Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

Edu, gratula a szopihoz, lassan megtanuljátok mindketten hogyan kell, aztán már főzés közben is megy féllábal a szennyest válogatva :lol: Mi is Lufthansával mentünk decemberben, hát nekünk B nem aludta át :lol: de Áron azért sokkal kisebb, mint mikor B utazott, meg gyereke válogatja. Különben nem volt gáz, csak foglalkoztatni kellett, és az fárasztó volt már a végén. Na szóval a Lufthansánál le lehet foglalni a baby bassinet-et telefonon, ha már megvan a jegyed, amit interneten vettél. Mi legalábbis így csináltuk. Most British Airways-el megyünk, és hétfőn indulunk haza, a British-nél neten le tudtuk foglalni, nem kellett telefonálni. Visszafele nem volt kosár, az ablaknál ültünk kettes széken, az nekem még jobban be is jött. Remélem most már majd jól elücsörög a kosárban, és játszik. Legalábbis ez a terv :lol: Ja, azt azért mondom, hogy mivel Mo benne van a schengeni egyezményben, ezért farnkfurtban lesz az útlevél ellenőrzés, mert ugye ott "lépsz be az országba", csak azért mondom, lehet több idő kell az átszállásra.

Kolyok, hát nyaralásnak épp elég volt a decemberi, meg a mostani hazaút. Azért hosszú, és nagyon fárasztó. Most annyira nem vágyok a közel 24 órás tortúrára. De azért nyáron majd elmegyünk a tengerhez pár napra, Bálint már biztosan élvezni fogja.

katavirag, ugyanilyen ágyunk van, vagyis szobánk, mert a pelenkázót és ládát is megvettük. Nekem nagyon bejött, szeretem.

Rima, Kolyok jó palacsintázást, biztosan fincsi lett :lol:

Purc

Kép

Kép
purc
 
 


Sziasztok,

Ma reggelre begyulladt a jobb mellem es belazasodtam. A baba ma nagyon kezelhetetlen volt igy a ferjem hazajott 3-ra. Sajnos nem tudom kiszivni belole maradektalanul a pango tejet sem az elektromos sem a kezipumpaval. Probaltam szoptatni abbol a mellbol de a kis porszivom sem bizonyult tokeletesnek. Igazabol nem tudom mi a megoldas, ha holnap is lazam lesz felhivom az orvost hatha kell antibiotikum ra.
Az IKEA-s kisagy nekunk is tetszett de a szobankban minden butor feher igy ez nem johetett szoba. A bolcsonk termeszetesen feher, nem volt konnyu hozzajutni.
Purc, koszi az info-t a Lufthansarol akkor a heten megveszem a jegyet majus elejere es probalok bassinet-et kerni. A ferjed is veletek megy? 2 honap olyan hosszu ido, foleg egy baba eleteben.
Rima, jojjenek csak azok az osszehuzodasok hatha tagitja addig is a mehszajat. Tudod minel nyitottabb annal elorebb vagy. Ne felj eddig meg senki sem maradt benn es 2 het mulva ilyenkor mar te is az ejszakai kikepzes reszese leszel. :D
Katavirag, nagyon diplomatikusan fogalmaztad meg a levelet a baratnodnek. :D
Kolyok, a szuleid meg az unokahogod ottmaradnak nalatok a szulesig? Legalabb addig is lesz segitseged a pakolaszasban es nem mindig a szulesen jar majd az eszed maganyos oraidban. En az utolso napokban a ferjem nyakara jartam ebedelni a munkahelyere. Jo lehet, hogy ennyien izgulnak veled egyutt.
Puszi

Kép
Kép
eduarda07
 
 


Sziasztok!

Purc! Megertem, h nincs sok kedvetek annyit utazgatni, de nyaron biztos jo lesz, Balint 1eves :) ! USAval csak ez az egy bajom van, h tul messze van es en nagyon hianyolnam a csaladot :( ! Ferjed is megy veletek?
Az ikeas kisagy ill szoba nagyon tetszik, mi mikor megvettuk a mi kisagyunkat London legdragabb babauzletjeben es aztan a hetvegen mentunk az Ikeaba, hat a parom majdnem lehidalt :lol: , es latszatra semmi kulonbseg a 2kisagy kozott :roll: , de en tudok am vasarolni, mindenert tripla arat fizetek :oops: :oops:

Edu! az a mellgyulladas nem hangzik vmi jol :? , vhogy egyre jobban nem vagyok felkeszulve a babazasra :lol: ! Remelem jobban vagy! Milyen elektromos mellszivod van?
De jo, h mar igy keszultok haza :) , mennyi idore tervezitek?

Kép Kép
rima
 
 

 
 

Purc, mar most hetfon utaztok :?: De jo lesz nektek :!: Ha faraszto is, olyan jo sok ido utan hazalatogatni :!:

Rima, ezek mar komoly joslo fajasok. Ha marcius 20. volt az utolso szamitott idopont, akkor valoszinuleg mar tenyleg csak napok kerdese :lol:

Kolyok, sorra szulnek a marciusiak. Izgi :!: Mar az aprilisiak kozul is megszult egy lany 36. hetesen egy kozel 4 kg-os gyereket. Hogy nott ekkorara :?: Bar kicsit magasabb volt a cukra, talan ezert.
Hallod, a hasad nem semmi meretu. Bogret en is ra tudok tenni, de tanyert :shock:

Edu, ez a belazasodas nagyon rossz, azt mondjak. Kerj egy vedonot, aki segit. Allitolag csak jo szakmber tudja atnyomkodni a mellett, mert pang benne a tej :!: :!: :!:

Ma kimegyunk az IKEA-ba es unnepelyes keretek kozott megvesszuk a babaagyat. A butorcsaladja tenyleg szep, de azt nem mi vesszuk. A masik baratnom, akitol a regi agyat kaptuk, nem jelentkezik. En meg olyan hulye lekiismeretes vagyok, hogy nem merem felhivni :oops:

Mindenki palacsintat sut :lol: :lol:
En is gyakran szoktam :!: Sot, most arra gondoltam, csinalnek hortobagyi palacsintat is. Esetleg Gundel palacsintat... Na, en is jo vagyok, jokor hozom elo ezt a jo kis szaftos temat, ebed elott fel oraval, korog a gyomrom, a gyerek forgolodik bennem kerlelve a magasabb vercukrot.... :lol: Nyami-nyami-nyami...

Kép
katavirag
 
 


Katavirag! Micsoda kep!!!! Hat nagyon megvernelek, ha most epp nem lenne idom egesz nap palit sutni, de igy egy hadseregnek is suthetek, annyi az idom, de 2het mulva, mikor a szememet sem birom kinyitni a faradsagtol kimelj meg az ilyen kepektol :lol: !!!
Nalunk potyognak a babak, mar alig birom kovetni :) , de lattam mezso babajat is, hat szep nagy lett :) !
Kepzeld tegnap megmertuk a hasam es mindig csak 100cm, miert nem nol? Noverem szerint mar most oriasi, o 92cmvel ment szulni, de o egy kulon kategoria :roll: !
Nagyon fogod elvezni a kisagy vasarlast, az ilyen dolgoknal nincs is szebb :) ! ami a baratnodet illeti, ez olyan rossz, h szinte te erzed magad rosszul...aaaaa.....

Kép Kép
rima
 
 


Ja, ez a "peneszes babaagy" tema engem is aggaszt. En olyan hulye lelkizos vagyok, csak nehogy valakit megbantsak stb. Persze azert megvan a sajat velemenyem, de szemtol szemben sosem merem megmondani. A babaagyas csaladnal egyebkent mar sokmindenen kiakadtunk, mert bar rendesek, de pl. a zoknidat kidobhatod, ha toluk jossz el, a kolykok dobaljak a kajat szana szet, 3 evesen egy ertelmes mondat nem hagyja el a szajukat es a lukszuscikkek mint pl. legjobb plazmaTV uszik a mocsokban. Szoval tulajdonkeppen nem is kene csodalkoznom... :?

Lanyok, ma kiderult, hogy Husvet utan meg 2 hetig keves az ember a laborban, igy be fogok jonni meg a 39. hetem vegeig delutanonkent egy orara leletezni, de legalabb olvashatlak benneteket :lol: Mellettunk a Szuleszet illetve apavirag is nehany epulettel. Ugyhogy elvileg atsetalhatok innen is szulni. Mar amennyire setalni tud akkor az ember leanya.... :roll:

Olikam ritkabban mozog, mint 1 honapja, de ha mozog :!: :!: Akkor mintha valami orias macska feszkelodne bennem. Hianyozni fog ez az erzes :roll:
katavirag
 
 


katavirag, azért csak lazán ne hajszold túl magad...

rima, edu igen párom is ön, otthonról fog dolgozni.

edu, nekem is volt mellgyuszim, 40 fokos lázzal. Arra figyelj melltartó ne legyen szoros. Én azt csináltam, hogy leszivtam, és az éhenkórászt utána szabaditottam rá (mindig a gyulladt mellel kezd a szoptatást), ő még jól kiszivta ami volt benne, azt megkapta jutalom falatnak a másikat. Szivás, szoptatás előtt forró borogatást tegyél a gyulladt részre, olyan forrót amit éppenhogy elviselsz még, meginditja tejet. Hideg azért nem jó, mert apaszt. a www.lll.hu-n sok jó tanács van. Sokan azt mondják szoptatás után szivd le a gyulladt mellet, de nekem egyszer úgy jött ki éjjel, hogy épp leszivtam és kicsi B éhes lett, mivel a gyulladt mellel kell kezdeni a szoptatást, ezért azt adtam neki, de ugye már nem sok maradt benne, de legalább leszivta a maradékot, komolyan megkönnyebbülés volt. Kicsit alább is hagyott a fájdalom utána. Éjjel is ha Áron nem is kel fel akkor is 3 óránkét szivd le a gyulladt mellet. Más hirtelen nem jut eszembe, az lll.hu-n sok jó tanács van azért. Nekem másnapra alább maradt a láz, és harmadnap már jól voltam.

