Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ann!
Hiába, frontok jönnek-mennek, lehet, hogy Te is ezt érzed. Lehet ám, hogy szerdán már nem tudja megmondani a dokinénid, hogy mekkora a babó. A végén már csak súlyt saccolnak meg, mást már nem nagyon méregetnek úgy tudom Kép. Aztán lehet, hogy tévedek Kép.
Fejfájás miatt részvétem, remélhetőleg nem fog fokozódni a mostani hidegfront alatt. De lehet, hogy a front babát hoz Kép? Izgi nagyon!

Pusza, Virág
virga
 
 


Mindenkit üdvözlök! Már többször benéztem ide, de először írok. Igaz egyszer már megpróbáltam, de akkor még nem volt lelkierőm leírni a történteket. Most az aktualitás miatt megteszem. A terhesség (első terhesség) minden rendben volt, sőt még annál is jobban. A magánrendelésére jártam, minden alkalommal ultrahang, ennyiből állt a vizsgálat. De természetesen mindig készséggel rendelkezésre állt, ha kérdésünk volt. Szimpatikus volt, persze, különben nem jártam volna hozzá.
Aztán közelgett a kiírt időpont, és hat nappal előtte, egy szerdai napon délelőttre berendelt a MÁV-ba. Nem voltam egyedül összesen 5 kismama várt rá, mindegyik a magánrendelőből.
Megvizsgált, ami nagyon fájt, de azt mondta, hogy ez normális és egy kicsit lehet, hogy vérezni is fogok. (Azóta sejtem, hogy csinált valamit, méhtágító zselé, hasonló, hogy meginduljon.) A vizsgálat után azt mondta, még nincs semmi, de a héten tuti meglesz a baba, azért szóljak csak az apukának, aki vidéken volt, hogy induljon haza.
Én is hazamentem és ahogy hazaértem, kezdődtek a fájások, amelyek nem olyanok voltak, amilyennek általában leírják (20-10-5 perces), kezdettől fogva nem volt szünet a fájások között, igaz ekkor még nem is voltak erősek. 15 óra körül felhívtam (addigra a párom is megérkezett), elmondtam mi a helyzet, ő azt mondta 18 óra körül menjünk be.
Így is tettünk. Amikor odaértünk, már meglehetősen telt ház volt, a délelőtti 5 kismama közül már hárman ott voltak, én voltam a negyedik és később az ötödik is megérkezett. (Érdekes nem?) És persze voltak még olyanok is akik "spontán" estek be.
18 órakor rakták a CTG-t, a baba szívhangjai "szokatlanok" voltak, így fejezte ki magát a doktor úr, és a szülésznők is mondogatták, hogy az elmúlt 15 évben ilyet még nem láttak. Na ültem ott a CTG-vel a hasamon, kb. 20 perc után megvizsgált, azt mondta biztos meglesz aznap, de még van idő, és visszaküldött a CTG-re. Újabb 25 perc után, kikéredzkedtem WC-re, és utána már egy hátsó helyiségbe küldtek fekvő CTG-re. Ez néhány percig volt rajtam, majd H. közölte, hogy nagyon rossz a baba szívhangja azonnal császározni kell, és mivel sürgős, ezért altatásban, mert nincs idő várni az epidurális hatására. Pillanatok alatt elő is készítettek befeküdtem a műtőasztalra, leszíjaztak, altatóorvos, mindenki ott állt készen, csak dr. H. nem jött. És ez így is maradt több, mint egy órán keresztül. Közben nekem persze továbbra is fájásaim voltak, ott háton fekve leszíjazva, úgy fél óra elteltével a magzatvíz is elfolyt. Közben az altatóorvos próbált nyugtatgatni, ami az iső előrehaladtával egyre nehezebben ment, annál is inkább, mert a hordozható CTG nem jelzett szívhangot. Ekkor már este 8 is elmúlt, negyed 9-kor a körülöttem állók közül azt mondta valaki, hogy most már valaki csinálja meg. Ebben a pillanatban megérkezett dr. H. is. Ezután elaltattak.
Miután felébredtem a párom mondta, hogy nem látta a babát, mert felvitték a csecsemőre, nem tetszett nekik a légzése, és kap egy kis garatoxigént, de minden rendben, reggel lehozzák.
Hát reggel lett, de nem hozták, 8 körül jött az én doktorom is, és megerősítette, hogy minden rendben, de csak délután hozzák le. Úgy 9 körül gondoltam, császár ide vagy oda én csak szeretném már látni a gyerekemet, valahogy felmegyek. Mentem a nővérhez, hogy szóljak neki, ő erre "Jó, hogy jön, úgyis vért kell adni." Én: "Miért?" Ő: "Jaj, hát nem tudja, de kellemetlen. Átviszik az 1. sz. Gyermekklinikára."
Mire felértem a csecsemőre,már nem mehettem be, mert ott voltak a Cerny mentősök. Akkor láttam először az én kis babámat, amikor a mentősök inkubátorban kitolták és millió cső lógott ki belőle. Kaptam egy polaroid képet róla így, amíg újra találkozunk.
A párom ment a mentő után, a gyerekklinikán azt mondták, délután telefonáljunk. Ezt meg is tettük, és kiderült, hogy oxigénhiány következtében (aminek az okáról mi akkor persze mit sem tudtunk) agyödémája keletkezett, borzasztóan görcsölt.
Miután ezeket a híreket megkaptuk, megjelent a drága doktor úr is, akitől persze megkérdeztük, hogy ugyan mi történt, erre ő azt mondta, hogy nem tudja a kiemelés után ő rögtön átadta a babát a gyerekorvosnak és ő azt mondta, hogy minden rendben. Érdekes, hogy vajon, hogy nem vette észre, hogy amikor kiemelte a babát nem lélegzett, és rögtön intubálták, de hát vannak rejtélyes dolgok.
Mindenesetre megkérdezte tőlem, hogy én mikor akarok hazamenni, én persze azt mondtam, hogy minél hamarabb, erre ő, hogy akkor akár azonnal is mehetek (kb. 16 órával a császár után). Mondtam, hogy jó megyek, és így is lett. Ő mondta, hogy akkor szól a nővérnek, és ekkor láttam utoljára.
Haza is mentem, anélkül, hogy bárki megvizsgált volna előtte, vagy bármiféle papírt aláírattak volna velem, hogy saját felelősségre vagy ilyesmi.
A baba tehát az PIC-osztályon, lélegeztetőgépen, én otthon. A kicsinek nagyon kritikusra fordult az állapota, amikor leállt a veséje és a mája is, azt mondták, ha nem indul be a működésük, nem tudják gyógyszerezni és...de szerencsére másnapra beindult.
A párom és a húgom másnap bementek a MÁV-ba és elkértek minden papírt, ami a szülésemmel kapcsolatos, nagy zavarukban mindent oda is adtak. Ennek köszönhetjük, hogy tudjuk mi is történt. A babának a nyakán volt a köldökzsinór, ezért esett le a szívhangja a fájásoknák, amikor indult volna kifelé. Amikor megszületett nem lélegzet, azonnal intubálták, az éjszaka folyamán még többször leállt a légzése, leszürkült ilyenkor ballonnal lélegeztették, mivel nincs lélegeztetőgép. És mindezek ellenére másnap reggel fél 10-ig vártak,hogy átküldjék a PIC-re. Az Apgarja 2/5 volt, de ez csak kézzel a szülésnél kitöltött papíron szerepel, a zárójelentésre stb. már 5/5 írtak.
H. különben azért nem jött császározni, mert egy másik szülésénél is komplikációk voltak, ott az anyával. Az is egy szörnyű történet, de arról csak annyit, hogy az anya közel három hónapot töltött különböző kórházakban.
Abban a pillanatban lehet, hogy az az eset súlyosabbnak tűnt, ezzel nincs is baj, de valamelyikünket át kellett volna adnia, hiszen világos volt, hogy egyszerre két helyen nem tud lenni. És rám is azt mondta, azonnal kell műteni, azt hiszem 1 óra 15 perccel később, az nem azonnal van.
A kicsi 10 napig volt intenzíven, és még két hétig félintenzíven. Ott megismertünk egy négy éves kislányt, aki azért volt ott, hogy gyaomorszondát ültessenek be neki, mert nem tudott nyelni (de ülni, mozogni, beszélni sem). Az anyukája megkérdezte, mi történt nálunk, aztán, hogy hol és kinél, és nem fogjátok elhinni, hogy ő hol és kinél szült...
Nálunk szerencsére nem lett ilyen súlyos a helyzet (habár lehetett volna a PIC-en erre készítettek fel). Az én babám nagyon hipotón volt, ezért 4 hetes korától járunk a Dévény Alapítványhoz, és több mint egy éve a Pető Intézetbe is. A múlt héten voltunk MR-en, szerencsére az rendben van. De azért még sokáig fejlesztésre szorul, mind mozgásban, mind értelmileg. Reméljük mire iskolába megy, nagyjából behozza a lemaradást.

