Új privát üzeneted érkezett!

Most volt a filmben, hogy a 22. nap körül a baba szivét alkotó sejtek elkezdenek összehúzódni. Vagyik elkezd működni a kicsi szive. Én pont ma vagyok a 22. napon. Ezt olyan jó volt hallani.

Most tarhonyalevest csinálok, nagyon szeretem paradicsomlével felöntve. Már alig várom, hogy kész legyen.

Most elég sokat fáj a hasam, volt egy-két erősebb mensis fájdalom is, de csak a szokásos, nem annyira erős. Azért vettem be magne B6-ot és pihentem egy kicsit.

Még azt akartam írni, hogy sok kismama panaszkodik, hogy nem tud wc-re menni. na én tudok, lehet azért mert sok rostosat eszek? Remélem nem valami rendellenes dolog és én leszek a kivétel. Most tudom, érzem, hogy minden rendben van a babával. már csak 1 hét és látjuk a lakhelyét és talán halljuk a szivét is. Vagy inkább látjuk ahogy lüktet?

Kép
Kép
nati80
 
 


ditta!

megnyugtatlak ugyanígy voltam. először a párom parfümjétől hánytam, aztán a wcsprétől. még most is ritkén parfümözöm be magam, szóval kitartás. csak a rókakoma kerüljön el, azt nem kívánom senkinek!

a tojások megvannak a zserbó is kész, nálam idén ennyi a húősvét. holnap anyósnál leszünk, vasárnap az anyumnál, hétfőn a mamánál, tehát főzni sem fogok, idén pihenetetem magam és elfogadoma kajákat is.
így is hulla vagyok hogy egész délelőtt dolgoztam, hát már 2en vagyok.

a filmet kihagytam, de majd még tuti lesz.

csucsu! igen a húsvét volt túl korán, az idő is jelzi. akkor jó sonkázást. lányod biztosan megtalálja a csokikat a fűben!!!

Kép
andyfekete
 
 


Na megint laptető és lapalja egyszerre.

Andy
Én vasárnap várom anyuval az egész családot ebédre. Leszünk kb 15-en leszünk, vagyis a pocaklakónkkal 16-an. Anyu levest főz és pecsenyét süt, én sütök tortát, sütit, és spéci köreteket csinálok a húshoz. Hétfőn meg páromékhoz megyünk ebédre.

Kép
Kép
nati80
 
 

 
 

Nati:
A Magne B6-ot hogy szeded? Rendszeresen, vagy csak esetenként?

Szerintem Mártinak nem késik, én vagyok az, akinek késik :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Mágnes
Akkor rosszul olvastam? És te még nem tesztelsz? Jó lenne már még egy kismami mellém.
Csak esetenként fogom szedni szerintem, de majd megbeszélem a dokimmal.

Kép
Kép
nati80
 
 


Nati:
szerintem esetenként nem sokat ér, de tényleg, majd a doki megmondja .)
Nekem napi 4*2-t kellett szednem. Ingem gatyám ráment :)

Félek a teszttől, várok még pár napot. :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Érzel valamit?

Kép
Kép
nati80
 
 


Csináltam új vonalzót, ez most biztosan szerencsét hoz.

Egyébként most nekem egy napot késett, és ilyen még sosem volt. Peteérés után napra pontosan meg tudtam mondani, hogy mikor kellene megjönnie.

Mágnes, drukkolok neked, hogy késsen továbbra is.
Szerintem nálunk májustól lesz megint éles a babaprojekt. Most az április kilőve, mert nem fogunk úgy találkozni a férjemmel, és április végén költözik haza. Szóval onnan indul majd a számolás újra.

Kép
Kép
cs_erika
 
 


valamit elrontottam, jó kérdés, hogy mit, mert ma az első napon vagyok, nem a 28.napon

Kép
Kép
cs_erika
 
 


na, megjavítottam

Kép
Kép
cs_erika
 
 


nati, vicces módon én is azóta tudok rendesen vécére járni amióta terhes vagyok. :) pedig előtte nekem ez igen problémás volt... először valószínű csak látni fogod ahogy lüktet a szíve.

mágnes, ezerrel megy a drukk!!!

KépKép
muffin
 
 


ja még csak annyi, hogy a film után elaludtam és most ébredtem fel :shock: nagyon jól esett!!!!!!!! :)

KépKép
muffin
 
 


Muffin :D
Szerintem jól teszed, hogy nem vállalod be az utat. Lehet semmi baj nem lenne de nem éri meg a kockázatot.

