Új privát üzeneted érkezett!

Valaki megtudná adni nekem az nlc-n annak a topicnak a címét? Szívesen elolvasnám azt is!

Köszi,
Zafi
zafi
 
 


bucó
 
 


Bucó, köszi!
zafi
 
 

 
 

Zafi!
A Herczegh doki nincs állományban a MÁV-ban és már akkor sem volt, amikor mi ott szültünk. Ezért van csak magánrendelése. Ő szerződéses doki ott.
Egyébként, ha rákérdezel, hogy halottál ezt azt, de igazából téged az érdekelne, hogy amikor majd szülsz, ott lesz-e, ott lehet-e, akkor tuti, hogy nem fog hazudni.
Én is ezt teszem majd.
Menta
menta
 
 


Sziasztok!

Menta! Már meg is tettük!Kép

Természetesen ugrasztottam a férjemet és a munkahelyéről azonnal telefonálni kezdett. Részleteket még nem tudok, de a lényeget elmondta:

1. hívta a MÁV-kórházat, ott azt mondták, hogy a Herczegh doki szabadságon van és ilyeneket nem is hallottak, amit terjesztenek róla (ez persze lehet a hírzárlattól is)
2. felhívta a doktor urat is, aki hosszan elmagyarázta neki a helyzetet (ezt nekem majd csak szóban meséli el), de a lényeg, hogy egy rutin eljárásról van szó és februárban együtt fogunk szülni!

Majd még jelentkezem!

Zafi
zafi
 
 


Húú Zafi alig várom , hogy leird amit tudsz!

Most műár csak "Blikk"-es kiváncsiságból érdekel, de azért a mult héten még eléggé felzaklatott a téma.

Emiatt a történet miatt más portálokon is rákerestem a MÁV korházos forumokra és sajnos egy csomo negativ dolgot olvastam mind a szülészetről mind a csecsemős részlegről.
Már teljesen kiakadtam, hogy talán kórházat kéne váltani, mert tul sok a "Szapulás", mire egy ismerősöm teljesen "lehüléyzett".

Minek is foglalkozunk ilyen negativ dolgokkal amikor a MÁV-ban évente 1500 nő szül és nagyrészük teljesen meg volt elégedve? Persze az elégedettségüket nem irhatják meg állandóan az interneten, mert itt (mármint a net-en általában)csak a negativ dolgok kapnak nagy figyelmet.

Azt mondta az ismerősöm (aki egyébként jogával és yumeiho masszázzsal foglalkozik) , hogy az ilyen negativ hirek különböző gátlásokként elraktározódnak bennünk és nagyon meg tudja neheziteni a szülés lefolyását. Később tágulunk ki, nem nyomjuk elég erősen....stb, mert közben olyen dolgok járnak a fejünkben, hogy vajon akkor most a doki vagy a bába hol fog átcseszni bennünket.

Fiona
fiona
 
 


Sziasztok!

Zafi!
Remélem velünk is megosztod, amit tudsz. Akár privátban is, ha úgy gondolod, úgy jobb Kép.

Fiona!
Én nem hülyézlek le azért, mert most megfordult a fejedben a kórházváltás gondolata. Ha valahol nem érzed jól magadat, mert előítéleteid vannak, akkor jobb ha váltasz Kép. Ha rettegve mész oda az nem vezet jóra!
Én a szülésről, a szülésznők tudásáról még nem hallottam negatívumot a MÁV-val kapcsolatban, 'csak' utána a gyerekágyról, szülészetről. A szülés után határozottnak kell lenni, segítséget kérni akár erélyesen is, ha nem tudsz valamit. Ezt én is megtanultam már!
Egyébként tényleg sokan szülnek a MÁV-ban de csak nagyon kis részük jár a netre különböző fórumokra. Pl. az NLC-n is megtalálod ugyanazokat a személyeket, akik a Babanetre is járnak, ugyanolyan vagy hasonló nicken Kép.

Üdv, Virág
virga
 
 


Fiona!

Én nem osztom az ismerősöd véleményét, mert ezen a topicon szerintem rengeteg pozitívumot írtunk le a kórházzal és az élményeinkkel kapcsolatban. Nyilván érik negatív dolgok is az embert, de szerintem a normálisabb emberek itt is inkább segíteni akarnak a többieknek azzal, hogy ezeket leírják és felhívják a figyelmet arra, hogy hogyan lehet ezeket kikerülni.

Virág!
Írtam neked mailt privátban.

Sziasztok
johitimi
 
 


sziasztok!

Zafi!
Engem is érdekelne, hogy a dr.ur mit mondott a férjednek.
egyébként is nála szültem ez év márciusában, és velem maximálisan segítőkész volt. Csak kösöznettel tartozom neki!!!
A szülésznőm is tündéri volt, a csecsemősökkel is meg lehet találni a hangnemet. Nekem csak pozitivumok jutnak eszembe a korházról, nem véletlen, hogy Fehérvárról is képesek voltunk felautozni oda.

Sziasztok: musi
musi
 


Honnan van az értesülés, hogy Herczegh doktor externista? Ő a MÁV kórház alkalmazottja, és mint az orvosok általában, magánrendelést is visz. Egyébként saját kérésére van felmentve a munkavégzés alól (nem szabadság!), amíg az ügyben nem tisztázódnak a kétes kérdések. Még nincs eldöntve semmi, van aki a fejét követeli és természetesen legalább ennyien hisznek Neki/Benne.
Mellesleg a barátnőm már sosem fog hinni benne, akinek ma másik kórházban, idegen orvosnál kellett megszülnie a kisbabáját...

És a nevemet NEM MEREM VÁLLALNI!!! Mert félek. Itt is és más fórumokon is (sőt élőben is) megfenyegettek már embereket, akik bármit szólni mernek...
Névtelen
 


Sziasztok!