Biztos megkérdezitek, hogy ha valóban ez történt,miért nem pereltünk, hát azért nem, mert az ügyvédek azt, mondták, ha nincs súlyos maradandó károsodás, nem érdemes. Borzasztó, nem? Az orvos attól még ugyanakkorát vétett, nem rajta múlt, hogy nem lett nagyobb baj, nem neki köszönhető, hogy él.
Azóta is több hasonló esetről hallottam, és nem kívántam mást, csakhogy valahogy valaki állítsa meg, sajnos sejtettem, hogy valami nagyon nagy tragédiának kell történnie ehhez.
Biztos, hogy nektek, akik annyira dícséritek, csak jó tapasztalaitok voltak vele. De azt kell mondanom, hogy nektek szerencsétek volt.
Gondolkoztam sokat az okon is, hogy miért tett úgy ahogy, és miért nem adott át. Sajnos más nem jutott eszembe, mint az anyagiak, nem akart lemondani egyikünk pénzéről sem.
Azt mondjátok, az nem hiba, ha sok páciense van, szerintem az. És azon gondolkodtatok már, hogy miért vállal ennyit?

Mindenkinek egészséges, vidám babákat és komplikációmentes szülést kívánok.


UI: Amikor kórházat kerestem annak idején, abszolút nem volt szempont, hogy legyen PIC-osztály, pedig nagyon fontos, ha arról van szó, a legfontosabb, a baba életét mentheti meg.
dicsu
 
 


Dicsu!
Tényleg elég megdöbbentő amit leirtál.Kép Kép Kép Szörnyű lehetett ezt átvészelni. Szegény kis babó az orvosok anyagi jólétének áldozata.
És mi volt a véleménye a szülésznőknek. Nem volt melletted?
A műtős személyzet meg csak ott várt tétlenül? Hol volt az ügyeletes orvos és hol volt az osztályos orvos? Lehet, hogy a másik komplikácios esetnél meg ott tolongtak?
Utólag már könnyű lenne tanácsokat adni, hogy oda kellett volna rángatni az ügyeletes dokit, de akkor persze senki nem gondol még rosszra.

Én mindenesetre azt szürtem le magamra nézve, hogy ha a dokim eltünik akkor a szülésznőre és az ügyeletes orvosra fogok hagyatkozni. Azért nagy többségben vannak még a rendes orvosok.

Ha a babát nem adják ki a csecsemősök, akkor fel fogom kutatni érte a kórházat.

Tényleg, nekem van VIP betegbiztositásom a MÁV kórházba, azt szülés komplikációk esetén fel tudom használni?

Vera
Nagyon szép a babókád! Ez első képen ugy néz ki, mintha egy nagy uszodában uszna! Kép

Fiona
22
fiona
 
 

 
 

Sziasztok!

Vera!
Nagyon édes ez a Bence baba Kép.

Dicsu!
Nagyon sajnálom, ami veletek történt és remélem, hogy a babáddal minden rendben lesz.
Nekem az adott orvossal eddig nem voltak rossz tapasztalataim, remélem most sem lesznek.

De a te történetedből is látszik, hogy nincs olyan orvos, akivel mindenkinek szerencséje van.
Én az első gyerekemet egy olyan kórházban szültem meg, ami akkor már hiper-szupernek számított, rádásul egy olyan orvosnál, akiről ódákat zengtek. Volt PIC részlegük is és az ismerősöm, aki ajánlotta nekem, tudom, hogy nem akart rosszat (3 gyerekét is ennél az orvosnál szültem).
Nekem nem volt vele szerencsém, iszonyú élmény volt az egész, nem kívánom senkinek. Zselével, infúzióval, méhszájtágítással megindított szülés (akinek indítottak így, az tudja, hogy sokkal nagyobb fájdalommal jár, mintha spontán indulna meg a szülés), ahol az orvos azt igyekezett bebizonyítani a szülőszobába becsődülő 7-8 orvostanhallgatónak (akik körülálltak engem a férjemet félrelökve - végülis ő nem fontos), hogy egy 22 éves nőből, aki már 12-13 órája vajúdik, simán ki lehet taposni (két kézzel gyomorba) egy 4 kg-os gyereket (természetesen fekve szülés, hogy az orvosnak kényelmes legyen). Az, hogy a baba már nincs túl jó állapotban, hogy én a "mandulámig" repedtem belül, kívül meg akkora vágásom volt, hogy fél év múlva is fájt a helye és egy nagyobb takarításnál fájdalomcsillapítót kellett bevennem, senkit nem érdekelt.
Nemrég találkoztam egy nővel, aki ugyanennél az orvosnál szülte meg mind a 4 gyerekét és értetlenkedve nézett rám, hogy biztosan egy emberről beszélünk-e.

Hogy miért vállal ennyi beteget? Nyilván a pénzért, mint az összes többi orvos. A ti pénzetekről így is le kellett mondania, mert gondolom ezek után egy fillért sem fizettetek!

Tényleg remélem, hogy minden rendben lesz a gyermekeddel és a legközelebbi szülésed sokkal kellemesebb élmény lesz.

Ann!
Drukkolok nektek nagyon Kép és jelentkezz, ha még van kedved! Vigyázz magatokra!
johitimi
 
 


Sziasztok csajok!

Csak ritkán tudok erre járni, és most kapkodom is a fejem rendesen, hogy mik vannak. Én személyesen nem ismerem a szóban forgó dokit, de nagyon sok rosszat, ill jót is hallottam róla, fogalmam sincs, hogy mit gondoljak, ill. annyit mégiscsak gondolok, hogy szerencse, hogy nem ő az orvosom. Na nem mintha ismerném, és tudnám, hogy ilyen vagy olyan, csak azért, mert engem megőrjítene ez a bizonytalanság a dokim körül. Csak ennyit a témáról, és bocs, hogy "késő kása" lévén egy olyan témához szóltam, amit ti igyekeztek lezárni.

Timi nem irigyellek, és most már biztos, hogy nagyon sokat fogok gondolni rád, és nagyon szorítok nektek!!

Vera!
Titeket viszont irigyellek, nagyon szép a kisfiatok!

