 


Kicsit hosszabban a hétről:

Utazás viszonylag jól megúsztuk. Odafele nagyot aludt (2.5 óra :shock: ), visszafelé pedig jött a sógornőm is Pestig így ő szórakoztatta Lilit. Az autópályát nagyon utálta akkor nem sok mindent lehetett vele kezdeni. :evil:

Áttért az egyszeri alvásra. 11-12 körül lefeküdt, én mellette és aludt másfél-két órát. Egyszer-kétszer felnézett hogy ott vagyok-e és aludt tovább. Nem tudom ezt itthon hogy oldom meg. :( Valamikor főzni, takarítani is kéne! :evil:

Apa szinte egész nap kint volt a kertbe és dolgozott, anyós meg a konyhába, úgyhogy teljesen rám maradt Lili. Így ha társaságot akartam kénytelen voltam menni utánuk. :evil: Lili rengeteget volt kézbe amit persze nagyon élvezett! Csak kinyújtotta a kezét és mutatta az irányt hogy mit akar megnézni, merre kell őt vinni! :lol: És persze negyed annyi nyűgösködés, hiszti nem volt így. Már csak azt nem tudom miből fizetem a házvezetőnőt! :twisted:

Új szó pa (lámpa), új kedvenc a macska. Húzgálta a fülét és megpróbált rátaposni a farkára. :twisted: Azért símogatta is.

Nagy társaság volt mindig (a család 5 tagú+mi+a szomszédok és néha rokonok) ez biztos hiányozni fog mindkettőnknek.

Az olvasottakra reagálni már nincs erőm, majd holnap! :D

Azért boldog szülinapot Zsófinak, Briginek, Grétinek!!
Boldog névnapot Beninek, Leának!!

Kép
emoke27
 
 


Dana

Jobbulást Laurának !!!!!
Szegény akkor nem épp a legjobban telt ez a húsvét !!!! :roll:
Honan vetted észre ezt az egyensúly dolgot, csak azért kérdem, mert Tominak is vannak olyan periodusai mikor sokat esik-kel, ált.-ban ráfogjuk, hogy fáradt, de beindul a paramami és félek nehogy valami egyensúly baja legyen !! Mit csinált a F-O-G-en Laurával ???

Az előző napokra fizut kellett volna kapnia ha a volt munkahelye átutalta volna !!!

Pankaa

Megpróbálom a vegyes kajákat köszi !!!


Lorca

A barátnőm kisfia kétévesen szobatiszta lett, de még néha ha hasmenése van, vagy beteg akkor becsúszik a kaki.

Ria

Várjuk a receptet, ha bonyolult apukának az sem baj !!!

Helga

Igen hétfőn reggel mentünk du jöttünk ! Hóesésbe indultunk és naprütésbe érkeztünk !!!

Tomi is telefonál néha megnyomja az újrahívás gombot és akkor mindenki meneküljön !!!!

Nekem is nagyon hiányoznak a nagymamák, főleg a segítségük és a türelmük

Lin

Grétinek Boldog Első Szülinapot kivánunk !!!!!
Jobbulást a horzsolások miatt !!!

Mazsi

Leának Boldog névnapot, de nem azt mondtátok, hogy nem most van a névnapja ??

Lora

Mi is megvárjuk a nyarat, állítólag sokkal könnyebb, csak közvéleményt kutatok bili ügyben !!! :lol:

Nagyon ügyes Brigi az egyedüli elalvással ! Tomi az utóbbi időben nem nagyon akar egyedül elaludni, nem tudom lehet, hogy megint a fogai jönnek ezért nyűgi és jelentősen romlott az étvágya is !!! :roll:

Emőke

Boldog névnapot kivánunk !!!!

Körkérdés:

A fogai miatt Tomi popsija kipirosodott, a gyógyszertári sárga popsikrémet használjuk, van jobb ötletetek rá ? Ilyen még nem volt ! Napi 6-7 pelenkát használunk !Kép Locsolkodás előtt !!!!

Kép
kditke
 
 


Sziasztok!