Erika
Sajnálom,hogy nem sikerült a hónap. Ha a férjed minden nap melletted lesz biztos hamar sikerül a baba. Én hiszek benne ha gyakran együtt vagytok 1-2 naponta függetlenül mindentől: hőtől,lh-teszttől…akkor gyorsan sikerül.

Nati
A hormonok már működnek benned így a kívánosság is természetes.
:D Én MagneB6-ot 3x2 szedek mindennap. Hetente veszek egy 50darabosat.

Élet az anyaméhben…hogy egy 24 hónapos magzat már jó eséllyel marad életben …ezzel azért vitatkoznék! :shock: De amúgy nagyon szép felvételek voltak benne.
Nati! Én imádom a szülés részt…mondjuk láttam kb 300 szülést életemben,így én már csak a szépet tudom látni benne,félelmet már nem okoz…. De mikor nálunk apás szülés volt én pl .picit izgultam,hogy a párom aki kész a vér látványától, hogy fogja bírni …de akkor a hangulat teljesen más mikor te vagy a szülőnő és a ti kisbabátok születik meg perceken belül…és mindjárt láthatjátok, megölelhetitek.. :D Végül párom nagyon édes és ügyes volt és nagyszerű élményként élte meg. :D

Ditta
Tesókkal is nagyon erős hányingered volt?

Csucsu
Én is több alkalommal megkönnyeztem. Én is a hiperérzékeny kategória vagyok…főleg kismamiként. :D
Henit várva például el kellett kapcsolnom a Fókuszt mert folyton végigsírtam a történeteket. :roll:
Jim Carry filmjét is végigsírtam…azt amikor egy hazudozó ügyvédet játszik és a kisfia szt kívánja,hogy apuja ne hazudhasson többet. Elvileg az egy vígjáték!! :shock: :roll:
holka
 
 


KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK MINDENKINEK!!

Kép
holka
 
 


Nati:
Iagzából gőzöm sincs, hogy beképzelem, vagy tényleg.. Feszül a cicim. Na és fáradt vagyok nagyon, de ugyebár itt egy 15 hónapos örökmozgó, szóval esetleg tőle is lehetek fáradt :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Mágnes, mikor tesztelsz? Szerintem bébi van a dologban! :wink:
Képzeljétek, voltam bennt a munkahelyemen és szó szerint leállt a meló és körém gyűltek és vettek nekem/nekünk ajándékot. Olyan aranyosak voltak. Meg is hatódtam. Kaptam egy gyönyörű vázát, mozsárt, füstölőt (de nem ilyen occccsó fajtát) és egy babáskönyvet (születést, meg az időket lehet beleírni pl. mikor kezdett el járni mi volt az 1.szava stb.). Nagyon örültem neki! És voltunk vásárolni utána.

Mindenkinek boldog nyuszit!
magdolnam
 
 


Holka, szerintem 24 hetest akartál írni és nem hónapost :wink: Te milyen dr.néni vagy? Jó sok szülést láttál már :)
magdolnam
 
 


Magdolnam
persze-persze 24 hetest akartam írni :oops: :lol:
Egyenlőre általános orvos... mert csak 2,5 éve diplomáztam de az ultrahang-diagnosztika érdekel,nőgyógyi,szülészet.... szóval nem véletlen,hogy sok szülésen megfordultam :wink:

Ma álmomban vásároltam anyummal babarucikat, zöld,szép kis rugdalodzókat...egy olyan üzletben ami leltározás miatt zárva volt :roll: :shock: ...de minket beengedtek :shock: :lol: ...
holka
 
 


Magdolnam
de jó!! Tényleg kedvesek a kollégáid :lol: :lol:
holka
 
 


Hú ma délután igazán szörnyen vagyok. Csak fetrengtem egész délután. Már kezdtem azt hinni elkaptam ezt a vírust, de lehet csak a baba miatt vagyok rosszul. Egy kis fagyi segített rajtam. :lol: :lol: :lol:

Mindenkinek kellemes húsvétot, kinek sok, kinek kevés locsolót.

Kép
Kép
nati80
 
 


kérdezhetek valamit Holka? Kicsit fura kérdés lesz, ill vélemény. Kérlek ne sértődj meg emiatt, nem sértésnek szánom.
Szóval, szerintem az olyan orvosokban van egy kis morbiditás, akik műtenek. Mondjuk, mindenki magából indul ki.... mert én nagyon rosszul vagyok még a vér szó halllatán is. Szóval én nem nagyon tudom megérteni, hogy hogy nem lesz rosszul műtét közben valaki. Nem voltál soha rosszul?