Csajok!
Kértem tanácsot szülésznővel kapcsolatban(hogy kit válasszak), kaptam is infót szépen. Már csak egy bajom van: csak úgy repkednek a különböző jobbnál jobb szülésznők nevei, csak azt nem tudom, hogy én, hogy tudom őket elérni, ill. kitől lehet megtudni a telszámukat, hogy az ember felhívhassa őket. Konkrét nevem is van: Fazekas Zsuzsa (vagy Fazekasné Zsuzsa). Ő pl., hogy elérhető, ill. fogad még , ha 25. hetesen hívom csak fel?? Van még egy nevem, akit ajánlottak: Csenki Marika. Légyszí segítsetek, ha tudtok.

Mindenkinek puszi és jó egészséget!
Sára
 


Sziasztok!

Dicsu! Nagyon sajnálom, ami veletek, a babáddal történt!Kép Nagyon szomorú dolog, őszintén remélem, hogy minden rendben lesz, mire iskolába kerül!
Talán tudod, hogy én is az említett orvos páciense vagyok és mellesleg elégedett is. Tényleg nagyon szomorú, ami veletek történt és nyilvánvaló, hogy néhány dolgot másképp kellett volna csinálnia. Nem is akarom megvédeni, nem is feladatom. Egyet viszont szeretnék mondani mindenkinek, mielőtt egyetlen ember rovására ír fel mindent! Nem lehet egy embert hibáztatni, ha valami baj történik. Sosem tudhatod, hogy ha más orvoshoz jársz, nem alakul-e ugyanígy.
Nincs még egy hónapja sem, hogy édesapám meghalt, rákos volt. Sosem gondoltuk volna, hogy ez lesz a vége. Urológiai problémái voltak, az ország legjobb urológus professzora műtötte, az orvos, akihez kontrollra járt, a családunk régi bartája, rendszeresen ellenőrizték mindketten, hogy minden rendben van-e, mégsem vették észre időben, hogy kiújult a daganata és ez az "apró kis tévedés" sajnos az életébe került. Nem mondom, hogy mi nem hibáztattuk az orvosokat, dehogynem, normális reakció. De csak egy ideig, mert rengeteg dolog van, amit talán apunak is, nekünk is másképp kellett volna csinálni, de ezt már sosem tudjuk meg. Sok múlik az orvoson, de ő sem isten, a megváltoztathatatlant ő sem tudja megváltoztatni. Nem ez a téma, tudom, nem is akartam ezt leírni soha, de ebben az egészben már tényleg az bosszant egyedül, hogy sokan egy az egyben ráfogják a dokira, ő tehet róla, megvan a bűnbak, van kit szidni. Persze, Dicsu esetében jogos, meg nyilván más esetekben is van alapja, de biztos, hogy egy emberen múlott minden? Nem hiszem.
Egy dolgot hiszek, de nagyon, semmi nem történik véletlenül, a Jóisten tudja, mit miért tesz velünk.

Egyébként ma megyek genetikai uh-ra, már nagyon várom, kíváncsi vagyok, hogy van a kisbabám. 13 hetesen fiúcskának nézett ki, remélem még mindig az!Kép

Sára, szerintem hívd fel a szülészetet és kérd valamelyik szülésznőt a nevezettek közül, vagy hogy adják meg az elérhetőségüket. (tel:475-26-64)
Vagy talán mégjobb, ha a dokid véleményét is kikéred és ő az elérhetőségben is segít. Szerintem 25 hetesen még nem késő választani, én még csak 20 hetes vagyok, én is most tervezem. Az első babámat Kőrös Ottíliánál szültem, nagyon jó volt, sokat segített, jó tanácsokkal látott el. Mivel a Herczegh doktornál szokott "asszisztenskedni", ezért most nem ajánlom, mert az a rendelő úgy hiszem, nem túl népszerű. Mindenesetre én maradnék nála...

Zafi
zafi
 
 


Sziasztok! Kép

Dicsu, nagyon sajnálom, ami veletek történt! Kívánom, hogy a picid jól, egészségesen fejlődjön nagy örömötökre! Kép
De Timi, az se semmi, amiről te mesélsz Kép Szegénykém Kép Szerencse, hogy Dr XY, aki gondolom, vmi nagyon jóhírű, koraszülött intenzívvel is felszerelt osztályon dolgozik, nem vette el a kedvedet a további babáktól Kép Kép Kép De ez nem rajta múlt!!! hanem rajtad!

Vera, Bence baba továbbra is imádnivaló Kép Kispapim csalódottan kérdezte, hogy több kép nincs??? Kép Az elsőben tényleg olyan, mintha vmi nagy usziban lenne. És az a cipő Kép Kép Kép Kihaltam Kép Hanyas rugi van rajta, 56-os lenne már? Pont jó rá!

Front elment, így görcsök is fejfájás is vele Kép Tegnap még so-so, de ma már jól vagyok Kép Igaz KisBocim lefelé kitartóan halad: szétfúrja a fejével a nemtommit Kép Szerintem a méhszáj lehet (de tekintettel arra, hogy már nem szurkál nagyokat, elkezdett nyílni - védőnéni féle info) + a medencecsont aljához nyomhat hozzá vmit és néha úgy belehasít a jobb combomba, hogy felüvöltök, uátna meg röhögök Kép Kép Kép Az sztem tuti, hogy elég lent van, innen már nincs visszíút, nem tud forogni, meg miegymás Kép De ezzel a fronttal már nem születik meg. De ahogy Virág mondta, forntok jönnek mennek, ki tudja, mi lesz itt még.
Anyukám már pánikol, délben felhívott, hogy mi van Kép Kép Kép Mondtam neki, hogy ne pánikoljon! Nyugi, még semmi! Még egy darabig nem is lesz. Ha nagyon a végét járnánk, már megindított volna a front. De mivel még messze vagyunk, ezért csak jósolgatott. Én legalábbis így látom. Sztem még 2 hétig semmi Kép Kép Kép Kivéve, ha holnapután mást mond a doktornéni! Kép Úgy izgulok, már csak 2 nap Kép Kép Kép

Ma lemegyek, veszek egy nagy pólót a szülésre. A "szabvány" elölgombolós hálóingek meg megmaradnak azutánra. Meg még veszek egy csomi pelust + törlőkendőt (kicsit), amit viszek a kórházba. Így is már akkora nagy a cuccom Kép Kép Kép Pedig nem akarok beköltözni!!! Sőőőőt ottmaradni se igazán - amint már említettem vala párszor! Najó, egy picit ki fogok bírni! Kép

ááááááááááááááááááááááááá - megint szurkál Kép

Pussz nektek, ne izguljatok, egy jó ideig még semmi nem lesz velünk, nem fogtok tőlem megszabadulni
Kép

Ann (36+5)
annann
 
 


Zafi!
Igen, az orvos nem Isten. És nem is szabadna Istent játszania. Nálam ez már azt a határt súrolja, ha egy orvos az ügyeleti napján, indok nélkül, a kismama beleegyezése nélkül megindítja a szüléseket nagyüzemben, mert neki így kényelmes.

Dicsu, nagyon sajnálom, hogy Veled is ez történt.
Névtelen
Névtelen
 


Ja, és
Vera, egyébként igyexem aludni, ha tudok :o) Hajnalban felébredtem és vagy 1,5 órán át hánykolódtam Kép De a fél napot tuti ágyban töltöm Kép
Virág, köszi, nem tudom, hogy mit mérnek, de engem igazán a súlya érdekel. Úgy gondolom 2600g körül kellene lennie. Szeretném, ha már elhaladná a 2500-t, de még nem érné el a 2800-at, mert ha már most közel 3 kilos és még kihúzunk 3-4 hetet... belegondolni is rossz Kép Kép Kép
annann
 
 


Sziasztok!