Kaja nálunk:

Reggel ébredés után szopi.
Utána be az etetőszékbe reggelizni a családdal, általában kenyér plussz felvágott vagy lekvár vagy amit a család többi tagja is eszik (tojásrántotta, amerikai palacsinta, stb, de leginkább kenyér).
Délelőtti alvás előtt szopi.
Ebédre valami maradék főtt étel amit mi is eszünk, ha nincs főtt, akkor a lányok általában főtt tésztát kapnak paradicsomszósszal.
Szopi
Uzsonnára próbálok gyümölcsöt adni nekik, almaszeleteket, körtét, narancsot, sőt Vivi már kapott epret és kivit is, bár tudom hogy ezeket másfél éves korig késleltetni kellett volna, de az apja nem tudta. ;) Úgyhogy már kapott.
Vacsora amit a család is eszik, szinte mindent meg tud már enni saját maga. Kifejezetten imádja a húst, de szereti a rizst is meg a zöldségeket is. Sőt, mindent szeret ami ehető, olyan kis torkos hogy csak na! Anyukám szájából majd kinézte a curry-t, amit csak azért nem kaphatott, mert tejföllel csinálja.
És szopi, szopi, szopi. :)


Ebből látszik hogy ő bébiételt már nem kap. Néha anyukám próbálkozik még vele, de hát látszik hogy a gyerek inkább a rendes ételeket enné. Húsvétkor pl csak úgy falta a csülkös bablevesből a babot meg a csipetkét. A leve nem érdekelte annyira, nem is baj, mert elég sós lett.


Ditke:

Én olvastam egy olyan kísérletről, ami nagyon megragadt a fejemben: 1 éves gyerekekkel végezték, és az volt a lényeg, hogy étkezések gyanánt egyszerűen kitettek nekik apróra vágott ételeket vegyesen, húst, zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket, stb, stb. És a gyerekek, láss csodát, mindenféle irányítás nélkül egy teljesen kiegyensúlyozott diétát állítottak össze maguknak. Egy napon belül ugyan voltak ingadozások, de egy hétre kivetítve tankönyvi kiegyensúlyozott étrendet ettek így.

A konklúzió: a szülő dolga, hogy a gyereknek felkínálja az egészséges táplálékokat, a gyerek dolga hogy megegye amihez gusztusa van. Erőltetni nem érdemes és nem is szabad, mert jobb ha a gyerek fiatalon megtanulja, hogy addig egyen amíg jól esik neki, és nem degeszre tömni magát csak azért mert akkor megdícsérik, illetve mert leszidják ha nem evett eleget.

Persze ez csak akkor működik, ha nem csoki, ropi, stb vannak kirakva neki étel gyanánt, hanem tényleg egészséges táplálék.

A gyerek tudja, mennyire van szüksége, szerintem rá kell bízni.


Bili:

Zsuzsa topikjában, ahol az átlagéletkor 2,5 év, még a legtöbb gyerek nem szobatiszta. Még azok is, akik egy ideig azok voltak, visszaestek. Érdekes volt egyébként mert jól megfigyelhető volt, hogy egy időre szobatiszták lettek, aztán nem. Most van egy pár gyerek aki szobatiszta, a legtöbbjük valamiféle átmeneti szobatisztaságot csinál, hogy otthon nem kell pelenka, de azért ha elmennek otthonról, akkor rajta van. És van olyan gyerek akit még abszolút hidegen hagy a dolog (pl Zsuzsa).

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a köszöntéseket.

Leának boldog névnapot!

Meg volt az ünneplés, ünnep!

Most csak rólunk, nem volt energiám visszaolvasni még.

Vasárnap voltunk anyóséknál, ahol a dédi is ott volt. Ott kaptunk csúszdát, motort, ruhát. Ott torta nem volt.
Aztán hétfőn átjöttek hozzánk dédi nélkül. Szerencsére nem voltak sokáig déltől-f3-ig. Itthon is kapott plútós motort, fürdőkádba való játékot, ruhát.
Készítettem túrós gyümölcsös tortát, ami marcipánnal volt bevonva.
Éjszaka meg meglepett minket a kisasszony, egyszer se keltünk.
Méretek, minden jövőhét kedd, akkor megyünk tanácsadásra.