Nati, lesz ez még rosszabb is :lol:
magdolnam
 
 


Magdolnam
Tudod ők sem rögtön véres műtétekkel kezdik. Először boncolásra mennek és aki ott állva marad annak van esélye arra, hogy majd bírja a műtéteket. Én így hallottam.
De máskülönben, ha ezek az emberek nem lennének, hullanánk mint a legyek. Sok olyan munkát fel lehetne sorolni, amit sokan nem tudnának elvégezni, mégis valaki megcsinálja.

Most igazából az az én nagy bajom, hogy mire rájöttem mitől lennék jobban, addigra hülyére ettem magam és most majd szétdurranok.

Kép
Kép
nati80
 
 


Magdolnam :lol:
Nem voltam rosszul soha. :lol: A sebész nem úgy éli meg,hogy megvág,belenyúl egy másik élő emberbe....hanem,hogy ott egy tumor amit eltávolít és utána esélyt ad a betegnek,hogy meggyógyuljon és további évtidezeket leélhessen.
De az egyetemen vicces volt,hogy 14-en jártunk egy csoportba és mindenki más szakterületet választott. És egymást kérdezgettük...fúúj,hogy tudod ezt vagy azt a területet választani??
Én pl nem lennék képes neurológián vagy pszichiátrián dolgozni. De attól is rosszul vagyok,ha a barátnőm a szemészeti eseteket meséli nekem. Vagy a patológiától is kész vagyok... A patológus barátnőm viszont odáig van érte mert érdekesnek találja,hogy felkutathatja a pontos okot ami a halálhoz vezetett .
Más viszont azt gondolja mi a jó abban,hogy nőgyógyászati fertőző,vérző betegeket vizsgálok (nem gusztustalan-szokták kérdezni?)...de én nem ezt a részét látom . Hanem,hogy panasszal jön valaki és nekem módomban áll segíteni neki. Arról nem beszélve,hogy én is nő vagyok ezért a nőgyógyászati problémák velem is előfordulnak így még jobban érdekel mint mondjuk egy alkoholista májzsugorodása... A terhesgondozás rész pedig egyrészről gyönyörű másrészről nagyon fontos is...ki kell szűrni a gyanús uh képeket...hiszen nem csak a baba élete megy tönkre ha betegen születik hanem az egész családjára rettenetes terhet ró. Én annyira imádom ezt a szakmát!!
holka
 
 


:roll: értem :roll:
Te szerencsés vagy, mert én 3 hónapig alig bírtam enni. Max sültkrumpli csúszott le. Még ránézni is alig bírtam valamire :D
magdolnam
 
 


de jó hogy így látod! Én csak egy egyszerű közgazdász meg könyvelő vagyok, aki baromira nem a szakmájában dolgozik. Tényleg minden elismerésem a dokiké, akik bírják. Volt egy pasi aki sebész volt, ill már az egyetemen végzett de van vmi gyakorlat vagy mi és olyan áhítattal beszélt egy agyműtétről, hogy na. Mi, meg a csoporttársai a szó szoros értelmében hányingert kaptunk. De ez van. Kinek a pap, kinek a papné :wink: .
Patológia, ott kiket tárnak fel? Ezt külön kérik, vagy lehet kérni, vagy ez hogy megy? Ez a kérdés már icipici korom óta érdekel. Na meg nagy CSI rajongó vagyok :lol:
magdolnam
 
 


És mivel mindenki itt emlegette a sütés főzést... Én is összeszedtem magam. Elég vicces volt, mert reggel volt ugye a film a national geographicon és előtte nem keltem fel mert azt vártam, közben meg olyan álmost lettem, hogy 11-től majdnem 1-ig aludtam... Aztán felkeltem és jó bénán éreztem magam hogy még semmit nem csináltam ma úgyhogy eze Aztán meg nekiálltam én is kalácsot sütni. Elvégre húsvét lesz vagy mifene. SZóval felkeltem és ezerrel nekiálltam takarítani. Pont kész lettem mire a férjem hazaért. Amúgy mivel csak amikor kiköltöztünk akkor lett rendes konyhám amiben sütő is van, úgyhogy ez az első kalácsom. És a kinézetére tök büszke vagyok. Remélem az íze is ilyen jó lesz. :) És miközben csináltam ott röhögtem magamon, hogy a modern háziasszony... laptop a pulton és netről nézem a receptet. Le is kellett fotózzam, bár nem tudom a kép visszaadja-e de mindenesetre nagyon viccesnek találtam. Szóval a modern háziasszony meg a végeredmény. :)
Kép Kép

KépKép
muffin
 
 


Ha a család vagy a kezelő orvosai vagy a patológia szeretné a boncolást bármilyen okból akkor meg kell csinálni. Ha mind3an eltekintenének tőle csak akkor maradhat el a boncolás.
holka
 
 


:lol: nekem is a bárpulton szokott lenni :lol: jól néz ki a kalács! Ügyes vagy! és fini is? :wink: :lol: (vicceltem)
magdolnam
 
 


jó témát találtam, bocsánat, de érdekelt. Köszi a választ!
magdolnam
 
 


Modern háziasszony Muffin :D !
Nagyon szép lett a kalácsod!! :D Ügyes vagy!