Én is a MÁV-ban fogok szülni, december 20-ára vagyok hitelesítve :-). Szeretnék szülésznőt választani. Valaki tud ajánlani olyat, aki jártas a gátvédelem titkaiban? Nekem eddig egy Terike nevűt ajánlottak, de nem tudom, ő mire képes, mert aki ajánlotta, végül császárral szült.

Köszönöm!

Mormi
29+3
mormi
 
 


Sziasztok!

Nem akartalak benneteket a szülési rémtörténeteimmel traktálni, de így legalább értitek, hogy miért parázom ennyire a helyzettől. Más biztos nem idegeli magát ennyire, úgy van vele, hogy bemegy a kórházba, aztán az ügyeletes orvosnál megszül, de én mégegyszer ilyen élményeket nem szeretnék átélni, az biztos.

Sára! köszi Kép.

Ann!
Megértem, hogy anyukád pánikol, biztos mi is pánikolni fogunk, ha a lányunk szül Kép. Pihenj, amennyit csak bírsz, a kislányod úgyis tudja a dolgát Kép.
Egy hálóinget én is beszereztem a szüléshez és szeretnék még elől gombolós pizsamát venni a többi napra. Én is kíváncsi vagyok a babám súlyára, mert szerintem már nem forog, csak helyezkedik. Akkorákat tud belém rúgni Kép, egyszer tuti kirúgja a ház oldalátKép.
Neked nem görcsöl a vádlid? Én már megint itt tartok, csak mostanában még a hasam is bekeményedik hozzá.

Sára!
Egyébként én múlt héten beszéltem Fazekas Zsuzsával, 32 hetes vagyok, úgyhogy nem vagy elkésve semmiről. A telefonban nagyon kedvesnek tűnt, személyesen csak 2-3 hét múlva fogunk találkozni. A többiről csak szülés után tudok nyilatkozni.

Na legyetek jók, megyek pihizni egy kicsit.
Sziasztok
johitimi
 
 


Timi,
én így is úgyis megértelek. Akkor is, ha nem lett volna ez Johi születésekor... Kép
De most minden ok lesz, hidd el Kép

Én nemtom milyen anya leszek, de nem szeretnék pánikolni, ha szülni fog. Azért az durva, hogy még 3 hét 2 napom van, és tudom, hogy délután úgyis felhív, de addig se bírja ki és délben idecsörög. Megmondtam neki, hogy NE pánikoljon! ő jóval pánikolósabb, mint én vagyok - sztem tőle tanultam -, de le szoktam állítani Kép

Na, egyébként nem kaptam szülős hálóinget... Csak ilyen drágább típus van, az azért túlzás... Polot akartam venni, abból meg az XXXL-es méret is rövid. Hmm. Most az lesz, hogy ad az anyukám egy régi hálóingét, amit már nem használ. Nem rongyos még Kép, de azért nem új, azt nem sajnálja. Én azért vagyok ebben ilyen béna, mert max. poloban alszom (télen), nyáron meg abban sem Kép Kép Kép

Timi, ezek szerint befordult Kristóf? Nekem 30 hetet töltötte, akkor fordult be, azóta csak mozgatja a részeit, de nem forog. Ugye mostmár búvárkodik Kép , vagyis lefele fúr!
Egyre kevesebbet fog rúgni, sztem. Vagyis nekem úgy volt, hogy volt egy idő, amikor úgy éreztem, hogy kirúgja a ház oldalát, de utána már kisebbeket rúgott. igaz mennyiségre megvan az Kép Kép Kép - izgulnék is, ha nem rugcsizna. Akár ha egyet is rúg (pl. esős napokon) a megfelelő időben, akkor ok. De ha pl. egy ilyen szokásos ébredését kihagyja, akkor a következőnél nagyon figyelek, hogy meglegyen a mozgás. De mindig megvan Kép
Az én vádlim nem görcsöl szerencsére. Tudod, félidő után mondtam, hogy görcsölt + keményedtem, Akkor volt a Magne B6 - persze csak napi 1-2. De a 32-34. héttől már nem igazán tanácsos szedni (bár van, aki a 36-ot mondja), mert maga a keményedés fontos dolog.
jelzem: már több mint egy hónapja nem vettem be egy szemet se, de nem keményedek Kép Csak ez a görcs volt a 7végén, de nem keményedtem... fogok én még valaha keményedni??

jajjj, csajszik, olyan hideg van!!!! Mármint kint. Vettem a polo fölé egy termo mellényt, meg egy pulcsit és épphogy nem fagytam meg. De csak télikabátom van, amit be tudok gombolni... Mi lesz még itt?????

Pusssz
annann
 
 


Szai Ann!

Szerintem Kristóf már néhány hete befordult és már úgy is maradt. Kicsit nyomja a gyomromat, akkor néha ég, de egyébként jól elvan odabennt Kép.
Az éjszakai bulizásról még mindig nem mondott le, fél tízkor elkezdi, aztán éjjel is felébred egyszer. Nem tudtam még meggyőzni, hogy inkább nappal virgonckodjon, éjszaka meg aludjon Kép.

Virág!
Mi van veletek? Tessék jelentkezniKép!
johitimi
 
 


Sziasztok!
Most voltam a nlc MÁV os topicjában, de nem kellett volna Kép Csak felhúztam magam! Kép tudom, hogy nem szabad, de röpködtek, a: ha nem választasz szülésznőt hülye vagy, inkubátor, sárga baba stb stb....SOK!!!!!!!!!!
Nekem van 1 db megbízható orvosom, egy hozzá tartozó megfelelő színvonalú kórházzal. Irreális elvárás, hogy megfelelő ellátást várjak ennek fejében? Nekem NINCS 20-25000 Ft-om egy szülésznőre közalkalmazotti fizetésből. Ha megfeszülök sincs. (Örülök, ha a terhesgondozás vizsgálatait ki tudom fizetni) Ha meg mindegyik aranyos és kedves, akkor miért feltételezzem, hogy velem nem a legjobb tudása szerint fog foglalkozni. Vagy csak akkor csinál gátvédelmet, ha megfizetem???? Elegem van!!! Sztem még ma este bedugom a fejem a homokba és csak akkor olvasok netet, ha már megszültem.

Eccer majd jövök, mert titeket szeretlek
Pussz
Ann
annann
 
 


Drága AnnKép

Én biztosíthatlak arról hogy a MÁVban minden szülésznő nagyon aranyos, kedves. Mivel ezt én sem tudtam előre, mi választottunk (Fazekasné Zsuzsát, és nagyon meg voltunk elégedve vele, bár nálunk szegény nem sokat tudott végül közreműködni a császár miatt, de akkor is jó volt, hogy ott voltKép). Viszont én elég sűrűn látogattam a szülőszobát az utolsó időben a sok problémám miattKép, és elég sok szülésznőhöz szerencsém volt, de mindegyik - kivétel nélkül - nagyon aranyos volt!!! Úgyhogy ne pánikolj emiatt (elég ha anyukád pánikol, nem?Kép)! Bárki lesz, jó lesz, biztos vagyok benne hogy mindent meg fog tenni amit csak szeretnél. Azért előtte van egy pár óra amikor meg lehet vele beszélni hogy Te mit is szeretnél valójában.
Úgyhogy ne hagyj itt bennünket légysziiiii!Kép

Látod én is jövök amikor csak tudokKép
Csak sajna ma kész voltam kicsit, mert Bencének nagyon fájt a pocija és együtt sírtunk délutánKép mert nagyon sajnáltam szegénykét és nem tudtam semmit tenni, azonkívül hogy egész nap fogtam és simiztem.