Csak gyors ezt elküldöm, hátha Edu hasznát veszi. Kicsi B hiányol

Purc

Kép

Kép
purc
 
 


Sziasztok! :)
ma voltunk orvosnál, minden rendben, a méhszáj még zárt, a méhnyak nem rövidült, a babafeje még nem ékelődik, szval a magyar doki azt mondja március vége, reális :)
fekve a haskörfogatom 106, ha jól rémlik. Fekve kisebb ;)
Najó, kicsit túloztam,ma kicsi tányér fér el a pocimon és akkor ha a kanapén kicsit hátradőlök. normálisan ülve csak egy tálka :) de már néha odarakom :lol:

Edu, ez a mellgyulladás nagyon nem hangzik jól. Én nem értek hozzá, de amit Purc mond, hogy a www.lll.hu, nekem is ajánlották már, hogy ha bármi szoptatási kérdésem van, ott keresgéljek.
a szüleim, sógoromék csak hosszúhétvégére jönnek, hétfőn mennek vissza. :( de majd mikor megszületik a baba, akkor utána, mikor már kicsit voltunk hármasban, amikor mi szeretnénk, rögtön jönnek. PErsze poén lenne, ha most hétvégén születne a kisunoka, de egyrészről nem előzném be Rimát ;) másrészről a mai vizsgálat szerint erre nem sok esély van :)


Katavirág, gondolom már összeállítva áll a kiságy és gyönyörködsz :) dejó :)
na ez a palacsinta, ez télleg merénylet.. szerencse hogy tegnap a fiúk nagyon rendesek voltak, kismamaként dupla adagot ehettem :lol:
Szerintem az ágy miatt Te ne izgasd magad, lehet hogy elszégyelte magát. De ne parázz emiatt ;)
viszont ez a munka... hallod-e nem kéne inkább pihenned??? ha megszületik a baba utána már nehéz lesz. Lásd Purc, Edu, de ha beleolvasol a márciusi topikba... :lol: jaigen, olvastam, hogy már az áprilisiak is beelőznek minket. Az oké, hogy engem, március végit,de hogy egy március elejit is??? :roll:
A mocorgásról.... nekem állandóan mozog.... néha a kis sarkával "végigszántja" a hasam... nagyon vicces dolgokat produkál. Nekem is hiányozni fog... de azért a hólyagbizgerálás nem annyira ;) :lol:

Rima, én pénteken találkoztam egy lánnyal, aki csak pár héttel van utánam kiirva és akkora a hasa,mint nekem 5hónaposan volt. Szval ez alkat kérdése. Szerintem örülj, hogy nem akkora nagy. Nekem már kezd néha akadályozni a mozgásban. Mondjuk most a vizesedő és ezért nagyon zsibbadó kezem zavar. Meg az izületek a kezemben. Lassan már vágni sem tudok... :shock: tegnap este nem tudtam felvágni a pizzát, mert nem tudtam a kést rendesen megfogni.... :shock: de azt mondta a doki, hogy ez sajnos vele jár, de már csak pár hét. és hogy utána el fog múlni... ;)


najóccakát, mára ennyi, megyek szunyni lassan.... vagy legalábbis az uramat elvonszolni a gép mellől.... ;)

Kép

Kép
kolyok28
 
 


Sziasztok,

Vegul elmentunk az orvoshoz mert nem mult el a lazam, ejszaka felvaltva reszkettem es izzadtam. Jol leszidtak, hogy miert nem jottem hamarabb mert eleg csunya a fertozes es mindket mellem be van gyulladva. Kaptam antibiotikumot amit 7 napig kell szednem amugy meg teljes agynyugalom, 1-2 orankenti szoptatas, maradek tej leszivasa, melegvizes borogatas, fajdalomcsillapito. A gyerek nagyon elegedettnek tunik a gyakori szoptatassal, egesz ugyesen csinalja halistennek. Penteken vissza kell mennem ellenorzesre. Olyan helyesek voltak a rendeloben mert amikor meglattak a gyerekemet rogton ravetettek magukat. Fura volt visszamenni oda gyerekkel a kezemben.
Katavirag, ne emeszd mar magad a hanyasszagu kisagyon. Nagyon udvarias voltal es amugy is nemsokara elkoltoztok onnan. :D A palacsintak nagyon ott vannak! En idonkent veszek az IKEA-ban palacsintaport es csinalok reggelire. Szerintem van olyan jo mint a sajat keszitesu. Azert ez a munkahelyes dolog nagyon durva. Nem tudom milyen messze laksz a korhaztol de oda es visszamenni ugyanannyi ido lesz akar 1, akar 8 orat toltesz ott. Persze figyelemelterelonek jo lehet neha de mi van akkor ha inkabb agyban szeretnel maradni egesz nap.
Rima, szerintem a haskorfogat nem arul el tul sokat, nekem pl. sose mertek. Inkabb alkat kerdese lehet a merete. A hazalatogatast majus 10-e korulre tervezzuk 1 hetre. Az elektromos mellszivom meg Ameda neven fut, a korhaztol berelem heti 18$-ert. Ez olyan tipus amit csak kolcsonozni lehet, kereskedelmi forgalomban nincs. Egyebkent kezi pumpakent is tud funkcionalni. Viszont az Avent Isis-es kezi mellszivom nekem hasznalhatatlan de azt hallottam, hogy mindenknek mas jon be. A jovo miatt meg ne aggodj mert a szules utanra egyszeruen nem lehet felkeszulni akarmennyi konyvet olvasol el es akarhany tanfolyamra is jarsz. Ha megszuletik a baba majd szepen megtanuljatok mi is a jo nektek. Az ember kozben sokat ugyetlenkedik de a babak nagyon jol viselik es ez is a kikepzes resze. :D
Purc, koszonom a tanacsaidat! Az orvosnal is pont ugyanezt mondtak. Akkor ha jol ertettem jovo het hetfon indultok haza harmasban es 2 honapig otthon lesztek. Remelem azert tudsz majd irni ide is hiszen nemsokara mindenkinek meglesz a babaja.
Kolyok, a kezdagadas es zsibbadas nagyon rosszul hangzik. En nem is gondoltam, hogy a vizvisszatartas idaig fajulhat. Marmint hogy akadalyoz a mindennapi tevekenysegben. Ha ez vigasztal a szules utani 1 hetben meg fogsz tole szabadulni. En napi 10x jartam pisilni es jo par kg-tol meg is szabadultam utana. Latom a te szervezeted sem siet a szulessel, habar a tok zart mehszaj orak alatt is sokat tagulhat.
Puszi

Kép
Kép
eduarda07
 
 


Sziasztok!

Katavirag! Egyre rosszabul hangzik a baratnod eletszinvonala vagyis a tisztasag betartasa :roll: , mindketten magyarok?
Akkor te tenyleg a munkabol setalsz at szulni :) , neha en is banom, h eljottem, de aztan vannak napok amikor olyan jo semmit sem csinalni, meg aludni jo nagyokat, tudom, h ez par het mulva lehetetlen lesz, de mar alig varom :) !

Purc! amit Edunak irtal a szoptatasrol meg nekem is hasznos, koszi, bar remelem nem lesz ra nagyon szuksegem, marmint nem fog begyulladni a mellem :? !

Kolyok! Jujjj, azt a kezzsibadast nem irigylem, de legalabb most jon a csalad, igy majd egy kicsit besegitenek :) ! Terveztek vmi varoslatogatast is? mar en is ugy varom az anyukamat, ujabb szokasom, h minden delutan felhivom es 2-3orat beszelgetunk :) !
en reggelire bevagtam 7palacsintat :oops: !

Edu! Remelem most mar tenyleg jobban vagy! Multkor a szulesznom megkerdezte, h mitol tartok a legjobban, en meg mondtam neki, h az elso hetektol a babaval, erre csak elnevette magat, h ha a szulest tulelik, akkor szerinted olyan konnyu nekik artani...es tenyleg, olyan picik es torekenyek es megis annyi mindenen keresztulmennek :) ! erdekes, h tobben dicserik az Avent Isis kezi mellszivot, de a vedonom azt mondta, h ha veszek is, akkor csak Medela elektomosat, hat nem tudom..... ma megyek terhesgondozasra, de hogy minek?

Kép Kép
rima
 
 


Hu, Edu, 40 fokos laz :shock: jo sza...ul lehetsz :!: Raadasul mindket mell.... gyogyulja :!:

Kolyok, ha igy vizesedsz, tudod, gyakran kell vernyomast es vizelet feherjet ellenorizni, mert konnyen atcsap toxemiaba dolog :!:

Rima, 7 pali reggelire :!: Nem semmi :lol:

Matracot vettunk, kisagy kifogyott, de napokon belul lesz :!:

Nincs harag az agyas barinovel sem...