Akkor röviden és tömören, nem akarok nagyon részletezni, hogy nehogy olyat is beleírjak, amit esetleg máshol olvastam, vagy hallottam.
A lényeg, hogy NEM TAGATTA a dolgot, elmondta röviden hogyan is történt. Folyik az eljárás, ezért a kórházban hírzárlat van, nekünk csak annyit mondtak, hogy inkább a doktor urat kérdezzük.
Ez rutin dolog, hogy ilyenkor az érintetteket felfüggesztik, ez neki még két hétig tart. Addig nem vezethet le szülést, de a terhesgondozást és nőgyógyászati rendelést csinálhatja.
Jövő héten a megbeszélt időpontra megyünk hozzá és azt mondta, hogy nyugodjunk meg, együtt fogunk szülni.
Ennyi.

Zafi
zafi
 
 


Sziasztok!
Talán nem gondoljátok, hogy egy jól menő szülészet nem csinál magának negatív reklámot?!Valószínű, hogy amit a doki művelt az már annyira sok volt az igazgatóságnak, hogy már nem tudták tovább takargatni a dolgot.Állítólag nagyon sokat bakizott.És miért modaná azt, hogy igazuk van azoknak, akik pocskondiázzák! Persze, hogy védi magát, mert mindenki ezt tenné.Majd abíróságon eldöl, hogy kinek van igaza.Szerintem, nem kellene mindent szentirásnak venni amit ő mond.
Névtelen
 


Kedves Névtelen!

Amennyiben ez nekem szólt, szeretném elmondani, hogy nem vettem semmit szentírásnak, mi eddig is megbíztunk benne, ezért fordultunk hozzá, ezt válaszolta, nincs okom kételkedni benne, amíg személyesen nem rendül meg benne a bizalmam. Tartom magam/magunkat annyira jó emberismerőnek, hogy ha indokolttá válik, hogy megfosszuk a bizalmunktól, azt meg is tesszük!
Azt, hogy pontosan mi és hogyan történt, sosem fogjuk meg tudni, de amíg velem jól bánik, addig igazából nem is érdekel.
Nem akarok meggyőzni senkit, hogy ki kell tartani mellette, vagy meg kell bízni benne, ez mindenkinek a saját döntése, szíve joga. Mi így döntöttünk! Amit pedig a férjemnek mondott a telefonba csak azért írtam le, mert talán másokat is érdekel, és talán más is felhívja őt személyesen, aki még nem írta le teljesen az interneten terjengő nem minősítem milyen információk alapján.

Zafi
zafi
 
 


Zafi!
Köszi!
Én is úgy gondolom, mint te! Kép
Nekem a doki úgyis csak biztonsági tartalék, a hangsúly szerintem a szülésznőn van. Ha mondjuk más dokinál kéne szülnöm mégiscsak majd áprilisban, az sem izgatna, csak az a szülésznő legyen velem, akit én szeretnék.
Menta
menta
 
 


Menta!Kép
Örülök, hogy egyformán látjuk, szinte szó szerint ezt mondtam tegnap egy barátnőmnek, mint te!Kép

Zafi
zafi
 
 


Lányok,
Érdeklődve olvasgatom a topicot főleg az utobbi 2-3 napban amióta elterjedtek hírek az interneten az egyik dokiról. Veszélyesnek tartom az ilyen jellegű információ áramlást, egyrészt azért mert a távollévő (bevádolt) nem tud védekezni és nem tudja elmondani azt ami valójában történt (már ha egyáltalán tud róla milyen jellegű úgymond lejárató kapmány folyik ellen), másrészt ennek az egész történetnek (ha nevezhetjük annak) a leginkább "károsultjai" a kismamák, akik ezt a kórházat választották és most hirtelen szinte bepánikolva keresik kérdéseikre a válaszokat és ez azért - azt gondolom ezzel mindeki egyetért -nem tesz jót egy kismamának sem.
Azt gondolom, hogy azt mindenki a történtek kimenetelétől függetlenül is tudja, hogy a szülészet úgyan úgy mint az élet bármely más területe rejt magában veszélyeket, nyilván ezek a veszélyek minimálisabbak itt Európában mint mondjuk az ún. elmaradott térségekben, de sajnos vannak. A kismamákat a terhességük során nem azzal kell sokkolni, hogy milyen a magzati és anyai halálozási arány X kórház szülészetén, hanem minden kérdésükre készségesen, türelmesen és kimerítően válaszolni és megnyugtatni őket. A pánik keltés (mert ez részben az is, sajnos) sok kárt tesz, arról nem is beszélve, hogy itt a neten keresztül úgy sem fog semmi megoldodni, csak ez az egész csak dagad tovább.
Én gyakorló jogászként azt gondolom, hogy nyilván ha valaki nem a szakmájára vonatkozó szabályoknak megfelelően jár el, még akár gondatlanságból is vét a szakma szabályainak és ezzel kárt okoz netán valaki halálát okozza, akkor ezt az arra jogosult szerv meg fogja állapítani DE addig amig ez meg nem történik ő jogilag ártatlan és addig felesleges így vagy úgy írogatni róla, ugyanis ezek az állítások súrolják a nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés és a rágalmazás határát.

Renáta
Renáta
 


Sziasztok!

Timi!
Próbálok mailt küldeni Neked, de valami baj van az axelerommal Kép. De nagyjából ugyanazt írtam, amit Menta és Zafi is írt. De még próbálkozom elküldeni Kép.

Üdv, Virág
virga
 
 


Kedves Renáta, és minden kismama, aki igaz minden jóindulattal, de mégiscsak szemellenzővel jár a világban!