Pussz: Vera

KépKép Kép
76vera
 
 


Ann!

Ne pánikolj!KépKépKép A MÁVban igenis jó szülésznök vannak, nem hiszem, hogy a pénz vagy nem pénz fog náluk dönteni. Én a nagyobbat választott szülésznö nélkül szültem, és semmi gondom nem volt az épp ügyeletessel (ráadásul 4-et is elhasználtam, mert épp váltás is volt közben, de még igy sem okozott gondot). Másodszorra azért választottam szülésznöt, mert az viszont nagyon igaz szerintem, hogy a szülésznö sokkal fontosabb szerepet tölt be egy normális, szövödménymentes szülésnél, mint az orvos. Én igényeltem, hogy valaki csak velem törödjön biztosan, ne kelljen mást is csinálnia. Amit azért egy ügyeletestöl az ember nem várhat el. De amig a szülésznöm meg nem érkezett, az ügyeletes szülésznövel is nagyon jól elbeszélgettünk, nagyon kedves és segitökész volt, vele sem lett volna semmi gond, látszott rajta. És hogy jártam? Volt szülésznöm, és mégis az orvos lett a fontosabb, császárral.
Ha csak nem villámszülésed lesz, akkor ugyis tudsz majd egy kicsit még beszélni vele, csak készülj fel, hogy mit szeretnél.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Kedves Zafi!

Igen, lehet hogy ha más orvosnál vagyok, nála is történik valami, és az is lehet, hogy elütött volna minket egy autó, amikor kilépünk a kórházból. De nem ez történt.
És nem is arról van szó, hogy nem hibázhat az ember, az orvos. Csakhogy itt nem egy "véletlenül" becsúszott hibáról, nem egyedi esetről van szó, hanem tudatosan előidézett helyzetről, helyzetekről, amely(ek)ben a hiba lehetősége a többszöröse a normálisnak, és ezt ő bele is kalkulálja. Így csinálja évek óta, hiszen az a kislány a csecsemő osztályon 2001-ben 4 éves volt, tehát már 1997-ben így csinálta, olvastam itt esetet 2000-ből, én 2001-ben szültem nála, 2002-ből is vannak itt esetek, és vannak sokan, akik nem írták meg (de hallottam róluk), és most ez. Csakis a szerencsének köszönhető, hogy nem következett be hamarabb egy ilyen végzetes tragédia.
Mint ahogy tegnap is írtam,persze, hogy vannak, vagytok, akiknek jók a tapasztalataik vele. De ennyi páciens, szülés mellett még jó. Persze, hogy nem mindenkinél indul be a szülés, mégha meg is próbálja beindítani (anélkül, hogy szólna), és akiknél beindul, azok közül is hála Istennek a legtöbbnél nincs komplikáció, és azok talán furcsálnak dolgokat (itt is olvastam ilyen hozzászólást), de van ezer egyéb dolguk, amivel foglalkozzanak.
Szóval a lényeg az, hogy ő tudatosan, szánt szándékkal kockáztatja a nők és a babák egészségét, sőt életét. Mint valami szerencsejátékot, úgy űzi ezt a dolgot, eddig ő nyert, és most sem mondhatom, hogy a másik oldal nyert, hiszen milyen áron!?
Nem akarom én sem tovább ragozni ezt a témát, hiszen el tudom képzelni, hogy aki éppen babát vár, annak ezeket a történeteket horror olvasni, de egyszerűen nem bírtam tovább.

Sziasztok!
dicsu
 
 


Szülésznő témához:
8 éve szültem a MÁV-ban és én is elfogyaszottam 4 váltás szülésznőt. Mindegyikül kivétel nélkül nagyon kedves volt és ugy viselkedett mintha felfogadtam volna. Ezért a két legutolsó lánynak, akik a legnyagyobb részt kapták ki a szenvedéseimből utólag adtam pénzt. (5 e Ft kettőjüknek- de ez 8 éve volt, és akkor nagyon is örültek neki.) Utána még egyszer fel is jöttek meglátogatni a csecsemősosztályra és megnézték a gyereket. Kép

Akkor az volt a szokás a MÁV-ban, nem tudom hogy most is ugyanigy csinálják-e, hogy fél évente váltják a szülésznő és csecsemős részleget.
Tehát rotációban dolgoztak. Tehát fél évig szülést segitenek, utána fél évig meg a csecsemős részlegen babáznak.
Állitólag azért mert mindenki szeretne egy kis plusz pénzt keresni a szülésekkel.
Lehet, hogy néha ezért voltak morcosak a csecsemőkök?
Szerintetek ez most is igy működik?

Gátvédelem téma:
Szerintetek biztos, hogy jó, ha valaki gátvédelemmel szül?

Egy barátnőm szépen gátvédelemmel szült. Szülés után tényleg vigan szaladgált, de utána nagyon sokáig volt használhatatlan és kinyult az alfele.

Nekem meg nem volt elég egy ollohosznyit vágni, hanem belevágtak még egyet. (plusz repedtem hosszában is). Viszont Harsányi doki olyan szépen összefércelt, hogy szebb lett mint valaha! Sőt egy picit inkább kisebb is. Kép
Igaz, hogy 10 perc helyett 45 percet varrogatott,de mondták róla mások is , hogy nagyon szépen tud varrni. (ez milyen furán hangzik egy férfiról Kép)
És megnyugtatnék mindenkit, hogy ebből semmit sem éreztem!
Igaz, hogy utána még 2 hétig csak gumigyűrün tudtam ülni.

Szóval én nem ragaszkodom a gátvédelemhez, mert utána kivánságra fogok nuncit varratni Kép

Igaz is egy jó tanács:
Érdemes beszerezni egy gyerek úszógumit, mert ha vágnak-varrnak, akkor nagyon kényelmes azon ücsörögni.
Persze lehet kapni a korházban több ezer forintos karika alakú tollpárnát, de nem éri meg.
Otthon meg sima pokrócot tekertunk fel palacsintába és azt hajtottuk karikára és ugy nagyon kényelmes volt.

fiona
fiona
 
 


Fiona!

A Harsányi nekem a nagyobbnál "apabarátságból" mondta, hogy mindenképpen vágni fog. De tényleg, ö legalább nagyon szuperül megvarrta, varratszedés után én már nem is éreztem semmi fájdalmat üléskor sem, és utána meg már nem is mindig tudtam volna megmondaniKépKép (persze ésszel tudtam, de nem nagyon volt tapintásra érezhetö), hol volt a vágás.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Fiona

Én a kicsimet szültem gátvédelemmel --Farkas Zsuzsinál-- a nagy lányomnál vágtak. Én a vágást sokáig megszenvedtem, mindenképp.
A Kisláynunk 5030gr-al született. Gátvédelememmel, és hiába volt ilyennagy baba, abszolute, nem "nyúltam" ki ott.
Sőt a férjem szerint sokka-sokkal jobb volt a kicsi születése után, mint a vágott-varrott szülés utánKép
Dokim azt mondta multhéten hogy jó rugalmasak a szöveteim..
Most is gátvédelemmel készülök szülni, szintén Zsuzsánál (Sári, bocsi küldöm az elérhetőségét!!!) papíron van még 4 napunkKép)))
sziasztok
Hajni
hajnii
 
 


Sziasztok!