A munkahelyem 10 perc gyalog, gyakorlatilag egy kupacban lakunk a korhaz epuleteivel. Ebben a szurke esos idoben mit kezdenek magammal egesz nap 40 negyzetmeteren :?: Igy is 8 ora alvas utan felebredek, mert mar mindket vallamat szetaludtam :wink: Ne aggodjatok, nem terhelem magam csoppet sem.
katavirag
 
 


sziasztok :)
Edu, örülök, hogy végül elmentél orvoshoz, mégiscsak ők tudnak a legtöbbet tenni érted, mi csak drukkolunk. Remélem most már hamar meggyógyulsz... mikoris indultok a tengerpartra?
a melszívóval meg nekem azt mondták, hogy ne vegyek szülés előtt, mert majd kiderül nekem mi válik be. A kórházba úgyis adnak, ha szükség van rá, de az is lehet, hogy nem lesz rá szükség. De utánanéztem, a helyi boltba is olyan áron lehet kapni mindenfajta mellszívót, mint a többi boltba, max elküldöm a férjuram érte ;)
Amúgy nincs az a legfurcsább, hogy nem nagyon látványosan dagadt a kezem, mondjuk sosem volt olyan nőies kezem, mindig is kis tömzsi volt, most mégjobban az. Viszont a zsibbadás télleg furi. De azt mondta ugye tegnap az orvos, hogy ne aggódjak ;)
Rima, nagy városnézést nemigen, mert én nem tudok már olyan sokat sétálni. Meg esős napokat igérnek sajna. De azért ha nem esik, akkor a közelben van egy vadaspark szerű, oda elmegyünk majd sétálni. Ha meg esik, akkor elautózunk Luzernba a közlekedési múzeumba. Ott mi sem voltunk még és a kicsit és a nagyokat is érdekelheti :lol: De szerintem az lesz a legjobb, hogy együtt leszünk :) jaj nagyon várom már őket!
kiporszívóztam, most még pakolgatok egy kicsit, de már tök jól állok :) szval szupi :lol:

Katavirág, sajna nincs vérnyomásmérőnk, és csak hetente lát orvos. De érzem, hogy nem magas a vérnyomásom. Tegnap mérték, tök normál. De tudom, hogy vigyázni kell....

A hétvégén lehet hogy kevesebbet leszek a szüleim miatt, szval előre is vidám hétvégét mindenkinek :)
Rima +++ drukkdrukkk

Kép

Kép
kolyok28
 
 


Na kihagytam:

Rima, már csak 5 nap :lol:
ja igen akartam kérdezni, hogy a márciusi táblázatban 20dika van írva a várható időpontra, de a vonalzód szerint 18dika? akkor melyik??

Katavirág, ezek szerint rendeződtek a barátnéddal a dolgok. hurrá ;)

Kép

Kép
kolyok28
 
 


Katavirag! Igy mar teljesen ertheto, legalabb nem fogsz unatkozni es irhatsz nekunk!

Kolyok! erdekesen itt is azt mondjak, h a mellszivot csak szules utan vegyuk meg es h lehet szukseg sem lesz ra, mondjuk tenyleg minden sarki boltban aruljak, igy nem idegeskedem....Hat ez ugy van, h az elso UH alapjan 18 volt, aztan modositottak 20ra, en meg lusta voltam atirni a vonalzot :oops: , bocsi :) ! De jo lesz neked most, akkor nagyon kellemes, hosszu hetveget kivanok nektek es azert neha jelentkezz :) !

Csajok!!!! Ez az angol lazasag, hat kesz vagyok :lol: ! ma voltam szulesznonel, azzal fogad, h te meg mindig 2in1, merget vettem volna ra, h te mar megszultel :roll: , aztan megvizsgalt, mondta, h a baba feje nagyon lent van es h szerinte nem marad bennem ez a gyerek 20ig(aha elhittem :twisted: )... kerdezem tole, h ha nem jon ki 20ig, akkor mi lesz, erre o varunk, es meddig?hat majd 31.en a doki megvizsgal es majd vele megbeszeled, h mikor inditsanak :?
hat most mar komolyan azt erzem, h ez a gyerek augusztusig bennem marad :shock:

Kép Kép
rima
 
 


Sziasztok,

Ha most kellene mellszivot vennem akkor biztos csakis a Medelatol valasztanek. Az Avent roppant design-os de hatekonytalan a cumisuvegekrol az orias cumival a kozepen amit a fiam be sem tud kapni es a kenyelmetlen melltartobetetrol mar nem is beszele. A Medelatol vannak a moshato melltartobeteteim (jobb mint az eldobhato mert tiszta pamut), a mellbiboapolo lanolin (tender care), a mellhusito hydrogel, sleeping bra, postpartum support (hastarto :D ) es a cumisuvegek. Tenyleg raer a szules utan es itt a legtobb korhazban a lactation center-ben meg lehet venni mielott hazamesz.
Rima, azt hittem nalatok nem is csinalnak kismedencei vizsgalatot csak a szuleskor. En is csak hetente 1x jartam es az utolso 2 alkalommal mar meg sem vizsgaltak. Ne felj biztos kijon magatol az a gyerek 31-e elott. Az enyem is kijott volna nehany nappal kesobb magatol. Az mar jo jel ha a fej nagyon lent van. Nalam 6cm-nel is meg tul magasan volt.
Kolyok, erezzetek jol magatokat a hetvegen. Luzern-t en is nagyon szeretem, a palyadvar alatt remek csokiboltok vannak .:D A tengerpartra elvilg most hetvegen mennek, gyakorlatilag meglatjuk hogy erezzuk magunkat.
Katavirag, vegulis annyi jo van a munkaban hogy lefoglalod magad es nem utolso sorban tudsz nekunk irni.
Puszi

Kép
Kép
eduarda07
 
 


Lanyok, ugy latom, most hetvegen mindenki utazgat. Pedig Husvet, csak jovo hetvegen lesz.... mi is utazunk, Geza bacsiekhoz. Megkerem majd, csinaljon egy UH-ot, saccolja meg a gyerek meretet. Mindig olyan orom latni ot :!:
Edu, en a Medela-t nem ismerem, amim van Avent-es, de utananezek. Mar vettem plusz lepedoket :wink: Ja, es tegnap a kisagyat is megvettuk. Geza bacsi felesege fogja utanunk hasznalni.
Kolyok, a kezzsibbadas a "carpal tunnel" szindroma, van olyan kismama, aki mar felidosen zsibbad. A viz miatt nyomodnak az idegek. En ha kicsit vizesnek erzem magam, kavet iszom, sok krumplit eszem es petrezselymet. Masnapra sokkal jobb.
Rima, hat akkor hajra :wink:
Hetfon jovok :!:
Mert mar megint.... :lol:
Kép
katavirag
 
 


Sziasztok,

Nekem is Medela-m van, aventet nem próbáltam. Viszont a medela kézi mellszívó nagyon bejött. Cumisüvegből nem tudom mi a jó, soha nem használtunk. A kirpedezés elleni krémem is medela, az is nagyon jó volt.

Bocsi mennem kell B követel.

Purc

Kép

Kép
purc
 
 


Sziasztok,

Megjottunk a tengerparti hetvegerol. :D Aron egesz jol viselte a 3 oras autoutat. Odautra keszitettem neki 1 uveg anyatejet es kb. feluton felebresztettuk, tisztabatettuk (autoban) es megetettuk. A szallodaban kisangyalkent viselkedett csak enni kelt fel 2,5 orankent majd visszaaludt. Eljott velunk este meg vacsorazni is es furdott a papival nagykadban. Most mar joforman alig eszik uvegbol anyatejet. A szopi olyannyira jol megy hogy ma az autoban is hajlando volt ra. Roppant kenyelmes dolog ha mukodik. Nem kell mas csak a mami cicijei meg egy ehes baba.
Remelem mindenkinek jol telik a hetvegeje.
Hajra mindenkinek aki szulni szeretne!
Puszi

Kép
Kép
eduarda07
 
 


Sziasztok csajszik :!:

Purc, ha cumisuveget sosem hasznaltal, hogy itta meg a pici a leszivott tejet :?: Vagy azt nem adtad neki, csak leszivtad :?: En megmondom oszinten, itt semmilyen Medelat nem lattam. Az Avent-tol van mellszivom, sogornomtol kaptam, de eleg szetesosnek tunik. Majd meglatjuk.

Edu, orulok, hogy jol sikerult az utatok :!: Es annak foleg, hogy cicibol szoptok. Nekem azt mondtak, aldas, ha valakinek van teje es megy a szopi. Ha nincs tej, vagy nem megy, vagy nem eleg, rohadt nagy macera a tapszereket cipelni, elkesziteni, es sokkal tobb ido egy etetes.