Én az a névtelen vagyok, aki egyszer már írtam, és hangsúlyozottan nem mertem vállalni a nevem.
Igazatok van. Mármint abban, hogy amíg megvan a bizalom, nincs okotok kételkedni. Ezt mondta még a múlt hét elején az említett barátnőm is. És ezt mondta valószínűleg az az anyuka is, aki többet nem kelt föl a szülőágyról. Ja, és mellesleg ezt mondta itt néhány napja Tímea is, akinek ha jól emlékszem egy telefon után jirtelen megváltozott a véleménye. Pedig úgy látom, ő oszlopos tagja volt ennek a topicnak.
Majd a bíróság eldönti... írta valaki. Miért bírósági ügy van??? Erről nem beszélt senki. Kérdezze már meg valaki, hogy érdeke-e a MÁV kórháznak, hogy bírósági ügy legyen ebből? Renáta, ha jogász vagy, akkor ismered a peren kívüli megegyezés fogalmát. Ilyen esetben tutira azonnal becsuknák az osztályt, utcára téve sok-sok teljesen ártatlan alkalmazottat. A befolyásos háttér bizony nagy úr! És én továbbra is úgy gondolom, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél! Hogy lehet, hogy az osztály jónéhány másik orvosáról sosem röppengettek még fel ilyen hírek?
És bár jópár hónap termését próbáltam meg gyorsan átfutni itt néhány nap alatt, de még csak hasonlót sem olvastam senkiről...
Egy biztos: én hamarosan gyermeket szeretnék. De a közelébe sem megyek ennek a kórháznak! Ki tudja, hogy kit találok ott, ha valami bajom lesz!
Névtelen
 


Sziasztok!

Kedves Névtelen!
Igazad van, szerettem ezt a topicot, mert aranyos társaság gyűlt itt össze és rengeteg dologról tudtunk jókat beszélgetni.
Az eltűnésem oka pedig annyi, hogy próbálok kiutat találni ebből a helyzetből, ami nem olyan könnyű és nyilván nem csak nekem, hanem sok kismamának.

Renáta!
Neked pedig igazad van abban, hogy semmi nem fog megoldódni itt a neten, de elmondom neked, hogy az életben sem. Én már az orvossal is beszéltem azóta és nem lettem sokkal okosabb. Sőt, a kórház igazgatójának is írtunk a férjemmel, de még csak a fáradságot sem vették arra, hogy valamit válaszoljanak.
Csak tudjátok néhány héttel a szülés előtt már elég nehéz rohangálni, amikor az ember egyébként is tele van kételyekkel. Részemről nagyon szeretnék 2 hónappal öregebb lenni, amikor itt szuszog mellettem a kiságyban a kisfiam és béke van, meg nyugalom.
De ilyen az élet, ez van. És végül is mi az én problémám ahhoz képest, hogy egy gyerek anya nélkül fog felnőni.
johitimi
 
 


"Kedves" névtelen!

Nekem semmi közöm a MÁV kórházhoz,sem ehhez az egészhez,de egy ideje figyelgetem az eseményeket! Ennél egyszerűbb és gusztustalanabb,mint névtelenül ijesztgetni másokat nincs is. Neked talán van valami tény vagy bizonyíték a kezedben?! Csak össze-vissza dobálod a sarat,miközben itt mindenki próbál valami megalapozottabb infóhoz jutni a Tiednél, hogy végre megnyugodhasson és arra koncentráljon,amire ilyenkor kell. Te mindenesetre kerüld el a MÁV-ot és a többit bízd azokra a kismamákra akik felelősségteljesen, babájuk és saját szempontjaikat mérlegelve így döntöttek.

Bocs,hogy kifakadtam

Kisbuksi
kisbuksi
 
 


Kis Buksi, névtelen és a többiek!
Most bepofátlankodom. Néhányan már tudjátok, hogy utána néztem én is ennek a dolognak, azt is esetleg miért. Ez nem tartozik a nagy nyilvánosságra.
Nem kenyerem, hogy "rendet" tegyek, de engedjétek meg, hogy elmondjam a véleményem.
Valaki felröppentett egy negatív hírt. Egy pletykát, ami futótűzként terjedt a neten. Elfajult veszekedést, pánikot keltett.
Valóság alapja valószínűleg van, mint ahogy Zafi is írta. De kedves névtelen, nem gondolod, hogy egy kórház, aminek az egyik orvosa ennyi pacienst és közvetve ennyi pénzt hoz, így fogja tönkre tenni a saját és orvosai hitelét, ahelyett, hogy a neki nem tetsző orvosnak felmondana?!
Renátának sajnos igaza van, amikor ezt mondja: "nyilván ha valaki nem a szakmájára vonatkozó szabályoknak megfelelően jár el, még akár gondatlanságból is vét a szakma szabályainak és ezzel kárt okoz netán valaki halálát okozza, akkor ezt az arra jogosult szerv meg fogja állapítani DE addig amig ez meg nem történik ő jogilag ártatlan és addig felesleges így vagy úgy írogatni róla, ugyanis ezek az állítások súrolják a nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés és a rágalmazás határát."

Arról nem is beszélve, hogy sokan most félinformációk esetleg nem valós terjesztgetéseknek estek áldozatul és orvost váltotok, felesleges izgalmakat éltek át, ahelyett, hogy élveznétek a babavárás szépségeit.