Nagyon régen nem irtam már, főleg időhiány miatt. Kis Zsoltikánk most 4 hetes, és eléggé igénybe veszi az időmet.

Vera!
Irtad, hogy Bence hasfájós. Sajnos Zsoltika is az... Mit tesztek ilyenkor? Mi vele együtt szenvedünk, annyira sajnáljuk, hogy sir szegény, vagyis inkább üvölt. Próbáltuk masszirozni, tornáztatni, édeskömény teát adtunk, és semmi, de semmi nem használ. Nincs valami ötleted?

Ann!
Már sokan leirták előttem, de egyetértek mindenkivel: nagyon-nagyon kedvesek, rendesek és segitőkészek a MÁV-os szülésznők. Én bármit kérhettem, adták, segitettek. Nálam ráadásul egy tanuló szülésznő segédkezett a szülésnél, és éreztem, hogy tényleg érdekli, hogy vagyok, átérzi az egész szülést, és nem csak egy darab vagyok a többi között. Szóval ne aggódj! És még csak annyi, hogy a mi dokinénink is nagyon szépen varr. Nálam végzett gátmetszést, szerencsére kicsit vágott, és simán tudtam utána ülni, nem is kellett úszógumi. Igaz, ahogy száradt a varrat, rosszabb lett, de a varratszedés után már tényleg nem éreztem az egészből semmit. Szóval nagyon jól csinálta.

Üdv mindenkinek: Gabi

pgaboka
 
 


Hajni nagyon szurkolok!

Biztos akkor tényleg nagyon rugalmas jó kis szöveteid lehetnek? Kép Kép
Uegyanez jellemző a hasad és a melled bőrére is? Vagy itt semmiféle összefüggés nincs?


Beszti
Ez az "apabarát " szó tetszik !Kép Kép

Ma be kell mennem a Harsányihoz, mert tegnap barnásan vérezgettem és azt mondta, hogy inkább megnéz.
fiona
 
 


Hajni nagyon szurkolok!

Biztos akkor tényleg nagyon rugalmas jó kis szöveteid lehetnek? Kép Kép
Uegyanez jellemző a hasad és a melled bőrére is? Vagy itt ne keressek semmiféle összefüggést?


Beszti
Ez az "apabarát " szó tetszik !Kép Kép

Ma be kell mennem a Harsányihoz, mert tegnap barnásan vérezgettem és azt mondta, hogy inkább megnéz.
fiona
 
 


Hajni nagyon szurkolok!

Biztos akkor tényleg nagyon rugalmas jó kis szöveteid lehetnek? Kép Kép
Uegyanez jellemző a hasad és a melled bőrére is? Vagy itt ne keressek semmiféle összefüggést?


Beszti
Ez az "apabarát " szó tetszik !Kép Kép

Ma be kell mennem a Harsányihoz, mert tegnap barnásan vérezgettem és azt mondta, hogy inkább megnéz.
fiona
 
 


BOCS A TRIPLÁZÁSÉRT!!!!
fiona
 
 


Sziasztok!

Sokági kerültem a babanetet, de most végre - egy magzatelhalás, 3 inszemináció és 3 lombik után - szülészt kereshetek. A MÁV kórházat jónak tartják. Ilyen kórtörténet után olyan orvost szeretnék aki természetesen nem csak szakmailag jó, hanem a lelkemet is megnyugtatja pár empatikus szóval hogy minden rendben van és tényleg odafigyel ránk. Tudom nehéz ezt igy megtalálni de valahogy el kell indulnom.

Köszi előre is a segitséget boldog kismamák: Ria
Ria
 


Ria!
Igaz, hogy én is Mávban szültem, és megvagyok elégedve vele, de mivel neked az előtörténeted elég bonyolult én biztosan olyan helyre mennék, ahol van újszülött osztály, csak hogy 1000%-os legyen minden.
Az empatikus szavakat inkább majd a szülésznőtől várd, hiszen ő lesz veled órák hosszat, persze a doki is nagyon fontos.

Ez csak egy vélemény, neked kell érezned, hogy kiben bizol meg.

nem akartam elvenni a kedvedet, és hangsúlyozom, csak a technikai felszereltség, a baba biztonsága miatt mondom ezt.

könnyű szülést kívánok!

Mo
Mo
 


Kedves Mo!

Stimulációban profi vagyok, de terhesgondozásban még nem. Nem mindenhol van újszülött osztály? tudom hogy a klinikákon a legjobb a felszereltség, pl koraszülöttek esetén, de ha az enyém nem az lesz? Nem törvényszerü és remélem a terhességem nem lesz komplikált, de a havi vizsgálatok során jó lenne ha az orvos kellően odafigyelne rám, nem siklana el semmi felett, és megnyugtatna ha arra van szükségem. Olyan orvost is ismerek aki annyira túlvállalja magát, hogy néha lekési a szülést. Ilyet inkább elkerülnék. Szóval Te klinikára gondoltál?

Ria
Ria
 


Ria!
Igazad van rosszul fogalmaztam, koraszülött osztályról akartam írni. Nem feltétlenül a klinikára gondoltam, mert pl. az I.Klinikán borzasztó tömegnyomor van, sok várakozás, a baba-mama kapcsolattal nem nagyon foglalkoznak, szopihoz sem úgy állnak, mint ahogy a Mávban...
Szóval a Máv fantasztikus hozzáállását nehéz felülmúlni, sajnos csak egy negatívuma van, hogy ha baj van a babával, akkor Cerny-t kell hívni, mert ők tudják ellátni a babát.
Egy teljesen normális terhességnél és szülésnél ez nem jelent problémát. Ha nincs semmi komplikációd, akkor bárkihez mehetsz a Mávban.

Remélem nem nehezítettem meg a választásodat.

Mo
Mo
 


Sziasztok Kép

Ria, gratulálok a picihez! Kép Elhiszem, hogy ezek után olyan kórházat és orvost keresel, akiben maximűlisan megbízol.
Koraszülött osztály a MÁVban is van (külön a sima gyermekágyas részlegtől), csak koraszülött intenzív nincs, tehát a nagyon korán születetteket vagy a komplikáltakat nem tudják ellátni és tényleg a Cernyt hívják. De ha archivban keresel, sokan leírták, hogy az ottani szakembergárda nagyon jó, sokat segítenek abban, hogy mit hogy csinálj. Természetesen ez csak biztos háttérnek jó, jó érzés tudni, hogy ott van, ha kell!
Nekünk még 22 napunk van hátra és Koós-Hutás Piroskánál fogunk születni... Egyelőre a terhesgondozásról tudok neked írni, de 2 másik lány is nemrég szült nála a topicban, archivban olvashatsz szüléstörténeteket is. Kép
Én a magam részéről meg vagyok vele elégedve. Szerintem emberi, természetes a stílusa, és - amennyire én meg tudom ítélni - magas szintű szaktudása is megvan hozzá. Igaz, sokan járnak hozzá, de nem hallottam még negatív dolgokat róla (pl. hogy nem figyelne oda vagy lekésné a szülést). A babavárást teljesen természetes dolognak tekinti, nem pánikol/fontoskodik túl semmit, de ha baj/gyanú van azonnal lép. Nekem, amikor gondom volt, megnyugtatott, de tényleg nem is volt nagyobb baj. De ahogy beszélgettünk a lányokkal (akik nála szültek), úgy tűnt, hogy ha nagyobbnak tűnő probléma van, ugyanez a helyzet Kép
Én egyelőre ennyit tudtam írni, de több jó orvos van a MÁVban, meg kell találnod a hozzád leginkább illőt. Sok sikert kívánok neked a döntésedhez és boldog pocakosodást!!! Kép Kép Kép
És ha döntöttél és a mÁV mellett maradsz, gyere hozzánk rendszeresen a topicba!!!