Én eléggé kezdő vagyok a konyhában. Ma azt hittem meghalok ha nem ehetek rögtön tarhonyát...vettem.(hamár nem muszáj feküdnöm :D )...és életemben először :oops: :oops: megismerkedtem a tarhonyafőzés rejtelmeivel.
Kicsit feltúrbóztam és a férjemnek annyira ízlett...meg is dicsérgettem,hogy milyen jó izűt evett belőle :D :D
holka
 
 


Holka
Ezt szépen megfogalmaztad.

Muffin
Jajj de szép konyhád van!!! És a kalács!!!

Kép
Kép
nati80
 
 


Sziasztok lányok!

Látom ma a főzés és az orvoslás volt a fő téma! :D Mindkettő érdekel! :D :D

Sajnos az orvosláshoz nem tudok hozzászólni. Bár 15-17 évesen nagyon érdekelt, aztán rájöttem, hogy nem bírnám végignézni sem a boncolást - pláne, hogy csinálni... - sem pedig azt, hogy a munkám során elkerülhetetlen, hogy egy-egy betegem meghalljon, még akkor is, ha körzeti orvos lettem volna. Ezért letettem erről a pályáról és meghagytam olyanoknak, akik teljes erőbedobással tudják csinálni! :D :D
Ennek köszönhetően lettem banki szakügyintéző.

Főzés:
Na, ez jó kérdés! Mivel anyukám nagyon beteg, ezért ebben az évben teljes egészében rám marad a húsvéti étkek elkészítése. No kíváncsi leszek, mert a főzés terén még elég kicsi a repertoár. De lesz itt mit tanulni. Pl. holnap meg kell küzdenem egy tyúk szétbontásával, amit még életemben soha nem csináltam, aztán ebből a tyúkból húslevest kell varázsoljak (az talán menni fog, mert már csináltam). Majd jöhet a brassói aprópecsenye, de az ünnepek során lesz még májjal és gombával töltött csirkecomb, kolbásszal töltött karaj, a többit meg elfelejtettem, de majd beszámolok, ha érdekel titeket!

[size=12]Mindenkinek nagyon kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok![/size][/b]

Kép
anda81
 
 


Muffin:
Nagyon szép lett a kalács, és szerintem az íze is frenetikus lehet! :D :D :D :D

Kép
anda81
 
 


Most igazából az az én nagy bajom, hogy mire rájöttem mitől lennék jobban, addigra hülyére ettem magam és most majd szétdurranok.[/quote]

Hát ez aranyos volt Nati :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Mindenkinek nagyon Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok :!:

Kép
Kép
odri
 
 


Pár friss kép Annáról :)
[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1206127901.8467.jpg[/img]

[/img] Kép

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1206127945.3955.jpg[/img]

[/img] Kép

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Mágnes!

Nagyon aranyos a kislányod! :D :D :D

Kép
anda81
 
 


Mágnes
Hogy fejlődik Anna? Kapaszkodik még? vagy már tesz néhány önálló lépést? Mindig elámulok, milyen szép kislány!!!

Magdolnam
Én is imádom az összes helyszínelőket. Mind!!!

Kép
Kép
nati80
 
 


Köszi a dícséreteket, majd átadom neki :)
Nati:
ezen a héten azért volt változás. Önállóan még nem jár, és kapaszkodik, de végre oldalazva lépeget tárgyakba kapaszkodva, és a kezünket fogva is jár, amit nagyon élvez. :) A derekam már kevésbé.. :wink:
Tornász néni szerint az oldalazás után már nem sokkal jön a járás. Már alig várom! :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


[url][url=http://www.glitter-graphics.com]Kép[/url][/url]

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


hát igen, csajok azt vacsiztuk és az íze is nagyon jó volt. :) Úgyhogy ma tényleg büszke voltam magamra. :) kevésszer sikerül olyat sütni mint ami a képen van. :)
köszi nati, a konyhámért én is oda vagyok! ikeás... :) és ezt vettük úgy ahogy javasoltam neked hogy nyár közepén van egy nap amikor minden 15 százalékkal olcsóbb. Spóroltunk vagy 200.000 Ft-ot (persze nem csak a bútort vettük ott, hanem beépített mikró, mosogatógép, sütő, meg a kedvencem az indukciós főzőlap!!!) Aki mostanában tervez ilyesmit venni, csak ajánlani tudom. MOndjuk nem olcsó, de fantasztikus rajta főzni. konyháról ennyit.
most megyek aludni, reggel meg 4d! :) remélem lesz egy pár jó képem. :) majd teszek fel.
mágnes, anna tényleg nagyon cuki. És az a bőr... :) Nagyon szép kiscsajszi. És hamarosan jön a kistesó :)

KépKép
muffin
 
 


Sziasztok!