Rima, Kolyok, egyben vagytok :?: Hat vegul is sms nem jott ... :wink:

Hetvegen voltunk Geza bacsinal. Az UH alapjan a BPD 9,2-9,4, sulya 2700 g -ra sacc. Persze tudom, ez csak sacc/kb. Viszont pici kis vesemedencetagulatot latott, amire rakukkant majd ket het mulva. De en nem aggodom e miatt, allitolag sok fiu babanal van.
Szerinte a 38 het vegen szulok 3 kilos babat (onala persze). Hat, meglatjuk... :wink:

En meg sietek most, mert ma deltol szulesfelkeszito tanfolyam lesz a vedonoi szolgalatban, de ma apa nelkul. Ilyenen meg sosem voltam.... :shock: Este vendegek jonnek. Gulyas lesz szokas szerint. Meg tartom magam, megy a fozes... bar a hasam huz, ma felvettem eloszor a gumis haskotot. A gyereknek nem tetszik.... :lol:

Na pa puszi, holnap jovok, mert dolgozom egesz nap.
katavirag
 
 


sziasztok :)

mi még 2in1 :)
jól telt a hétvége, itt voltak a szüleim, sógorom és a 4éves unokahúgom. Tündéri kis örökmozgó ördögfióka, ha értitek mire gondolok :D Ma reggel mentek haza, és máris hiányoznak :(
de majd jönnek a szülés után pár héttel.
Vicces lett volna, ha most születik Maszat, de nem, még nem ;)
Holnap megyünk a lengyel dokihoz, akivel szülni fogunk. Kiváncsi vagyok mit mond :)

Rima, ne aggódj, nem marad bent augusztusig. Sőt :) nemsoká a karjaidban tarhatod :)

Érdekes, nekem az avon mellszivót többen dicsérték itt nem láttam medelat. mondjuk lehet hogy nem is lesz rá szükség. majd meglátjuk

Edu, örülök, hogy jól sikerült a hétvége! nagyon ügyik vagytok Áron babával :)
Luzernbe végül nem voltunk, mert szombaton ahogy kell, hétágról sütött a nap és vadasparkba mentünk. Viszont pénteken elmentünk a lindt csokigyár húsvéti csokivásárába. hmmmm :) feltankoltunk csokival :lol:

Katavirág, hallottam hogy ez az alagutbigyo ez a kézzsibbadás és nem is aggaszt, csak nem kellemes. de már kezdek hozzászokni. ;) Csak egyre nehezebb vele, mert már nem tudom rendesen behajlitani napközben sem, ma ebédnél pl tisztára figyelnem kellett hogy mások ne vegyék észre milyen bénán vágom a húsit.... :lol:
kávézni nem kávézom, de sokat iszom, meg most az ubival probálkozom,azt ajánlották ;)
Ezek nem semmi adatok :) jólenne ha télleg sikerülne Nála szülnöd :) a vesemedence tágulatról én is hallottam, hogy nem kell megijedni tőle. Dejó, akkor láttátok a kis porontyot :)
és mesélj, milyen volt a szülésfelkészítő!!!
és ez a gumis hasbigyo, ez tart valamit tényleg? nekem most már mindig lecsúszik a nacim, de erre a pár hétre már nem akarok semmi terhescuccot venni...
Na és mégvalami:
Gratula, most már Ti sem lesztek koraszülöttek :lol:
Hihetetlen hogy rohan az idő, nem? ;)
Rima holnap lesz 40hetes, najó, 3nap múlva, de a vonalzója szerint holnap ;)
wow.

na megyek szunyni, mert a 4éves kiscsaj leszívta az energiánkat....
de most gyakrabban jelentkezem majd :)
szép álmokat!!!

Kép

Kép
kolyok28
 
 


Sziasztok,

Tegnap megjott a fiatalur Chicco jatszoszonyege amit par napja rendeltunk neten. Nagyon tetszik neki de meg hamar erdeklodeset veszti. Erdekes, hogy mar ennyire erdeklodik a kornyezete irant 23 naposan. Most epp az Apja hasan nyuglodik. Ma tobbszor nagy vidman visszahanyta a tejet szoptatas utan es kezdhettunk mindent elorol. Ennek megfeleloen delutan 2-ig a nap eleg kaotikus volt. Mar kezdek aggodni azon, hogyan fogok napirendet kialakitani vele.
A melleim szepen rendbejottek, az antibiotikumot 3 nap utan eldobtam a fenebe mert korcsolyapalyava valtoztatta a beleimet. Igy konnyu volt meg nehany kg-ot leadni. Az orvosnal par napja lemertek es 55kg-ot mutatott a merleg ruhastol, Pamela Anderson melleivel. Aprilis 2-an megyek vissza a 6 hetes ellenorzesre, remelem addig meg veszitek a sulyombol mert ma felprobaltam a nadragjaimat es nem tudom begombolni oket. :oops: Hetvegen megyunk vasarolni ujakat.
Katavirag, szep a becsult sulya Olivernek es orulok, hogy te is eljutottal a 9. honapba. Azert ne akarj a 38. heten szulni. Akkor Geza bacsi felesege volt az akinek drukkoltunk a lombihoz? Nalam a vajudaskor keszitett uh-n a szonografus majdnem grammra pontosan eltalalta Aron mereteit. Mire jo a haskoto??? A Medela egy svajci ceg eredetileg, nezd meg a honlapjukat arulnak e Norvegiaban. Amugy Magyarorszagon lehet kapni pl. a Brendon aruhaz honlapjan lattam csomo termekuket. Nem vagy semmi ezzel a sok vendegseggel.
Kolyok, tok aranyos vagy, hogy ide is irsz ilyen hosszu levelet pedig jo faradt lehetsz a nepvandorlastol. Kitartas az utolso par napra! Tudod minden terhessegi diszkomfort gyorsan eltunik a szules utan es jonnek helyette sokkal embertprobalobbak egy bebi szemelyeben. :wink: A csoki ide is johet. A kedvencem az orias Toblerone. Vettetek Lindt arany nyulat csengovel a nyakaban? Tavaly annyira sajnaltuk 'leolni' szegenyt, hogy a vegen lejart a szavatossaga es ki kellett dobni. :D
Rima, gondolom egyben vagytok meg. Biztosan az agyadra mehet mar, hogy mindenki ezt kerdezi toled. Ha betevedsz ide irj par sort nekunk!
Puszi

Kép
Kép
eduarda07
 
 


Kép

Kép
Kép
eduarda07
 
 


Sziasztok :D !

Bocsi, h igy hanyagoltalak, de a baratok probaljak elterelni a gondolataimat a szulesrol, igy mindig veluk logtam, az egesz hetveget meg Marioval kettesben toltottuk, mozi, etterem, foci, Forma1, stb... es extra erzekeny lettem az utolso hetre(nem mintha egy koszivu egyen lettem volna ezelott), de most meg egy egyszeru focimeccs is megrikat :oops: ! egyre tobbet es erosebbeket fajok(jo lenne ha vmi rendszer ebben kialakulna :roll: ) es a folyasom az mar nem is folyas, az mar vizeses :twisted: , de amugy jol vagyunk :) !

Purc! Gondolom mar nem olvasod, de annyit gondoltam rad vasarnap es hetfon, nagyon kellemes otthonletet es varunk vissza :) !

Katavirag! Szep meretekkel rendelkezik Oliver fiad :) ! Akkor Geza bacsieknak is lesz babajuk :) , mikora varhato es kislany vagy kisfiu? Milyen volt a szulesfelkeszito :) ?

Kolyok! Orulok, h minden ilyen jol ment :) , hoztak a szuleid baracklevet :wink: ? amit a mellszivorol mondasz, erdekes, otthonrol en is azt hallottam, h az avent a legjob, de itt nagyon lemondjak es a medelara eskusznek.... Lindt csoki, nyammmmm :) !

Edu! Hogy neked milyen egy jokepu fiad van, hat en most szerelmes lettem, gyonyoru :) ! es gratula az 55kghoz, szep eredmeny, mi a hetvegen lmentunk ruhakat nezegetni, hat rajottem, h a mario tiszta hulye, nem erti, h egy szoptatos anya miert nem huzhat fel ruhat, amibol a fel mellem kint lesz es nem lehet ala melltartot venni :twisted: ! es orulok, h a hetvegetek is ilyen jol sikerult, ez mindig ugy megnyugtat, h a gyerek utan sem all meg az elet :)

Kép Kép
rima
 
 


Sziasztok :!:

Na latom, meg mindenki egyben... :wink: kiveve Edut... persze :lol:

Edu, Aron baba edes pofa :!: Micsoda kis erett lenyek mar par het utan :!: Orolok, hogy "mellesleg" jol vagy :wink: Amugy milyen antibiotikumot adnak ilyenkor :?: Es a baba nem kap semmit, es szophat gyulladt mellet is :?:
Egyelore nem jarkalok Medela utan, meglatjuk az Avent hogy szuperal.
Hu, barcsak en is hamar 55kg lennek :!: De 3 hettel szules utan ne kivanj meg darazsderekat :!:
Haskoto: nem is haskoto, mert az valami szules utani dolog. Ez mas. Anita markaju, gumis szerkentyu, amit terhesseg vegen kell magunkra tepozarazni, hogy a has ne huzzon lefele. Igazabol akkor jo, ha sokat jarkalsz. Nos, en inkabb sokat ulok, igy ma inkabb a visszerharisnyamat vettem fel :lol:

Kolyok, na akkor a familyd mar el is huzott. Hiaba, nem szulunk mi itt hamarabb, ahogy elnezem. Nem baj, legalabb hiznak a bebik :lol:

Rima, most mar csak orak kerdese, tuti :!: Te, es bizti nem a magzatvized folyik :?: Nekem is van folyasom boven :oops: de ez normalis. A 6 honap ota egyre tobb... :oops:
Kitartas :!:

Ja, tegnap lezartam a vendegsegek sorat VEGLEG :!: Minden nagyon jol sikerult, de a vendegek erkezese elott 1 perccel meg ugy veszekedtunk, mint a kutya. Eleg lesz most mar mindkettonknek. En is elfaradtam, az uram meg rengeteget dolgozik igy elkoltozesunk elott, rengeteg a papirmunka, ugyintezes stb. es azert tudat alatt ott van bennunk, hogy nagy valtozas elott allunk.

