A Berti tegnap 7080 gr volt, ami azt jelenti 10 nap alatt hízott 250 gr-ot, szóval ennyit az én lesoványozott babámról:)
Ma voltunk megint Dévényen, mondta a csaj hogy már nála is várólista van, pedig nemrég kezdett ebben a kerületben.Én már csak ezért sem gondolom hogy csak a pénzre hajtana bármelyik is, mert nagyon sok a jelentkező, nem érdeke hogy azt kezelje akinek nem kell. Nagyon sírt ma is szegény, mert most abszolút nem a lábával foglalkozott, hanem tök új gyakorlatok voltak, a forgás miatt. Abból is látszik hogy melyik terület a rosszabb neki hogy ott jobban sír, pl a lába miatt eleinte nagyon sírt, aztán mostanában már nem balhézott, de most hogy a nyakát, derekát, testét kezeli teljes a kétségbeesés. Egyébként csak és kizárólag gyógytornász végzettséggel, két éves gyakorlattal veszik fel őket a képzésbe, ami 1,5 éves, szóval nem olyan egyszerű Dévény szakgyógytornásszá válni.
Egyébként ezekben a mozgásos elmaradásos dolgokban az a rossz, hogy amiket okoznak nem olyan feltünő dolgok ám, aztán mikor suliba megy jön a fekete leves, dyslexia, meg hyperaktív, ezeket fogják rá, közben csomószor nem is erről van szó csak ezek olyan népszerűek mostanában, hogy mindenre ezt mondják a kedves pedagógusok. A fejlesztőpedagógus akihez Emma jár is megmondta hogy nagyon okos a csaj, de az agya állandóan duplán pörög a dominancia kialakulatlansága miatt, suliban valószínű 1-2. osztályban nem lenne gond mert kompenzálja az esze a hiányosságot, csak épp neki minden dupla energiájába kerül, aztán utána meg jönne a lemaradás...hát remélem még idejében korrigáljuk, bár sajnos ezek nagyon lassú folyamatok. Míg baba korban gyorsan megy. Na ezt a témát kiveséztem, Emma miatt eléggé érzékenyen érint.
Drienn!
3-as ikerk, nem semmi:) A Kolping nekünk nagyon drága, bár biztos jó lehet, én épp Nyíregyházát néztem, milyen az ottani aquapark? Gyerekeket is engednek csúszdázni pl a nagy csúszdákon vagy nagyon szigorúan nézik? Tavaly Debrecenben voltunk és az szuper volt, Emmának örök élmény, ott nem voltam "őrök" a csúszdáknál induláskor, hanem lámpa volt ami ha zöldre váltott lehetett indulni és csak lenta medencénél álltak a felügyelők. És ott így Emma is lecsúszhatott a szolidabb felnőtt csúszdákon, nagyon élvezte, azt mondták ha ki tud jönni egyedül a medencéből akkor csúszhat. Karúszóval ment és a 120-as medencében lábujjhegyen leért a lába. Meg még az állatkertet is jónak írják Nyíregyházán. Mondjuk lehet idén még nem vállalom be, majd csak jövőre, vagy nem is tudom...
Gyerekorvosnak akkor "szoktak" fizetni ha házhoz jön. Akkor illik adni valamennyit, főleg ha azt akarja az ember hogy legközelebb is kijöjjön. No nekem ilyen gondom nincs, mert a miénk nem jön ki
![Rolling Eyes :roll:](./images/smilies/icon_rolleyes.gif)
Védőnőt 1,5 hónapja láttam utoljára.
Anita!
Minket is kihagytál.
Szerintem az hogy mit eszik nem annyira fontos mondjuk, én pl meg sem tudom mondani ilyen pontosan. Vegyes aztán annyi. 10% sütőtök, 30% anyatej, 40% tejpép, 20% tápszer
![Question :?:](./images/smilies/icon_question.gif)
![Laughing :lol:](./images/smilies/icon_lol.gif)
Bertold Olivér 2007.10.27. 10:40
3780 gr 52 cm
most 7080 gr 64 cm, bár ezt rég mértem
Tesó Emma 5,5 éves
39+1 nap természetes, 8 óra, ebből 1 óra csak annyi hogy elfolyt a magazatvíz, tehát a vajúdás 7 óra