Timi,
ha jól értem, még van idő a kiírásig. Nem biztos, hogy most hirtelen más orvos karjaiba kell magad vetni, ahogy Zafi és Menta is írta, egy problémamentes szülést csak kísér az orvos. A lényegi részt a szülésznő végzi el.
Persze mindenki saját maga hozza meg a számára megfelelő döntést, de lányok, arra gondoljatok, hogy ne felületesen, holmi híresztelgetések és rosszindulat következtében tegyétek ezt meg. Én máshol szültem és soha semmi közöm nem volt ehhez a kórházhoz, sosem láttam, vagy legalábbis nem tudok róla, hogy láttam volna dr. H-t. De amikor valaki rágalmakat dobál, akkor gondolkodjon. Amíg nem ismeri az eseményeket A-Z-ig, addig úgy hiszem, nem kellene sárral dobálózni.

gondolkodjatok, nyugodjatok meg, ne veszekedjetek egymással, nem ér ennyit.
Sajnos ami történt megtörtént, bár eddig csak meg nem erősített információk vannak a birtokunkban.

További jó babavárást kívánok:
Solya
solya
 
 


Sziasztok!

OFF:
Timi!
Azt hiszem átment a mail. Kettőt küldtem, megnéznéd, hogy megkaptad-e? Tiszta őrület ma az e-mailem Kép.
ON
Üdv, Virág
virga
 
 


Szia Virág!

Még nem tudtam megnézni a mail-jeimet, mert a férjem munkahelyén nem megy a szerver. Mondtam neki, hogy gyorsan csinálja meg (ő a rendszergazda is), mert baj lesz Kép!

Szió
johitimi
 
 


Kedves Névtelen, OFF
Nem hiszem, hogy mi lennénk szemellemzősek itt a neten, sőt én a magam részéről ezt ki is kérem, én az gondolom, hogy pont Te nézed egész furcsán a világot, amikor az írod idézem:"Egy biztos: én hamarosan gyermeket szeretnék. De a közelébe sem megyek ennek a kórháznak! Ki tudja, hogy kit találok ott, ha valami bajom lesz!".
Ezzel a mondatoddal nemhogy pánikot kelthetsz másban, de saját Magaddal is kissé ellentmondásba kerülsz. Hiszen ha tudod ha nem, nemcsak a MÁV kórházban fordul elő hasonló szituáció, ehhez hasonló még szomorúbb tragédiák máshol is történnek a fővárosi kórházakban és nem csak a szülések kapcsán. A biztonság és a bizalom a páciens részéről nagyon fontos, a szakmai felkészültség és a tapasztalat az orvos részéről nékülözhetetlen, de vannak olyan véletlenek, amelyek kockázati tényezők és amelyeket nem lehet elkerülni ( ha visszaolvasol pont itt ebben a topicban számolt be egy lány arról, hogy mi történt velük:köldökzsinór baleset méhen belül).
Sajnos nincs tökéletes és száz százalékos biztonság sehol, de ezzel tisztában van mindeki amikor babát vállal.
Azt gondolom előbb a szemléleteden kellene változtatnod és csak után máson gondolkodnod, úi. ilyen hozzállással max. az ügyeletes dokinál fogsz szülni.
Renáta OFF
Renáta
 


Szia Kisbuksi!
Kösz a véleményt, én is egyetértek. Kép

Egy ötlet Timinek:
Mi lenne , ha egyelőre szülésznőt választanátok és addigra kiderül, hogy mi lesz az orvossal.
Ha a MÁV-ban maradtok, akkor szerintem "vészhelyzetben" bármelyíik orvos szivesen kisegit Titeket. Vagy ez az előre nem kiszámitható segitség nem elég megnyugtató megoldás?
Tény, hogy nehéz helyzetben vagy!
fiona
 
 


Lányok!
Tényleg köszi, hogy aggódtok. Úgy néz ki, hogy rendeződik az ügyem, csak nem igazán írogattam le mostanában a dolgokat, mert nem akartam már belefolyni a vitákba. Beszéltem telefonon az orvosommal, megbeszéltük a dolgokat, úgyhogy egyenlőre marad minden a régiben, ha addigra lefolyik a vizsgálat, akkor nála szülök, ha nem, akkor a MÁV-ban valakinél. A szülésznő dolgon már én is gondolkodtam.
Egyébként meg megbeszéltem a férjemmel, hogy legrosszabb esetben levezeti ő a szülést, már kettőnél "aszisztált", ez a harmadik meg se kottyan neki Kép (persze ez csak vicc volt, nehogy komolyan vegyétek).

Sziasztok
johitimi
 
 


Sziasztok!

Nem tűntem el, csak semmi kedvem nincs írni ide, úgy felkorbácsolódtak és soxor szélsőségesbe elmentek az indulatok. Kép Ez így az utsó hónapban nagyon nem hiányzik nekem.
Mégegyszer hangsúlyozom, h nagyon sajnálom, ami a családdal történt, ki fogják vizsgálni, és le fogják vonni a szükséges következtetéseket (ha vannak). De mondjuk, ha esetleg Névtelenünk belegondolna, hogy ha minden olyan kórházat bezárnának, ahol meghalt már szülő nő (sajnos egy pár eset van évente - van, hogy előre nem látható, nem uralható a komplikáció), akkor nemtom maradna-e még hely, ahol szülni lehet. Valamint ahol a sima szüléseken kívül levezetik a bonyolult eseteket, megmentik a mamák és a babák életét... Én úgy gondolom, hogy a mai orvostudomány - és a MÁV kórház (ahol 2000 szülés van évente) különösen arra törekszik, hogy azt a bizonyos kockázatot, amiről már korábban is írtam és Renáta is kifejtett, minimálisra csökkentsék. Ez csak az én véleményem, amit a terhesség előtti kórház és orvoskeresgélés, valamint a 8 hónap babavárás alatt alakítottam ki, nem akart propaganda lenni. Szerintem az a tiszta, ha mindenki a számos forrásból való információszerzés mellett saját tapasztalatokat szerez és így alakít ki egy álláspontot - és azt sem tekinti szentírásnak, mások számára is követendő példának.