Ja, Olikank sulya pont koranak megfelelo es en is megnyugodtam, mert innentol mar nem lehet koraszulott.

Igen, valoban Geza bacsi felesege volt lombikos. De ma mar annyian azok, hogy en ezt szamon sem tartom.

A helyzetunket most meg csak az bonyolitja, hogy Geza bacsi mult hetvegen rabeszelte az uramat megiscsak a koldokver levetelere, amit most en intezek az utolso pillanatban es sajna nem olyan egyszeru a helyzet, mert a helyi korhaz elegge ellenzi, sok papir kitoltesevel, engedelyek beszerzesevel jar, ami most pup a hatunkon. Geza bacsihoz elutazhatunk vajudva (Stord, 2 ora delre), onala szulhetek is meg leveszi a koldokvert, de a terminusom elott 1 hettel hazautazik. Es ahogy titeket elnezlek, nem nagyon szulunk elsore hamarabb. Tehat ez nem ziher. Aztan meg a szules mesterseges beinditasaba meg nem nagyon mennek bele. Van meg egy variacio, Voss (2 ora eszakra), ott is leveszik a koldokvert, de talan szakmailag nincsenek a toppon, ha adodik valami komplikacio. Ugyanakkor mindket videki korhaz, azonkivul, hogy nem szoroznek a koldokver levetelevel, bent tartja a kismamakat 3-5 napig, vedonok segitenek szoptatni, mig itt a bergeni klinikan, ha klinika is, 2 nap utan csao, raadasul, a vajudok 50%-at is hazakuldik, hogy meg nem eleg nyitott a mehszaj, menjenek csak haza vajudni.
Szoval most egy kicsit dilemmazunk ezen. De en azt hiszem, a sors fog eldonteni mindent..... maj jo megszulok otthon oszt mindenki mehet a busba... :lol:

Bocs, hogy ezzel farasztottalak titeket...

Holnap van hivatalosan az utolso munkanapom. Hihetetlen, hogy ez a nap is eljott az eletembe :roll:

Itt holnappal 5 napig bezar minden. Ma listaval megyek a botba, hogy legyen elemozsiank. Tavaly jol megszivtam, nem tudtam, hogy itt ennyire "unnepelnek". A norvegok dolgoznak vilagszerte a legkevesebbet. Persze, mert van zse...

Na pa.

Kolyok
katavirag
 
 


Ezt hogy sikerult Kolyok-kent alairnom :?: :?: :shock:
katavirag
 
 


sziasztok :)

na megjöttünk az orvostól
bocsi, ha nem baj bemásolom, amit a másiktopikba irtam erről :)
:) végre tudom mi a szösz az a CTG.
vicces volt, mert a páromat kérte meg az asszisztens hogy kicsit nyomja jobban rá a tappancsot, mert a kis Maszat mindig elbújt, és hogyjobban lehessen hallani a szívét. szval kb 15 percig néztük, a baba szíve jól van, minden okés. Nekem összehúzódásom nuku, az a görbe olyan sima volt, mint az Alföld, ahonnan az apja származik :lol:
aztán mentünk az orvoshoz, ahol megmértük a babát
BPD: 101mm
ACL: 326mm
FL: 7.9 mm
szval nem kis gyerek. Elsőnek az orvos azt mondta kb 3.8kg. Na akkor csak azért nem dobtam hátast, mert már háton voltam.... de aztán láttam én ám a monitoron, hogy az van odaírva, hogy a becsült súly 3.3kg +/- 0.5kg.... namost akkor ezzel az erővel lehet 2.8 is... hülye doki, engem akar ijesztgetni...
szval amivel viszont kicsit ránkijesztett, hogy a feje még mindig nincs beékelődve vagy mi. szval ez a kölyök még simán kivül van a szülési részen... :roll:
szval most ukászba kaptam a sétálgatást, a ház kitakarítását és a forróvizes fürdőt. állítólag ezek jó dolgok. egy hét múlva újra kivándorlunk a város másik végébe.
Azóta megbeszéltük MArcivak, hogy Maszat már nem is annyira Maszat... hogy megnőtt... és azóta beszélek hozzá, hátha csak nem tudta, hogy az a dolga, hogy lejjebb bújjon :lol:

Edu, annyira aranyos Áron! micsoda szemek... már megint elvarázsolnak ;)
ma voltunk egy bababoltba is mert útba esett és hamar odaértünk volna a dokihoz. és ott láttam Medela kézipumpát. most jól nemtudom hogy melyiket érdemes, mert mindkettőt ajánlották már. hátha a kórházi jó lesz, márha kell és akkor olyat veszek.
és a bababoltba pont játszószönyegeket is néztünk :)
igen, vettem csengős csokinyuszit, de a férjemnek még titok :)
persze Maszat is kap :) azt reméltem talán addigra kint lesz, de most már nemhiszem ;) nembaj, akkor majd megeszem én ;) amúgy is úgy kapná meg :lol:

Rima, tökjófej barátaid vannak hogy igy lefoglalnak!!! ezért nem harizunk a távollétért, de azért ha tudsz néz be ide, mert drukkolunk Neked. :) mindennapos ;)

Katavirág, és segít ez a hastartó vagy csak zavarja a babát? ;)
mármint télleg könnyebb tartani a pocakot?
jól teszed, hgy mostantól nem hivsz vendégeket, már igy is csodálltalak... hogy birtad.. és igen a kispapáink is feszültebbek lesznek idővel, talán emlékszel, 10 napja én is irtam... ;) számomra hihetetlen hogy ilyen sokáig dolgozol, de az a lényeg, hogy Neked nem nagyon megterhelő. ugye ha az lesz télleg abbahagyod?
Ez a kórházas dolog ez nem egyszerűűű. Remélem megtaláljátok a jó megoldást. Bár szerintem -hülye megérzés- nálatok hamarabb fog jönni. Nem tudom miért, ne kérdezd. Lehet hogy ez butaság... felejtsd is el ;)
Az viszont érdekelne, mivel sikerült meggyőzni téged a köldökvér levételéről? mert nekem pont a Te hszed győzött meg, hogy ne. jó, annyira nem is akartam, de megerősített benne...

na megyek, hazajött az uram, bár igaz hogy szgépezik de én akkor teszekveszek kicsit a közelében ;)
vidám estét :)

Kép

Kép
kolyok28
 
 


Sziasztok,

Tudom, hogy mar egyszer kitargyaltuk a temat de ma furcsa dolgokra lettem figyelmes az alvazamat illetoen. A kisebbik baj az, hogy kicsit inkontinensse valtam a nagyobbik viszont, hogy a vegbel also szakasza beturemkedett a huvely hatso reszebe. Ugy latom total meggyengultek ott lenn az izmaim es olyan erzesem van jaras kozben mint akinek ki akarna esni a huvelyebol valami. A kerdesem foleg Kataviraghoz meg Kolyokhoz(intimtorna szakerto :) ), hogy ti hallottatok e errol valamit es hogyan segithetnek magamon. A 6 hetes ellenorzes aprilis 2-an lesz es addig biztosan hulyet kapok.
Rima, csak igy tovabb a fajasokkal es addig is erezd jol magad! A gyerek utan valoban nem all meg az elet, sot akkor kezdodik csak az igazi buli. :D Ma voltam eloszor kettesben setalni a fiammal a varosban. A babakocsiban mindig bealszik a friss levego miatt. Meglatod milyen klassz lesz majd a szep babakocsitokat tologatni. Tolem mar tobbszor megkerdeztek hol vettem. A szoptatas miatt valoban nem lehet akarmilyen leheletnyi ruhat felvenni. Orul az ember ha nem hagy kinos foltokat a ruhajan.
Katavirag, nem is gondolnam hogy a Norvegoknal a koldokver levetel ilyen eretnek dolog. Melyik orszagban fogjatok taroltatni a vert? Az USA-ban nem munkaszuneti nap a husvet a vallasi diverzitas miatt. Aki keresztenynek tartja magat megunnepli vasarnap. A korhazat majd eldonti helyetted az elet de biztosan minden jol alakul majd a vegen akarhol is tortenjen. A kisebb videki korhaz nekem is szimpatikusabb mint a klinika. En is igyekeztem elkerulni az itteni egyetemi korhazakat. Vendegseg elott en is mindig osszeveszek a ferjemmel, talan ezert is tartunk ritkan partikat. A mellgyulladasra Augmentint kaptam ami allitolag nem art a babanak a tej meg ugyanolyan steril mint a nem gyulladt mellnel.
Kolyok, szoval akkor hire-hamva a szulesnek nalad. Van meg masfel hetetek es rendes helyen utana is varnak meg legalabb egyet. Ahogy a terhesgondozason mondtak volt: The baby is happy in the womb. Erre mindig falramasztam. :D Be kell valljam fogalmam sincs mit jelentenek azok az adatok nalad, nekem sosem csinaltak ilyesmit. Ne felj a 'nagy' babatol, Edi is tulelte. Amig nem 4kg feletti es 60cm orias fejjel addig nincs mitol tartani. Aron fejkorfogata 35cm volt szuleteskor. Kivancsi lennek ez vajon sok vagy keves. :shock:
Puszi