Holnap elutazunk, így már most szeretnék nektek nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kívánni!
Ünnepek után majd visszaolvasok, új kismamiknak nagy gratula, jók legyetek, puszi!

Kép Kép

Kép
jenny29
Mór
 
 


jó reggelt és jobb időt!
Képzeljétek mi történt velem tegnap éjjel!!!!! Azt tudni kell, hogy én nem rajongok a halért egyáltalán, meg az ilyen tengeriherkenytűkért sem, de az utóbbiakat esetleg pizzán meg tudom enni. Kipattant a fejemből, hogy én sushit akarok enni! :shock: :shock: Annyira kész voltam, hogy azt hittem megveszek, ha nem kapok sushit. Itt neten nézegettem, merthogy rendelni akartam, de idáig nem hozzák ki. Így nyers karfiollal csillapítottam az éhségemet :cry:
magdolnam
 
 


Jenny, jó kirándulást, pihenést kívánok. Érezzétek jól megatokat.
Mágnes, aszem nagyon korán fognak Annára tapadni a hapik... mert nagyon szép kiscsaj!
magdolnam
 
 


Muffin
Remélem, mi hamarabb be tudunk költözni, mint hogy ez az akció lenne. A mi bútorunk kb 200e ft, szóval ott az a 15% nem túl sok. Konyhagépeket meg sokkal olcsóbban be tudjuk szerezni, mert van ismeretség és ezzel nagy kedvezmény is.
Hová mentek 4d-re? majd tegyél fel képeket.

Magdolnam
Még jó, hogy nem tudtál enni sushit, mert kismamik nem is ehetnek, mivel ugye nyers hal van benne. Most sajna ilyeneket nem lehet enni.

Kép
Kép
nati80
 
 


:shock: apa is ezt mondta. De akkor is! Ilyen kényszert még soha nem éreztem kajánál!!!!!!!!
magdolnam
 
 


Magdolnam
Igaza van párodnak, most inkább hanyagold a nyers, félig átsült dolgokat és a májat minden formában.
Még arra is nagyon kell figyelni, hogy tojást csak jól átsütve, főzve egyél és a tiramisu tilos a tojás miatt. Na pedig azt én nagyon szeretem, de most nem fogok enni.

Kép
Kép
nati80
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek!!!!

Muffin:
Nyami, nyami- fincsi kalácsot sütöttél :lol:

Magdolnam: igaza van Natinak, fogadd meg a tanácsát :wink: ,inkább jobb elkerülni, mint esetleg kapni egy ételmérgezést, vagy szalmonellát :?

Nati:
nem nekem késik a mensim, hanem Mágnesnek, nekem még van 10 napom amig megkell jöjjön, de ahogy érzem tutti meg fog jönni... :cry:

Mágnes:
mindig megcsodálom a kis Annádat, nagyon édi. Olyan kis bájos :lol:

Anda:
ne aggódj, majd belejössz a főzésbe. Csak halkan mondva, én ha egy tyúkot megkellene nyőzzak és kibelezzem, abbol az ételből biztosan nem ennék soha :oops: :oops: :oops:

JENNY DRÁGÁM? KELLEMES ÜNNEPEKET NEKED IS ÉS VÁUNK ÁM IDE VISSZA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


Jajj mondjátok már mikor lesz vége ennek a takonykórnak??????
Megint mindkét fiam beteg..Köhögnek mint állat...Az éjjel csak vagy 10 X ébresztettek :shock:

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 


ja és Nati én is benne lennék a taliban de az esély, hogy el is jussak majdnem =a nullával :cry: :cry:
Egyrészt kellene magammal cipeljem a gyerekeket,meg nem lenne hol aludjunk, anyagi gondok is, mert több mint700km.nem occsó :wink: mulatság. De gondolatban veletek leszek, és esetleg ha msn-je van valakinek és egy laptop,meg egy kamera, akkor követhetném én is az eseményeket :wink: , de hátha ... :roll:

Kép
Kép
Kép
f.marti
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?