Timi, örülök, hogy alakulnak a dolgaid, nagyon remélem, hogy számotokra legkedvezőbb lesz minden!

Ma voltam védőnéninél! Most csak 1 órát vártam, a múltkor majdnem 2-t Kép Persze semmi probléma nincs, panaszom sincs, amit nagyon hiányolt a védőnéni! Kép 2 napja az én picikém fúrja lefelé a fejét - néha úgy belesajdul a méhszájam, hogy hajde! És láthatólag lejjebb is ment a pocim... Persze tudom, hogy ez még nem jelent semmit, de akkor is!!!! Kép Kép Kép Nem is igaz, hogy semmit nem jelent, mert az, hogy beilleszkedik, nagyon fontos! Én pl. nem másztam le anno, hanem fent voltam (de ugyebár 3 héttel korábban születtem 3 tányér bableves hatására), így nem produkáltam tolófájást sem... Kép Kép Kép Persze az anyukám ennyire nem örült neki!
Ma megyünk a légzésfigyelőért + okításra, és meglesz minden Kép

Ti hogy vagytok?
Vera, jössz még ide egyáltalán? Már kivi voltam, hogy hogy vagytok, belestem a nyárvégibe (most először), így örülök, hogy minden ok Kép De ne vessz el, annyit szoktál segíteni nekünk!!!

Virág, és ti? Olyan csendben vagy Kép
Írjatok már, mert meghal a fórum Kép És akkor hova fogok írni? A Friss kismamikból mindjárt kiöregszem Kép

Na pusszancs, asszem tervezem a képet a falra, mert ki tudja, mennyi időnk van még Kép
Ann
annann
 
 


Timi!

Egy normális szülénél 100X fontosabb a szülésznő (a jó szülésznő), mint a doki. Ha teheted, akkor mindenképpen válassz egy hozzádillő, jó szülésznőt!!!

Kedves Névtelen!
Nagyon szépen kérlek, hogy járj utána, hogy pontosan mi is történt akkor ott az osztályon és csak utána írj ide. Én ezt megtettem és, mint orvos is beláttam, hogy Dr H. vétlen az ügyben.
Nagyon sajnálom azt a családot, akiknek az anyukájuk most meghalt, szívből, de Dr H-ban is ugyanannyira bízom meg ezután is, mint eddig.
Menta
menta
 
 


Sziasztok!

Ann!
A helyzet velem is ugyanaz mint Veled. Vagyis azért nem írtam már napok óta ide, mert csak ez az egyetlen téma foglalkoztat mindenkitKép én erről már leírtam a véleményem, többet nem tudok hozzáfűzni.
Persze biztos most azt mondjátok hogy azért, mert én már babázokKép, és nem érint a dolog.
Ennek ellenére érdekel hogy mi történt, de majd csak akkor ha minden világossá válik...

Timi!
Örülök hogy így döntöttél, mert szerintem a MÁV az egyik legjobb kórház, és ha végülis nem jönne össze a saját dokiddal való szülés, nagyon sok jó orvos közül választhatsz. Például (mint már írtamKép) a mi doktornőnk. Ugye Ann?Kép És a szülésznőt is merem ajánlani, ha érdekel. Nagyon-nagyon aranyos nő.
Remélem hogy minél hamarabb rendeződnek a dolgok, és az utolsó hónapok neked is boldogan telnek a sok aggodalom helyett!Kép


Velünk többnyire minden rendben, Bence már 2850 gramm! Nemsokára elérjük a 3 kilót, és hivatalosan is mehetünk sétálniKép (mert azért már nem hivatalosan voltunk vagy 5szörKép) de ezt nem mondom meg senkinekKép
Épp várjuk a doktornénit, ebéd utánra ígérte... nálunk már rég volt ebéd... na mindegy.
Bencike itt alszik a karomban, de nem bánom, mert legalább alszikKép Az éjszakáink elég zűrösek, mert 3óránként ébred, csak épp nem nagyon akar enni, olyan álmos. Helyette van cicikövetelés, bealvás, majd ordítás, ha megmozdítom. Kicsit fáradt vagyok... csak reménykedem hogy lesz ez jobb is. Kép

Ann, ti mikor mentek a doktornénihez? Mert én okt. 15én szerdán délre kaptam időpontot a 6hetes kontrollra, ahova Bencével együtt fogunk menniKép Lehet hogy találkozunk? Neked most már begyorsulnak a dolgok, ugye? Milyen gyakran kell menned? Mert én erről lemaradtam. Pedig hogy vártam én is a ctg-ketKép mondjuk volt belőle így is elég a sok szülőszobai látogatás alkalmávalKép

Leszakad a karom, úgyhogy búcsúzomKép reméljük a doktornéni is befut, mert mérges leszek.
Üdv: Vera + Bence (aki tegnap volt 4hetesKép)

KépKép Kép
76vera
 
 


és egy kép RÓLA Kép

Kép

KépKép Kép
76vera
 
 


Vera gratulálok hát gyönyörüüüüüü! Kép Kép Kép

Még pocakos mamák!
Hallottatok valamit a MÁV korházas kismamatornáról?
Én csak annyit tudok, hogy MÁV-os gyógytornász tartja és csak párszáz Ft-ba kerül. (szemben a fitness termek 1000 Ft körüli tornájával)

nem tudom, hogy milyen időpontokban van, de majd felhivom a korházat és megkérdezem.

Volt valaki közületek már? Lenne kedvetek menni(jönni)?

Ja, én 2 hétig még nem mozoghatok, mert ma voltam amniocentézisen. Kép

Egyébként nem volt vészes, tényleg ki lehet birni. Csak annyira fáj, mint kb. egy 6 kémcsöves vérvétel.
Sajnos csak Oktober 30-ra igérték az eredményt. Kép
Addigra 25-26 hetes leszek és beleörülök a várakozásba!!!