Még a tegnapi hangulatomról... szóval nagy nehezen, jobban lettem. Holnap beszélek a doktornénivel és lesz, ami lesz Kép egyébként mindenkinek köszi a biztató szavakat, nagyon jól esett Kép Kép Kép Kép

A gátvédelemről annyit, hogy tisztában vagyok a pro és kontra érvekkel (volt szerencsém 2 MÁVos előadáson Harsányi apabaráti nézeteit meghallgatni Kép ) és elengedett kézzel eldöntöttem, hogy védelmet szeretnék. Jó ideje csinálom az intimtornát naponta + sztem nekem is elég nyúlós szöveteim vannak - szóval nem alaptalanul. Aztán vagy bejön, vagy nem jön be. Kép Kép Kép Egyébként meg rosszul vagyok minden kórházi cucctól, minden beavatkozástól (úgy szoktam fogalmazni, hogy kórházfóbiám van), úgyhogy jobb is, ha békén hagynak!!!

Ma is jósolgatott a pocim, úgy tűnik, ez eltart egy jó darabig Kép Na meg ugye megjött az eső, ezt nem szabad elfelejteni - tuti annak a hatása.
Úgy nem tudom elképzelni, hogy milyen az, amikor egyszer csak beindulnak a fájások... Próbálom megerőltetni a fantáziámat, de elég halvány elképzeléseim vannak. Kép

Fiona, mi volt a dokinál?
HAJRÁ HAJNII!!! Kép Kép Kép

Megyek holnap du. dokinénihez, majd jövök és beszámolok.
Pusszancs
Ann
annann
 
 


Szia Fiona!
En a MAV korhazba jarok tornara, hetfon es szerdan du 2-kor van, es 200 Ft egy alkalom, kb masfel oras. Szerintem nagyon jo.
Ne idegskedj az amniocentezis eredmenye miatt, tobbnyire negativ az eredmenye.
sue77
 
 


Sziasztok!
Megjöttem a dokitól. Most szuper rendes volt!
Már ment a maszek rendelése, de engem soron kivül behivtak. Belső UH-val megnézte a méhszály és környékét, hasi UH-val megnézte a babát és utána még kézzel is megvizsgált.
Azt mondta, hogy szép és nagyon egészséges babát lát. Probált volna más mondani! Kép Kép Kép Kép

Ugy néz ki, hogy a vérezgetések az elől és elég alacsonyan fekvő lepény miatt vannak.

Kérdeztem, hogy most kell-e valami speciális bánásmód, de azt mondta, hogy nem kell aggódni.

Pedig én már sokat olvastam az ilyen fekvésű lepény miatti komplikációkról itt a net-en.
De a doki azt mondta, hogy felesleges még most ezen filozni.

Szóval sokkal nyugodtabb vagyok!

AnnAnn,
Gondolok rád holnap délután!

fiona
fiona
 
 


Kedves Ria!

Csak olvasgatni szoktam ezt a fórumot, ritkán írok ide. Én Dr. Szentirmayt tudom ajánlani, nagyon alapos orvos, olyan 50 körül van, ő az osztályvezető-helyettes. Nála 3 hetenete van kontroll, ami ugye pénzben több, de az esetedben ez talán sokat számit. A lelkedet nem tudom, mennyire fogja tudni ápolni, nem egy hízelgős fajta, de nagyon korrekt, és minden kérdésre kielégítően válaszol, és meggyőződésem, hogy szakmailag akkor is a legjobb, ha baj van. Ha meg nincs, akkor a szülésznőm szerint szép, csendes szüléseket vezet.Kép)) Én még nem tudom, mert van két hetünk hátra.Kép)) Az igaz,hogy most nagyon sok páciense lett, de az egész MÁV szintjén ezt látom, pl. Piroskának is nagyon sok a betege, ugye jól tudom? Mindig kell rá várni, hiába mész időre, de azért, mert nagyon alapos. Nekem nem mondta soha, hogy most már nincs több idő kérdezgetni, gondolom ezért van sokszor csúszás. Számomra nagy pozitívum volt, hogy vakbélgyanúkor egy másik páciens esetében személyesen járt el, hogy sürgősen fogadják a másik osztályon... De majd meglátod, ki illik hozzád. Kutakodj a fórumokon, pl. NLC-n, babapont-on is. Menj el kórházi előadásokra, szülőszobát látogatni (MÁV-ban minden hónap második szerda 18.00 óra), ott sok minden kiderül a kórházról. Ja, és sok boldogságot a bébihez!
Az archívokban sokat szidták a csecsemősöket. Nos, a most szült két barátnőm szerint igenis kiviszik éjszaka a beadott babát, ha sír, és megkérdezik, hogy megszoptatod-e, akarsz-e pótlást, és ha igen, mit. Igaz, hogy kevesen vannak, és azért ha kérdésed-kérésed van, utánuk kell menni, de nekik mindig segítettek. Engem inkább az ellátási gondok aggasztanak, hogy már a szülőszobára is kell pelust vinni a bébinek...
Angi
artumicu
 
 


Köszi Sue a tanácsot a tornáról.
Előtte be kell jelentkezni?
Ugy tervezem, hogy a jövőhéten, vagy azután én is elkezdek oda járni.

Angelika
Állitólag van nekik is pelenkájuk és sokszor éjszaka tisztába is teszik belőle ha kell, csak tanácsolják, hogy vigyél sajátot.
Nekem nagyon tetszett a csecsemős osztályon, hogy a gyerekek aranyos pasztelszinű rugikba öltöztetik és nagyon klassz kis frottir takaroval takarják be.
Mindennap átöltöztetik a babákat, ha kell többször is.
fiona
 
 


Kedves Lányok!

Nagyon köszönöm a segitséget. Még igy is nehéz a döntés, de majd személyesen is felkeresem őket és remélem az segit.
Ria
 


Sziasztok!

Angelika!
Lehet, hogy pont azért változott a csecsemősök magatartása, mert olvassák a Babanetet (is) Kép. Nekem sem voltak túl pozitívak a tapasztalataim (viszont a negyediken már igen!), viszont a MÁV-ban szült 7 ismerősöm közül csak 1 panaszkodott rajtam kívül.

Fiona!
Én mindenféleképpen sokat pihennék a helyedben, biztos, ami biztos.

Most mennem kell, bocs.
Üdv, Virág
virga
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors kérdés: (még nem voltam, és a beszámolókból egy kicsit elkeveredtem a kéthetes időpotokat illetően), szóval, ma szerdán van a mávban a szülősuli vagy a jövő héten? És ugye 18 órától?
Remélem jár valaki erre még 18 óra előtt, mert vidéki vagyok és potyára nem szívesen rángatnám be magam PestreKép).

Köszi Sára!
Sára
 


Sziasztok!