Kép
Kép
eduarda07
 
 


Szia Edu!
megértelek, hogy megijedtél alváz ügyben... nem vagyok én szakértő.... de azt mondták az intimtornán, hogy elvben minden a helyére rendeződik, bár tény, hogy az intimtorna sokat segít. Legalábbis ők ezt mondják. Én télleg nem értek hozzá... :roll: de a helyedben én is meg lennék ijedve. Ha oitthon vagy szerintem vedd meg az intimtorna könyvet, Kriston Andrea írta, abba vannak leírva gyakorlatok. a tanfolyamon, amin voltam, azokat "gyakoroltatják" be, meg persze még mondanak tanácsokat. ha eltudsz menni oda, az is segíthet. De a lényeg: ne aggódj, mert nem marad örökre igy! Egyrészről még mindig erősödik az ottani izom, tehát még rendeződnek a dolgok, van ideje még visszamenni. Másrészről meg megoldható! ;)
A BPD 101mm, az a két fül közötti távolság, ami kb ekkora kell hogy legyen max a szüléskor... ;)
Az ACL 326mm az a kis hasának a körfogata és az FL ami majdnem 8cm az pedig a combcsontja. Ez már csak a súlybecsléshez fontos ;)

Kép

Kép
kolyok28
 
 


Sziasztok!

Katavirag! en olyan, de olyan jot nevettem :lol: ! Te aztan jol felvagy szerelkezve, visszerharisnya, haskoto... es meg Kolyoknek is kepzeled magad :) , aranyos :) ! ami a folyasomat illeti, szerintem csak sima folyas, bar nem tudom, h milyen a magzatviz :roll: , de remelem nemsokara megtudom...
gratula a sikeres vendegzarashoz es most mar pihizz sokat :wink: , es az biztos, h a pasiknak sem konnyu...
engem is erdekelne, h mivel gyozott meg Geza bacsi? ami a szulesmeginditast illeti, hat en nem tudom :roll: , en hiszem, h a baba tudja mikor van itt az ideje es jon magatol, persze azt ertem h a 41. vagy 42.heten mar inditanak, de addig rahagyom picurra :)

Edu! Jujjj, az az alvaz nem hangzik jol, ujabb dolog,amin parazhatok :) , de szerintem minden rendben lesz...jol hangzik az a seta, foleg, h most az egyik hobbim, igy majd setalgatok korbe korbe :lol: . mennyit szoktatok kint lenni Aronnal?

Kolyok! nem semmi egy fiad van :) , szep meretekkel rendelkezik :) ! es a fej miatt meg nyugi, mondja a nagy szakerto :wink: ! jo hogy nalatok van CTG, en meg itt azzal nem taliztam, bar lehet jobb is, mert az alfold elszomoritana :? . de tudjak ezek a gyerekek mikor jojjenek, szoval most mar csak turelem.... es lesz egy kos kisfiam vagy kislanyom, apuci melle, nagyon fasza :) , bar nem hiszek a horoszkopban, de azert ijeszto :oops:

Kép Kép
rima
 
 


Sziasztok mamikak :!:

Ma ilyen keson jelentkezem. Visszajottem az irodaba (apa melozik), hogy osszepakoljam a cuccaimat, kidobaljam a felesleget, toroljem a gepemrol a nem ide valo infokat. Van egy olyan erzesem, soha tobbet nem fogok itt dolgozni, sot elkoltozesunk utan soha tobbet nem fogunk itt elni. Juhejj :!: AZert amig Oli bent van a hasamban, internetezni jovok, ne aggodjatok... :lol:

Rima, kezdek erted aggodni. Ez a sok joslofajas, meg olyan ketsegbeesett voltal mostanaban... sms nem jott meg. Gondolok rad :!: Minden rendben lesz :!:

Kolyok, nem semmi babamereteid vannak. En ugy tudom, a BPD 10 cm-nel megall.... :shock: Nekunk betoltott 36. hetesen 9,4-et mert Geza ba, mellkorfogatra es combcsontra nem emlekszem, de azok nem voltak tul nagyok, csak amolyan kornak megfelelok. Amikor a sulyra kerdeztem, o csak annyit mondott, ilyenkor 2700 grammosak szoktak lenni... na jo, szoktak lenni. O csak megerzesbol mondta, hogy szerinte a 38 het vegen szulunk, de igy, hogy most mar te is mondod... :shock: Azert szeretnek 3 kilo folotti gyereket, ha lehet. Es konnyu szulest... :lol:
Az Anita hasfogot sokan szeretik. Valoban tartja a hasat. Megis a szorito erzes miatt en csak ritkan hasznalom.
Konkretan igy nez ki (az also resz a has aljan korbe a derekon egy vastag gumi, a hason levo meg puha, rugalmas, vekony anyag):
Kép
Amugy a koldokver kapcsan en mar 1x dontottem, hogy nem kell. Geza ba leveteti a nejenek es e miatt az uram megis akarja. Ha hiszitek, ha nem, 24 oran belul itt volt a szett Hollandiabol :roll: pedig itt a heten mar megallt az elet. Ember nincs az utcan.
Egi jel lenne :?: De nekem zart a mehszajam es nincsenek joslofajasaim sem....

Edu, seta a bebivel, ez olyan kedvesen hangzik. Mi is nagyon varjuk mar.
A gatsebedhez nem nagyon tudok hozzaszolni. A Kegel gyakorlatokat sokan dicserik, bar en meg sosem probaltam. Talan, ha hamarabb megmutatnad magad dokinak, mindent rendesen osszevarrtak-e ott lenn... (mehszajat, huvelyt, gatat) :roll:
katavirag
 
 


Na, mar majdnem teljesen elfelejtettem, toltottem le kepeket a hasamrol. Ruha nelkuliek.... :oops:
Szoval most jovok ra, hogy 20 hetesen nem is latszik, hogy az ember lanya terhes.... :roll: pedig akkor baromira kovernek ereztem mar magam...

22 hetesen es 36 hetesen
Kép Kép
katavirag
 
 


Es ruhaban betoltott 36 het....

Kép
katavirag
 
 


Sziasztok,

Koszonom a valaszokat alvaz ugyben. Ma meg azt is eszrevettem, hogy itt-ott kilog a felszivodo varrat a gatseb alatt. Kivancsi leszek mit mondanak majd 2 het mulva de gyanitom mivel az o keze munkajuk biztosan nem kritizaljak majd. Legfeljebb megnezetem majd massal is.
Ma 1 percet sem aludt a kis monster pedig mar este 10 ora van. Mar olyan faradt, hogy alig birja nyitva tartani a szemeit de azert meg musorozik. Persze mondanom sem kell, hogy egyfolytaban a cicin logott. Ejszaka aztan meg alig birjuk felkelteni, hogy egyen ami ugye nem hangzik rosszul de az en melleim meg szetdurrannak ezert muszaj leszivnom a tejet 3 orankent. El is tettem a tegnap ejjeli termest a melyhutobe. A seta ma elmaradt mert szakadt az eso egesz nap es sajnos nincs esovedom a mozeshez. Amugy naponta legalabb 1 orat kell vele setalni es persze nekem is nagyon fontos a fizikai es lelki joletem miatt.
Katavirag, tok szep pici hasad van es a linea negra sem latszodik. Nekem az nagyon elojott es most tok hulyen nez ki habar halvanyodik az idovel. Ha akarjatok elrettentesnek teszek fel kepet a mostani hasamrol. :D Hany munkaszuneti nap nalatok a Husvet?
Kolyok, olyan helyes vagy, hogy ilyen koran valaszoltal. Elkezdted mar a workout-ot, hogy a baba beilleszkedjen a szulocsatornaba? Szerintem menj el mindennap vasarolni. :D
Rima, nagyon drukkolok! Minden reggel nezem a telefonomat hatha. Na jo nem surgetlek csak olyan jo lenne ha mindenki babazna mar.
Szep almokat!

Kép
Kép
eduarda07
 
 


sziasztok :)

Rima, engem csak azért nem keserített el az alföld a ctgn, mert tudtam én hogy eddig nem volt fájásom, tehát nem voltak illúzióim ;)
de most rajtavagyok a szeren :)

igen, Edu, beindultam, tegnap vásároltam, közben kicsit lépcsőztem,kicsit cipekedtem, utána pakoltam és takarítottam, majd mosogattam, és vasaltam. ma pihibb van, de egy mosást ;) a babajátékok és plüss állatok meg akkor már egy adat kéket is :) ahoz is kell lépcsőzni :) végre örülök neki :)
ja és rendszeresítettük az ungabungát ;) szval mindent megteszünk :)

Katavirág, nem semmi, ilyen későn melózni... dejó, hogy vége :)
sajnos nem lehet aztmondani a kölyöknek odabent hogy kész, állj meg, elérted a 10cm-t :lol: de tény, hogy max 10 cm szokott lenni. Hát nagyfejű a babánk ;) mondjuk én is az vagyok :lol:
és Gézabácsi mivel indokolta, hogy leveteti a köldökzsinórvért?
amúgy télleg gyors volt ez a szállítás.. otthon ilyennel nem találkoznál ;)
Olyan szép hasad van!!!! csini vagy :) és még csak most fog nőni igazán ;) ha hagyjátok :)

Edu, ez olyan aranyos volt, hogy dejó lenne ha mindenki babázna :) türelem, nemsokára mi is itt fogunk panaszkodni a nemalvó gyerkőcökre. :lol:

Kép

Kép
kolyok28
 
 


Sziasztok!