Megbeszéltük a párommal, hogy addig nem veszünk semmi bébiholmit és nem vitatkozunk a neveken sem.
Ennyire még sosem kivántam, hogy legyen vége már oktobernek!!!

fiona
21+3
fiona
 


Sziasztok!

Vera, Ann!
Itt vagyok én is, csak átváltoztam passzív olvasóvá. Vagyis nem annyira passzív, ugye Timi? Kép.
Nincs több hozzáfűznivalóm a mostanában itt folyó beszélgetésbe, hiszen nem tudom, mi történt, feltételezéseim vannak, amiket nem osztottam meg a nyilvánossággal. Úgy tudom egyvalaki lenne, aki tudna válaszolni a kérdéseimre a fórumokon, de Őt inkább nem kérdezem. Szóval csendben olvasok és decemberben megyek a régi orvosomhoz, akihez több mint 2 éve járok, egy ellenőrzésre a következő baba előtt.

Vera!
Bence nagyon aranyos kiskrapek Kép.
Nem hivatalos séták Kép. Gyorsan érjétek el a 3 kg-ot, aztán már hivatalosan is repeszthettek az utcán Kép. Már látszanak a hurkakezdemények a lábacskáin.

Ann!
Ha kiöregedsz a Friss kismamákból akkor átnézel a Friss babákhoz. Ott sok hasznos tanácsot és különböző korú babákat találsz. Levi az idősebbek közé tartozik Kép. Már kész öregfiú Kép!

Mennem kell, mert Levi nyafog.
Üdv, Virág
virga
 
 


Sziasztok!
Amit dr.Herceg Szabolcsról írtak az igaz, ezt olyan erősítette meg aki a korház ezen osztályán dolgozik, munkavégzését felfüggesztették. A szülőszoba vezetőjét pedig ne kérdezzétek erről, mert a fent említett "orvos" asszisztense!!!
sexbomba
 
 


Sziasztok!

Gyorsan benéztem az esti mesélés előtt, hogy mi újság van errefelé.

Szabóné!
Köszi az infót, de ezt már eddig is tudtuk. A kérdés az, hogy meddig nem dolgozhat a kórházban, mert gondolom sokan vagyunk, akiknek csak néhány hete van szülésig. Nekem egyébként azt mondta a telefonban, hogy csak néhány hétről van szó.

Vera!
Örülök, hogy jelentkeztél, már hiányoltalak.
Tudom, hogy Bence sokat nőt már születése óta, de nekem még mindig olyan furcsa, hogy ilyen pici.
Látom, még nem sikerült fekve szoptatnod éjszaka, szerintem próbálkozz, hogy ne legyél hulla fáradt!
Küldök mailt privátban, ha tudod, olvasd elKép!

Fiona!
A tornáról nem tudok semmit, szerintem olvasgass vissza, mert úgy rémlik volt már róla szó, de lehet, hogy a nők lapjás topicon beszéltek róla a kismamák.

Jó éjt mindenkinek!
johitimi
 
 


Kedves Lányok!

Szeretném megtudni Kisfalvi doktor elérhetőségét, ill. a magánrendelőjének a címét.

Segítségeteket köszönöm.

Angi
Angi
 


Fiona!

Hétfőn és szerdán 2-től van torna, Forgács Kati gyógytornász tartja. 475-2600/ 18-26-os melléken eléred, de kb. 8 és 9 között hívd, akkor a legesélyesebb!
Én már 2 éve járok hozzá, és nagyon jó!

Zafi
zafi
 
 


Zafi!
Ezer köszönet, hogy megspóroltad nekem az utánajárást. Kép
örök hálám....

Ha már mozoghatok, akkor én is megpróbálok oda járni tornázni.
fiona
 
 


Sziasztok!
Örülök, hogy megint szép számban vagytok, ne tűnjetek el, remélem megint mindenféléről beszélünk! Kép Kép Kép

Vera, Bencike továbbra is gyönyörű, tényleg nagyon jól fejlődik!!!
Szóval vannak hivatalos és nem hivatalos séták Kép Egyébként mondjuk már nekünk ősszel hogy lesz tanácsos sétálni vinni, mit gondoltok?
Én 8-án megyek dokinénihez, utána nemtom mikkor. Lehet, hogy csak 2 hét múlva. Ha 1 hét múlvára hív vissza, akkor déltájban kérek időpontot mindenképpen!!!!

Fiona, szurkolunk nektek, hogy minden rendben legyen! Okt 30 az tényleg nem itt van, de amit nyersz ezzel, az nemcsak egy valószínűség, hanem bizonyosság, úgyhogy utána már nem kell izgulnod. Kép nagyon erős vagy, hogy kibírtad!

Virág, tudod az a bajom a firss babákkal, hogy a friss mamákban már olyan jól megszoktam... és otthagyni mindent átmenni a babákhoz... Azt néztem, hogy a frissen szültek nem is nagyon járnak... ott már mások a témák, mint ami engem aktuálisan érint. Jó persze, tudom mindenki szívesen válaszol, ha van kérdésem, de én szeretek csak úgy dumcsizni, hogy mi történt, meg mittoménmiről Kép Kép Kép

Csajszik, olyan 90%-os a kórházi táskám... Nagy nehezen sikerül öszehozni. Valahogy iszonyú lassan készül el. Kép Sztem még késleltetem, mert még nem kell sietni. A jövő szerdát ki akarom várni (betöltött 37.), utána meg jöjjön, ha akar. Aznap megyünk doktornénihez, gondolom, mond vmit arról, hogy ő mit "lát"... mintha jósnő lenne Kép ... Szóval CTG meg méhszáj alapján főként. Aztán még onnan is lehet 4 hét, éppúgy, mint 4 nap Kép Kép Kép
Teszek fel pocakképet a profilomba - ez most direkt pocakkép, fejem nincs! Kép látszik már itt is, hogy lejjebb van, mint volt! Kép

Na pusszancs
Ann
annann
 
 


AnnAnn
Csini a pocakod! Nem is repedt meg a bőröd? Hogy csináltad?