Csak egy gyors kérdés(még nem voltam, és most nem vagyok biztos a két heti felbontásban): ma, szerdán van a mávban a szülősuli vagy a jövő héten? És ugye 18 órától?
Remélem jár erre valaki még 18 óra előtt, mert vidéki vagyok és ebben a jó időben nem szívesen rángatom be magam Pestre potyáraKép.
Köszi! Sára
Sára
 


Bocs a duplázásért! Azt hittem, hogy az előbb nem ment el.
Sára
 


Sára! Igen ma van!Kép 18-kor, Podmaniczky 111. 2.em. előadó
Zafi
zafi
 
 


Csajszik, még nem vagyok otthon, de Kispapim munkahelyéről egy gyors info:
voltam dokinál - dokinéni nem volt Kép ÉLJEN! babával minden ok, de dokinénim 20-án elutazik egy hétre... Gondoljátok, hogy csak ez hiányzott nekem???? Kép Kép Kép
Pusszancs
Ann
annann
 
 


Huuu , a fenébe! Ezt a mai előadást akkor lekéstük!
Pedig tegnap beszéltem a Harsányival, de nem emlitette.
Ha valaki elment, akkor légyszi irjátok le, hogy milyen volt. Mi volt a téma és ki volt az előadó?
fiona
fiona
 
 


AnnAnn!
Jól számolom, hogy pont AZON a héten nem lesz a dokinénid?
Akkor kezdj el most lépcsőzni! Kép Kép Kép Kép

Na, jó,jó, csak vicceltem.
fiona
 
 


Fiona,
a 39. hét kpétől a 40. kpéig. Szinte tuti, hogy beleesünk...
Nem tudom, hogy erre mit mondjak... Joga van elmenni szabadságra, tényleg azt csinál, amit akar.
Csak az fáj, hogy ma 5 hét után odamegyek (előtte a szülésről egy szó se esett), kiderül, hogy most sem ő van, hanem helyettesítő és hallomásból megtudom (egymásik kismamával beszélt az asszisztens), hogy ugyanmár nem lesz a 20-i héten... De nyugodjak meg, csak 1 hét!! Mintha azt mondta volna 1 nap... Nem tudtam mit mondani, csak sírtam... csalódtam... ennyit nem ér az ember - hozzáteszem, hogy a pénzéért - hogy közöljék vele előre, hogy no te marha, ez van...
Pedig jobb ha megtanulom, hogy az élet nem habostorta, de nem ám!!!
Na ennyit rólam.
Pussz mindenkinek
Ann
annann
 
 


Sziasztok!

Ann!
Hát, nem tudom mit mondjak Kép. Átérzem teljesen a csalódottságodat és megértem, hogy magad alatt vagy. Tudom, hogy nem jutottál ott szóhoz, de pár dolgot azért tisztázni kellene Kép. Persze először próbálj megnyugodni és arra koncentrálni, hogy minden rendben legyen. Esetleg beszéld meg a babával, hogy mikor jöjjön világra Kép.
Mobilon sem lehet ilyenkor elérni a doktornőt? Esetleg adhatna egy nevet, hogy kit kell keresned, ha mégis azon a héten mennétek, amikor szabin van, vagy bármi kérdés merül fel. Lehet, hogy szülésekre bemegy, nem? Azért pénz tekintetében ez nem mindegy neki gondolom. Ha megadja a nevet, hogy ki helyettesíti akkor esetleg találkozhatnátok előtte, hogy legalább ismerjétek egymást. Hova kell menned CTG-re?
Hirtelen most ezek a dolgok jutottak eszembe, amik fontosak lehetnek.

Pusza, Virág
virga
 
 


Ann,
Sajnalom, hogy emiatt most ilyen rossz hangulatod van. Hozzateszem, nekem is az lenne. Egyreszt fizetsz, gondolom nem is keveset, masreszt, ha nem fizetnel, akkor is annyinak kene lenni a doktornoben, hogy szol, nem rendel oda potyara, es kijelol vagy javasol egy helyettest, akinek atad, bemutat, stb. Raadasul egy kismama lelke sokkal serulekenyebb az atlagosnal, en is hanyszor bogtem el magam ilyen dolgokon.
Ha veletlenul pont akkor indulna be a szules, amikor nincs ott a doktorno, fogd fel ugy, hogy ennek is biztos oka van. Lehet, hogy jobban jarsz igy!
Addig meg probald megbeszelni a baboddal, hogy elotte, vagy utana, de ne pont akkor akarjon kibujni!
Fel a fejjel!!! Kép
Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


AnnAnn,
Szerintem is próbáld meg ma telefonon elérni a doki nénit, különben csak "agyongondolkozod" magad. (lásd Virga kérdéseit)
Különben is hétvégén telihold lesz!!!
fiona
fiona
 
 


Sziasztok!

Ann, megértelek Kép. Szerintem szüljünk otthon, orvos nélkül, az a legbiztosabb!

Puszi: Timi
johitimi
 
 


Timi,
Szerintem is!!! Kép
Zsuzsi
zsuzsi74
 
 


Sziasztok Kép
Hát csajszik, én is erre jutottam: mármint, hogy itthon kéne szülni és le van sz@rva mindenki (már bocsee, de nem tudok mást gondolni). Timi, te jössz segíteni nekem, aztán meg én megyek hozzád Kép Kép Kép OK?
Aztán most, hogy az éjszaka jórészét megintcsak azzal töltöttem, hogy sírtam, rájöttem, hogy mivel ugye ez a verzió nem igazán megvalósítható, ezért más lesz:
Tekintettel arra, hogy mind KisBocim, mind én teljesen egészségesek vagyunk, ezért meg tudunk születni anélkül is, hogy a fél világ velünk foglalkozna. Kispapink ott lesz velünk, az pont elég. (Ha van vmi bibi, akkor úgyis van ott szakember) Így tehát nem érdekel a másik orvos, nem fogadok szülésznőt, portást, biztonsági őrt, sőt takarítónőt sem. Na most ezek után mindenkinek annyira leszek hálás, amennyit és amilyen módon tett az ügy érdekében.
No és nehogy elképzeljék, hogy majd hosszasan győzködöm a gyereket, hogy ilyen meg olyan okok miatt majd előbb vagy később jöjjön, amikor még nem érett rá, vagy amikor már nem érzi jól magát bent. Meg van neki engedve, hogy akkor jöjjön, amikor akar Kép
Most itt tartok.
Virág, egyébként jók a kérdéseid, csak még ilyen szinten sem érdekel a dolog - megharagudtam és ez nálam vészes Kép. Jövő 7en elvileg lesz a doktornő és akkor majd elmond, amit akar. Aztán ha bármi bajom van, felhívom a kórházat és majd az ott lévő valaki megmondja, hogy mi a teendő. Egyébként valszleg elutazik utána (bár semmi közöm hozzá), mert biztosítottak róla, hogy nem akkor fogok szülni, amikor nem lesz itthon Kép . Basszus, ha ilyen jól tudják, mé nem avatnak be engem is Kép Kép Kép

Egyébként mint már írtam, KisBocimmal minden ok. Szegénykém szíve szörnyen kalapált (naja, kedves idesanyja akkor kezdett sírni), de belefért - aszonták: jó. Mondjuk az én vérnyomásom is min. 30 pontot emelkedett Kép Kép Kép És: 2700g! és nem mutatta, h kislány-é vagy sem, de vegyük alapértelmezettként, hogy az. Jah és a méhszáj: C3000 Kép Kép Kép Szóval még semmi sincs. Fájásaim továbbra is vannak, de elvagyok velük. Most épp nincsenek Kép

Ja és egy jó hír: tegnap vettünk festéket a szavannához!!! Most már csak a tervezés vége van hátra! Csak ahhoz kicsit béna vagyok Kép Nem baj, bátrak vagyunk és mellünk duzzad az önbizalomtól!!!! Kép Kép Kép
Jahh, a boltban közölték, hogy siessünk vele, mert mindjárt itt a baba Kép Kép Kép

Pusszancs
Ann
annann
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?