Katavirag! Annyira, de annyira csinos vagy, mar alig varom Oliverrol a kepeket :wink: ! Koszi az aggodast, de tudod eleg hangulat ember lettem igy a vegere, hol total turelmes vagyok, hol a hajam tepem, h szuljunk mar :lol: ! ma turelem :wink:

Edu! vasarlasrol jut eszembe, h kezd az agyamra menni, mert minden hulyeseget megveszek, ma vettem make upot, szemfestekeket, stb stb es a lenyeg, h utalom a sminket...azt a setat ugy varom en is :) , azt mondta a dokim, h az elso naptol kezdve koteles leszek(persze ha birok jarni) babyt kivinni 20percre setalni, aztan 2-3hetre ra akar orakra is, vegre nincs az az elszigetelodes :wink:....

Kolyok!azert nagyon necipekedj, bar ha gondolod edzheted magad az 5kg gyerekre :wink: ! a seta, meg a lepcsozes nekem nem segit, ungabungat meg meg nem probaltam, azt hiszem kezd visszanolni a szuzhartyam :roll: ...

ma voltam dokinal, hat fejecske ide oda beekelodve, de feleslegesen, vagyis azt mondta a doki, h nagyon nem hiszi, h en az elkovetkezendo 7-10napban szulok(jo, h regebben februarral ijesztgettek :? ), aztan kaptam egy kis fejmosast, mert az agyon fekvo poziciobol felugortam, erre o, h ezt nem szabad, bla bla bla, eloszor oldalt kell fekudnom es szepen legurulni az agyrol :lol:!
na mentem aludni, mert csak 8orat aludtam az ejszaka es hozzaszoktam a 13hoz, de ez gondot fog okozni babazasnal, nem?
amugy ki hogy unnepli a husvetot? mi tavaly tengerparton voltunk, iden remelem szuloszoban leszunk :wink: !
ha nem jonnek(csak mert mario otthon lesz most par napot), akkor mindenkinek nagyon kellemes husveti unnepeket

Kép Kép
rima
 
 


Sziasztok,

A haziszornyem ma is kitett magaert. Reggel 8 es este 8 kozott egy percet sem aludt. Orankent enni kert, kozotte uvoltott ha letettem es varta, hogy szorakoztassam. Nem hiszem el, hogy egy 25 napos gyereknek ilyen igenyei vannak. Ma kapott art gallery kartyakat amin tengeri allatok kepe van fekete-feherben rajzolva. Feltettem neki a bolcso fole. Allitolag az elso honapban szineket ugysem latnak es nagyon kedvelik a kontrasztos dolgokat lasd. fekete-feher. Este megfurdettuk es most teljesen kiutve alszik az agyunk mellett.
Irigyellek benneteket a Husvet miatt. En is ugy szeretnek plusz 1 napot a ferjemmel. A babanak vettem csokit meg csirke alaku sutemenyt amit majd megeszek helyette. Tenyleg mire a ferjem hazajott ma en mar teljesen kesz voltam a monster-tol es elmentem autozni meg bevasarolni egyedul Nagyon jot tett az az 1 ora. A vezetestol mindig embernek erzem magam.
Mar nagyon keszulunk a hetvegi setarepulesre es bevasarlasra. Remelem osszejon es jo fenykepeket keszithetek a repulo monster-rol.
Rima, a dokid megjegyzese a szulesed idopontjarol pont olyan ertelmes megnyilatkozas volt mint az en szulesemnel az irani szarmazasu dokie: Next time I will bring my cristal ball. A gyerekek akkor jonnek amikor kedvuk tartja es semmit nem jelentenek a josolgatasok. A babaneten szamtalan pelda volt mar erre a maga ugysem szul meg egy jo ideigre. A legjobb amit tehetsz, hogy felesleges dolgokat vasarolgatsz magadnak es sokat pihensz. Egy makeup vasarlas most engem is feldobna. :D Nekem mar csak a csokolade jut .
Kolyok, hajra a workout-tal! Fajasaim nekem sem voltak gyakrlatilag az utolso napokig de azokat is a hajamra kenhettem. A ctg nekem is lapos lett volna, meg a szules napjan is csak 40-ig ment fel ami semmi a kesobbi 130-hoz kepest. Lehet az ubgabunga hasznalt volna de ahogy Rima irta valahol ,mar viszanott a szuzhartyam egy ideje es ki tudja mikor rendezodik vissza az alvazam. Azert a fogamzasgatlast a 6. hettol mar kineztem magamnak.
Puszi

Kép
Kép
eduarda07
 
 


Haliho :)

Boldog húsvétot! :)
Kép

bocsi, most kevesebbet leszek, tegnap is itthon volt a férjem,mert itt a nagypéntek is szünnap. most meg elmegyünk közlekedési múzeumba.

Rima, állandóan megy Neked a drukk +++ :)

Edu, én is azthallottam, hogy az első hónapban a fekete-fehér kontrasztos figurák fejlesztik a gyerekeket, szval ez tök jó ötlet!! :)
És várjuk, hogy milyen volt a repülés :) remélem szép időtök van. Itt most épp süt a nap, de az elmúlt két napban tiszta bolond időjárás volt, hó-havaseső-eső mindez széllel... és állítólag holnap jön vissza... :?

Katavirág, nem most vagy síelni? remélem jól érzed magad!!! :)
na megyek, vidám hétvégét :)

Kép

Kép
kolyok28
 
 


Sziasztok,

Gondolom mindanyian Husvetoltok!

Rima, sokat gondolok rad es nagyon szoritok!!!!!!!

Sajnos a hetvegen nem tudtunk elmenni repulni mert nagyon hideg volt es a gyerek nehezen turi meg a fejen a fulvedot. Most az a harci feladatom, hogy ezen a heten megprobalom megszoktatni vele. Hetvegen biztosan szep ido lesz mar es akkor teszunk egy probat. Penteken elmentunk vele a gyerekorvoshoz mert 24 oran keresztul duhrohamai voltak es orankent kellett etetni aminek eredmenyekent elhasznaltunk 40db pelenkat es teljesen kiuteses lett a popsija, a szeklete meg meregzoldre valtozott aranysargarol. Persze ott megnyugtattak, hogy minden rendben es ilyen falasi roham idonkent elofordul, a baba nagyon szepen gyarapszik. Tegnap is hasonlo falanksagot veszeltunk at. :shock: A melleimet teljesen meggyotorte. Egyebkent imadnivalo a monster es naprol-napra mutat valami ujat a tudomanyabol. :D 2 het mulva elmegyunk a szomszedos hegyekbe kirandulgatni, bereltuk az erdoben 1 kis hazat.

Kolyok, meglestem a fenykepedet a topikotokban es most mar tenyleg mehetsz szulni mert szep nagy lett a hasad. :D Hihetetlen, hogy mekkorat nonek a torpek az utolso honapban. Mikor teszel fel kepeket a bababirodalomrol?

Puszi

Kép
Kép
eduarda07
 
 


Sziasztok!

Mario elment focizni, igy gondoltam irok nektek, erre most hiv, h korhazban van, mert megkeseltek 2haverjat, remelem, h o nem kapott, en nem tudom minek mennek olyan kornyekre, ahova normalis ember nem teszi a labat....aaaaaah, elegem van, h olyan mint egy kisgyerek :twisted:

Edu! nagyon jol esik, h igy gondolsz ram :) ! Sajnalom, h nem sikerult a repules :( , itt is eleg pocsek volt az ido, meg havazott is szombaton :shock: ! az az erdobeli haziko nagyon jol hangzik :) , csak egy hetvegere mentek? meg megkerdezhetem, h milyen fogamzasgatlot fogsz hasznalni, persze csak ha nem titok, mert sokat gondolkozok rajta....

Kolyok! en is meglestem a pocakod :) , megsugom, h gyonyoru es hihetetlenul nagyot nott :) ! es nagyon orulok, h ilyen jol teltek feletek az unnepek!

Katavirag! vajon meghozta Olivert a nyuszi :wink: ? gondolom ti is nagyon jol toltottetek a husvetot :) ! hogy dontottetek a korhazzal kapcsolatban?

szep estet

Kép Kép
rima
 
 


sziasztok :)

köszönöm, aranyosak vagytok ;) épp gondoltam feldobom ide is ;) de akkor nem :lol:

Rima, ez nagyon nem hangzik jól, remélem Marionak semmi baja!!! ha megjöttél jelentkezz kérlek!!! ÉS +++ nagyon drukkolunk Neked!!! Te jössz ;) nem akarlak beelőzni ;) pocakfotó? ;)


Edu, kár, hogy nem jött össze a repülés... remélem jövő héten télleg jobb idő lesz ;) kiváncsi vagyok mit szól a kis Áron a repüléshez! :)
ez a 40 pelenka :shock: :shock: de a lényeg, hogy minden rendben van!