Képek:

Belülről a torta:

Kép

Kivülről a torta:

Kép

Itt segítettem anyának söprögetni, mielőtt jönnek a vendégek:

Kép

Sógorommal, nézem mi ez?, enyém?:

Kép

Eszem a marcipánt:

Kép

Eszem a tortát kézzel:

Kép

Kapom az ajándékokat:

Kép
Kép


Itt látszik milyen hosszú volt a hajam, a szülinapos képen meg látszik mennyit vágott anya. Igazából nem is azért vágtuk le, hogy hosszú volt, hanem hogy erősödjön, tulajdonképpen a végén lévő vékony babahajat vágtuk le:

Kép

ELSŐ UH: aug.31.

KépKép
Kép
Kép
b.lin
 
 


Sziasztok! :)

Grétának nagyon boldog szülinapot utólag! :)
Jók a képek, a pöttyös torta nagyon tetszik! :D

Dana!
Jobban van Laura? Voltatok a fülészeten?

Helga!
Erről a telefonos hívásról jut eszembe, hogy Lillus meg karácsonykor hívta fel az olasztanáromat (ő mondta utólag, hogy vki lihegett a telóban, gondolta, bizti a lányom az) :lol: :lol: :lol: . Tegnap meg elküldött egy üres sms-t a volt kolléganőmnek! :)

Lora!
Ti hogy vagytok? Lement Brigi láza?

Kaja:
hajnali 5-6 körül 200 ml tápszer
reggeli 8 körül: kenyér, zsemle, némi felvágott, lekvár, ami van
tízórai: nincs, mert pont alszik
ebéd: 12 körül, főtt kajcsi, amit mi eszünk vagy üveges
uzsi: minimális étkezés, kis joghurt, keksz, hogy kibírja estig
vacsi: főzi
lefekvés előtt 120-140 ml tápi

Lányok!
Nagyon pang a fórum... :cry: :cry:

Csütörtökön játszóházba van kedve valakinek jönni?

Timi
Kép Kép
timocska
 
 


Brigi még mindig lázas. :( Éjjel is nagyon felment neki. Viszont kijön a doki délután. Szerencsére, így nem kell a betegváróban ácsingóznunk egy órát. :wink:

Emőke, Helga
Örülök, hogy jól teltek az ünnepek! Jó egy kis változatosság, még akkor is, ha az nem feltétlen kikapcsolódás. :)

Róki
Irigyellek az önállóan evő lánykád miatt! És ez mégis mekkora kosszal jár?
Milyen lekvárt adsz nekik? Úgy értem van vmi jó bolti, vagy házit? Házi van néhány itthon, de hosszútávra arra nem lehet alapozni sajnos.
lora7
 
 


Timi
Én is gondoltam egy eheti játszóházat, de amíg Brigi beteg nem mehetünk. De talán majd a jövőhéten! :wink:

Lin
És azt a tortát te csináltad? :o És hogyis van ez a "torta belülről és kívülről" dolog? Nagyon szép!
És nagyon tetszik az a kutyusos motor! Még ilyet nem is láttam. Igazság szerint még azért nincs Briginek motorja, mert nem találtam meg az igazit! De az nagyon tetszik!
És Gréti is nagyon szép!
lora7
 
 


Lora:

Jó naggyal! :lol:

lekvárt azt kap ami éppen van itthon... általában bolti

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Rókica
Akkor mégis inkább részvétem! :lol: :lol: :lol: Inkább etetek, mint takarítok. :oops: :lol:
lora7
 
 


Lora: Igen én csináltam. Eredetileg úgy néz ki ahogy a belülről képen van. Kivülről kép pedig csak annyit jelent, hogy kinyújtottam a marcipánt és ráborítottam. Csak az volt a baj (zselatinra ne tegyetek marcipánt) elkezdett olvadni a marcipán a zselatintól, de azért nem lett baja gyorsan megettük, finom volt.

ELSŐ UH: aug.31.

KépKép
Kép
Kép
b.lin
 
 


Tényleg Roki!
Zsuzsa hogy hívja Szilvit? És ti Szilvizitek vagy Vivizitek? :D

Timi
Kép Kép
timocska
 
 


Sziasztok!

Írtam volna ha drága kisfiam nem nyomkod el valamit a számítógépen. Nem működött a billentyűzet. :twisted:

Lin! Hűű az a torta!!! :D Ügyi vagy!!!