Sétáról
Ugy tudom, hogy Kb. 2 hetes korától lehet szoktatni a téli gyerekeket is a sétához.
Először a szobában nyitott ablaknál ácsorogni vele 2-3 percet. Persze előtte fel kell öltöztetni teljes utcaiba. Az öltöztetés kb. 10 percig tart. Kép
Ez azért kell, hogy a tudeje is szokja a hidegebb levegőt. Ezt az időt lehet növelni.
4 hetes kora körül ki lehet vele menni 5 percre.
Mire 6 hetes már lehet vele menni sétálni.
Ezek az időtartamokat az előző decemberi születésű gyerekemnél tudtam.
3 hónapos korában nekem már naponta 2-szer kinnt aludt az udvaron minusz 5-6 fokig is.
Ez nekem nagy megkönnyebülés volt mert előtte a lakásban csak 20 percekre tudtam álomba ringatni. 20 perc alatt meg persze semmit sem tudtam elégezni, pláne nem pihenni!
Amikor bevezettük az "kinntaltatást" akkor ugrásszerüen 1-1,5 orát is tudott aludni a friss levegőn.
Persze ugy be volt bugyolálva, hogy szinte csak az orra hegye látszott ki. Kép
Egyáltalán nem lett beteg tőle, sőt nagyon megerősödött és sokkal jobban szopizott.


Jaaa, ködben nem ajánlott egyáltalán sétálni.
fiona
 
 


Sziasztok!

Csak egy ötlet, nekem bevállt. Most is vettem nagyon aranyos termo anyagot (zsiráfok, meg más állatkák vannak rajta, szerintem tündéri), ami egyrészt finom puha, másrészt iszonyú meleg (akinek van termo pulcsija az tudja). Az anyag 1,40 széles, vettem belőle 1 métert és gyakorlatilag az egész gyereket bele lehet bugyolálni, úgy hogy a hátát is melegen tartja. Szerintem sokkal jobb, mint azok a takarók, amiket készen lehet kapni, rádásul az ára is töredéke (kb 1100.- forintot fozettem érte).
És nem kell beszegni sem, mert a termo anyag nem foszlik.
Én télen az udvarra mindig ilyen takaróba bugyoláltam be a gyerekeket.
johitimi
 
 


Timi
Ez jó ötlet!
fiona
 
 


Kedves Fiona!

Az amniocentézisedről szeretnék kérdezni, ha nem gond erről irni. Harsányi doktor csinálta? (Nekem is ő az orvosom) A rendelőben, fent a 6.-on? Vagy valami műtőben? Gondolom, most képben vagy a témában, ezzel a Duchenne-kórt ki lehet szűrni?
Köszönöm, ha válaszolsz.

Üdv
Mmandula
Mmandula
 


Mmandula
A Harsányi csak átküldött engem a SOTE I. Klinika Genetikai Tanácsadására.
Ő irt egy beutalót, amit át kellett adni a SOTE-n.
Azért biztatott, hogy valószinűleg semmi baj nincs, de azért rám hozta a frászt rendesen.

A MÁV-ban nem tudnak ilyen vizsgálatokat végezni.
A SOTE-re bejutni meg nem nagyon egyszerű.
Csak péntekenként lehet telefonálni délelőtt, akkor kb. 1-2 hét mulva adnak időontot, amikor is felveszik az adatokat, meg genetikai UH-t is végeznek.
Ezek után adnak egy uj időpontot a megzatvizvételre. Egyszerre azért nem tudják megcsinálni, mert
Genetikai tanácsadás és vizsgálat hétfőn kedden és pénteken van, a megzatvizvétel meg csak szerdán van.
Eredmény kb. 1 hónap mulva!
Engem Down kor rizikó miatt néztek meg.
Szóval ideális esetben kb. 6 hét alatt lehet lebonyolitani, de a válaszuk viszont 100% biztonsággal kiszüri a betegséget.
Engem Down kor rizikó miatt néztek meg.

Hasonló vizsgálatokat csak genetikán végeznek pl. a Szabolcs utcai klinikán, vagy a Schöpf Méreiben.

Ebben a topikban kicsit régebben leirták az összes genetikai vizsgálat módszereit.

Van a Czeizelék féle vérvétel (Quartett teszt) aminek 3 nap alatt van eredménye. 40.000 Ft-ba kerül, de válaszul csak egy rizikófaktor számot adnak meg. PL. 1:785 -höz az esélye, hogy beteg a baba. Elég sokmindent tudnak vele szürni, de nem vállalják a DOWN kor vizsgálatért a tuti választ.

Mi az a Duchenne kór?
AFP vizsgálaton tul vagy már?
fiona
 
 


Mmandula
Most jöttem rá, hogy nem is ebben a topikban volt erről szó részletesebben, hanem az "Alacsony az AFP-m...." topikban. Érdemes elolvasni.
fiona
 
 


Sziasztok :o)

Fiona, köszi Kép Sztem a csíkosodás hajlam kérdése. Én nem vittem túlzásba, csak esténként fürdés után kentem Milupa krémmel.

Köszi a tanácsokat a sétáról, remélem, nem lesz ködös ősz Kép Timi, én is pont ezt csináltam, termoból varrtam takarókat :o) Persze van másik plédje is, de a kocsitakarója, meg mégegy az ilyen!