Katavirág, ha még egyben vagy és hazaértél, mesélj, mizujs ;)

most kicsit elfáradtam a nagy semmittevésben, és vicces, mert szinte nem csináltam semmit, és estére most télleg elefántlábaim lettek.... :? :shock:
ja, itt már napok óta esik a hó... szép húsvét ;)
és holnap megyek dokihoz, bár nincsenek illuzióim, mert nem úgy látszik, de hátha beilleszkedett a feje a picinek.... ;)
jóccakát

Kép

Kép
kolyok28
 
 


Sziasztok,

Kolyok, mi volt az orvosnal?

Rima, en mindenkeppen hormonalis fogamzasgatlora gondoltam a szoptatas alatt es utana is. 8,5 evig szedtem kombinalt alacsony dozisu tablettat es nagyon meg voltam elegedve vele. Megvedett a terhessegtol es miutan abbahagytam 3 honapon belul rendezodott a ciklusom es a 4.-ben fogant a monster. Szoptataskor csak progeszteron tartalmu mini pill-t lehet szedni ami nem olyan biztonsagos mint az osztrogennel kombinalt. Azt hiszem 5% a sikertelensegi arany a 0,05%-kal szemben. Mindegy ez van es amugy is en max. 9 honapnyi szoptatasra gondoltam utana visszaterek a kombinaltra. A teso projektet meg az 1. szulinap utan vesszuk fontolora. Jovo heten megyek a 6 hetes ellenorzesre es akkor megbeszelem a szulesznovel a dolgot.

A monster tegnap is kitett magaert light-os verzioban. :D Az ido javul ugyhogy szerencsere egyre tobbet vagyok kint vele a levegon.

Hajra lanyok!

Puszi

Kép
Kép
eduarda07
 
 


sziasztok :)

egy gyors helyzetjelentés :)
ctgn fájás nuku, viszont a pici szíve tök jól ver :)
a buksija még mindig nem illeszkedett be :?
a fejét most kisebbnek mérte -ennyit az uh pontosságáról ;)
magzatvíz mennyisége és a placenta állapota okés.

szval nem úgy tűnik, mint aki készül kifele, de azért én reménykedem még a hétvégében ;)
most röviden csak ennyit,
illletve egy gyors időjárásjelentés :)
Kép

illetve a másik topikból lopott fotóbeállítási ötlet:

Kép

igazából nem látom a lábamat, a fényképezőt előrébb kellett rakni....

Kép

Kép
kolyok28
 
 


Sziasztok! 1 percem van. De holnap jovok visszaolvasni. Tudjatok, mar nem dolgozom, aztan mar nem ulok minden nap gep elott.
Latom, everybody 2in1. Drukkhegyek, csajok!
katavirag
 
 


Sziasztok!

Szeretnék csatlakozni hozzátok, ha lehetséges! :) Még sem kismama, sem mama nem vagyok, de rajta vagyunk az ügyön. A fogamzásgátlót már abbahagytam, így aztán jöhet a bébi ;) Igazából 2009-ben szeretnék szülni, a Várandósságon belül abba a topicba írogatok még. Márciusban már tuti nem lesz pozitív a teszt, egyrészt még nem is élesben csináltuk, másrészt pedig jelenleg is van piri.. De reménykedem a következő hónapok vmelyikében! ;)

Szöszke

Kép
szöszke.
 
 


Sziasztok!

Szoszke! Udv itt :) , en sem voltam babas mikor csatlakoztam :wink: , nagyon szoritok nektek! Ha gondolod irjal tobbet magadrol, mert en ritka egy kivancsi vagyok :) !

Katavirag! Latom ti is 2in1 :) ! Milyen volt a sieles?

Kolyok! en is szerettem volna ilyen kepet, de nekimentem az ajtonak es egy veres csik huzodik keresztul kasul a hasamon :oops: :oops: :oops: , igy meg nem fenykepezhetem, mit fog szolni a gyerek, h igy vigyaztam ra...

Edu! Koszi :) es olyan jo hallani, h mar a masodik baban gondolkodtok, vagyis, h igy szules utan nem vetetted el rogton a gondolatat, ez engem nagyon megnyugtat :) !

en mostansag olyan depis vagyok,vagyis nem is tudom mi vagyok, egyik pillanatban boldog vagyok, masikban meg sirok :twisted: ! egyszeruen nem erzem, h ez a gyerek valaha is megfog szuletni, a popsijat egeszen a torkomba nyomja :roll: , izeg mozog....na jo turelem... holnap megyek a dokimhoz, de hogy minek, egy kis mosoly es mehetek is haza :) ! viszont annyira, de annyira fog hianyozni ez a 9honap, az emberek mosolya, dicserete, h mindenki a pocakomat akarja megfogni, meg gugyognek a hasamban levo babahoz, ez olyan jo es a kovetkezo babaval mar nem lesz ugyanez...

Kép Kép
rima
 
 


Szia Rima! Köszi a kedvességet és az érdeklődést! :)
Írjak magunkról? Rendben ;) Én 21 éves vagyok, remélem, ez nektek sem gond.. :roll: anyósjelöltemtől már megkaptam, hogy szte nem vagyok alkalmas az anyaszerepre.. nekem erről az a véleményem, hogy én meg alkalmasnak érzem magam és kész. Ahogy írtam, még nem élesben próbálkozunk a babával, azt majd áprilisban, vagyis inkább májusban fogjuk kezdeni, de ha addig "becsúszik" a bébi, annak is örülni fogunk!!!! :D Kb. fél éve költöztünk el otthonról, mert anyukám kapott munkát. 6-an élünk itt, a szüleim, a nővérem és a párja, valamint mi ketten a párommal :) A nővéremmel ugyanaz a szitu, mint velem - tanul és babát tervez. Imádok itt kint élni, eredetileg 3 évre jöttünk, de mi, a párom és én úgy érezzük, hogy ez nekünk több lesz és maradunk.

Most azt hiszem, ennyi rólunk, így is elég sokat írtam már :oops: Majd holnap jelentkezem! ;) Jó éjt mkinek!

Ja, és Rima, ne szomorkodj, tuti nem marad bent a baba ;) Bár tudom, így 41 hetesen azért már nehéz lehet..

Kép
szöszke.
 
 


Szoszke! Miert lenne baj, h 21 vagy? en 20 :wink: , szerintem ez egyenfuggo, van olyan baratnom, aki 32eves es meg nem erzi ugy, h kesz egy babara, csak egy vmit kell tudnunk fiatalon, h egy baba ill egy gyerek egy egesz eletre szol :) , olyan nincs, h csak a fiatal anyukak vagy csak az idos anyukak a jok, ezt neked kell erezni, h mennyire vagy kesz ra :) !
mit tanulsz pontosan? orulok, h ennyire tetszik a kinti elet :D !

Kép Kép
rima
 
 


sziasztok!

Katavirág, ugye nem gondoltad hogy beérjük ennyivel? mesélj, milyen volt a sielés?

Szöszke, üdv köztünk :) miért islenne baj a korod? :roll: én 16 vagyok, vagyis annyinak érzem magam... :lol:
lehet hogy átsiklottam, de hol is életek?

Rima!! nyugi, tudom, hogy mindenkik ezt mondja. én nem mondom, hiszen tudom, én is ugyanazt érzem, csak egy héttel korábban. A baba popsija a gyomrom helyén... szval detto. de ki fognak bújni. Neked is elmondom, két barátnőm is mondta, hogy vannak olyan babák akik nem illeszkednek be csak szülés előtt nemsokkal. ÉS vannak akik még a szülés előtt alatt is mocorognak. Szval szerintem ezek a huncut pocaklakók csak megviccelnek minket. :)
De a mocorgás és az emberek mosolya nekem is hiányozni fog :)
Csak olyan kiváncsi vagyok már rá....
MEsélj, ugye a párod jól van?

na megyek szunyni. (hihi elsőnek azt irtam -tudatalatti? ;) - szülni.... de azt még nem asszem :P )

Kép

Kép
kolyok28
 
 


Halihó!!

Kölyök! Csak ... nos, tudod, én évek óta szeretnék babát, mindig vágytam rá, hogy fiatalon lehessek anyuka, mert imádom a gyerekeket. Anyukám is nagyon fiatalon szülte a nővéremet és engemis, és akinek eddig mondtam, hogy babát akarok, mind egyetértettek velem abban, hogy ha késznek érzem rá magam, hajrá.
Mindenki, kivéve az anyósomat... nem szép szavakkal osztotta meg velem, hogy mennyire alkalmatlannak tart az anyaságra, és ez óta az incidens óta, ami már több, mint fél éve volt, mindig félve árulom csak el a koromat.. mert félek, hogy valaki elítél. De örülök, hogy ti nem :)

Nem, nem siklottál át, tényleg csak azt nem írtam, hogy hol lakunk :D Ausztria :)

Rima! Teljes mértékben egyetértek a soraiddal, nekem is vannak olyan harmincegynéhány éves ismerőseim, akik még úgymond élni akarják az életet, nem babázni. Mert 16 évesek :lol: De olyan is akad, aki 17 évesen szült, igaz, ott nem tervezett baba, de nem merült fel benne, hogy nem tartja meg.
Egészségügyet tanulok :)

Kép
szöszke.
 
 


Ma megint csak bekukk.
Rima, ti meg mindig egyben??? :shock:
Szia Szoszke!
Lanyok, holnap jovok tobb idore. Mar delelott.
Tenyleg!!
Pusza
Kata
katavirag
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?