Lora! Gyógyuljon meg Brigo mi hamarabb! :( Láz esetén ki is kell jönnie a gyerekorvosnak!!!

Timi! Nekünk van kedvünk menni csütörtökön játszóházba. A Lurdyba?

KépKép
csongria
 
 


Reszelt túrós! (elsősorban Dike férjének, mert kicsit bonyi, de ISTENI)

Tészta:
- 40 dkg finom liszt
- 25 dkg rama (felvagdosni kis darabokra és úgy a liszthez adni)
- 1 cs vanilliás cukor
- 15 dkg porcukor
- 3 evőkanál kakaó(keserű)
- 1 tojás sárgája

Ezt az egészet kézzel összegyúrjuk, addig amig egy csoki színű cipót nem kapunk. Fél órára hűtőbe tesszük.

Töltelék:
- 1/2 kg túró
- 1 vanilliás cukor
- 3 tojás sárgája
- 25 dkg porcukor
- a megmaradt 4 tojásfehérje

A túrót összekeverjük a cukrokkal és a tojássárgájával. Majd a 4 habnak felvert tojás fehérjét óvatosan hozzá keverjük. Izlés szerint meggy befőtet is lehet hozzá tenni.

A tepsit ki zsírozzuk (nekünk zsír nincs itthon én vajjal fogom) és lisztezzük. A hűtőből kivett tésztát elfelezzük. Az egyik részét a tepsi aljába reszeljük a nagylyukú sajt reszelőn. Rá a túró és a meggy. Majd a tészta másik felét a tetejére reszeljük. Előmelegített sütőben 175 fokon kb 30 percet sütjük. Ha már olvadozik a reszelék lassan jó!!!

Isteni finom!!!

KépKép
csongria
 
 


Timó, nekünk is van kedvünk játszóházba menni csütörtökön! Hacsak nem lesz túl sok munkám..

Ja igen, Ria anyukám már megkapta a hámozót, és el van tőle ájulva, még soha életében nem volt ilyen szuper hámozója pedig volt egy pár!

Grétának boldog szülinapot, Leának boldog névnapot! remélem mást nem felejtettem ki :wink:

Kép
Kép
agiboldi
 
 


Sziasztok,
Gréta!
Boldog szülinapot!

Lea!
Boldog névnapot!

Köszönjük a köszöntéseket! Nagyszüléknél voltunk így a tortát is nagymama készítette. :wink: (piskóta, túró tejszínnel és barackkal) Zsófi az egész buliban legjobban a kutyázást élvezte (anyósoméknak van egy tacskója). :D
Majd ha összegyűjtöttem az erőt, akkor teszek fel képeket.

Úgy izgulok! Kedden kezdek dolgozni és már nem leszek itthon mikor felébred! :cry: Anyukám fog vigyázni rá. Remélem jól bírja majd (egyébként jól elvan anyuval, csak az utóbbi időben olyan anyás).

Mikor mentek csütörtökön játszóházba? Akár még mi is beneveznénk, ha nem gond.

KépKép
bozotka
 
 


Máris csinálom a vonalzót. :oops:

KépKép
bozotka
 
 


Ria!
A reszelt túrós nagyon-nagyon fincsi, anyukám specialitása, most is azt majszolok! :D :D :D Szerintem nem sok macera van vele, max annyi, hogy reszelni kell a tésztát. De megériiii!!! :D :D

Bozotka!
A játszóházba mi dél körül megyünk, a délelőtti alvása után és kábé 3-4 ig tudunk maradni.

Csajok!
Meg lehet még játszani, hogy 1 év alatt vagyunk? :oops: :oops: :oops:

Timi
Kép Kép
timocska
 
 


Timi,
Akkor lehet nem lesz jó nekünk, mert Zsófi csak 1X alszik kb. déltől kb 2-ig, de utána még kaja. :( Mondjuk most fél 3 és még alszik.
Ja, és azt nem is meséltem, hogya fényképezőgépünk pont a szülinapi tortánál írta ki, hogy Changre the batteries és azzal nem is működött tovább. :cry:
Meg nagyon tuti Lillus kisképe.

KépKép
bozotka
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?