Pár napja bármit eszem, sok a savam Kép Elég kellemetlen, de kibírjuk. Igazából sem a keksz, sem a tej nem használ (ez utóbbi még fokozza!!!). Vettem Rennie-t, ha több kettőnél, beveszek, mert néha nagyon nehezen viselem. Nemtom miért szórakozik velem, annyira figyelek arra, hogy már ne egyek semmi füszerset meg.. szinte egyáltalán semmit Kép Kép Kép .. aztán mégis Kép Meg miért pont most, amikor elindult lefele a baba??? Erre közölték, hogy mert biztos nem is le megy, hanem fel... ja, én meg hülye vagyok és a méhszájamat összetévesztem a gyomorszájammal... na mindegy, ezekre nem hallgatok, s a férjem -aki ugye mindennap látja- is azt mondja, amit én érzek, úgyhogy ennyi Kép

Pussz nektek
Ann
annann
 
 


AnnAnn

Régen öreganyáink azt mondták, hogy ha egy terhes nőnek szülés előtt ég a gyomra, akkor hosszu haja lesz a babának. Kép

Szoval a Renie ugysem fog használni! A haját meg ugysem tudod bent levágni!
Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

NNNNa, majd meglássuk hamarost.....
fiona
 
 


Sziasztok!

Ann!
Hát, sajnos azt kell mondanom, hogy nem igazán fog javulni a helyzet. Én a végén néha már ülve aludtam, hogy ne marja szét a sav a torkomat. Nekem sem segített igazán semmi, csak 1-2 percig, utána kezdődött az egész elölről.
A hajhoz semmi köze, csak babona Kép. Hogy kerülne a baba haja a gyomrodba Kép?
Séta: azért van némi korlátozás, méghozzá a minuszokban. Ezt sajnos az idei télen meg kellett tanulnunk. Kb. -5 fokig ajánlatos kint altatni, sétálni hosszabb ideig. Mi nagyon sokáig nem tudtunk kimenni, mert szinte folyamatosan -10 alatti hőmérsékletek voltak. Így aztán maradt a szobai 'séta' az ablakban 2 percig 10 perc öltöztetés után Kép.
Csíkok: nekem olyan csíkjaim voltak, hogy csak na Kép! Lila, hosszú repedések borították a pocakomat annak ellenére, hogy a második hónaptól kenegettem. Azóta is megvannak, színük némileg halványodott és rövidebbek Kép. Szóval szerencsés vagy, ha nincsenek.
Megyünk fürdetni!
Üdv, Virág

U.i.:,,555555--**********************--+*-+**666666*****661 Ezt a Levi írta Nektek Kép!
virga
 
 


Majd kiderül, hogy lesz-e haja, szerintem lesz Kép Kép Kép

Ma egészen jól tűrtem a dolgokat. Nagyon meg kell nézni, hogy mit eszem: gyakorlatilag krumpli kruimplival. Olyanegyszerű kajáktól tudok rosszul lenni, mint zöldséges rizs. És nekem mindegy, hogy fexem, vagy ülök/állok :oDDDD Bevezettem, hogy tényleg csak piciket eszem és éhes maradok a végén... eddig bevált, de az alma... no az ciki volt Kép Kép Kép

Nekem csak egy nagy "zippzáram" van, tudjátok, a has közepi csík, de az nem repedés, hanem sötétedés. Úgy nőtt, ahogy a méhem, annyira érdekes volt!!!

Képzeljétek, vagy félóráig összevissza enyhe menstr. szerű görcseim voltak... Gondolom jóslófájások, nem kellett belehalni. És tom, h nem jelent semmit, de már olyan konkrét!!! Kép Kép Kép Sztetek lehetett ez mástól is?

Levi, köszi a szép írásokat!!!Kép
Cserébe küldök neked egy majmot!!! Kép

Pusszancs
Ann
annann
 
 


Miújság csajszik, senki nem jár errefelé??? Kép

Tegnap folytatódtak és erősödtek a görcseim... és fejfájással kombinálódtak. Ma nem nagyon jelentkeztek, viszont a fejfájás megmaradt! ÉLJEN! Aludtam vagy 10 órát mind2 éjjel, de úgy érzem magam, mint akit kimostak...
Tegnap gyorsan össze is raktam a kórházi cuccot, biztos ami biztos. Kép Szerdán megyünk dokinénihez, már nagyon-nagyon várom!!! Szeretném tudni, h mennyit nőtt, hogy milyen a CTG és hogy nyíltam-e vmit. Ennyi görcsöléstől már sztem nyílhattam is. Persze már semmi sem baj, ha szerdáig kibírjuk! Kép De a fejfájásom elmúlhatna igazán!!! Kép

Na megyek, mert picikém fölébredt, beszélgetek vele 1 picit Kép
Pussz
Ann
annann
 
 


Szia Ann!

Nagyon drukkolok ám nektek, és minden percben várom az smsedKép
Azért szerdáig húzzátok ki, aztán viszont akár már tényleg jöhetne is a picurka! Már alig váromKép
Próbálj meg minél többet aludni, amíg csak lehetőséged van rá. Az első két hétben biztosan nem leszel fáradt, sőt én még élveztem is hogy mindig volt mit csinálni a baba körül, de most érzem igazán hogy fáradok... Ennek ellenére még éjszaka is - hullafáradtan - boldoggá tud tenni a kismanó egy mosolyávalKép Csodálatos érzés, de hamarosan már Te is tapasztalni fogod...Kép

Teszek fel két képet, az első a tegnapi fürdés közben készült, a másodikon pedig a ma délutáni kiscipős alvást örökítettük megKép

Kép

Kép

Üdv: Vera

KépKép Kép
76vera
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?